Kelet-Magyarország, 1970. július (30. évfolyam, 152-178. szám)

1970-07-05 / 156. szám

If oTtfaf IfFTIT MAe^ÄROnS7Ä« 1970 Jűílus St v 29 négyes a lottón A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 27. játékhéten öttalálatos szelvény nem érkezett. Négy találatot 29 fogadó ért el, nyereményük egyenként 121174 forint. Három talála­ta 4219 fogadónak volt, nye­reményük egyenként 416 fo­rint. A kéttalálatos szelvé­nyek száma 131 842 darab, ezekre egyenként 17 forintot fizetnek. A nyereményössze­gek a nyereményilleték levo­nása után értendők. A közölt adatok tájékcutató jellegűek. EGYETEMISTÁK UNG- VÁRRÖL. Ma, július 5-én es­te hét órakor a nemzetközi gyorssal érkezik meg az ung­vári egyetem 15 tagú, egyete­mistákból és tanárokból álló csoportja Nyíregyházára gya­korlatra. A gyakorlat során a csoport megismerkedik a me­gyével, majd ezután két hé­ten át országjáró körúton vesznek részt. EGÉSZSÉGÜGYE TÖRZS- GÁRDÁK. Szabolcs-Szatmár egészségügyi intézeteiben jú­liusban Semmelweis-emlék- iinnepségek keretében adják át az egészségügyi dolgozók­nak a szakszervezet által ala­pított törzsgárda jelvényeket. Az idén 285 dolgozó kapja meg ezt a kitüntetést, akik közül 7 arany, 39 ezüst és 239 bronz fokozatot kap. TÖBB LAKÁS A MEGYE- SZÉKHELYEN. A Déli Al­központban, a Vécsey utcán a napokban adták át az újabb 21 lakásos épülettömböt, míg a Vasvári Pál utcán hat la­kásba költözhetnek be az új lakók. ÉPÜL A BARÁTSÁG II. Alapozási, tereprendezési és földmunkába kezdtek az épí­tők a Barátság II. kőolajveze­ték fogadóállomásának épít­kezésén. Ezzel egyi dobén ké­szítik el a felvonulási épüle­tet is. EGY CSARNOKOT SZEP­TEMBERBEN. Átadták a Franciaországból vásárolt sín- gyalut a HAFE új telepén, a déli ipartelepen Nyíregyhá­zán. A telep legnagyobb csar­nokát, az úgynezett „A” csar­nokot szeptemberre fejezik be az építők. Autós baleset Tatabánya határában, az M 1-es úton Rudolph Willy Jean Jansen 43 éves holland állampolgár, maastrichti la­kos személygépkocsijával át. tért a menetirány szerinti bal oldalra és ott összeütkö­zött egy pótkocsis tehergép­kocsival. A baleset követ­keztében a holland gépko­csi vezetője, 39 éves felesé­ge és 16 éves fia életveszé­lyes, 13 éves lánya könnyű sérülést szenvedett. Vala­mennyieket a tatabányai kórházba szállították. A bal. eset ügyében a vizsgálat fo­lyamatban van. VÁSÁR. Július 6-án, hétfőn Mándokon tartanak országos állat- és kirakodóvásárt. A Magyar Szocialista Munkáspárt Szabolcs-Szatmár megyei Bizott­sága és a megyei tanács napilapja Főszerkesztő: Ordas Nándor Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3. Telefon: 16-70, 16-71, 30-03. Telexszám: megyében 344, megyén kívül 07 344. Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Zrínyi Ilona u. 3. Tel.: 30-00. Felelős kiadó: Farkas Pál Terjeszti a Magyar Posta Előfizetési díj egy hónapra: 20 forint Előfizethető a helyi posta- hivataloknál és kézbesítőknél Indexszám. 23 039 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza. NYÍRSÉGI NYOMDA Dózsa György üt 5. felelős vezető; Holéczi István A NAP HÍREI SZÜNIDŐBEN. Szepa Mária és Szentesi Edit a Mátér szálkái Esze Tamás Gimnázium volt tanulói érettségi után szünidejük egy részét a helyi strandon töltik. Elek Emil felvétele Kultúra, számokban Elkészült a művelődésügy 1969. évi statisztikai mérle­ge. Az összegezésből kide­rül. hogy tavaly 26 732 ki­advány jelent meg az or­szágban a legtöbb a könyv­kiadás eddigi történetében. Ebből 4513 könyv — 1967 óta nem jelentős mérték­ben, de évről évre fokozato­san csökken a számuk. A könyvek összpéldányszáma azonban emelkedik, s tavaly már meghaladta a 48 milliót is. (1938-ban viszont a 10 milliót sem érte el. Tavaly a könyveladás telj°s értéke több. mint 960 millió forint volt, s az összes forgalom egynegyedét a falvakban bo­nyolították le. Magyarországon 1969-ben 840 különféle időszaki saj­tótermék jelent meg — több mint egymilliárd példány­ban. Ez~nbelül a napilapok 661 millió példányt tettek ki: ez a megvár saitó törté­netében az edd->i legmaga­sabb né'dánvsyáin. A rád’óelnfízoi^jj száma nem emelkedett jelentősen: egy év alatt alig több. mint 17 000 a gyarenoiás s így az elmúlt évben 2 millió 531 ezer ű)fi előfizetőt tar­tottak nyilván. Harminc országba szállítanak Július 4-én ötesztendős a Dunai Vasmű hideghenger­műve. Az üzem kollektívája az eredetileg tervezettnél ko­rábban — két és fél év alatt — érte el a teljes — évi 256 000 tonnás — termelést A minőséget a pácolóüzem és az emulziós rendszerek tökéletesítésével továbbá a hőkezelő üzem bővítésével javították időközben. A hi­deghengermű a gyár terv­osztályának összegezése sze­VERSENY. A hét elején megtartott nyíregyházi járási tartalékos tiszti és tiszthelyet­tesi járőrversenyen az első korcsoportban Kemecse csa­pata lett az első, második az orosi, harmadik a rakamazi csapat lett. A második kor­csoportban első Nyírtelek, második Kemecse, harmadik Oros. NAGY KARBANTARTÁS. Befejezéshez közeledik a nagy karbantartás a Nyírbátori Nö­vényolajipari Vállalatnál és a napokban várják az első rep­ceküldeményt, amelyből az idén a tavalyinál ezer tonná­val több, mintegy 3000 tonna kerül feldolgozásra. Megkerült a „szellemhajó“ Hosszú hányattatás, viszon-' tagságos út után visszatért a szegedi kikötőbe a tiszaszi- geti Búzakalász Tsz 200 ton­nás „szellemhajója”, amely még a tavaszi áradás idején letépte horgonyköitelét, s min­denféle emberi irányítás nél­kül jugoszláv vizekre távozott. Eredetileg a Folyamszabályo­zási és Kavicskotró Vállalat egyik kotróhajója volt, majd kiselejtezték, s átadták a ti- szaszigeti tsz-nék, amely vízi vendéglővé kívánta alakítani. Ez elől „szökött meg” a nagy hajó és feneklett meg egy ju­goszláviai homokzátony fái között. Annak idején a szegedi fo­lyamszabályozók egy Diesel­motoros vontatóhajóval igye­keztek a zátonyról lehuzatni és visszahozni — eredményte­lenül. A szökött hajót csak most, a nagy áradáskor sike­rült — természetesen a jugo­szláv szervekkel hivatalosan együttműködve — kötélvégre venni és Szegedre vontatni. A tiszaszigeti tsz közben le­mondott a hajóval kapcsola­tos terveiről, s a hűtlen vízi járművet továbbadta a mind­szenti földművesszövetkezet­nek. A tervek szerint az üdü­lőhellyé fejlődött mártélyi Tisza-parton rendezik majd be, vízen úszó csárdává. Tihany fásítása Részletesen feltérképezték a tihanyi félsziget további szé­pítésre váró, fásításra alkal­mas területeit. Tihanyban — ellentétben más vidékekkel — az erdé­szek már feladták az úgyne­vezett haszonerdő telepítésé­nek elvét. A félsziget déli ré­szén — a révkikötőtől és a motelvárostól nem messze — elterülő zsombékos, vizenyős réten fűzfaarborétumot kí­vánnak kialakítani. Egyes kopár helyeken, mint a belső tó partján tovább szaporítják a tájat szépítő vadrózsabokrokat. Az óvár alatt és néhány körzetben parkerdőt alakítanak ki. Megkezdték az egykor ho­nos, vörös bort adó szőlőfaj­ták telepítését is. MŰSOR — NY ARRA. A tn­zséri művelődési ház Sipkay Barna ifjúsági klubjának iro­dalmi színpada a nyáron egy Váci-műsorral lepi meg a község lakóit. rint az indulás óta eltelt 5 esztendő óta 1—1 millió tonna finomlemezt henge­relt. E hatalmas mennyiség­ből 375 000 tonnát exportál­tak, zömében a tőkés or­szágokba. A vasmű finomle­mez-termékeit 30 országban vásárolják. A hazai gépipar a korábbi import helyett ugyancsak dunaújvárosi fi nornlemezt használ. CSERESZNYESZEDÖ GÉ­PET konstruált Bernáth Lajos kertészmérnök, a kisnánai ter­melőszövetkezet főmezőgaz­dásza és Mónosi Károly tech­nikus. Gépükkel 10 óra alatt mintegy 200 kilogramm cse­resznyét lehet szedni. A konstrukció felkeltette a ke­reskedelem érdeklődését is. Az AGROTRÖSZT ávett egy pél­dányt kísérletre. A cseresz­nyeszedő gép mindössze 80 de­ka súlyú, tetszés szerinti hosszúságú botra szerelhető s így a legmagasabb fák leg- kihajlóbb ágairól is baleset- veszély nélkül szedhetik vele a gyümölcsöt. Repülőszercncsétlenségek Péntek este eltűnt a „Dan- Air” brit légitársaság Comet típusú utasszállító gépe, amely 105 utast és 7 főnyi személy­zetet szállított Manchesterből Barcelonába. A gép, fedélze­tén elsősorban vakációra in­duló angolokkal, magyar idő szerint 17 órakor szállt fel Manchesterben és érkezését két órával később várták Barcelonában. Néhány perccel a landolás előtt minden összeköttetés megszakadt a géppel, amely a barcelonai irányítótorony adatai szerint ekkor mintegy húsz kilométerre volt céljától és 1800 méter magasságban re­pült. A spanyol hatóságok azonnal repülőgépeket indítot­tak keresésére. Az első felte­vések szerint a szerencsétlen­ség a hegyekben történt, ké­sőbb azonban Mataro, egy kis tengerparti városka lakosai jelentették, hogy látták az angol gépet a tengerbe zu­hanni. Az AFP gyorshírben jelen­ti, hogy szombaton helyi idő szerint hajnali 6 óra körül megtalálták a lezuhant gép ionosait a Monseny hegység­ben. Ezek szerint a gép az eredeti feltevésnek megfele­lően sziklának repült és nem a tengerbe zuhant, ahogy ál­lítólagos szemtanúk jelentet­ték. Még nincs hír arról, túl­élte-e valaki a katasztrófát. Az alaszkai Mcgratzh köze­lében röviddel felszállás után lezuhant egy DC—3 típusú bérelt repülőgép fedélzetén 27 utassal. Az utolsó jelentés szerint heten vesztették életüket, a többiek megmenekültek. A gép huszonöt eszkimót szállí­tott volna a nyugat-alaszkai Galenába, fedélzetén kétfőnyi személyzet tartózkodott PROGRAM 1970. július 5, vasárnap ANTAL, EMESE NAPJA A Nap kél: 3 óra 52 perckor, nyugszik: 19 óra 44 perckor. A Hold kél: 5 óra 13 perckor, nyugszik: 21 óra 10 perckor. 1970. július 6, hétfő CSABA NAPJA A Nap kél: 3 óra 53 perckor, nyugszik: 19 óra 44 perckor. A Hold kél: 6 óra 22 perckor, nyugszik: 21 óra 31 perckor. Felhőátvonulások Várható időjárás ma estig: to­vábbi felhőátvonulások, elsősor­ban többfelé esővel. Mérsékelt, napközben megélénkülő észak- nyugati szél. Hűvös marad az idő. Várható legmagasabb nappa­li hőmérséklet: 18—23 fok között. A Balaton vizének hőmérsékle­te szombaton 11 órakor Siófoknál 19 fok volt. Kossuth rádió VASARNAP 8,10: Édes anyanyelvűnk. Lő- rincze Lajos műsora. — 8,15: Bach: Olasz koncert. — 8,30: A Magyar Néphadsereg művész- együttesének énekkara népdalo­dat énekel. — 9,00: Szerkesztői üzenetek. — 9,10: Gulliver utazá­sai. — 10,03: A Magyar Rádió és Televízió gyermekkórusa énekel. — 10,20: Szerkesztői üzenetek. — 10,30: Vasárnapi koktél. Kom­játhy György tánczeneműsora. — 12 10: Jó ebédhez szól a nóta...— 13,00: Jegyzet. — 13,10: Világhírű előadóművészek: Sibelius lemezei­ből. — 13,42: Pillantás a nagyvi­lágba. — 14,02: Luxemburg gróf­ja. Operettrészletek. — 14,21: Kortársaink: Szabó Magda. — 15.08: Slágerstaféta. — 15,31: Az évszázad nagy Beethoven-előadói. Közben: 16,04: Költők albuma. Rónay György verseiből. — 16,19: Az évszázad nagy Beethoven-elő­adói című műsor folytatása. — 17,05: Faluról falunak muzsiká­val. — 17,49: Nagy Zoltán ver­seiből. — 18,04: Századunk mes­terműveiből. — 19.10: Jelentés az Olimpiai Kupa atlétikai verseny­ről. — 19.15: Közvetítés a Katona József Színházból: Mozaikok. Dráma két felvonásban. — 21,27: A Magyar Rádió és Televízió né­pi zenekara játszik. — 22,15: Nagy siker volt — hallgassuk meg új­ra! — 23,00: A mikádó. Részletek Sullivan operettjéből. — 0,10: A Drezdai Kreuz kórus Schütz-mű- veket énekel. HÉTFŐ 8,15: Mit üzen a rádió? (isfto.) — 8,50: Népdalok, néptáncok. — 9,17: Rádióbörze. — 9,25: A hét előadóművésze: Wolfgang Schnei­derhahn. — 10,05: Az ismeretlen katona. Részlet Wainö Linna finn író regényéből. — 10,25: Zenekari muzsika. — 12,30: Tánczenei koktél. — 13,15: Ádám Jenő: Tu­lipán — népdalszvit. — 13,45: Vá­laszolunk hallgatóinknak! —14,00: Édes anyanyelvűnk. Lőrincze Lajos műsora (ism.) — 14,05: Pol-beat. — 14,14: Liszt: Esz-dúr zongoraverseny. — 14,34: Ács­történetek. Vaszilij Belov kis­regénye folytatásokban. VII. rész. — 15,10: A Magyar Rádió és Tele­vízió nemzetközi gyermekkórus­találkozó felvételeiből. — 15.25: Németh Marika operettdalokat énekel. — 15,40: Ifj. MagyaiA Im­re népi zenekara játszik. — 16,05: Wolfgang Schneiderhahn hegedül. — 16,51: Rodger—Hart: Pal Joe. Álmodozás és finálé. — 17,20: Le­mezmúzeum. — 17,40: Van új a Nap alatt. — 17,55: Sajtókonfe­rencia. Színhely: az Országos Idegenforgalmi Tanács. — 19,30: Jelentés az Olimpiai Kupa atlé­tikai versenyről. — 19,35: A rádió kabarészínháza. Júliusi műsor. — 20,45: Ki nyer ma? A ,,játék és muzsika” körkapcsolásos nyári melléklete. — 22,20: Beethoven és Bartók zenei öröksége. VI. rész. — 23,15: Tánczene. Petőfi rádió VASARNAP 7.30: Jiri Reinberger és Se­bestyén János orgonái. — 8,00: Miska bácsi lemezesládája. — 8,30: Operakalauz: Bellini — Pu­ritánok. — 9,30: Zenei anyanyel­vűnk 29. rész (ism.) — 9,40: Szí­vesen hallgattuk: Hárman. Do­kumentumjáték (ism.) — 10,33: Mozart-művek. — 11,05: Fúvós­zene táncritmusban. — 11,17: A Szovjetunió Állami Szimfonikus Zenekarának hangversenye. — Közben: 12,06: Külföldi kulturális híradó. — 12,26: A hangverseny­közvetítés folytatása. — 12,59: Egyszer már tetszett! A hét ki­rályfi (ism.) — 14,00: Táskará­dió. — 15,00: Mit üzen a rádió? — 15,35: Mit hallunk? Érdekessé­gek a jövő hét műsorából. — 16,05: Ez is, az is... — 18,05: Je­lentés az Olimpiai Kupa atlétikai versenyről. — 18,10: Olaszországi jegyzetek. III. rész. — 18,30: Pal­ló Imre Bartók és Lajtha feldol­gozásaiból énekel. — 18,50: Mik­rofon előtt az irodalmi szerkesz­tő. — 19,00: Szólistaparádé. — 20,10: Alpár Gitta és Richard Tauber énekel. — 20,36: Tudó­saink arcképcsarnoka. — 20,51: Petrovics Emil: Bűn és bűnhő- dés. Háromfelvonásos opera. — Közben: 21,52: Beszéljünk a jó modorról. — 22,02: Az operaköz­vetítés folytatása. — 23,51: Eugen Cicero triója játszik. HÉTFŐ 8,06: Timmy Tom. Mesejáték. I. rész. — 8,29: Debussy- és Ravel­zongoramüvek. — 9,00: Ezeregy délelőtt. — 10,00: Zenés műsor üdülőknek. — 12,00: Magyar tán­cok egy régi menyegzőn (ism.) — 12,18: A moszkvai 73-as számú iskolában. — 12,33: Uj operaleme­zeinkből. — 13,03: Barokk muzsi­ka. — 14,00: Kettőtől hatig... — 18,10: Közkívánatra! — 19,30: Tu­domány a fantázia tükrében II. — 20,25: Uj könyvek (ism,.) — 20,28: Magyar szerzők kórusmű­veiből. — 20,45: Körmikrofon. — 21,15: Verbunkosok, nóták. — 22,00: A három narancs szerelme. Részletek Prokofjev operájából. — 22,20: Könnyűzene Lendvay Kamillo szerzeményeiből. — 22,45: Kard és szerelem. Részletek Ke­rekes János—Romhányi József operettjéből. — 23,15: Lajtha László: Vas megyei kurucképek. — 23,25: A hét előadóművésze: Wolfgang Schneiderhahn (ism.) Nyíregyházi rádió VASARNAP 18.00— 19,00: Vasárnapi újság. — Nótacsokor. — Sport. HÉTFŐ 18.00— 19,00: Észak-Tiszántúl eseményei. — Hangszerszólók. — Válaszolunk hallgatóinknak. — Tánczene. Televízió 9,30: Hétmérföldes kamera. — ^,45: Csak gyerekeknek! — 11,15: A Tenkes kapitánya. 1. A vérdíj ism.) — 14,48: Tollaslabaa. Köz­vetítés a Sportcsarnokból. — 15,55: Delta. Tudományos híradó. .6,20: Kiváló együttesek a kame­ra előtt. — 16,50: A világ térképe előtt. — 17,05: VOS titkosszolgá- .at. Jugoszláv rövidjátékfilm-soro- zat. 1. Egymillió. — 17,25: Lend­vay Kamillo: Knock out. Mu­sical-krimi. — A szünetben: Esti mese. — 20,00: Tv-híradó. — 20,20: Ifjúság 1970. Fiatalok jubileumi vetélkedője. Döntő II. — Közben: Kb. 22,00: Tv-híradó — 2. kiadás. Bratislava! tv VASARNAP 17,55: A nyári erő érdekességei. / 19.00: Tv-híradó. — 19,10: Sport­eredmények. — 19,50: Költészet. — 19,55: Az a harmadik. Cseh lé­lektani film. — 21,30: Kultúra ’70: Magazin. — 22,00: Hírek. —22,15: Sporteredmények 2. — 22,,25: Beethoven-hangverseny. . HÉTFŐ 17,25: Hírek. — 17,30: Tv-ffhn a Szepesség természeti szépségeiről. — 17,55: Telesport. — 18.25: Fú­vószene. — 19,00: Tv-híradó. — 19,35: Építők napja. Publicisztika. — 20,15: Ványa bácsi. Csehov színművének tv-változata. — 21,25: Miniatűr szvit. — 21,40: Tv-hír­adó. Román tv VASARNAP 8,00: Zenés torna. — 8.15: Gyer­mekműsor. — 9,00: A falu élete. 11,00: Honvédelem. — 11,30: A va­kációról. — 12,15: Magyar nyelvű műsor. — 12,45: Szimfonikus hangverseny. — 15,00: Labdarúgó­mérkőzés közvetítése Brassóból. — 16,45: A stúdió műsora. — 19,40: Riportműsor. — 20,00: A majamai rajzfilm fesztiválról. — 21.00: Szovjet film az űrkutatás­ról. — 21,50: Tv-sport. HÉTFŐ 17,05: Pioníroknak, Iskolások­nak versenyműsor. — 17,50: Is­meretterjesztés. — 18,00: Gazda­sági újdonságok. — 18,20: A leg­kisebbeknek. — 19,15: A Budden- brook-ház. Folytatásos regény. — 20,00: Intelligencia verseny. — 21,00: Moszkvai dalok. Szovjet film. A nyíregyházi mozik műsora KRÜDY MOZI A NAGY RED Színes amerikai film Előadások kezdete: 4, ne­gyed 7 és fél 9 órakor. Telefon: 12—61. KERTMOZI: AZ ANGYAL VÉRBOSSZÚJA Színes angol film Előadás kezdete este fél 9 órakor. Pénztárnyitás este fél 7 órakor. BÉKE MOZI: ESTÉLY HABFÜRDŐVEL Amerikai film vígjáték Előadások kezdete: fél 5, fél 7 és fél 9 órakor. GORKIJ MOZI: MAGÁNYOS VILLA TITKA Angol bűnügyi filmvígjáték Előadások kezdete: 4. 6 és 8 órakor. MÓRICZ ZS1GMOND MŰVELŐ­DÉSI HÁZ MOZIJA: Július 5: KARD ÉS KOCKA Magyar film Július 6: MAJD A LEONTINE Francia film vígjáték. Előadások kezdete: fél 6, és fél 8 órakor.

Next

/
Thumbnails
Contents