Kelet-Magyarország, 1970. március (30. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-29 / 75. szám

Vasárnapi melléklet

N emzedékváltás falun

E negyedszázad hazánk gazdasági-társadalmi struktúrájában gyökeres fordulatot hozott, megszülte a technika forradalmát, életközelségbe került a szocializmus falun, lerombolta a földéhség illúzióit, romba döntötte a magántulajdonra esküsző eszméket, szellemileg is felszabadította a földművelő népünket, új, igazi, a boldogulását egyedül biztosító kollektív gazdálkodás-gondolkodás útjára vitte a falut.

Egy szörnyű háború szenvedései után, az új világ törvényszerűségeinek parancsára vertek karót az ezeréves per oly sokszor kisemmizettjei, cselédek, béresek, kisemberek a kommunisták biztatására, s indult meg az erjedés a magyar falvakban, mely igazán a mező- gazdaság szocialista átszervezésével öltött i rsadalmi méreteket. Igazi forradalom volt ez. Hadüzenet minden elavultnak, a régi gondolkodásmódnak, a zsugoriságnak, a falu társadalmi megosztottságának. De önvívódás is volt. Egy falusi nemzedék önvívódása, megküzdése saját magával. Választás a régi és az új. még ismeretlen életmód között. Sikeresen küzdött meg ezzel az a nemzedék, amelyik 45-ben földet osztott, kézzel vetett, verítékkel művelte a végre megkapott ősi földet, tanult, eszmélt, gondolkodott, s az első vonalba állt akkor is, amikor a szocialista nagyüzemek életre hivatásáról kellett dönteni.

E derékhad volt az ősapákat követő első új nemzedék, amelyik eljutott a felismerés folytán a szocializmus eszméjéig. Belőle kerültek ki a hatelemis tsz-elnökök, agronómusok, brigádvezetők is, az ő szorgalmuk és kétkezi munkájuk, az egyéni földeken szerzett tapasztalataik felhasználásával kezdték el a nagyüzemek, a termelőszövetkezetek irányítását. Nekik köszönhető, hogy olyan sok szinte már-már megoldatlannak vélt gondot, problémát sikeresen megoldott a magyar mezőgazdaság.

De az élet nem áll meg. Rohanó a tempó, gyors a lüktetés, s aki a haladás, fejlődés pulzusát nein tudja érzékelni, elmarad. Az első nemzedék, az első derékhad kissé elfáradt. Megtette a magáét, s ezért minden elismerést megérdemel. Teljesítette történelmi küldetését. De ugyanakkor az ők nyomdokain, e huszonöt esztendő eredményeként és hatására .már felnevelődött ^ és nevelődik-egy új nemzedék, amely hivatva lesz tovább folytatni elődei munkáját.

A szocializmus felépítése, a mindennapok forradalma követeli meg a nemzedékváltást. Ez egy újabb forradalmi lépés lesz, mely most van kibontakozóban. De mi is a nemzedékváltás? Valóban a nemzedékek egymásutániságát értjük ez alatt? Igen. Elsősorban ezt, de ennél sokkal többet. Értjük azt, hogy az új falusi nemzedék, a már tanultabb tsz-vezetők, agrárszakemberek százai, a szakmunkások stb átveszik az előző nemzedék tudását, gazdag tapasztalatait, jó módszereit, felhasználják mindazt, ami segíti a fejlődést.

Mert a nemzedékváltás falun, szerszámok váltása, életmódváltás és gondolkodási reform is. Eljutottunk a vasekétől a kombájnokig, a kémiai tudományok vívmányainak alkalmazásáig, áz élelmiszer-gazdaságok, kombinátok kialakításáig. De a nemzedék- váltást, ezt a folyamatot követeli meg a technikai forradalom a mezőgazdaságban, a termelőerők fejlődése és kihasználása, de főképpen a mezőgazdasági üzemeink iparosodása. Persze mindez csak eszköz. Eszköze annak, hogy a céljainkat elérjük, gyorsabban haladjunk előre az egységes szövetkezeti parasztság kibontakoztatásáért, még fejlettebb alapokra helyezzük a munkás-paraszt szövetséget. Ezek új módon gondolkodó emberek sokaságát igénylik falvainkban. Ez a folyamat megindult. Üj szakmák születnek a mezőgazdaságban. Régen a ló, az ökör, a vaseke volt a jelképe a magyar mezőgazdaságnak. Ma már a gép, a kémia.

És ez a jelképe mindinkább a mai fiatalságnak is. Nem véletlen ezt tudva, hogy Szabolcs-Szatmár közös gazdaságaiban az 1968-ban 10 ezer új belépő közül 23 százalék volt a húsz éven aluli fiatal. Ez is mutatja, hogy az új. a második generáció mindinkább otthonra talál falun. Csakhogy ezt a nemzedékváltást siettetni kell. Elősegíteni minden termelő- szövetkezetben. Ritka még, hogy egy-egy iskolai évzárón képviselteti magát a termelőszövetkezet elnöke, páfttitkára, azok a vezetők, akiken elsősorban múlik, hogy ne csak megismertessék, hanem meg is szerettessék a végzős fiatalokkal a mezőgazdaságot, s beszámoljanak nekik azokról a lehetőségekről, amelyek várják őket.

Két évvel ezelőtt még alig ezer szakmunkástanuló volt a megye termelőszövetkezeteiben. Sokkal többet igényelnek a gépek, a fejlődés, olyan fiatalokat, akik tanulnak, akik szakmát szereznek, akik azt a termelési hadsereget képezik, amelyet jól képzett vezérkar, a technikusok, agrármérnökök irányítanak. Van bizonyos aránytalanság, ellentmondás ebben. Igaz. hogy ma már nem egyedi, amikor tsz-ek ösztöndíjat alapítanak, egyetemistákat nevelnek. Egy-egy járásban 100—200 az egyetemet, főiskolát végzett szakemberek száma. Duzzad bennük a tenniakarás, s bizony már tapasztalni a sorbaállást. Váltásra várnak a vezetésben is. És ezt is az élet, a fejlődés követeli meg. Igényli hogy bízzunk bennük, bátrabban léptessék elő á fiatalokat, mert a jövő az övék, az új nemzedéké.

Felszabadulás utáni negyedszázadunk fejlődése egy új korszak kezdetét indította el. Leraktuk falun is a szocializmus alapjait. Nemcsak a gazdaságban, hanem a gondolkodás világában is. Most újabbat kell lépnünk. Ez már a derékhadnak, annak a nemzedéknek a tapasztalataira építve következhet el. melyet az új nemzedék vált valóra.

Farka»

'< f

BEREGI HlMES Hammel Wzsef Jüfv.

Beszélgetés egy fiatalemberrel

A fiatalember, aki jóval a második világháború után született, azzal állt elém hogy két ilyen egymástól távol eső nemzedék, mint az övé meg az enyém, nem érthet egyet egymással semmiben. Más az erkölcsi felfogásunk, más a tudományos világképünk, más a művészetről vallott felfogásunk; min- denekfelett pedig mások a2 emlékeink meg a reményeink, és ez az ellentét nem hangolható össze.

Nem tagadhattam, hogy van ebben valami igazság. Az én nemzedékem az első világháború alatt született, s ha emlékünk nincs is róla, meg az azt. megelőző „békebeli békéről’', neveltetésünknél fogva mégis megtapadt bennünk valami a „császári és királyi” légkörből, abból a langyos atmoszférából, amelyre legjellemzőbb az a tudat volt, hogy a sorsunkat nem magunk intézzük. A társadalom egy nagy gépezet, amelyben minden a helyén van, a gazdag gazdag, a szegény szegény, a politikát politikusok intézik, a polgárok ügyeit pedig a hivatalok, nekünk épp csak el kell végeznünk a napi munkánkat, egyébhez nincs közünk.

Nem a mi szemléletünk volt hanem apáink nemzedékéé, asz első 'ÄSghäbeend előtti felnőtteké — tehát mi ebben a szellemben nevelkedtünk, és ez ellen lázadtunk. A világháború felnyitotta apáink szemét, látták, hogy a nagy gépezet nem is működik olyan automatikusan, mint hitték, de a következtetéseket már mi vontuk le.

— Es mi volt ez a következtetés? — kérdi kissé megvetően Laci, a mai fiatalember.

— Természetesen az, hogy a nagy gépezetben, a társadalomban, mégsincs minden a maga helyén, és hogy nekünk is közünk van a sorsunkhoz.

— És a kezetekbe vettétek?

Ezt már olyan gúnyosan

kérdezi, hogy bennem is felmegy a pumpa.

— Ha azt hiszed, ez olyan egyszerű, nagyon sok keserves csalódás fog még érni. Mindenesetre megpróbáltuk. Beleszóltunk a sorsunkba, több-kevesebb eredménnyel.

— A több az volt, hogy kitört a második világháború És mi volt a kevesebb?

— Nézd Laci, azért ilyen egyszerűen nem varrhatod nyakunkba a világháború előidézésének személyes felelősségét. Biztosíthatlak, hogy én épp oly kevéssé áhítottam a másodikat, mint te a harmadikat. És ha ne adj isten megéred a harmadik világháborút, sőt túl m éled, nagyon határozottan fogsz tiltakozni az ellen, hogy te akartad.

— Éppen az a különbség a nemzedékeink közt, hogy mi felismerjük a személyi felelősség és a közösségi felelősség elválaszthatatlanságát.

— Szép. De tudod mit, napoljuk el ezt a vitát arra az időre, amikor csakugyan vállalsz valami felelősséget. Mert egyelőre nem vállalsz, csak követelsz.

— Igen, mert ti nem hagyjátok...

— Ez az. Látod, a mi fiatalságunk idején is volt ilyen ti, akik nem hagyták... És íme, máris áthárítod a felelősséget: ti... De legyen szabad felhívnom a figyelmedet, hogy amit te nemes egyszerűséggel „ti”-nek nevezel, az két részre bontható. Egyik része a társadalom irányító szervezete, amelyben nekem ugyanannyira van vagy nincs szerepem, mint neked. Másik része ellenben valóban mi vagyunk, ha úgy tetszik: az idősebb korosztály. És ne vedd rossz néven, ha úgy gondoljuk, hogy a mai társadalomnak mi ugyanúgy részesei vagyunk, mint ti.

Gondolkodott egy sort Laci, aztán ügyesen csavarintott a szón.

— Persze, részesei vagytok. C&akhogy ti már kifelé mentek belőle, ezért aztán nem akartok változtatni rajta. Beleültetek kényelmesen, és most sehogy sincs ínyetekre, ha mi a magunk feje szerint akarunk élni.

Nem volt könnyű erre válaszolni. Hogy nem akarunk változtatni rajta? Ezt nem merném ilyen határozottan állítani. Mindenesetre nincsenek már olyan rózsás reményeink, mint Laci korában voltak. Az igényeink is szerényebbek: nem akarjuk egyik napról a másikra megváltani a világot — mert ha akarnánk is, úgysem lehet. Ezt nem mondom Lacinak, nem is hinné, meg minek csillapítsam ifjonti bizakodását — amiből őszintén szólva kevesebb van benne, mint amennyit szívesen vennék.

Beleülni beleültünk, ha nem is olyan kényelmesen, mint Laci gondolja. Isten őrizz, hogy elmondjam neki, milyen nehezen. Ezt állják a legkevésbé, a mi kényelmetlenségeinket.

— Felteszem, hogy nem irigyled — mondtam óvatosan. — És valami kényelem nektek Is jut belőle, nem?

Bizonytalanul ingatta a fejét, nem nagy meggyőződéssel.

— Azért jó íej vagy — mondta végül, némi leereszkedéssel. — Eljöhetek máskot is?

Ebben maradtunk, jöjjön.

Till ii fa»