Kelet-Magyarország, 1970. július (30. évfolyam, 152-178. szám)
1970-07-04 / 155. szám
». oldal KELET-MACYARORSZÄO 1970. július 4. Kinek nem okoz bosszúságot a várakozás? A válasz egyértelmű: mindenkinek és különösen a „mobilizált” embereknek, azoknak, akik gépjárművekkel, autókkal, motorkerékpárokkal közlekednek. Hiszen a gyorsabb közlekedési eszköz nyújtotta előny, a szabadabb programtervezés máris akadályozva van, ha egy-egy üzemanyagtöltő állomásnál félórákat kell várakozni. Persze ez még a jobbik eset. Ma Magyarországon a községek 94 százalékában nincs az ÁFOR-nak eladóhelye, 675 községtől pedig 15 kilométernél is távolabb talál csak a járművezető benzinkutat. A jól ellátott városok és községek száma 286, és bár a jármű- és üzemanyagforgalom jelentősebb része ide koncentrálódik, ez csak részben enyhít a mai magyarországi benzinkúthiányon! Mint közlekedésünk egyik vezetője találóan megjegyezte: „egyre több az eszkimó és egyre kevesebb a fóka”, s ha a statisztikai adattárat felütjük számszerű indokot is találunk erre a megállapításra. Az elmúlt évtizedben az ország gépkocsiállománya több, mint négyszeresére nőtt, ezenbelül a magán személy- gépkocsik száma megtízszereződött. 1958-ban csupán 18 000 autót és 180 000 motor- kerékpárt számoltak Magyarországon, az idén viszont ez a szám már 220 000-re és 610 000-re növekedett. Ha pedig a tervekben előrelapozunk, az 1980-as év prognózisa 800 000 személygépkocsit és egymilliónál is több motorkerékpárt jósol. Ezzel a rohamos fejlődéssel az ÁFOR — a hazai üzemanyagellátás gazdája — szűkös fejlesztési alapja miatt nem tud lépést tartani. Hiába ígérik a vállalat fejlesztési tervei az 1975-ig terjedő időszakra újabb 400 korszerű benzinkút A jobb üzemanyag-ellátásért Kívánatos a „konkurrencia" — Új viszonteladók Kettős rendeltetésű benzinkutak — Az ÁFOR kezdeményezése felépítését, ezzel együtt 500 falukörzeti központban még mindig nem lesz üzemanyagbeszerzési lehetőség és a jelenlegi ellátási színvonal a városokban sem javul. Ha minden tervbe vett benzinkút megépül, akkor is 1975-ben még mindig 813 személygépkocsi és vagy tízszer ennyi motorkerékpár jut egy ÁFOR töltőállomásra. A szám önmagában nem sokat mond, de ha összevetjük a szomszédos Ausztria 12 évvel ezelőtti (!) hasonló. muta,'>iával — egy benzinkút (179 gépkocsi) — akkor máris magyarázatot kanunk a túlzsó "oltságra. Szabolcs-Szatmár megyében oéldául a legutóbbi felmérés szerint 15 ÁFOR n-'^manyag- töltő állomás működik, a kü- lön^m — főleg háztartási tüzelőolajat árusító viszonteladók száma pedig 67. Természetesen ezek közül alig néhány az olyan eladóhely, amely benzinkútként funkcionál. A benzin- és az olajellátás megjavításához pedig elsősorban ilyen hálózatra lenne szükség. Csupán ebben a megyében az ÁFOR évente több. mint egymillió tonna üzemanyagot forgalmaz, és nem nehéz kiszámítani, hogy ez a forgalom milyen terheket ró a szűkös ellátóhálózatra. Természetesen a hazai ben- zinkúthiány nemcsak az autósoknak okoz bosszúságot! Az ÁFOR évek óta igen komoly erőfeszítéseket tesz hálózatának gyorsabb ütemű bővítésére. de a rohamosan fejlődő igényekkel nehéz lépést tartani. Ezért határozták el a vállalat vezetői, hogy viszont eladókkal szélesítik a hazai üzemanyagtöltő hálózatot, megteremtik a lehetőségét az úgynevezett többcsatornás forgalmazásnak. Első pillantásra talán furcsának tűnik, hogy egy nagyvállalat, amely — úgymond — monopolhelyzetet élvez, önmagának kíván kon- kurrenciát teremteni. A hazai üzemanyag-ellátás mai és várható helyzete azonban egyértelműen igazolja, hogy ez a törekvés helyes és indokolt. Termelőszövetkezetek, ÁFÉSZ-ek, autóközlekedési vállalatok, garázsok már korábban is építettek saját üzemanyag-tárolókat, kiméről szerkezeteket, amelyek egy része a belső, úgynevezett saját igények kielégítését szolgálta, másik részük, főleg az ÁFÉSZ- és garázskutak bekapcsolódtak a lakosság ellátásába is. Országszerte ma több, mint 170 ilyen üzemanyagtároló hely működik, munkájukkal azonban a közúti üzemanyag-ellátás helyzetén csak kismértékben tudnak enyhíteni. Azok a helyi benzinkutak, • amelyek még ma is csak a saját gépjármű- parkot látják el hajtó- és kenőanyagokkal, csekély anyagi ráfordítással kettős rendeltetésűvé tehetők, és így részt vállalhatnak a közutakon közlekedő jármüvek kiszolgálásából is. Országszerte számos helyen épít az autófenntartó ipar új szervizállomásokat, segélyhelyeket. Munkájukból, feladatukból szinte kézenfekvőén adódik az igény: árusítsanak itt üzemanyagokat, olajokat is. A beruházási költségeket viszonylag nem nagy összeggel növelné meg egy-sgy kis, vagy közepes méretű üzemanyagtöltő állomás megépítése, viszont a szolgáltatás ilyen irányú kibővítésével jelentős segítséget nyújthatnának a közúti üzemanyag-ellátás megjavításához. Sok vidéki vállalat, szövetkezet épít az országutak mentén úgynevezett kapcsolódó létesítményeket, szervizeket, autómosókat, autós csárdákat, eszpresszókat. Ezek mellett üzemanyagot árusító kutak létesítése „összkomfortossá” teheti a beruházásokat. Külföldön már régóta ez a gyakorlat, és azok az autósok, akik kirándulnak a szomszédos országokba, gyakran felvetik. hogy Magyarországon miért nem honosodik meg a közúti üzemanyag-ellátásnak ez a praktikus formája. Felvetődik persze a kérdés: miért nem valósítja meg mindezt az ÁFOR? Az Ásványolajforgalmi Vállalat — figyelembe véve az érvényes hatósági előírásokat, anyagi konzekvenciákat stb. — csak az úgynevezett országos gerinchálózat kiépítését vállalhatja magára. Azok a töltőállomások, amelyek e hálózat részét képezik, havonta általában 50—60 ezer liter üzemanyagot forgalmaznak kimérőoszloponként. Ez a forgalom csak a nagyobb városokban, közlekedési csomópontokon, valamint a frekventált idegenforgalmi helyeken adott és e§y-egy ilyen benzinkút üzemeltetése — számolva a gépjárműállomány növekedésével — még 1975-ben is csak a nagyobb községekben lesz indokolt. A kisebb üzemanyag-forgalomnak megfelelő kutak felépítése a mai körülmények között semmi esetre sem illeszthető be a már említett gerinchálózat programjába. A járműtulajdonosok részéről viszont a sűrűbb benzinkúthálózat iránti igény egyre nő, és ami tény: számukra nem megoldás egy-egy szuperforgalmú kút megnyitása. Helyette több kicsi, helyi benzinkutat igényelnek. Az ilyen igényű benzinkutak felépítésénél viszont az ÁFOR nem csökkentheti beruházási költségeit, de nincs lehetősége a munkaerő gazdaságos fel- használására sem. A szövetkezeteknél, mező- gazdasági és közlekedési vállalatoknál viszont mindez megoldható. A már működő üzemi benzin- és olajtárolóhelyek közhasználatúvá tételével, továbbá szolgáltatásaik kombinálásával, ennélfogva a munkaerő gazdaságos foglalkoztatásával, és az anyagi érdekeltség fokozott érvényesítésével költségeik nagyobb mértékben csökkenthetők, mint amilyen költségcsökkentés az ÁFOR-nál elérhető volna. Ezenkívül ma már országszerte adott egy olyan bázis is — az egyre terjedő háztartási olajtüzelés —, ami szinte egész éven át, de különösen ősztől tavaszig jelentős forgalmat biztosít minden falusi, községi üzemanyagkút számára. Az ilyen viszonteladói töltőállomások — ha az ÁFOR hálózatbővítésével ösz- szehangoltan készülnek — nemcsak az üzemanyag-ellátás színvonalát javítják, hanem a népgazdasági erőforrások fel- használásának hatékonyságát is. Az ÁFOR természetesen sokrétű segítséget nyújt az ilyen viszonteladói üzemanyagtöltő állomások felépítéséhez. Típustervek átadásával, tervezési tanácsadással, majd a későbbiekben az árusításra kerülő kőolajtermékek „házhoz szállításával” és tartályba töltésével segíti a viszonteladókat. Az árak és a költségek kiszámításánál is messzemenően figyelembe veszi a viszonteladók érdekeit! az eladási ár (az ÁFOR részéről) a termékeket terhelő adókat és a szállítási költségeket is tartalmazza. Az ÁFOR törekvése tehát egyértelműen korrekt és az sem kétséges, hogy a többcsatornás forgalmazási rendszer jelentős segítséget nyújthat a hazai üzemanyag-ellátás megjavításához. (x) NYÍREGYHÁZI TANÁRKÉPZŐ FŐISKOLA pályázatot hirdet mezőgazdasági ismeretek és gyakorlatok tanszékén nagy gyakorlattal rendelkező agrármérnök és tanári oklevéllel rendelkező üzemmérnöki állásra A kinevezendő agrármérnök feladata lesz a tanszék gyakorló területének irányítása, valamint gyakorlati órák tartása. Az illetmény megállapítása a 201/1970. (MK. 5.) MM.— Mü. M. számú utasítása alapján történik. A pályázatot egy héten belül kell Épület vasszerkezet alapcsavarral palahoroggal (tetőborítás nélkül) 9x19,8 m méretű, irányár: 60 900 Ft 5,8x11 m méretű, irányár: 30 000 Ft Forgalomba hozza a MŰSZAKI ÁRUT ÉRTÉKESÍTŐ VÁLLALAT benyújtani a főiskola főigazgatójához Nyíregyháza, Sóstói út 30/a. (568) T. sz. fiókja Budapest VI., Jókai u. 36. Telefon: 118—491, 126—963. Napi négyórás foglalkoztatásra takarítónői munkakörbe állást hirdet az Egészség- ügyi Szakiskola, Nyíregyháza, Vöröshadsereg útja 68. (567) A NYÍREGYHÁZI KONZERVGYÁR nappali műszakra cipész szakmunkást felvesz Jelentkezni lehet a munkaügyi csoportnál. Nyíregyházi Dózsa Mg. Tsz, Debreceni út 79. felvételre keres motorszerelőt, traktorvezetőt, és az aratási időszakra kombájnost. Jelentkezés: Varga András gépcsoport vezetőnél. (2846) A gyermek öröme a JÁTÉK MŰANYAG LOVAGI FELSZERELÉS 60,— Ft AZ ORSZÁGOS TAKARÉKPÉNZTÁR MEGYEI IGAZGATÓSÁGA FATALICSKA HINTAAUTÓ 17,— Ft 140,— Ft azonnali belépéssel HIVATÁSOS GÉPKOCSIVEZETŐT KERES EGY HÓNAPI IDŐTARTAMRA Jelentkezést sürgősen kérjük Nyíregyháza, Rákóczi u. 1. I. em. titkárság (569) PLÜSS FELFÚJHATÓ CICA, CSACSI, ZSIRÁF 36,— Ft JÁVA ÉPÍTŐ 72,— Ft KÍNAI FELHŰZÓS JÁTÉK (gyümölcsárus, körforgós) 42,— Ft Kapható az Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat játékboltjaiban: Nyíregyházán, Kisvárdán, Mátészalkán __________________\ _________________ A NYÍREGYHÁZI GUMIGYÁR csomagolástechnikust keres felvételre Jelentkezni lehet: Nyíregyháza, Derkövits u. 107. HIRDESSEN a Kelet-Magyarország HASÁBJAIN J , — —í£ZABOLCS-SZATMAR MEGYEI ÉPÍTŐ'ÉS SZERELŐ VÁLLALAT ' tíYfjlEGYHÁZA, KALLÓI U. 4. S3, jpäefon: 10—80., 10-81. Telex: 07—22ifc Ságszámlasam; Ví 5J» FESTŐKET, GÉPKOCSIÉ AKODC :i AT, VALAMINT TEHERGÉPKOCSI-VEZETŐKET FELVESZÜNK. Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán. (550)