Kelet-Magyarország, 1970. július (30. évfolyam, 152-178. szám)

1970-07-17 / 166. szám

'S. oldal RPT FT UTALVA rat»er?*« Szüliségáilapol jingliáiian Külpolitikai összetoolalő nn Vasszer befejezte moszkvai tárgyalásait ;||| Brezsoyevet meghívták Kairóba Nem nehéz megjósolni, hogy a TASZSZ-iroda gyors­híre nyomán a nemzetközi közvélemény az elkövetkező napokban a szokásosnál is nagyobb figyelmet szentel a Közel-Kelet problematikájá­nak. Ez a gyorshír így hang­zott: A moszkvai Kremlben vé­get értek a tárgyalások Leo­néid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának fő­titkára, Nyiko’Mj Podgornij, a Szovjetunió Legfelső Ta­nácsa elnökségének elnöke, Alekszej Koszigin, a Szov­jetunió minisztertanácsának elnöke, valamint Gamal Ab­del Nasszer, az Egyesült Arab Köztársaság elnöke és miniszterelnöke, az AraD Szocialista Unió elnöke kö­zött. Nasszer elnök az SZKP Központi Bizottságának, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének és a szovjet kormánynak a meghívására június 29 óta tartózkodik Moszkvában: Eddig a közlemény, ame­lyet kiegészít az A1 Ahram című egyiptomi lapnak az a jelentése, hogy az EAK állam, és kormányfője meg­hívást adott át Leonyid Brezsnyevnek, í A világsajtó kommentá­torainak figyelmét nem ke­rülte el az a tény, hogy az Egyesült Arab Köztársaság elnöke viszonylag hosszú ideig tárgyalt a szovjet fő­városban. Mind a megbeszé­lések időtartama, mind a közel-keleti helyzet súlyos­sága érthetővé teszi a meg­különböztetett érdeklődést. Sok megfigyelő utal Richard Nixon legutóbbi beszédére, amely ugyan Kambodzsával kapcsolatban hangzott el, de amelynek egyik leghangsú­lyosabb megállapítása ép­pen az volt. hogy az Egye­sült Államok elnöke a világ­béke szempontjából veszélye­sebbnek tartja a közel-keleti helyzetet, mint a távol-kele­tit, mert „a Közel-Keleten nagyobb a közvetlen szovjet —amerikai * konfrontáció ve­szélye.” A közel-keleti konfliktus rendkívül bonyolúlt, de a jelenlegi, robbanásveszélyes szituációból kivezető üt vi­szonylag egyszerű: Izraelnek realizálni kell a Biztonsági Tanács minden tagállamra kötelező határozatát. Ez az immár történelmi jelentősé­gű határozat egyértelműen a megszállt területek kiürí­tését írja elő. A közel-keleti helyzettel kapcsolatban nemcsak Moszkvában, hanem New Yorkban is élénk diplomá­ciai tevékenység folyt: a négy nagyhatalom ENSZ- delegátusai megtartották 39. ezúttal 3 órás eszmecseréjü­ket, amelyen az AFP fran­cia hírügynökség szóhaszná­latával „pozitív légkör” ala­kult ki. Az AFP-nek bizo­nyos várakozásokkal kap­csolatos utalása nyilván nem független az egyiptomi el­nök most befejeződött moszkvai megbeszéléseitől. Ugyanakkor — az amerikai és az izraeli magatartás is­meretében — korai lenne minden határozott derűlátás. II. Erzsébet angol királynő csütörtökön délután aláírta az angol kormány által jó­váhagyott szükségintézkedé­seket, a dokkmunkássztrájk enyhítésére. A királynő által aláírt, s ezzel életbe lepett szükség­intézkedések felhatalmazzák a kormányt, hogy ha kell, drasztikus lépésekkel bizto­sítsa a kikötői munka fo lyamatosságát, beleértve a hadsereg bevetését is. A szükségállapot csak 40 napig maradhat érvényben. A rendelet alsóházi vitáját hétfőre tűzték ki. Ha eset­leg az országos sztrájk 40 napnál tovább tartana, ak­kor a parlamentet a rende­let újbóli jóváhagyása vé­gett vissza kell hívni nyári szabadságáról. A kedd óta tartó országos méretűvé duzzadt kikötő­munkás-sztrájkot szerdán a 47 ezer dokkmunkás képvi­seletében összeült küldött- gyűlés tette a szakszervezet vezetőinek akarata ellenére hivatalossá. A határozat után Angliában. Skóciában és Walesben még azok a kikö­tők is megbénultak, ame­lyekben a7. elmúlt két nap alatt folyt valamelyes mun­ka. A Rudé Právo cikke Dubcekről . Pozsony, (MTI): Az elmúlt napokban a Rudé Právo két újságoldalnyi le­velet közölt, amelyet a párt­tagok 1968-ban intéztek a CSKP vezetőihez — így Dub- , cekhez is és amelyben élesen bírálták az akkori pártvezetés hibáit és figyelmeztettek a várható súlyos következmé­nyekre. A Rudé právo csü­törtöki száma terjedelmes elemzésben ,foglalkozik-.Pub- cek hibáival, tévedéseivel. Az alábbiakban kivonatosan is­mertetjük a cikket. A CQKP Központi Bizottsá­gának 1968. januári ülése eredményét nem minősíthet­jük véletlennek, még kevésbé palotaforradalomnak. Ellenke­zőleg törvényszerűen ide ve­zetett az a hosszú folyamat, amelynek során a párt szer­vezete védekezett az idült be­tegség, a leninizmustól való eltérés ellen, amely mind nyilvánvalóbban megmutat­kozott a Novotny-féle pártve­zetés politikájában. Az egészséges áramlat mel­lett azo; / an fokozatosan erőr södött a magát ügyesen ellep­lező, ellentmondásos áramlat, amely a Novotny-féle pártve­zetés hibáinak és torzulásai­nak bírálata címén elsősorban a szocialista társadalom alap­jainak megingatására, és a kommunista párt történelmi küldetésének lejáratására és tagadására törekedett Ebben a helyzetben a CSKP Közön ti Bizottsága 1968 ja­nuári plénuma visszahívta tisztségéből Novotnyt, a Köz­ponti Bizottság első titkárát és a legmagasabb pártfunkció­ba meglepetésre Alexander Dubceket választotta meg. Ez szükségmegoldás, kompro­misszum volt, amelyben még a párt régi vezetősége egye­zett meg. A jobboldali opportunista és a szocialistaellenes erők eleinte hűvösen és tartózko­dóan fogadták Dubcek meg­választását. Azonban hamaro­san nyilvánvalóvá vált, hogy Dubcek nem lesz terveiknek akadálya. A jobboldaliak és a szocia­listaellenes erők gyorsan vál­toztattak Dubcek iránti hű­vös magatartásukon. Valósá­gos csodálattal kezdték övezni őt, mint „január életre hívó­ját'’, Amikor februárban meg­szűntették a sajtócenzurát és a pártvezetőség már nem gyakorolhatott semmilyen be­folyást a hírközlő szervekre, s e szerveket gyakorlatilag a reakciós tömb kezére játszot­ta, szinte eget verő mértéket öltött Dubcek népszerűsítése. Ez a népszerűsítés kifejezet­ten személyi kultusszá vált. A jobboldaliak odáig mentek, hogy kizárólag Dubceknek tu­lajdonították „a szocializmus új modelljének, a demokra­tikus, emberarcú szocializ­musnak” szerzői jogát, bár közismert, hogy a szocialista országok elleni amerikai stra­tégiának ezt a kotyvalékát ■már 1968'előttii megfogalmaz- ■táko,ari.iterardy‘cNótiiny szer­kesztőségében. Ugyanakkor megkezdték a pártíunkcionáriusok „kilövé­sét”. Nemcsak olyan embe­rekről volt szó, akik a No­votny-féle vezetés alatt való­ban lejáratták magukat antL leninista módszereikkel. A hírközlő eszközök az igazi marxisták ellen rágal-, mazó kampányt folytattak. A népirtás jellegű kampány szá­mos elvtársat az öngyilkos­ságba kergetett. Dubcek néhány beszédében ugyan általános frázisokban rámutatott a pártnak ártó szélsőségekre, de a valóságban semmit sem tett az elvtársak, gyakran közeli munkatársai védelmére. Szabad teret nyi­tott a jobboldalnak és a szo­cialistaellenes erőknek. A szocializmus záloga, a kom­munista párt céltáblája lett a reakciós ellenforradalmi erőknek és parancsnoki kara, a Központi Bizottság elnöksé­ge kettészakadt. Ebben a kri­tikus helyzetben megbénult a CSKP KB apparátusa, amely­ben sok elvhű marxista tevé­kenykedett. Dubcek ezeket az elvtársakat martalékul dobta az embervadászoknak és kü­lönféle tanácsadókból létre­hozta saját apparátusát, amely nek összetételét természetesen a jobboldaliak szabták meg. A jobboldal kihasználta Dub­cek habozását, megszerkesz­tette a hírhedt, ellenforradal­mi felhívást, a kétezer szót A kétezer szó nyomán a kerületi és a járási konfe­renciákon is megbomlott az egység, s a párt kezéből tel­jesen kicsúszott a vezetés. • A cikk ezután leleplezi Dub­cek magatartását a Varsói Szerződés 1968. , júliusában megtartott csehszlovákiai had­gyakorlatával kapcsolatban, majd felsorolja a szövetséges országoknak adott és soha be nem tartott ígéreteit. A cikk részletesen foglalkozik azzal, hogyan utasította vissza Dub­cek Brezsnyev elvtárs meghí­vását, hogyan intézte el, hogy a CSKP küldöttsége ne men­jen el a varsói találkozóra, s titkolta el, hogy idejében ér­tesült a találkozóról. Ezután a cikk így folytatja: Ezekben a napokban a na­cionalista és a szovjetellenes hisztéria már úrrá lett szá­mos város utcáin. A párt ve­zetősége kettészakadt, nem volt ura a helyzetnek. Ekkor Frantisek Kriegel, a CSKP elnökségéből azzal a javas­lattal gilt' ßfjyitypr j használni a felkorbácsolt szenvedélyeket és a CSKP-t össznemzeti párttá kellene át­alakítani. Alexander Dubcek nem utasította vissza ezt a leplezetlenül ellenforradalmi javaslatot. > Dubcek az ágcsernyői és ké­sőbb a pozsonyi tárgyalások folyamán már bevált taktiká­val lépett fel. A tények és érvek nyomán megígérte, hogy intézkedéseket foganato­sít és felszámolja a túlkapáso­kat. Majd visszatérése után újból megjátszotta a hőst, aki ellenáll „az idegen nyomás­nak”. Az ellenforradalmi erők pe­dig többé nem játszottak színházat, nyíltan beszéltek Csehszlovákia kilépéséről a Varsói Szerződésből, a sem­legességről, a Szovjetunióhoz fűződő szövetségi kötelékek megszakításáról, sőt a Szov­jetunióval fennálló gazdasági kapcsolatok felszámolását is felvetették. A CSKP vezető­sége lemondott arról a lehető­ségről, hogy mozgósítsa az egészséges erőket, megengedte a párt lefegyverzését. És a szövetségeseknek nem maradt más kiút, mint internaciona­lista segítséget nyújtani a szo­cializmus megmentésére Cseh­szlovákiában. Dubcek hű maradt elvtelen- ségéhez és kétszínűségéhez, az 1968. augusztus 20-ról 21-re virradó éjszaka a veszély pil­lanataiban is. Egy nappal az­előtt aggódó levelet kapott az SZKP Központi Bizottságának Politikai Bizottságától, amely­ben rámutattak, hogy nem tel­jesíti a pozsonyi megállapo­dást. Felvehette volna a tele­fonkagylót, tájékoztathatta volna a szovjet elvtársakat a helyzetről, hatékony intézke­désekben állapodhattak volna meg. De nem tett semmit. A szovjet elvtársak fontos le­velét csak egy órával azelőtt ismertette a CSKP KB elnök­ségével, hogy a szövetséges csapatok átlépték határainkat Dubcek teljes felelősséget visel azért, hogy a CSKP KB elnökségének 1968. augusztus 21-i nyilatkozata fegyvert adott osztályellenségünk ke­zébe a szocializmus ellen, a kommunista mozgalom ellen, a Szovjetunió és a többi szo­cialista ország ellen, meg­tévesztette és hamisan tájé­koztatta nemcsak a pártunkat és állampolgárainkat, hanem a kapitalista országok kom­munista pártjainak vezetősé­gét és tagjait is. Az elnökség 1968. augusztus 21-i nyilatkozata lehetővé tet­te az ellenforradalmi erők­nek, hogy a hazafias lelkese­dés leple alatt, külső erők segítségével az utolsó pozíció­kat is meghódítsák. A szö­vetséges csapatok jelenléte azonban meggátolta őket ab­ban, hogy véres erőszakkal le­számoljanak ellenfeleikkel. Dubcek 1968 augusztusa után sem vonta le a tanulsá­got. Moszkvából való vissza­tértének másnapján találko­zott az illegálisan megválasz­tott Központi Bizottsággal, magáévá tette e pártellenes ésoport kategorikus követelé­seit Dubcek politikája 1968 au­gusztus után teret nyitott a jobboldali antiszocialista erőknek és lehetővé tette számukra válsághelyzetek ki­alakítását. De a pártban és a társada­lomban a helyzet végül is megváltozott. A CSKP KB 1969. áprilisi ülése véget ve­tett Dubcek elvtelen opportu­nista politikájának és elvhű politikai harcot hirdetett a párton belüli jobboldali oppor­tunizmus, és általában az ellenforradalmi tömb ellen. A CSKP KB 1970. júliusi ülésén Dubceket kizárták a pártból. Ez nem bosszú. Nem valamilyen szubjektív csele­kedete a pártvezetőségnek. Csupán kifejezi az ■ objektív történelmi igazságot Alexan­der Dubcek szerepéről. A ki­zárással befejeződött Alexan­der Dubcek elvtelen, megal­kuvó és nem becsületes tevé­kenysége. így fogadta a CSKP KB döntését a párttagság, s így fogadta azt állampolgáraink többsége is. A párt új vezetősége lehető­vé tette Dubcekhek, hogy megértse hibáit és amennyi­ben lehetséges, megtalálja a renegátság fertőiből kivezető utat. Dubcek ezt az utat nem találta meg — fejezi be cik­két a Rudé Právo. Kárpátontúli hétköznapok Látogatás egy zeneiskolában I Területünk egyik legjobb zenepedagógiai intézményének tartják a viiiohradovói (szőlő- si) zeneiskolát. Hogy mi tette ilyen rangossá ezt az intéz­ményt, erre szerettem volna magyarázatot kapni Hudák Jenőtől, a zeneiskola igazga­tójától. Előre kell bocsáta- nom, ez a próbálkozásom csak részben járt sikerrel. Hudák elvtárs, ez a külsejét tekintve magas termetű, barátságos ember, nem szeret a dicsek­vés hangnemében beszélni a vezetése alatt álló iskoláról. — Itt, ebben az épületben valaha poros íróasztalok mel­lett ügyvédek, fiskálisok kör- mölteic, gyártották az aktákat, pereket készítettek elő az ak­kori társadalmi élet szelle­mében — magyarázza Gergely Antal, a zeneiskola legregioo tanára és egyben alapítója is. Ennek már lassan egynegyed évszázada. A zeneiskola élet­kora pedig 23 év. Hamarjában kisebb számí­tást próbálok készíteni góndo- latban. Vajon hány végzett növendék hagyhatta el ezalatt az idő alatt az intézet falait? Es milyen élményeket őriz­nek ezek a matuzsálemi korú falak, amelyek most egy új világ születésének lettek a szemtanúi? De ilyen számve­tés nem is olyan könnyű, hi­szen a tanítványok szama évről évre gyarapodott — Ma mar a 3U0-an is túl vagyunk — szólt közbe élén­ken Szilágyi Szilvia tanárnő. Ö is egyik alapító tagja az iskolának. Hogyan oszlik meg a tanulósereg? Nos, a zongo­ristáké a pálma, természete­sen, mintegy 130-an vannak, A második hely a hegedűsöké. 77-en tanulnak játszani ezen a hangszeren, 74-en bajánoh, a' többi fúvós hangszeren, esetleg, dombrán. Sajnálattal kell megállapítanunk, hogy a dombra még mindig nincs kellő becsben. A zenei intézmény izmoso­dását, szárnynövekedeset bi­zonyítja az is, hogy két fiók­intézettel szaporodott: az egyik Korolevón működik, a másik Péterfalván. Szilágyi Szilvia szívesen beszél az iskoláról. Látszik rajta, hogy egy kicsit magáé­nak is tekinti, no meg büszke is rá. Nem azért csak, mert 22 év munkája van belefek­tetve ebbe a zeneiptézetbe, hanem azért is, mert benne bizonyos mértékig testet öltöt­tek élete vágyai, reményei. S noha életét betölti a családja is, őt már ilyen fából farag­ták, hogy szívügyének tekinti a köz, az iskola dolgait, min­dent teljes erőbedobással vé­gez, egyszóval a szovjet dol­gozó ' nő, telivór életét éli. Temperamentuma, tett vágy a és heve átragadt pedagógus társaira is. De ne gon­doljuk, hogy mindez tet­szetős, kirakat formá­ban jelentkezik. A kitartó, célirányos, nem reklámozott munka az ő módszere. Mintegy 30-an vannak itt pedagógusok, egyharmaduk ilyen, ebből az intézetből került ki. S talán itt, egy-egy zongoraóra után tettek annak idején fogadalmat, hogy ha majd egyszer megszerzik a pedagógusi képesítést, vissza­térnek ide. Megemlíthetnénk közöttük Dudin l ki Éva zon­goristát, Megyeri Ritát, aki jelenleg a Lvov! Konzervató­rium levelező ta­gozatán folytatja tanulmá­nyait. Büszkén vallja, Zádor Dezső tanítványa. — Mit csinálnak ma az is­kola végzősei? — érdeklődöm. — Mint már mondottam, sokan itt tanítanak. Mások pedig a kerület, sőt a terület iskoláiban — mondja Hudák elvtárs, a zeneiskola igazga­tója. — Szétszéledtek, ki merre. Mi persze, mint szü­lők gyermekeiket, számon tart­juk őket, bár régen kirepültek a családi fészekből. A Bronzej testvérekre tere­lődik a szó. Kolhozista csa­ládból származnak. Már itt a vinohradovói zeneiskolában felfigyeltek az előadók te­hetségükre, s szorgalomra in­tették őket. Az idősebb Bronzej ma a Lvovi Operaház zenekarában játszik, a fiatalabb a kijevi operettben. Szavko is a Lvovi Operaház zenekarának tagja. És még sok más tehetséget in­dított útnak a vinohradovói zeneiskola. Végigjárjuk a tantermeket. Kellemes benyomást kelt a tantermek ízléses berendezé­se és nem éppen puritán rendje. Lépten-nyomon lát­szik a pedagógusok, no meg a tanítványok keze, például a falon elhelyezett egy-egy dí­szítésen. Amint kipillantunk az ablakon, látjuk, hogy az iskola kertjében már a tava­szi nagytakarítás folyik. Pe­dig aznap, amikor ott jár­tunk eléggé hideg volt még. Az egjtik kisebb terembe ép­pen Szkoromaszlej Kati ne­gyedik osztályos tanuló érke­zik órára. Megilletődve nyúl a hangszer után. Megtudom, hogy édesapja kéményseprő. És most álljunk meg egy^pil- lanatra ez esetnél. Vajon a múltban gondolhattak-e arra a szőlősi munkások, zsellérek, hogy gyermekük zenei képe­sítést kaphatnak? Igen, itt bizony lemérhető az a hatal­mas út, amelyet megtettünk, a szovjethatalom alatt és amely a legmesszebbmenő, sok­oldalú műveltség megszerzését biztosítja a dolgozók számá­ra. De menjünk tovább. Jána Árpád édesapja ruhagyári munkás, Drahun Veráé gép­kocsivezető. És így sorolhat­nánk. Kuharenko Halina édesapja a Szovjetunió hőse, a Nagy Honvédő Háborúban a terület felszabadításáért har­colt. Szól a csengő, kezdődik az óra. Mi meg tovább beszélge­tünk Hudák elvtárssal. Az igazgató elmondja, hogy .az építkezés az új tantermek építése, a kellő anyagi bázis megteremtése bizony' nehezen ment. S ez érthető is. Hiszen a városnak sok új épületre, la­kásra, közszolgáltatási intéz­ményre van szüksége. Mind amellett a város vezetői arra is találtak lehetőséget, hogy bár lassú ütemben, de kibővít­sék a zeneiskolát. Érdekes volna tudni, vajon hány pianínója van a zeneis­kolának. Mondhatjuk, hogy 25 — halljuk a válaszú —‘Mert 22 pianínó áll most a tanulók rendelkezésére, de három már útban van. Szép könyvtárral is büsz­kélkedhet a zeneiskola.' A könyvtárállomány mintegy 7 ezer kötetet számlál. Beetho­ven, Mozart összes művei itt épp úgy megtalálhatók, mint Rimszkij Korszakov Hlinka, vagy Sosztakovics zenealkotá­sa. i És hogy állnak a magyar zeneszerzők műveivé!? — Ezek is megtalálhatók nálunk — mondja a könyvtá­rosnő. — Bartók és Kodály zenedarabjai például bármi­kor rendelkezésére állnak ta­nulóinknak. A Vinohradovói Zeneiskola félévenként összesíti azt a mű­sort, amely a tanulók előre­haladását van hivatva szem­léltetni. Mind gyakrabban sze­repelnek a városban, termé­szetesen elsősorban ünnepek alkalmával. A Lenin-cente- nárium alkalmából mintegy 15 hangversenyt adnak a vá­ros, illetve a kerület dolgozói számára. Igaz, egyes közsé­gekben még egyáltalán nem jártak, így Péterfalván sem. Az iskola' vezetősége azonban számon tartja ezt, tudja, hogy várják őket ezekben a közsé­gekben. Már búcsúzóban figyeltem fel egy feliratra, a koncertte­rem bejáratánál. A művészet a népé! S a vinohradovóiak már nem keveset tettek e Lanin-kitétel valóra váltásá­ért. És minden bizonnyal még sokat fognak tenni. Szenes Lámli 1970. július 17-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents