Kelet-Magyarország, 1970. augusztus (30. évfolyam, 179-203. szám)

1970-08-16 / 192. szám

»7Ö. augusztus 16. KELET-MAG Y ARORSZ AG - VASÁRNAPI MELLÉKLET ». 4M 1 Mikrobarázdás népművelés Barázdái volnának a nép­művelésnek? Ráadásul mik- robarázdái ? Arany János szántásnak mondta egy he­lyütt a maga munkáját. Év­századnyi messzeségből is rí­mel talán népet okitó buzgal­mára az ismeretek terjeszté­sének, a műveltség társadal­mi megosztásának modern formája, a hanglemez révén való népművelés. A műveltség is olyan, mint a szabadság. Minél több em­ber közt oszlik meg — annál több, nagyobb, mélyebb. Bi­zonyosan volt olyan időszak, amikor, ha tűzvész vagy egyéb csapás elpusztította vol­na teszem azt Beethoven va­lamelyik szimfóniájának né­hány partitúráját — a mű örökre elveszett volna. Ma, egyebek közt, lemezfelvételek sokasága őrzi, terjeszti, a bár­mikor megszólaltathatóság babonás varázsával teszi mindennapjaink örök részévé e remekléseket. De él-e ilyen szerepével, lehetőségével a magyar hang­lemez? Sok jel arra utal, hogy ke­resi helyét közművelődésünk­ben. Maga a tény is, hogy végre olyan hanglemezeink vannak, melyekre Európa oly­kor odafigyel (a belga rádió és televízió nagydíja 1967- ben; Német lemezdíj 1967- ben; a párizsi Charles Cros Akadémia nagydíja 1969-ben), minőségi értékelést jelent. A Qualiton-Hungaroton 140 nyomtatott oldalon közreadta eddig megjelent lemezeit — ez a repertoár már választé­kot jelent. E választékban a művész-, az operett-, a ma- gyarnóta-lemezek mellett már jó néhány olyan felvételt is tartalmaz, amit a népműve­lésben közvetlenül felhasz­nálható anyagnak tekinthe­tünk. Ady Endre 24 verse épp úgy megtalálható e lemeze­ken, mint Arany János, Kosz­tolányi, Bornemissza Péter, Váci Mihály, Puskin, Vas István, Kölcsey, Nagy László, Shakespeare, Zelk Zoltán írá­sai. Zenés mesét, nyelvleckét, sportközvetítést tartalmazó le­mezt csak úgy találunk a Qualiton-Hungaroton művé­szi tasakjaiban, mint a szín­pad egy-egy kimagasló mű­vészének a Vastaps című le­mezsorozaton rögzített emlé­kezetes sikerű jelenetét. Az is tagadhatatlan, a ma­gyar lemez elég változatos formákat keres ahhoz, hogy a közművelődésben szerepet ér­demlő kaidványai eljussanak a kultúra műhelyeibe. Egyik ilyen kezdeményezés a Szte­reo Színház. A zenei-irodalmi ismeretterjesztésnek ez a ke­rete lemezen és jelentős mű­vészek élőszavas előadásában viszi el művelődési házakba, könyvklubokba, viszonylag kis közösségek elé is a múlt és a ma zenetörténetének korszakot nyitó darabjait... Hasonlóképpen figyelmet ér­demlő az a 16 lemezből álló zenetörténeti sorozat, mellyel az iskolai zeneoktatást segí­tik. Valaha sokat játszadoztak irodalomrajongók a gondolat­tal: melyik volna az a száz könyv, amely méltón repre­zentálná a világirodalmat. A század elején nálunk is ké­szült nem egy ilyen százas könyvjegyzék... Ma már köz­kézen forog nálunk egy hang- lemezgyűjtemény alapjegyzé­ke azokról a beszerezhető komoly zenei, könnyűzenei és prózai művekről, melyek egy tartalmas lemeztár alapját jelenthetik. Bach válogatott orgonaműveivel kezdődik a sor és Koncz Zsuzsa nagyle­mezével zárul. Közben Beet­hoven, Mozart, Kodály, Bar­tók, Verdi és mások művei mellett verssorozatot ajánla­nak e miniatűr „hangkönyv­tárba.” így láttuk Lenint címmel történeti visszaemlé­kezések, azonkívül színházi felvételek, népdalok s a ho­ni három nagy beat-együttes számai is szerepelnek a felso­rolásban. Mégis, éppen ez az alap­gyűjtemény az, ami néhány kihafr.nálatlan „piuszlemezes lehetőségre” figyelmeztet bennünket. v Korunkban a hanglemez már nemcsak konzervált ze­ne. Gondoljunk csak arra, mi minden röppen el a rádióban, amit az ember még sokszor meghallgatna. Az olvasó ta­lán emlékszik például a fel­vételre, melynek Toscanini próbál volt a címe. Vagy hogy a közelmúltból vegyem a példát, a Veres Péter emlék­műsorban olyan hangfelvételt is sugárzott a rádió, melyet az író műveinek gyűjtői — ha az lemezként kapható vol­na — bizonyára örömmel csa­tolnának a szerző kötetei mellé. Elég tétova még nálunk a lemezgyártás és a könyvki­adás kapcsolata. Jobbára ze­nei életrajzokhoz, egy-egy zenetörténeti műhöz, néhány verseskönyvhöz mellékelnek lemezt. Pedig — hogy csak találomra mondjak példát — élő klasszikusaink műveit becsesebbé, kapósabbá tenné, ha mondjuk a fülszöveg he­lyett a szerzőnek a könyvről szóló vallomását is mellékel­nék hozzá lemezen. Gondol­junk csak arra: milyen kincs volna ma egy-egy Tersánszky, Tamási Áron, vagy Füst Mi­lán kötet a szerző hangját őrző lemezzel — s róluk már készülhetett volna ilyen le­mez. A lemez és a népművelés kapcsolatának problémaköré­ben olyan kérdések is felme­rülnek: a hagyományos elő- szavas ismeretterjesztő elő­adások iránt csökken az ér­deklődés — de a keletkező vákuumot kihasználja-e az ok­tató tartalmú lemez? Sajnos, még alig van ilyen. Pedig még az is elképzelhető, hogy termelőszövetkezetek, nagy- vállalatok bizonyos szakmai­oktatási feladatok ismerteté­séhez is eredményesebben használhatnának lemezt, mint brosúrákat, vagy gyakorlat­lan előadót! Se szeri, se száma, nálunk a közúti balesetnek. Vajon a KRESZ előírásait népszerű módon feldolgozó lemezsoro­zat nem számíthatna sikerre? A rádió Csúcsforgalom című riportsorozata egyike a leg­inkább hallgatott adásoknak. Es mivel megint csak a rá­dióhoz kanyarodtunk vissza: nem kéne bátrabban hozzá­nyúlni a rádió hangosriport anyagához? Aki hallgatta an­nak idején azt a riportsoroza­tot, melynek keretében Erdei Ferenc beszólt szülővárosáról Makóról, nem ad igazat ne­kem abban, hogy lemezt ér­demelne az a riport?... Es ha­sonló csaknem minden héten elhangzik a rádióban. Csodál­kozom, hogy a rádió a be­vált évkönyv mellett nem ad ki évente csak egyetlen olyan lemezt, amin az esztendő leg­emlékezetesebb adásait idéz­nék fel. Mi volna rádiószerű, ha az nem? Nagyon nekibátorodott tol­lal ajánlgatok itt már minden illetékesnek mindenfélét. Ezért, hogy a.gyökerénél ra­gadjam meg a kérdést, szó­vá teszem: a lemezjátszó még mindig meglehetősen drága. Néhány esztendeje — szinte csak hetekre — feltűnt a ki­rakatokban egy néhány száz forintos, tehát még a kis péníLŰ ember számára is hozzáférhe­tő áru készülék. Azóta sem kapható hasonló áron lemez­játszó. Pedig ez az alapkölt­ség még mindig a gátja an­nak, hogy milliók mindenna­pi használati tárgyává legyen nálunk a gramofon és elfog­lalja helyét a magyar ottho­nokban a csaknem minden lakásban fellelhető rádió mel­lett. Bajor Nagy Ernő Költő Tiszavasváriból Dedikáció a kórházi ágyon A vegyésztechnikus szót kért az irodalomban Szigeti György harminc­éves tiszavasvári vegyész- technikus öröme egy kicsit rendhagyó. Ezekben a hetek­ben a Magvető Könyvkiadó­nál megjelent az első ver­seskötete, ám a címére kül­dött kis csomag, a tiszte­letpéldányokkal, a nyíregy­házi megyei tbc-gyógyinté- zetben érte, ahol négy és fél hónapja fekszik. A betegágyánál dedikálta a fiatal költő könyvét be­tegtársainak. a főorvosnak, a kezelőorvosnak, a főnővér­nek, akik egészsége helyreál­lításán fáradoznak, hogy új­ra elfoglalhassa helyét az Alkoloidában, ahol a labora­tórium vezetője. Vajon mi­lyen érzés lesz az elsőköte­tes költőnek elmélyülni a gyógyszergyártásban, a kémia folyton változó világában keresni az újat, az emberi­ség elől még rejtett össze­függéseket? — Megszerettem a szak­mámat, — mondja csende­sen a tbc-szanatórium ár­nyas parkjában. — Beval­lom, egy kicsit az öttagú család kenyérkényszere vitt erre a pályára, választanom kellett az iskolák között, s úgy gondoltam, ha a vegyi­pari technikumot elvégzem, négy év után már kereshe­tek... Apja vagongyári kovács, s nem bánta volna, ha vasas­szakma mellett marad a fia, de nem így történt. Szigeti György a vegyészetet válasz­totta kenyéradó szakmának, a Debreceni Biogál Gyógy­szergyárban helyezkedett el. A megbecsült fiatal szakem­bert a Tiszavasvári Alkoloida ugrásszerű fejlődése, az új üzemrész vonzotta Szabolcs­ba, s nem tagadja; a gyár­telepen kapott modem két- szoba-összkomfortos, távfű­téses családi otthont, ahol feleségével és két gyerme­kével él. Felesége is az Al­kaloida dolgozója, vegyész- technikus, sajnos jelenleg ő is beteg, a gyermekeket a nagyszülők gondozzák. Hogyan lesz egy vegyész­ből költő? — Ez volt az első kérdésünk, melyre Szi­geti György ilyesféle választ adott: nem könnyen. S hogy ez mit takar arról az utób­bi négy-öt év alkotással töl­tött órái, s az abban szü­lető versek tudnának köze­lebbit. Sok versét persze el­nyelte a papírkosár, az asz­talfiók, s csak a saját szű­rőn többszörösen átment köl­teményeket merte elküldeni a lapoknak, folyóiratoknak. 1964-ben közölte az Üj Írás néhány versét, ekkor olvas­ta Ladányi Mihály költő buzdító sorait. Azóta a fo­lyóiratokon kívül a budapes­ti pinceszínház, a rádió is fórumot adott verseinek. S az idén júliusban „Legyen valaki veletek” címmel a Magvető gondozásában, Csa- la Károly szerkesztésében megjelent első verskötete. Sok-sok kezdő költő álma, a nagy lépés, az első lépés az irodalom világában... Milyen élményekből sar­jadtak a versek? Egy har­mincéves ember életta­pasztalataiból, — saját sza­vaival — a szürke átlag­egyén tapogatódzó helyke­reséséről a társadalomban, a különféle konfliktusokból. Erkölcsi, világnézeti problé­mák izgatják a legjobban, s olykor a versépitkezésben a groteszk hangot, ábrázolási módot is kipróbálta. Szigeti György filozofikus, gondo­lati lírájával talán elmélyüli tanumányai is összefügg­nek, melyeket az utóbbi években a munkája mellett folytatott. A Marxizmus— leninizmus Esti Egyetem és szakosítók után pártfőiskolai oklevelet is szerzett. A tu­dományos világnézet mély­ségeinek, megismerése is élményforrás lehet számára, hogy olyan témákhoz nyúl­jon, mint az elidegenedés, az egyén és a társadalom bi­zonyos konfliktusai, és hason­lók. Szívesen beszél kötetéről, melyben hetvenöt verset ta­lál az olvasó. A kedvenc köl­temények között említi, a címadón kívül a Hazám, Míg a földből kinőttek a színek, Szoknyádba fogódkozom cí­mű verseket és a groteszk jellegű ciklust, amelynek cí­me: Kutyadolog., Szemé­lyes epizódot is említ, ami­kor legutóbb otthon volt Ti- szavasváriban— ugyanis két­hetenként hazalátogat a kórházból — s a helyi köny­vesboltban a kötete iránt ér­Tenyérnyi égbolt, tenyérnyi égbolt... Sokan elmondták miként búcsúztak tőle. so­kan leírták, hogy lesték gyengülő bizakodással elko­moruló és felfénylő arcát, csaknem mindenki megemlí­tette a tenyérnyi ég vará­zsát, aki valaha is hasonló helyzetben búcsúzott az élet­től. így kezdődik Vadász Fe­renc iebilincselően érdekes dokumentumregénye Sehön- hercE Zoltánról. Az idézet a kivégzett Schönhercz sira­lomházi hangulatára utal. A Margit körúti börtönben várt sorsa beteljesedésére. Ahogy telnek az órák, a halálraítélt számára mind kevesebb lesz deklődött, a boltos így vá­laszolt: Sajnos nincs egyet­len példányunk sem, pedig sokan keresik és állítólag aki írta, idevaló Vasváriba. A bemutatkozás meglepte a boltost, de az elsőkötetes költőt is az a fura helyzet, hogy lakóhelyén nem kaptak a könyvből, de még a me­gyeszékhely könyvesboltjai is mindössze két példány­nyal „lepték meg” a vers­kedvelőket. Érezhető szavaiból, hogy örül a sikernek, nagyobb önbizalommal fog tollat, s erre sajnos van is ideje bő­ven a tbc-gyógyintézetben. De nem érzi magát befutott költőnek, s az első kötet után még inkább bizonyítani kell. És szeretne is, még bent a Kórteremben is ter­mékeny különösen az első két hónapban írt sokat. Bi­zony volt ebben nem éppen szívderítő is, hisz egy egész­séges ember hirtelen szem­bekerülése a betegséggel, a laboratórium után — ahol gyógyszerek készülnek a fáj­dalom enyhítésére, befeküdnt és megküzdeni a gyógyulá­sért — egy kis dráma is feszül. Pesszimizmusát még­sem tartja valóban annak, amíg az ember ír, addig nem lehet pesszimista, — jegyezte meg. Mielőbbi gyógyulást kíván­tunk a tiszavasvári ve­gyésztechnikusnak, aki szót kért és kapott az irodalom­ban. Reméljük a munkapad mellől ismeretlenül felbuk­kant költőnek lesz ereje, te­hetsége, mondanivalója, hogy folytassa a „Legyen valaki veletek” kötetet. Ehhez min­denekelőtt arra van szüksé­ge, hogy meggyógyuljon, s munkatársai, az Alkaloida dolgozói között folytassa könyvének dedikációj át. Páll Géza a valószínűsége annak, hogy kegyeimet kap. Nem is ka­pott kegyelmet, a Horthy- rendszer nem ismert kegyel­met a kommunistáknak. A szerző valamikor együtt dolgozott Schönhercz Zol­tánnal az ifjúsági mozga­lomban. Jól ismeri, tökélete­sen idézi fel a fiatal hős ar­cát, gondolatait, vágyait. Vadász elkerüli az ilyen stílusú regények buktatóit és csaknem 30 év múlva sem idealizálja Schönhercz Zol­tánt. Olyannak mutatja, ami­lyen valójában volt, egy nagy tudású, szenvedélyes fia­talnak, aki életét a munkás- osztály ügyéért áldozta fel. (—s) Úi könyvi Tenyérnyi ég Dávid József: Vallomás Amikor a hivatalsegéd megjelent a folyosón, a zsi- bongás kissé csendesült: — Pásztor Pál és Pásztor András! A hetes tárgyalóte­rembe! A szólítottak ösrr.erezzen- tek András felugrott, majd s; ett a bátyjának is talpra állni, aki a hóna alá helyez­te mankóit, s baktatott az öccse után. A nacíonálé után előbb a fellábut kérdezték. Pásztor Pál fel akart tá- pászkodni, de a bíró intett, hogy ülve maradhat. — Nem gondolta, hogy a csalás, a hatóságok félreveze­tése komoly következmények­kel jár? — Kerem szépen amikor Andrisunk jött és mondta, hogy már kigondolta, hogyan tudnák én mégis meggyó­gyulni, már csak arra gondol­tam, hogy még egyszer kime­hetnék a Galagonyásra. Mert pünkösdkor lesz egy éve, hogy a házból se tudtam kimozdul­ni. — De hiszen maga már három eve beteg, lett volna ideje és módja gyógyíttatni magát. Miért nem tette? — Hát ugye... a munka. Mindig tele voltunk tenniva­lóval. — Miért nem mondja el őszintén, hogy sajnálta a pénzt orvosra, kórházi költ­ségre? — Járt hozzánk a Mák Rozi. Főzött az mindenfélét a lá­bamra. Locsolgattuk, boro­gattuk. Tessék elhinni, kérem annyit evett, meg ivott az a fogatlan vénség, hogy azért talán már orvost is fogadhat­tam volna. — Végül is a kuruzslás meg a zsugoriság elvitte az egyik lábát. — Hát... el. A főorvos úr mondta, hogy még örülhetek nogy a másik megmaradt, meg hogy egyáltalán élek. — Mit tud még mondani? — Megkövetem a tisztelt bíróságot... Belátom én, hogy igen rosszat tettem, s ha büntetnek inkább az én fe­jem fölül vigyék el a házat, minthogy szegény öcsém, Andrisunk nyugdíját, aki ha bűnös is, nekem jót akart... Ezután Pásztor András mondta el vallomását: — Az elmúlt tavaszon már nem bírtam nézni a nyomo­rúságát. Akkor se ülni, se állni, még a jószágok körűi se tudott mozdulni. Olyan volt mindkét lába mint a tuskó. Teli csúnyaságokkal. Mán en- gedelmet kérek, de olyan... szóval, meg sem lehetett áll­ni mellette, mert szédült az ember a büdösségtől. Hiába mondtam ón végtelenül, még akkor is, hogy lehetne segíte­ni. Eladják az egyik darab szőlőt. Lett volna vevő is rá. De nem. Margit, a felesége is csak hajtogatta: ha a jó Isten akarja, meggyógyul. Meg mit gondolok én; még a ház is rámehetne a kórházi költségekre. Nagyon fájt az nekem, kérem szépen, hogy a testvéremet így kellett lát­nom. Nyolcán voltunk mi, de mindegyik megtalálta a helyét csak ez — vágott tekinteté­vel a bátyja felé — lett egyedül olyan magánakvaló. ügy mondom meg, ahogy van, 51-ben én sem tudtam kijönni az itthoni dolgokkal. Odaadtam azt a kis fődet amit kaptam a tsz-nek. s mentem Barcikára. Tisztességgel dol­goztam én kérem. Megmond­hatja Szabó elvtárs is, a volt művezetőm, meg mások akik még ott dolgoznak. Meg is becsültek... Nem mondorp, az állatnunk szép nyugdíjat adott. De... Pásztor András alacsony, szikár teste itt megremegett s mintha gombóc került volna a szájába, levegő után kap­kodott, majd előhúzta zseb­kendőjét. — Arról beszéljen — fi­gyelmeztette a bíró — hogyan követtel el a csalást, illetve a hatóság félrevezetését. — Túl a folyón akkor kezdődött el az ártéren a csatornaásás. Mondták, hogy nyugdíjasok is mehetnek. Nem tudom én kérem, hogy akkor hová tettem az eszem, csak szaladtam Palihoz és mondtam, hogy szedje elő a munkakönyvét. Tudtam, hogy évekkel előbb egy szezon alatt dolgozott a cukorgyárban, de azt mondta, hogyha csak há­rom napba eszik egy falás kenyeret, akkor se megyen többet abba a gőzpokolba. — Szóval, előkerült a munkakönyv. — Igen, — egyenesedett ki Pásztor András, majd így folytatta: én meg mentem kubikolni. — Nem a maga. hanem a bátyja. Pásztor Pál munka­könyvevei, igen? — így volt kérem szépen, — És aztán? — Tán két hónapjára rá, mondom a Palinak, most már elmehetsz az orvoshoz. Meg van az ingyen orvos, s ha kell a kórház is. Vittük is be sze­kérrel az orvoshoz, az meg azonnal hívta a mentőket. Egyenesen be a kórházba. Mentem vele. Ott meg a fő­orvos, amikor meglátta csak elszrönyűlködik: mióta dolgo­zik maga ilyen lábakkal — kérdezte. Akkor már érez­tem, hogy baj lesz, mert a főorvos úr nagyon szentségeit, meg kérdi, hol van ma ebben az országban olyan vállalat, munkaadó, amelyik ilyen ál­lapotban is dolgoztat embere­ket. Telefonon hivatta a csa­tornaépítő vállalatot. Ordí­tott! Onnan meg visszatrom- foltak, hogy ilyen nincs. Ók minden felvett munkást elő­ször orvosi vizitre küldenek, meg mi. Akkor már, akár én is ott maradhattam volna a kórházba, mert úgy legyen­gültem, hogy alig bírtam ki­vánszorogni az állomásra. — Hamarabb kellett volna gondolkozni — szólt közbe a bíró, de talán csak azért, hogy Pásztor András egy kis lélegzethez jusson. — Tudom én azt most már, kérem, hogy rosszat tettem. De hát a testvérem. Jót akar­tam neki. Gondoltam ezzel a böszme eszemmel, hogy jó- szerint ma már mindenki SZTK-s ebben az országban, még a tsz-parasztok is, hát ez az egy beteg se nem oszt, se nem szoroz. Ha már olyan magánakvaló lett, s minden olyan jótéteményből kimaradt, amit most élvezhet az ember, mért kellene neki ezért elpusztulni, hiszen ő is csak ember. — Ember, ember — bólo­gatott a bíró, s talán ez elég is lett volna ahhoz, hogy visszavonuljanak ítélethoza­talra, de Pásztor András előbbre lépett az emelvény­hez s kibuggyant belőle a hangos sírás: — Tisztelt bíró elvtára. Már ne tessék neheztelni rám, hogy így szólítottam, de ugye én ipari munkás voltam. Ott az igazgató is elvtáre volt Nagyon kérem, ha a törvény megengedheti, a nyugdíjam... a nyugdíjamhoz... mert ugye nem akartam én rosszat.. így inkább tegyenek tömlőébe, akár egy évig is, csak azt a biztos megélhetést ne bánt­sák.. mert másom sincs ne­kem, kérem... nem szeretnék én a gyermekeimre szorulni... — Nyugodjon meg ■— mondta a bíró. majd felszólí­totta őket, "hogy fáradjanak k! a folyosóra, amíg meghozzák az ítéletet..

Next

/
Thumbnails
Contents