Kelet-Magyarország, 1970. május (30. évfolyam, 101-126. szám)
1970-05-15 / 112. szám
i. oldal KELET-MAGYARORSZÁO 1970. május 15. A NAP HÍREI Már december 20-án; villany vonattal a Nyugatiba A Budapest—Debrecen— Nyíregyháza közötti vasútvonal villamosításán doigozó vállalatok és szervek képviselői a X. pártkongresszus tiszteletére szocialista szerződésben vállalták, hogy a fontos munkát határidő előtt befejezik. A vonalon az eredeti tervben előírt december 31-e helyett már december 20-án megkezdődhet a villamosüzem. Élelmiszer- és iparcikkbolt. Befejezés előtt áll Tiszakerecsenyben az ÁFÉSZ profilleválasztó egységének építése. Az építkezés befejezése után egy élelmiszer önkiválasztó és egy szakosított iparcikkbolt áll majd a lakosság rendelkezésére. JUNIUS ELSEJÉN NYIT A KERTMOZI. A Világfiak című magyarul beszélő csehszlovák filmvígjátékot tűzte műsorára június elsejei nyitására a nyíregyházi Kertmozi. VIZVEZETÖ CSATORNA VENCSELLÖN. Befejezéséhez közeledik a vízelvezető csatornázás építése, Vencsellőn. A csatornaépítés munkálataihoz a lakosság jelentős társadalmi munkával járult hozzá. KALÁSZBAN A ROZS a Nyírség homokos területein. Ha az időjárás kedvezőre fordul, rövidesen megkezdődik a virágzás szakasza is. KÖZÖS TAKARÉKBETÉT. A Mátészalkai Állami Gazdaság öt szocialista brigádja a múlt évben elért jó eredményeik külön jutalmául 15 ezer forintot, kapott a gazdaságvezetéstől. A brigádok a közösen kiérdemelt jutalmat közös takarékbetétben helyezték el és az összegyűlt pénzt közös kirándulások és kulturális rendezvények szervezésére használják fel. GYOMIRTÁS SZABOLCSBAN. A Csengeri, a Fehér- gyarmati és az Ujfehértói Állami Gazdaságokban végzett vegyszeres gyomirtás tapasztalatairól számai be a Magyar Mezőgazdaság május 13-i számában dr. Fodor Tamás. UTTÖRÖTALÁLKOZÖ DE- MECSERBEN. Május 17-én, vasárnap rendezik meg a már évek óta hagyományos találkozót a berkeszi gyermekottr hon és a Demecseri Általános Iskola egy osztálya között. Az egész napos gazdag program mellett a gyerekek vendégül látják ebéddel is a szomszéd község kis úttörőit. FORGALOMSZABÁLYOZÁS BALKÁNYBAN. A megnövekedett járműforgalom gyorsabbá, és a közlekedés biztonságosabbá tétele érdekében forgalomszabályozást vezetett be a Közúti Igazgatóság Bal- kány főutcáin. A szabályozás során négy utcát nyilvánítottak egyirányúvá — írja Bihari Gyula tudósító. fc Magyar Szocialista Munkáspárt Szaoolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács napilapja Főszerkesztő: .prdas Nándor Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3. Telefon: 16-70. 16-71, 30-03. Telexszám: megyében 344. megyén kívül 07 344. Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Zrínyi Ilona u. 3. Tel.: 30-00. Felelős kiadó: Farkas Pál Terjeszti a Magyar Posta Előfizetési díj egy hónapra: 20 forint Előfizethető a helyi posta- hivataloknál és kézbesítőknél Indexszám: 25 059 Kéziratokat nem őrzüri^ meg és nem adunk vissza. NYÍRSÉGI NYOMDA Dózsa György út 5. relelős vezető: Holéczi István A PÉCSI BALETT ŰJ MŰSORA. A pécsi Nemzeti Színház bemutatta a fennállásának 10 éves évfordulóját ünneplő pécsi balett új műsorát. A koreográfiát tervezte és rendezte: Eck Imre. Képünkön: Jelenet Szokolay Sándor „Extázis” c. balettjéből. (MTI foto — Benkő Imre felv.) Konferencia a kórházépítésről Dr. Gabos Györgynek, az Építőipari Tudományos Egyesület főtitkárának / megnyitó szavaival csütörtökön reggel a Hotel Duna Intercontinental kongresszusi termében kétnapos kórházépítési konferencia kezdődött. A tanácskozáson 15 ország 43 szakértőjével együtt a hazai egészségügyi és építésügyi ágazat mintegy 350 szakembere vitatja meg a kórház- építés fejlesztésének műszaki és gazdasági problémáit. A konferencián 26 hazai és külföldi előadó számol be a kór- házépítés eddigi tapasztalatairól, a legújabb kutatási eredményekről és építési módszerekről. VÖRÖSKERESZTES SZÍNJÁTSZÓK ELŐADÁSA. A győrteleki Vöröskeresztes szervezet színjátszó csoportja anyák napi előadást tartott a helybeli szociális otthon lakóinak. Az idős asszonyok hálával és szeretettel köszönték meg a kedves megemlékezést — írja levelében Nagy István Győrtelekről. TELEVÍZIÓT KAPOTT NAGYDOBOS., Televíziót ajándékozott a Nagydobosi Általános Iskolának a helyi- Petőfi Termelőszövetkezet. A napokban átadott nagyképernyős készüléket az úttörők kedves kis műsorral köszönték meg. BŐVÍTIK A SZENNYVÍZTISZTÍTÓT. Negyvenmillió forintos költséggel bővítik a szennyvíztisztítót Nyíregyházán. A bővítést még ebben az évben megkezdik. SERTÉSTELEPEK ÉPÍTÉSÉNEK FELTÉTELEI. Együttes közleményben tette közzé a MÉM közgazdasági főosztálya, a Pénzügyminisztérium, a Magyar Nemzeti Bank és a Magyar Beruházási Bank a szakosított sertéstelepek építésének feltételeit. A két legfontosabb feltétel: legalább 4200 sertésférőhely és az üzembe helyezés végső határideje 1972. december 31 legyen. Vízipisztolyos repülőgéprabló Ilyen sem volt még: egy húszéves ausztrál fiatalember Sydneyből Brisbane felé indulásra kész repülőgép pilótáját egy vízipisztollyal akarta a még fel sem vett útirányának megváltoztatására kényszeríteni. A repülőtér irányítótornyából gyorsan cselekedtek, kihívták a rendőrséget, mely azután „lefegyverezte” a vízipisztolyos támadót. A DC 9-es 55 perces késéssel szállt fel Sydneyből. NYÍREGYHÁZI PÁLYANYERTES. A Pénzügyminisztérium felszabadulási pályázatán megyénkből Adópolitikánk és adórendszerünk 25 éve című tanulmányával dr. Orosz Mihály, a városi tanács vb pénzügyi osztály- vezetője nyert miniszteri dicséretet és 1000 forintos pénzjutalmat. KÉT VB KÖZÖS^ ÜLÉSE. Először tartott közős ülést május 14-én, csütörtökön a Nyíregyháza Városi és a Nyíregyházi Járási Tanács Végrehajtó Bizottsága. A közös ülés egyetlen napirendi pontja: a város jobb élelmi- SEer-ellátása a környező termelőszövetkezetek segítségével. Tucatnál több megállapodásra tett pontot a két végrehajtó bizottság együttes ülése és megalakította a továbbiakat intéző koordinációs bizottságot. Az együttes ülés résEletes ismertetésére következő lapszámunkban visszatérünk. NEGYEDMILLIÓ FELÚJÍTÁSRA. Egyik legszebb bölcsőde a megyében Nagyecsed községben van. A tanács újabban még 220 ezer forintot költött felújítására, hogy még jobban érezzék magukat benne a legkisebbek. „Gyalogolni jó" Móricz Zsigmond emlékútvonalat jelölnek ki a Nyíregyháza és Tiszacsécse közötti 130 kilométeres útvonalon. Az új, piros jelzésű turistaút elkészítéséhez nagy segítséget nyújtanak a Nyíregyházi 12. számú Általános Isífola és a 107- es Ipari Szakmunkásképző Intézet tanulói. Az útvonal főbb állomásai a következők: Nyíregyháza—Nagyszállás— Harangod—Mohostó—Ófehértó—Fenyvescsárda—Vaja— Nyírmada—Vásarosnamény— Tákos—Csaroda—Tarpa—Tivadar—Kisar—N agyar—(Petőfi fája—Szatmárcseke (Kölcsey szülőháza)—Tiszacsécse (Móricz-ház). A természetjáró szövetség és az Idegenforgalmi Hivatal útvonalkijelölése alapján jelenleg az Ófehértó— Nagyszállás közötti útvonalat látják el piros jelzéssel. TliZArPARTI DALOS- TALÁLKOZÓ. Május 17-én rendezik meg a III. Tisza- parti dalostalálkozót Tisza- vasváriban. A már hagyományosnak számitó rendez - vényen 15 neves megyei énekkar lép fel. SÜTŐÜZEM TISZASZAL- KÁN. A községi tanács, a helyi termelőszövetkezet és az Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet együttműködésével közös sütőüzemet hoznak létre a lakosság jobb ellátása érdekében Tiszaszal- kán. Az Országos Mezőgazdasági Fa/taminősitő Tanács ülése Dr. Gergely István mező- gazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettes elnökletével csütörtökön a MÉM-ben ülést tartott az Országos Mezőgazdasági Fajtaminősítő Tanács. A tanács ezúttal 76 növény- és állatfajta minősítéséről, névváltoztatásáról, illetve a hivatalos jegyzékből való törléséről döntött. Érintésvédelmi tanfolyam nyíregyházán. Négy héten át minden pénte ken tartó tanfolyam kezdődik ma a Magyar Elektrotechnikai Egyesület nyíregyházi csoportja rendezésében a MTESZ irodaházi székházában. SZÁMÍTÓGÉPEK A HIDROLÓGIÁBAN. Május 22-én, délután fél kettőkor „Elektronikus számítógépek alkalmazása a hidrológiában” címmel tart előadást dv. V. Nagy Imre, a Budapesti Műszaki Egye tem vízgazdálkodási tanszéké nek vezető professzora a Fel sőtiszavidéki Vízügyi Igaz gatóság Széchenyi utcai klub helyiségében. KÖNYVU J DON S ÁGOK: Gazdag E.: Egér lakta kis ta risznya (Móra), Vátszjérjana Káma-Szutra: A szerelem tan könyve (Kultúra), Naszibov Labirintus-akció (Albatros sorozat, Magvető), Csányi V. Seithiolónia (Gondolat). A TÉVÉBEN LÁTTUK Ültessetek mentiekét! egészséges leánygyermek arcára jó ideig nem süthet a nap. Egy Párizsból hazatért laoszi orvos arról beszél, hogy robbantani kell a klinikát, helyesebben a klinika helyét, mert barlangban van a „poliklinika” is. Milyen boldogan mondja: a francia uralom alatt egyetlen laoszi tanult ki orvosnak, s nekik már öt orvosuk van! Laosz, a 3 milliós kis ország 1860 óta harcol a szabadságáért. A népesség 40 százaléka már a Patet Lao által felszabadított területeken él. Dalol, táncol, s ha éppen nem vijjog a feje fölött szuperszonikus vadászbombázó, akkor — de ez csak éjszaka van —, kijön a barlangjából és a Mekong völgyében rizsét is termel. De az öntözőberendezéseket tönkreteszik, ezért és így válhatott stratégiai gyökérré a trópusi manióka. amelyről ezt írja a lexikon: „A kutyatejfélék családjába tartozó, kétszikű, trópusi cserje, gumiszerű gyökereiből fontos tápanyagot állítanak elő. Lisztje a tápióka”. A laoszi forradalmároknak, az egész lakosságnak ezen a felszabadított területen ebből a növényből kell egyenként 200 palántát elültetni, hogy ilyen körülmények között is legyen táplálékuk. Ültet a herceg, a bonc, a fegyveres harcos és a poli- klinikai ápolónő. Mindenki. Laosz a titokzatos és Laosz a csodálatos. Éneklő madarak, alattuk a keskeny ösvényen szovjet gépágyút, kínai páncélöklöt és magyar távcsöves puskát cipelő gerillák. Mosolygó szép lányok és rádiós morsejelek. Éjszaka van és megindul az élet. Egy barlangiskolában hangosan ketyeg a magyar ébresztőóra, kint repdesnek a galambok. Szimbolikus kép: az idő nekik dolgozik. A ma barlangokban lakóknak. a föld alá kényszerítetteknek és béke lesz itt is. Az Ültessetek maniókát című riportfilm (Halász Mihály és Róbert László filmje) ritka élményt nyújtott. Erősített és meggyőzött. f Kopka Janos Csak a titokzatos keleti zene és a kép beszél percekig. Kalauzolja a nézőt egy távoli, ismeretlen, s ezért titokzatos országba. A trópusi : őserdőik védelme alatt embe- 3 rek élnek: hegyi ópiumtermelők, akik még soha nem 5 láttak fehér embert, s akikhez nehéz körülmények kö- *■ zött viszik fel az ösvényeken a filmet a laoszi cirkuszról és az indokínai népek konferenciájáról. Pereg a film és csodálkozó. csillogó, tágra nyflt szemek kísérik. Izgalmas ellentét. Ősi eszközzel művelik a földet, kovácsolják a vasat és szövik a textiliát, de céljuk a legmagasabb rendű, a legmodernebb társadalom. ■ A millió elefánt országában " együtt menetel ezért a her- 1 cég, a földműveslány és a bonc. Buddha felkent papja. Nem csodálatos? t A műhely, a mozi a bar- 3 lángok mélyén. A tanárkép- - zés a dinamók gyenge fényénél. A barlangban született PROGRAM 1970. május 15, péntek ZSÓFIA NAPJA A Nap kél: 4 óra 07 perckor, nyugszik: 19 óra 14 perckor. A Hold kél: 13 óra 02 perckor, nyugszik: 1 óra 37 perckor. 125 évvel ezelőtt, 1845. május 15-én született Ilja lijics Mecs- nyikov, világhírű Nobel-díjas orosz biológus és bakteriológus. Mecsnyikov kora ifjúságától tudományos kutatásokkal foglalkozik. A tudomány az evolúciós embriológia, az összehasonlító patológia, a mikrobiológia és az immunológia egyik megalapítójaként tartja számon nevét. Hosszú időn át a párizsi Pasteur Intézetben dolgozik. A. O. Kovalovszkijjel együtt kimutatja, hogy a gerincesek és a gerinctelenek egyaránt három csíralemezzel fejlődnek, s ezzel bebizonyítják az élő világ egységes származását. Mecsnyikov alapozza meg az úgynevezett fagocitózis-elméletet, amely szerint a fehér vérsejtek a szervezetbe kerülő baktériu- ,mok felfalásával előmozdítják a szervezet biológiai védettségét a fertőzéssel szemben. mivel a baktériumok és más élő kórokozók kártételét e vérsejtek kiküszöbölik. Az immunbiológia terén végzett tudományos munkásságáért 1908-ban orvosi No- bel-díjjal tüntetik ki. Mecsnyikov a megalkotója az immunitás úgynevezett celluláris elméletének; ő gondolt elsőként arra, hogy a rosszindulatú daganatokat szabad szemmel nem látható élőlények idézhetik elő. Korszakos jelentőségű tudományos munkásságának tisztelettel adózik a tudomány világa. Felhős idő Várható időjárás ma estig: Nappali felhőképződés^ főként északkeleten egy-két helyen zápor, zivatar. Mérséklődő észak- nyugati szél. A nappali felmelegedés egy-két fokkal tovább erősödik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 22—27 fok között. Kossuth rádió 8.20: "Lakatos Antal népi zenekara játszik. — 9,00: Hol történt? — 9,10: Zenekari muzsika. — 10,05: Szabálytalan emlékek. Vidor Miklós karcolatai. — 10,25: Giuletta Simionato és Gianni Poggi énekel. — 10,59: Lottóeredmények. — 11,00: Iskolarádió. — 11,35: Édes anyanyelvűnk (ism.y — 11,40: Fúvószene. — 12,20: KI nyer ma? — 12,30: Tánczenei koktél. — 13,15: Dallal-tánccal a világ körül. — 13,50: Arcok munka közben — a bányaorvos./ Riport. — 14.00: A gyermekrádió műsora. — 14,25: Iskolarádió. — 15,10: Kóruspódium. — 15,18: Cigányszerelem. Részletek Lehár Ferenc operettjéből. — 15,43: De- bussy-dalok. — 16,05: A Rádióegyetem antológiája. Magyarország 1514-ben. * Eötvös József regényének rádióváltozata. I. rész. — 17,05: Kék mezőben fehér glóbusz. A gyarmatosítás ellen. — 17,25: Magyar szerzők kórusművei. — 18,00: Mikroíórum. A jövő szakmunkásai. — 18,15: Egy rádiós naplójából. 20. rész. — 19,35: Kaleidoszkóp. — 22.15: Indokína közelről. Róbert László útijegyzete. V. rész. — 22,25: Szabolcsi Bence tanít. Beethovenről a zongora mellett. VI. rész. — 22,50: Népdalok, néptáncok. — 23,25: A Magyar Rádió és Televízió eszt- rádzenekara játszik. — 0,10: Bäck: Szólószonáta fuvolára. Petőfi rádió 8.05: Csajkovszkij: Az évszakok. — 8,50: Időszerű nemzetközi kérdések (ism.) — 9,00: Ezeregy délelőtt. A gyermekrádió órája. — 10,00: A zene hullámhosszán. — Közben: 10,59: Lottóeredmények. — 11,45: A műkedvelő színjátszás a művelődés szolgálatában. — 12.00: Zenekari muzsika. — 13.03: Mai arab költők versei. — 13.23: Verdi: Aida — Amneris és Radamas kettőse. — 14,00: Mindenki kedvére kettőtől hatig..; — 14,50: üZENEtek. A mikrofon előtt: Boros Anikó. — 17,00: ötórai tea. — 18,10: Falusi esték. — 19,00: Arany János és a muzsika. I. rész. — 19,25: Jó estét, gyerekek! — 19,30: Álba Regia nemzetközi jazzfesztivál. — — Kb. 21,50: Láttuk, hallottuk ; Színház-, film- és képzőművészetkritika. — Kb. 22,10: Oláh Kálmán népi jenekara játszik. — 22.30: Filozófia — címszavakban. Riport. — 22,40: A hanglemezbolt könnyűzenei újdonságai. — 23,15: ; Zenekari muzsika. Nyíregyházi rádió 18,00—19,00: Hírek, eseményei:- két megyéből. — Dalok. — Orvosi tanácsok. — Változó várostérkép. — Lemezválogatás közben. — Sport. Televízió 8,05: Iskola-tv. Élővilág (ált. isk. 5. oszt.) Tavaszi élet a gyümölcsösben. — 8,25: Angol nyelv (középisk. I—II. oszt.) Üzlet a Park streeten. — 9,05: Földrajz (ált. isk. 6. oszt.) Túl az Uralon. A Szovjetunió tájai II. rész. — 9,55: Fizika (ált. isk. 7.-oszt.) Az autójavító műhely és a Dieselmozdony megtekintése. — 11,05: Fizika (ált. isk. 8. oszt.) Baleset- elhárítási szabályok. — 13,10: Élővilág (ism.) — 14,05: Földrajz (ism.) — 14,55: Fizika (ált. isk. 7. oszt. — ism.) — 15,50: Fizika (ált. isk. 8. oszt. — ism.) —17 15: Vita az V. nevelésügyi kongresszus téziseiről. A permanens nevelés és oktatás. — 17,58: Hírek. — 18,05: Rendhagyó gyár. Helyszíni közvetítés a Csepeli Színesfémműből. — 18,45: Esti mese. — 18,55: Van hová menniük. Riportfilm. — 19,15: Reklámműsor. — 19,25: Az ország útján”. Veres Péter életművét és közéleti tevékenységét eleveníti fel a műsor. — 20,00: Tv-híradó. — 20,20: Ne a gyerek előtt...! Kadványi Ervin szatíráiból. — 91,25: Szülők, nevelők egymásközt... — 22,05: Szervánszky Endre a Felszabadult melódiák sorozat adása (ism.) — 22,15: Tvhiradó 2. kiadás. Bratislava! tv 9,00: Visszatérés a szülőföldre. Tv-film. — 9,30: Margareta barátai. Francia—olasz ftlmvigjá- ték. — 11,00: Kultúra ’70. — 11 20: Tv-híradó. — 17,00: Közvetítés' a békeversenyről. — 17,50: Zenei szalon ’70. — 19,00: Tv-híradó. — . 19,35: Szórakoztató publicisztikai sorozat. — 21,05: Zenei műsor. — 21,30: Tíz nap, amely megrengette a világot. Szovjet dokumentumfilm 2. rész. — 22,10: Tv- hiradó. — 22,30: Tudósítás a békeversenyről. Román tv 16,95: Tv-iskola. — 17,00: Rajzfilmek. — 17,10: Népi zenei kívánságműsor. — 18,20: A rádió gyermekkórusa. — 18,50: Orvoslás — orvosság nélkül. Ismeret- terjesztő műsor. — 20,00: Tavaszi vizek. Turgenyev novellájának filmváltozata. — 21,40: Nemzetközi szemle. i A nyíregyházi mozik , műsora KRÚDY MOZI: JÖTTEM, LÁTTÁM, I.ÖTTEM Olasz—spanyol filmvígjáték Előadások kezdete: 4, negyed 7, és fél 9 órakor. Telefon: 12—61. , BEKE MOZI: N. N. A HALAI ANGYALA Magyar film Előadások kezdete: fél 5. fél 7 és fél 9 órakor GORKIJ MOZI: LUDAS MATYI Magyar film Előadások kezdete: 4, 6 és 8 órakor MÓRICZ ZSIGMOND MŰVELŐDÉSI HÁZ mozija: KORONATANÚ Szovjet film Előadások kezdete: fél 6 és fél 8 órakor.