Kelet-Magyarország, 1970. április (30. évfolyam, 76-100. szám)

1970-04-25 / 96. szám

«ílít-magtarorszAo 9. oldal rm. Iprflfe »; Országos MEPOSZ sakkbajnokság: Középmezőnyben végzett a Vízügyigazgatóság együttese Képünkön (Jobbról) a Nyíregyházi Vízügylgazgatóság csapata: Péter László, Nemes László, dr. Tímár Béla, Bökönyi Imre. A Nyíregyházi Vízügyigaz­gatóság sakkcsapata az orszá­gos, MEDOSZ-bajnokság ke­retében a megyei selejtező so­rán első helyen végzett, s így részt vehetett a Budapesten megrendezett országos döntőn, i A nyíregyháziak Péter László, Nemes László, dr. Tí­már Béla, Bökönyi Imre, Kun­falvi Pál, Nagy Ferenc össze­tételű együttese az országos MEDOSZ-döntőn 24 csapat közül végeredményben a 12. helyen végzett. A középmezőnyben meg­szerzett helyezés elismerésre méltó. Már csak azért is, mert a Vízügyigazgatóság sakkcsa­pata ez évben alakult meg, s minden különösebb felkészü­lés nélkül jutott be a ME­DOSZ-bajnokság országos döntőjébe. Kézilabda: Középiskolás bajnokság A középfokú tanintézetek kézilabda-bajnokságának or­szágos középdöntőjében a megyei első helyezett férfi és női csapatok vettek részt. Megyénket a Nyíregyházi Zrínyi Gimnázium férfi és a Mátészalkai Mezőgazdasági Technikum női csapata kép­viselte a középdöntőben. Mindkét együttesünk hazai pályán játszotta mérkőzését, $ egyaránt győzelmet ara­tott. Eredmények: nyíregyházi Zrínyi Gimná­zium—Miskolci Földes Gim­názium 19:13 (8:6). Férfimér­kőzés. A nagy iramú, ke­mény találkozón nagyszerű játékvezetés mellett az első félidőben kissé kapkodva játszott a nyíregyházi együt­tes. Szünet után viszont je­lentősen feljavult a Zrínyi támadójétéka, s így biztos győzelmet aratott. Nyíregy­házi gólszerzők: Varga 7, Kaposi 5. Fignár 4, Balássy 2, B. Papp L Mátészalkai Mezőgazda­sági Technikum—Miskolci Kossuth Gimnázium 9:6 (5:5). Női mérkőzés. E ta­lálkozón is, szünet után volt elfogadható a szálkái lányok játéka, S a jelek szerint Miskolcon meg kell küzde­niük ahhoz, hogy háromgó­los előnyük elegendő legyen a továbbjutáshoz. Mindkét megyénkbeli együttes április 29-én játssza a visszavágó mérkőzéseket Miskolcon. Kicsit is jó játék­kal a szabolcsi két csapatnak van esélye, hogy bejusson az ország legjobb 12 együt­tese közé. ★ Debreceni ASE—Nyh. Ta­nárképző Főiskola 23:19 (15:10). A Nyíregyházán leját­szott főiskolai selejtező mér­kőzésen a DASE férficsapata változatos, jó iramú, kemény mérkőzésen taktikailag jobb volt, győzelme nem forgott veszélyben. A Tanárképző gólszerzői: Molnár 10, Berta 5, Dénes 3, Kücsön L SPORTLEVELEZŐINK ÍR/ÁKt Sportszerű mérkőzés Tiszadobon A legutóbbi fordulóban a sényői labdarúgók Tiszado­bon léptek pályára. 400 né­ző előtt a következő felállí­tásban játszottak a csapatok: Tiszadob: Lergel — Deáki, Alexa, Dudik, Mikó. Tanyik, Kovács. Zelei, Kiss S., Kiss J„ Hári. Csere: Farkas, Szi­geti. Kjss L. Sényő: Mikulás — Csabai, Pataki, Papp {., Novak, Bo­kái, Pavelcsák. Zilahi, Alexa, Sárosi, Török. Csere: Papp B. Ragyogó labdarúgóidőben, kitűnő játékvezetés meilett (Néma Miklós) mindkét csa­pat nagy becsvággyal kez­dett A kapuk gyakran fo­rogtak veszélyben, de a gól­helyzetek értékesítése csak a hazaiaknak sikerült Kovács 2 góljával. Szünet után is nagy iramú volt a találkozó. A mezőnyben mindkét csa­pat tetszetősen játszott, de a góllövés ezúttal is csak a hazaiaknak sikerült Kiss Sándor és Mikó révén. A mérkőzés végén a közön­ség vas tapssal jutalmazta a csapatok játékát és a játék­vezetői hármas. Néma (Har- gitay. Csaba) nagyszerű tel­jesítményét Nagy Imre Tiszadob Jubileumi döntő hat sportágban Kisvár dán A Kisvár dal Bessenyei Gimnázium hat sportágban középiskolai versenyeket irt ki. melyek döntőit az el­múlt hét végén rendezték meg A vetélkedőkön öt kö­zépiskola 314 versenyzője vett részt. Eredmények: Kézilabda, leány csapatok: 1. Kisvárdai Bessenyei Gim­názium, 2. Mándóki Gimná­zium, 3. Kisvárdaj Császy Gimnázium. Fiúcsapatok: Kisvárdai Bessenyei Gimná­zium. 2. Kisvárdai ITSK, 3. Vásárosnaményi Gimnázium. Kosárlabda, leány csapa­tok: 1. Vásárosnamenyi Gim­názium, 2. Kisvárdai Besse­nyei Gimnázium. Fiúcsapa­tok: 1. Vásárosnaményi Gim­názium, 2. Kisvárdai Besse­nyei Gimnázium. Labdarúgás: 1. Kisvárdai Bessenyei Gimnázium, 2. Vásárosnaményi Gimnázium. Röplabda, leány csapatok: 1. Kisvárdai Császy Gimná­zium, 2. Kisvárdai Bessenyei Gimnázium. Fiúcsapatok: 1. Kisvárdai Bessenyei Gimná­zium, 2. Kisvárdai Császy Gimnázium. Asztalitenisz, leány egyéni: 1. Balogh Zsuzsa 2. Szilágyi Katalin, 3. Kovács Klára (mindhárom Bessenyei) Fiú egyéni: L Rá ternyi István (Vásárosnamény), X Osz- lánszky Zoltán (Mándok), 3. Balogh Miklós (Kisyárda). Sakk: 1. Kisvárdai Besse­nyei I, X Kisvárdai Besse­nyei n.. 3. Kisvárday Császy II„ 4. Kisvárdai Császy I., 5. Vásárosnaményi Gimnázi­um. Az iskolák 3 fős csapa­tokkal versenyezték. Vincze Péter Kisvárda végi sportműsor gZOMBAT Atlétika: Miskolc—Debre­cen—Nyíregyháza, városok közötti hármas viadal délután 15 ógától a stadionban. Kosárlabda; Miskolci Pos­tás—Nyíregyházi Tanárkép­ző Főiskola, NB III-as női bajnoki mérkőzés Miskolcon. Labdarúgás: Nyíregyházi Kinizsi—Nagy halászi Texti­les, megyei I. osztályú baj­noki mérkőzés a Dozsa-pá- Jyán délután 15 óra 30 perc­től. Vezeti: Kónya (Gál Je­nő, Ráczj. VASÁRNAP Atlétika: A Miskolc—Deb­recen—Nyíregyháza, váro­sok közötti hármas viadal be­fejező versenynapja délelőtt 9 órától a stadionban. Kézilabda: Nyíregyházi Kinizsi—Debreceni Közút, NB II-es női bajnoki mérkő­zés délelőtt 10 órától a sta­dionban. Nyíregyházi Kinizsi —Debreceni Építők, NB li­es férfi bajnoki mérkőzés dél­előtt 11 órától a stadionban. Bp. Építők—Nyíregyházi Ta­nárképző Főiskola, NB Il-es női bajnoki mérkőzés Buda­pesten a Népligetben. Mis­kolci Vörös Meteor—Nyírbá­tori Vasas NB Il-es férfi bajnoki mérkőzés Miskolcon. Egri Lendület—Mátészalkai MEDOSZ, NB Il-es nőd baj­noki mérkőzés Egerben. Kosárlabda: Nyíregyházi Tanárképző Főiskola—Nyír­egyházi Spartacus,' NB III-as férfi bajnoki mérkőzés dél­előtt 11 órakor a stadionban. Nagykállói MEDOSZ—Sze­rencs Kinizsi, NB III-as férfi bajnoki mérkőzés dél­előtt 9 óra 30 perckor Nagy- kállóban. Egri Finommecha­nika—Nyíregyházi Felsőfo­kú Mezőgazdasági Techni­kum, NB III-as férfi bajno­ki mérkőzés Egerben. Labdarúgás, NB II: Nyír- egyházi Spartacus— Eszter go­n>i Vasas, stediop, 15 M?1 30 perckor, vezeti: Sfenczel (Miksztai, Bucz). NB ID: Záhonyi VSC— Nagykállói MEDOSZ, Zá­honyban 1« óra 30 perckor, vezeti: Kundrák (Takács, Németh M.). Mátészalkai MEDOSZ—Szolnoki Olajbá­nyász, Mátészalkán 16 óra­kor, vezeti: Dull (Sánta, Egeressy). Rakamazi Sparta­cus—Szabó SE, Raka mázon 16 órakor, vezeti: Mizsei (Szopkó, Kónya). Nyírbátori Dózsa—D. Elektromos, Nyír­bátorban 16 órakor, vezeti: Csák (Ilcsik, Dévényi II ). Püspökladányi MÁV—'rúzsé­rt MEDOSZ, Püspökladány 16 órakor, vezeti: Sólyom (Hutóczki, Sándor). Megyei L osztály: Bakta- lóránthád Tsz—Nyírmadai MEDOSZ, 16 ó. Puskás (Ja- novszki, Gál L). A többi találkozó egyaránt 16 óra 30 perckor kezdődik. Ven- csellői Tsz—Tlszalöki HSC. Baíkányi MEIDOSZ—Kisvár­dai Vasas, Dévényi I. (Dala- nics, Alföldi). Tisza vasvári Lombik—NYVSC. Kerekes (Szajc. Lippai). Dimitrov SE —Nyírbátori MEDOSZ, Bocs­kai úti nájya. Vári I. (Gál J Rácz). Tyúkod! Tsz—Fehér- gyarmati MEDOSZ, Kun (Mikula II, Bónás). Baktaló- rántházi Tsz—Nyírmadai MEDOSZ, Puskás (Janovszki, Gál L.). Nagyecsedi Tsz— Nyíregyházi Dózsa Kertész (Budai, Nyisztor). Megyei II. osztály: Nyír­egyházi MEDOSZ—Űjfehér- tói Vörös Meteor, 10 ó. 30 perckor, stadion edzőpálya, Gál Jenő (Kulimár). A többi találkozó egyaránt 16 óra 30 perckor kezdődik. Kótaj— Demecser, Kozsla (Kulimár). Ibrány—Nyírteleki Tsz, Brin- ken (Török). Nyírbogdány— Nyíregyházi Építők, Jármi (Kovács L.). Nyírbogát—Vá- sároshamény, Tamás (Jónis). Csenger—Tunyogmatolcs, Kovács B. (Farkas). Domb- rád—Mándok, Vigh (Benő). Nábrád—Öpályi, Kozma (Orosz). NB-s ifjúsági bajnokság: Nyíregyházi Spartacus—Ra­kamazi Spartacus, stadion 13 óra 45 perckor, v: Havel­land. Záhonvi VSC—Nagy­kállói MEDOSZ, Záhony 15 órakor, v: Takács (Németh M.). Összevont járási bajnok­ság. nyíregyházi csoport: Kék—Bököny (Gaszper), Ti­sza telek—Tisza vasvári Tsz (Salamon), Asztalos SE— Nyírszőlős (Halász), Nyírpa- zony—Tiszadob, Oroson (Né­ma), Sényő—Kemecse (Bod­nár), Tiszalöki Spartacus— Kállósemjén (Szegedi), Nyír­egyházi Gumigyár—Gyulata­nya (Szana). Röplabda: Nyíregyházi Spartacus—Baja, NB I-es férfi bajnoki mérkőzés dél­előtt 10 órakor a Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum tornatermében. Miskolci VSC —Nyíregyházi Spartacus, NB I-es női bajnoki mérkőzés délelőtt 11 órakor Miskol­con. Bp. Harisnyagyár—Nyír­egyházi VSC, NB Il-es női bajnoki mérkőzés Budapes­ten. Nyli. Építők—MGM Va­sas Debrecen, NB Il-es fér- fimérkőzés délelőtt 10 órakor Nyíregyházán a Zrínyi-pá­lyán. Megyei/ bajnoki mérkőzé­sek, női ifjúsági: Kisvarda— Nyírbátor 10 ó., Asztalos SE —Ibrány 11 ó., Mátészalka— Nyh. Zrínyi Gimnázium 10 ó., Nyh. Petőfi—Fehérgyar­mat 9 ó. 30 p., NYVSC— Fe­hérgyarmat, 11 ó., Női fel­nőtt: Asztalos SE—Nyh. Pe­tőfi 10 ó., Milota—Nyh. Kí­sérleti Intézet 10 ó., Máté­szalka—Jánkmajtis 11 ó„ Férfi ifjúsági: Nyh. Sparta­cus—Kisvárda, stadion 11 6., Nyh. Építők—Nyh. Zrínyi Gimnázium, Zrínyi-pálya 9 ó. Férfi felnőtt: Nyh. Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum—Nyírbogdány, Rákóczi út, 9 ó. 30 p„ Má­tészalka—Vásárosnamény 12 óra. Tájékozódási futás: Nyír­egyháza város férfi és női felnőtt és ifjúsági csapatbaj­noksága Ófehértón. Gyüleke­zés délelőtt 9 órakor az ófe­hértói vasútállomáson. Nyírlngoson összefogtak Három évvel ezelőtt még, ha szóba került valahol a nyírlugosj sportegyesület, csak úgy emlegették: el van vesz­ve. Három éven keresztül szinte változatlan volt a helyzet, nem akadt összefogó erő, ami (vagy aki?) rendet teremtett volna a spprtegy.e- sülét zilált ügyéinek dzsungel- jében. Mindenki változást várt, de megoldás nem akadt. Egészen a múlt év végéig. Akkor döntés született: a végső széthullás előtt „ránc­ba kell szedni” a sportegye­sület dolgait. Az első lépést az idei év első, sikerrel össze­hívott sportközgyűlése hozta. Kettős funkciója mindenképp a fejlődést szolgálta: felvették a MEDOSZ színeit, s egyben új vezetőséget is választottak. Márciusban összehívták a számításba jöhető labdarúgó­kat a községben, s összeállí­tottak egy csapatot. A fél­fordulós járási bajnokságot előkészítőnek szánják, mivel sokat várnak az elkövetkező őszi-tavaszi bajnokságtól. Élni szeretnének azzal a lehetőség­gel, mely osztályozó nélküli feljebbjutást biztosít. A talpra állás nem csak a labdarúgás újjászervezésén mérhető le Nyírlugoson. Férfi és női röplabdacsapat szerve­zésével, ennek a sportágnak is szeretnének otthont nyúj­tani a községben. De gondol­nak a téli időszakra is: már most szervezik az asztalite­nisz és sakkszakosztályt. Ezek a tények a legjobb értékmé­rői annak a lendületnek, ami ebben az évben tapasztalható a községben. Alig három hó­nap telt el azóta, hogy ez a Papagorasz az élen a megyei ifjúsági sakkbajnokságon A járási ifjúsági bajnoksá­gok győzteseinek, valamint a nyíregyházi városi bajnoksá­gon sikeresen szereplő fiata­lok részvételével kezdődött meg az elmúlt héten Nyír­egyházán, az OTP székházé­ban az ifjúsági sakkozók 1970. évi megyei egyéni baj­noksága. A 13 ifjú sakkozó találko­zóján kevés a szalonremi, a bajnoki pontok sorsa leg­többször szép, kombinációs játszmák során, vagy hosszas manőverezésű pozíciós játsz­mákban. nagy küzdelem után dől el. Négy fordulóval a be­fejezés előtt Papagorasz Ta- kisz, a Nyíregyházi Krúdy Gimnázium tanulója biztosan vezet. A VERSENY ÁLLÁSA A 8. FORDULÓ UTÁN: 1. Papagorasz Takisz (Krú­dy Gimn.) 6 pont (1 függő), 2. Szigeti Elek (Baktalóránt- háza) 6 pont, 3—5. Gál Mik­lós (Krúdy Gimn.), Huri At- , tila (Tigzalök), Paczárj Mik­lós (Vaja) 5—5 pont, S. Jana Béla (Krúdy Gimn.) 4,5 pont, 7. Jónás Csaba (Vasvári Gimn.) 4 pont, 8. Csinyj József (110. sz. j ITSK) 3,5 pont (1 függő), 9. Laczkó Lajos (Pénzügyi Techn.) 2,5 pont, 10. Kosa Sándor (107. sz. ITSK) 2 pont, 1J. Wolfartb György (Krúdy Gimn.) 1 pont (1 függő). 12. Tomasovszki György (Krúdy Gimn.) 0,5 pont (3 függő), 13. Hovánszki József (Kossuth Gimn.) 0 pont Szabó Gyula rehabilitációs folyamat elkez­dődött Nyírlugoson, s az eredmény kontúrjai már most kibontakozóban vannak. Persze korai még valóban „nagy” tervekről beszélni. Mindenesetre a jó indulási alap már megvan. S ez magá­ban hordozza a gyors fejlődés lehetőségét is. Az új öttagú vezetőség segíteni akarása vár­hatóan meghozza gyümölcsét Az egyik legfontosabb alap- feltétel, az anyagiak már rendelkezésükre állnak. Az állami gazdaság húszezer, az SZMT háromezer, s a saját szb-jük háromezer forintos konkrét anyagi támogatása mellett még számolhatnak je­lentős értékű helyi társadalmi munkával is. Hiszen van még jócskán tennivaló a házuk táján. Be keli vezetni a vizet a labda­rúgók mosdóhelyiségébe, rendbe kell tenni a röplahda- pályát, és még sok más mun­kaigényes feladat vár elvég­zésre. Ha a jelenlegi lelkesedés a későbbiekben is hasonló ma­rad, — jó példaként állhat­nak a még fejlődési rendelle­nességekkel küszködő sport­egyesületek előtt Sporthírek Nyíregyházi Spartacus— Nyíregyházi VSC 3:0. Megyei bajnoki, női ifjúsági röplab­damérkőzés. A Spartacus együttese a hét közben le­játszott találkozón jó játék­kal biztosam szerezte meg 6 győzelmet A május 1-i ünnepekre va­ló tekintettel a megyei Lab­darúgó Szövetség a kisorsolt megyei I. és megyei II. osz­tályú találkozókat május má­sodikéra, szombatra írta ki. A mérkőzéseket közös meg­egyezés alapján azonban má­jus 1-én is le lehet játszani. Egyedül május 3-i rende­zést nem engedélyez a me­gyei szövetség. Az április 15-i labdarúgó MNK-mérkőzésen kiállított Kazuska Miklós (Tuzsér) két bajnoki mérkőzésen nem szerepelhet

Next

/
Thumbnails
Contents