Kelet-Magyarország, 1970. június (30. évfolyam, 127-151. szám)
1970-06-05 / 130. szám
1 <*3aä KELET-MAGYARORSZAG 1970 JÄrrtos S. Külpolitikai összefoglaló Off 4 iMxon-beszéd visszhangja öli Kambodzsai szabadság* harcosok sikere HO Ky Phnom Pea Síben „Az elnöknek jó hírekre van szüksége.” Körülbelül ezzel a mondattal jellemezték a legtalálóbban Nixon elnök Kambodzsával kapcsolatos beszédét még az amerikai fővárosban is. A beszéd minden szava illusztrálja ezt a megállapítást: Nixon félreérthetetlenül szükségét érezte annak, hogy megpróbálja igazolni világszerte nagy felháborodást kiváltott legújabb indokínai agresszióját. Arra egyszerűen nem volt — és nem is lehetett — módja az Egyesült Államok elnökének, hogy ezt az önigazolást morális érvekkel támassza alá, igy az egyetlen lehetséges megoldást választotta: a katonai természetű indokolást. Bizonyos rosszemlékű koncepciók alapján Nixon is azt próbálta érzékeltetni, hogy a siker utólag minden katonai természetű döntést igazol és azt állította, hogy a kambodzsai kaland kétségtelen katonai siker volt. Ez önmagában is groteszk érv lenne, hiszen a tókés világ legerősebb hadigépezete zúdult rá a földkerekség egyik leggyengébb országára — de a legújabb jelentések fényében még ez az állítás is vitatható. A kambodzsai fővárosból ugyanis este gyorshírben jelentette az AP hír- ügynökség, hogy a szabadságharcosok elfoglalták a Phnom Penhtől mindössze tizennégy kilométerre lévő, nagy stratégiai fontosságú Setbo falut. Ez a hír, a felszabadító erők feltűnése a főváros közvetlen közeiében, csatta- nós válasz a Nixon-beszédre, amelyet egyébként az amerikai törvényhozás több magas rangú tagja minden szempontból elítélt. Muskie szenátor, a demokrata párt egyik legvalószínűbb elnök- jelöltje kijelentette, hogy az elnök állításaival ellentétben a kambodzsai beavatkozás nem a délkelet-ázsiai háború megrövidítését, hanem el- ny'újtását és kiterjesztését eredményezi. Más képviselők és szenátorok rámutatnak a beszéd két lényeges elemére. Az elnök korábban július l-re teljes kivonulást ígért Kambodzsából, most pedjg érzékeltette, hogy az amerikai légierő és a dél-vietnami , szárazföldi hadsereg továbbra is az inváziós területen marad. Nyilvánvalóan ezzel függ össze az a jelentés is, amely szerint a hírhedt Ky marsall, a saigoni rezsim al- elnöke a kambodzsai fővárosba érkezett. Péter János oslói tárgyalásai (Folytatás az 1. Oldalról) sén. Hangsúlyozta, a norvégjai látogatás rövidre szabott ideje alatt is azon volt. hogy előmozdítsa a kölcsönös megértést a két ország között. Rámutatott, hogy nem szabad azonnali és kézzel fogható eredményeket várni az államférfiak közötti találkozóktól, viszont türelemmel kell munkálkodni a megértésen akkor is, ha felfogásunk számos kérdésben nem egyezik. •Külügyminiszterünk röviden felidézte a magyar—norvég kapcsolatok alakulásának történetét és megemlítette, hogy például jelenleg a súlyos árvízveszély, idején — egy Norvégia által szállított berendezéssel is harcolunk az elemi csapás ellen. Meleg szavakkal ecsetelte, hogy milyen nagy hatást'tett rá norvégiai tartózkodása és méltatta a tárgyalópartnereivel folytatott eszmecserék őszinteségét. Hangsúlyozta, hogy ezután tovább kell lépnünk és most már a kapcsolatok erősítésén van a sor, ami jótékonyan szolgálja majd az európai enyhülést is. Este a Magyar Népköztársaság oslói nagykövetsége adott fogadást külügyminiszterünk norvégiai vendégeskedése alkalmából. Péter János pénteken fejezi be hivatalos látogatását Oslóban. , Egy évvel ezelőtt — 1969. jún, 5-én nyílt meg a kommunista és munkáspártok nemzetközi tanácskozása. „Korunkban harc folyik a legfontosabbért: az emberiség jövőjéért... A háborúnak, az agressziós és erőszakos cselekményeknek, a népek szabadsága elleni merényleteknek mind az imprializmus politikájában rejlik a forrása. Ebből a felismerésből kiindulva fogalmazták meg a kommunista- és munkáspártok éppen egy esztendeje megnyílt moszkvai tanácskozásukon, hogy „a munkás- osztálynak, a demokratikus és forradalmi erőknek, a népeknek egyesülniük kell és közösen kell fellépniük. Megfékezni az agresszort, megmenteni az emberiséget az imperializmustól — ez a küldetés jutott a munkásosztály és minden antiimperialista erő osztályrészéül, amely a békéért, a demokráciáért, a nemzeti függetlenségért és a szocializmusért’ harcol.” Hogyan teljesítik ezt a küldetésüket a forradalmi erők ? — hangzik a kérdés egy évvel a tanácskozás után. Bár az imperializmus megfékezése nyilvánvalóan nem egy esztendő feladata, bizonyos következtetésekre már ma is juthatunk, amelyek bizonyítják : a kommunista mozgalom osztagainak túlnyomó többsége a közösen érlelt megálla podásoktól vezérelve tesz eleget internacionalista kötelezettségének, s az imperialista- ellenes harc élvonalában halad. Tizenkét hónap eseményei igazolják, hogy ehhez a testvérpártokat mindenekelőtt a tanácskozáson kialakított Irta: Cs. Horváth Tibor Rajzolta: Sebők Imre Dé NAGYON SlErSrEF/KE Randevúba ./Gaz ? Valami jókjépv 6/ArAi- EMBERREE, m* Eltalálta, portos bácsi. V/SZONTLA'tEsPA HOLNAP, mrnrnm REGGEL* ' A ír tztán Bajos JE^Í H ÉG AKAD NINCS MÉG EG ? AZ ÖREG\ MOSOLYOGVA N& 4 /AJő JELENSÉG. NEM CSODA,HA A. fJR, RAJTA. ES NEMfSAK SZÉP, AZTMO; OLYAN ÜGYES, M$ZfRÉSZA. A l/nYA KÓZELL PARK FELÉ VESZ! ŐlJ/ÍKA s/ TÁNY JEGYJjIpJBíEN fiOAfZJAN^ TÁNYJEGYi ME Ur/SfEM VOLNA JÓ, HA MEGlATNANAk). bennünket EGYÜTT, ~GHNEH>ER KISASSZONY i -lEJNRlCH GUBE VÁG VON. Harc a legfontosabbért marxista helyzetértékelésük segítette, amely bevált, helyesen orientálta őket. A Vietnami Demokratikus Köztársaság elleni ismételt bombatámadások a kambodzsai agresszió kezdetén, az Egyesült Államok területéről Kubába behatolt ellenforradalmi bandák akciója, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságot sértő állandó fegyveres provokációk alátámasztották, hogy az imperializmus nem montl le a szocializmus elleni nyílt, fegyveres harcról sem — miként arra a tanácskozás felhívta a figyelmet. A NATO, a S^AIO a CENTO és más paktumok keretében tett intézkedések megerősítik ezt a megállapítását, hogy „az imperializmus aktív ma- .vödésre próbálja serkenteni a Szovje'u -»ló és n -öVT s cicinlista ország elleni agresz- szío E,. v.iuZj-Katonai tömböket.” Az ideológiai diverzió és a fellazító politika megannyi próbálkozása újabb adalék az 1969. júniusi gondolat igazságának bizonyításához: „az imperializmus agresszív stratégiájának éle, akárcsak korábban, ma is mindenekelőtt a szocialista államok ellen irányul.” A fejlett tőkés országokban és a nemzeti felszabadító mozgalom övezetében tapasztalható imperialista próbálkozások megítélésében sem tévedtek a testvérpártok küldöttei. Gondoljunk csak a leplezetlen erőszak áldozatául esett amerikai diákokra és idézzük fel „a rendőrterror kíméletlen módszereire” figyelmeztető dokumentumot. Emlékezzünk pl. az Indira Gandhi elleni imperialista manőverekre és húzzuk alá a fő dokumentum szavait: „az imperializmus, a reakciós nacionalizmust ösztönözve, súrlódásokat idéz elő a fejlődő országokon belül és széthúzást támaszt közöttük. A NATO legutóbbi római ülésszaka pontosan tükrözte az imperialista országok vezető körei közötti ellentéteket, amelyeket Moszkvában annak idején így jellemeztek: „Eg^'és ' országok vezető körei megértik, hogy számolniuk kell a reális helyzettel, amely a háború és a háború utáni fejlődés eredményeként alakult ki Európában”. Egy év távlatából az is kiviláglik, hogy korunk három hatalmas ereje — a szocialista világrendszer, a nemzetközi munkásosztály és a nemzeti felszabadító mozgalom — mindennapos harcában segítséget merít a moszkvai megállapításokból. A szocialista országok mindenekelőtt a termelőerők fellendítésével, a rendszerben rejlő tartalékok teljesebb felhasználásával járultak hozzá a közös ügyhöz. A Varsói Szerződés és a KGST keretében tett erőfeszítéseik, példa rá a KGST legutóbbi, XXIV. ülésszaka — az imperialistaellenes harc sikerét döntően befolyásoló összefogást kovácsolták. A fejlett tőkés országok munkás- osztálya nagyszabású megmozdulásokkal hallatott magáról. A monopóliumok ellen fellépő francia, olasz, amerikai dolgozók nemcsak gazdasági helyzetük javításáért, hanem politikai követeléseik teljesítéséért is síkraszálltak. Az ún. harmadik világban az algériai agrárreform, a szu- dáni államosítás vagy a perui politika jelzi az imperializmus hadállásainak szakadatlan ostromát, s az‘adottságoknak megfelelően, hol jobban, hol kevésbé vetíti előre a mélyreható társadalmi és gazdasági átalakulásokat. Vajon az irány, amelyet a moszkvai tanácskozás áz antiimperialista harcnak szabott, helyesnek bizonyult-e? Ez kulcskérdés, hiszen a forradalmi áramlat haladásának legfontosabb területéről van szó. Egy év a tanú rá, hogy a testvérpártok jó irányba mutattak. Az antiimperialista akcióegység elsőrendű célja változatlanul a hős vietnami nép sokoldalú támogatása, s . szolidaritás a közei-keleti békéért harcoló arab népekkel, halaszthatatlan feladat a háborús veszély elhárítása, mindenekelőtt az atomfegyver elterjedésének megakadályozása, A béke védelmének elengedhetetlen feltetele, hogy az imprialistákat rakenysze- rítsúk a különböző társadalmi rendszerű államok békés egymás mellett élésére. S egy pillanatra sem lankadhat 3 harc a fasiszta veszély ellen. A kommunista és munkás-; pártok az elmúlt évben ész-; revehető erőfeszítéseket tettek összefogásuk, akcióegységük megszilárdítására. Ebben vitathatatlan szerepe volt a moszkvai tanácskozásnak, amelyen 73 párt nyilvánította ki: „eltökélt szándékuk egységes frontban harcolni az imperializmus ellen.” Ezeket a szavakat tettek követték. Európa keleti, nyugati és északi részében, Közép-Amerikában egyeztették politikájukat a partok, a Lenin-centenárium moszkvai ünnepségei még szélesebb körű eszmecserére is alkalmat adtak, az elméleti konferenciák sora ugyancsak hasznos fórumot biztosított az együttműködés fokozására. Az indokínai vagy a közel-keleti események kapcsán észlelt megnyilvánulások, akciók (egyebek között a nyugateurópai testvérpártok párizsi megbeszélése) mutatták, hogy a forradalmi mozgalom — belső nehézségei ellenére is —- akcióképes, változatlanul a legbefolyásosabb politikai erő. Az egységtörekvések pedig állandósultak, s ezek mind a két-, mind a többől; dalú kapcsolatokban megfigyelhetők. Ezt támasztják alá az MSZMP nemzetközi tapasztalatai is. Ami 1969. június 5-én még csak szándék volt, ma már érzékelhető valóság: a kommunista és munkáspártok nemzetközi tanácskozásukkal és közös elhatározásaik folyamatos valóra váltásával fellendítették az imperialistaellenes harcot. Ezt az alapvető pozitívumot nem homályosíthatja el, hogy a tanácskozás természetesen nem tett, nem is tehetett pontot sok-sok probléma, nehézség megoldásának végére. Sajnálatos módon még mindig érvényes a testvérpártok azon értékelése is, hogy az egység megteremtésének legnagyobb akadálya a kínai vezetők nagyhatalmi, soviniszta politikája. Sok még a tennivaló, kemény és hosz- szan tartó lesz a harc. A tanácskozás adta fegyvert forgatva erre is készülnek a pártok. Ösztönzi őket. hogy sok tekintetben éppen mozgalmuk erejének növekedésétől, a kommunista és munkáspártok akcióegységétől függ az emberiség jövője századunknak, a XX. századnak ebben az utolsó harmadában. P. T. Koszigin—Karjalainen találkozó Moszkva, (TASZSZ): Aleksaej Koszigin, a Szovjetunió minisztertanácsa nak elnöke csütörtökön fogadta Ahti Karjalainent, a szovjet—finn kormányközi, gazdasági, együttműködési bizottság finn szekciójának elnökét. A baráti hangulatú megbeszélés során érintették a Szovjetunió és Finnország gazdasági együttműködése továbbfejlesztésének kérdé-. seif.
