Kelet-Magyarország, 1970. január (30. évfolyam, 1-26. szám)
1970-01-01 / 1. szám
i. oldal Kft.rr maöyaworsíAö 1970. január 1. Cseres Tibor i Diszkrét pisszeníés Hajnalban találták meg a testet. A helyszínelés délelőtt kilencre befejeződött. Boncolás csak holnap lesz. Vasárnap a boncolok néni dolgoznak. Gyengén adagolta a gázt Bi recz Inkább gondolkozni 5/: restett, Már délre vagy tíz haragosát találták meg Dubának. 'gyen osztoztak a neveken Tapodit ketten ismerték. — Majd én — mondta Berecz, Előbb azt hitté, ott lakik H. környékén. De a nyilvántartó másképpen mutatta. Azóta mar Sz. alatt a Tisza-parton A Pannóniának kétszer félóra k lóubség. berecz kímélte a gázt, úgy g adottá, inkább szemlélődik. Még a betonút is száraz és poros volt, augusztusi, s éppen ezért legalább tíz kilómé: rrel elébb megérezte a ín - sít. Ezért Is jól választott. A villát a holtág mellett találta meg. Nem gondolta hogy ilyen elegáns házba jut. És az is látszott, saját ház K: szomorodott Berecz. A munkát ez nem könnyíti, de nem is nehezíti meg. Fürdőszobás ház, s az udvaron semmi ói, vagy ilyesmi, hanem külön, épített garázs. Helyes. Talán még fűteni is lehet. Ennek most semmi jelentősége. Kapu előtt támasztotta fel a "Pannóniát — az úttesten és csengetni kellett. Időbe telt, míg egy szőke nő jött. Ezeknek nincs cselédjük? Elébb nem akart még a kapuhoz sem jönni, de amint meghallotta, mintha megijedt volna, visszament a kulcsért. Mikor nyitotta az ajtót, hosszú köntös volt már rajta, s a kaput nem zárta kulcsra. A házat megkerülték. — Férjem a fürdőszobában van éppen. Fiatal, ruganyos nő, biztos meg gyereke sincs. Gondolatban megtapogatta a csípőjét. A ház mögött a kertben, ce mentkockás placcon piros vászonernyő alatt fonott székek, egymás hegyén-hátán. Az asszony gyorsan elrendezte őket, hellyel kínálta Bereczet. Távolabb maga is leült,- mintha hosszan akarna hallgatni valami beszámolót, de még azt se kérdezte meg, mi járatban. Az időjárásról beszéltek m égis néhány szót. Szép barna lábát térdből előrenyújtotta a pongyola alól. Nem Berecznek mutatta, csak magának. Tapodi nem mindjárt jött, csak megmutatta előbb az ajtóban felsőtestét. — Egy pillanat türelmet — úgy tett, mintha nem ismerné meg. Atlétatrikó volt rajta. De aztán gyorsan elkészült. Ingujjban, puphn- ingujjban jött elő. — Az erdőgazdaságtól jött? — kérdezte közben az asz- szony. — Dehogy. A rendőrségtől. Közben a férfi is kezdte mondani az időjárást, s az asszony fürgén eltűnt. — Állok rendelkezésére — tarta ki aztán a karját. Maga is leült. Nyúlfark bajszát és vastag szemöldökét jól ismerte Berecz. Piszok. Mindig átnéztél rajtam. — Fontos lehet, ha így vasárnap. Igaz? őrmester úr. Berecz még egyszer felállt, kissé ingerülten bemutatkozott, Tapodi mosolyán, melyet finoman elnyomott, láthatta, fölöslegesen. — Saját ház? — telt most egy másik fölösleges rnozdu latot Berecz. Tapodi egyszerre türelmetlenné vált, csak biccentett. — Rendelkezzék vélem. — Szép ez a vasrács. Kó- vácsmunka? A lakásból m asszony pisszentett valamiért, A férfi odafigyelt. — Természetes — vriond- ta s az újabb pisszegésre bosszúsan — ne pisszegj! Mondd meg, ha akarsz valami* Az asszony az ajtóban. — C. ga rettát hozzak ? — Nem dohányzom. — Miről lenne szó, főhadnagy elvtárs. — Haragban van ön Duba Gergellyel? — Nem ismerem. — Nem ismeri, vagy nem emlékszik rá?-— Nem rémlik. Az asszony teljes utcai öltözetben kijött, bent nem tud hüllgatodzni. — Nem zavarok? — leült. — Duba, Dúl:a. Honnan is? Talán a lovak? — Lehet. — Igen, igen. Megharagudott, mert lovat vettem tőle és utóbb rájött, hogy az állat belső értéke nagyobb a kialkudott árnál, és elcserélte a járlatlevelet, Berecz ezt nem értette, de hallgatott. Az asszony nagyon diszkréten pisszentett. — De pörre nem ment a dolog — mélázott Tapodi, — legtöbben megharagszanak, akikkel, akiktől... szóval sokan neheztelnek, hogy a lovakhoz értek, s hogy ebből profitálni is tudok. Ne értsen félre. Valami morális előítélettel viseltetünk még a lovak iránt, no persze nem magamra értem, hanem társadalmunkra, amely a lóhúst megveti. Mert a ló szent állat. Igaz. Ha akarja elmagyarázom a szisztémámat. Nem csak azért, mert most már utána vagyunk a lókonjunktúrának, hanein, aki nem tanulta meg gyakorlatból, az a rendszerrel, a lóismével, mit sem tud kezdeni. — Haragban voltak? — Én? Miért lettünk volna haragban. Nem barátkoztunk mi. — Az ember csak barátaival tarthat haragot — magyarázta az asszony, s egy ásítást nyomott el. Délután? — Bocsásson még, de miért érdekli ez önt, főhadnagy elvtárs. — Az éjjel meggyilkolták Dubát. A házastársak elhallgattak. Összenéztek, aztán ki a kertbe. — Milyen gyártmányú a kocsijuk. — Símea. — Majd szeretném megnézni. Mi köze ennek hozzám, hozzánk? — A holttest mellett a homokos dűlőúton gépkocsi nyomait találtuk, a nyomoknak határozott közük voll az esethez. Tapodi arcán fehérén fűtött végig a" riadalom. — Mikor történt? Éjfél körül. Hajnali négykor fedezték fel. A házástársak megint ösz- szeneztek, melyikük szóljon. Kérem — kezdte az asz- szony — mi hajnalban feküdtünk le. Egész éjjel vendégeink voltak. Egész éjjel fenn voltunk. Talán éppen négykor mentek eh — Elhiszem — mondta közömbösen Berecz. Hányán voltak? (Szőftyi Gyula rajza) — Egy tíztagú társaság. Nagyon elhajoltunk. Tíz tanunk van, hogy én egész éjjel.« — Tehát tizenketten voltak. — Nem kérem, tízen. — Ez esetben csak nyolc tanúja van. — Ja, úgy, persze. Dehát nyolc is elég. — Éppen ön állítja, hogy nagyon elhajoltak és olyan állapotban. A házastársak teljesen megnémultak. — El tudná ön mondani, lei mit csinált az éjjel és mit mondott? ■ Nem. — És azt sem, hogy mikor ki tűrd el öt percre, negyedórára. Esetleg..— Nem. — És az is érdekli, kivel? — Engem csak az érdekel, amit az ön férje mond, — Nagyon kérem ne öpöz- zön. — Azért ülök itt vasárnap.« Dubának ugyanis semmi köze a lovakhoz. — Szivem, nem főznél egy jó feketét? / Az asszony lustán felkelt, mozgásán nem látszott a félsz. Berecz azon töprengett, milyen állatra hasonlít. Milyen szép állatra. — Kérem — hajolt feléje a házigazda — egy félreértésről van szó. Én az állami gazdaságnál voltam akkor odaát. Érkezett egy revizor Pestről, ősz volt, talán tél eleje. Alighanem a bort ellenőrizte, vagy a mustot. Munka végeztével szabad esténk volt. Nem tudtunk semmi érdemleges szórakozást prezentálni neki. Immel-ámmal kortyolgattuk a bort a kártya sem ízlett, a viccekből kifogytunk. Nő kéne, azt mondta a revizor. De már akkor nyomás volt benne is, bennünk is. Az éjjeliőrt, András bácsit elküldtük egy konyhalány után. Az üzemi étkezdén dolgozott, addig én nem is nagyon figyeltem fel rá, csak aztán... Akkor este, hogy hivattuk szendvicseket készíteni, mert még is éheztünk. És úgy terveztük, hogy megkínáljuk valami édes pálinkával, aztán lekapjuk a tíz körméről. — És lekapták? — De le ám mind a húszról. — Simán boldogultak vele? Tapodit elkapta a férfikaland heve. — Rúgott harapott, de mi hárman voltunk, meg a konyak, meg a likőr. Mielőtt Berecz még valamit kérdezhetett volna, elkészült a kávé. A férj szemöldökével magyarázta az asszony feje fölött, hogy óelótte egy szót sem az előbbi témáról. És folytatta az elbeszélést ugyanolyan diszkrét fojtott hangon: — És ez kérem azért van, abból adódik, hogy én nagyon jól ismerem a régi nagymenő kovák családfáját, pedigréjét S ami fontos az egyes te- nyésztörzsek fajtajegyeit, bil- logait is. Vagyis bélyegeit. No mármost abban a nagy lovat- lanításban meg tudtam tenni, ami eddig képtelenség lett volna, ha gondoltam is rá én személy szerint. Igen, gondoltam rá előbb is, de kétmillió udvarba nem nyithat be az ember. És most a virsliből mentettem meg őket. Annak a bizonyos morálnak még eleget is tehettem. A vásártéren felhajtott állományra csak rátekintek, felismerem, ha közt« vannak. Kicsi a tévedési százalékom!... No persze, fejben kell vinni a miegymást, a szabályokat, hogy csak egy példát mondjak, többek között mit: a klasszikus négy testtáj legyen hosszú: nyak, mar, váll, comb. Berecz az asszony testét nézte, Tapodi meg a cementlapoknak beszélt. ~ Négy testtáj legyen rövid: fül, csiid, ágyék, farok- kocsány. Négy meg legyen széles: homlok, szügy, farcsont, szárkapocs. Na kérem — sóhajtott fel diadalmasan, S beleivott kávéjába. Eleinte úgy elkapott a láz szerettem volna egész ménest megszerezni magamnak, vagy akár a gazdaságnak. A gazdaságnak? Hol él maga ember! Ez nem a mi profilunk! A gebéket mégis megvettem, kipofoztam, felhizlaltam, azaz feltápláltam és a Külker Vállalat útján...! Érti főhadnagy elvtáns? Utján. Külföldi tenyésztésbe! — Ötszörös áron? Az asszony is, az ember is tett egy sokalló fejmozdulatot. De el is hárították a további kérdezősködést. Berecz engedett. — Nem Dubának hívták azt az embert, aki drótkötelet feszített ki az ön motor- kerékpárja útjába? — Persze neked volt motorkerékpárod is — kacagott fel és hallgatott el mélyen az asszony — legény korodban. — Várjon csak — töprengett Tapodi, — lehet. De hiába pereltem, nem tudtam semmit megvenni rajta. Csóró alak volt. De hogy ne felejtsem. Itt vannak például a Kincsem utódai. Hallott a Kincsemről? Nem? A csodakanca. A hatvanas években, ötvennégy versenyben verhetetlen volt! Annak az ivadékai ! — Ennek a Dubának talán életében nem volt lova. — Mondtam is kérem, csóró alak volt. — Mért csinálta azt a dolgot a drótkötéllel? • — Erre soha nem tudtam rájönni, —- Nem volt időm sajnos, csak futólag néztem bele abba a régi aktába a járásbíróságon. Valami menyasszony- féléje volt a fickónak. — Fickó? — amult az asz- szony — Hát Duba, természetesen. Valami Anna nevű lány az állami gazdaságból. Kérem annyi emberrel van bajom naponta, már nem emlékszem. Lehetséges. Miért fontos ez önnek? — Bocsásson meg. És bocsássa« ak meg, de a Simcát még megnézem. Átsétáltak a garázshoz. Tapodi komótosan kinyitotta a zöld vasszárnyakat. Az asz- szony már nem követte őket. Berecz csak a kerekékre nézett. Szabad szemmel megállapította, a méretek nem egyeznek. Duba teste mellett más kocsi járt. És amint becsukták ismét a garázsajtót, Tapodi biztonsága egyszerre visszatért, búcsúzáskor nem nyújtott kezet. Berecz visszafordult. Emiatt. — Hogy hívják azt á konyhalányt? Ezt már az asszonynak is hallani kellett. — Fogalmam sincs. — Miféle konyhalányt? — úgy állt a napon, hogy a fény átsütött szoknyáján a combjai közt, — hiszen nem volt szó semmiféle konyhalányról. — Ez egy másik ügy, fiain, még a motorkerékpáros időkből. ~ Ja, persze, akkor nem izgatom magam — mosolygott az asszony, biccentett, s bement a házba. ~ Tehát? — máírácskodott Berecz. — Biztos hogy nem emlékszik annak a konyhalánynak a nevére?-— Várjon csak. Igen, megvan. Anna. Valami Anna. Berecz már a motort ál bajlódott, csak biccentett Devccseri Gábor: Rákóczi tölgye 1. Rákóczi alszik. Termékeny legenda fektette őt e lombos törzs alá. A Fejedelem bújdosik — e az álmok köré sereglenek, rnegbúnak bujdosó nagy szive mellett, álmok lélegzik ki ós be nagy álmát, miért ébrén volt ée kardot fogott Ha felfutnak e fa koronájára íb az álmok, ezertelátnak a hazában, és szérteszállnak aztán sokfelé, beszőnyegezni Északot, Delet, s harsanni — mert az erdei madár csöpp csőre hajdani kürtté növekszik — az emlék-teli Kelet s Nyugat felett. 2. Os'ik levetette épp a köpenyét, csak ráhevert, vagy ezt sem tetté, csak átváltozott eszmévé, s itt maradt. S ki magát eszmévé osztotta szét a rozsdabarna domb alatt, most már övé itt minden pillanat. •Vajda Ernő: öreg fák című, a közeljövőben megjeleni fotóalbumából. /ankovich Ferenc: AZ Új ÉV Hát foglalj helyt szobámban, te tégi, hü barát! — Két bögre ónedűt hoz két kéz a havon át... Uj év? vagy Uj esztendő? Ki vagy? Bíz, egyre megy. Havas már minden emlék, a romok és a hegy... Hatvanharmadszor fősz el (hl az idei hó) szép váltogatott lépttel, két szekund egy trió... S a tavalyi furuglya míg hópirt énekel: lám, az idei lobja fehérben olvad el. — Rég lesem, jöttön-menten, jégre jég, fagyra fagy: hatvankét féle álarc mögött, végre, ki vagy? Hagyd abba furulyádat a sok-hímű danát, * a rezzéntóbb, szikárabb tövis zöngé danáid! Mi szükség álarcodra, úgy nevess mint a Hold — Már hozd felém, ragyogva, a békét lelt mosolyt. begyünk ma, ketten, látók, Hé! újbort és dadát -~ Jer, foglal) helyet szobámban, te régi, hü barát. Képzőművészeink vázlatkönyvéből; KÖSZÖNTŐ. (Mohácsi Regős Ferenc najasj
