Kelet-Magyarország, 1970. március (30. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-25 / 71. szám

mírclus 25. RELET-MAGYARORSZÄC *. ofctel Az üzemi demokrácia gyakorlata „MINDENKI BELE AKAR SZÓLNI A VEZETÉS DOL­GAIBA,4 amikor pedig bele­szólhatna, hallgat és oda se figyel”. — Egyik sütőipari üzemünk igazgatója fogalma­zott így, amikor már vagy két érája vitatkoztunk vele, s az üzem dolgozóival egy beje­lentés előzményeiről. A sütö­de dolgozói. ugyanis levelet írtak, sérelmezve, hogy a nyári nagy melegben nem tudtak lezuhanyozni, mert a vezetőség nem gondoskodott a vízről, s ráadásul épp azok­ban a legmelegebb na­pokban a szódavíz is gyakran elfogyott. Szóltak ezért szakszervezetnek, szól­tak a vállalat vezetőinek, de mivel változás nem történt, írtak az újságíróknak, segítse­nek megkeresni az igazukat. Node, hogyan nézett ki ez az igazság, ami az eszmecserével végül is kirajzolódott. Elő­ször is: azért nem tudtak a kemencék mellett dolgozók fürödni munka után, mert az üzem víztartálya kicsi, a ká­nikulai szükségleteket nem képes kiszolgálni. Másodszor: azért nem volt mindig szóda­víz, mert azokban a hetekben — az ismert körülmények miatt az egész országban ke­vés volt. A kialakult helyzet­ért tehát nem lehetett felelős a vezetőség. Csakhogy az a víztartály már évek óta min­den nyáron kicsinek bizo­nyult, a szódavíz mellett pe­dig létezik még más üdítő ital is. Márpedig, ha a ténye­ket ebből a szempontból vizs­gáljuk, akkor már mégsem vétlen a vezetőség, — de bi­zony akkor már nem vétle­nek a panasztevő munkások sem. A nyári vízhiány évek óta létezik ennél a vállalat­nál, és a szódavízellátás már máskor is akadozott, — tehát a megoldáson nem az újság­írók jelenlétében és kezde­ményezésére kellett volna vi­tatkozni és nem akkor, ami­kor már elmérgesedett a helyzet. Erre a vitára jóval korábban, a kollektív szer­ződés összeállításakor kellett volna sort keríteni. Akkor azonban egyetlen ja­vaslat se került papírra, hogy márpedig építsenek nagyobb víztartályt, például a szociá­lis és kulturális alapból, vagy ha nincs szódavíz, akkor gon­doskodjon a vállalat hűsítő szörpről, vagy kristályvízről, vagy amíg a nagyobb víztar­tály el nem .készül, esetleg gondoskodjon a vállalat ked­vezményes strandbelépőről. — Ezek a javaslatok akkor hang-' zottak el, amikor ezt az új­ságírók firtatni kezdték. Szerkesztőségünk postájá­ban se szeri, se száma azok­nak a panaszos leveleknek, amelyeknek hátterében ugyanez a jelenség húzódik meg. Olyan munkajogi, bére­zési és szociális sérelmekre kérnek nem egyszer orvoslást, a levélírók, amelyeket a kol­lektív szerződésben már eleve elkerülhettek volna. Termé­szetesen a típusesetekre gon­dolok itt, olyanokra például — s ilyenekről tucatszám szóltak a levelek, — amikor a túl­óráztatás mértékét sérelmez­ték, vagy amikor arról pa­naszkodtak, hogy az esti is­kolai elfoglaltságot nem ve­szik figyelembe valahol a műszakbeosztáskor. Holott a kollektív szerződésben min­denütt megállapították a túl­órák maximumát, annak na­pi, heti, vagy havonkénti mértékét, amelyre a munka­helyi vezető kötelezheti a beosztottakat, — ezt a mérté­ket a kollektíva elfogadta. Ugyanígy intézkedhet a kol­lektív szerződés arról is, hogy az iskolába járp dolgozókat milyen kedvezmény illeti meg, arról is, hogy munka­helyenként hány embert nél­külözhet a kollektíva a má­sodik vagy a harmadik mű­szakban. AZ IGAZGATÓ ÍGY FO­GALMAZOTT: „Mindenki bele akar szólni a vezetés dolgaiba, amikor pedig bele­szólhatna, hallgat és oda se figyel.” Ha ez így van, akkor ebben az igazgató is ludas, mint ahogy ahol ez így igaz, ott mindenütt a vezetők is okozói az ilyen helyzetnek. Egyszerűen arról van szó ugyanis, hogy a demokráciára meg kell tanítani az embere­ket. Hazánkban hagyománya — évszázados hagyománya*— a vak engedelmességnek van. Az egyszerű emberek beleszó­lási joga a közügyekbe, a gazdálkodás dolgaiba, nem létezik összesen még egy emberöltő óta sem. A több­ségnek még egyáltalán nem vált feltételes reflexévé a de­mokratikus jogok gyakorlása. Teremtettünk demokratikus fórumokat, amelyeken az üze­mi demokráciának ki kellene teljesednie. Léteznek termelé­si értekezletek, szakszervezeti ülések, rendeztünk vitákat a kollektív szerződések terveze­te felett — alkalmakat te­remtettünk tehát, ahol a többség véleménye kialakul­hat és érvényre juthat, ahol a vezetők és beosztottak tisz­tázhatják egymás közötti és együttes jogaikat, kötelessé­geiket. Most, hogy ezeken a fórumokon kiteljesedjen a demokrácia, az kell viszont, hogy mindenki meglássa azo­kat a lehetőségeket, amelyet ezek az alkalmak kínálnak. A demokrácia csak akkor va­lósulhat meg — ha élnek a demokráciával. EZ A KÖVETELMÉNY MOST ÚJBÓL NAPJAINK Aktualitásává lett: március 31-i| felül kell vizs­gálni a kollektív szerződése­ket, és néhány új körülményt figyelembe véve — módosíta­ni. A megváltozott termelési, gazdasági feladatok, egy-egy újabban megjelent rendelke­zés és a szerződések végrehaj­tásának legújabb tapasztala­tai teszik szükségessé az újabb módosítást. Sok lénye­ges és mindenkit érintő, ér­deklő témákat kell szabályQZ- ni a kollektív szerződésekben. A vállalat, saját jövedelempo­litikája és szociálpolitikája például éppen a kollektív szerződésben kell, hogy meg­formálódjon. A bérfejlesztés mértéke, a prémiumkeret pél­dául, aztán a munkaidő, a túlóra szabályozása, a böl­csőde, az óvoda fejlesztése, költségvetése, az étkezési, üdülési hozzájárulás, az uta­zási költségekhez a hozzájá­rulás, a felmondási határidő és ügyvitel, a lakásépítési hozzájárulás, s végül, január 1-től ma már a nyereségrésze­sedés elosztása is, lévén, hogy az eddig minden válla­latra kötelező kategóriák sze­rinti felosztás megszűnt. Lé­nyegében tehát csupa olyan téma szerepel a kollektív szerződésekben, amelyekre mindenki odafigyel, amelyek­ről mindenkinek van vélemé­nye, most már csak az kell, hogy a véleményét mindenki el is mondja ott, ahol kell, s akkor amikor annak megvan az ideje. Tehát nem a gyár­udvaron kell elkapni az ille­tékest, vagy az irodába ko­pogtatni be, külön-külön, méginkább nemcsak egymás között kell hangoztatni a vé­leményt, a javaslatot, hanem azon a fórumon, ahová éppen azokat várják .el, akiknek van mondandójuk. Csak a fegyel­mezett — vagy, hogy félreértés ne legyen, inkább így mondom — az önfegyelemmel bíró de­mokráciának van értelme, csak annak lehet meg a hasz­na. Nem lehet minduntalan, s mindent megvitatni, mert an­nak csak a munka látja ká­rát. Akkor kell alaposan bele­merülni az eszmecserébe, amikor annak itt az ideje. A JELENLEG ÉRVÉNY­BEN LÉVŐ kollektív szerző­dések módosításával 1970. március 31-ig kell készen lenni. A módosítások terveze­tét — akárcsak korábban a szerződés teljes szövegét — meg kell ismertetni a gyáron belül, s a véleményeket, ja­vaslatokat összegyűjteni, fi­gyelembe venni. Ez újabb jó alkalom arra, a tervezet fe­letti vita és eszmecsere, hogy a beleszólás jogát, az üzemi demokratikus jogokat most újból megpróbáljuk maga­sabb fokon gyakorolni. if j. Gerencsér Ferenc Aki példát mutat Szárszói igazgató benyitott Szemest osztályvezető irodá­jába. Szemest telefonált, a feleségével beszélt. Beszélt? Veszekedett súlyos szemre­hányást tett neki, kivörösöd­ve kiabált. Amikor meglátta Szárszóit, zavarba jött és „nem érek rá, szervusz” felkiáltással le­tette a kagylót. Az igazgató megcsóválta a fejét: — Ejnye, ejnye. így kiabál­ni azzal azi aranyos asszony­nyal. Ha' nem ismerném, hogy milyen angyal, még azt hinném, hogy okod volt rá. Egyébként nekünk, a hiva­tal vezetőinek a magunk harmonikus életével is pro­pagálni kellene a boldog csa­ládi élet szépségeit. És te? Kiabálsz szegénnyel. Akárki benyithat, és akkor kidérül, hogy milyen szép példát mu­tatsz. Az igazgató a kioktatás után átment a bérelszámoló­ba. Ott is puskaporos volt a hangulat. A bérelszámoló ve­zetője a gépírónőt szidta: — Miért hagyta négyszer is kicsengeni a telefont? Már nincs senki a vonalban. Pedig fontos ügyben vártam hívást. — Vgywn. Pista — legyin­tett az igazgató —. aki akar valamit, az majd újra tele­fonál. Kár il/yen semmiség miatt veszekedni. Dél volt, átment az üzemi vendéglőbe. Szárszói leült Aligai asztalához. Az éppen a levest szidta: — Megint langyos! Mindig langyos! Hogy az a... — No, ne káromkodj, a langyos leves egészségesebb, mint a forró. A városban volt estig dol­ga, azután sietett haza. Elő­re örült a beígért Ujházy- levesnek. Az asztal már te­rítve volt, és az asszony hoz­ta a levest. Szárszói megkós­tolta. azután ráripakodott feleségére: — Ilyen langyos levest lenni az asztalra! Elég ré­gen vagyunk házasok, tud­hatnád. hogy forrón szere­tem. Eliviheted. Az „úri kanász” receptje Sinka István húszéves jubileuma kát etettek, most legújabban szemcsézett állapotban, s rá­tértek a fejlesztett tápok (zsírral, dúsítottak) etetésére. Ezek tartalmi értéke maga­sabb. Ezek alkalmazása kíván aztán nagy szakértelmet és gyakorlatot. — Amióta a tápok etetését bevezettük, a korábbi 210 nap helyett 170—180 napra hízik meg 115 kilóra a ser­tés — újságolja a telepveze­tő. Változtat a technológián belátása szerint. Emeli vagy csökkenti a takarmányadago­kat. Figyelemmel kíséri az állatok étvágyát és sok fon­tos tényezőt. S mindig a legeredményesebb technoló­giát kell alkalmaznia. hogy • a legmagasabb súlygyarapo­dást érjék el. Ez a feltétele a gondozók érdekeltségének. Egyszerű a képlet: minél kevesebb takarmánnyal, mi­nél magasabb hízósúly eléré­se. így jár jól a népgazda­ság, s a dolgozó is. Tavaly, például a fiaztatók havonta átlag prémiumon kívül 2500 forintot kerestek. És ezt úgy, hogy az állatgondozók eddig minden hónapban 4 szabad napot kaptak. Újabban ezt 6 napra növelik április elsejé­től. Ezt úáltóműszakkal old­ják meg. Fizetésük nem csökken, sőt 5—10 százalék­kal még növekszik is. Nyolc óra, fehér köpeny Ez a gazdaságvezetés ré­széről előlegezett bizalom. Sőt. emelték a súlygyarapo­dásokért járó juttatások ősz­szegét is. Uj premizálási rendszert dolgoztak ki. En­nek alapján elérhető, hogy egy állatgondozó egy évben 2 darab sertést Is kapjon ter­mészetbeni prémiumként té­rítés nélkül. — Most érdemes igazán kanásznak lenni — mondja mosolyogva Sinka. — Én i? voltam, csakhogy nem ilyen úrikanász. mint a mostani­ak. 8 órás műszak, fehér kö-' peny, hat szabad nap. ' pré­mium. Dehát ez a fejlődés És ez már vonzza a fiata­lokat is. Nemrégen érte a megtisz­teltetés. Az „Állami gazdasá­gok kiváló dolgozója” kitün­tetettje lett. Mindenki örül neki. Megérdemli. Ha valaki, akikor ő egész életét a mun­kának szenteli. Farkas Kálmán Asszonyok a fogadóórán Az ok: alkohol PANASZ CSAK VÉGSŐ ESETBEN A CSALÁD KÁROSULT - SZABADULNI AZ ITAL RABSÁGÁBÓL Húsz éve, a megalakulás óta dolgozik a Balkányi Ál­lami Gazdaságban Sinka Ist­ván. És mindig valamelyik tanyán. így hozta a sorsa, a feladatok. ö a családjával mindig arra a telepre költö­zött, ahová a sertésállományt telepítették. A Balog-féle tanyán 16 esztendőt húzott le. Régi ál­ma. vágya volt, hpgy ne né­hány, hanem ezer meg ezer sertést neveljen, hizlaljon. Ezt teljesítették is. 30 éves volt akkor, s most 50. Hat elemivel kezdte, de a szük­ség, a lépéstartás a fejlődés­sel a szaktudományokkal, megkövetelte, hogy tanuljon, képezze magát. És Sinka Ist­ván — akiről példázni lehet­ne egy egyszerű parasztem­ber felemelkedését — példát mutatott. Munka mellett, a tanyáról járt be esti iskolába. Elvégezte a hetet-nyolcat és ufápa a kétéves szaktanfo­lyamot. Van szakmunkás-bi­zonyítványa. s több évtizedes tapasztalata. Ez az, ami pó­tolhatatlan. És van egy ta­nítványa, ifjú Hoványi Fe­renc agrármérnök, akit ne­vel. s aki neyeli-tanítja a te­lepen élő-dolgozó 30 szak­munkást. Ott van az iskola­tábla az irodában, rajta a megrajzolt sertés, s esténként itt gyűlnek össze, hogy is­merkedjenek a zoológiával. Elmaradt a külföldi üdülés Egyszer el akarták küldeni Csehszlovákiába két hétre. — Hogyan képzelik? De­hogy hagyom én itt a jószá­got. Két hét alatt történhet olyasmi, ami visszavetheti az egész állományt — érvelt akkor. És emberei is örül­tek. mert Sinka annyira érti a dolgát, hogy még arra is figyel; melyik* falkának mi­lyen az étvágya, s ahhoz mé­ri az adagot. — Sokszor még a frontát­vonulások is befolyásolták a jószág állapotát, étvágyát, a takarmányértékesítést — szól közbe a főállattenyész­tő, Visnyai József, aki a gazdaság párttitkára is. — És Pista bácsi erre is ügyel. Most 310Ö sertés. 177 nö­vendékállat van gondjaira bízva. Vezetésével országo­san is jelentős eredményeket produkálnak évek óta. Egy kiló sertéshús — önköltségé­nek — előállításában az or­szág első 10 legjobb gazda­sága között foglalnak helyet. Innen biztosítják a Nagykál- lóban és. a Nyíregyházán nemrég megnyílt állami gaz­daságok üzletébe a sertés­húst. A titok nyitja Hosszú lenne felsorolni, amit csinálnak. Egy évben csaknem minden koca két-- szer fial. A hízósertéseknél önetetést alkalmaznak. Kez­detben keveréktakarmányo­Csengett a telefon. Az asz- szony, kezében a tállal, meg állt. megfordult, s fürgén visszatért az asztalhoz, lera­kodott, majd a telefonhoz sietett. Közben háromszor is csilingelt a készülék. — Talán odamennél végre a telefonhoz! — kiáltotta ma­gánkívül az igazgató. Mire azonban a megrémült asszony leemelte a kagylót, már késő volt: a kapcsolás elmaradt. — Biztosan valami fontos ügyben hívtak! De vannak feleségek, akik nem törődnek a férjük hivatali dolgaival — morogta Szárszói, aztán vé- gigdült a rekamién. hogy a saját harmonikus életével is propagálja a boldog családi élet szépségeit. Palásti László «feil 1st * - ■- • ■ Most megy nyugdíjba L. A. Éveken át egyik fegyelmit kapta a másik után az ivás miatt. Előfordult, hogy itta­san ment dolgozni, vagy ép­pen be sem ment, úgy leitta magát. Már az elbocsátás gondolata is felvetődött. A legalacsonyabb munkakörbe helyezték: állomást takarí­tott. Ez nagyon fájt neki, szégyellte. Ezzel „fogták meg.” Újra és újra beszélgettek ve­le a vezetők, kilátásba he­lyezték, ha nem Iszik, visz- szakerülhet a régi helyére. A feleségét is bevonták ezekbe a beszélgetésekbe. Sok idő, energia ment rá, de sikerült. L. A. tavaly „Kiváló dolgo­zó” kitüntetést kapott. X. M. kétszeres „Kiváló dolgozó” volt, amikor elkez­dett inni. Rossz társaságba keveredett. Az ő feleségét is bevonták az állomás vezetői a „mentőakcióba”. De ez esetben a többszöri fegyelmi sem volt hatásos, sőt még az sem, hogy segédtiszt lété­re csak váltótisztításra al­kalmazták, pedig a vasúti szolgálatban ‘ez szégyen. Min­den eszközzel kísérleteztek vele. Rábeszélték arra is, hogy a felesége vegye fel a fizetését. Kölcsönökből ivott. 1968-ban elbocsátották. Egy év múltán felkereste az ál­lomásfőnököt. Hosszan be­szélgettek. Vallott az egy év keserveiről, kérte, segítsék vissza a vasúthoz. Alaposan meg kellett ezt fontolni. Ér­deklődtek a környezetétől, s végül javasolták az igazga­tóságnak: vegyék vissza. Fél éve dolgozik itt újra — most már kifogástalanul. „Segítsenek kérem, én már nem tudok mit kezdeni a férjemmel. Nem adja haza a fizetését, elissza. Nincs a gyereken rendes ruha, ke­nyérre is nehezen jut.” Is­merős szavak ezek a munka­helyi vezetők számára. Hány feleség, anya fordul végső kétségbeesésében férje veze­tőihez. Talán ez is a baj, hogy csak a végső eáetben! Az ital rabságába esni köny- nyebb, mint abból kikerülni. Egyedül pedig semmi esetre sem megy. Mint más bete­geknél, az alkoholistánál is eredményesebb, célraveze­tőbb gyógymód a megelőzés. Az első intő jeleknél közbe­lépni. .. Ezt ismerték fel a nyíregy­házi MÁV-állomás ' vezetőig Mert jönnek a felügyelő ál­lomásfőnök hétfői panasz­napjára és a korábbi évek­ben is jöttek az asszonyok sírva. Segítettek, de ez már nem elég. Nem szabad meg­várni ezt a végső állapotot. A családi életek feldultságát. nyomorba jutását. Olyan helyzetet, amikor már gyak­ran szolgálatba is ittasan megy a vasutas. Egyik olda­lon a család sorsa, másikon az utasok ezreinek a bizton­sága itt a tét. Megelőzés?! Első lépésként néhány éve bevezették a szondázást a közvetlen for­galomban közreműködő dol­gozóknál. Szúrópróba sze­rűen, vagy ha valakinek gya­nús a viselkedése, feltételez­hetően ivott. Ez a legkeve­sebb. Nagyon fontos odafi­gyelni az emberekre, meg­keresni az italozás okát, fog­lalkozni gondjaikkal, segíte­ni, ha lehet. 1400 ember dolgozik a nyír­egyházi állomáson. • Ennyi ember között sokféle akad, gyenge jellemű, meg­rögzött italos is. Ezekkel nem teketóriáznak, elbocsátják. Vannak azonban régi, jól dolgozó vasutasok is, akik a világért sem válnának meg a vasúti szolgálattól, és — mi­lyen ellentmondás! — a csa­ládjukhoz is ragaszkodnak. És egyszer csak jön egy ilyen ember felesége sírva: iszik a férjem. Ezeket meg kell menteni a családnak, a társadalomnak. Nem szabad hagyni, hogy visszahozó atat- lanul mélyre csússzanak — ezt vallják a nyíregyházi ál­lomás vezetői. Ezekért az emberekért nem szabad saj­nálni az időt. fáradtságot. Szó szerint meg kell küzde­ni értük, esetenként hónapo­kon keresztül. Az idő igazol­ta: az évek során eredmé­nyes volt ez a küzdelem. Kádár Etüi * A

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents