Kelet-Magyarország, 1970. május (30. évfolyam, 101-126. szám)
1970-05-04 / 102. szám
«. o«d KELET-MAGYARORSZÄG Í97Ö. május £ HiifÍrország* LengveEorszás 2:9 A nem éppen ideális körülmények mellett is jól kezdődött a Népstadion szombat délutáni műsora. Először a két nemzet utánpótlás labdarúgói dagasztották a sarat, s a magyar együttes Sárközi és Müller góljával 2:0 arányban nyert. . Ot óra előtt néhány perccel tűnt fel a játékoskijáró- ban Riedel (NDK) játékvezető vezetésével fehér trikóban, piros nadrágban.a vendég lengyel és a meggypiros mezben, fehér nadrágban a magyar együttes. Elhangzottak a himnuszok, B. Blaut és Bene, a két kapitány választott, majd több mint félévi szünet után ismét hazai környezetben, hazai közönség előtt szerepelt a magyar válogatott. Magyarország: Tamás — Noskó. Páncsics. Konrád, Fejes — Dunai TII., Halmosi — Kocsis, Bene, Fazekas, Karsai. Lengyelország: Szygula — Stachurski, Strzalkowski, Winkler, Ánczok — B. Biaut, Buta — Kozierski, Cmikie- wicz, Jarosik. Gadocha. Változatos játék alakult ki, a magyar akciók — legalábbis egyelőre — a tizenhatosnál elhaltak, mert legtöbbször csak Bene volt az ellenfél gyűrűjében — társak nélkül. De a csapatkapitány nem vesztette kedvét, sőt arra is maradt ideje, hogy fiatalabb társait nyugtassa. Aztán a következő pillanatban már a tizenhatosnál szerelt egy lengyel szögletet, a 16. percben pedig Fazekas beadásából próbálta a kapuba továbbítani a labdát. Jól jött volna mór a gól, hogy megnyugtassa a kissé kapkodó magyar csapatot, ez azonban még vára-, tott magára. A 17. percben Halmosi bombája került szögletre. A lengyel együttes nemcsak ügyesen védekezett, hanem ha csak egy alkalom kínálkozott, a csatárok rögtön célba vették a kaput. A 20. percben Kozierski faképnél hagyta Noskót, s közeli lövése szerencsére már Tamást - találta el. Fél óra után a lengyel szurkolók is reménykedhettek: két alkalommal szöglethez jutottak a vendégek, de a csatároknál itt is — akárcsak a másik oldalon — ügyesebbek voltak a védők, így a félidő gól nélkül végződött. Szünet után elvonultak a íelhők a stadion fölül, a közönség is „belejött”, csak a csatárok... Halmosi kezdte, Kocsis két beadással folytatta, ám az utóbbinál Bene sokat ígérő helyzetben a vetődő kapust találta telibe. Néhány akcióra a lengyelek tették próbára Páncsicsot és társait, végül az 58. perc meghozta az első gólt. Karsai csatázott a bal szélen őrzőjével, végül ügyes lövőcsellel győztesen került ki az ösz- szccsapásból, beadott • és Fazekas felugorva fejjel továbbította a labdát a jobb sarokba (1:0). Szemmel láthatóan élénkebbé vált az iram. Tamás is bizonyított: bravúrosan védte Bula lövését. Ezután hosszú perceken át a lengyelek igyekeztek előretörésekkel, s nemegyszer kellett Fejesnek és Noskónak közbeavatkoznia. A lengyelek szorongatta!-:, amikor eldőlt a mérkőzés sorsa. A 74. percben Fazekas szép cselekkel tört előre, továbbítását Karsai kapta, s a második válogatott mérkőzésén játszó csatár a kifutó kapus-''' mellett ügyesen a hálóba gurította a labdát (2:0). Minden jó, ha a vége jó, a közönség megtapsolta a levonuló csapatokat, s természetesen elsősorban a magyar együttes teljesítményét nyugtázta elismeréssel. Mint ahogy az a mérkőzés «lőtt! időjárásból is következett, aligha lehetett várni a csúszós, sáros1 talajon az átlagosnál magasabb színvonalú mérkőzést. Nem is volt az. A magyar csapat végeredményben megérdemelten győzött, s nagy elismerést érdemel, de az együttestől ugyanazokat az erényeket és hibákat láttuk, mint legutóbb Belgrádiján. Hiányzott most is a megfelelő összhang a védelem és a csatársor között és Változatlanul nem volt szélső játék. Igaz, a hátvédek erejéből nem tellett a felzárkózásra, és különösen az első félidőben minden átadással csak Benét keresték a középpályások, az újpesti A magyar válogatott nemzetközi barátságos mérkőzése miatt az NB I-ben e hét végén nem volt bajnoki forduló. Az NB I B-ben játszott bajnoki találkozók közül az Egri Dózsa—DVSC mérkőzés emelkedett ki, mely nagy küzdelem után egri győzelemmel végződött. Ugyancsak érdekesnek tűnő eredmény: a Bp. Spartacus kétvállra fektette a saját pályáján játszó BVSC-t. NB I B-s eredmények : Szolnoki MTE—Békéscsabai Előre 2:0, Egri Dózsa—Debreceni VSC 2:1, Bp. Spartacus— BVSC 3:2, BKV Előre—Ganz- MÁVAG 1:1, Kecskemét— Ózd 1:0, Pécsi Bányász— Várpalota 2:0, Egyetértés— Nyíregyháza, 1000 néző, vezette: Mohácsi. Nyíregyháza: Pilcsuk — Bohus, Zsíros, Gáspár (Gajdos), Orosz, Kemecsei, Kaskötő, Kegye, Sorbán (Tóth), Eszenyi, Mi tró. Edző: Somlai Rezső. Sátoraljaújhely: Szakái — Suszterics, Lengyel, Kovács, Toronyi, Perecsi I., Noszák (Perecsi II.), Telenkó, Jászter, Dutkievics, Szepesi (Séra). Edző: Sipos Ferenc. Heves hazai támadásokat hoztak az első percek, a vendégek viszont tömör védekezéssel igyekeztek ellenállni. Lendületes kezdés után már a 8. percben megszületett a nyíregyháziak vezető gólja. Jobb oldalon futott fel a hazai támadás, melynek végén Sorbánt „gyúrták” a védők, de szorongatott helyzetéből is jól adott be középre, ahol a labda a tisztán maradt Mitró elé került, aki öt méterről a kapuba vágta, 1:0 a Nyíregyházi Spartacus javára. A gól után is tovább tartott a nyíregyházi együttes fölénye, s még két-három ízben is nagy helyzetet teremtett a vendégek kapuja előtt, de ezeket nem sikerült értékesíteni. Szünet után érdekes módon a vendégcsapat kezdett nagy lendülettel. A lendülethez azonban sajnálatosan sok durva belemenés is párosult játékukhoz, s ezeket a játékvezető sorra elnézte. Az 54. percben a félpálya közepén összecsapott a nyíregyházi Kemecsei egyik sátoraljaújhelyi ellenfelével. A vendégjátékos a földön betartott, s a nyíregyházi fiú felállás közben elégtételt vett, amiért a játékvezető kiállította. Az 59. percben egyenlítettek a vendégek: szögletrúgás után megtorpant a hazai védelem, s Telenkó senkitől sem zavartatva, két méterről a hálóba küldte a labdát, 1:1. Az egyenlítő gól után, 10 emberrel is többet támadott a nyíregyházi csapat, veszélyesen is rohamozott, egykét esetben szerencséje is volt a sátoraljaújhelyi kapusnak. De a legtöbb támadást szabálytalan akasztások, belemenések révén akasztották meg a vendégek — s mindezek többnyire büntetlenek maradtak. csatár azonban a nem is pontos labdák mellett teljesen magára hagyottan harcolt a védőktől közrefogva. Nem ünneprontás az a megállapítás, hogy még sokat kell gyakorolni, további erőfeszítéseket tenni a csapat ütőképességének fokozására. A tartalékos lengyel csapat. amelyből hiányoztak a Gornik játékosai, jó benyomást keltett. Elsősorban a higgadtan védekező védőjátékosok és a bátor kapuralö- vések bizonyították ezt. S ha a csatárok jobban értenek a mesterségükhöz, akkor még gólt is elérhettek volna. MÁV DAC 1:0, Oroszlány— Zalaegerszeg 1:0. A bajnokság állasa: A-CSOPOKT 1. Pécsi B. 9 5 2 2 11: 5 12 2. Egyetértés 9 5 1 3 12: 8 11 3. Oroszlány 9 4 3 2 10: 7 11 4. BKV Előre 9 3 4 2 8: 8 10 5. Szív. MÁV 8 4 1 3 8: 8 9 ti. Ganz-M. 9 2 4 3 8; 8 8 7. Zalaegerszeg 9 3 2 4 9:10 7 8. MÁV DAC 9 1 5 3 4: 6 7 9. Várpalota 9 1 2 6 5:15 4 B-CSOPORT 1. Eger 9 ti — 3 14:15 12 2. Kecskemét 9 l 3 2 18:10 11 3. Bp. Spart. 9 4 2 3 14:10 10 4. De.br. VSC 9 3 3 3 11: 8 9 5. EÖSPED 8 4 1 3 10:10 9 ti. Szóin. MTE 9 3 2 4 12:14 8 7. Békéscsaba 9 4 — 5 11:14 8 8. Özd 9 3 1 5 13:16 7 9. BVSC 9 1 4 4 13:19 6 A mérkőzésen a nyíregyházi együttes nem tudta nyújtani egy héttel korábbi teljesítményét. Igaz, hogy ez alkalommal ellenfele is lényeA labdarúgó NB III. 8. fordulójában Rakamazon került sor a helyi rangadóra, ahol a hazai csapat nagy küzdelemben legyőzte a balszerencsés záhonyiakat. A Nyírbátori Dózsa idegenben ért el szép sikert: mindkét pontot megszerezte. A .Tuzséri MEDOSZ is nagyszerű fegyvertényt hajtott végre, hiszen az első helyen álló Martfűvel szemben nyerte meg a mérkőzést. A Mátészalkai MEDOSZ-nak nem sikerült az elmúlt forduló, vereséget szenvedett Hajdúböszörményben. A legkellemetlenebb hideg zuhanyt viszont a Nagykállói MEDOSZ okozta katasztrofális vereséget szenvedett Debrecenben. Rakamazi Spartacus— Záhonyi VSC 2:1 (1:1) Rakamaz, 2000 néző, vezette: Ambrus. Rakamaz: Luczián — Tilki, Erdős, Deák, Guth, Migróczy, Meggyesi (Csécsi), Borbély, Kádas, Tóth, (Müller), Szoj- ka. Záhony: Kovács (Prámer) —Csépke I. Jászfai, Palotai, Lengyel, Tóth (Varga), Balázs, Csépke II., Ráti, Erdei II., Murzsa. A rakamazi együttes nagy lendülettel kezdte a találkozót, s ez időszakban nagy nyomás nehezedett a záhonyi védelemre. A 21. percben eg.y gyors támadás végén a rakamazi Kádas a jói beívelt labdát a hálóba fejelte, 1:0. A 40. percben egy előrevágott labdára Murzsa futott rá, s a menteni akaró Deákot s Murzsát is érintve vágódott a labda a rakamazi kapuba, 1 .T. Szünet után csak fokozódott a találkozó irama, s tovább rohamozott a hazai együttes, de a záhonyi védelem jól zárt. A 65. percben a fellazult rakamazi védelem mellett Ráti a hálóba lőtte a labdát, de a játékvezető les címén nem adta meg. A 80. percben dőlt el a mérkőzés sorsa, amikor egy, a záhonyi gesen jobb képességű volt. A hazai együttes a találkozó túlnyomó részében irányította a játékot, de csatárai nem bírtak a védőkkel, de nem is értették meg egymást igazán jól. A vendégcsapat jó teljesítményt nyújtott, s sportszerűbb játékkal is meg tudta volna szerezni az égjük pontot, melyet egyébként teljesen megérdemelt. Mohácsi játékvezető téves ítéleteivel rendre a hazai csapatot sújtotta. További NB Il-es eredmények, Keleti csoport: Szegedi Dózsa—DE AC 2:0, Szolnoki MÁV—Pénzügyőr 1:0, KIS- TEXT—Kiskunfélegyháza 5:2, Vecsési VIZÉP—Szegedi VSE 2:1, Lehel SC-MGM Debrecen 4:1, Gyulai MEDOSZ— Középítők SE 3:2, Ceglédi VSE—Budafoki MTE 2:1, Bocskai SE—Szarvas 2:1. Északi csoport: Volán SC— Kisterenyei Bányász 5:1, Sal- gótarjápi Kohász—Leninváro- si MTK 2:1, Nagybátonyi Bányász— KELTEX 3:2, Vasas Izzó—Vasas Ikarus 2:0, Miskolci VSC—Borsodi Bányász 1:0. Kossuth KFSE—BEAC 3:2, Esztergom—Kazincbarcika 3:2. 1. Volán SC 8 7 1 — 22: 4 15 2. Salg. IvSE 8 5 2 1 14:10 12 3. Kazincb. 8 5 — 3 20: 8 10 4. Leninyáros 8 5 3 17:10 10 5. S.-űjhely 8 3 4 1 10: 6 10 6. V. izzó 8 4 2 2 12:12 10 7. MVSC * 4 — 4 9:10 8 KKFSE 8 3 2 3 9:10 8 9. Nyíregyháza 8 2 4 2 7: 8 8 10. Kisterenye 8 2 4 2 8:10 8 11. Esztergom 8 3 1 4 12:14 7 12. Borsodi B. 8 1 4 3 5:11 6 13. Nagybátony 8 1 3 1 6:12 5 14. Ikarus 8 1 3 4 5:12 5 15. BEAC 8 1 2 3 6:15 4 16. KELTEX S 1 — 7 5:15 2 Nyugati csoport: Táncsics SE—Almásfüzitői Timföld 5:4, Fűzfői AK—Dorogi Bányász 1:0, Ajkai Bányász— Pécsi BTC 2:1, Pécsi Ércbányász—Kaposvári Rákóczi 3:1, Máza-Szászvár—Bauxitbányász SE 7.1, Zalaegerszeg—Bakonyi Vegyész 1:0, Pápa—Győri Dóz 1i 1:0, Szek- szárd—Savária 1:0. kapu elé lőtt labdát. Jászfai mellel vett le, s a játékvezető úgy ítélte meg, hogy a játékos felső karját érte a labda, s 11-est ítélt a rakamaziak javára. A büntetőt Tóth értékesítette, 2:1 Rakamaz javára. A gól után parázzsá vált a hangulat melynek nyomán Lengyel (Záhony) megsértette a játékvezetőt, aki kiállította. A találkozón többet és veszélyesebben támadott a Rakamazi Spartacus és jobb teljesítményt nyújtott, de a győzelmet — melyre egyébként rászolgált — csak a llesnek köszönhette. Nyírbátori Dózsa—Kilián SE 3:2 (2:0). Szolnok, 500 néző, vezette: Simon. Nyírbátor: Pere — Komá romi II., Májer, Fogarassi, Komáromi I., F reudenfeld, Lengyel (Révész), Erzse, Mó- zsa, Gulyás (Kállai), Márta. A nyírbátori együttes kezdett jobban, s a 13. percben Márta beadását Mózsa 5 méterről lőtte a hálóba, 1:0. Továbbra is fölényben játszott a Dózsa, s a 30. percben Gulyás nagyszerű beadása után ismét Mózsa volt eredményes. Szünet után a vendégek is feltámadtak, s az 54. percben szépítettek az eredményen, 2:1. E gól azonban a nyírbátoriakat hozta fel, s ■gyors bal oldali támadás végén Gulyás vette be a hazaiak kapuját, 3:1. A 75. pereljen kavarodás támadt a nyírbátori kapu előtt, melynek végén a hazaiak gólt lőttek, 3:2. A Nyírbátori Dózsa végig irányította a játékot, s három gólja mellett még több nagy helyzetet is kihagyott Győzelme biztos és megérdemelt volt. Debreceni TTTÄSü-^ Nagykállói MEDOSZ 9:1 (5:0). Debrecen, 500 néző, vezette: Vágó. Nagykálló: Gemzsi (Tisza) Meglepetések nélküli forduló az NB I B-ben Nyh. Spartacus—Sátoraljaújhelyi Spartacus 1:1 (1:0) Az NB lll-ban Rakamaz nyerte a megyei rangadót — Tóth, Somogyi, Polacsek, Krizsai, Antal, Mező, Pecséri Szabó (Cserepes), Terjéki, Pólyák (Esztári). A mérkőzésen már a 2. percben megindult a hazai együttes gólözöne. A nagykállói csapat hamar feladta a mérkőzést, kedvetlenül játszott, s így a debreceni csapat szinte tetszése szerint rúghatta a gólokat. A nagykállói együttes becsületgólját a 80. percben Pecséri lőtte. Tuzséri MEDOSZ— Martfű 1:0 (1:0). Tuzsér, 300 néző, vezette Tóth Béla. Tuzsér: Révész — Sámuel, Révész Z„ Varga, Szűcs, Ka- zuska, Tóth, Koncz, Gyüre, Révész D., Vilmán, Klinyecz. Rendkívül sportszerűen, végig nagy iramúan és színvonalasan játszott mérkőzésén a tuzséri együttes. Már a mérkőzés elején magához ragadta a kezdeményezést. A 25. percben Klinyecz biztos gólhelyzetet hagyott ki. A 40. percben Vilmán szabadrúgása vágódott a kapuba, s ez a mérkőzés sorsát is eldöntötte, bár eá követően Révész, Gyüre é* Tóth jobbnál jobb helyzeteket hagytak ki. Jók: Révész Sámuel, Szűcs, Révész D. A martfűi csapat nagyon j4 benyomást keltett, azonbaa akcióikat túlkombinálták. A tuzséri győzelem megérdemelt, s könnyen nagyobb arányú is lehetett volna. További NB III-as eredmények: Hajdúböszörményi Bocskai—Mátészalkai MEDOSZ 4:1, Szabó SE— S'zolnoki Vegyiművek 2:0, Szolnoki Olajbányász—Hajdúszoboszlói Bocskai 2:1, Hajdú Vasas—Püspökladány l :0. 1. Martfű 8 5 1 2 9:5 11 2. íiajdúszob. 8 5 1 2 16:10 11 3. Kajdúbösz. 8 5 — 3 14: 7 10 4. Debr. Titász 8 4 2 2 18 :lü 10 5. Hajdú Vasas 8 4 2 2 8: ti 10 6. Tuzsér 8 4 2 2 ti: 6 10 7. Rakamaz 8 4 1 3 13:10 9 8. Nyírb. D. 8 4 1 3 12:11 9 9. Szóin. V. 8 3 3 2 5: 5 9 lö. Záhonyi VSC 8 3 2 3 17:12 8 11. Szabó SE 8 3 2 3 ll :14 3 12. Füspökf.adány 8 2 3 3 8: 8 7 13. Mátészalka 8 2 2 4 12:14 ti 14. SzoSn. Olajb. 8 1 2 5 4: 9 4 15. Kilián SE 8 1 1 6 7:13 3 16. Nagykálló 8 — 3 5 4:25 3 Megyei f. osztály: Nagyhalász az A-csoport első helyén A megyei I. osztályú bajnokság A-csoportjában a Ti- szalök—Tiszavasvári mérkőzés, a két szomszédvár rangadója a vendéglátó tiszaici- kiek győzelmével végződött így a hazai pályán biztos győzelmet aratott Nagyhalász jobb gólaránya révén megelőzte a bajnoki táblázat élén az eddig vezető Tiszavasvá- rit. A csoport másik meglepetése Nyíregyházán született, ahol is a Nyíregyházi Kinizsi vereséget szenvedett Balkány- tól. A B-csoportban a vezető Dimitrov SE a baktaiak kérésére felcserélte pályaválasztó jogát, s így idegenben játszotta mérkőzését, melyet megnyert, s két ponttal áll a táblázat első helyén. Jó teljesítményt nyújtott a Nagy- ecsedi Tsz és a Tyukodi Tsz is, hiszen mindkét együttes idegenben szerzett értékes pontot. Balkányl MEDOSZ— Nyíregyházi Kinizsi 1:9 (1:0). Nyíregyháza. 100 néző, vezette: Kozma B. Balkány: Sitku — Száraz, Takács, Plander, Laczkó, Tóth, Horváth (Juhász), Adorján, Urbin (Széplaki), Pásztor, Parrag. Nyh. Kinizsi: Borók — Varga, Lippai, Hajdú, Farkas. Popovics, Tóth (Szenczi), Balogh II., Kostyál, Kocsik, Gaffa. Az első játékrészben a vendégek irányították a mérkőzést, s a 43. percben Parrag lévén vezetéshez is jutottak. Szünet után feljött a Nyíregyházi Kinizsi, kiegyenlítetté vált a küzdelem. De gyors csatársora révén ekkor is veszélyesebb volt a balkányi együttes, s győzelme teljesen megérdemelt. Jók: Takács, Juhász, Pásztor, illetve: Balogh II., Kocsik. Dimitrov SE—BaktaJó- rántháza 1:0 (0:0). Baktalórántháza, 200 néző, vezette: Király. Dimitrov: Sándor — Szabó, Regőczi, Virágh (Horváth), Kádár, Kalakai, Németh (Balogh), Kiss B., Kemecsei, Hermán, Fejes. Bakta: Sz. Nagy — Bódi, Nagy, Mandácskó, Somogyi, Baksa II., Jakab, Urbán I., Urban II. (Szentmiklosi), Baksa I. (Virányi), Kincs. A gyenge színvonalú mérkőzésen egyik csapat sem remekelt. A vendégek eddigi Veretlenségi sorozatuk megvédésére törekedtek sikerrel, bár a döntetlen igazságosabb eredmény lett volna. Gólszerző: Kiss B. Tyukodi Tsz—Nyírbátori MEDOSZ 1:1 (1:1). Nyírbátor, 250 néző, vezette: Kulimár. Tyúkod: Hegyes — Biró, Fai-kas, Szigeti, Kiss I., Németh, Sterr, Kiss II., Varga Szabó, Bereczki. Nyírbátor: Kálmánczhelyl — Botos, Vágó, Dévai, Szalai, Zsigó, Papp, Somogyi, Lö- rincz, Bírta, Hakucsák. Mindkét csapat lendülete-' sen kezdett, s a 10. percben az elalvó nyírbátori védelem mellett Varga 4 méterről a nyírbátori kapuba fejelte a labdát, 1:0. A hazai együttes rohamai következtek ez után, s a 25. percben egy jobb oldali támadás végén Papp fejes-: góljával megszületett az egyenlítés, 1:1. Szünet után mindvégig nagy iramú, kiegyenlített játék folyt, de az eredmény már nem változott, maradt az igazságosnak mondható döntetlen. További eredmények: Nagyhalászi Textiles—Vencsellöi Tsz 3:0, Tiszalöki HSC—Tiszavasvári Lombik 1:0, Kis- várdai Vasas—Nyíregyházi VSC 4:0, Nyírmadai MEDOSZ —Nyíregyházi Dózsa 1:1, Fe* hérgyarmati MEDOSZ—Nagy* ecsedi Tsz 2:2. MEGYEI L OSZT. A-CSOPORT 1. Na.gy halász 8 4 3 1 12: 5 tt 2. T.-vasvári 8 5 1 2 15: 7 11 3. Kisvárda 8 3 3 2 13: 9 9 4. Balkány 8 4 — 4 10: 8 8 5. Venesellő 8 3 2 3 10 :U 8 ti. Tiszaiok 8 2 3 3 6:10 7 7. NYVSC 8 2 2 4 4:12 6 8. Nyh. Kinizsi 8 4 3 5:13 4 B-CSOPORT if Dimitrov SE 8 5 3 — 16: 7 13 2. Nagyecsed 8 5 1 2 16: 8 11 3. Nyírbátor 8 4 3 1 14: 9 11 4. Nyírmada 8 4 1 3 13:13 9 5. F.-gyarmat 8 3 2 3 13:13 8 ti. Tyúkod 8 1 3 4 13:20 5 7. Nyh. Dózsa 8 1 2 5 6:14 4 8. B.-lórántháza 8 1 1 6 5:12 3 Nyíregyházi Kossuth Szakközépiskola—Miskolci Bláthy Ottó Technikum 7:1 (1:1). A nyíregyházi stadionban játszották le a találkozót az országos, labdarúgó Steinmetz Kupa, középiskolás torna keretében. A Kossuth ösz- szeállítása: Rusin — Bodrogi, Madai, Nagy I., Povelcsák, Tornai, Gáspár, Csáki, Szabolcsi, Kovács, Nagy II. (Ku- bik). Gólszerző: Gáspár (3), Csáki (3), Nagy I. (1). A nyíregyházi csapat szünet után ellenállhatatlan volt. Legközelebbi mérkőzését a Heves— Nógrád találkozó győztesével játssza. Totóeredmények 1. Egyetértés—MÁV DAC 1:0 1 2. Zaüaeg.—Oroszlány 0:1 2 3. BKV Előre—Ganz.-M. 1:1 X 4. Várpalota—Pécsi B. 0:2 2 5. Kecskemét—Özd 1:0 1 6. Pápa-Győri Dózsa 1:0 1 7. Z. Dózsa—Bakony VSC 1:0 1 8. Szekszárd—Savaria 1:0 1 9. Eonv. Bocskai—Szarvas 2:1 1 10. Esztergom—Kazincbarc.. 3:2 1 31. Como—Monza 1:0 1 12. Genoa—Catanzaro 2:0 1 13. Ternana—Varese 1:1 X POTMÉRKÖZES EX: 14. Cesena—Pisa 1:2 3 15. Foggia—AS Reggina IX X 16. Modena—Perugia 04 9