Kelet-Magyarország, 1970. március (30. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-29 / 75. szám

». oldal KELET-MACTARORSZAO — VASÁRNAPI MELI «ÄKLCT 1970. március 39. AUTOS KORSZAK — Mami kapcsolj rá legalább nyolcvanas sebességre. I Másodszor jövök megkérni a lánya kezét Ezen ünnepélyes percben visszaadom a lakáskulcsodat. AZ UDVARIAS BETÖRŐ Nadrágszíj Köszönöm szépe» Éppen a világot akartam megváltani és ezért elmerült körülöttem a világ, csakis az írógép létezett, amatőr a trón­örökös csak úgy mellékesen bejelentette, hogy a tanító né­ni beszélni óhajt velem. Va­lamit morogtam rá, ennyiben is maradtunk. Folytattam a megváltást, a gyerek pedig tapintatosan odébbállt. Néhány nap múlva megis­métlődött ugyanez. Harmad­szorra családunk büszkesége már olyannyira tapintatosan adta tudtomra, annyira nem akart zavarni, hogy az már feltűnt. Egyenesen gyanús volt. — ...De anyu aláírta már —, súgta és osont is ki. — Akkor jó —, gondoltam és nehezményeztem gyanak­vásomat. A vacsoránál aztán jött a földrengés. — Mit mondott a tanító né­ni? — kérdezte a feleségem. Ránéztem a gyerekre, hogy, na, hát akkor halljuk, mit is mondott? — Neked mit mondott?! — érintette meg karomat hitve­sem. — Nekem? — csodálkoztam. — Semmit. — Hogyhogy semmit? — Úgyhogy. — Hát nem szóltál apád­nak? — kérdezte az ezúttal búzgón evő magzatomtól, hol­ott nem is volt ínyére való vacsora. — De igen. — Hát akkor?... Szó szót követett... Másnap besiettem az isko­lába. Tűzrőlpattant egy tanító né­nit kapott idén a fiam, annyi szent. Úgy megmosta a fejem, mintha én lettem volna íz a vásott kölyök, aki nyávog' és kuruttyol óra alatt, aki Ba­logh Marikának lenyisszentet- te az egyik varkocsát, aki... Szemlesütve, megsemmisült nebulóként hallgattam. Aztán, hazafelé baktatva, megszületett a fogadalmam: NADRÁGSZÍJ! Megemlegeti' még az a büdös kölyök, hogy ilyen szégyent hozott rám! Úgy elnadrágolom, hogy...! Hogyan is? Az az igazság, hogy engem se vertek meg soha nadrág­szíjjal; nem is találkoztam olyannal, akit az apja hirte­lenjében leoldott nadrágszíj­jal vezetett volna vissza az igaz útra. Bennem kézzel vagy porolóval bíztatták a lelket. Na, mindegy. En nad­rágszíjjal fogom móresre ta­nítani. Levetetem vele a nadrágját, lehajol, megfogja a cipője orrát... azt hiszem, így fórsriftos... vagy inkább a térdemre fektessem? Hogy megemlegesse élete végéig, aztán... klasszikus mozdulat­tal lecsatolom a szíjat és.„ Megtorpantam. Nincs is nadrágszíjam! Mi lesz a klasszikus, bár sokak szerint idejét múlt ne­velési módszerrel? A fene ezekbe a csípőnad­rágokba! Akkor most mi légyen? Megvan! Kukoricára térdeltetem! A sarokba. Én is térdeltem, hely, keserves két óra volt az, amiatt a... amiatt a... ...Aznap sem csigázta fel képzeletemet a számtan óra, s hetenként legalább né - gyet csempésztek bele az órarendünkbe. S miután többszörösen oüntetett előéle­tű voltam Ádám tanár úr unalmas órái miatt — hol­ott minden vétkem abból állt, hogy horkolva aludtam —, elhatároztam, taktikát vál­toztatok. Szórakoztatóvá te­szem az ötven percet. _ Minden diák tudja, hogy a padba szúrt tollhegy meg- pöcögtetve milyen remekül búgó hangot ad. Takaros kis arzenált lopkodtam össze különféle toliszemekből, hi­szen aki a muzsikát szereti, rossz ember nem lehet, maid nagy ügybuzgalommal elké­szítettem a hangszert. azaz összeszúrkáltam a padot. Szerencsémre Simon. Jónás fia ült előttem, aki hatodik után jött az első gimnázi­umba. Ezért jóval nagyobb volt mint mi, következéskép­pen a háta pompás fedezék­nek bizonyult. Legalábbis egyelőre. Soha művész még olyan odaadással, átéléssel nem ze­nélt, mint én azon a szám tanórán. Paganini hegedüjá­téka, Liszt zongorázása kon­tár favágás volt ahhoz, aho­gyan a szívemből előbugy- gyant a muzsika, méghozzá az „Akácos út”. Természetesen, eme zenei produktumom értő fülelőre talált. Egyre többen vetet­ték rám elismerő, bíztató te­kintetüket. Sirt-zokogott da­lom, melyet Ádám tanár úr monoton altja kísért Hanem az algebramagya­rázat mintha akadozott vol­na. A tanár úr szemmel lát­hatóan hegyezte fülét, né­hányszor végigjártatta tekin­tetét a padsorokon. De csu­pa feszülten figyelő, ártatlan angyalábrázat bámult vissza rá. Ám, a tanárok türelme is véges. — Ki cimbalmozik? Soha még olyan buzgón nem kutatta osztály azt az elrugaszkodott szégyentelent, aki ilyesmivel merészeli za­varni a számtanórát. A leg- felháborodottabb pillantások­kal én örvendeztettem meg publikumomat. Majd gon­doltam egyet és felálltam. — Kívülről hallatszik! — jelentettem. Ezután az egész osztály esküvel bizonygatta, hogy kintről jön a cimbal- mozás. Egy teljes padsor ro­hant lovardái tempóban be­csukni a három ablakot. Szalai közben már jelezte, hogy 8 és fél percet sikerült elhúzni. Felelés Simon! Önfeledten muzsikáltam tovább. A csendet csak ak­kor érzékeltem, amikor Sél- ley oldalba taszított. Épp a „pacsirta szólt”-nál. — Süket! — rúgtam bo­kán de már későn kapcsol­tam, hogy itt jóindulatú fi­gyelmeztetés történt, nem pedig zenei barbarizmus botfülüek részéről. Recs- csent a dobogó, amikor Ádám tanár úr kirúgta ma­ga alól a széket. — Szóval odakíntről...! — • nyikorgót! cipője. — Lássuk csak azt a cimbalmost! — nyúlt le a fülemért... ...Hej, de réges-régen volt mindez! Azon vettem észre magam, hogy állok egy kira­kat előtt és bárgyún szem- bevigyorgok önmagámmal. Hát bizony, nem vettem sem nadrágszíjat, sem kuko ricát. De azért mezítelen te­nyérrel csak-csak elporol tam a kis gézengúz farmer- nadrággal borított alsó fertá lyát... míg körülöttem ott tolongott az egész egykori I a. osztály, Baloghtól Tarnó- czy-Zónayig, és megrökö­nyödve nézték, amint önma gíimat püfölöm. A Henkei még a nyelvét is rám öltöt­te... Csonkaréti Károly All. Zaharov i Mi újság? Bejártam a tundrát, meg­fordultam Közép-Ázsiában, átkeltem a Bajkálon, megte­kintettem Ulánbátort, Var­sót, Prágát, Párizst, Berlint és Karlowy Varyt. Visszatér­temkor közeli barátom — s egyben szomszédom — tárt karokkal üdvözölt a lépcső- házban. — Na végre! — rikkantott örömében és erősen átölelt. — Nos, mi újság? Hogy utaz­tál? Mit láttál? Mit hallot­tál?... Mesélj! Mesélj! Most, azonnal! Alig várom!... Kinyitottam a számat, hogy elkezdjem élménybe­számolómat, de a barátom közbevágott: — De könyörgöm, mindent sorjában! Ki ne hagyjál sem­mit! Hogyan, mint, hol. mi­kor? De elsősorban a te dol­gaid érdekelnek. Ezt magad is jól tudod. Egy pillanat! Gratulálhatsz nekem: holnap befejezem a tatarozást. Bi­zony be! Az egész plafont befehéritettem és új tapétát ragasztottam! Nyomban gratuláltam neki, és a mondókámba kezdtem. — Amikor leszállt a gé­pünk az orlyi repülőtéren... — Egy pillanat, — szakí­tott félbe a barátom, — az ajtókat is befestettem min­det, a zárakat kicseréltem, az üvegeket megtisztítottam. Minden úgy ragyog, mintha vadonat új lenne! __No, de most már mondjad, kérlek, csak ki ne hagyj semmit! — Igyekszem — szóltam. — Mindenekelőtt a Notre Dame-ban tett látogatásról szeretnék... — Ó, a látogatásból nekem is elegem van, — szúrta köz­be a barátom. — Tegnap le­jöttek hozzám a negyedik emelet lakói, s megnézték, hogyan tömöm be a hasadé- kokat. — Aztán voltam a Varsói Képtárban, — folytattam bá­tortalanul. — Hát én vajon hol be nem jártam! — szólt a bará­tom. — Voltam a Danilovszki áruházban, minden vasbolt­ban, de olajos hígítót sehol nem találtam! Hanem én nem hagytam ám magamat. Elmentem a négyes számú gépkocsitelepre, tudod. ott raktáros a sógorom, és hát képzelheted, egy tele hordó­val adott. De várj csak, te hol is fordultál még meg? — Egész Európát beutaz­tam, — kezdtem újra a be­számolót, — vagy tízezer ki­lométert tettem meg. — Ö, én csak mindössze nyolc négyzetmétert. Rendbe- tettem a fürdőkádat, a vécét, csupán a konyhában maradt még nyolc csempe, de hol­nap az is meglesz... De hát miért hallgatsz? — Talán... talán majd máskor — ajánlottam elővi­gyázatosan. — Isten ments! Később nem lesz oldószer! Most kell bemázolni. És milyen prí­ma oldószer ám ez! A tíz uj­jadat megnyalnád utána. Rá sem ismernél a konyhánkra. Ügy ragyog ott minden, mint a patikában... Hát ez az új­ság idehaza. És nálad? No, mesélj, már! — De hát... Tulajdonkép­pen. .. egészen rövidre fo­gom. .. lekerekítem... •—­kezdtem bele újra a mondó­kámba. — Jaj, hát én már jó ide­je, hogy megkezdtem a le- kerítést, — vágott újfent közbe a szomszédom. — Ez most különben is roppant divatos. Először az asztalt gömbölyítettem le. — erede­tileg négyszögletes volt — aztán a rótáblát fabrikál­tam eJ ; alakúra... De te miért. .,i beszélsz? Szó­lalj már meg! — Én már mindent el­mondtam, — jegyeztem meg félénken. — Ugyan már! Részletesen mesélj mindenről, engem na­gyon érdekel minden, s kü­lönben is megígérted, hogy mesélni fogsz! — Ezt te csak úgy képze­led, — válaszoltam hirtelen. — Sajnos, nem szolgálhatok semmi újsággal. — De hát valahol csak megfordultál! — Hogyne, a GUM-ban, aj­tókilincsért — sziszegtem mérgesen. — Ne mondd! — villanyo- zódott fel ebben a pillanat­ban a szomszéd. — Sorold csak, miket lehet még ott kapni?... No, mesélj hát, be­szélj hát, van valami újdon­ság? — Dehogy van. Minden a régi. — Én is így gondolom... De most hallgass meg en­gem !... — És az elkövetkező há­rom és fél óra alatt hallgat­tam, hallgattam őt. s még csak félbe se szakítottam. Fordította: Baraté Rozália KERESZTREJTVÉNY 1810. március 29-én volt Pesten a Hamlet első magyar előadása. Hol? Beküldendő: Vízsz. 1., függ. 27. VÍZSZINTES: 13 Házhely. 14. Vissza: esőben álló. 15. Napszakok. 16. Mey;zó- iítás 17 „Az” arca. 19. Testé- oen keringő folyadéka. 20. Ilyen az Alföld 21. Hozzátartozója, névelővel 22. GUG. 24. „A” park. 26. SY. 28. Temetőben van! 30. Folyó Romániában. 31. Mester­kélt testtartás. 33. Táplálék. 36. Víz szállítására alkalmas edé­nyek 38. Hadak. 39. Munkában résztvevő 40. Ruhán vannak. 42. Takarmányfajta. 43. Ital. 44. Lab­darúgó-trófea rövidített neve. 46. ŐZÉ. 47. Közepén nézz! 49. Ke­belbeli. 52. Fürdő németül. 54. Polgári per szereplője. 55. Mon­dat része. 57. E fogoly. 59. Apró élősdiek. 60. Testünkben a moz­gást segíti elő. 61. Csillagászati talppont. 63. AES. 64. Az előadást hosszú időn keresztül megelőzi. FÜGGŐLEGES: 1. Találat a vívásban, névelő­vel. 2. Kanalazzák. 3. Fonna. 4. Irodai kapocs. 5. YK. 6. A XVIII. század elején keletkezett építé­szeti és művészeti stílus. 7. Er­dély délkeleti részén élő ember. 8. Nyári esőt! 9. Tiltó szó. 10. össze-vissza vés! 11. Kikötőhíd, hajóhíd. 12. Nulla. 17. Meny­asszony. 18. ÉNT. 23. Vissza: ki­zsigerel. 25. Öntödei szakmunkás. 28. Sprőd. 29. Nyílvesszőtartó. 31. Virág része. 32. Gyümölcskocso­nya. 34. Titkon figyel. 35. Kecs­ke „beszéd”. 36. „Éktelen*’ vá­gószerszám. 37. Vissza: négylábú névelővel. 41. Operaházunk kar­mestere (János). 44. Méhlakás. 45. Halfajta. 48. Világhírű bécsi énekesnő (Leander). 49. Duo- lázva: halandzsa. 50. Régi levél­címzés. 51. Lakásban van. 53. Dajka. 55. Határállomásunk. 56. Imamátus. 58. Bicska fele. 6.J. Papírra jegyzé. 62. Vallásrövi- dítes. 64. Lengyel gépkocsik be­tűjelzése. A megfejtéseket legkésőbb áp­rilis 6-ig kérjük beküldeni. CSAK LEVELEZŐLAPON BE­KÜLDÖTT MEGFEJTÉSEKET FO­G Al, U NK EL! Március 15-i rejtvény pályáza­tunk helyes megfejtése: Kardot és nem olajágat, Kardot a nemzet kézbe! Legyen szabadság először, És azután legyen béke.” Nyertesek: özv. Gallasz Lajos- né, Kósa Gyuláné, Kőhalmi György, Légrády József és Szi­lágyi Gáborné nyíregyházi, Pin­tér Árpád bc.I: Alórántházi, Ko- csár Imre csengeri. Sipos Ist­vánná kisvárdai, Béri Béla má­tészalkai és Sarkady Mária túr- istvándi kedves rejtvényfejtői'k. A nyereménykönyveket posta« elküldtük.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents