Kelet-Magyarország, 1970. február (30. évfolyam, 27-50. szám)
1970-02-19 / 42. szám
1870. február 19. KELET-MAGYARORSZÁC f. oMafl A fiatalok és az üzemi demokrácia AZT MONDTA A MINAP egy fiatal szerszámlakatos az ISG mátészalkai gyáregységeben, amikor az üzemi demokráciáról kérdeztem, hogy az az igazi üzemi demokrácia, ha a fiatalokat is szóhoz engedik jutni, figyelembe is veszik a véleményüket, és hagyják őket érvényesülni. Egyszerűen és gyakorlatiasan fogalmazta meg azt a tényt, hogy a dolgozó és a vállalat közötti kapcsolatnak nem csak a termelőmunkában való részvétel a lényeges eleme, hanem épp olyan fontos, hogy a vállalati tevékenység megszervezésében, irányításában, ellenőrzésében is részt vehessenek a dolgozik. .'•A mi társadalmunkban a dolgozót nem csupán a bérrel díjazott munka köti össze a közösséggel, hanem az is, hogy a vállalat irányításában és ellenőrzésében közreműködve a szocialista kollektíva tagjává lesz. A szakszervezeti tanács, a szakszervezeti bizottság, a termelési tanácskozás, a munkaügyi döntőbizottság, a társadalmi bíróság — mint az üzemi demokrácia intézményei — együttesen alkotják azt a keretet, amelyben a demokrácia érvényre juthat egy üzem életében. . Megyénkben sok új üzem, vállalat létesült, vagy alakult újjá régibőL Ezekben az ipari létesítményekben sok a fiatal, a harminc éven aluli. A többség csak most került az iparba. Ez a fiatalság nagy erőtartalékokat hoz magával. Nem mindegy tehát, hogy a fiatalok egyenrangú tagjai-e a termelő közösségnek, az idősebbekkel azonos mértékben részesei-e az üzemi demokráciának. Üzemek és példák sorát lehetne említeni arra, hogy a /.fiatalság komolyan veszi az ilyen megbízatásokat; a termelőmunkába, való beleszólás. döntés lehetőségét és természetesen magát a munkai. Épp ügy van jó néhány példa persze árra is, hogy ném élnek eléggé ezzel a lehetőséggel, vagy egyszerűen nem kapják meg a kellő lehetőséget, mert nincsenek számarányukhoz mérten képviselve az egyes bizottságokban, testületekben. AZ ALKALOIDA VEGYÉSZETI GVÁR KISZ küldöttr értekezletén hangzott el ez a mondat: „A vállalat vezetőinek véleménye az, hogy a fiatalok nagy többsége magatartásában, munkához való viszonyában méltóan képviseli a munkásosztályt”. Egy későbbi beszélgetés során tudtam meg a gyári KISZ- bizottság titkárától, Dubcsák Lászlótól, hogy a gyár hat üzemvezetője közül öten még a KISZ-korosztályhoz tartoznak, s hogy a művezetőknek fele, a csoportvezetők 30 százaléka fiatal; a most épülő és hamarosan termelni kezdő új gyárrészben, „a bővítésnél” pedig az osztályvezetőtől lefelé minden irányító poszton fiatal ember áll; négy ifjúsági brigád alakult a munkaversenyben, de ennél háromszorta több fiatal dolgozik felnőttekkel közösen szocialista brigádokban; 1969-ben nyolc újítást nyújtottak be az Alkaloidában, mind a nyolc fiatalok műve; tavalyi munkája alapján hat mérnök és három technikus nyerte el a „Kiváló ifjú mérnök”, illetve a „Kiváló ifjú technikus” címet, ez év január elsejével pedig elindították „A szakma ifjú mestere” címért folyó versengést is. Más a helyzet, sajnos, a vállalati tevékenység, a termelés társadalmi irányításában, ellenőrzésében való részvétellel ugyanebben a gyárban. Az összes dolgozók 30—31 %-a fiatal. Úgy lenne helyes tehát, ha az üzemi demokrácia különféle intézményeiben a megválasztottak csaknem egyharmada, ha nem is szigorúan KISZ-kor- osztálybeli, de legalább harmincon aluli lenne. Ezzel szemben például a 27 tagú szakszervezeti tanácsban mindössze két fiatal van a tizenegy tagú szakszervezeti bizottságban és az ugyancsak 11 tagú társadalmi bíróságban egyaránt kettő-kettő. Pedig nem valószínű, hogy ezekben a társadalmi intézményekben rosszabbul állnák meg a helyüket a fiatalok; ha beválasztották volna őket, mint a termelést közvetlen irányító pozíciókban, amelyekben már bebizonyították rátermettségüket. Csak két példát említenénk még arra, hogy ez nem egyedül az Alkaloidában probléma. Az öntödei Vállalat kte- várdai gyáregységében az összes létszámnak kb. 28 %-a fiatal, a szakszervezeti tanácsban viszont csak 18 százalékkal vannak képviselve; a tizennyolc tagú társadalmi bíróságban egyetlen harminc éven aluli van, a szakszervezeti bizottságban pedig egy fiatal sincs. Az 5. sz. Autóközlekedési Vállalat dolgozóinak több, mint fele harmincon aluli, a szakszervezeti tanácsban mégis csak 20 százaléknyi az ilyen korú tag, a társadalmi bíróságnak mindössze 26 %-a fiatal. SOKSZOR HANGOZTATJUK: bízunk a fiatalságban, s ezt abban látjuk igazolódva, hogy sok fiatal tölt be irányító posztot a termelésben. Azonban ennek a bizalomnak nem csak itt kellene megnyilatkoznia, hanem abban is, hogy — tágabb teret juttatva nekik az üzemi demokrácia intézményeiben — növeljük beleszólási jogukat, lehetőségüket a vállalatirányítás, az üzemi közélet dolgaiba. Például úgy, ahogyan a mátészalkai ISG-ben. Ebben a kétszeres értelemben is fiatal üzemben (három éve létesült, és az átlag életkor 28 év) a szakszervezeti tanácsnak fele, az szb-nek 40 %-a, a társadalmi bíróságnak egyharmada: fiatal. Bu- ru József, a gyáregység vezetője mondta el, hogy egy évvel ezelőtt a termelési tanácskozáson a felszólalók többsége egyéni gondját-ba- ját: a norm:/, a keresetet tette szóvá, ma viszont egyre több a kollektívát, az egész gyárat, a termelést érintő közérdekű felszólalás, vagyis hogy mind többen erről az oldalról közelítik meg saját problémájukat. A felszólalók közt mind több az okos javaslatot előhozó fiatal. Egy üzem, vagy gyár hangulatát sok minden befolyásolja. Egyebek közt az ott dolgozó fiatalok üzemi közérzete is, és ez maga is sok mindentől függ, talán mindenekelőtt az irántuk megnyilvánuló bizalomtól, attól, hogy felnőttszámba veszik-e őket. AZ ÚJABB ÉS ÚJABB GENERÁCIÓK egy adott (bár folytonosán : önfejlődő) üzemi mechanizmusba, rendbe lépnek bele, olyanba, amelyet az idősebbek . alakítottak ki, és formálnak. Ehhez kell tehát alkalmazkodniuk, ezt kell megtanulniuk, de olyan fokon, hogy idővel képesek legyenek ezt az üzemi rendet, a termelés mechanizmusát és az üzemi társadalom életét tovább fejleszteni, javítani, az új és új társadalmi követelményekhez, a szocialista, a kommunista célokhoz igazítani. És ehhez kellene az üzemi demorácia intézményeiben több lehetőséget adnunk a fiataloknak. 1 Seregi István Az univerzális zseni Megállt a teremnyi szoba közepén és várt. Megvárta, amíg a vezérigazgató föláll hatalmas íróasztala mellől és elébe jön. Akkor kedvesén mosolyogva biccentett: Csemegi Arnold. — Molnár — mondta a vezér és gyors kézfogás után a_ garnitúra foteljére mutatott. — Foglaljon helyet, Csemegi elvtárs! Csemegi belesüppedt a fotelba, lábát keresztbe vetette, kiemelt egy reprezentációs cigarettát, rágyújtott és miután szabályos füstkarikákat ügyeskedett, megkérdezte: — Szabad? — Ö, hogyne — bólintott a vezérigazgató, majd: — Miben állhatok rendelkezésére. Csemegi elvtárs ? — Ellenkezőleg! Én szeretnék az ön rendelkezésére állni, vezérem — mosolygott nagy leereszkedéssel egy újabb füstkarikán keresztül Csemegi, s csak úgy mellékesen megjegyezte —, vagy nem mondta Pisti? , — Kicsoda? , — Mármint a miniszter- helyettes elvtárs. — Nem, azaz... ő csak annyit mondott, hogy Csemegi elvtárs állás ügyben kíván velem beszélni. — Állás ügyben! — cso- jáüa a fejét Csemegi. — Ez a Pisti, ez a Pisti, ennek már srác korában is ilyen humora volt. Ugyanis együtt rúgtuk a labdát a grundon. Hajh, hajh! — Mély szippantás, fél tucat füstkarika, sóhaj, mosoly, legyintés, majd: — De nem erről van szó! Tövig égett Csemegi cigarettája mire lassanként kibökte, hogy miről van, azaz lenne szó. Ö jelenleg is főosztályvezető a Közép Műveknél de tekintve gazdag élettapasztalatát (felsorolás) eddigi „sokrétű” tevékenységét (részletezés), valamint abszolút megbízhatóságát (hivatkozások), nagyobb feladatra vágyik. A vezérigazgató könnyekig meghatva hallgatta végig. aztán bevallotta, hogy az új gyáregységükben valóban még néhány vezető állás betöltésre vár. A kérdés csupán az, mihez ért Csemegi Arnold. — De elvtársam! — szólt Csemegi hangjában nem titkolt sértődöttséggel. — Én eddig még minden poszton megálltam a helyem. Különben szíveskedjék informálódni Pistitől, azazhogy (elnéző heherészés) a miniszterhelyettes elvtárstól. A vezér azonban nem informálódott, hanem átadta Csemegi Amoldnak az új gyáregység dokumentumait és megkérte, tegyen javaslatot a termelési főosztály megszervezésére. Alig huszonnégy óra múlva Csemegi személyesen adta át tömör javaslatát a vezérigazgatónak. A vezér ismét hellyel kínálta Csemegit, és egy füst alatt (mármint egy reprezentációs cigaretta füstje alatt) átfutotta a tervezetet. — Ne haragudjon, elvtársam — szólalt meg aztán kissé bátortalanul —, de úgy látom elkerülte szíves figyelmét az, hogy az új gyáregységünkben automata gépsorok működnek, s így csupán hatvan-hatvan- két dolgozóra van szükség Ezért kicsit túlzottnak hat, hogy ön a termelési főosztályt százhuszonhét beosztottal gondolja megoldani. — Sajnos, vezérem — nevetett enyhe , fölénnyel Csemegi — a termelési főosztály munkáját nem lehet automata gépsorral elvégezni, oda gondolkodó emberfők kellenek. Hehehe! — Igen, igen — bólogatott a vezér és belepillantott a tervezetbe —, de három mérnök, egy főmérnök, két közgazdász, három osztályA (iszaszaikai kockázat Nem tudta teljesíteni árbevételi tervét a Tiszaszaikai Gépjavító Állomás, s ezzel együtt a nyereségtervből is hiányzik néhány millió. Az ötmilliós bevételi kiesés döntő és csaknem egyetlen oka az, hogy a Csepeli Szerszámgépgyárral való kooperációban nem tudták „hozni” azt a termelést, amit reméltek. Új dolog ez a kooperáció, 1969-ben kezdték, s tízéves a szerződés. A csepeliek gépeket adnak bérbe, mérnökkel, technikussal, művezetővel és szakmunkásokkal segítik a termelést Tiszaszal- kán és lehetővé tették, hogy az állomás dolgozói Csepelen tanulják a szakma fogásait. A gyakorlatlanság szerepe Tavaly januárban mindössze 13U0 normaórát tudtak teljesíteni Tiszaszalkán, az idén pedig tízezret. Ezzel együtt is csak 55 százalékos volt a gépek kihasználása, bár ez a mutató decemberről januárra hét százalékot javult. A számok jelzik, hogy a gyakorlatlanság milyen nagy szerepet játszott a termelésben. A normaórákat pedig a több évtizedes tapasztalattal rendelkező csepeliek teljesítményei alapján állapították meg. Az említettekből kiderül, hogy a visszaesés — vagy inkább a kezdeti kiesés — tipikusan ipartelepítési téma, és hamarosan tovább javulnak az eredmények. Tiszaszalkán azt tervezik, hogy év végére elérik a gé- ' pék 75 százalékos : kihasználtságát. s akkor már nem «veszteséges számukra a- kooperáció. A gépjavító munkásai tudtak a kialakuló együttműködésről, s annyi tapasztalattal rendelkeznek, hogy következtessenek, milyen eredménnyel jár egy kezdet. Nyilvánvaló volt, hogy a nyereségrészesedésük bizonyos mértékig — 1—200 forint erejéig — megsínyli ezt a telepítést. A többség mégis helyeselte. (Tiszaszalkán különben nem új dolog az ilyesmi: 1964/65-ben a részesedésből csarnokokat építettek, hogy legyen másoknak is munkahelyük). Főként az olyanok várták a csepeli vezető, nyolc főelőadó, tizenhat előadó, irattár hat személlyel, harminchat gépíró, s önnek külön egy, valamint titkár és személyi titkár, gépkocsi öt, személyi használatra kettő három sofőrrel és... — szaporán nyelt, nyeldesett a vezér, de hogy kiszáradt a nyelve, ar- tikulátlanul felüvöltött — és ön mit csinálna? — Hogy én? — csodálkozott a naiv kérdésen Csemegi. — Kérem, én mint főosztályvezető természetesen vezetem a főosztályt, aláírok, értekezleteket tartok, értekezletekre járok és a fontos ügyletekben, mármint külföldi partnerekkel személyesen tárgyalok. Ha kell, ki is utazom hozzájuk. — Értem, értem — bólintott szemét lesütve a vezér. — Természetesen ön beszél néhány nyelvet. — Oppardon! — rikkantott fel Csemegi. — Látja, vezérem, ezt el is felejtettem Szabad? — Kikapta a vezér kezéből a javaslatát. — Három tolmács — mondta és oda is írta. — Így kereken . egyszázharminc lesz a termelési főosztály létszáma. — Sajnos — szólalt meg sokára, hogy sikerült lélegzetet vennie, a vezér — úgy látom, a mi vállalatunk még nem elég nagy az ön képessége számára. Sólyom László i gepeket, akiknek hozzátartozóit felvették az állomásra. A 90 betanított munkás nagyobb részét akkor vették fel, szinte első munkahelyüknek számított ez. És az idén végző 21 esztergályosról sem kell elfelejtkezni: nekik nem kell más vidéken munkát keresni. „Miért kell ez nekünk?“ Sokan .ellenezték a csepeli szerződés, megkötését: “.Miért kell ez nekünk? Meglennénk már enélkül is!” — mondogatták. És azt, hogy miért Vállal ilyen felelősséget a vezetés? Bizonyos, hogy nagy a kockázat. Egyrészt saját jövedelmük sínyli meg: csak prémiumban 13 ezer forint a kiesés például az igazgatónál, nem számítva a nyereségrészesedést.. Másrészt nem biztos, hogy tudják hozni a tervezett eredményeket. (Mint ahogyan történt is). S a népgazdaságnak nem mindegy, hogy a drága gépek milyen kihasználtsággal működnek: ha kapacitásuknak csak a felét „hozzák”, az már szinte pazarlás. De természetes is, miként az. hogy nem iehet mindig minden tevékenység nyereséges: A fentiekből kiderül, hogy a csepeli kooperáció elsősorban politikai döntés volt, s a gazdasági szerepe csak a második helyen jöhet számításba. A beregi térségnek egyetlen komoly vasipari üzeme a gépjavító állomás. Bar a foglalkoztatottsági gondok megoldása nem a gépjavítósok feladata — ez társadalmi kérdés és nem vállalati, — részüket kiveszik belőle. Másrészt — a fejlesztési alapok hiányában — a gyors növekedést csak így lehetett elérni. Ha a gépjavító állomás fejlődése töretlen, később a műszaki kultúra, megteremtésének bázisa lehet megyénk e vidékén. E>za* pedig a további iparosításnak adhat lehetőséget és lendületet, szakembereket nevelhet, taníthat, s ,,ők itt üzemi gyakorlatot is szerezhetnek. Igazolni az áldozat helyességét! Az árbevételi kiesés és az elmaradt nyereség tehát nem egyértelműen negatív tény, sőt. A kockázat ezzel jár. Ám — miként a sakkban — csak az az áldozat számít korrektnak. amelyik eredményes, később bizonyítani tudja, hogy érdemes volt. A hetvenes esztendők — mert nemcsak az idei! — munkálkodásának egyik célja kell legyen: az eredményekkel igazolni az ipar- fejlesztésért hozott áldozat korrektségét. Ha ez nem sikerül, csgte akkor mondható el, hogy nem volt érdemes belevágni, megalapozatlan volt a ti- szaszalkai vezetés döntése, s ilyen, hosszú távon veszteséges iparfejlesztésre nem sok szükség van. Ilyen helyzet kialakulása azonban valószínűtlen, s a prémiumban meg részesedésben most elveszített ezer forintok akkor igazán megtérülnek. Kun István KOMMENTÁR Minőségjavítás tudományosan Sok módja van a termelő és értékesítő üzemelt együttműködésének. Ennek egyik példája a MÉK és a kéki Búzakalász Tsz együttműködése. Ismeretes a szakemberek és a külkereskedők körében, ho gy az exportpiacon kizárólag csak a szabványnak megfelelő és jó minőségű zöldséget fizetik meg. Ebből lesz valuta. Csakhogy eddig éppen a termesztésben tapasztalt szabvánnyal ellenkező áru nem felelt meg sem az export, sem a konzervgyárak követelményeinek, az oldalhajtások miatt. A gyökér minőségének javítasa érdekében a MÉK es a kéki tsz a Kertészeti Kutató Intézet ajánlására együttes kísérleteket végez. Igaz sok energiát, befektetést és kockázatot igényel, de ha sikerül, jól jár a közösség és a MÉK is. De még jobban a népgazdaság, hiszen e fontos cikkből több kerülhet exportra és a konzervgyárakban feldolgozásra, s ez haszonnal jár. Nem is szólva arról, ha eredményéit elterjesztik a közös gazdaságodban is. Találkozó érdekek Egyik esztendőben sok a vöröshagyma, a másikban alig lehet még a pult alól is kapni. E fontos és keresett cikk tervezett megyei felvásárlása az értékesítési szerződések ellenére sem biztosított. Szabolcs megye szükségletét a társmé- gyékből szerezzük be. Ez költséges, drágítja a hagyma árát és nem biztonságos. Hogyan lehetne ezen változtatni? Közismert, hogy megyénk egyes területein, így Dombrád, Tiszatelek, Mária- pócs, stb. környékén korábban a vöröshagyma termesztésének nagy hngyományai voltak. Szakemberek szerint a magról termesztett szabolcsi hagyma minősége, tárolóképessége lényegesen jobb, mint a jelenleg társmegyéből beszerzett hagymáé. Igaz ugyan, hogy e hagymák mérete nem éri el a szabványban előírt 4 centit, de a tapasztalatok azt mutatják, hogy a háztartások szívesebbe^ fogyasztják a szabványméreten aluli, de a jelenleginél elálóbb hagymákat. Akkor miért hem termesztettük? Nem volt kifizetődő, nem ösztönzött rá senki. A közellátás érdeke, s a MÉK, valamint a szövetkezet érdeke találkozott abban az ötletben* amely a MÉK vezetőinek jutott eszébe. Most dolgoznak azon az ösztönzési rendszeren, amely remélhetőleg Szabolcsban is fellendíti a hagyma termesztését, s így bízhatunk benne, hogy nem lesz a jövőben hiányzó cikk a vöröshagy-' ma. Egy kooperáció mai gondjai, holnapi reményei
