Kelet-Magyarország, 1970. április (30. évfolyam, 76-100. szám)
1970-04-17 / 89. szám
1970. április 17. KELET-MAGYARORSZÄG 1 maJ A dicséret dialektikája A gumiipar Szabolcsban Mindig tanul az ember Szakmai képzés munka EGY LÉLEKTANI INTÉZET MUNKATÁRSAI érdekes kísérletet végeztek. Azt akarták megállapítani, hogyan hatnak a dicséretek különböző fokozatai az emberi teljesítményre. A „kísérleti nyúl” szerepét ez esetben a diákok vállalták, az apropó egy futóverseny, illetve egy kézilabda-mérkőzés volt. Miközben a diákok önfeledten átadták magukat a sportolás örömeinek, tanáraik különböző — szabványosított — dicsérő megjegyzéseket kiáltottak be a pályára. Például ilyeneket: „így tovább!”, vagy „már sokkal jobb”. A résen lévő pszichológusok viszont megállapították, hogy a teljesítményszint eközben nem csökkent, tehát állandó volt. Növekedett viszont — rögtön és azonnal észrevehetően — mihelyt szaporodott az őszintébben hangzó dicséretek száma. Mihelyt a pedagógusok ilyesmiket kiabáltak be: „nagyon jó”, sőt „kitűnő”, sőt „brávó”. Ha viszont változtattak a metóduson, és a szemmel láthatólag görcsösen küzdő gyerekeket .ilyesmikkel biztatták: „fog ez menni”, „csak bátran tovább” a teljesítményük ettől a pillanattól kezdve mélyen aláhanyatlott. Végigolvasva a távirati iroda erről szóló kis tudósítását, eltűnődtem: tulajdonképpen semmi világrengető dolgot nem állapított meg ez a kísérlet, s lám mégis milyen nagyszerű dolog, hogy ilyesmire irányítja rá a figyelmet, amiről nap mint nap módszeresen megfeledkezünk. Nevezetesen arra, hogy a dicséret és az emberi teljesítmények között közvetlen, egyenes arányú öszr szefüggás van. És nemcsak, és nem is főképpen a sportban, hanem az élet valamennyi fontos és kevésbé fontos — bár egy teljességre törő ember számára minden fontos — területén» .„Hondooi, eítűnődtern. és rádöbbentem arra is, hogy voltaképpen mennyire kevéssé élünk még a dicséretben rejlő nemes és többnyire úgyszólván kiaknázatlanul maradó hatalmas lehetőségekkel ! Magyarán mondva: hogy mennyire nem dicsérünk. Hogy mennyire fukarul osztogatjuk az elismerést, a jó szót az embereknek és az arra érdemeseknek. i f VAJON MI LEHET ERISEK AZ OKA? Eredetét illetően, gondolom, kétféle tényező jöhet számításba: egy objektív és egy szubjektív. Az objektívnak hamar a végére járhatunk. Azt szoktuk mondogatni, hogy nemérünk rá, hogy erre nincs idő, . bogy a munkahely nem lelki klinika, hogy a dolgozók dolga, kötelessége az, hogy dolgozzanak. Tehát csupa igaz dolgot hangoztatunk, ám csak addig igazak, ameddig nem mennek az emberrel A betegség, a maga kellemetlenségei mellett, bizonyos előnyökkel jár. A beteg nem jár munkába, fel- lakmározza a legféltettebb dunsztosokal, rogyásig olvashat. alhat, megszállás nélkül ihat rumot, amely a fertőbe vezető útjelző szerepét ilyen alkalommal gyógyszerre cseréli fel. Ha egészséges vagy, a kutya sem kérdi, hogy aludtál, ha beteg vagy újságolják a vendégeknek: „Képzeljétek másfél órát s~ nyadt délután." Ezekre a kellemes dolgokra gondolt Rátóti, aki valami könnyű műtéten esett át és felgyógyultan. első ízben lépte át hivatala küszöbét. Mi tulajdonképpen nem is tudtuk, mi baja volt, állító1 ag ■ c lengőbordáját vették ki, való törődés rovására. De lépjünk csak tovább: a szubjektív eredők. Hát igen, nem szívesen dicsérünk. Sokszor savanyúan fogadjuk munkatársaink által elért eredményeket. Olykor azért, mert nem illik bele a dicséretre érdemesről korábban kialakított képbe, avagy azért, mert saját leértékelésünknek éreznénk az elismerő szavakat. 'Akadnak olyanok is, akik kifejezetten féltékenységből hallgatnak: attól tartanak, hogy dicséretükkel túlságosan ráirányítják a megdicsért munkájára a figyelmet, ami aztán az ő pozíciójukra üthet vissza, úgy, hogy az illető versenytársuk, sőt, esetleg vetély- társuk lesz. Persze, azért nem kell kifejezetten mindjárt a legrosszabb lehetőségekre gyanakodni. .. Többnyire azért nem dicsérünk, mert napi lótás-futásunk közben egyszerűen elfeledkezüfik arról, hogy dicséret is van a világon. Tehát: hanyagságból. Valljuk be őszintén, ez a tényleges helyzet Az éremnek azonban — köztudottan — két oldala van. S ej esetben nem szóltunk még a másik oldaláról — tehát azokról, akik várják a dicséretet. Akik úgy áhítoznak egy elismerő jó szóért, mint az éhes ember a falat kenyérért S ha nem kapják meg, ha sorozatosan elmarad a dicséret, akkor megkeseredik az emberek szája íze, ambíciójuk, lelkesedésük lelohad. — Tudod — mondta egy ismerősöm—, úgy dolgoztam, mint egy 16. Mindent megcsináltam, és nem számított, hogy mikor; amikor kérték, én ott voltam, és dolgoztam. Egy jó szó nem sok, de még annyi köszönetét dicséretet sem kaptam érte. Hát abbahagytam, elvégzem a munkám becsülettel. EGY KÖRHÄZ IGAZGATÓ főorvosával beszélgettem az egészségügyi miniszter látogatását. követő percekben. — Minek ez a nagy felhajtás?! — zsörtölődtem. — Hidd el, heteken át erre készült az egész kórház: jön a miniszter. Itt mindenki éjt nappallá téve dolgozott. Hát nem láttad, milyen boldogok voltak a takarítónők, amikor megjegyezte: szép tiszta a folyosó!?... Hidd el, óriási nevelő, ösztönző ereje van ennek. .. Végiggondolva a végiggon- dolandókat: mélységesen igazat kell adnom neki, és mindazoknak, akik tisztában vannak a dicséret nagy erkölcsi mozgósító erejével. Hiszen az ember gondolkodó, önérzetes, öntudatos lény, aki akkor találja igazán helyét a világban, ha céllal, értelemmel felruházott feladatok megvalósítója lehet, ha újból és újból érzi, hogy munkája fontos, szükséges. S az ember ráadásul nem gép, akibe betápvagy középfülgyulladása volt, ezt az utóbbi tünetekből már nem is lehetett pontosan megállapítani, mivel hol az egyik, hol a másik lábára bicegett, sőt nagyot is hallott, amikor az elmaradt szakszervezeti díjat kérték tőle. Rátóti kezdett furcsán viselkedni. Rájött arra, hogy a betegség előnyeit gyümöl- csöztetheti egészségesen is, csak annyi kell hozzá, hogy megjátssza a lábadozót és kivívja a szánalmat. Ezért, ha leült, fel-felszisszent, máskor — ha munkára való felhívást érzett a levegőben — a szívéhez kapott és tompán sóhajtott néhányat, mint a norvég polgári drámák hősei a második felvonás közeláljuk a tennivalókat — annyiban viszont hasonlít a gépre, hogy a gondolkodó, cselekvő embert is „olajozni” kell, Az olajozás ez esetben egyenlő a mértékkel és őszintén adagolt dicséretekkel. Persze, dicsérni csak az tud, aki szereti, tiszteli, becsüli embertársait, és képes megítélni tevékenységük valódi értékét. Ráadásul a dolog kölcsönös. Hiszen én magam is csak akkor számíthatok elismerésre, ha megbecsülöm munkatársaim tevékenységét... — és így tovább. A dicséret dialektikája — ezt választottuk címnek. Igen, dialektika, hiszen az árnyalt megítélés csakúgy beletartozik e kategóriába, mint az emberrel való törődés, a helyes bánásmód kialakítása és a várható kedvező következmények tárgyilagos számba vétele. A DICSÉRET TÖBBNYIRE FEJLESZTI AZ EMBERT, új eredmények elérésére ösztönzi. A küzdő, a többre törekvő jellemvonást erősíti tehát benne, amellett javítja kedvét, harmoriiku- sábbá teszi viszonyát a világgal, embertársaival. Ennek elérése minden fáradtságot megér, Papp Zoltán pén. amikor rájönnek arra, hogy hiába az egész küzdelem, mert Hjalmar mindent tud. Ha megkérdezték ilyenkor hogy mi a baja, csak maga elé merengett elfelhőzöU homlokkal és fátyolos hangon csak annyit mondott: — Semmi, semmi, Giziké, talán az operáció maradványai... De már nem is fáj’ Hősiesen összepréselte ajkait, mint aki nagy fájdalmát férfiasán palástolja. Most nem lehet kitömi a fájdalommal, itt a hivatalban. az igazi férfiak fegyelmezik magukat. talán otthon, egyedül a párnába fog ordí tani, de ez még nem biztos — ezt fejezte ki az arca. Több sem kellett Gizikének, fordult egyet és fél Mondják, van olyan kamasz az iskolában, aki másfél fejjel kimagaslik társai közül. Évődve kérdezik tőle: hogy győzi, ésszel a növekedést? Kamaszkorát éli az egyik legnagyobb nyíregyházi üzem, a gumigyár is. Három évvel ezelőtt alig háromszázan dolgoztak a gyárban, most pedig kétezer felé közeledik a létszám. T ..k is meg lehet kérdezni: hogy győzik ésszel a növekedést? A gyár „esze” pedig nem egy-egy jeles koponya, hanem az általános műveltségi, képzettségi szint. Illetve még az, hogy mit tesznek a dolgozók, munkások és műszakiak szakmai tudásának emeléséért. Könnyű szakmát szerezni Általában minden üzemben a szakmunkás-utánpótlás legnagyobb bázisa az iparitanuló-képzés. Nem kivétel a gumigyár sem, hiszen összesen 140 tanulójuk van. Köztük 80 a „gumis”, a gumigyártó szakmunkás- tanuló, akik a termelőüzemek leendő szakemberei, a perc múlva mosolygó barackkal teli befőttesüveggel tért vissza, amely rövid vita után Rátóti személyes tulajdonába ment át. Akárcsak Macsuláné becsinált csirkéje, amelyet ugyan magának hozott be, de inkább átengedte a „nagybeteg”-nek. nehogy elvássa a gyomrát. Pedig attól igazán nem kelleti tartania, hiszen az üzemi szakács is a legjobb falatokat tette félre számára. A lábadozási trükk minden vonalon bevált. A „nagybe- teg”-et mindenki dédelgette. oltalmazta. A többiek különmunkát vállaltak, nehogy neki kelljen dolgoznia. Ha későn jött be. szemet hunytak, mire Rátóti is szemet hunyt és egyhuzamban aludt délig, amikor aztán kölcsönkérte Sramkó féltett 1 pengős regényét. azzal, hogy betegnek könnyű olvasmány kell. Délután nem vett részt az értekezleten, mert kijelentette, hogy rövidhullámra kell mennie. Haza is ment és rövidhullámon tánczenét fotöbbiek pedig a különböző vasas szakmákból kerülnek ki — a jó üzemvitel szakképzett karbantartókat kíván. Szakmunkásokról szólva még egy szám: mintegy kétszázan vannak, akik ilyen képesítéssel rendelkeznek. S ha már a kétszázas szám szerepelt, akkor említsük egy másik vonatkozásban is, ugyanis 200 óra annak a tanfolyamnak az ideje, amelyet a termelőüzemek betanított munkásai elvégezhetnek, .s amelynek révén gumigyártó szakmunkásvizsgát tehetnek. Könnyű tehát szakmát szerezni azoknak, akik szorgalmasak, rátermettek munkahelyükön. Egyébként a 200 órás tanfolyamnak van még egy másik oldala is, tudniillik akik érettségizettek — márpedig akad közülük jó néhány a gumigyárban — azoknak egyéves a tanfolyam, míg másoknak kétéves. Az egyes üzemek munkaposztjaira szintén értő emberek kellenek. Ezért a helyi műszaki szakemberek bevonásával részükre 30—50 órás továbbképzést szerveznek, amelyen a legfontosabb elméleti és gyakorlati ismereteket oktatják. Persze nemcsak „papírt” adnak azoknak, akik tanulnak. „Zsebbevágóan” érzik a nagyobb tudás adta elismerést már a betanított munkások is, míg a szakmunkásokból már a dolgozó vagy a függetlenített csoportvezetők kerülnek ki. Nagy lehetőségek Egy fiatal gyárban egy fiatal, tanulni vágyó ember elmondhatja, hogy „a nagy lehetőségek hazájába” érkezett. Csak éppen a lehetőségek valósággá váltásához kitartás, komoly munka kell. Kitartó munkával dicsekedhet az a tizenhárom fiatal fiú és lány, akik a nyáron már a második érettségi bizonyítványukat szerzik meg. Harmincöt indulóból ők jutottak el az utolsó évig a Debreceni Vegyipari Technikumban. Ugyanis a gimnáziumban érettségizetteknek — ebben az évben utoljára — módjukban állt a vegyipari tecnikumba beiratkozni, s két év alatt megszerezni a technikusi oklevelet. A munka melletti tanulás viszont erős megterhelést jelent. Hetente három alkalommal van iskola, közte az első évfolyamnál egyszer, a másodiknál kétszer egy-egy debreceni utazás az anyaiskolába. Igaz ugyan, hogy a gyár segít — nekik nem kell műszakba járniuk — mégis egyik nap az iskola, másnap az órákra való készülés miatt nem nagyon jut ilő szórakozásra. S az áldozat ára: a techgott Ilonkával, élni vágyó unokahugával. A szakszervezeti bizottság ülésén egyhangúlag elfogadták Rátóti beutalását egy mátrai üdülőbe. Klimcsók bácsi javaslatát — ennek a szegény Rátótinak a betegségére biztos jót tenne a hegyi levegő — heves tapsviharral jutalmazták. Amikor Rátóti két hét után megjött az üdülésből, ügy festett, mint egy barnára sült díjbirkozó. „Maga az élet” — mint ahogy Giziké fejezte ki magát szemérmesen lehunyva szemét és utolsó befőttjét nyújtva át a bajnoknak. Rátóti szórakozottan tett-vett egész nap, izmai pattanásig feszültek ruhája alatt, délben bevágott három adag káposztát és délután, amidőn egy sürgős kimutatást kértek tőle, bivalyerős hangon kifakadt, úgy, hogy a falak is remegtek belé: — ügy, hát így legfőbb érték az ember?! Már egy beteget sem kiméinek?! közben nikusokból kerülnek ki a művezetők és az üzemi technológusok. Állandó továbbképzés A műszaki életben csak az érvényesül, aki állandóan továbbképezi magát. Ennek egyik formáját érvényesítették szeptemberben a gumigyárban. Májusig tart az az előadássorozat, amelyik kéthetente ötórás időtartammal a legfontosabb gyártási, üzem- szervezési ismereteket nyújtja a műszakiaknak. Kilencven embernek tették kötelezővé ezt a továbbképzést. Az egyetemi és főiskolai továbbtanulásra jelentkezők száma is igen nagy. Ezért azokat, akiknek még nincs meg a kellő üzemi gyakorlatuk, nem is javasoltak, hiszen a tanulással kedvezmények járnak, s a jelentkezőknek előbb a munkájukkal bizonyítaniuk kell, hogy utána a gyár segítse őket. ★ Birja-e a gyors növekedést i a Nyíregyházi Gumigyár? A pozitív választ a tények adják: a fejlődő, épülő gyárnyereséggel zárta mindegyik gazdasági évét. A növekvő feladatokhoz felnőnek a munkások és vezetők egyaránt. Lányi Botond Lapszélen Pályázat Egyetemek folyosóin járva sok helyütt találkozni a kis hirdetőtáblákon . ilyen közleményekkel: „Mérnököt keresünk!”... „Jogászt keresnek!” De így van ez a bölcsészkarokon, s a különböző Celsőfokú intézményeknél. Mindez azt jelenti, hogy változatlanul — vagy tálán egyre növekvő mértékben — van szükség a különböző helyeken a szakemberekre. Mi a helyzet Szabolcsban? A megyei tanács egy legutóbbi felmérés során mintegy félszáz gazdálkodó- egységnél tájékozódott a szakember-ellátottságról. A megállapítás: mintegy 150 főre tehető a különböző termelői ágazatok jelenlegi, felsőfokú képzettséggel rendelkező munkaerőigénye. A megyében lévő több mint negyven kisipari szövetkezetnél például csak X—2 felsőfokú végzettséggel rendelkező szakember dolgozik, de nem jobb a helyzet az ÁFÉSZ- eknél sem Mire számíthatnak ezek az üzemek? Arra, hogy a folyamatosan végző hallgatók töltik majd be ezeket az üres helyeket. Manapság ez pályázat útján történik, s ennek segítésére a Művelődés- ügyi Minisztérium mór ez év első negyedében külön közleményben hozta nyilvánosságra az idén végző egyetemisták és főiskolások várható számát, képesítésük szerinti megoszlásban. Ez azonban csak egyik oldala a dolognak. A vállalatoknak, a termelőhelyeknek is meg kell tenniük a szükséges lépést: a végzős szakemberek elé kell tárni, hogy hány és milyen képesítésű dolgozóra van .szükségük, s hogy milyen feltételek mellett tudják majd foglalkoztatni őket. Néhány egyetem folyosóján találkozni szabolcsi felhívásokkal is, de ez elenyészően kevés az “lőbb em'ített szakemberhiányhoz képest. Talán még nem késő a figyelmeztetés: az egyetemi folyosók vitrinjeiben van hely megyénk üzemeinek kínálatára is. (angyal) Érdekek ütközése „Sajnos, nincs.« elfogyott... hiánycikk” — nem kevésszer találkozik a vásárló ilyen, vagy hasonló válasszal az üzletekben. A kereskedelem berkeiben járatlan asszonyka azt hihetné. hogy a kért cikkből nem is gyártanak, vagy hogy már nem gyártanak. Vagy hiheti még, hogy kényelmes, esetleg élhetetlen a boltvezető. S még azt is. hogy a bolti eladók közömbösek, őket nem érdekli, mit szeretne a vásárlóközönség, s nem továbbítják az Igényt feletteseikhez. Sok mindent hihet a laikus. Csak egyetlen egyet nem, azt, amit egy nyíregyházi üzlet vezetője válaszolt, amikor a hírlapíró megkérdezte: miért nincs nála a különben kapható árukból sem. 0 ezt mondta: „Igaz, hogy ezekből a cikkekből bőven gyárt az ipar. Igaz, hogy van belőlük a nagykereskedelemnél is a raktáron. De ha mindenből beszerzek, megugrik a készletem...” És ha megugrik? Az nagy baj — válaszolta. Őszinte volt: az utóbbi hetekben igyekezett mindent beszerezni, amit csak az országban kapni lehet. A vevő elégedetten ment el a boltból. Érdeke volt a vevőnek, hogy bemenjen, hogy kielégítsék — végtére érte vannak a boltok, az egész kereskedelem. Érdeke volt a boltnak, hogy ellássa a vásárlót? Feltétlenül. Elégedett emberekkel foglalkozni nekik is jó, ugyanakkor hihetetlen mértékben meggyorsult a pénz forgási sebessége, megemelkedett a forgalom. Mi kell még egy igazi kereskedőnek? Semmiképpen nem az, ami ezután következett. A vállalattól ugyanis leszóltak, hogy alaposan csökkenteni kell a készletet. Különben nem lesz prémium, nem lesz nyereség. „Emiatt — mert ez utasítás — tíz napja nem vásárolunk. S tíz napja mondjuk a vevőknek ezeket az ismerős szavakat: hiánycikk, elfogyott. Nekünk sem jó, de ezt kell tennünk...” Nyilvánvalóan két érdek ütközik. E pillanatban és ezen a helyen a vállalati győzött. Sajnálatosan az. KOPKA JÁNOS Tardós Péter: A betegség előnyei
