Kelet-Magyarország, 1970. április (30. évfolyam, 76-100. szám)
1970-04-15 / 87. szám
S áM ItüLOT-MAGYARORSZA« 1970. április 19. ■ ■ Üzemzavar az Apollo-13-nál Az amerikai űrhajó visszaindul a Földre Kis Csaba, az MTI tudósítója jelenti: Kezd kialakulni a mentő- expedíció teljes terve a balesetet szenvedett Apollo—13 űrhajó utasainak visszahoza- talára. Glynn Lunney, repülésvezető, aki a balesetet követően a houstoni irányító központban a műveleteket vezeti, kedden, helyi idő szerint a délelőtti órákban sajtókonferencián ismertette, mi történt az űrhajóval és mit terveznek. A repülés 55. órájának legvégén a kiszolgáló egységben ismeretlen eredetű robbanás bénította meg az űrkabin áramellátását és ezzel lehetetlenné tette berendezéseinek működését. A robbanás a kiszolgáló egység bal oldalán következett be. s ezt követően egyetlen megoldást sem sikerült találni az energiaellátás biztosítására. Lunney szerint lehet, hogy megsérült a fő hajtómű és esetleg az űrkabin hőálló pajzsa is, bár ez utóbbinak igen kevés valószínűsége van. A balesetet követően a fő eél az űrhajó stabilizálása volt, amit úgy oldottak meg. hogy a holdkomp akkumulátoraiból, illetve az űrkabinnak a leszállás idejére szolgáló akkumulátoraiból működtették az űrkabin számítógépét. A baleset igen rossz időpontban következett be, mert ekkor az űrhajót már nem lehetett visszatéríteni a Föld felé. Ezért a szakértők úgy határoztak, hogy a Hold megkerülésével hozzák vissza a Földre az Apollo— 13-at: földi irányítással úgy változtatták meg az űrhajó pályáját, hogy az a Holdat megkerülve magától is visz- szatérjen a Földre. Mivel azonban ez a fajta visszatérítés hosszabb ideig tart és az űrhajót az Indiai-óceánon, minden fogadási lehetőségtől távol szállítaná le, még e^v- szer módosítják a sebességet, a „segédmotorként” használt holdkomp úgynevezett leszálló egységének bekapcsolásával. A leszálló egy ség hajtóműve meggyorsítja a visszatérést, ezzel elegendő oxigén-, víz- és energiatartalékot biztosít. A hajtóművet nem a Hold „túlsó oldalán” helyezik üzembe, hanem akkor, amikor az Anollo—13 már ismét kapcsolatba tud lépni a Földdel. A leszálló egység hajtóművének elegendő üzemanyaga marad a visszatérés során szükséges pályakorrekciók végrehajtására is. Lunney szerint a holdkomn energiatartaléka és oxigéntartaléka teljesen elegendő erre a visszaútra.. Kritikusnak mutatkozik a víztartalék: nem az ivóvíz, hanem az űrkabin és a holdkomp menet közbeni hűtéséhez szükséges vízmennyiség, annál is inkább, mert az űrhajót nem tudják állandóan forgó mozgásban tartani, s ezért melegszik. Ez azonban nem veszélyezteti az űrhajósok életét. A leszállást péntekre tervezik, a Csendes-óceán térségében, ahova a mentőflotta időben megérkezhet. A l.old- komp természetesen nem térhet vissza a Földre, mert nincs hőálló pajzsa, a légkörbe jutva elég. Nem tér vissza a használhatatlanná vált kiszolgáló egység sem. A leszállás utolsó szakaszát az űrhajósok az'űrkabinban töltik, mint rendes körülmények között. Az űrkabinnak saját energia- és oxigénforrásai vannak, amelyek gyakorlatilag érintetlenek. Szergej Gorskov nyilatkozata Moszkvában hivatalosan bejelentették, hogy a szovjet hadiflotta „Öceán” elnevezéssel április—májusban nagyszabású hadgyakorlatokat rendez az A ti an ti - óceán és a Csendes-óceán térségében. A hadászati és harcászati gyakorlatokon a haditengerészet légierőin és a tengerészgyalogság egységein kívül különböző osztályú tengeralattjárók és hadihajók vesznek részt. Szergej Gorskov tengernagy, a szovjet" haditengerészeti flotta főparancsnoka interjút adóit ;mt Izvesztyija tudósítójának az „Öceán” elnevezésű szovjet haditengerészeti gyakorlatokkal kapcsolatban. ,,A világ óceántérképén nehéz találni olyan körzetet, ahol ne tudnának közlekedni a szovjet flotta hajói” — mondotta Gorskov. Felszíni hajók, atom- és hagyományos tengeralattjárók, légierők, tengerész- gyalogosok vesznek részt a hadgyakorlatokon, „Komoly vizsgája lesz ez haditengeré- . szeti flottánknak, beszámoló lesz ez a szovjet nép előtt arról, hogy mennyire készült fel a haditengerészeti flotta a haza biztonsága védelmének bármilyen feladatára” — mondotta a tengernagy. A szovjet haditengerészeti flotta főparancsnoka elmondotta, hogy a hadgyakorlatokat a nyílt tengeren rendezik. távol a nemzetközi hajózás útvonalaitól, kellő mér tékben számolva más államoknak e térségek kihaszná lá'5hr,7 fűződő érdekeivel szigorúan betartva a nemzetközi jog érvényben lévő szabályait. Amikor a hadgyakorlatok során tényleges fegyvereket alkalmaznak, azt idejekorán közlik, hogy ne veszélyeztessék az arra haladó hajók és repülőgépek 7+**'•*'* (Folytatás az 1, oldalról) dik fordulója csütörtökön kezdődik Bécsben. Szemjo- nov külügyminiszter-helyettes, a szovjet küldöttség vezetője már megérkezett az osztrák fővárosba — amely egyébként épp most .ünnepelte felszabadulásának 25. évfordulóját, s Szemjonov ebből az alkalomból külön is üdvözölte Bécset —és nyilatkozott. Eszerint a stratégiai fegyverek korlátozásáról az USA-val folytatandó tárgyalásokat a Szovjetunió építő szellemben kívánja folytatni. Most ünnepeltük a kozmonauták napját, éppen kilenc esztendeje múlt, hogy Gagarin személyében az első ember kijutott a világűrbe. Azóta számos sikert ért el már az űrhajózás, voltak tragikus pillanatai is, ilyen dráma azonban, mint amelynek most vagyunk tanúi, talán még nem játszódott le a világűrben. Az Apollo—13 utasainak szerencsés földre érkezéséért szurkol a világ. A magunk részéről ugyanazt tudjuk mondani csak, amit Roscsin. a genfi leszerelési konferencia szovjet társelnöke mondott amerikai kollégájának, James Leonardnak: sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy az új Apollo- kísérlet nem sikerült és hah- got adott annak a reményének, hogy az űrhajósok biztonságban visszatérnek a földre. A Guardian című tekintélyes angol lap Theodorakisz kiszabadulásával, s a most zárult athéni terrorperrel foglalkozva azt állapítja meg, hogy a fasiszta görög rezsim gyengülőben van. El kell majd ismernie, a Guardian szerint, amivel eddig nem törődött: hogy a görög hazafiak nem félnek esnem megfélemlíthetők és. hogy a nemzetközi közvélemény, a külföldi nyomás is számit. Képünkön: egy szovjet tengertóal.járó elhá*ító cirkáló. (Kelet Magyarország telefoto) fckeéc tél Gerencsér Miklós: 32. Ezt megállapíthatta Demeter és Faragó viselkedéséből is. Dultak-fultak, a szokásosnál is gorombábban bántak vele, úgy taszigálták ki a házból, mint a legutolsó gonosztevőt. Nem törődött vele. Most sokkal több rosz- szat is képes lett volna elviselni kínzói kudarcáért. Erősen alkonyodott, amikor visszatuszkolták a kocsiba. Sietni akartak a nyilasok, de a kivénhedt Opel mélyre ült a sárba várakozás közben. Hiába bőgette a piártszolgálatos sofőr a motort, egy helyben pörögtek a hátsó kerekek. Balogh Mihályt kilökte Faragó a sárba, ö is kiszállt. — Told meg, te nyavalyás! — rikácsolt habzó szájjal. Balogh Mihály bilincsbe veri kezével feszült a sárnányó- nak, arcába latyakot fröcskölt a kerék. Nagy nehezen kikecmeregtek a kátyúból, sötét lett, mire elindultak vissza a városba. Gyilkos hangulat lett úrrá a nyilason. Útközben megállás nélkül ütötték a foglyot, s ettől a kutya hisztérikusan csaholt. — Szemét... elrontotta a karácsony esténket... — sziszegte Faragó. Balogh Mihály tompultan gubbasztott a hátsó ülésen. Túl volt azon, hogy szívére vegye a pofonokat, már azon is túl volt, ami elképzelhetetlen. És élt, még mindig élt — ezt értette a legkevésbé, amikór néha-néha felpislákolt benne az öntudat parányi szikrája. Lesvárpusztán túl, az országút és a Rózsakanális között egy fácánkakas sétált a lucernatarlón.' Ezzel a lát vánnyal búcsúzott Németh László János az ismerős tájtól. A következő percben át- gurult a rozoga autóbusz a Rózsakanális hídján, és egyszerre szívszorítóan idegen lett minden. Gyermekkorában a hídig szokott cserkészni pajtásaival a költő. Kü- lón-küíön ismerték valamennyi eperfát, melyiken milyen gyümölcs terem: illatos hamvaslila, mézédes-fe- hér, avagy savanykás-feke- te? Tovább, Rábapatona felé már nem mertek engedni a csábításnak, különben öreg estére verődtek volna haza. Tervezték, elmennek majd Értéséig, sőt Kónyig is, ha nagyobbak lesznek, és akkor vonattal utaznak vissza a városba. Elérkezett az ideje annak, hogy Németh László János megismerje a Rózsakanálison túl kezdődő, képzeletét oly sokszor foglalkoztató tájat. Régi pajtásai közül senki nem tartott vele. Uj barátokkal, életre-halálra hozzá tartozó társakkal indult Sopronkőhidára a győri MÁVAUT hatóságilag igénybe vett különjáratán. A bilincs egyik karikája az ő bal csuklóján, a bilincs másik karikája Bogdanov István jobb csuklóján. Ugyanígy egymáshoz bilincselve a többi bajtárs, fejük alig látszott ki a magas üléstámlák közül, gondba, némaságba me- rülten dülöngéltek a rázódástól. Mindannyian magukon viselték a kínzások nyomait. Arcukat nyílt sebek, daganatok torzították el, szakadt ruhájukat szenny- és vérfoltok borították. Hallgattak, mert ez volt a parancs, de ha megengedik a beszélgetést, akkor sem lett volna kedvük hozzá. Hallgattak a csendőrök is. Éberen, a fölény közérzetével. Számukra ünnephez hasonlított ez az út, egyenruhájukat simára kefélték, csizmájukat fényesre bokszolták, képüket gyulladásosra borotválták az alkalom kedvéért. Karabélyuk tusáját az autóbusz rácsos padlójához támasztották, úgy markolták a fegyvercsövet. Dr. Deníster Zoltán jólápoltsága, kincstári eleganciája bizarr tévedésnek tűnt az ócska buszon, a riasztóvá kínzott foglyok környezetében. Öt csupán az unalom kínozta, min dig a szájához emelte kesztyűs kezét, ha ásított. Mégis kitartott a szótlanság mellett, kurtán válaszolt, ha Faragó mondott neki valamit. A költő meg-megfeledke zett gyűlöletéről, gondolatai, érzései bilincs nélkül kalandoztak térben és időben. Ellentéte szó szerint halálos volt hurcolóival, mégis arra eszmélt, hogy szánalma felébred irántuk. Szeme daga» Baptista szószéktől — az amerikai munkáskatedráig Előre kell bocsátanom, hegy találkozásunkban nem volt semmiféle romantika, semmi sorsszerűség, vagy véletlen. A Magyarok Világ- szövetségének jubileumi fogadásán ültem Grósz László mellett. Keresetlen egyszerűséggel öltözködik, határozott arcú, intellektuális külsejű Feltűnt nekem, hogy ez az ember minden bizonnyal idősebb, mint amennyinek látszik, de nagyon-nagyon fáradt lehet. Valahol a terem elején egy színész szavalt, ő pedig égetett zománc díszítésű, apró ezüstszelencét vett elő a zsebéből. Abból qfgy pilulát küldött le egy korty szürkebaráttal. Akkor már tudtam róla, hogy az Amerikai Egyesült Államok polgára immár negyven esztendeje. Hivatalos címe: reverend Grósz. Azért ment külföldre 1930-ban, hogy baptista lelkészi hivatására készüljön. Mire végzett, Európa már a fasizmust rettegte. Ott maradt. Az interjúra készségesen vállalkozott. Elvonultunk -gv csendes kis szobába. Ott már alig ismertem rá. A korábbi fáradt ember helyett egy villogó szemű, magyarul gyönyörűen beszélő, riposz- tokra mindig kész. kialakult életszemléletű vitapartner ült velem szemben. — Nem akarom megsérteni, kedves reverend Gross, de először azt kérdezném, hogy ön ott az óceán túlsó partján milyen színvonalon él. Amerikai mértékkel mérve milyen színvonalon? — Ha én megmaradtam volna eredeti hivatásom mellett, akkor ma tűrhető középosztálybeli életkörülményeknek örvendezhetnék. Azonban később feltámadt érdeklődésem, emberi meggyőződésem hátasára döntenem kellett: a templomi szószékről akarom-e hirdetni az igét. vagy munkásotthonok katedráiról. Mivel a kettőt párhuzamosan nem lehetett, én az utóbbi mellett döntöttem. Azonban az amerikai magyar munkásmozgalom és újságírás legfeljebb 1—2 embernek képes megélhetést nyújtani, én eleinte az amerikai életszínvonalnak még az (alsó rétegét sem értem el. Kénytelen voltam állást vállalni. Egy kereskedelmi világcég alkalmazottja vagyok. ez a megélhetési bá zisom. Emellett azonban — itthoni szóhasználattal élve — társadalmi munkában az amerikai magvar munkás mözgalom lapjaiba írok. hirdetem meggyőződésemet Észak-Kanadától Kaliforniáig. natai közül el-elnézte jósvá- dájú kínvallatóit és nyakukon látta a hóhér kötelét. Bűnhődésük viziója nem a bosszúvágy reménye, hanem a közeljövő biztos jóslata volt. Németh László János ismerte a holnapot. Tudott a számadás eljöveteléről, de ez az előrelátás csak súlyosabbá tette a maga tragédiáját. Mindazt, amit könnyű megmagyarázni egy sétaú- ton a kellemes nyári estében. mindazt most dermed- ten csodálta, mint a felfog- hatatlanságon túl kezdődő titkokat. Nem értette, milyen ösztönök parancsára hajlandók gyilkosokká válni az emberek olyan áron is, hogy közben a saját öngyilkosságukat készítik elő. Nem értette, hogyan lesz valakiből a kínzás megszállottja, holott a szadista is volt valaha szelíd kisfiú, imádkozni tanult az anyuitól, illedelmesen köszönt a tanítóinak, megborzongott, ha kiejtették előtte a szót: gyilkos. Hivatás? Parancs? Az Uralmi mechanizmus kényszerítő logikája? Ha így lenne, akkor ő és any- nyian mások miért szálltak szembe ezzel a kényszerítő logikával? Mert bátrabbak, becsületesebbek és okosabbak? (Folytatjuk) Kedves Grósz honfitárs, milyen érzés Amerikában magyarnak lenni? — A válasz kettős. Az az ember, aki Magyarország alatt nem csupán a rónákat és dombokat, nem csak a tájat érti, hanem a népet, az soha nem tud meggyökerezni Amerikában. Én 40 . éve élek odakint, de még mindig idegennek érzem magam. Pedig vannak amerikai barátaim, akik magukkal egyenrangúnak ismernek el. Ha a televízióban idéznek egy magyar nevet. ha egy zenei műsor ban magyar deílamot ismerek fel, olyan izgatott leszek, hogy családom egyszerűen nem érti. mi történt velem. Én ugyanis született amerikai nőt vettem feleségül. Nem valamiféle mindenáron való magyarkodás ez. Én ezzel bizonyára így lennék akkor is, ha a magyar nép a Góbi-sivatagban élne. Mi ugyanis nem a földrajzi hazához, hanem a magyar néphez ragaszkodunk halálunkig. A másik réteg ennek csaknem az ellenkezője. Alti nem a magyar néppel azonosítja magát, csupán egy osztályt, vagy egy életszínvonalat keres, az nem érzi annyira az Óhaza hiányát Az gyorsan beleilleszkedik az amerikai életformába. — Most pedig megfordítanám érdeklődésem irányát. Azt kérdezem, milyen érzés itthon, a látogatás során — amerikainak lenni? — Én praktikus és őszi n te ember vagyok. Elmondom a saját, szubj %tív véleményemet. Most vagyok itthon harmadszor látogatóba^. Amikor először jöttem, 1900- bart és befelé indultunk a Ferihegyi repülőtérről, gyönyörködtem. az új lakónegyed házaiban, játszótereiben. De amint Budapest szívébe értünk, nagy szomorúság fogott el. Láttam ugyanis a régebbi, ám ma vakolatlan, vagy vakolathibáfe épületeket. Megmagyaráz' ók persze, hogy ez miért van. Öt év múlva jöttem újra. Akkor már a régi házak között is láttam olyanokat, amelyeket rendbe / hoztak, de ettől még szomorúbbak lettek a tovabora is elhanyagolt épületek. Arra gondoltam, milyen érzés lehet egy ilyen házba hazaérni? Most a nagyon szép Budapest-szállóban lakom. Ablakom a szomszédos utcára nyílik. Van ott egy ház, építészetileg igen szép lenne. Mégis rosszul esik ránézni, olyan elhanyagolt. Én nem tagadom aa önök nagyszerű eredményit. De ezt a jelenséget nem tudom megérteni! — Ön megelőzött engem, mister Grósz. Azt akartam ugyanis kérni, mondjon valami olyat is Magyarországról, amit nem az udvariasság diktál. Ez megtörtént. Befejezésül tehát csupán azt kérném, mondja el, mi a véleménye azokról az emberekről, akikkel nálunk találkozik? — Ezt viszont nem csak itthon, hanem „odaát” is így mondom. A kivándorolt magyar nagyon jól emlékszik arra, mit hagyott itthon. Az összehasonlítás bázisa pedig semmiképpen nem lehet az, hogy mi van Amerikában és mi van Magyarországon, csupán az, hogy mi volt itthon és mi van itthon. Azelőtt Magyarországon a lakosság 10 százaléka dúskált a jólétben, 90 százaléka nélkülözött, sőt nyomorgott. Ma a 90 százalék életlehetőségei kedvezőek és lehet hogy van 10 százalék, aki boldogtalan, áldozatnak tartja magát. Ez a változás mindenképpen tiszteletre méltó! — Elnézést, hogy ilyen sokáig lefoglaltam, köszönöm a beszélgetést. — Szívesen vállalkoztam, örömmel válaszoltam, sok sikert kívánok! F. &
