Kelet-Magyarország, 1970. május (30. évfolyam, 101-126. szám)
1970-05-13 / 110. szám
Wfc) májú* ff. KELÉT-MACYAROnSZAO 8. <rf«a» A lakásügy — társadalmi ügy 2. Az állam és a lakosság együttes erejével Víz a fürdőszobához i A pályázó neve: Dombrád AZ VILÁGOS, hogy TÖBB LAKÁS csak akkor lesz, ha több épül. Nem mindegy azonban, hogyan, hol, milyen forrásokból, s a lakosság milyen arányú aktív részvételével. A lakásépítés és -elosztás mai rendszerének legfőbb problémája, hogy a növekvő építés ellenére is „újratermelődik” a lakáshiány, s ez fékezi egyes rétegek szociális helyzetének javulását, nehezíti a fiatalok családalapítását, hátrányos a népszaporulat alakulására is. A gyorsabb, érezhetőbb javulás érdekében lényegbevágó változtatások indokoltak a lakásépítés, -elosztás és lakbérfizetés egész eddigi, egymással ösz- szefüggő komplex rendszerében. Az intézkedések bevezetése és végrehajtása az életszínvonal emelésének további folyamatában, a társadalmi egyenlőség és igazságosság hatékonyabb érvényesítésével valósul meg. Ez egyrészt magába foglalja azt is, hogy a munka szerinti elosztás szocialista elveinek megfelelően minden állampolgár igényei mértékében és lehetőségei szerint járuljon hozzá a lakásépítés és -fenntartás költségeihez. Másrészt azon- baú: a különböző kedvezményekben jobban kell érvényesíteni a szociálpolitikai szempontokat. A kedvezmények alapja elsősorban a család nagysága, a keresők és eltartottak aránya; a családalapító fiatalok, továbbá a nyugdíjasok és a csökkent munkaképességűek támogatása lakásgondjaik megoldásában. Mindenekelőtt: a párt- és kormányhatározat 1975-ig minden eddiginél nagyobb arányú, legalább 400 ezer új lakás felépítését 'tűzte ki célul. Ez a befejező időszaka lesz a 15 éves lakásépítési tervnek: az egymillió lakás felépítése, amely 1960- ban kezdődött, 1975-re valósággá válik. Az összes lakások mintegy 2/3-át a városokban és a kiemelt településeken építik, s a budapesti program olyan, hogy a lakáshelyzet itt az országos átlagot meghaladó arányban javul majd. Az utóbbi években átlagosan 63 ezer új lakás épült, a következő öt évben évi 80 ezer felépítése a cél. Ennek anyagi-műszaki, tervezési, építő- és építőanyagipar, valamint kommunális feltételeit biztosítani állami, tanácsi feladat, az eddigieknél nagyobb arányú népgazdasági beruházásokkal. Az öt év alatt központi költségvetésből, a tanácsok lakásépítést szolgáló bevételeiből, továbbá a vállalatok, intézmények erre fordítható pénzforrásaiból összesen mintegy 180— 200 ezer új (bér- és szolgálati. valamint értékesítésre szövetkezeti) lakás épül; ez a teljes 400 ezres programnak mintegy a fele. Korábban olyan alapokból csak az új lakások mintegy 1/3-a épült, a többi tisztán magánerőből és zömmel állami hitellel segített magánerőből készült. AZ ÖSSZLAKASÉPtTÉSNEK legalább 55—60 százalékát korszerű építési technológiával készítik; az állami lakások átlagos nagysága két szobát kell, hogy elérjen: a lakások és házak technikai felszereltségénél, átlagos emeletmagasságánál tartani kell a már kialakult nívót. Emellett azonban — a különböző igényekre, anyagi lehetőségekre figyelemmel — egyszerűbb kivitelű, olcsóbb lakások is készülnek. S külön részfeladat: elősegíteni. hogy a fiatal házasok, a nyugdíjasok, az egyedülállók növekvő része megszabadulhasson a drága albérlettől, s kulturált szálláshoz, olcsóbb lakószobához jusson. Az állami központi források mellett a lakásépítés területén is bővül a tanácsok önállósága: a lakásépítést szolgáló tanácsi pénzügyi alapok felhasználásáról maguk dönthetnek majd s joguk lesz a különböző építési formák (állami, szövetkezeti, vállalati, társas, magán) arányainak helyi kialakítására is; a kidolgozásra kerülő jogszabályok alapján maguk/ alakítják majd ki a helyi lakásgazdálkodást Amint látható: a lehetőségekhez képest maximális állami lakásépítésről van szó, de emellett ugyanilyen fontos: a lehető legnagyobb mértékben növekedjék a lakosság részvétele, anyagi hozzájárulása is a lakás- problémák megoldásában. Ennek megfelelő döntő változás: 1971. július 1-től senki sem kaphat ingyen lakást. Ma ugyanis az, hogy melyik család hogyan jut lakáshoz — kiutalás, vásárlás, vagy építés útján — nagymértékű és indokolatlan differenciákat okoz a családok életszínvonalában. Két azonos nagyságú, összetételű és jövedelmű család közül ma az, amelyik ingyen jut bérlakás-kiutaláshoz, általában 1/3-dal magasabb nívón élhet, mint az a család, amelyik a gondjain csak vásárlás, vagy építés útján enyhíthet. AZ ARANYOSABB, igazságosabb teherviselés érdekében is kerül bevezetésre az új bér- és szolgálati lakások kiutalásánál az egyszerű építési hozzájárulás fizetése; régi lakás kiutalása esetén pedig az építési hozzájárulással arányos — lakáshasználati díj. Ezek összege 10— 40 ezer forint lehet a lakás nagysága, minősége szerint. Hogyan és kik javára érvényesülnek majd a kedvezmények, s melyek lesznek azok? A részletezés teljessége nélkül: háromféle kedvezmény 'lehetséges. Az egyik: árengedmény a lakás építési költségéből. Ennek formája a szövetkezeti lakások építésénél, illetve vásárlásánál állami árengedmény az építési költségből, illetve dotáció az építési költséghez. Összege kb. 20 ezer forint. Emellett az állam kedvezményt és engedményt ad a városi és kiemelt településű társasházak, szövetkezeti lakások építésénél, illetve vásárlásánál: gyermekenként és eltartottak után személyenként 20—30 Zrí van. Belépek az ajtón, már érzem: sötét balhészag úszik a levegőben. A szoba, mint egy Munká- csy-kép: tiszta siralomház. Anyám a sarokban ül és maga elé mered. Az öreg — apám fedőneve ez — a cserépkályhát támogatja. És csend van. Csend, nálunk, ahol emberemlékezet óta mindig beszélt a családnak legalább az egyik fele. Mi a halavány búbánat történhetett? Megpróbálom felmérni a harci helyzetet. Provokálok. Kisportolt mozdulat és a táskám 6 méteres légiút után a díványon landol. Semmi... Meg sem rezzen, pedig máskor! Még a levegőben a cucc, amikor anyám már rákezdi: „Hányszor megmondtam...” Akvárium. Ez az öreg hobbyja, több- rendbeli nehézsúlyú pofonokat kaptam már érte. Ceruzával ütögetem az oldalát, ijesztgetem a nokedli alakú vizi szörnyszülötteket. Az öregre sandítok; fásultan rám néz. de egy árva szava sincsen. Világos ügy. Itt végzetes dolgok történtek... Beódalgok a szobámba, és — egy pillanat alatt megvilágosodik minden. Plezur! Az öcsém. Hát persze, hogy miezer forintot. Az összes kedvezmény felső határa az építési költség 40—45 százaléka lehet. Fiatal házasok lakásépítésénél a gyermekek után járó kedvezményt — két gyermekig — megelőlegezhetik. Vagyis a fészekrakó házaspárt már eleve kétgyermekesnek számítják, feltételezve természetesen, hogy bizonyos idő — mondjuk gl. öt év — múltán valóban meg is születnek a gyerekek. Ha nem, az előlegezett kedvezmény természetesen — utólag — érvényét veszti. A MÁSIK KEDVEZMÉNY: a gyerek és eltartottak után személyenként 20—25 százalékkal, de legfeljebb 80 százalékig csökkenthető a kiutalt bérlakásoknál az építési hozzáj árulás, illetve a lakás-használatbavételi díj. A fiatalok az esetben is megkapják az imént már említett „előleget”, sőt a befizetendő összeg egy részére részletfizetési kedvezményt is kaphatnak. A kedvezmények harmadik csoportja a különböző formákban építkezőknek nyújtott pénzügyi támogatás. Ezek érvényesülhetnek az előtakarékosság beszámításával, a kamatnál, a hitelösz- szeg, a törlesztési idő megállapításánál stb. Itt is elsősorban a gyermekes családok, s a fiatal fészekrakók kaphatnak nagyobb előnyöket. A társasházak, szövetkezeti és öröklakások építői, vásárlói eddig is kaptak állami dotációt, 1968-as árakon számolva az említett sorrendben mintegy 30, 54, illetve 60 ezer forintot, vagyis az államnak ennyivel kevesebb térül vissza az építési költségekből. Ez a dotáció azonban burkolt, s élvezői számára ismeretlen volt, így nem / is méltányolhatták. Most az árengedmények, dotációk. kedvezmények nyílttá válnak, s tudomására hozzák azoknak, akik kapják, s ami a legfőbb: a nagy- családosok, a családalapítók, elsősorban szociálpolitikai szempontokból, s az eddigieknél kiegyenlítettebben, arányosabban, igazságosabban élvezhetik majd. MINT ISMERETES, a különböző ellentmondások feloldása érdekében 1970. július 1-i kezdettel egységes elvek alapján a lakbérek újjárendezésére is sor kerül. (Folytatjuk) PLEZUR atta tört ki a balhé. Csak ró kell nézni: a képén 8—10 rettentő atyai pofon pontos tenyérlenyomata, a füle, mint a frissen klopfolt borjúszelet, a szeme körül nagyvonalúan elmázolt koszcsíkok... És bőg. Ül a szoba közepén, a szebbik rongyszönyegen és olyan hangokat ad ki, mint aki már kizárólag búcsúzásképp bukkant csak fel a Duna fenekéről. Mellette, a földön ellenőrzőkönyve. Belenézek. A látvány minden várakozásomat felülmúlja: nyolc darab egyes, takarosán egymás mellé húzogatva. Oroszból. Másfajta jegy elvétve sincs: Plezur meghökkentően egyenletes teljesítményt nyújtott ebben a szezonban... A fenyőerdő mellett az Öreg névjegyei. Nyolc abszolút tehetségtelen hamisítvány Plezur férfiatlan gyöngybetűiből, összetákolva. Lapozok vagy kettőt: „A szülői értekezletre tüzelöszál- lítás és hőemelkedés miatt nem jöhettem el. Tisztelettel...” és alatta a kilences számú okirathamisítás... Hm. Tizenhárom Szabolcs-Szat- már megyei község pályázott a nagyközségi címre. Ezek egy része, a feltételek biztosításától függően, ez év július elsején, másik része 1971. január elsején kapja meg a megtiszteltető előléptetést. A tizenhárom pályázó közül egy, a sok mindenben rendhagyó község, Dombrád. Nemcsak a rangért Ha rangsorolnánk a nagyközségi címmel járó előnyöket, akkor a dombrádiak szerint a tekintély kerülne az utolsó helyre. Nem azért, mert megvetik. Egyszerűen van ettől fontosabb is. Első helyen mindjárt az ésszerűség. A jelenleg folyó közigazgatási reform jó néhány feladatkört közvetlenül az érdekeltek kezébe ad. Ezzel alaposan megnyirbálják, leegyszerűsítik az amúgy is túlbonyolított irányítási rendszert. Aztán van más, anyagi oldala is. Hiszen egy nagyközség nagyobb pénzügyi kerettel gazdálkodhat. S ez Dombrá- don nem megvetendő dolog. Abban a községben, ahol azt tartják, hogy évtizedek óta a kötelező, általános fejlődést leszámítva, nem sokkal lehel dicsekedni. Mindössze egy művelődési ház és egy nyolctantermes iskola épült, az utóbbit nemrégen adták át. A község, ami a múltat illeti, meglehetősen pesszimista. Pedig lenne mivel dicsekedni is. Egy falu — két bank Hiszen a környék egyik leggazdagabb községe. Ezt ritka bizonyíték támasztja alá. A megyében Dombrádon kívül csak egy község van, ahol eg/szerre két bank is működik, az OTP és a takarékszövetkezet. Az egész országban is csak 22 van. Ezt pedig nyilván nem azért hozták létre, mert nincs mit a takarékba rakni. Csak a takarékszövetkezet kamatozó betétállománya eléri a 10 millió forintot. S hogy legyen hol elkölteni a pénzt, Er. így együtt, költői túlzásnak is enyhén szólva meredek. Ugyanis központi fűtésünk van. Plezur úgy néz rám az ünneplő szőnyegről, mint egy ártatlanul máglyára küldött huszita. Várja a felmentést. A vacsoránál ismét ez a süketnéma csend. A Nagyi szótlanul hordja a konyhából a vacsorát, de egy óvatlan pillanatban vigasztalóan megsimogatja kedvenc Ple- zurkája fejét. Villámgyors bo- kánrúgással azonnal ellensúlyozom a dolgot — a szívem szakadna meg, ha a részvét- tüntetéstől elbízná magát a gyerek. Nem vitás: Plezurt tankezelésben kell részesíteni. De kinek? A családban messze én vagyok a7. egyetlen, aki valaha is közelebbi kapcsolatba került a velikij poét, Alekszandr Szergejevics Puskin anyanyelvével. Ráadásul én sem vagyok az a kimondott műfordítói alkat: a III. cében mondjuk az első 34 között lehetek. Mindegy. Akkor is nekem kell megtennem. Szó nélkül a hónom hogy ne kelljen kilométereket utazni ezért, arról az ÁFÉSZ gondoskodott a tanáccsal karöltve. Korszerű üzlethálózatot építettek ki az utóbbi hat évben. Az új tervek között újabb üzletek megnyitása szerepel. Sőt, még ezen túl, a lakosság pihenését, szórakozását szolgálva, megnyitották a hétvégi pihenőtelepet a Tisza partján. Az idén újabb létesítménnyel gazdagodik a pihenőtelep. Százhúsz személyes úttörőtábort építenek, ahol már a nyáron kéthetes váltásokkal nyaralhatnak a gyerekek. Miért lesz nagyközség ? A tervek szerint Dombrád január 1-én lép egyet a ranglétrán. Addig még sok a tennivaló. Elsőként, amelynek szervezését már megkezdték, egy költségvetési üzemet kell létrehozni. És ezzel is enyhíteni a szolgáltatóipar gondjain. Mert ezzel eddig is, most is bajok vannak. Kevés a szakember, akik vannak, lassan kiöregszenek. Talán ezért is gondoltak arra, hogy a megalakítandó költségvetési üzemben mindenféle iparág Alultervezés — ezt a csodálatosan félresikerült szó- összetételt találták ki a fogalom pontos meghatározására. Hogy mit jelent, azt majdnem minden gazdasági élettel foglalatoskodó tudja: kevesebbet terveznek egy vállalat, vagy egy üzem évi munkájára, mint amennyit az képes lenne teljesíteni. Miért? Talán óvatosságból, hogy nem bíznak a fejlődés* ben, saját magukban. Talán azért, hogy a kevésbé feszes tervet könnyebb legyen túlteljesíteni. Van, mikor ez megalapozott: átmenetileg kiesik egy üzem termelése, felújítás, tatarozás, vagy áttelepítés miatt. Vagy épp alá kapom, nyomás tanulmányútra a kisszobába. Már az oktatás ötödik másodpercében megszületik tanári pályafutásom első nagy felfedezése: Plezur, még a nagybetűket is csak óvatos saccolgatással különbözteti meg. Kicsit megnoszogatom a fantáziáját. Röpke másfél óra és kezdi kapisgálni az olvasást, újabb két félidő és halvány sejtelmed támadnak az igeragozás viselt dolgairól, majd mire a tévéhíradó második kiadása is lemegy, mint egy válogatott törpepapagáj, úgy fújja a „já csitájú. tü csitá- jes”-t Viszont egyre lapo- sabbaíkat pislog azokkal az ártatlan, aláíráshamisító nefe- lejcskék szemecskéivel. Ha nem vigyázok itt alszik él a többesszám kellős közepén! Éjfél. „Gyenge hármas, erős kettes...” osztályzom le „és ha mától kezdve szálfát termelsz, ajánlom, bujdokolj el”. Kimerültén zuhanok az ágyba, de valahogy mégsem tudok elaludni. Valami laza, jóleső érzés ömlik el bennem, olyasmi, mint amikor az osztály az én mesterhármasommal nyeri meg a nagyfejű IV. c-sek elleni örökrangadót. (puskás) szakemberei dolgoznak majd.' Hogy maradéktalanul a község, és a lakosság kielégítését szolgálják. Nemcsak a nagyközségi címért, de a ma alapvető, elengedhetetlen követelményének teljesítéséért is még egyet kell tenni: közművesí- teni. Mert nem elég, ha megköveteljük a lakáshoz a fürdőszobát. Legyen víz is. És az csak jó, hogy ezt egy leendő nagyközségnek nemcsak meg lehet, de meg kell csinálnia. Az első lépést már megtették Dombrádon. Megkezdték a belvízrendezést, tavaly 400 ezer forint értékű munkát végeztek el, az idén 600 ezer fo-; rint értékűt fognak. A teljes rendezés, és a vízmű tényleges építésének időpontja 1972 lesz. Most már csak a második lépés maradt hátra. A domb- rádiaknak is be kell látniuk; hogy nem kevés az, amit eddig elértek. És nem azért kapnak nagyközségi címet 1971- ben, hogy behozzák az elmaradást, csupán azért, mert észszerű, és azért, hogy még többet érjenek el. És a kettő között van egy kis különbség. Horváth S. János azért van átmeneti visszaesés — így is tekinthetjük a termelés stagnálását — mert nagy tervekre készülnek föl ebben az időszakban. Tény, hogy még a legjobb vállalatok sem mentesek az alultervezés gyakorlatától. Nemrég épp a kiváló círhet nyert VAGÉP terveit kellett — felügyeleti intencióra — megváltoztatni, mert alaptalanul óvatosnak látszottak. Olyan nagy ÁFÉSZ, mint a mátészalkai is hajlamos a rendkívül óvatos, bátortalan tervezésre. (Erre utal, hogy az 55 milliós eredeti terv helyett az idén 84 milliót fog teljesíteni a Kraszna áruházuk.) A kiváló címet kapott Nyíregyházi ÁFÉSZ ÁBC-áruházával sem különb a helyzet: minden képzeletet — és óvatos tervet — felülmúlóan nagy a forgalma. A sort persze lehetne még sokáig folytatni. De milyen hatása lehet az ilyen folytonosan „felboruló” tervezésnek? Népgazdasági szempontból feltétlenül rossz. Az arányok borulhatnak föl köny- riyen. Megyénkben ennek látványos bizonyítéka volt tavaly tavasszal a pénzkiáramlás és a kereskedelmi készletek közötti nagy különbség. (Akkor sokan óvatosak voltak, s nem hittek az előrejelzéseknek. „Alulterveztek.”) De a tervezhetetlen túlteljesítésekre — amire egy vállalaton belül mindenki számított, mert előre láthatóak voltak, — év közben nagyon nehéz népgazdasági szinten reagálni. A vállalati vezetőknek a népgazdaságnak azt az elvárását, hogy reálisan mérjék föl a gazdasági év várható eredményeit — a lehető legpontosabban teljesíteniük kellene. Erre most különösen nagy szükség van. mert az idei év minden vállalatnál döntően, alapjában befolyásolhatja a következő ötéves tervet, még akkor is károsan, ha az óvatoskodók „alulterveznek.” K. U GAZDASÁGI JEGYZET Alultervezek