Kelet-Magyarország, 1970. április (30. évfolyam, 76-100. szám)

1970-04-18 / 90. szám

to. oMaf ItBLOT-iiAöTÄÄOffcSKAil 5975. ápriCs I«. A NAP HÍREI ^.sisiioaaomanyozas Ünnepi ülést tart április 18-án 10 órától az úttörőház­ban a nyíregyházi járási KISZ-bizottság és megyénk egyik katonai alakulatának KISZ-bizottsága a Lenin-cen- tenárium jegyében. Az ünne­pi ülésen a járási pártbizott­ság zászlót adományoz a KISZ-bizottságnak. A zászló­ban üzenetet helyeznek el, ebben leírják a járás ifjúsá­gának 1970. évi munkáját, terveit KOMMUNISTA MŰSZAK A KONZERVGYÁRBAN — szabad szombaton. Több mint 350 dolgozó részvételé­vel ma, április 18-án szabad szombati kommunista műsza­kot tartanak a Nyíregyházi Konzervgyárban. A reggel 7 órától 13 óráig tartó műszak alatt termelőmunkát végez­nek a dolgozók a gyümölcs, a főzelék, a doboz- és tmk- műhelyben, míg egy részük a készáruraktárban tevé­kenykedik. 13 MILLIÓS ÁRENGED­MÉNY — A TAGOKNAK. A kockázati alap és a nyereség terhére összesen 13 millió forint összegű árengedményt adtak a tagoknak a megye általános felvásárlási és ér­tékesítő szövetkezetei. VÉRADÓNAP AZ ÜZEM­BEN. Csütörtökön önkéntes véradónapot rendeztek a Nyírbátori Növényolajgy ár­ban. A véradásra jelentke­zettek közül 62-en összesen 20 litert vért adtak. KENYÉRBOLT VENCSEL- LŐN. A nemrégen korszerű­sített vencsellői kenyérgyár mellett kenyérboltot létesítet­tek. ahol a péksüteményeken kívül levestésztát és lisztet Is árusítanak. FAHÁZPROGRAM A Nagykunsági Erdő és Fafel­dolgozó Vállalat tervbe vet­te, hogy a lakáshiány eny­hítésére családi, később pe­dig emeletes faházakat gyárt. A faházprogram első lépé­seként az idén. három telep­helyükön az eddiginél na­gyobb alapterületű faházak elemeinek készítéséhez lát­nak hozzá, ezt követi majd a családi, később pedig az emeletes faházak gyártása. A kő- és téglaépületeiméi lé­nyegesen olcsóbb és gyorsab­ban felépíthető faházakból 60 millió forint értékű ké­szítését tervezik, amelyhez a szükséges alapanyagot 50 000 hektáros erdejük adja. KÖNYVŰ JDONS ÁGOK: Zsolt Béla: Kinos ügy (Szép- irodalmi) — Magyar mező- gazdaság zsebkönyve (Mező- gazdasági) — Spaszov P- Zaharij ikonfestő bűnös sze­relme (Európa—Helikon) — Szénbányászatunk jövője (Kossuth) — Uj Magyar Lexikon IV. (Akadémiai) — K. Bendová: Csepp, csepp, cseppecske, leporelló (Móra) — Eszmei és irodalmi talál­kozások. Tanulmányok a ma­gyar és francia irodalmi kap­csolatok történetéből (Aka­démiai). A sóstói szociális otthon idős lakói egészségét rendszeres orvosi vizsgálattal el­lenőrzik. A korszerűen felszerelt rendelőben Blénesi Istvánná vezetőnővér, Havrilla Jánosné vérnyomását méri. Elek Emii felvétele 11, 13, 40, 55, 56 a lottó tizenhatodik játékhetének nyerőszámai II Magyar Szocialista Munkáspárt izabolcs-Szatmár megyei Bizott- ága és a megyei tanács napilapja Főszerkesztő: Ordas Nándor Szerkesztőség: Nyíregyháza. Zrínyi Ilona u. 3. Telelőn: ie-70. 16-n 30-03. Telexszám: megyében 344. megyén kívül 07 344 Kiadja: a Szabolcs megyei Lapkiadó vállalat Zrlnyt Ilona u. 3. Tel.: 30-00. Felelős kiadó: Farkas Pál Terlesztl a Magyar Posta Előfizetést dll eg\ hónapra: 20 forint. Előfizethető a helyi posta­hivataloknál ás k^tortsttőknél Indexszám: 25 059 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza. NYÍRSÉGI NYOMDA Dózsa György út 5. Felelős vezető: Holéczi István KISVÁRDAIAK AZ OKISZ KUPA SAKKVERSENY OR­SZÁGOS DÖNTŐJÉBEN. Szombaton és vasárnap Deb­recenben, a KISZÖV székhá­zában tartják meg az OKISZ Kupa sakkverseny országos döntőjét, amelyen hat szövet­kezet versenyzői mérik ösz- sze tudásukat. Megyénket a versenyen a Kisvárdai Vas- és Gépipari Ktsz sakkozói képviselik. NŐI RUHÁK — AFRIKÁ­BA. Zambiai és tanzániai megrendelésre készít női ru­hákat a Nyíregyházi Nyír­ség Ruházati Ktsz. A 4600 darab női ruha egy részét már elkészítették, az utolsó tételt kedden indítják útnak. KORSZERŰ BENZINTÖL­TŐ .ÁLLOMÁST KAP Gáva és Vencsellő. A modem, négy töltőoszlopos benzinku­tat a tervek szerint 1971-ben adják át rendeltetésének, ahol már fűtőolaj árusítását is bevezetik. PÁROS VETÉLKEDŐ. A csegöld-császlói Bajcsy-Zsi- linszky és a kisszekeresi- nagy szekeres! Egyesült Erő Tsz-ek évek óta tartják a hagyományos páros versenyt. A páros vetélkedő lényege a termelékenység, a termelé­si érték és a tagság részese­désének a növelése. Idén is erre készülve vettek részt a két tsz vezetői egymás terv­tárgyaló közgyűlésein. ÓVODA — TSZ-SÉGÍT­SÉGGEL. Társadalmi mun­kával és pénzbeli támoga­tással egy kétcsoportos óvo­da létesítéséhez járul hozzá a termelőszövetkezet Nagy­cserkeszen. VÁSÁROK. Április 19-én. vasárnap Nyíregyházán au­tóvásár, április 20-án. hét­főn Kölesén lesz országos állat- és kirakóvásár. MÁJUS ELSEJÉIG ÁT­ADJÁK A KIVÁLÓ SZÖ­VETKEZET KITÜNTETÉSE­KET. Megyénkben az elmúlt évi eredmények alapján négy kisipari szövetkezetnek ítélték oda a kiváló címet A kitüntetések átadására május elsejéig sor kerül. A Nyíregyházi TEMPÓ Általá­nos Szolgáltató Ktsz-nél áp­rilis 25-én, a Nyíregyházi Vas- és Fémipari Ktsz-nél 27-én, a Nyíregyházi Üyeggs és Kárpitos Ktsz-néí 20-én, a Szatmárvidéki Cipő Ktsz- nél 30-án tartják meg az ez­zel kapcsolatos ünnepsége­ket FÉLMILLIÓ GÉPESÍTÉS­RE. A korábbiaknál is na­gyobb gondot fordítanak az idén a termelékenység nö­velésére a Kisvárdai Cipész Ktsz-nél. Ennek érdekében — az egyéb beruházások mellett — mintegy félmillió forint értékben vásárolnak új gépeket GAZDAGODNAK A ME­ZŐGAZDASÁGI TÁRSU­LÁSOK. Pár évvel ezelőtt még alig haladta meg a fél­millió forintot a megyében működő egyszerűbb mező- gazdasági társulások fel nem osztható vagyona. Jelenleg a fel nem osztható vagyon ér­téke eléri a nyolcszázezer forintot ÜJABB ERŐGÉPEK ÉR­KEZNEK AZ AGROKER- HEZ. Meggyorsult az AGRO- KER nyíregyházi raktárába érkező gépek szállítása. A Szovjetunió újabb három MTZ-traktort küldött és to­vábbi hatnak a feladását je­lezték. Ugyanakkor a jövő hétre várják a sokak által várt második nagy, 40 Ze- torból álló szállítmányt Csehszlovákiából is. KERESKEDELMI-TÁR­SADALMI ELLENŐRÖK OKTATÁSA. Pénteken egy­napos oktatáson vett részt Nyíregyháza és környéke falvainak tanácsi, vállalati szb, valamint a szakmaközi bizottság mellett működe kereskedelmi-társadalmi el­lenőrei. Az SZMT székházá­ban megtartott képzésen kétszázan vettek részt GONDOSKODNAK A KÖZSÉGI TŰZOLTÁS KOR SZERÜSlTÉSÉRŐL a nyír­egyházi járásban. Az elmúll három év alatt hét község — Nyírtura, Napkor, Tisza- bercel, Demecser, Tiszaielek, Oros és Tiszarád — önkén­tes tűzoltó testületé kapott a korszerű követelmények­nek megfelelő motoros fecs­kendőt Ugyanakkor Ibrány és Gáva IFA tehergépkocsit kapott Meghalt Nyíregyháza legidősebb lakosa UH éves korában meghalt özvegy Marsai Lászlóné, Nyíregyháza, egyben Sza- bolcs-Szatmár legidősebb la­kosa. 1866-ban született a Zemplén megyei Homartnán. Apja és férje kovács volt. A századforduló körül került Nyíregyházára, s szemtanúja volt a város nagyarányú és gyors fejlődésének. Hat gyer­meke volt. de közülük csak kettő élte túl édesanyját ŰJ FALUSI HÜSBOLT. A Vaja és Vidéke ÁFÉSZ idei fejlesztési programja sze­rint új húsboltot építenek Ör községében. Az új falusi húsbolt közel százezer fo­rint beruházásból készül. GYÜMÖLCS-SZESZFŐZ­DE A SZAMOSSZEGI TSZ- BEN. A járási tanács vb en­gedélye alapján szerdától üzembe helyezték a szamos- szegi Dózsa Termelőszövetke­zet új gyümölcs-szeszfőzdé­jét PROGRAM jjíb, aprms is, szombat ANDREA, ILMA NAPJA A Nap kél: 4 óra 51 perckoi nyugszik: 13 óra 37 perckor. A Hold kél: 15 óra 18 perckoi nyugszik: 3 óra 32 perckor. Tizenöt évvel ezelőtt, 1955. áp rilis 18-án halt meg Alber Einstein német fizikus, a nag: természettudós, a modern elméié ti fizika egyik megalapozója, aki Lenin „a természettudományol egyik legnagyobb átalakítójá­nak” nevezett. A 76 éves korában elhunyt tu dós 30 évesen már egyetemi ta nár. előbb Zürichben, majd ro vid Ideig Prágában. 1914-től 1933 lg a berlini Fizikai Intézet veze­tője; 1933-ban a hitlerizmus üldö­zése elől az Egyesült Allamokb: emigrál, és haláláig Princetonbai egyetemi professzor. 1905-ben megalkotja a speciális 1916-ban az általános relativitás­elméletet, s ezzel egyben kidol­gozza a gravitáció modern elmé­letét is. A kvantumelmélet terü­letén szintén igen jelentős alko­tásai vannak. Bevezeti a fény­kvantumok Jogalmát, s megadja a lény elektromos jelenség el­méleti magyarázatát; ezért és addigi elméleti munkásságáén kapja meg 1921-ben a fizikai No- bel-díjat. A tömeg és az energia kozott ekvivalencia felfedezésével meg­teremti az atomenergia felszaba­dításának elméleti alapját. Élete utolsó két évtizedében az általá­nos relativitáselmélet és az egy­séges térelméletek kérdéseivel foglalkozik. Munkálnak korszak- alkotó tudományos jelentőségűk van: megerősítik a dialektikus materializmus álláspontját, __ bár filozófiai nézeteiben nem követ­kezetesen materialista. Élete vé­géig rendkívül aktívan tevékeny­kedik az emberi haladás, a béke, az atomenergia békés felhaszná­lása érdekében. Változó felhőzet Várható időjárás ma estig: vál­tozó mennyiségű felhőzet, szór­ványosan előforduló kisebb eső­vel. Mérsékelt, időnként meg­élénkülő délnyugati, déli szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton: 14—19 fok között. Kossuth rádió 8,20: Lányok asszonyok. — 8 41: Kis történetek híres muzsi­kusokról. — 9,01: A zágrábi szó­listák hangversenye a Dubrov- niki fesztiválról. — 10,07: Uj le­mezeinkből (Ism.) — 10,40: Rá- diószlnház: Magnificat, avagy a hősiesség iskolája. Irta: Hubay Miklós (ism.) — 12,20: ^®hei anyanyelvűnk. — W,30,: Melódiá­koktól. — 13,50: Egyenlítés. Föl­des György írása. — H,00: Kó- ruspódium. — 14,07. Cannonball Adderley és együttese játszik. 14,20: Kis magyar néprajz, Szer­keszti: Ortutay Gyula. —' 14,25: Uj Zenei Újság. — 15,20: Csak fiataloknak! Komjáthy György tánczenemüsora. — 16,05: A ker­telő agár. Lövik Károly elbeszé­lése. _ 16,33: Szombat délután. Szerkesztő: Boros János. — 17,50; Az évszázad nagy Beethoven- előadói. — 19,25: 139—660. A Ma­gyar Rádió közönségszolgálata. — 22,20: Mit tesznek értünk? Nők és fiatalok a munkahelyen. — 22,30: Táncoljunk! Petőfi rádió 8,05: Eileen Farrell és Richard Tucker Verdi-kettősöket énekel. — 8,37: Kék mezőben fehér gló­busz. VIL rész (ism.) — 8,57: Nótakedvelőknek. — 10,00: A ze­ne hullámhosszán. — 11,44: Vála­szolunk hallgatóinknak! — 11,59: A Magyar Néphadsereg fúvósze­nekara játszik. — 12,19: A ván­dor. Sásdi Sándor elbeszélése. — 12,30: Schumann: Zongoraver­seny. — 13,03: Testvérfőiskolák. — 13,30: Három Marenzió kórus* mű — 13,40: Orvosi tanácsok (ism.) — 14,00: A Gyermekrádió órái a. — 15,00: Isaac Stern hege­dül. — 15,38: Értelmiségi „mete­orológia”. — 16,05: A hét műso­rából. — 17,40: Találja ki hol já­runk? Földrajzi fejtörő. — 18,10: Könnyűzene. — 18,20: Kiváncsiak klubja. Az Ifjúsági Rádió műso­ra. — 19,10: Mayer Lajos: Con­certino. — 19,25: Jó estét, gyere­kek! — T9,35: A Tátrai vonósné­gyes hangversenye. — Kb. 21,10; ■, Kit mi érdekel? — Kb. 21.25: Vi­rágénekek. — 21,39: Iliász. Ho­mérosz eposzának rádióváltozata. ’ VI. (befejező) rész (Ism.) — 23,15: Rossini operáiból. t Nyíregyházi rádió 7 • 18,00—19,00: Hét végi tadósítá­t sok. — Szombat esti tánczene a : hallgatók kívánsága szerint. Televízió 9,00: Vietnamiak. Riportfilm ■ Farkas Aladár szobrairól (ism.) • — 9,15: Francia négyes. — Ma­■ gyárul beszélő nyugatnémet film i (ism.) — 10,40: Delta. — Tudo- i mányos híradó (ism.) — 11,10: Korszerűbb háztájit. — L rész (ism.) — 15,43: Irodalmi utazás Skóciában. — Dokumentumfilm. — 16,35: Jazzpódium ’70. Ceglédi jazzrandevú. — 17,00: Az állatok nyelve. — Szovjet film. — 18,05: Hírek. — 18,10: Reklámműsor. — 18,15: Képrejtvény. — Képzőmű­vészeti játék Hl. rész. Közvetítés a Képcsarnok Mednyánszky ki­állítóterméből. — 18,35: A tv je­lenti... Aktuális riportműsor. — 19,20: Cicavízió.-. — 10,30: Frédi és Béni, avagy: „a két kőkor­szaki szaki”. Magyarul beszélő amerikai rajzfilmsorozat. 2. Zűr a zsűriben. — 20,00: Tv-híradó. — 20,20: Köztünk maradjon! Tabi László ötperce. — 20,25: A 0416-os szökevény. Tv-film H. rész. (Martin Luther King meggyilko­lásának története). — 21,25: Fe­licia Weathers énekel. — 21,50: Tv-híradó — 2. kiadás. — 22,00: Éjszakai előadás: Találkoztam boldog cigányokkal is. Magyarul beszélő jugoszláv film (18 éven ^ felülieknek!) Bratislava! tv 10,55: Nagyszerű délután. Mik- rokomédia. — 11,25: Tv-híradó. — 11,35: San Remo 70. Olasz dal- fesztivál (ism.) — 14,00: Orszá­gos salakpályás kerékpárbajnok­ság. — 15,55: Bohemians Praha— Bánik Ostrava labdarúgó liga­mérkőzés. — 17,45: ZillertaL Do­kumentumfilm tavaszi népszoká­sokról. — 18,00: Lányok-fiúk ma­gazinja. — 19,00: Tv-híradó. — 19,50: A Lamberene-expedíció. — 21,05: NDK bűnügyi tv-film: A Dominasa banda. — 22,50: A Revi­val club. Pop-music. — 23,10: Tv- híradó. Román tv 16,00: Német nyelvű adás. — 17,15: A város kulcsa. Verseny­műsor fiataloknak. — 18,20: Rajz­filmek. — 18,30: Reflektor. — 18,45: Tv-enciklopédia. — 19,45: Bosszúállók. Folytatásos film. — 20,35: Zenés-táncos műsor az Tn- tervízió számára. — 21,40: Romá­nia: nemzetközi tornabajnokság. Szabadon választott gyakorlatok. A nyíregyházi mozik műsora KRÚDY MOZI: AZ ANGYAL VÉRBOSSZÚJA Angol film Előadások kezdete: 1, negyed 7, és fél 9 órakor. Telefon: 12—SL BÉKE MOZI: SEX ES A HAJASOM Amerikai film Előadások kezdete: fél 6. fél 7 és fél 9 órakor. GORKIJ MOZI: A HÉT ARANYEMBEB [ Olasz—francia—spanyol film. Előadások kezdete: t, ( és 8 órakor. MÓRICZ ZSIGMOND MŰVELŐ­DÉSI HÁZ MOZIJA: EGYMILLIÓ KARÁTOS ÖTLET Színes, szélesvásznú bűnügyi film. Előadások kezdete Fa f és fél 8 órakor. A Bodrognál tovább mérsékelték az árvízvédelmi készültséget GYEREKSZÁJ — Nézd, papa gyerekei vannak! (A Weltwoche karikatúrája) Több mint egy méterrel apadt a liodrog Felsőberec- kinél, ezért az Észak-magyar­országi Vízügyi Igazgatóság pénteken reggel másodfokú­ról első fokúra mérsékelte az árvízvédelmi készültséget a folyó mentén. A Tisza felső szakaszáról elindult árhul­lám vesztett erejéből, Tokaj­nál már csak mindössze két centiméterrel emelte a víz­szintet. Várható, hogy a kö­zépső szakaszon már nem duzzad tovább a folyó. Az alpári nyári gát átvá­gásával tulajdonképpen meg­csapolták a Tisza alsó sza­kaszán levonuló árhullámot, így Tiszaugnál péntek dél­utánig 36 centiméterrel apadt a víz, s csökkent a vízszint Csongrádnál és Szegednél is. Az alpári nyári gáton újabb két helyen nyitottak kaput a Tiszának, de még így is há­rom napba telik, amíg a mintegy 9000 holdas hullám* téri területet megtölti a fo­lyó. Az időnként fel (>iadé szél következtében a Tisza mentén még sok helyen kel­lett a hullámveréstől védeni a gátakat. A hetek óta tar­tó magas vízszint miatt a Tisza alsó szakaszán több helyen átszivárog a viz a gá­ton, vagy a gát alatt. Külö­nösen sok víz fakadt fel az Algyő—Csanytelek védelmi szakasz mentén. Egy nap alatt 5000 hold- nyi területről csapolták le a belvizet. Jelenleg 128 000 holdnyi terület áll még víz alatt. A vízügyi igazgatósá­gok másodpercenként 208 köbméter vizet távolítanak el a földekről.

Next

/
Thumbnails
Contents