Kelet-Magyarország, 1970. július (30. évfolyam, 152-178. szám)
1970-07-31 / 178. szám
1970. július 31. KÉT ET MAGYARORSZÁG $. eMa! Emberség és szigor JXeonfények a méhteleki gyümölcsösben AZ ÉLET naponta újra és újra felteszi ezeket a kérdéseket. Lehet-e humanista a szigorú ember? összeegyeztethető-e a szocialista rendszer mélységes emberszere- tetéröl vallott felfogásunk a keménységgel, a követelő erélyességgel? A válasz látszólag nagyon egyszerű. Igen, legyünk szigorúak, ha visszaéléseket, hanyagságokat tapasztalunk. Igen, legyünk kemények a hibákkal szemben, legyünk erélyesek, amikor meg kell követelni a tisztességes munkát. Ebben nincs semmiféle emberietlenség, ez nagyon is jól összefér rendszerünk humanizmusával. Ha tíz embert megkérdeznénk, legalább kilenc válaszolna ilyen simán gördülő mondatokkal ezekre-a kérdésekre. De ha megvizsgálunk tíz esetet, amikor szigorral és erélyességgel kellett volna fellépni, vajon akkor is csak egy olyat találunk, ahol elmaradt a szükséges eré- lyesség? Ilyesmiről persze nem készül semmiféle statisztika, de mindenki, aki két lábon jár a földön, nagyon jól tudja, hogy rengeteg baj van nálunk a követelményekkel és a szigorral. Való igaz, hogy a vezető emberek túlnyomó többsége kész harcolni a hibák, a lazaságok, a visszaélések, a lógás, a tehetetlenség és minden más negatívum ellen. Csakhogy ezek a negatívumok nem elvontan jelentkeznek. Nincs absztrakt „naplopás”, csak naplopók vannak. Nincsenek személyektől elvonatkoztatott „hibák”, visszaélések, de vannak vétkesek és visszaélők, tehetségtelenek és hanyagok: emberek tehát, akik fizetésből élnek, megtestesítenek magukban jót és rosz- szat egyaránt. Az igazság az, hogy nem lehet senki általánosságban szigorú a hibákkal és fogyatékosságokkal szemben, hanem a hibákat elkövető emberekkel szemben kell a vezetőnek szigorúnak lennie. EZÉRT OLY GYAKORI a különbség a szigorról, a követelményekről szóló szavak és a tényleges tettek között. S ezért is oly fontos, hogy a szocialista humanizmusról alkotott fogalmaink világosak és félreérthetetlenek legyenek. Napjainkban látszólag kétféle humánum kerül ellentmondásba egymással. Az egyik, amit a hanyag, pazarló, kárt okozó dolgozó, mint ember iránt érzünk, a másik, amit tízmillió honfitársunk jövője, boldogulása, felemelkedése iránt érzünk. A valóságban azonban nincs kétféle humánum! Egyféle humánum van csak, s ha ennek az egynek nem szerzünk érvényt, akkor a humanizmusunk nem egyéb jámbor óhajnál, amit éppen a szocialista tartalmától fosztunk meg. Ez az egy pedig nem más, mint az egyetemes népi érdek felemelése az összes egyéni érdek és szempont fölé. Az egyén, aki selejtet gyárt, aki a nagyobb prémiumért — ami talán csak száz forintokat jelent — ezreket dob ki az ablakon, vagy aki esetleg a legjobb igyekezete mellett sem tudja teljesíteni feladatát — szintén egy a tízmillió honfitárs közül, neki is, érte is épül a szocializmus. Vele sem lehetünk lelketlenek, az ő jogait is érvényesíteni kell. De ez nem jelent elnézést, megbocsátást. megalkuvó belenyugvást. Meg kell vizsgálni, mit csinált, miért csinálta, mit tud helyrehozni belőle, milyen biztosítékok vannak a jövőben a munkájára — és az összes pluszok és mínuszok figyelembevételével, törvényeink és fegyelmi jogszabályaink szigorú betartásával, de következetesen el kell járni minden esetben azokkal szemben, akik veszélyeztetik, akadályozzák haladásunkat. AZ ELNÉZÉS VESZÉLYES az egyén szempontjából is: lehetővé teszi, hogy mélyebbre süllyedjen, még nagyobb bajokat okozzon, Épül a nagyhodosiak új utcája Méhteleken. Elek Emil felvétel* Ide telepit tték a Zalka ifitábort, az ifi szakmunkások sokat segítenek. Listván Attila mondja: — Naponta 120 fiatalt biztosítunk az építkezésekhez két műszakban. Itt dolgozik a 110-es. a 107-es szakmunkásképző és a rakamazi fiatalok. Dicséri a fiatalokat a művezető is. De gond is akad a táborban. Akadozik a gáz ellátás. A tábornak csak a fele van kivilágítva. Villanyszerelőt nem látnak. aki megcsinálta volna már. És a kavicsellátás akadozik. A gacsályi vasútállomás július 28-ra jelezte 30 vagon kavics érkezését. Nem érkezett meg, pedig Szálkáról még július 27-én elindították. — Nincsenek áthidaló gerendák sem, emiatt nem haladunk úgy a befejezéssel, mint szükséges lenne. Esténként azonban már kigyulladnak a neonfények a gyümölcsösök között húzódó új utcasoron. Jelzik az új honfoglalást. Farkas Kálmán Kiváló ifjú technikus-jelöltek Jó a gyárnak - és a versenyzőknek is vagyis eljusson addig, ahol már nem lehet segíteni rajta. S a szocialista termelésben is érvényesülnie kell a végzett munka és a képesség természetes szelekciójának: akikről bebizonyosodik, hogy az adott feladatát nem akarja, vagy nem tudja elvégezni. azt igenis el kell mozdítani — az ő és a milliók érdekében — és meg kell keresni számára azt a helyet, ahol ki tudja fejteni a képességeit. A humánum nem áll semmiféle ellentétben az őszinte felháborodással a naplopók, a cinikus semmirekellők magatartása felett. Nemzedékek harcoltak érte, hogy jöjjön el egy olyan világ, amelyben megszűnik a dolgozó ember létbizonytalansága. Eljött ez a világ. De megbocsáthatatlan bűnt követnénk el, ha a semmirekellők a mások munkáján élősködő létbiztonságát teremtenénk meg. Ez a szocialista humanizmus karikatúrája. TISZTA ESZMÉNYEKÉRT HARCOLNI — ez soha nem volt egyszerű dolog. Mindig meg kellett küzdeni a hamis prófétákkal is, a jó szándékú korlátoltakkal is. E szabály alól a humanizmus érvényesítése nem kivétel. Nagyon találó az a megfogalmazás, amely szerint a humanizmus az őrizetlenül hagyott pénzhez hasonlít, mert valósággal csábít a visszaélésre. Igaz, aki ezt megfogalmazta, a burzsoázia humanista frázisairól beszél, de nem érvényes-e — egészen más értelemben persze — ez a hasonlat nálunk is, ahol előfordult az utóbbi idők átszervezései folyamán, hogy egyes rosszul dolgozó emberek csupán azért maradtak fontos posztokon, „nehogy megsértődjenek?”. A humánumnak és az emberi megéri és'fiék ez a^főfeá^^inden más, csak nem hasznos; sőt szépen hangzó szavak mögött többnyire önös érdekek húzódnak meg. Nem engedhetjük meg magunknak a fényűzést, hogy „őrizetlenül hagyjuk” azt a hatalmas értéket. amelyet rendszerünk igazi humanizmusa biztosít. A szigor és erélyesség nem „megfér” a szocialista humanizmussal, hanem együtt jár vele, része, következménye a milliók boldogulását szolgáló igazi emberszeretetnek. S itt nem a merev, öncélú erélyeskedésről, a lélektelen szigorról van szó, nem a „kommunista keménység” szektás kultuszáról, hanem a józan, a következetes vezetői magatartásról, amely egységben képes felfogni az egyének és a közösség érdekeit. A szocialista rendszer egyik legfontosabb érdeme, hogy ki tudja fejezni, közös nevezőre tudja hozni mindenki igazi egyéni érdekeit. A rendszer mély humánumát csakis a közösségi érdek oldalán lehet a maga teljes gazdagságában, valóban mindenki javára kibontakoztatni. Orosz Szilárd Hét ágából tűz a nap, de magasodnak a falak. Nagy a sürgés-forgás Méhtelek határában. A gyümölcsösök között, azok helyén egy teljesen új, modern falunegyed épül az új honfoglalóknak. Uj családi fészkek, szép lakások a nagyhodosiak, kis- hodosiak és a garbolciak részére. Forró testű, téglaporos arcú építőmunkások, kőművesek, ácsok serénykednek a falakon, a tetőkön. Szép utcasor lesz. Harminc ház. Nyílegyenesen. Egyik épülő ház előtt kis csoport. Itt van Bencsik István, a Fejér megyei Állami Építőipari Vállalat művezetője, Listván Attila, a Zalka Máté ifjúsági tábor parancsnoka, s látszik elégedettek a munkával. Bencsik odaszól a kábelekkel foglalatoskodó Varga Józsefhez: — Van-e már áram Józsi bácsi? — Mindjárt lesz. — Eddig ez is hátráltatta a munkát — veti közbe Listván Attila. — A gyerekek kézzel végezték a munkát. Egy technikus térképet hoz elő. Körülálljuk. Itt vannak néhánvan az ide települő nagyhodosiak közül is. Bencsik magyarázza, mutatja. hol épülnek a házak, milyen lesz az új falu. Most szeretne az ember belelátni a félmeztelenül álló, de állandóan dolgozó Orosz Károly nagyhodosi tsz-tag gondolataiba. Arca nyugodt, ő már tudja, melyik lesz az ő háza itt Méhteleken. — Homokot szállítunk az új házakhoz — mondja. — Az enyém ott a 88-as számú ház lesz. — Mi tagadás, fájt egy kicsit, hogy el kellett jönpi. oda voltunk szokva. A házat elvitte a víz. — A madár is ragaszkodik a fészkéhez — veti közbe a másik nagyhodosi. Kulcsár Antal tsz-tag, aki ugyancsak kiveszi a részét a munkából. — Uj életet kezdünk, majd itt állunk be jövőre a tsz-be. Négytagú a család, hozza az édesanyját is. Ott is megmarad a telek, itt meg szép helyen kaptak házat, mellette még gyümölcsös is van. Valaki megszólal: — Éppen szemben lesz az új háza az új telepen épülő modern szövetkezeti ÁBC- áruházzal. Lesz benne bisztró és szolgáltatóház is. 1 millió 400 ezerből épül. Felderül az arca. Most még Nagyhódoson laknak. Egy kis nyári konyha maradt meg, meg az istálló. Ök megértették, hogy onnan el kell jönni. Épül az új gátrendszer, hogy a jövőben megakadályozhassunk hasonló katasztrófát. — Az ember elmondhatja: „Ezt én bütyköltem össze.” — eleveníti fel az elkészült munka örömét Nyárádi Bertalan. Nem valamiféle barkács- szakkör tagja, hanem a Csepel Motorkerékpárgyár nyírbátori gyáregységében a meó vezetője Nyárádi Bertalan. A múlt évben, a Kiváló ifjú technikus versenyre készített pályamunkájára emlékezett vissza. Ebben az évben is benevezett. A védőgázas hegesztés bevezetésének lehetőségét vizsgálja. Már tanulmányozta az irodalmat, s várja, hogy Csepelről Nyírbátorba kerüljön a hegesztőberendezés, amikor már a gyakorlati megoldásokon törheti a fejét. Mindezt munkaidőn túl. — Meg kell szolgálni a lakást — tréfálkozik. Fiatalember. A múlt évben nősült, s az idén megszületett a „trónörökös” is, így nagyon jól jött a lakás, amit a vállalattól kapott. — Sok keményfém-beté- tes esztergakést használunk. Drágák ezek a szerszámok, azért kísérletezek, hogy mivel lehetne meghosszabbítani az élettartamukat. Olyan kisegítő készüléket csinálok, amiben fel lehet használni az újraélezett késeket. Lojka Ferenc technológus mondja ezt. Ö is a Kiváló ifjú technikusi címért „töri a fejét”. A múlt évben is sikeres volt a fejtörés, a pályamunkáját jónak ítélték az üzemben és a megyei elbírálásnál. — Az volna a javaslatom —I szól hozzá az elbíráláshoz — hogy itt, Szabolcsban jobban vegyék figyelembe a gyakorlatban hasznosítható pályamunkát. Az értékelésnél pedig válasszák külön a mérnököket és a technikusokat, hiszen egy mérnök elméletileg felkészültebb, nem reális az együttes értékelés. — Beszélgettünk mindenkivel — mondja Tisza István a szervezésről — hiszen nem vagyunk olyan sokan, hogy ezt ne tehettük volna meg. Okultunk a múlt évi tapasztalatokon is, amikor majd mindenki benevezett, aztán a végén csak négyen készítették el a pályamunkát. Most öt jelentkező van, de ők szépen haladnak a munkával. Tisza István, a gyáregység főmérnöke 'a gazdája a Kiváló ifjú mérnök és technikus mozgalomnak. A pályamunkáknál is együttesen beszélték meg, hogy kinek kinek érdeklődése és az üzem szükségletei szerint milyen feladatot tűzzenek ki. A múlt évben a Pályamunkákért ezer, illetve 800 forint jutalmat adtak. — Azért, hogy a gyárnak is, meg a versenyzőnek is jó legyen. L. B. Meditáció A Fehérgyarmati Járási Tanács elnöke, Széles Lajos egyik sajtónyilatkozatában szó seerint ezt mondta: „Amilyen katasztrófa ért bennünket, bármilyen más társadalmi rendszerben koldusokká lettünk volna.” A keserű nyilatkozat megdöbbentő és egyben gondolatébresztő. Már aki koránál fogva tudhat mit kezdeni a megállapítással. Eszembe jutott egy régi eset. A harmincas évek nehéz ideje. Világgazdasági válság a dolgozó családok fillérszűk napjai. És a tavasz sok esőzése. Rintye Rezsőné szomorú hangú, kétségbeesett levelet irat a tiszteletes úrral a legeslegfelsőbb helyre. Mivel leomlott a kicsi házuk hátsó fala, s a kinti idő szabadon van a család nappalával, éjjelével. Család? Tizennégy újszülött gyermek sírása, mosolya fért el a parányi házban. Tizenegy gyerek maradt életben, hármat mindjárt az anya melléről kellett sivár koporsóba tenni. S Rintye Rezső, az apa beteg. Az anya házalással, minden nőnek való, vállalható munka végzésével keres annyi szűköset, hogy éhen ne haljanak. Aztán a kis ház kidőlt fala, mert rossz anyaga felszívta a sok vizet. A láp szélén mindig közel a talajvíz. Hát mindezt írja meg a tiszteletes úr és vegye figyelembe Öfőméltósága, a Kormányzó Ür Kabinetirodája. Jó idő eltelt, míg válasz érkezett. Szegény asszony már nem is remélt semmit. Annál izgatottabb volt, mikor a kisbíró megkereste. Menjen mindjárt a községházára, üzente a főjegyző úr. Hogyne ment volna! Biztos érkezett valami. Akármilyen kevés is nagyon sokat ér. A főjegyző dúlt arccal morgott, mikor elővett egy aktát. Hasonlításul pattogó szavakkal kérdezte az aszszony nevét és körülményeit. Minden egyezett. Rintyé- né készséggel válaszolgatott, vékony vállát az ajtófélfának támasztva. Akkor még inkább felemelte hangját a főjegyző úr. Hogy igen, őfőméltósá- ga, a Kormányzó Űr Kabinetirodája útján legőszintébb sajnálatát fejezi ki a nagy család és szülei iránt. Ennek bizonyító készsége, hogy száz pengőt utalt ki. Hozzátéve: a juttatás átadását a községi főjegyző véleményezésére bízza. A főjegyző úr véleményezése pedig nem egyezett a kérelmezőjével. Még inkább kemény hangon szólt a község ezer gond járól-ba járói. Hogy annyi közérdekű nyavalyája van a községnek, az a csuda, ő bele nem bolondul. Szóval, megannyi más helye van a „fenséges” adománynak. Ha esze volna és jó magyar volna az asszony, nem is írkáltatott volna kérelmet. Rintyéné szemét törölve, keserű szívfájással hagyta el a községházát. Kívánta: bárcsak ne is élne. Dehát a gyerekek. A beteg férje. S nem tudta, mi lesz, hogy lesz a holnap. Még csak nem is látta azt a papírt, amit a magas helyről küldtek. Mit írtak vissza? Mint ahogy arról sem tudott, hogy még haza sem ért, amikor a főjegyző telefonon átszólt a tiszteletes úrnak. Ne Írogasson akárki érdekében a község tekintélyét rontó kérvényeket. i,. Asztalos Bálint
