Kelet-Magyarország, 1970. július (30. évfolyam, 152-178. szám)
1970-07-12 / 162. szám
Vasárnapi melléklet A munkásemb képessége Nem kell túlzottan messzire visszaforgatni az idő kerekét, hogy a szakma és az érettségi a maitól eltérő értékelésével találkozzunk. Bár sokan még ma sem vallják, hogy egyik a másikat egyre több szakmában feltételezi, de még jó évtizede is az egyik jelentette a munkát, a másik pedig a gondolkodást. Most, hogy „polgárjogot” nyert a gondolkodó munka — történjék a Központi Fizikai Kutató Intézetben, vagy bármelyik kis üzem szerszámkészítő műhelyében —, egyre többet hallunk a szakma és az érettségi összekapcsolásáról. A tudományos-technikai forradalom „szele” már eljutott hozzánk és egyes iparágakban egyre erőteljesebben érezteti hatását. A kor bámulatos technikai haladása — a nagy tudású gépek sokasodása, a változó technológiák kiismerése, a bonyolult gyártmányok készítése — a szakmunkás szerepét és jelentőségét változtatja meg! A műszaki haladás valóságos terepe — mindig az üzem marad. A munkásemberek képessége és színvonala határozza meg végső soron egy-egy vállalat tudását és lehetőségét, ez állítja ki a „bizonyítványt” egy ország holnapjáról. Apáink már nem úgy dolgoztak, mint nagyapáink; mi alapvetően másként dolgozunk, mint apáink; és, ami talán a legfontosabb: mi egy-két évtized múlva alapvetően nem úgy dolgozunk majd, mint ma! A gyorsan változó technika, a maga ritmusát követeli meg a mellette dolgozó embertől. Azt, hogy vele változzon, még inkább azt, hogy a technikát változtassa meg. Mindez a „kiművelt emberfők sokaságát” sürgeti ma főleg az üzemekben. Ennek jelentőségét felismertük és a tavaly megjelent szakmunkásképzésről szóló törvény arra is bizonyíték, hogy teszünk is érte. Ez esetben különös jelentősége van, hogy a jog a valós élet mellett, néha még előtte — és nem mögötte — halad. Az iparitanulóképzés beilleszkedik az általános oktatási rendszerbe, s a szakmunkások továbbtanulását az eddiginél szervezettebben biztosítja, illetve ennek a lehetőségét megadja. * Az emelt szintű oktatásról például a törvény kimondja, hogy különbözeti vizsga nélkül beiratkozhat- > nak a fiatalok a dolgozók középiskolájának harmadik osztályába és két év alatt megszerezhetik az érettségi bizonyítványt. Ugyanez az 1969. évi VI. számú törvény azt is leszögezi, hogy a vállalatok kötelesek biztosítani a továbbtanulás lehetőségét. Érdemes arra a kérdésre keresni a választ: a jog adta lehetőségeket valóra tudják-e a továbbtanulni akarók váltani?... Ki tudják-e használni a törvénnyel megerősített jogukat?... Az országos ifjúmunkástanuló tanács nemrégiben megvizsgálta, hogy van-e elegendő hely az érettségire jelentkezők fogadására?... Az idén. — ezekben a napokban — csupán emelt szintű oktatás révén harmincezer fiatal szerzi meg szakmai képesítését. Elvileg és jogilag mind a harmincezer sorompóba állhat az érettségi bizonyítvány megszerzéséért!... Természetesen nincs ennyi jelentkező. De még így is félő, hogy a tanulni szándékozók közül sokan kimaradnak. Az országban összesen harminc iskolát jelöltek ki számukra. Ha a harminc iskola mellé tesszük a harmincezer végző ifjú szakmunkást, bizony nehéz dolga lehet a pedagógusnak, ha arra ösztönzi őket, hogy minél többen tanuljanak tovább és a szakma mellé szerezzék meg az érettségi bizonyítványt is. A másik, amiről gondolatot kell váltanunk: a vállalatok támogatása. A törvény ugyan előírja, hogy a továbbtanulást biztosítani kell, de ezzel nagyon sokszor ellentétes a vállalat pillanatnyi érdeke. Mert már alig várja a szakmunkásokat, azt szeretné, ha ezek a friss munkaerők teljes erejükkel, figyelmükkel, megszerzett szakmai tudásukkal bekapcsolódjanak a vállalat tevékenységébe. Majd mindenütt komoly munkaerőgonddal küzdenek, tehát nehezen egyeznek bele, hogy — a különféle kedvezmények nyújtását kívánó — érettségi megszerzését szorgalmazzák. Ez, sajnos, nem új jelenség. Nem csupán a most szakmát szerzett fiatalokra érvényes, hanem ennek is megvannak a sajnálatos „tradíciói”. Pedig ezekhez a tradíciókhoz aztán igazán fölösleges és egyre károsabb ragaszkodni. S, ha a vállalatok már felismerték a holnapjukat — amely csupán a ma igényes szakmunkásaira épülhet fel —, akkor nekik kellene a legtöbbet megtenni azért, hogy a szakma és az érettségi egymásnak feltétele legyen. Az üzemekben sorra készítik és vitatják meg az új ötéves tervet, már számolgatják, hogyan képzelik el a jövőjüket 10—15 év múlva, hosszan vitatják, minden oldalról indokolják beruházási elképzeléseiket, a technika állandó korszerűsítését és ezzel összefüggésben az új technológia adta előnyök kihasználását. Elfogadhatatlan szűklátókörűség, hogyha ebben nem látják saját szakmunkásaik, a jelenleg már ott dolgozó és a következő években oda kerülő fiatalok szerepét. Azt a főszerepet, hogy csak rájuk építhetnek, csak velük együtt lehet az elképzeléseket valósággá váltani. Tehát, mégha úgy érzik, hogy mai érdekeikkel ellentétes, akkor is vállalni kell a holnap sikereiért a fiatalok továbbtanulásának elősegítését, támogatását. Arról nem is beszélve, hogy a törvény ezt számukra kötelezően elő is írja. Bán János Hammel József felvétel« INDUL A TOKAJ-EXPRESSZ, Vasutasok A menetrend'beri nyoma sincs annak, hogy az év egyetlen napján megkülönböztetett figyelem övezi őket, a tányérsapkás, sötét ruhás vasutasokat. A vonatok éppúgy érkeznek-indul- nak, mint máskor, beköszön a kalauz a fülkébe, „Kérem a jegyeket!”. S ma talán még többször kérdezi meg mint máskor: „...Szoboszlóig utazik? ...Tokajba igyekszik? ... Tapolcára tetszik?...” S akik a fürdőhelyekre, a hegyek közé, ki a szabadba sietnek, talán el is felejtik, hogy ma van sorrendben a huszadik vasutasnap. Nekik, vasutasainknak — akikből Szabolcsban is több ezren vannak már — még az ünneplés maradéktalan öröme sem adatott meg. A „ti- zenkettő-huszonnégyes” szolgálat szigorú rendje csakúgy meghatározza egész életüket mint a népgazdaság vérkeringésének partitúrája, az egyre vaskosabb menetrendkönyv... Ha van is valami jelképesség a hagyományos vasutasnapban, az csupán ünnepélyes törlesztés. Hiszen a valóságban az év minden napja vasutasnap, nulla órától a 24. óra végéig, s aztán kezdődik a következő. így van ez tűző napban, süvítő szélben, csikorgó hidegben. Most verejték gyöngyözik a fűtő, a mozdonyvezető meztelen felső testén, máskor az elfagyott váltók melegítése, a végtelen, behavazott pálya járhatóvá tétele ad megfeszített munkát. S míg nyáron hús italt tálalnak az étkezőkocsi asztalára az utasoknak, vagy télen forró feketét szürcsölnek a jól fűtött kocsiban, addig a fékező a „kisbódéban” kucorog, a sorompóőr feszesen tiszteleg. Az a kötelességük — így igaz. De az ő munkájuk a nehezebbek közül való. Egyszerre kell lenniük „kicsit katonásnak” és udvariasnak, állhatatosnak és pontosnak, akár az óramutató. Nem mindig sikerül ez így, de a kivétel a kevesebb. Nemcsak fizikailag nehéz az ő hivatásuk — egyre bonyolultabb szellemiekben is. Sorra tűnnek el az egykoron romantikát kölcsönző bak- terházak, helyükbe a „dominórendszer”. a fénysorompók viliódzó piros fénye lép... Múzeumba „tartanak” a füstöt okádó fekete „négy- huszonnégyesek”, hogy átadják helyüket a korszerűbbnek: a Nohabnak. s a villanyhajtású kék expresz- szeknek... Záhonytól Hegyeshalomig ér már a villamosított vasútvonal, s ez év végére Debrecen felől is áramszedő« mozdonyok hozzák a szerelvényeket, az utasok százezreit, csökkentve a távolsághoz szükséges időt a főváros és a messzi Szabolcs között. Akik mindezt valóra váltják: a mai vasutasok; azok az emberek, akik lépést akarnak tartani az új igényekkel. Ezért tanulnak, képzik magukat, dacolva az évekkel, a fáradtsággal. Záhony, Nyíregyháza. Mátészalka: mondhatni, vasutastelepülések. Az itt dolgozó vasútiakon hihetetlenül sok múlik. Helyt kell állniuk, hogy zavartlanul termelhes. senek az üzemek, hogy eljussanak termékeink az ország a világ különböző részeire; hogy az emberek milliói valóban elérjék munkahelyüket, szeretteiket, vagy a fontos ügyekben hivatalos helyeket. Hatványozottan sok dolga akad most a vasútnak az árvíz utáni újjáépítésben, különösen a nél- különzhetetlen anyagok szállításában. Itt helytállni több mint siker — rendkívüli érdek! A zenés ébresztő, a kultúrműsor. vagy a majális hangulatú futballmérkőzés — a vasutasnapok elnyűhetetlen programja — csupán jelzése lehet annak a tiszteletnek, amire az év 365 napján többségükben becsülettel rászolgálnak. i A. 3)
