Kelet-Magyarország, 1970. július (30. évfolyam, 152-178. szám)

1970-07-31 / 178. szám

wto júiiüs st. tPSXET-MAGYAHOISSZAO 7. oíáat A bajnoki rajtra készülnek KUPA-KRÓNIKA megyénk labdarúgócsapatai Küszöbön az 1970—71-és labdarúgó-bajnokság nyitá­nya. A csapatok a felkészü­lés 1 időszakában tartanak. A tavaszi, tét nélküli bajnokság mérkőzéseiről már csak itt- ott esik szó. Az együttesek kemény edzéseket tartanak, edzőmérkőzéseken vizsgáznak tudásukból a labdarúgók. A napokban négy megyei I. osztályban szereplő csapat vezetőit, edzőit hívtuk fel telefonon: Hogyan készülnek az ú) bajnokságra a csapa­tok? — kérdeztük. A vála­szok: Balitalórántháza Jávor János, a Tsz SE ed­zője: — Heti három edzésen ké­szülünk az új bajnoki évre. Sajnos, ebben az évben már másodszor kell új csapatot kialakítani. Szám szerint 21 labdarúgónk dolgozik a fa­lun kívül, akik nem tudják rendszeresen látogatni az edzéseket. Emellett a tavasz- szal szerepelt csapatból 3 játékosunk katonai szolgálat­ra vonult be: Nagy és Ja­kab mellett az egész idény­ben kitűnően szerepelt Bak- sa XI. is katona. Sérültünk nincs, mindenki egészséges. — Mindent megteszünk azért, hogy megfiatalödott csapatunk megfelelő körül­mények között készülhessen fel a bajnokságra. — Hogy mit várunk az új csapattól a bajnokságban? Nagy cél elérését nem vár­hatjuk fiataljainktól. A bemtmaradást tűztük ki cé­lul, és hogy az ősz folya­mán annyi pontot gyűjtsünk, hogy ne maradjunk le há- gyan a középmezőnytől. Tgr vásszal több játékosunk le­szerel. így erősödni fogunk. Ekkor szeretnénk elérni a bentmaradáshoz szükséges pontokat. Nagyhalász Kelemen Márton csapatka­pitány: — Heti két edzésen ve­szünk részt. Kedden két és fél órás edzésen az erőnlétet fejlesszük. Eleinte nagy volt az izomlázunk, de most már nyoma sincs. Korpái Fe­renc edző keményen meg­dolgoztat bennünket. — Egyetlen játékostársain, Hegyes bajlódik kisebb sé­rüléssel, de remélem ő is hamarosan elkezdi az edzé­seket. Molnár a visszavonu­lás gondolatával foglalkozik. A fiatalok közül Vida, Pa- ponyás és Szabó került a fel­nőtt keretbe. — Több edzőmérkőzést játszunk a bajnoki rajtig. Érzésem szerint jó a csapat- szellem és sikerül a közép­mezőnyben végezni. Minden anyagi és erkölcsi * támoga­tást megkapunk a? egyesület vezetőitől, amit majd jó já­tékkal akarunk meghálálni. Lavontuk a jó és rossz ta­pasztalatokat az égvidényes bajnokságból, igyekszünk ezt hasznosítani az őszi-tavaszi bajnokságban. Kisvárdai Vasas Terébessy Attila szakosz­tályvezető: — Huszonegy labdarúgó szerepelt a tavasz folyamán. Ezek közül sikerült kialakí­tani a csapatot. Tapasztala­taink bővültek a tavasz fo­lyamán, amit ősszel haszno­sítani fogunk. — Regőczi leszerelésével jelentősen megerősödött a védelmünk. A halszélsőnk. Molnár lába gipszben van, előreláthatólag 1—2 hét múlva veszik le róla a kö­tést. A fiatalok közül Sza­bolcsi. Belinszky, Molnár II. és Koponyás került a felnőtt keretbe. Négy játékosunk, Gönczi. Jerkus, Demeter és Borkő szereplésére nem szá­mítunk. Ezek a labdarúgók nem küzdöttek nagy erőbe­dobással, mint azt elvártuk tőlük, ezért kimaradnak a keretből. Ott vannak köz­tünk. nvitva áll a kapu előt­tük és ha meggondolják ma­gukat, újra játéklehetőséget biztosítunk számukra. — Heti három edzéssel ké­ri A megyei II. osztályú fel­nőtt és ifjúsági labdarúgó- bajnokság nevezése július 16- án lejárt. Egyedül a Nyírteleki Dózsa Tsz csapata nem je­lezte indulási szándékát. A megyei Labdarúgó Szövetség a nevezési felhívást és a ne­I. forduló, VIII. 22: Fűszert —Szavicsav, Mg. Tech.—VA­GÉP, HAFE—X, Talajerő— Spartacus II, Tanárképző— Cipőgyár, MÉK SC—Volán SC. n. forduló, VIII. 29: Tanár­képző—Volán, Cipőgyár—Ta­lajerő, Spartacus II.—HAFE, X—VAGÉP, Mg. Tech.—Fü- szért, Szavicsav—MÉK SC. III. forduló, IX. 5: Füszért —X, VAGÉP—Spartacus II, HAFE—Cipőgyár, Talajerő— szül a csapat, amit edző­mérkőzések egészítenek ki. Eddig két mérkőzést ját­szottunk Ramocsaházán 9:2- re győztünk. Kisvárdán, a Beregszászi Kóperátortól 2:1 arányú vereséget szenved­tünk. Augusztus 2-án és au­gusztus 9-én Sárospatakkal játszunk oda-visszavágós mérkőzést. Az 197Ó—■71-es bajnokságban az első három hely valamelyikét tűztük ki célul. Tiszavasvári Lombik Bartók Antal szakosztály- vezető : — Heti három edzést tar­tunk. Ebből kettő erőnléti, egy technikai. Minden játé­kos egészséges, nagy szorga­lommal végzi a nagy terhe­lésű munkát. A keret nem változott, ez érthető is. hi­szen bajnokok lettünk. Ed­dig két edzőmérkőzést lát­szott a csapat az NB II-es Kazincbarcika ellen, mely hazai pályán 2:2, idegenben 0:5-re végződött. Bár csa­patunk mezőnyben tetszető­sen játszott. — Az edző továbbra is Boros Ernő, aki tavasszal szép sikerre vitte csapatun­kat. Elnökségünk az első há­rom hely valamelyikét tűzte ki célul az új bainokságban. Ezt a jelenlegi iátékoskeret alapján el is tudjuk érni. Bagoly Dániel vezési lapokat hivatalos köz­lönyében valamennyi', érde­kelt sportkörnek levelezési címére július 8-án kiküldté. Most sürgető levelet küldtek a sportkörnek, amely bizo­nyára már nem marad válasz nélkül. Volán SC. Tanárképző—MÉK SC, Mg. Tech.—Szavicsav. IV. forduló IX. 12: Tanár­képző—Szavicsav, MÉK SC— Talajerő, Volán SC—HAFE, Cipőgyár—VAGÉP, Spartacus II.—Füszétt, Mg. Tech.—X. V. forduló IX. 19: Füszért— Cipőgyár, VAGÉP—Volán SC, HAFE—MÉK SC, Talajerő- Tanárképző, Spartacus II— Mg. Tech., Szavicsav—X. VI. forduló, IX. 26: Talaj­erő—Szavicsav, Tanárképző— HAFE, MÉK SC—VAGÉP, Volán SC—Füszért, Cipőgyár —Mg. Tech., Spartacus II.—X. VII. forduló X. 3: Füszért— MÉK SC. VAGÉP—Tanárkép­ző, HAFE—Talajerő, X—Ci­pőgyár, Mg. Tech.—Volán SC, Szavicsav—Spartacus II. VIII. forduló, X. 10: HAFE —Cipőgyár, Talajerő—VA­GÉP, Tanárképző—Füszért, MÉK SC—Mg. Tech., Volán SC—X, Cipőgyár—Spartacus II. IX. forduló, X. 17: Füszért— Talajerő, VAGÉP—HAFE, Spartacus—Volán, X—MÉK SC, Mg. Tech.—Tanárképző, Szavicsav—Cipőgyár. X. forduló, X. 24: VAGÉP— Szavicsav, HAFE—Füszért, Talajerő—Mg. Tech. Tanár­képző—X, MÉK SC—Sparta­cus II, Szavicsav—Volán SC. XI. forduló, X. 31: Füszért— VAGÉP, Cipőgyár—MÉK SC, Spartacus II.—Tanárképző, Mg. Tech.—HAFE, X—Talaj­erő, Szavicsav—Volán SC. VASIPARI SZAKMÁBAN 1 ELHELYEZKEDNI KÍVÁNÓ FIATALOK! A Ganz-MÁVAG Mozdony-, Vagon- es ciepgyai auui szakmákban iskoláz be szakmunkástanulókat: Vasscerkezeti lakatos, hegesztő, öntő, kovács. JELENTKEZNI LEHET: Szakma: Életkor tanulói alsó határ: idő: MüM. 26. Szakmunkásképző vasszerk. lak. 14 év 3 év Iskolában, Bp., XIII., hegesztő 15 év 2 év Vág u. 12. MüM. 204 sz. Szakmunkás­képző Iskolában, Vác, öntő 15 év 3 év Csikós József út 8. MüM. 7. sz. Szakmunkásképző Iskolában Bp., VIII., Kőbányai út 23. kovács 14 e 3 év Kérjük a jelentkezési lapon féltüntetni, hogy Ganz- MÁVAG-hoz jelentkecik. JUTTATÁSOK: Valamennyi beiskolázott tanuló részére tanulóotthóni élhe­lyezés, munkaruha, védőruha, kedvezményes ebéd (1,— Ft térítés ellenében). Az intézeti ösztöndíjon felül vállalatunk társadalmi ösz- töndíjszerződés-kötéssel havonta 350,— Ft-ot biztosít. A nyíregyházi városi labdarúgó-bajnokság őszi sorsolása Mi van a Nyírteleki Dózsa Tsz labdarúgócsapatávai ? Vasas— Ú. Dózsa és Diósgyőr—Komló mérkőzések az MNK-döntőbe jutásért Csütörtökön délelőtt az MLSZ-ben a legjobb négy közé jutott csapatok képvise­lőinek jelenlétében — Farsang Endre (Ü. Dózsa), Tőke János (Vasas), Németh Béla (Diósgyőr) és Aszódi Sándor (Komló) — tartották meg az augusztus 5-én sorra ke­rülő újabb kupaforduló sor­solását. Nagy izgalom előzte meg a sorsolást hiszen a soron kö­vetkező mérkőzéseken már a döntőbe jutás a tét. Börzsel János, az MLSZ főtitkára helyezte egy trófeába a ver­senyben lévő együttesek ne­veit. Először a két'.pályavá­lasztó nevét sorsolták, elsőnek a Diósgyőrt, utána a Vasast. Ezt követően a Diósgyőr és a Vasas mellé a vendégcsa­patokat húzták ki. Amikor a Diósgyőr partnerének a Kom­ló jött ki, nyilvánvaló lett a rangadó, a Vasas—Ű. Dózsa összecsapás. A sorsolás eredményeként augusztus 5-én, szerdán 17 órai kezdette] az alábbi pá­rosításban küzdenek a csa­patok (a továbbjutáshoz a vendégeknek döntetlen is elégendő). Diósgyőrött: Diósgyőr— Komló, a Fáy utcában: Va­sas—Ü Dózsa. Nyilatkozatok: Németh Béla (Diósgyőr): — A csapat előtt itt a nagy lehetőség. 1965 után 1970-ben ismét kupadöntőt játszhat. A Komló ellen az utóbbi években hazai pályán mindig sikerült nyernünk, reméljük. így lesz ezúttal is. A mérkőzés külön érdekes­sége, hogy augusztus 9-én, Diósgyőrött ugyancsak a Komló ellen kezdjük az őszi bajnoki idényt is. Aszódi Sándór (Komló): — Együttesünk ilyen jól még nem szerepelt a kupá­ban, otthon a Ferencváros, idegenben pedig a korábbi, egymásután háromszoros ku­pagyőztes ETO kiverése nagy fegyvertény. A sorsolás ered­ményeként a Komló néháhy napra Miskolcra, illetve kör­nyékére teheti át a székhe­lyét, hiszen 4 nappal később bajnoki mérkőzést is vívunk a Diósgyőrrel. Megnyitották a kajak-kenu VB-t Huszonnégy órával az öttusa VB rajtja előtt Matthews, Mikulski jobbszárny a rendkívüli SZÚR on Európa-bajnok kajakozó né­hány szóban amatőr fogadal­mat tett a versenyzők nevé­ben, majd Charles de Coque- reaumont, a nemzetközi szövetség elnöke emelkedett szólásra. Beszéde utolsó mondatá­val hivatalosan is megnyitot­ta a VB-t. mellett folyik a tárgyalás — még így is heves viták van­nak. Főleg arról, hogy a franciák kérelmét elutasít­sák-e vagy nem. Az történt ugyanis, hogy a franciák négy benevezett versenyzője közül kettő egy autóbaleset­nél megsérült, ezeket maguk­kal sem tudták hozni. s most az a kérésük, hogy két másik versenyzőt jelölhesse­nek helyükre. , Nem lehet tudni, mit határoz a kong­resszus. A magyar versenyzők mű­során csütörtökön délelőtt csak egészen könnyű futás szerepelt és a déli órákban áz uszodában voltak, majd a délutáni programban még másfél órás vívóedzés is volt. Sporihirek A kubai női kosárlabda­válogatott második magyar- országi mérkőzésén Sopron­ban 90:36 (35:17) arányban győzött a h'elyi válogatott el­len. Legjobb dobók: Dkde Charro (27), illetve Fülöp (12). ★ Az AFP francia hírügy­nökség Buenos Aires-i je­lentése szerint a világhírű argentin klub, a Rimer Pla­te Hidegkúti Nándort sze­retné szerződtetni. A River Plate Hidegkútit bízná meg a szakvezetői tisztséggel, mel­lette Angel Labruna, a volt argentin válogatott játékos lenne az edző. ★ A nemzetközi atlétikai ver­senyen i, Stockholmban két nagy meglepetés született. 1500 m-en a norvég Kval- heim 3:40,2 perces ered­ménnyel első lett a dán Han­sen (3:40,6) és a lengyel Szordykówski (3:40,7) előtt, ötezer méteren a jugoszláv Korica szerezte meg az első helyet 13:44,6 perces ered­ménnyel. ★ A nemzetközi férfi kosár­labdatorna első fordulójában Velencében a világbajnok ju­goszláv válogatott 83:81 (33:45) arányban győzött a Splugen Velence együttese ellen. ★ Catania: A harmadik al­kalommal megrendezésre ke­rülő „Catania Kupa” férfi kosárlabdatornán a BEK- győztes Ignis Varese 97:86 (52:49) arányban legyőzte a lengyel válogatottat. ★ Elkészült a Galea Kupa nemzetközi teniszverseny elődöntőjének sorsolása. A döntőbe jutásért Franciaor­szág—Spanyolország és Olasz­ország—Csehszlovákia mér­kőzésekre kerül sor. A hullámvasút, az óriás­kerék. a céllövölde, a szel­lemvasút és a vidám parkok többi nevezetessége között rendezték meg csütörtökön délután Koppenhágában a 8. kajak-kenu VB ünnepélyes megnyitóját, Erik Hansen, a dánok szeme fénye, a több­szörös olimpiai, világ és Az, hogy melyik csapat milyen összeállításban áll végül is rajthoz, csak a pén­teki technikai értekezleten dől el — jelenti az MTI Warendorfból. Novikov, aki most a szak­vezetője a szovjet csapat­nak, a kérdésekre szélesen mosolyogva így válaszolt: — Egyet még aludhatok rá. De valószínű, hogy a tavaly Budapesten szerepelt gárda indul, és remélem, hogy si­kerül megvédeni a hosszú idő után visszaszerzett vi­lágbajnoki címet. Csütörtökön reggel 9 órá­tól egyfolytában ülésezett a kongresszus. A kiszivárgott hírek szerint — zárt ajtók A Népstadionban szeptem­ber 6-án sorra kerülő rend­kívüli SZUR-ra nemcsak a nagyszabású műsor rendezői, szereplői készülődnek már, hanem a színész- és újság­írócsapat labdarúgói is. A csapatok szakvezetői a rendkívüli SZUR-ra rendkí­vüli összeállítást terveznek. Amennyiben az angol Stan­ley Matthews elfogadja a meghívást, akkor a színészek csapatában kap helyet, s el­képzelhető, hogy Komlós András a Matthews, Mikulski, Bujtor, Aradszky, Papp L. összetételű bomba csatársort küldi pályára. Az újságírók felkérték csapatuk korábbi erősségét, Hoff er József szö­vetségi kapitányt, hogy is­mét vállalja a játékot. Az újságírók a szövetségi kapi­tányra szeretnék bízni Kloss kapitány őrzését. Amennyi­ben Matthews a színészeknél játszik, .,ellensúlyozásként” Jasin őrizné az újságírók ka­puját. Járőrverseny, összetett honvédelmi verseny Nyírbátorban A tartalékos tisztek és tiszt- helyettesek zárófoglalkozása­ként — mintegy százharminc fő részvételével — került sor Nyírbátorban a járási járőr­versenyre, melyen az elméleti anyag elsajátításán túlmenően harcászatból, lövészetből, te­repgyakorlatból adtak számot a kiképzés résztvevői. Ered­mények : I. KORCSOPORT: 1. Nyír- császári (Egressy Miklós. Kosztyu Gyula, Kosa György). 2. Kisléta, 3. Nyírlugos. II. KORCSOPORT: 1. Nyír- vasvári (Gráczol Jenő, Mizsei István, Wilhelm Antal), 2. Nyírbátor, 3. Nyírvasvári II. Százotvenhárom fő részvé­telével ugyancsak vasárnap bonyolították le a különböző korcsoportokban az összetett honvédelmi verseny járási döntőjét is. A zuhogó esőben, csúszós talajú pályán lebo­nyolított versenyén nagy küz­delem után az alábbi eredmé­nyek születtek: NŐK: 1. Nyírbogát (Kásesák Mar­git, Mitrócsák Katalin, Veress Mária), 2. Nyírgelsé, 3. Apórli- get. FÉRFIAK: I. KORCSOPORT: 1. Nyír­bogát (Antal György, Antal Zoltán, Kovács István), Z Nyírvasvári, 3. Nyírbátor. II. KORCSOPORT: 1. Pócs- petri (Herczku György, Májer Mihály, Pataki József), 2. Nyírgelsé, 3. Nyírbogát. III. KORCSOPORT: 1. Kis­léta (Nagy László, Oláh Béla, Reszkető András), 2. Nyírbo­gát, 3. Pócspetri. Szabó Gyula : Nyírbátor

Next

/
Thumbnails
Contents