Kelet-Magyarország, 1970. június (30. évfolyam, 127-151. szám)

1970-06-19 / 142. szám

'HHti. Junius 19. KELET-MAG YARORSZAG Otthonuk: az épülő szocializmus Szatmári körutazás Lassan a közös gazdaságokban is indul az élet A csenged Lenin Tsz Mező Imre KISZ szocialista brigádjának tagjai a csengersimai határban kapálják a cu­MŰLNAK AZ ESZTEN­DŐK: ma, a jubileumi esz. tendőben már minden. má­sodik magyar állampolgár olyan ember,'- aki vagy a fel- szabadulás után született, vagy egészen kis korában ér­te meg a nagy történelmi eseményt, s így számára már természetes, adott ez a mai világ. Hogy a mai fiatalság­nak magától értetődően a kizsákmányolás nélküli társa­dalom az otthona, nem új megállapítás. Már eszten­dőkkel ezelőtt a legkülönbö­zőbb vitákban felhasználták érvként a szemben álló fe­lek, másképpen és máskép­pen értelmezve a maguk szempontjából. Voltak, akik erre hivatkozva azt ál­lították, hogy a mai fiatalok feltétlenül különbek, mint az idősebbek, tehát ezért ők a vezetésre hivatot­tak. Mások viszont éppen el­lenkezőleg. a múltban el­szenvedett szenvedések és megvívott harcok alapján el- puhultsággal, kényelemsze­retettel, hálátlansággal vá­dolták a mai fiatal nemze­déket. Olyan viták voltak ezek, metyek ugyan alkalmat adtak különböző szenvedélyek lán­golására, de alig vittek kö­zelebb a -lényeg megértésé­hez. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bi­zottsága, amikor a párt ifjúságpolitikájának né­hány kérdéséről tár­gyalt, s ezekben állást is foglalt, az egyedül lehetséges alapion, a társadalom egé­szének, a szocialista forrada­lom menetének marxista— leninista elemzése alapján Vizsgálta a kérdést. AZ ÉPÜLŐ SZOCIALIZ­MUSBAN otthonosan mozgó fiatalság megítélésénél nem lehet szem elől téveszteni, hogy számára a fasizmus ideje, a felszabadulás idő­szaka. a hatalomért vívott harc épp úgy történelem már, mint a személyi kultusz időszaka, vagy az ellenforra­dalom. Ok nem élték át ezeket az eseményeket, s ép­pen ezért más szemmel né. zik, mint az események egy­kori résztvevői. Szükségsze­rűen azt jelenti-e ez, hogy a fiatalság képtelen megér­teni azt a folyamatot, amely­nek során — nem könnyen, nagy áldozatok és gyakran tévedések, súlyos hibák árán i — kialakult a ma világa, amely ellentmondásaival, hi- . báival együtt is különb min- i den kapitalizmusnál? Nem, ! de mindenesetre — éppen az I élmények hiánya miatt — \ fennáll az a veszély, hogy e meglévő hibákat, gyengesé­geket anélkül bírálják, hogy a társadalom mai helyzetét , történelmi összefüggéseiben vizsgálnák. A fiatalo­kat általában foko­zott kritikai maga­tartás jellemzi. A kevés élet- tapasztalat arra ösztönözhet, hogy a hibákat azok valódi okai helyett felszínes, nem egyszer az ellenséges ideoló­gia által sugallt látszatotok­kal magyarázzák. Akkor is fennáll ez a veszély, ha a tökéletesség igényét, a köu- ügyek iránti érdeklődést, a társadalom megjavításának vágyát éppen a szocialista társadalom keltette fel fia­talságában, s ez a társada­lom biztosítja hozzá a de­mokratikus jogokat. TUDOMÁSUL KELL VEN­NI, hogy épüld szocializmu­sunkban nem a látványos győzelmek, hanem a szívós, mindennapi munka időszakát éljük. A hatalomért vívott harc időszaka lezárult. A mai fiatalok egyes köreiben bizonyos nosztalgia él a „ré­gi szép idők” iránt. Érdekes módon ebben találkoznak némelyek konzervatív idő­sebbekkel, akik azonban már megszépítve, mai szemmel nézik saját múltjukat. Ma már tudjuk, mit jelentett az 1945-ös időszak, milyen eredményt hoztak az 1946- ban vívott politikai csaták. Az akkori időket felelevenít, ve azonban arról nem sza­bad elfeledkezni, hogy akik vívták, sokszor, bár öntuda­tosan harcoltak, mégsem voltak tisztában tetteik va­lóban történelmi jelentőségé­vel. A türelmetlenség, a párt politikájának nem teljes megértése abban az időben sem volt ismeretlen. A tör­ténelmet csinálni mindig bo­nyolultabb, mint utána visz- szaemlékezni erre az időszak­ra. A mai ifjúságnak az adatott meg, hogy szorgalmasan ta­nuljon és dolgozzon, részt vegyen a közgondok leküz­désében. miközben megbir­kózik a saját egyéni életé­nek, érvényesülésének, csa­ládalapításának problémáival is. Ebben a harcban épp úgy a párt mutatja az utat, mint ahogyan a kommunis­ták vezették a harcot a hata­lomért vívott küzdelem idő­szakában is. A MAGYAR SZOCIALIS­TA MUNKÁSPÁRT régi alapelve hogy a fiatalság megítélésének alapja a vég­zett munka, s ezen az ala­pon kell elbírálni a külön­böző fiatalokat is. Mégsem mindegy azonban. hogy mennyire aktív ez a fiatal­ság. Kádár elvtárs, a Köz­ponti Bizottság ülésén el­hangzott felszólalásában hangsúlyozta: a mai fiatalság iránt magasabb követelmé­nyeket kell támasztani, mint az idősebbek iránt. Erre a fiatalságra vár az a feladat, hogy a szocialista társada­lom teljes felépítését vég- hezvigye. Feltehetően még a mai fiatal nemzedék életé­ben jelentkezik a kommu­nizmusra való átmenet elő­készítésének feladata. Ezen­kívül és eközben — más országok ifjúságával együtt — a szocialista társadalmi rend világméretű győzelmé­nek előmozdításában is se­gíteniük kell. Az az ifjúság, amely már a szocializmusban született, nevelkedett, nem lesz ettől a puszta ténytől szocialistá­vá. Lenin hangsúlyozta, hogy minden nemzedék más úton jut el a szocializmus­hoz. A fiataloknak, akik né­hány évtized múlva átveszik a párt és az ország vezeté­sének gondját a mai időseb­bektől. a mai körülmények között kell eljutniuk. Kinek- kinek meg kell harcolnia a maga harcát a saját szilárd világnézetéért. S a kommu­nistáknak. az idősebbeknek pedig nevelniük kell a fiata. lókat, segíteniük kell ab­ban. hogy kommunistává, az új társadalom öntudatos épí­tőivé váljanak. Csak két út van a földön élő minden ember számára: szocializmus, vagy kapitalizmus. Az épü­lő szocializmus otthonában élő fiatalságnak szocialistává kell válnia. ORSZÁGUNKAT A PART VEZETI. természetesen a közoktatásban is érvényesül a kommunisták vezető sze­repe. Ez azonban korántsem jelenti azt. hogy a marxiz­mus—leninizmus „oktatását” a szilárd szocialista világné­zet kialakítását amolyan is­kolai feladatnak tekinthet­jük. Mód van rá. hogy az iskolákban, vagy az egyete­meken megbuktassák azt, aki nem tesz tanúbizonyságot megfelelő világnézeti fejlő­désről. Ez a módszer azonban aligha vezetne célhoz, s ide­gen a kommunistáktól, akik a forradalmárok új nemze­dékét nevelik. Kommunista nevelőmunkával, agitációval. jó szervezéssel lehet csak és kell gondoskodni arról, hogy az ifjúság elsajátítsa a marxizmus—leninizmus alap­vető igazságait, megtanuljon tudományosan gondolkozni és vállalja azt a politikát, amely a világ leghaladóbb világnézetéből következik „Ak, hogy a fiatalok elsajá­títsák a marxista—leninista világnézetet, nemcsak társa­dalmi érdek, hanem a fiata­lok érdeke is — mondta Ká­dár elvtárs. — Ma. 1970. februárjában egy szocializ­must építő országban még úgy is lehet élni, hogy a munkából hazatérve az em­berek egy része, bár egyre csökkenő része, azt mondja: elvégeztem rendesen a mun­kámat. a többi nem érde­kel. Ez ma sem helyénvaló, de néhány évtized múlva mér végképp elfogadhatat­lan, társadalmilag abszurd né­zet. magatartás lesz.” AZ ÉPÜLŐ SZOCIALIZ.* MUS FIATALJAIBÓL su­gárzik az energia, a tennivá- gyás. Erről az erőről nem mondhatunk le. A fiatalság pedig, amely alkotni akar, a párt útmutatása nyomán ta­lálhatja meg azt az utat. amelyen messzebbre juthat. Pintér István Üt menti cserjéken, megdőlt kerítések dróthálóján fenn­akadt iszap jelzi: meddig ha­tolt fel a tomboló ár. Nagyon erős és magas alapon meg­maradt házakon szennyes, sárga csíkozás. De kevés az utóbbi jel, nem ritka csak az alap megmaradása, a többi rész éppúgy összeroskadt, megrongálódott, mint a ré­gebbi házak. A víz nyomában jártunk. Egy hónap teltével kerestük az élet indulásának jeleit, a munkát, a reményt a közös gazdaságokban, június 16-an. Kapálnak az asszonyok Kisszekeresen, az Egyesült Erő Tsz irodájában csak Ko­vács Andrásné személyügyes tartózkodott. Az elnöknek ezer gondja-dolga, kerékpár­ral ment el valahova. A fő- agronómus a határban van, rövidesen visszaérkezhet. A főkönyvelő lakást épít. Az egyik beosztott könyvelő be­teg, a másik Nagyszekeresen van, az Állami Biztosító em­berével. (Ezt az évet már egy tsz-ben kezdte a két falu la­kossága). Kovácsné nemigen tudja, mi van a határban, vé­geznek-e valamilyen munkát. Épp betoppan Saliga János főagronómus. — Foltokban maradt né­hány hold napraforgó, kuko­rica. Azt huzatjuk lófogattal és kapáljuk. Nők is jelentkez­tek munkára. Az utolsó pil­lanatban érkezett részünkre négy vagon szálas és három vagon abraktakarmány. Kap­tunk már 60 mázsa köles és két mázsa korai, szegedi 71- és kukorica-vetőmagot. De sajnos, vetni még nem tu­dunk. Gépeink a 15 ezres ba­romfinevelő építéséhez hord­ják a sódert Tiszabecsről. No meg. a ledőlt lakóházak rom­jainak elszállításánál, új épí­tőanyagok hordásánál segí­tünk. Füíesden csodával határos módon megmaradt lóherét, lucernát kaszált az Üj Élet Tsz férfitagsága. Kukoricával vetették a háztáji területeket, nem egy darabot már har­madszor az idén. A szeren­csésen elmenekített juhállo­mányt hazahozták és meg­kezdték a nyírást. A vizes te­rületeken sok silókukoricát szándékoznak vetni. Van kö­les- és napraforgó-vetőmag­juk is. Jó idő kellene... Totálisnak, vagyis százszá­zalékosnak mondja a közös határ veszteségét Penyigén Balku János, a Zöld Mező Tsz elnöke. Épp a patronáló Budapesti Tsz-ek Területi Szövetsége küldöttségével va­korrepat. ló tanácskozásról jött ki. — Közölték, hogy szövet­ségük tsz-eitől két és fel mil­lió forint gyűlt össze. Kiala­kítottuk a segítségpénz fel- használásának sorrendjét. Ez nálunk szükségszerűen így következik: őszi vetőmagvak, műtrágyák, abrak- és szálas takarmány beszerzése; a tag­ság segítése, hogy háztáji ál­latállományát megtarthassa; fedezet a lehetséges közös munka díjazására. Jó idő, jó idő és megint csak jó idő kel­lene. így is még csak egy jó hét múlva mehetnénk a ta­lajra és Kezdhetnénk i el újravetéseket. Tanácskozás volt Nábrádon is, a Békehareos Tsz-nél. Az Állami Biztosító képviselőjé­vel ült együtt a tsz vezetősé­ge. Itt is többször elhangzott a totális kár kifejezés. Előze­tes becslés szerint is húsz­huszonötmillió forint kárt említettek. Szóvá tették, hogy a közös jószágállományt zömmel sikerült megmenteni,1 s most a segítő tsz-ek lege­lőin vannak. A 70 holdas ha­lastó 170 mázsa ivadék- és anyahal-állományából vi­szont aligha maradt egyetlen darab is. A szántóföldeken még a pillangósok gyökérét is kimosta az ár. Közös mun­ka ez idő szerint még csak any- nyi: 224 hold gyümölcsöst permeteznek, jövő évre szó­ló bizakodással, az idei ter­Hammel József felvétel« mést „leszüretelte” a szörnyű katasztrófa. Kis darabka területeken maradt kukoricát kapálnak a határban. Másutt még — ameddig a szem ellát — szennyes víz és szürke sár. Közben elértünk kőrútunk utolsó állomására, Kérsem- jénbe. . Az Úttörő Tsz irodájában Bodor Gyula főkönyvelőtől kértünk tájékoztatást. Reménykednek — Területünk jó részén meg csak csónakkal lehet járni. Nem maradt semmi vetemé- nvünk. Két és fél holdon lak­iunk el az árvíz óta paprika­palántát. Másnap akkora csőt kapott, hogy megint víz alá került. Aligha lesz belőle valami. De reménykedünk... Végezzük az almáskert per­metezését. Jól jön a Kálló- semjéni Növényvédő Állomás és a rohodi Üj Élet Tsz se­gítése... Persze, nem teljes a kép. A teljesnek csak egy töredé­ke. Annyit azonban sikerült meglátni, lassan visszakerül folyamatába az élet. A haté­kony segítés, az összefogás és a bizakodó remény együt­tesen úrrá lesz az elemi csa­pás okozta veszedelmen, (ab.) Szalai János: NEVEK AZ ASZTALI NAPTÁRBAN A névnapoknak kialakult a rendje. A titkárnő asztali naptárába évről évre a meg­felelő dátumokhoz beírták a keresztneveket, ezt egy ma­gatói alakult bizottság rend­szeresen ellenőrizte és a bi­zottság tagjai elsőként jelen­tek meg Jucikénál, Manciká­nál, Imrénél, Ferencnél, Ist­vánnál, hogy ki-ki a maga módján sok-sok boldog név­napot kívánjon. Volt, aki puk- keuiizve, kicsit selypítve mondta a gyerekverset: „Pi­ci szivem, pici szám, sok bol­dog névnapot kíván”, volt, aki csatlakozott az előtte szó­lóhoz, de volt olyan is, aki csak erős kézszorítással fe­jezte ki az ilyenkor szokásos érzését. Ha nők kívántak sok boldog névnapot férfinak, ak­kor megcsókolták a férfit, ha férfiak a nőknek, akkor meg­csókolták a nőt. Tehát alka­lom volt a névnap a csókoló­zásra, de alkalom volt arra is, hogy ki-ki a' maga módján bevágodjon a főnökénél. Elő­fordult, hogy némelyek any- nyit ittak a főnök egészségé­re, hogy az asztal alól tekin­tettek fel rá. De ez nem volt általános, évente ha ötször- hatszor előfordult. Az aján­dékozás viszont általános volt. Év közben mindenki megfelelő összeget adott át a titkárnőnek, aki ezt beírta egy füzetbe és ebből a pénz­ből kapott mindenki egyfor­mán, amikor elérkezett a névnapja. Persze nem pénzt, hanem ajándékot. Ennek is megvolt a mechanizmusa. A névnapot ülő kiválasztott va­lamilyen ajándékot a bolt­ban, ezt megmondta a titkár­nőnek, aki megvette ezt az ünnepeltnek. Ha többe került, mint amennyi pénzt kapott a kollektívától az ünepelt, ak­kor a különbözeiét ő fizette. A névnapi ünnepségen az ün­nepelt által kiválasztott aján­dékot ünnepélyesen átadták. Az ünnepelt ilyenkor nagyon meghatódott, adta a megle­pettet, kicsit szabadkozott is: „.. .azért ilyen drágát még­sem kellett volna...” így zajlott le minden név­nap. A legutóbbi is így kez­dődött. Az egyik gépírónő­nek, Katinkának a névnapját ünnepelték. Mindenki gratu­lált Katinkának, Béresné, a takarítónő is, aki ezen a na­pon ki tudja miért, bent ma­radt egész nap. Katinka meg­vette a szokásos két demizson bort, zsúrkenyeret, vajat, cse­megeuborkát hozatott a hi­vatalsegéddel és délután, pontosan másfél órával a munkaidő lejárta előtt elő­szedte szatyrából a házi kol­bászt és a nőkkel összefogva elkészítette a szendvicset. Fél négykor, Kovács Béla menet­rendszerűen elkiáltotta ma­gát a hivatal folyosóján: „Mindenki a fedélzetre]* és ezzel elkezdődött az ünnep­ség. Mindenki szedelőzködött és néhány perc múlva ott szorongott az egész hivatali apparátus a névnapi szobá­ban, amely a valóságban ta­nácsterem volt, de névnapo­kon mindig fehér abrosszal terítették le az asztalokat. Az asztalokon kínálták magukat a szendvicsek, öblös vizespo­harakba csurrogott a rubin­színű bor... Mindenki a fe­délzeten volt, mindenki tet­te a magáét, a hivatalfőnök is megérkezett, helyet foglalt az asztalfőn, megragadta a hozzá legközelebb álló poha­rat, felemelkedett a helyéről, megköszörülte a torkát és így szólt az egybegyűltekhez: — Emelem poharam a mi kis, összetartó kollektívánk ked­vencének Katinkának az egészségére. Kívánok az egész kollektíva nevében neki sok­sok boldog névnapot! Katinka láthatóan elvörö­södött, a teremben lévők jobb keze a pohár után nyúlt és egyszerre olyan lett a te­rem, mintha sok-sok rubin- kelyhü virágból kötött volna valaki csokrot. A poharak összekoccantak. Mindenki ivott és mindenki maszek alapon is jókívánságokkal halmozta el Katinkát. Béres­né, a takarítónő még meg is csókolta és kissé remegő hangon kívánt neki sok-sok boldog névnapot. Mint régi teleken a szán­kók, állandóan csilingeltek a poharak. — Egészségedre! — Egészségedre! Később már konyakkal koccintottak, amire összedob­ták a pénzt és amit a sarki csemegeboltból hozattak Bé- resnével. Kovács Béla rázendített a dalra: „Én édes Katinkám, csak egyszer kacsints rám...” — és Katinka, aki ott ült az asztal közepe táján, előtte a csomaggal, amelyben egy Triumph melltartó és egy olyan fekete, habselyem női nadrág volt, amelynek a szá­rára rávarrták a harisnyatar­tót is és amilyent Jucika, a titkárnő fél évvel ezelőtt ka­pott a nagynéniétől Auszt­riából most már kacsintott, nemcsak Kovács Bélára, de mindenkire, sőt a blúzra haj­landó volt a melltartót is fel­próbálni. Ezt a produkciót a nők mély sóhajtással vették tudomásul, a férfiak pedig tapssal jutalmazták. — Hármas melle van! — állapította meg Kántor Ist­ván csoportvezető, miközben harmadszor töltötte tele ko­nyakkal a poharát. — Hár­mas melle van, mint a fele­ségemnek — tette hozzá ké­sőbb és egyből kiürítette a poharát, A konyak elfogyott, Kántor jobb híján egy hamutartót fo­gott és azt tartotta a jelen­lévők elé. Potyogtak a tíze­sek a hamutartóba. Utoljára a hivatalfőnök, tett bele egy húszast. Kántor összeszá­molta a pénzt és elkiáltotta magát: — Béresné! A kiáltásra a csend vála­szolt. — Béresné! — kiáltotta is­mét és most már ő maga vá­laszolt: — Béresné nincs. Ho­vá lett Béresné? Most ki megy el konyakért? Az emberek egymásra néz­tek, nem tudtak dönteni. Vé­gül akadt egy önként jelent­kező, Csobánkainé az iktató­ból, akinek ugyan nem volt munkaköri kötelessége a ko­nyak beszerzése, de ki tudja miért, most ettől eltekintett. Becsülettel meg is hozta a konyakot, de mire visszaért, a hangulat elromlott. Csak Kovács Béla volt a teremben, ő mondta el Csobánkainé- nak, hogy mi történt, amíg ő odavolt. A Béresné miatt mentek el, meg amiatt a dilis Tóbiás Kati miatt, akinek eszébe ju­tott megkérdezni: hogy hív­ják Béresnét? — És tudták? — Nem! Maga tudja? — Hát Béresnének! — A fenét! Katalinnak) mint Katinkát! Wéber Kata« linnak! — Nahát! És ezt csak Tóbiás Kai# tudta! Ez volt az utolsó névnap ,a hivatalban. De csak ebben az évben. Jövőre Béresné nyug- dijba-mag» * mm .

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents