Kelet-Magyarország, 1970. július (30. évfolyam, 152-178. szám)
1970-07-06 / 157. szám
tm. mm T. KBLBT-MAGYARORSZAO S. OldalPróbatétel — tanulsággal Nem is olyan régen történésziek, pedagógusok, írók azon vitatkoztak, hegy a szocializmus építése során miben mutatkozik meg a haza- fiság, a népi-nemzeti egység, s milyen jellemző jegyeket visel. S egyáltalán olyan időszak-e ez a mi korunk, melyben hősök, példaképek születnek. olyanok, akiket elfogadnak, magukénak vallanak a fiatalok, követik, s azt mondják: erre vagy arra szeretnék hasonlítani, ilyen ember akarok lenni. Kell-e mérlegelőbb idő erre, mint amilyen az árvízkatasztrófa volt? Ez a tragédia. melynek sebei lassan hegednek, gyógyulnak, de ott szerepel majd a történelemben — tucatjával szülte a és bizonyított — tudatformálás. íme, most ez is kifejezésre jutott. De az emberek megmérettek. Megmérte őket a veszély, a megpróbáltatás nehéz percei, s máskor a frázisként ható kollektivizmus, humanizmus, helytállás, emberség, példamutatás elvei a valóságban, kézzel fog- hatóan, természetességükben tündököltek. A szocialista erkölcs győzelme volt ez az egoizmus, az önzés felett, hitet, reményt adott azoknak is, akik 30—40 évvel ezelőtt, ha ez történik egész életükre földönfutókká váltak, volna, koldusbotra jutott volna egy or. szágrész, Szatanár, a Szamos- köz népének zöme. És biztonságot nyújt az országos ösz- szefogás, a társadalom megmozdulása azoknak is, akik Mennek a gépek Aratás 1970-ben Nyírteleken Dőlt az árpa, de mennek a kombájnok. névtelen hősöket, példaképeket, vízben, levegőben. Soksok árvízi hajósról énekelhetnének a krónikások, akik életük kockáztatásával vetették magukat küzdelembe a sodró ár ellenében mások életéért. Nem az érdemek, elismerések kiosztása a feladatunk. Ezt elvégzik a legilletékesebbek. De a tanulságok levonása, az újraértékelés nem lehet mellékes, s ezt nemcsak az országgyűlés végzi el, hanem maguk az emberek, a párt-, tanácsszervek, mindazok, akik részesei voltak e példátlan küzdelemnek. Igaz, hogy a küzdelemben az emberek győztek, övék az érdem. De vajon felül tudtunk volna-e kerekedni, ha nincs mögöttünk .egy., olyan „hátország”,-- egy olyan társadalom, amely nemcsak aggódó tekintetével kísérte a vívódást az elemi erővel, hanem összefogott minden szükséges anyagi-szellemi- emberi erőt, az egész országban, s ez már mutatja, hogy az a társadalom, melynek építését negyedszázaddal ezelőtt vetettük meg, még az ilyen nagy hadüzenet nélküli háborúban is győzedelmeskedni tud. Kikovácsolódolt a népi-nemzeti egység, az az összefogás, amelyért oly sokszor emelte fel szavát a párt. N A példakép nem csupán egyetlen emberben öltött tes- tett. hanem magában abban az embertípusban, amelyet példaként állítunk és állíthatunk az iskolákban. E társadalmi rendszer nevelte, s e válságos időkben mutatkozott a szocialista embertípus, s az oly sokat emlegetett — de sokszor kézzel nem foghatott Tegnap orvosnál voltam — közölte velem Richárd, Glósz- ter hercege, később III. Richárd király. — Csak nincs valami baj, Ricsárd? — kérdeztem résztvevő hangon. — Baj nincs, de... Az utóbbi hetekben nagyon ross: bőrben voltam. Nem volt étvágyam, nem tudtam aludni Éjjelenként verítékezve ál matlanul hánykolódtam pár náimon, és lestem a hajnalt. Szörnyű volt! Időnként egy láthatatlan, jeges kéz összeszorította a szívemet... Nem kívánom ezt az érzést az ellenségeimnek se... Napról nap ra fogytam. A régi páncélingeimet már fel se tudtam venni, lötyögött bennük a nyakam... Környezetemhez türelmetlen, ideges, indulatos voltam. — Ó, te szegény. És mit mondott az orvos? — Az orvos tetőtől talpig megvizsgált, aztán kifaggatott: pillanatnyilag kempingsátrakban, barakkokban élnek. Érzik a szocialista társadalmi rendszer erejét, életképességét, s azt, hogy nálunk valóban nem szólam: mindent az emberért! Még rágondolni is rossz, mi lett volna azokkal az ezrekkel, öregekkel, betegekkel, gyerekekkel, akiket a mostani tragédia a Horthy-rendszer idején sújt. Oly tudatos társadalmi méretű összefogás, együttérzés, együttgondolkozás csak a szocializmusban bontakozhat ki, mint amilyent ez a válságos időszak újra bizonyított. Kádár elvtárs említette Csongrád megyei látogatásakor: „...A súlyos természeti csapás nagy próbatétel számunkra.’ Itt szólt a különböző akciókról, kezdeményezésekről. s a baj idején’ kibontakozott mozgalmak sorában első helyen arról az egyre szélesedő mozgalomról, amely a nemzeti jövedelem termelésének 1 százalékos növelésével kívánja elősegíteni az ország gondjainak csökkenését az egész népgazdaságban, Ezeket mondta: „Olyan erőforrás, amelynek birtokában jobban, hatékonyabban tud ja a kormányzat, az ország vezetése az árvíz okozta nehézségeket leküzdeni.” E bontakozó, terebélyesedő mozgalom a munka újabb hőseit, példaképeket ad tömegméretekben. így változik, formálódik, alakul át az ember e sorsfordulók nyomán. És ez is a szocialista eszmének az erejét példázza. dohányzom-e? Mondtam, hogy nem dohányzom. Alkohol? — kérdezte. Mondtam, hogy nem iszom. Nők? Csak legyintettem. Hogyan, semmiféle szenvedélye nincs? — kérdezte a doki meglepetten. Ekkor bevallottam, hogy van egy szenvedélyem: a hatalomvágy. Most már mindent tudok — nondta az orvos, és szigorúan 'ám parancsolt: mondjak le ;rről a káros szenvedélyemről, saját érdekemben. Még egy icipicit sem vágyakozha- tom a hatalom után? —1 kérdeztem, de a doktor egy icipici vágyakozást sem engedélyezett. Hosszú előadást tartott nekem arról, milyen ártalmas szenvedély a hatalomvágy. Statisztikákat is mutatott a doki, ezekből kiderült, hogy azok, akik nem vágyakoznak a hatalom után, to- ■ ább élnek... Vigyáznom kell hát magamra... — Lemondtál a szenvedé— Hol aratnak? Akitől kérdem, a nyírteleki, bedő-bokori határban legelteti a jószágokat, s nem tud választ adni. Nem látott erre jönni embereket. Onnan a harmadik dűlőúton feltűnik három gép. Két kombájn és egy MTZ, amely az úton állva várja, hogy megteljen zsákkal a vontató és induljon befelé Nyíregyházára, a terményraktárba. Napi húsz óra volt... Méltóságteljesen morog a kombájn. A megdőlt árpatáblában szandálban gyalogol utána Gajdos András brigádvezető, s nézi, milyen munkát végeznek a gépek, az emberek. Aratnak Nyírteleken. — Kézzel is aratnak? — kérdezem a brigádvezetőt.. — Tizenegy éve vagyok a tsz-ben, azóta kézzel nem aratott itt senki — válaszolja. — Az első évben volt egy aratógépünk, az is a múlté már azóta. — Maga még aratott kézzel? Széttárja a karját, úgy magyarázza, hogyne. Itt a Dessewffy-birtokon. Harminchét éve először. Akkor tizennégy éves volt. — Markot szedtem. Felkeltünk éjjel háromkor és este tizenegyig be sem jöttünk a tarlóról. Persze, azután sem, mert éjszaka is ott aludtunk a keresztek között. Napi húsz óra munka, aratás, el tudja képzelni egy mai fiatal, hogy mit jelentett ez? — De az idősebbek igen... — Ök se már. Ma már nem is tudják, hogy aratni is kell. Ügy elmegy egy-egy aratás, hogy a legtöbb tagunk észre sem veszi. lyedről? — csodálkoztam. — Le tudtál mondani, Ricsi? — Akarat kérdése az égés — felelte fölényesen Glószte. hercege. — Erős akarat keli hozzá és kész. Tegnap óta még csak nem is gondoltam a hatalomra. Ma éjjel már remekül aludtam, reggel jó étvággyal ettem. A fejem se fájt. Esküszöm, mintha kicseréltek volna... Akár elhiszed akár nem: a hatalom máj eszembe se jut, és csak sajnálni tudom azokat az embereket, akikben a hatalom után vágy szenvedéllyé válik. Szenvedélymentesen kell élni, ba- rátocskám, ez a hosszú élei titka. A szenvedélymentes élet. — S mit csinálsz helyette? — Mi helyett? — Hát a hatalomvágy helyett? Mivel pótolod ezt a szenvedélyedet? — Sok édességet eszem — felelte Ricsárd. — Tegnap óta megettem másfél kiló Két kombájn dolgozik, most várják a harmadikat. Ehhez mindössze hat ember kell. Hat vezető és három kiszolgáló a billenős MTZ-khez — ez összesen tizenöt ember. És három hét — eny- nyi idő alatt akarnak végezni a betakarítással idén. Leszáll a gépről egy fiú. hajadonfőtt, kék munkaruhában és divatos orrú cipőben. — Nehéz az aratás? — Nem. egyáltalán — mondja és mosolyog nagy barna szemével. — Az aratás egyszerű. A gépen ülni könnyű. Csak akkor bonyolult kissé, ha befúl a kombájn. Tizenhat éves, most jött ki a traktorosiskoláról, először ül gépen, idén tanul a gyakorlatban, segédvezető. — Most esik át a tűzkeresztségen. — Milyen az élet? — Az élet? Az jó. A kereset is, s nem bánnak rosszul velünk. A brigádvezető rászól a fiúra: — Nem tudod fiam, mi az élet? Az élet a gabona, a kenyér. így hívtuk azt mindig. Aki munkát kapott az aratásoknál, az kapott keresztet is, ha mindjárt a tizen- negyedét is a learatottaknak. De így volt búza, kenyér az újból egy álló esztendeig. Ebből sütött a feleség, a mama. Ez volt az élet. A gabona gabona... Ifjú Buzsik József csodálkozik, s azt válaszolja, honnan tudhatná ezt ő? A gabona gabona, az árpa árpa... Leszáll a gépről a váltóselyemcukrot. Ka nagyon erő:, bennem a hatalomvágy, akkor bemegyek a trafikba, veszek magamnak egy mentholos jogart és azt szopogatom... — Csodállak, Ricsi, nagy ember vagy! — Nem' olyan nagy dolog az egész. Ki lehet bírni. Csak infegyelem kell hozzá... Ekkor heccből palástot öltöttem magamra, és koronát nyomtam a fejemre. Ki akartam próbálni Richárdot. — Nem izgat! — kacagott Glószter hercege, fél kiló málnacukorral a bal pofazacskó- iában. — Nem izgat! Csöppet sem izgat. Teljesen leszoktam i hatalomvágyról... — Még egy slukkot sem .karsz a hatalomvágyból? — Kell a kutyának! — kiáltotta Richárd, és a jobb pofazacskójába is dugott fél kiló málnacukrot. — Én tu- lom fegyelmezni magam... Néhány nappal később arról értesültem, hogy Richárd — hatalomvágyból — valami sötét dolgot követett el. Tehát nem tartotta be a szavát. Gyenge jellemnek bizonyult. El is határoztam: nem írok róla drámát. írjon róla Shakespeare! társ, a felelős vezető, ifjú Perényi József, ö már huszonnégy éves, szerelő a tsz- ben és harmadik éve arat. — Most már megy ez szépen. Igaz. sokat dolgoztam rajta, egy jó hónapig ápoltam. szereltem, nézegettem, de az SZK—4-es hálás, megérte. — S a gép vezetőjének is megéri ? — Árpa, gabona — három hét. Azután megyünk a géppel a kukoricára, napraforgóra. Tavaly még csak kukoricát arattam, s egy nőnap alatt 4600-at kerestem, meg 10 zsák szemes kukoricát. Kell a pénz, mondja, két éve nősült, s van egy aranyos kislánya. Most meg építkezik is. — Hát most hajtson az ember — szól közbe —, mikor keresni lehet. Ha süt a nap. félmeztelenre vetkőzik, s lebarnul. Jobb itt, mint bent a műhelycsarnokban. Csirke — kerékpárral Ab ebédről faggatom, van- e rendesen meleg étel. noz- nak-e? — Az van. A feleségem hordja. Otthon van hároméves szülési szabadságon. Kerékpáron jön. Ilyenkor aztán vágja a csirkéket, hullanak a rántanivalók — van miből. — S ha elmennek innen távolabbra, akkor is az asz- szony karikázik ? — Már tavaly sem. Mikor megindul rendesen az aratás, a tsz hozza majd a kom- bájnosfeleségeket, meg a mamákat, s jönnek az ételekkel közösen. Mennek a kombájnok, telnek a zsákok, reggeJ már jön a bálázó és szedi össze a szalmát, ami drága dolog, megy a tagoknak, a közösnek alomnak. Minden mint a karikacsapás. A főagronómus, Trencsé- nyi György azt mondja, kevés a szalma, de több a szem. Az egésznek 20—30 százaléka volt va‘ .ökör a szem, a többi szalma. Most 50—50 százalék, fele-fele. Kövérebbek, tettebbek a szemek. — Itt a homokon jót tett az eső. Kicsit késik az aratás, de egy-másfél mázsával lesz több mindenből, mint ta_ valy. Morzsolják a szemeket Elégedettek mindnyájan, ahogy a szemet markolják, morzsolják. A két gép halad, csak úgy porzik hátul a szalmaládájuk. A felhők mögül egy pil- anatra kibújik a nap, akácok hajladoznak a nyírségi szélben. Aratunk, 1970. júliusában. Kopka János Farkas Kálmán | Mikes György: Káros szenvedély Gajdos András brigádve- zétő: „...Mióta itt vagyok, nincs kézi aratás...” Perényi József: Most már megy ez szépen...” Trencsényi György: ...Kövérebbek, teltek a sí • ck...” Hammel J. telv.
