Kelet-Magyarország, 1970. április (30. évfolyam, 76-100. szám)

1970-04-22 / 93. szám

A vezető > állásfoglalása Néhány napja régi szervezett munkással, egyik leg­nagyobb hazai üzemünk korábbi üb-elnökével, magas országos tisztségek viselőjével beszélgettem a 25 eszten­dő emlékeiről. Sok emlék tolakodik előtérbe egy ilyen interjú során: a régi napok, amelyek nem hoztak min­dig azonnal tisztázott állásfoglalásokat és bizony bal­fogásokat is el kellett könyvelni, megkövetelik a ma­guk helyét. így mondta el a régi szakszervezeti vezető, hogyan vezették ki annak idején a nagyüzemből az egyik legtehetségesebb és később (más üzemben, más vezető poszton) tehetségét és alkotó kedvét újra bebi­zonyító főmérnököket a gyáriak az 1946—47-es évek egy elhamarkodott pillanatában. Az ember leír nagy szavakat: politikai éretlenség, nem tökéletes tisztánlátás, ösztályelfogultság; mert eze­ket is emlegetni lehet az idézett esetben. Még bizonyos adag demagógiát is. Hanem mindenféle elfogultságon és demagógián túl, hibás agitációs szemponton túl egy­valami kétségtelen valóság volt. A munkásoknak az az érzése, benyomása, emléke, hogy az a főmérnök — le­hetett a világ legrendesebb embere különben — a régi világ embere volt. Miért? Mert pozíciójánál, üzemi sú­lyánál fogva, ha egy árva szót nem mondott is esetleg a Horthy-rendszer belső politikai vitái idején és egyet­len egy nyilatkozatot sem hallhattak tőle, s magatartá­sa, irányító szerepe mindenkinek azt sugallta: ez az em­ber politikailag egyértelműen a rendszerhez tartozik, amely ilyen fontos pozíciót ad neki. Lehet, hogy csak logarléce volt — de abban a nagy gyárban marsall- botnak látszott. Politikai jelképnek, ö: politikusnak, lo­garléccel. Fordítsuk meg a jelképet. Tegyük a mai helyére. A műszaki vezető nálunk és ma is logarléces politikus. Ha akarja, ha nem. Nincs — ha a bérlisták szerint van is — „szakveze­tés” és „függetlenített politikai vezetés”. Pontosabban az utóbbi lehetséges, de — a politikától függetlenített műszaki vezetés nem. Képzeljenek el például (nem nehéz, mert nálunk ilyen sok van) egy hatalmas beruházást. Milliárdos ér­tékek születnek, az üzem működése két, három vagy öt év múlva a népgazdaság teljesítő képességének nagy­arányú növelését teszik majd lehetővé, a gyár — mond­juk — három-ötezer embert foglalkoztat, egy egész vi­dék átalakulásának egyik bázisa. Tőle függ a foglalkoz­tatottság, tehát — hogy milyen a keresetek növekedése, a távolra utazások aránya mennyire csökken, mennyi­vel lesz kevesebb ingázó. Ettől a képzeletbeli Művektől — függ egy sor, vele kooperáló üzem termelése, nye­resége, öt-nyolcezer további ember keresete, hangulata, a terveinkről, népgazdaságunkról, politikánkról alkotott véleménye. Tessék most ezek után fejet rázni arra a kérdésre, politikai tisztség-e, ezen a beruházáson a műszakiak, az irányítók munkája? Vegyünk egy másik példát: ezúttal nem képzelet­belit. Mondjuk a tiszai vízlépcső építését. Minden hektár föld, amelynek az öntözését lehetővé teszi majd: a szo­cialista építés alapját jelentő munkás-paraszt szövetség­nek gyakorlati igazolása. Nem plakátszerűen és nem szólamokkal. Csak úgy, hogy a parasztember, aki köz­ben szintén újságolvasó és rádióhallgató és tévénéző lett, számon tartja, milyen ígéretet tett neki a kormány­zat a földek termékenyebbé tételére. Ha nem valósul meg, az építkezés minden fázisán dolgozó minden veze­tő politikai hibát követett el — még akkor is, (ponto­sabban akkor még inkább), ha soha életében nem val­lotta magát politikusnak. Dehát az alkotás közben nemcsak a munka nagy kihatásai jelentenek politizálást, de a kis gesztusok is. A műhely, az építkezés ezer szemmel figyeli vezetőit, közömbösségüket vagy örömkitörésüket, legyintésüket és kézfogásukat, ha egy feladat a mérnöknek, a mű­vezetőnek, a műhely vezetőinek láthatóan közömbös: ne csodálkozzanak, ha ez a közöny terjed. Igaz ugyan, hogy a közmondásbeli isten nem ad észt a hivatalhoz, de az átlagos beosztott ezt az esetek többségében mégis feltételezi, tehát valamilyen mértékben figyelembe ve­szi és mércének tartja vezetője állásfoglalását, lépését, viselkedését, az üzem rendjéhez, fegyelméhez, a munka szeretetéhez kapcsolódását Munka és politika sose volt szétválasztható — csak látszatra és illúziókban. De összetartozásukat hadd jel­képezzem egy egészen más területről vett hasonlattal. Ismeretes a hadseregben a politikai helyettes beosztása, aki a parancsnok „politikai főmérnöke”, hogy így fe­jezzem ki magam. Tessék elképzelni a harchelyzetet, amelyben a zászlóaljat bekerítik, körkörös védelemre rendezkednek be és a helyettes nem fog fegyvert, mi­vel neki más a feladata, ő „csak politizál”. Persze ilyen politikai helyettesek sincsenek. Szerencsére. Dehát lehetnek-e — ismét színére fordítva vizsgála­tunk anyagát — másutt ilyen „csak” termelő: parancs­nokok vagy parancsnokhelyettesek? Képzeletben eset­leg, valóságban aligha. b. r. JÁTSZÓTÉR A NYÍREGYHÁZI „ÉSZAKIBAN“ Násznépváróban A láp falujában. Nagy- ecseden vagyunk a felesé­gemmel. Szülő- és nevelő­helynek vallom az önmagá­ra mindig sokat adó helysé­get. A lakosai büszke patrió­ták, történelem, dacos küz­delem, a megmaradásért va­ló elszánt helytállás jelzi a hosszú utat. Én már csak arra emlék­szem, amikor tizenkét éves gyermek erővel napszámra kényszerültem az alvég há­rom utcájának hasonló korú hadával, napi nyolcvan fil­lérért, a, grófi uradalomban. Nyári, pokoli hőségben dol­goztunk a nagyúr birtokán. Meg a vasúton garaszoltunk, Mikor milyen munka adó­dott. De mi volt addig, az­előtt!? Amikor még nem is­merték a „szabályosan” ké­szített kenyeret, a vasekét, de még csak a tüzes cséplő­gépet sem... A jobb sorsra érdemes falu nagyon lassan lépett előre, szinte mozdu­latlanul vegetált. Most hír hallatszik: lako­dalom van. Persze, nézzük meg « násznépet Ott jönnek el az egészségház előtt, ahol jó vizű ártézi kút van. Leg­alább viszünk is haza friss vizet a kannában. No meg, vetek egy pillantást a fő (Rákóczi) utca csücskére. Ritkán vagyok otthoni vendég, hát kinyitom a sze­mem. Mert ami van. azt ér­demes meglátni. Szinte per­cenként fut el erre vagy ar­ra egy-egy gép. Személyko­csitól Zetorig minden válto­zatban. Legmeglepőbb, meny­nyi motorkerékpár zúg el, s a kormányt fiatalok fogják. Van mit nézni. Szinte vá­rosi a forgalom. Béla sógornak a s menye, Manyika áll meg előttünk kerékpárjával. A kormányról nylon hálószatyor csüng le, degeszre tömve. A tasákok, dobozok között jó. néhány ál­talában ismert: liszt, mokka­cukor, huszonöt forintos ká­vé, szifonpatrw.„. Közben szót vált a néhány hónapos menyecske a feleségemmel. A gyors, asszonyi nyelv lé- nyegretörő. Néhány másod­percen belül megtudom, hogy a Béla sógor gépszerelő szakmás fia jól keres, meg­élnek belőle párban. Nincs köztük semmi baj. Jó egyetértésben vannak anyós­sal, apóssal. Azoktól is ke­rül némi segítség. S míg „értékelem” a gyors beszél­getés lényegét, közben arra terelődik a szó. milyen a legújabb gyerekkocsiddal... A kanyarnál megáll a násznép. Menyasszony és vő­legény bemennek a fényké­pész terembe. Nélkülözhetet­len szokás ez ma már. Min­den új házaspár úgy van az esküvői fényképcsináltatás- sal, mint ahogy megjelennek az anyakönyvvezető előtt. Régen ilyesmi nem lehetett, mert vem it volt helybe» Hammel József fetv. fényképész. (Legfeljebb, akti nek jutott rá, az esküvő után beutaztak a városba és ott fényképcsináltatás céljából ismét felöltöztek az esküvői ruhába). De most a fényké­pész is ecsedi fiú, Szűcs Bá­lint gyereke, a Szűcs Gyula unokája... Elénk ér a lakodalmas násznép. A hajdani lápi fa­lu egy sor mai népe. Szép menyasszonnyal. Zsemlyéi Szücs-lány, apja vasutas; a vőlegény a tsz-tag Csernyés Sándor fia. erdőgazdasági fü- részkezelő szakmunkás. Szép ifjú pár, jókedvű, vi­dám seregtől kísérve. Aztán kilép a sorbol egy fiatalember. Nini, az András sógor gyereke. Kezében bu- télia és pohár. Kínál, hogy kóstoljam meg a lakodalom borát. (Könnyű piros nedű). Elveszem, persze. Ürítem a poharat az ifjú pár boldog­ságára. S azt már csak ma­gamban téve hozzá: a fain boldogulására isi Asztalos BáRnf

Next

/
Thumbnails
Contents