Kelet-Magyarország, 1970. május (30. évfolyam, 101-126. szám)
1970-05-01 / 101. szám
J970. május 1. KELET-MAGYARORSZA© t. ülés! Színek Szatmárból Országos érdek Hosszan nyújtózó zöld szőnyeg, kövér legelők. A falvak tőszomszédságában összefüggő almások. Az árokparton sárga virágú gyermekláncfű. s virágba borult meggyfák az udvarokon. Töltések ölelik körül a tájat, s szorításukban szalad lefelé a Tisza, a Szamos, a Kraszna és a Túr. Szatmárban tavasz van, zajlik az élet. A sokszínű, lüktető napok közül íme egy amellyel e sorok írója találkozott. Tele pezsgéssel, apró történéssel. JJ A falu csendes, ebéd utáni. Aki a karját mozgatja, kinn van a mezőn. Kár — mondom 8 mellettem tépkedő kisbiró- nak, aki városias öltözékű, értelmes beszédű ember — hogy változik az utcakép. Lassan lebontják a tornácos elejű házakat és eltűnik a szatmári népi építészet utolsó hírmondója is a községből. Csendesen. de megfontoltan, okosan válaszol. Ami az utcaképet illeti, talán kár. De ami az embereket, az haszon. Mert ugyan ezek a sátortetők szemre tálán nem olyan színesek, mint a régi házak. De belül kérem, Ott nagy o különbség. A másikban csak lámpa volt, meg örökös munka. Ezekben már villany, szórakozás, mosógép, porszívó. Hogy milyen nagy a kettő közti különbség, azt azok érzik csak, akik benne laknak. Erről nem lehet vitázni, egyetértek. JJ A gazdaság igazgatóját kérdem, mit segít, mit ront errefelé az eső, a szárazság? Elmondja, hogy tavalyelőtt sok volt itt az eső. Az nagyon nem jó ennek a talajnak. A — Úgy gondolkoztam, mint az apám. Azt tettem és cselekedtem, amit ő mondott Így tartottam magam is helyesnek. Ez v,olt a rend, az ősi szokás. Az ő világa az enyém is volt. Emlékszem, amikor aláírta a belépési nyilatkozatot, könnyezett. Én is. Úgy éreztem, mint ő, hogy siratni kell szabadságunkat, a tizennégy holdat, amely tekintélyt adott. Alig harmincesztendős voltam. S ha akkor Uszkában valaki azt állítja, „meglásd, te Kiss Béla, leszel te még más ember is” — kikacagom. Pedig ez történt. És nem kacag, hanem elgondolkozik saját maga megváltozásán. — Most azon csodálkoznak, miért bosszant, hogy a szocialista címet nem kapta meg a brigád. Valóban bosz- szant, igazságtalannak tartom. Minden feltételt teljesítettünk. Csak 16 ezer forinttal maradtunk el a bevételtől. De ennek oka van. Nem mi tehetünk róla. A dohányunkat megcsapta a pe- ronoszpóra, meg az utakat is beleszámolták a területünkbe. Ez okozta a kiesést. De egye fene. Nem is bosszankodnék annyira, ha nem esett volna el a brigád több mint 12 ezer forint célprémiumtól. Kiss Béla, az Uszka—Magosligeten gazdálkodó Keleti Zöld Mező Tsz brigádvezetője falujában, apjával együtt a legnagyobb tekintély volt. Örökölte apja büszkeségét, munkabírását, nyakasságát. — Apám az életre tanított. Semmi szakmám nem volt, csak a föld, ennek szeretete. Belém nevelte. Görcsösen ragaszkodtam is hozzá. 1951- ben vonultam be katonának. £n addig apám házától csak Nyírségben szépen termett a búza, itt alig hét mázsát. Rá is szóltak a felettesei, hogy lehet hatvannyolcban ilyen keveset termelni? Tavaly szárazság volt. Felmentek huszonkét mázsára p búzával, a Nyírségben termett jóval kevesebb. — És akkor megdicsérték? — Nem. Azt mondták, hogy könnyű volt nekünk, hiszen ennek a talajnak kedvezett az időjárás. Hallgatunk. Arra gondolok, hogy még ma is érződik ennek a mondatnak a hatása. A tüske bennragadt. _3J — Van-e itt szegényember? Akitől kérdem, csodálkozik. Vissza is kérdezi, hogyan értem. Ismétlem, egy bővített mondatban: szegény, akinek nincs ruhája, akinek nincs ennivalója. — Olyan itt nincs. A szegénység nálunk már egészen mást jelent. Szegény, aki még nem vett tv-t. Vagy aki nem tudja a lányát százezerrel ki- házasítani, vagy aki nem tud venni a városban élő fiának társasházat. De olyan szegény, akinek enni nem lenne? Egyetlen emberünk van ilyesféle, aki nem tud segíteni magán, egy nyomorék. Annak viszont ad a tanács rendesen, havonta szociális támogatást. Igaznak tűnik, s egyszerűnek. JJ f A nagyközség tanácselnöke fiatalember. Sok más között elmond egy esetet, amin még most is csodálkozik. — Egyszerűen nem megy a fejembe. Feljön hozzám a múltkor egy fiatalember. Itt dolgozik a tsz-ben és kiválóan. Azt mondja, kapott egy katonai behívót, ő be is megy, de nagyon kéri, értsem meg, ő nem vesz puskát a kezébe. Mert ő Jehova tanúja, őneki fogadalma van. — Hány éves ez a fiatalember? — Éppen ez az; huszonhat. A mi fiatalunk, a mi nevelésünk. Aki élhetne úgy, mint a többiek, kereshetne többet, szórakozhatna, nevelhetné szépre, az életre a kicsi gyerekét. Azóta is az jár a fejemben. mi okozhatta, hogy leszerelt a honvédségtől, s ilyen útra lépett? Mondja, hogy munka közben is erről beszél, téríteni akarja a többieket. — És sikerül? — Dehogy! Jönnek hozzám, hogy csináljunk valamit ezzel a szegény emberrel, jó- zanítsuk ki valahogy. Kezet fogunk. Azzal, hogy hív, menjek ki fél év múlva. Remélik, már nem lesz ugyanaz az a fiatalember. JJ Egy utcát keresünk a nagyközségben. Háromszor járjuk körül a területet, senki nem ismeri. Egy asszony sopánkodik, hogy már ők sem'tudnak itt kiigazodni, mert elkeresztelt a tanács minden utcát. Csupa új név. A tanácsházán az első szobában egy idősebb tisztviselő és egy gépíróasszonyka. Közlöm, hogy keresünk egy utcát. Azonnal mondják, hogy túl van a sorompón. „El kellett neveznünk, mert nem illett már rá a neve: Szegénysor. Azon az utcán csupa há- rom-négyszobás villa épül, A legszebb lakások a községben. A lakosság kérte, hogy ne tegyen már ilyen ez a sor, ha egyszer valamikor így is hívták." Betonjárdán megyünk végig, s találjuk meg a házat. Kopka János Fejleszteni A záhonyi körzet — egy vagonerdö.' A hatalmas vonat és áruforgalom látható jele ez, közli a lényeget: Záhony a Kelet kapuja. Az ország legfontosabb ütőerének kezdete, innen pumpá- lódik naponta az ipar kenyere, a nyersanyag, a rengeteg gép, a műtrágya, es az óriási mennyiségű fa építkezéseinkre s bányáinkba, gépkocsik ezrei az utakra. .. itt jön át a zöme mindannak, amit a Szovjetuniótól kapunk áruinkért. És ez évről évre több. Az idén több, mint tavaly, s öt év múlva másfélszerese lesz az ideinek. Az egész uépgazdasag ügye Óriási értékekről, óriási mennyiségekről, naponta több tízezer tonnáról van szó. S hogy a Kelet kapuja miként birkózik meg e feladattal, az szinte az egész népgazdaság ügye. Ami a birkózást illeti, különösen az őszi-téli csúcs- íorgalomban voltak nehézségeik. A napi érkezés es továbbítás mellett volt mintegy 2800—2900 vagonos ma radvány. Nagy erőfeszítéseket tettek a csökkentés érdekében. Ma 1700 vagonra csökkent ez a mennyiség. A maradvány felszámolás:) először úgy jelentkezett, hogy a záhonyi körzetben munkaerőhiány van. A záhonyi vezetők segítséget kértek ,a -megyei, tanácstól. Kértek és kapták, de nemcsak a megyétől, hanem a két közeli járástól is. Elmentek három községbe. Dombrádra, Lónyára és Ti- szakerecsenybe. Megkeresték az ingázókat és beszélgettek velük. Feltárták, milyen neMinden nap küzdelem.,. Fehérgyarmaton voltam. Nem tetszett az újonckodás. Voltak nézeteltéréseim is. Azt mondtam a parancsnokomnak, én ezt nem bírom, tegyenek el máshová. így kerültem szolgálatvezető tanfolyamra. Itt kezdtem hallani a világról, politikáról, s kezdett világosodni előttem sok minden. Szolgálatvezető lettem. Két évet húztam le a hadseregben. Katonai pályára szerettem volna menni, de az apám nem engedett. Ezt mondta: „Ha én megéltem a 14 holdból, te is megélsz.” Ez a kijelentés már parancs- ízűén hangzott, de szót fogadtam. Közösen gazdálkodtunk, majd megnősültem, s rnagam is béreltem földet, dolgoztam hajnaltól késő éjszakáig, s bizony, amikor 1959 telén dönteni kellett, nagyon nehéz volt. És újra az apja, az ő világa. — Nem tagadom, paraszti huncutság vezette apámat is, engem is. Egyik lovat és egyik ökröt rám íratta. Ha jöttek az agitálok, egymásra hivatkoztunk. Hol az apám. hol én nem voltunk otthon, így húztuk-halasztottuk a döntést. Egyik nap összehívtak tíz gazdát. Már közeli lett a tsz-alakítás. Apámat gyorsan buszra ültettem és elküldtem a hugomékhoz Dunakeszire, gondolván, hátha így kimaradunk. Újra jöttek, agitáltak, vitáztunk, érveltünk oda-vissza, mondták eljönnek velem Dunakeszire, együtt beszéljünk az öreggel. Erre feltettem egy táviratot apámnak, jöjjön haza. Egy éjszakát vitáztunk át apámmal, mire ezt mondta: „Nézd fiam, ha megy a falu, menjünk mi is.” Itt akartam hagyni akkor szégyenemben a falut. Pont mi maradtunk a végére? Ezt nem bírom ki. Tusakodtam magammal. Most parancsolnak majd nekem, amikor eddig csak ezt az apám tette? Nehéz volt az első közös év, 1960. Apja így érvelt: „Ne menj sehova, nem tart sokáig, de a lovat ne add ki a kezedből.” Otthon volt a ló. — Kocsis lettem. Nem szégyelltem. Az érzés még bennem volt, hogy az enyém. Amikor aztán a bizottság értékelte a pár lovat, s elég alacsonyra, elvágjtattam. Otthagytam faképnél őket. Apám ekkor azt mondta. „Visszahajtsz, s odaadjuk 6 ezerért.” összeomlott bennem egy világ. No ez már nem az enyém. Borzasztó érzés kerített hatalmába. Egy évig volt fogatos e két lóval. S e két szép ló, a Pajkos meg a Sári okozta az apja tragédiáját. Elragadt az öreggel a fogat, köztér,ett, belső vérzést kapott. Belehalt. — Elképzelheti, mit éreztem. Nehéz volt átélni azt az időt. Hatvankettőben elkezdtem dolgozni, de tanácstalanul, rnert apám hiányát éreztem, akivel azelőtt mindent megosztottam. És ekkor döntő fordulat állt be az életében. Bizalmat kap. Felajánlják neki, hogy az egyesült tsz úszkál brigádját vezesse. — Féltem. Magamtól Is, az emberektől is. Mit szólnak azok az emberek, akik ismerték kiállásomat, véleményemet, s most én dirigálok majd. Kértem, hívjanak össze vezetőségi ülést, nézzünk szembe egymással, lássák, kit kapnak. És elvállaltam. Éreztem, tartozom valakikhez, meg hogy bíznak bennem. E pillanattól tudom, hogy egy másfajta közösséghez tartozom. Most már nemcsak az én elképzelésem érvényesül, hanem a miénk. Ezt kell egyeztetni. Okosan, jól. S úgy láttam, hogy a 600 hold irányításához, már kevés a hat elemi. És leült tanulni. Felnőtt fejjel, de még nem öregen, beült az iskolapadba esténként. Elvégezte a nyolc általánost, 3 éves mezőgazdasági tanfolyamot, a brigádvezetőit. — Ekkor meg azt vágták a szemembe: „Nézzétek, a Kiss Béla fel akar törni.” Ügy éreztem, örökös küzdelem az életem. Egyik alkalommal aztán az elnök felvetette, jó lenne, ha szocialista brigádot alakítanék. Én már értettem, mi ez, de vajon megértik-e az emberek. Újabb küzdelem. Jártam az embereket, beszélgettem. s aláírták. Sikerült. A brigád él, dolgozik a címért. Most itt tartunk. De vajon, mi következik még? Rájöttem, nem Is olyan egyszerű. Mindennapos küzdelemben alakul ez az új paraszti világ. Farka« Kálmán az átrakóipart ZÁHONYBAN Vagonok, darupályák, szerkezetek, tonnák, — s parancsnokaik, akik a legnagyobb erőfeszítéseket teszik a hatalmas mennyiségű ári*. fogadására. Kiéli Uniti felvételt hézségeik vannak, s azt is, mit tudnak nyújtani a náluk dolgozóknak. Nem voltak eredménytelenek e „toborzások”. Domb- rádról máris több mint húszán jelentkeztek, de még ezután csapódik le majd igazán az agitáció eredménye, miként a másik két községben is. Érdemes-e ingázni? A munkások kérték, hogy a MÁV oldja meg a közlekedésüket. Erre ígéretet tettek a záhonyi vezetők. a mindent el iá követnek érdekében. Mostanában már úgy vetődik fel: érdemes-e ingázni? Záhony körzetében nem ritka az átrakók között a 4—5 ezer forintos havi kereset sem. Ezek azért lehetnek ilyen magasak, mert az idén hatmilliós bérráépítés vált lehetővé Záhonyban, olyan nagy összegét, amilyen korábban egyik évben sem volt. A záhonyi körzet gondjai azonban nem munkaerő-, és nem létszámgondok. Hiányzik ugyan még a forgalomból és az átrakóból 300—350 ember, de ennek a kétszerese is munkába állhatna, — s a nehézségeket mégsem oldaná meg. A megoldás — miként ezt a záhonyi pártbizottság által, a gazdasági vezetők bevonásával, készített tanulmányterv igazolja, — a gépesítés. Gép, gép és gép, — mert csak ezek segítségével rakható át az évente növekvő mennyiségű ám. Elsősorban a pillanatnyi gondok felszámolása érdekében van szükség sok gépre. Az évi több millió tonna kőolajat — tekintve, hogy az a Barátság-vezetéken jön be az országba, — más árufélék váltották föl. Például a műtrágya, s a különböző vegyi alapanyagok. Ennek az ömlesztett, 4—5 millió tonnát kitevő vegyes árunak az átrakására nincs megfelelő technológia A vasút bízott* ságai Európa számos országában — most épp aa NSZK-ban — tanulmányozzák, mit lehetne tenni. Különösen a zárt vagonok kirakása nagy gond. Sokat jelentene egy tett- gelyátszereld építése, hogy a szovjet vagonokat így tudnák továbbítani az ország belsejébe. Ezzel legalább a legmunkaigényesebb áruk továbbítását meg lehetne oldani. Ugyancsak megoldásra vár a gépkocsik átrakása. Jövőre 20 ezerrel jön több be, mint az idén. Nincs speciális átrakó, nincs speciális va* gon, amelynek emeleteire a jelenlegi 4—5 autó kétszerese is ráférne. Több utat keresnek Kelet kapujában, a megoldás variánsait kutatják, — * mindegyik helyes, mindegyikra szükség van. (Épp az áru változatossága miatt). A megoldás módja: konténerek A végleges út — a kom- ténerizáció, a 10—20 tonnás transzkonténerek használata Ezek daruval gyorsan átte- hetók egyik vagonról a másikra A vasút 40 darabot tud az idén saját erejéből vásárolni, s ez számít kezdetnek. (A szovjet vasút szívesen látná a konténerizá- ció gyorsítását). Ez elég drága, de ha távlati megoldásokat keresünk, akkor számolni kell az árával is. A tanulmányterv szerint több száz millió forintra volna szükség ahhoz, hogy Kelet kapuja zavartalanul fogadhassa a szovjet árut Ez sajnos ma még csak a MÁV gondja, — mert a vállalatoknak nagyon kényelmes a jelenlegi alacsony tarifa. Sokat tehetnének, ha szellemi vagy anyagi erőkkel segítenék a MÁV-ot ennek az előzmény nélküli új iparágnak, az átrakó iparnak a kifejlesztésében. Km Utvám
