Kelet-Magyarország, 1970. augusztus (30. évfolyam, 179-203. szám)
1970-08-16 / 192. szám
»7Ö. augusztus 16. KELET-MAG Y ARORSZ AG - VASÁRNAPI MELLÉKLET ». 4M 1 Mikrobarázdás népművelés Barázdái volnának a népművelésnek? Ráadásul mik- robarázdái ? Arany János szántásnak mondta egy helyütt a maga munkáját. Évszázadnyi messzeségből is rímel talán népet okitó buzgalmára az ismeretek terjesztésének, a műveltség társadalmi megosztásának modern formája, a hanglemez révén való népművelés. A műveltség is olyan, mint a szabadság. Minél több ember közt oszlik meg — annál több, nagyobb, mélyebb. Bizonyosan volt olyan időszak, amikor, ha tűzvész vagy egyéb csapás elpusztította volna teszem azt Beethoven valamelyik szimfóniájának néhány partitúráját — a mű örökre elveszett volna. Ma, egyebek közt, lemezfelvételek sokasága őrzi, terjeszti, a bármikor megszólaltathatóság babonás varázsával teszi mindennapjaink örök részévé e remekléseket. De él-e ilyen szerepével, lehetőségével a magyar hanglemez? Sok jel arra utal, hogy keresi helyét közművelődésünkben. Maga a tény is, hogy végre olyan hanglemezeink vannak, melyekre Európa olykor odafigyel (a belga rádió és televízió nagydíja 1967- ben; Német lemezdíj 1967- ben; a párizsi Charles Cros Akadémia nagydíja 1969-ben), minőségi értékelést jelent. A Qualiton-Hungaroton 140 nyomtatott oldalon közreadta eddig megjelent lemezeit — ez a repertoár már választékot jelent. E választékban a művész-, az operett-, a ma- gyarnóta-lemezek mellett már jó néhány olyan felvételt is tartalmaz, amit a népművelésben közvetlenül felhasználható anyagnak tekinthetünk. Ady Endre 24 verse épp úgy megtalálható e lemezeken, mint Arany János, Kosztolányi, Bornemissza Péter, Váci Mihály, Puskin, Vas István, Kölcsey, Nagy László, Shakespeare, Zelk Zoltán írásai. Zenés mesét, nyelvleckét, sportközvetítést tartalmazó lemezt csak úgy találunk a Qualiton-Hungaroton művészi tasakjaiban, mint a színpad egy-egy kimagasló művészének a Vastaps című lemezsorozaton rögzített emlékezetes sikerű jelenetét. Az is tagadhatatlan, a magyar lemez elég változatos formákat keres ahhoz, hogy a közművelődésben szerepet érdemlő kaidványai eljussanak a kultúra műhelyeibe. Egyik ilyen kezdeményezés a Sztereo Színház. A zenei-irodalmi ismeretterjesztésnek ez a kerete lemezen és jelentős művészek élőszavas előadásában viszi el művelődési házakba, könyvklubokba, viszonylag kis közösségek elé is a múlt és a ma zenetörténetének korszakot nyitó darabjait... Hasonlóképpen figyelmet érdemlő az a 16 lemezből álló zenetörténeti sorozat, mellyel az iskolai zeneoktatást segítik. Valaha sokat játszadoztak irodalomrajongók a gondolattal: melyik volna az a száz könyv, amely méltón reprezentálná a világirodalmat. A század elején nálunk is készült nem egy ilyen százas könyvjegyzék... Ma már közkézen forog nálunk egy hang- lemezgyűjtemény alapjegyzéke azokról a beszerezhető komoly zenei, könnyűzenei és prózai művekről, melyek egy tartalmas lemeztár alapját jelenthetik. Bach válogatott orgonaműveivel kezdődik a sor és Koncz Zsuzsa nagylemezével zárul. Közben Beethoven, Mozart, Kodály, Bartók, Verdi és mások művei mellett verssorozatot ajánlanak e miniatűr „hangkönyvtárba.” így láttuk Lenint címmel történeti visszaemlékezések, azonkívül színházi felvételek, népdalok s a honi három nagy beat-együttes számai is szerepelnek a felsorolásban. Mégis, éppen ez az alapgyűjtemény az, ami néhány kihafr.nálatlan „piuszlemezes lehetőségre” figyelmeztet bennünket. v Korunkban a hanglemez már nemcsak konzervált zene. Gondoljunk csak arra, mi minden röppen el a rádióban, amit az ember még sokszor meghallgatna. Az olvasó talán emlékszik például a felvételre, melynek Toscanini próbál volt a címe. Vagy hogy a közelmúltból vegyem a példát, a Veres Péter emlékműsorban olyan hangfelvételt is sugárzott a rádió, melyet az író műveinek gyűjtői — ha az lemezként kapható volna — bizonyára örömmel csatolnának a szerző kötetei mellé. Elég tétova még nálunk a lemezgyártás és a könyvkiadás kapcsolata. Jobbára zenei életrajzokhoz, egy-egy zenetörténeti műhöz, néhány verseskönyvhöz mellékelnek lemezt. Pedig — hogy csak találomra mondjak példát — élő klasszikusaink műveit becsesebbé, kapósabbá tenné, ha mondjuk a fülszöveg helyett a szerzőnek a könyvről szóló vallomását is mellékelnék hozzá lemezen. Gondoljunk csak arra: milyen kincs volna ma egy-egy Tersánszky, Tamási Áron, vagy Füst Milán kötet a szerző hangját őrző lemezzel — s róluk már készülhetett volna ilyen lemez. A lemez és a népművelés kapcsolatának problémakörében olyan kérdések is felmerülnek: a hagyományos elő- szavas ismeretterjesztő előadások iránt csökken az érdeklődés — de a keletkező vákuumot kihasználja-e az oktató tartalmú lemez? Sajnos, még alig van ilyen. Pedig még az is elképzelhető, hogy termelőszövetkezetek, nagy- vállalatok bizonyos szakmaioktatási feladatok ismertetéséhez is eredményesebben használhatnának lemezt, mint brosúrákat, vagy gyakorlatlan előadót! Se szeri, se száma, nálunk a közúti balesetnek. Vajon a KRESZ előírásait népszerű módon feldolgozó lemezsorozat nem számíthatna sikerre? A rádió Csúcsforgalom című riportsorozata egyike a leginkább hallgatott adásoknak. Es mivel megint csak a rádióhoz kanyarodtunk vissza: nem kéne bátrabban hozzányúlni a rádió hangosriport anyagához? Aki hallgatta annak idején azt a riportsorozatot, melynek keretében Erdei Ferenc beszólt szülővárosáról Makóról, nem ad igazat nekem abban, hogy lemezt érdemelne az a riport?... Es hasonló csaknem minden héten elhangzik a rádióban. Csodálkozom, hogy a rádió a bevált évkönyv mellett nem ad ki évente csak egyetlen olyan lemezt, amin az esztendő legemlékezetesebb adásait idéznék fel. Mi volna rádiószerű, ha az nem? Nagyon nekibátorodott tollal ajánlgatok itt már minden illetékesnek mindenfélét. Ezért, hogy a.gyökerénél ragadjam meg a kérdést, szóvá teszem: a lemezjátszó még mindig meglehetősen drága. Néhány esztendeje — szinte csak hetekre — feltűnt a kirakatokban egy néhány száz forintos, tehát még a kis péníLŰ ember számára is hozzáférhető áru készülék. Azóta sem kapható hasonló áron lemezjátszó. Pedig ez az alapköltség még mindig a gátja annak, hogy milliók mindennapi használati tárgyává legyen nálunk a gramofon és elfoglalja helyét a magyar otthonokban a csaknem minden lakásban fellelhető rádió mellett. Bajor Nagy Ernő Költő Tiszavasváriból Dedikáció a kórházi ágyon A vegyésztechnikus szót kért az irodalomban Szigeti György harmincéves tiszavasvári vegyész- technikus öröme egy kicsit rendhagyó. Ezekben a hetekben a Magvető Könyvkiadónál megjelent az első verseskötete, ám a címére küldött kis csomag, a tiszteletpéldányokkal, a nyíregyházi megyei tbc-gyógyinté- zetben érte, ahol négy és fél hónapja fekszik. A betegágyánál dedikálta a fiatal költő könyvét betegtársainak. a főorvosnak, a kezelőorvosnak, a főnővérnek, akik egészsége helyreállításán fáradoznak, hogy újra elfoglalhassa helyét az Alkoloidában, ahol a laboratórium vezetője. Vajon milyen érzés lesz az elsőkötetes költőnek elmélyülni a gyógyszergyártásban, a kémia folyton változó világában keresni az újat, az emberiség elől még rejtett összefüggéseket? — Megszerettem a szakmámat, — mondja csendesen a tbc-szanatórium árnyas parkjában. — Bevallom, egy kicsit az öttagú család kenyérkényszere vitt erre a pályára, választanom kellett az iskolák között, s úgy gondoltam, ha a vegyipari technikumot elvégzem, négy év után már kereshetek... Apja vagongyári kovács, s nem bánta volna, ha vasasszakma mellett marad a fia, de nem így történt. Szigeti György a vegyészetet választotta kenyéradó szakmának, a Debreceni Biogál Gyógyszergyárban helyezkedett el. A megbecsült fiatal szakembert a Tiszavasvári Alkoloida ugrásszerű fejlődése, az új üzemrész vonzotta Szabolcsba, s nem tagadja; a gyártelepen kapott modem két- szoba-összkomfortos, távfűtéses családi otthont, ahol feleségével és két gyermekével él. Felesége is az Alkaloida dolgozója, vegyész- technikus, sajnos jelenleg ő is beteg, a gyermekeket a nagyszülők gondozzák. Hogyan lesz egy vegyészből költő? — Ez volt az első kérdésünk, melyre Szigeti György ilyesféle választ adott: nem könnyen. S hogy ez mit takar arról az utóbbi négy-öt év alkotással töltött órái, s az abban születő versek tudnának közelebbit. Sok versét persze elnyelte a papírkosár, az asztalfiók, s csak a saját szűrőn többszörösen átment költeményeket merte elküldeni a lapoknak, folyóiratoknak. 1964-ben közölte az Üj Írás néhány versét, ekkor olvasta Ladányi Mihály költő buzdító sorait. Azóta a folyóiratokon kívül a budapesti pinceszínház, a rádió is fórumot adott verseinek. S az idén júliusban „Legyen valaki veletek” címmel a Magvető gondozásában, Csa- la Károly szerkesztésében megjelent első verskötete. Sok-sok kezdő költő álma, a nagy lépés, az első lépés az irodalom világában... Milyen élményekből sarjadtak a versek? Egy harmincéves ember élettapasztalataiból, — saját szavaival — a szürke átlagegyén tapogatódzó helykereséséről a társadalomban, a különféle konfliktusokból. Erkölcsi, világnézeti problémák izgatják a legjobban, s olykor a versépitkezésben a groteszk hangot, ábrázolási módot is kipróbálta. Szigeti György filozofikus, gondolati lírájával talán elmélyüli tanumányai is összefüggnek, melyeket az utóbbi években a munkája mellett folytatott. A Marxizmus— leninizmus Esti Egyetem és szakosítók után pártfőiskolai oklevelet is szerzett. A tudományos világnézet mélységeinek, megismerése is élményforrás lehet számára, hogy olyan témákhoz nyúljon, mint az elidegenedés, az egyén és a társadalom bizonyos konfliktusai, és hasonlók. Szívesen beszél kötetéről, melyben hetvenöt verset talál az olvasó. A kedvenc költemények között említi, a címadón kívül a Hazám, Míg a földből kinőttek a színek, Szoknyádba fogódkozom című verseket és a groteszk jellegű ciklust, amelynek címe: Kutyadolog., Személyes epizódot is említ, amikor legutóbb otthon volt Ti- szavasváriban— ugyanis kéthetenként hazalátogat a kórházból — s a helyi könyvesboltban a kötete iránt érTenyérnyi égbolt, tenyérnyi égbolt... Sokan elmondták miként búcsúztak tőle. sokan leírták, hogy lesték gyengülő bizakodással elkomoruló és felfénylő arcát, csaknem mindenki megemlítette a tenyérnyi ég varázsát, aki valaha is hasonló helyzetben búcsúzott az élettől. így kezdődik Vadász Ferenc iebilincselően érdekes dokumentumregénye Sehön- hercE Zoltánról. Az idézet a kivégzett Schönhercz siralomházi hangulatára utal. A Margit körúti börtönben várt sorsa beteljesedésére. Ahogy telnek az órák, a halálraítélt számára mind kevesebb lesz deklődött, a boltos így válaszolt: Sajnos nincs egyetlen példányunk sem, pedig sokan keresik és állítólag aki írta, idevaló Vasváriba. A bemutatkozás meglepte a boltost, de az elsőkötetes költőt is az a fura helyzet, hogy lakóhelyén nem kaptak a könyvből, de még a megyeszékhely könyvesboltjai is mindössze két példánynyal „lepték meg” a verskedvelőket. Érezhető szavaiból, hogy örül a sikernek, nagyobb önbizalommal fog tollat, s erre sajnos van is ideje bőven a tbc-gyógyintézetben. De nem érzi magát befutott költőnek, s az első kötet után még inkább bizonyítani kell. És szeretne is, még bent a Kórteremben is termékeny különösen az első két hónapban írt sokat. Bizony volt ebben nem éppen szívderítő is, hisz egy egészséges ember hirtelen szembekerülése a betegséggel, a laboratórium után — ahol gyógyszerek készülnek a fájdalom enyhítésére, befeküdnt és megküzdeni a gyógyulásért — egy kis dráma is feszül. Pesszimizmusát mégsem tartja valóban annak, amíg az ember ír, addig nem lehet pesszimista, — jegyezte meg. Mielőbbi gyógyulást kívántunk a tiszavasvári vegyésztechnikusnak, aki szót kért és kapott az irodalomban. Reméljük a munkapad mellől ismeretlenül felbukkant költőnek lesz ereje, tehetsége, mondanivalója, hogy folytassa a „Legyen valaki veletek” kötetet. Ehhez mindenekelőtt arra van szüksége, hogy meggyógyuljon, s munkatársai, az Alkaloida dolgozói között folytassa könyvének dedikációj át. Páll Géza a valószínűsége annak, hogy kegyeimet kap. Nem is kapott kegyelmet, a Horthy- rendszer nem ismert kegyelmet a kommunistáknak. A szerző valamikor együtt dolgozott Schönhercz Zoltánnal az ifjúsági mozgalomban. Jól ismeri, tökéletesen idézi fel a fiatal hős arcát, gondolatait, vágyait. Vadász elkerüli az ilyen stílusú regények buktatóit és csaknem 30 év múlva sem idealizálja Schönhercz Zoltánt. Olyannak mutatja, amilyen valójában volt, egy nagy tudású, szenvedélyes fiatalnak, aki életét a munkás- osztály ügyéért áldozta fel. (—s) Úi könyvi Tenyérnyi ég Dávid József: Vallomás Amikor a hivatalsegéd megjelent a folyosón, a zsi- bongás kissé csendesült: — Pásztor Pál és Pásztor András! A hetes tárgyalóterembe! A szólítottak ösrr.erezzen- tek András felugrott, majd s; ett a bátyjának is talpra állni, aki a hóna alá helyezte mankóit, s baktatott az öccse után. A nacíonálé után előbb a fellábut kérdezték. Pásztor Pál fel akart tá- pászkodni, de a bíró intett, hogy ülve maradhat. — Nem gondolta, hogy a csalás, a hatóságok félrevezetése komoly következményekkel jár? — Kerem szépen amikor Andrisunk jött és mondta, hogy már kigondolta, hogyan tudnák én mégis meggyógyulni, már csak arra gondoltam, hogy még egyszer kimehetnék a Galagonyásra. Mert pünkösdkor lesz egy éve, hogy a házból se tudtam kimozdulni. — De hiszen maga már három eve beteg, lett volna ideje és módja gyógyíttatni magát. Miért nem tette? — Hát ugye... a munka. Mindig tele voltunk tennivalóval. — Miért nem mondja el őszintén, hogy sajnálta a pénzt orvosra, kórházi költségre? — Járt hozzánk a Mák Rozi. Főzött az mindenfélét a lábamra. Locsolgattuk, borogattuk. Tessék elhinni, kérem annyit evett, meg ivott az a fogatlan vénség, hogy azért talán már orvost is fogadhattam volna. — Végül is a kuruzslás meg a zsugoriság elvitte az egyik lábát. — Hát... el. A főorvos úr mondta, hogy még örülhetek nogy a másik megmaradt, meg hogy egyáltalán élek. — Mit tud még mondani? — Megkövetem a tisztelt bíróságot... Belátom én, hogy igen rosszat tettem, s ha büntetnek inkább az én fejem fölül vigyék el a házat, minthogy szegény öcsém, Andrisunk nyugdíját, aki ha bűnös is, nekem jót akart... Ezután Pásztor András mondta el vallomását: — Az elmúlt tavaszon már nem bírtam nézni a nyomorúságát. Akkor se ülni, se állni, még a jószágok körűi se tudott mozdulni. Olyan volt mindkét lába mint a tuskó. Teli csúnyaságokkal. Mán en- gedelmet kérek, de olyan... szóval, meg sem lehetett állni mellette, mert szédült az ember a büdösségtől. Hiába mondtam ón végtelenül, még akkor is, hogy lehetne segíteni. Eladják az egyik darab szőlőt. Lett volna vevő is rá. De nem. Margit, a felesége is csak hajtogatta: ha a jó Isten akarja, meggyógyul. Meg mit gondolok én; még a ház is rámehetne a kórházi költségekre. Nagyon fájt az nekem, kérem szépen, hogy a testvéremet így kellett látnom. Nyolcán voltunk mi, de mindegyik megtalálta a helyét csak ez — vágott tekintetével a bátyja felé — lett egyedül olyan magánakvaló. ügy mondom meg, ahogy van, 51-ben én sem tudtam kijönni az itthoni dolgokkal. Odaadtam azt a kis fődet amit kaptam a tsz-nek. s mentem Barcikára. Tisztességgel dolgoztam én kérem. Megmondhatja Szabó elvtárs is, a volt művezetőm, meg mások akik még ott dolgoznak. Meg is becsültek... Nem mondorp, az állatnunk szép nyugdíjat adott. De... Pásztor András alacsony, szikár teste itt megremegett s mintha gombóc került volna a szájába, levegő után kapkodott, majd előhúzta zsebkendőjét. — Arról beszéljen — figyelmeztette a bíró — hogyan követtel el a csalást, illetve a hatóság félrevezetését. — Túl a folyón akkor kezdődött el az ártéren a csatornaásás. Mondták, hogy nyugdíjasok is mehetnek. Nem tudom én kérem, hogy akkor hová tettem az eszem, csak szaladtam Palihoz és mondtam, hogy szedje elő a munkakönyvét. Tudtam, hogy évekkel előbb egy szezon alatt dolgozott a cukorgyárban, de azt mondta, hogyha csak három napba eszik egy falás kenyeret, akkor se megyen többet abba a gőzpokolba. — Szóval, előkerült a munkakönyv. — Igen, — egyenesedett ki Pásztor András, majd így folytatta: én meg mentem kubikolni. — Nem a maga. hanem a bátyja. Pásztor Pál munkakönyvevei, igen? — így volt kérem szépen, — És aztán? — Tán két hónapjára rá, mondom a Palinak, most már elmehetsz az orvoshoz. Meg van az ingyen orvos, s ha kell a kórház is. Vittük is be szekérrel az orvoshoz, az meg azonnal hívta a mentőket. Egyenesen be a kórházba. Mentem vele. Ott meg a főorvos, amikor meglátta csak elszrönyűlködik: mióta dolgozik maga ilyen lábakkal — kérdezte. Akkor már éreztem, hogy baj lesz, mert a főorvos úr nagyon szentségeit, meg kérdi, hol van ma ebben az országban olyan vállalat, munkaadó, amelyik ilyen állapotban is dolgoztat embereket. Telefonon hivatta a csatornaépítő vállalatot. Ordított! Onnan meg visszatrom- foltak, hogy ilyen nincs. Ók minden felvett munkást először orvosi vizitre küldenek, meg mi. Akkor már, akár én is ott maradhattam volna a kórházba, mert úgy legyengültem, hogy alig bírtam kivánszorogni az állomásra. — Hamarabb kellett volna gondolkozni — szólt közbe a bíró, de talán csak azért, hogy Pásztor András egy kis lélegzethez jusson. — Tudom én azt most már, kérem, hogy rosszat tettem. De hát a testvérem. Jót akartam neki. Gondoltam ezzel a böszme eszemmel, hogy jó- szerint ma már mindenki SZTK-s ebben az országban, még a tsz-parasztok is, hát ez az egy beteg se nem oszt, se nem szoroz. Ha már olyan magánakvaló lett, s minden olyan jótéteményből kimaradt, amit most élvezhet az ember, mért kellene neki ezért elpusztulni, hiszen ő is csak ember. — Ember, ember — bólogatott a bíró, s talán ez elég is lett volna ahhoz, hogy visszavonuljanak ítélethozatalra, de Pásztor András előbbre lépett az emelvényhez s kibuggyant belőle a hangos sírás: — Tisztelt bíró elvtára. Már ne tessék neheztelni rám, hogy így szólítottam, de ugye én ipari munkás voltam. Ott az igazgató is elvtáre volt Nagyon kérem, ha a törvény megengedheti, a nyugdíjam... a nyugdíjamhoz... mert ugye nem akartam én rosszat.. így inkább tegyenek tömlőébe, akár egy évig is, csak azt a biztos megélhetést ne bántsák.. mert másom sincs nekem, kérem... nem szeretnék én a gyermekeimre szorulni... — Nyugodjon meg ■— mondta a bíró. majd felszólította őket, "hogy fáradjanak k! a folyosóra, amíg meghozzák az ítéletet..