Kelet-Magyarország, 1970. május (30. évfolyam, 101-126. szám)

1970-05-19 / 115. szám

WW. mljns ff.

KELET-MAGYARORSZÄC

S. nM»l

Emberek a gátakon

Május 17, vasárnap. A máskor turistakaravánhoz szokott beregsurányi műúton most teljes gázzal robognak a katonai teherautók, a néphadsereg hidász-utász alakulatainak kocsijai Szatmár, Bereg térsége felé. Mátészalka és Vásárosnamény körzetében teherautók, dömperek és bulldózerek százai, oldalukon a felírás; Nyíregyháza, Debrecen, Szolnok, Miskolc, Szeged, Budapest. Áramlik a segítség az árvíz sújtotta, vagy veszélyeztetett területeknek. Mennek az élelmiszerrel megrakott kocsik, viszik az élelmet azoknak a tízezreknek, akik ideiglenes szálláshelyekre kerültek. A levegőben helikopterek cirkálnak. A veszélyeztetett körzetekből mentik, ami gyorsan menthető. Elszállítják az embert, szekereken viszik a takarmányt, és mentik az állatokat.

A gátakon az emberek és a vagyon mentésén immár 15 ezren dolgoznak csak a Felső-Tisza és a Szamos, Kraszna vidékén. Hadd írjam le, hogy ezek az ezrek hősies munkát végeznek, derekasan helytállnak, ember- feletti módon küzdenek embertársaikért. Dolgoznak éjjel-nappal a katonák, a rendőrök, a munkásőrök, a karhatalom katonái, a segítségünkre siető szovjet katonák és az egészségügyiek, a civilek. Mindenki, aki tudja a helyét, ismeri a kötelességét és aki látja, hogy másként nem is lehet tennie. Hadd soroljuk ide a gépkocsivezetőket, a ‘sz-ek traktorosait és azokat, akik éjjel-nappal ott vannak a telefonnál a tanácsokon, a pártbizottságokon, hogy azonnal intézkedhessenek.

Közülük mutatunk be néhányat — a mentés első vonalából.

Vasárnap reggel befejezték Szamosszeg kiürítését. Kiss Miklós, aki Nyíregyházán építőipari munkás, az utolsók kqzött hagyta el a községet. A fiatalember kezét a tanácsházán kötözte be egy alkalmi elsősegély- nyújtó. Csütörtök reggeltől nem aludt. Csengerben, Tu- nyogmatolcson és Szamoské- ren — most már negyedik napja építette a gátat, pakolta a kenyeret, mindenütt ott volt, ahol kellett. Arra a kérdésre, hogy mi lesz most, hova megy most, hogy a községet kiürítették, azt válaszolta: ..Megyünk másfelé.” A gátépítés közben lefordult a bőr a tenyeréről, de dolgozott tovább és csak vasárnap kerülhetett rá a sor, hogy bekötözhesse. Álmos nagyon De azt mondja, majd alszik, ha vége lesz mindennek.

Kétéltűvel Fehérgyarmat—Kisar között Hammel József felvételét

Szamosszeg szélén egy karhatalmi század intézkedik. Gumicsizmát osztanak, anyagot, gerendát hordanak. A vasárnapi ebédjük konzerv, szalámi és tea. Főtt ételt már három napja nem ettek. Az éjszaka az utcán találja őket. A terepük Ko- csord, Győrtelek, Ököritó, Fülpösdaróc, Géberjén. Az egység parancsnoka Lengyel Zoltán százados Budapestről érkezett. Intézkedik: a híd

betetőzött, most már mindenkit kényszeríteni kell, hagyja el a községet. Öt napja ezt csinálják. A parancsnok kérdi, van-e facsónak és evező? Megtudja, hogy van. Intézkedik, hogy ők utolsóként azzal hagyják el a községet. Nagyon szép munkát végeznek — említem — de azzal válaszol, hogy itt mindenki rendesen melózik, itt nem lehet nem dolgozni. Azzal búcsúzik: viszontlátásra jobb körülmények között.

Fehérgyarmaton a kórház hatalmas épülete állja a víz ostromát. Dr. Romhányi Tibor igazgató főorvos csüggedten ül a kórház kőlépcsőjén. Két napig védték a villanyt, a gépházat, a vízmüvet, a raktárakat. A katonákkal együtt emberfeletti munkát végeztek, de a kórházépület falainál áll a víz. Az orvosok a betegek után már elhagyták a kórházat. Két fiatal orvos maradt ott és az igazgató. „Az emberek még nem mentek el a községből és azokat nem lehet orvos nélkül hagyni.”

E pillanatban is két szülőnőt jelentettek. Szülész nincs. A sebészek, a gégészek vezették le a szülés*. Nincs villany és nincs víz. Három éjjel, három nap nem aludt a főorvos és nagyon fáj a háta. Mutatja a gyönyörű parkot, amely vízben áll. Mondja, hogy befogadnak mindenkit, aki jelentkezik. Gyógyszer van, rádiós mentőkocsival járják a környéket és orvos járja rohamcsónakkal a veszélyeztetett falvakat.

— S ha nagy baj van?

— Akkor itt kell hagynunk ezt a gyönyörű kórházat. De csak utolsónak megyek. Mint a kapitány a süllyedő hajóról.

Képünk az egyik helikopter fedélzetén készült, s ritka oillanatot örökített meg. Molnár .János a helikopter ajtajában csörlő segítségével húzza fel a vízben rekedi embereket Csegöld fölött. Elek Emil felvétele

majd Penyigére mentünk újra emberekért.

— Hogy tud szállítani embert a dömper?

Azt mondja, ebben a kicsinek látszó puttonyban 30 ember is elfér. — Hol alszik? „A gépkocsiban.” — Hol étkezik? „Délben a honvédség ad ételt. Van még egy kis pénzem, azért kapok az egyetlen nyitva lévő boltban konzervet.” — Hogy megy ki, ha Fehérgyarmatot kiürítik? ..Ha csak egyméteres a víz, kimegyek a dömperrel — mondja. De sajnos, magasabb. „Akkor helikopterrel. vagy kétéltűvel.”

azonnal egész éjjel mentettek.

— Hány embert?

— Aki jött, mindenkit.

Két öregről beszél, akik

nem akarták otthagyni házukat a derékig érő vízben. Sokáig kérlelte őket a négy szovjet katona. Nyújtották nekik a karjukat, s aztán mégis feljöttek.

— Nekünk is nagyon fáj

— mondja Vladimír Petro- vics —, mert mi is tudjuk, mit jelent ilyen körülmények közé kerülni. De az ember a legfontosabb és állnak itt. még majd különb házak i*

— meglátják.

★

Sok ember, sok egyszerű hőstett, amelyeket nem lehet hűen visszaadni. En hősnek tartom Sólyom B lintné 25 éves tunyogmatol- csi fiatalasszonyt is. Éjszaka, amikor pusztult Győrtelek matolcsi utcája és mentek az idegen emberek. a munkásőrök. a dömperek, ő önszántából állt oda az útkereszteződéshez irányítani a forgalmat, a munkát. Már harmadik éjszaka fent volt akkor. Mikor megkérdezték. miért állt ide azt válaszolta, az ő családja és rokonsága házai már elpusztultak. leg. alább védheti a másokét.

Nagyon nagv dolognak tartom azt is. amit a mátészalkai pártbizottságon hallottam: Bakos Lenke Rákóczi utcai lakos kis lakásába 30 fehérgyarmati árvízkárosultat fogadott be.

És mennyi mindenről lehetne még szólni! A mentés, a segítség, az emberbaráti kötelesség és embertársi sze. retet ezer és ezer szép példái áról.

Pedig mindössze egy nap telt el. Május 17-e, vasárnap.

Kopka János

A kisari hídfőnél olyan a forgalom, mint egy nagy kikötőben. Az egyik oldalra jönnek a gépkocsik, autóbuszok. Várják, hogy a kétéltűek idehozzák Fehérgyarmatról az áttelepítetteket. Innen viszik aztán a kenyeret, az élelmiszert, sőt az ivóvizet is. hogy elszállítsál Fehérgyarmatra a még ott lévő mintegy ezer embernek. Fehérgyarmatról a kétéltűek 5 percenként érkeznek szinA kétéltű megérkezett, négy katonája leereszti a hátulját és segíti a gyerekeket, az öregeket, a betegeket. Vezetője húszéves fiatalember: Gáspár István szakaszvezető. Egy Budapest környéki alakulat katonája, Baracsra való, Dunaújváros mellé.

— Mikor aludt utoljára?

— Kedden éjszaka. Szerdán éjjel szolgálatba voltam, mire lefeküdtem volna, jött a parancs, hogy nagy baj van Szatmárban, segítsünk. Fél napig jöttünk és azóta itt vagyunk éjjel-tfappal.

Hogy hány embert hoztak át, maga sem tudja. A műszak 24 óra Háromóránként fordult Kisar és Fehérgyarmat között. Az út mint a tenger. Két méter magas a víz. Eddig Fehérgyarmatra hordták össze a környező falvak népét és aztán Fehérgyarmatot mentették Tivadar felé. Annyit pihenhetnek csak, amíg Ketten váltják egymást a kormánynál. Ha tudnak, szundítanak.

A kisari hídnál a nyíregyházi járás munkásőrei mentenek. Faiadtak, borostásak és sárosak. A nyírbpgdányi- ak — elsősorban az üzemből — 25-en jöttek. Csütörtök este tízkor volt a riadó, aztán Mátészalka, Fehér- gyarmat, kemény munka a vasúti töltésnél és rendfenntartó szolgálat. Szombaton reggel Olcsvaapáti és Ilk, s most a kisari híd. Olcsva- apatinál erőszakos kiürítést kellett alkalmazni. Könyörögtek néhány idősebb embernek: értsék meg, egy fél óra múlva átszakad a gát! „Aki erre sem ment, megfogtuk és vittük.” Derékig, majd nyakig érő vízben. Laczi Mihály munkásőr, a gávai tsz tagja most a szovjet és magyar kétéltűeket várja Fehérgyarmatról. Lepakolják az embereket és felsegítik az ott várakozó gépkocsikra, buszokra.

— A család tudja hol van? A válasz: „Csak any- nyit tud, hogy az árvíznél. De hisz a többi már teljesen mindegy.”

te menetrendszerűen, s rakják ki az emberek százait. Cseszlai Sándor rendőr főtörzsőrmester itt irányítja a forgalmat négy napja. Intézkedik, mert nagyon nagy lenne különben a káosz. Hozzák a lisztet, a bútort, a televíziót gyalog és csónakokon és várják a megmentett értékeket a teherautók. Cseszlai Sándor négy napja nem aludt, mindig itt állt a hídnál.

A gépkocsivezetők hatalmas munkát vállaltak. Köteteket lehetne írni hősiességükről. de ez itt egyáltalán nem tűnik nagy dolognak. Náluk e pillanatban minden természetes. A félig már vízzel telt fehérgyarmati főutcán mutatkozik be egy dömperes. Kerekes Barna, a Miskolci 3-as AKÖV gépkocsivezetője. Gyorsan fordul, mert kell a nyúlgáthoz a föld.

— Pénteken embereke ■ hordtunk Csegöldről. szombaton hónaljig érő vízben vittük biztonságos helyre a vásártérről a szarvasmarhát.

Azt mondják. hogy a szovjet katonák egyáltalán nem ismernek fáradtságot. Nem várnak felsőbb parancsra, mindenfele mennek, ahol szükség van rájuk. A hatalmas kétéltű csak néhány percre áll le. Parancsnoka, Vladimir Petrovics Bucsok őrmester készséggel válaszol. Kispaládnál kezd ték a mentést, aztán pénteken embereket mentettek Botpaládon, majd sertéseket és lovakat. Három napja érkeztek. Négyen. Este jöttek,