Kelet-Magyarország, 1970. január (30. évfolyam, 1-26. szám)

1970-01-25 / 21. szám

RüT.rr MAGYARORSZÁG WW fanvtér 95. CSALÁD — OTTHON A jogról mindenkinek: 8. A szülő és gyermeke A gyermek születésétől nagykorúságáig nevelés­re, gondozásra szorul, s mindezt elsősorban szüleitől kell megkapnia. A törvény is abból indul ki, hogy „a kiskorú gyermek szülői felügyelet, vagy gyámhatóság, alatt áll. A szülői felügyeletet a kiskorú gyermek érde­keinek megfelelően kell gyakorolni.” Természetes, hogy a gyermek érdeke elsősorban az, hogy a szülők együtt éljenek, s őt közösen nevel­jék. Sokszorosan bizonyított tapasztalat, hogy azok a gyermekek fejlődnek testileg-lelkileg a legegészsége­sebben, akiket a szülők együtt, a családban nevelnek. Ilyenkor — mondja a törvény — a szülők együttesen gyakorolják a szülői felügyelet jogát. Ez a jog magá­ban foglalja a gyermek gondviselésének, vagyona ke­zelésének és törvényes képviseletének jogait és köte­lességeit. A legelemibb jog, és kötelesség, amellyel tulajdon­képpen minden házasuló fiatalnak is tisztában kelle­ne lennie, a gyermek feletti gondviselés. A családjogi törvény így határozza meg: „A szülői felügyelet kö­rében a szülők kötelessége, hogy a gyermeket gondoz­zák, neveljék, testi és szellemi fejlődésében elősegít­sék.” Kötelesek tehát a szülők — és mindig együtt, egyforma jogokkal és kötelességekkel az apa és az anya! — a gyermeket születésétől kezdve egészséges körülmények között tartani, táplálkozásáról, ruházko­dásáról és mindenféle szükségleteiről gondoskodni. Amikor elérkezik annak az ideje: iskolába is be kell íratnia, törődni kell azzal, hogy a gyermek járjon is­kolába és ott is tegyen eleget kötelességének. A szülők feladata az, hogy a gyermeket — életük folytatását — otthon is neveljék, megismertessék a mindennapi élet dolgaival, természetesen életkorának megfelelően. Kü­lön ifjúságvédelmi törvények intézkednek arról, hogy a gyermeknek — akár a szülői házban, akár másnál nevelkedve — az egészséges életmódra, tisztaságra, az évszaknak megfelelő ruházkodásra és az életkora sze­rint szükséges mértékben a személyes szabadsága meglegyen, korlátozást, sérelmet indokolatlanul ne szenvedjen. A neveléshez szükséges fegyelmezésben nem korlátozza a törvény a szülőket, de megtorolja a kegyetlenkedést, a kiskorú védtelenségével való mindenféle visszaélést. Állast foglal a törvény abban a — családi körök­ben sokat vitatott — kérdésben is. hogy ki döntheti el, milyen pályát válasszon a gyermek: „Azt, hogy a gyermek milyen életpályára készüljön, a szülői fel­ügyeletet gyakorló szülők határozzák meg. A gyermek részére azt az életpályát kell választani, amely hajla­mainak, testi és szellemi képességeinek, valamint egyéb körülményeinek leginkább megfelel.” De leszö­gezi azt is: ,Á gyermek köteles szülei iránt tisztelet- - 'tel viseltetni, nekik engedelmeskedni és fáradozásaik eredményességét tőle telhetőleg elősegíteni.” A szülő és a gyermek közti, törvényben szabá­lyozott kapcsolat másik része a vagyonkezelés. A szü­lők joga és kötelessége, hogy — amennyiben gyerme­küknek külön vagyona van — ezt a vagyont kezeljek. Kötelesek ugyanolyan gondosan végezni ezt, mint sa­ját vagyonuk kezelését, s ha a gyermek nagykorú lesz, vagy a szülők vagyonkezelése bármilyen ókból megszűnik, a vagyont számadással együtt kell kiad- niok. Ha a gyermek dolgozik, keresete nem tartozik a szülők felügyelete alá. azzal ő maga rendelkezik azzal a megszorítással, hogy ha szülei háztartásában él, a közös kiadásokhoz arányosan hozzájárulni kö­teles. A gyermekét nevelő szülőt megilleti a gyermek törvényes képviseletének joga, amely egyben köteles­ség is. Személyi és vagyoni ügyekben a szülő képvise­li kiskorú gyermekét, kivéve, ha a gyermek családi jogállásáról van szó, vagy ha a gyermek érdekeivel szemben a szülőnek, házastársának, illetve egyenes ági rokonának érdekei állnak. A szülői felügyelet joga csak az egyik szülőt ille­ti meg, ha az apa és az anya külön él. Általában azt akinél a gyermek elhelyezést nyert. Ha a szülő akar a házasságban, akár a külön élő szülő — visszaél a felügyelet jogával a gyermek serelmere, a bíróság a szülői felügyeletet megszüntetheti Egyes esetekben, például, ha a szülő cselekvokeptelen ismeretlen he­lyen van vagy a gyermek a külön elő, másik szulő- E ületve intézetbe került, a szülői felügyelet szünetel. Várkonyi Endre Moszkvában is divat a bőrmellény. Receptek SAJTOS RÚD. 30 deka lisztből 15 deka vajjal, '5 deka reszelt füstölt sajttal, 15 deka főtt, áttört burgo­nyával, 2 egész tojással, egy kis piros paprikával, sóval és kevés törött borssal íze­sítve, tésztát gyúrunk. Hű- vös helyen pihentetve ■.So­dorjuk. s mint a hájas tész­tát, négyrét hajtjuk. Félórái pihentetés után megismétel­jük a műveletet, maid ki­nyújtva a tésztát megkenjük tojással, s jól megszórjuk reszelt sajttal, vagy kömény­maggal. Rudacskákat vágunk belőle és forró sütőben gyor­san sütjük. käposztasalAta. a fehér káposztát vékony szeletekre vágjuk és né­hány percre forró sós víz­be dobjuk. Leszűrve mély üvegtálra tesszük, hozzáke­verünk egy keVés reszelt hagymát, késhegynyi tonnát, kevés mustárt és aki szereti bőven megöntözheti majo­nézmártással. Kozmetika Árcúpolás Először egy általános ér­vényű szabály: Az arcbőr hű tükre egészségünknek. Szép arcbőre csak annak lehet, aki egészséges. Senki ne higgye azt, hogy masz- százs vagy kozmetikai csoda­szerek révén megszépülhet, ha nem egészséges, vagy ha rendszertelen az életmódja. És most — térjünk az ápo­lásra. Normális arcbőrük rend­szerint a fiatal nőknek van. A bőr rózsaszínű vagy barnás és közepes zsírtar­talmú. Időjárási viszontág- ságok nem befolyásolják, s a közönséges szappant is ki­bírja. A későbbi években kezd csak a bőr száradni Az ilyen arcot normálisan mossuk, a bőrnek nincs szük­sége sem krémre, sem arc­vízre. Ha erős napsütés vagy rossz szappan izgatja fel a bőrt, egyszerű zsíros krémet használjunk. A száraz arcbőr vékony, sápadt rózsaszínű, nagyon kényes az erős szappanra és az időjárás hatására. Gyak­ran hámlik. Jó zsíros mosdószapparmal mossuk meg. Ha mégis hám­lik, használjunk lágyabb vi­zet a mosdáshoz, akár eső­vizet. Minden második este kenjük be arcunkat zsíros krémmel. A zsíros arcbőr vastag, fehéres vagy sárgás árnya­latú, fénylik a zsírosságtól, és gyakran képződnek rajta pattanások meg mitessze­rek. Napjában kétszer mossuk meg arcunkat meleg vízben, szappannal. Este mosdás után szaliciles szesszel dör­zsöljük be az arcbőrt. Időn­ként forró vizes borogatás vagy gőzfürdő is hasznos. Gőzölés után pálcikára vat­tát csavarunk, alkoholba mártjuk és gyenge nyomás­sal eltávolítjuk az orr mélye­désében, az arccsonton levő és a száj körüli felesleges zsiradékot a bőr pórusaiból. Utána tiszta vattával tö­rüljük le az arcot. Ezt a koz­metikai műveletet csak na­gyon tiszta kézzel szabad vé­gezni, nehogy megfertőzzük a bőrt. Utána pedig hideg vizes borogatást teszünk az arcra, hogy a pórusok össze­húzódjanak. Ne használjunk semmilyen krémet! öregkorban a zsíros arc­bőr gyakran szárazzá válik. Meg kell figyelni, és ilyen­kor idejében meg kell vál­toztatni az arcápolás mód­ját is. A vegyes arcbőr talán a leggyakoribb. Az orr kör­nyéke, a szemöldök közti rész és az áll rendszerint zsíros, az arcbőr többi része száraz. Ilyenkor az egyes helyek jel­lege szerint ápoljuk az ar­cot Az egészséges lakáshasználat és a tél A tél, a hideg a szobába Ívé - szerit rnindannyiunkat 0i ziikor megkétszereződik a hei; es es egészséges lakás jelentősege. Sokkal nagyobb gondot kell fordítani éssze­rű használatára, mint nyá­ron. amikor a kitárt ablakok B" lett a lakószoba jófor- nfan csak annyit jelent, hogy tető legyen nyugvó­helyünk felett. Sem a szel­lőztetés, sem a zsúfoltság, sem a fűtés és világítás nem okoz különösebb gondot. Az első és legfontosabb tennivaló ilyenkor a szüksé­ges mennyiségű friss levegő biztosítása. És mégis a leg­több hibát a szellőztetés so­rán követik el az emberek, snert az a leggyakrabban vagy kevés, vagy sok, vagy helytelen, de a legritkább helyet. Nem beszélhetünk róla ele­get, hogy a szellőztetés cél­ja a levegő felfrissítése, mert a széndioxiddal, eset­leg vízgőzzel, párával telí­tett, elhasznált levegő fá­radttá, bágyadttá, álmossá teszi az embert. A jó szel­lőztetés a lakóhelyiség hő­mérsékletének nem árthat — mégis hányán féltik tőle a szoba melegét — mert azt nem a levegő átmelegedett volta biztosítja, hanem a fa­lak, a bútorok, a környezet melege. Ha jól fűtenek, ak­kor a környezet a meleget megtart a és a felfrissített levegő pár perc leforgása alatt hozzámelegszik a kör­nyezethez. A szellőztetés akkor he­lyes, ha a > helyiség elhasz­nált levegője minél hama­rabb kicserélődik frissel. Ha nagy ablakfelületet nyitnak és szémbe, vagy más helyi­ségen át légjáratot teremte­nek, a levegő tekintélyes légterű helyiségekben is 3—4 perc alatt felfrissül. Ezt zsú­folt helyiségekben bizony na­ponta többször is meg kell ismételni. Helytelen az a szellőztetés, amikor a falak és bútorok úgy lehűlnek, hogy a szükséges hőmérsék­letet csak fokozott fűtéssel tudják visszaállítani. Ez pa­zarlás. erre nincs szükség. Sok helyen komoly hiba a téli zsúfoltság. Ennek rend­szerint a fűtőanyag-megta­karítás az oka. A túlzsúfolt­ság nem biztosítja a pihe­néshez szükséges kényelmet és a fertőzések terjedését segíti. Egyetlen hurutos csa­ládtag megfertőzheti a vele egy helyiségben lakókat. Ilyenkor a családnak a munkából való kiesése, leg­alább annyi kárt okoz, mint amit a fűtésen esetleg meg­takarított. Sajnos vannak olyan há­zak, ahol egyetlen lakószo­bával kell számolni, ahol té­li tartózkodásra csak a la­kókonyhát használják. Ilyen helyen még sokkal fontosabb a szigorú rend, tisztaság biztosítása és megtartása, a nyugalom szempontjából a férőhely ésszerű felhaszná­lása. Ha már összezsúfolódott takarékosságból, vagy kény- szerűségből a család, a fo­kozott tisztaság és a gondos szellőztetés az egészség meg­tartásának a titka. Ste, & L. Orvosi tanácsadás Sört vagy rántott levest? Mitől lesz több teje a szoptató mamának — Mi van veled, Valikám? A múltkoriban még olyan telt és csinoska voltál, mint az igazi szép kismamák. — Sokat fogytam, mert nagyon lehúz a baba. Egy­két héttel ezelőtt még keve­sebbet szopott, most már kétszer annyit kíván. Saj­nos, nfem elég a tejem, pe­dig állandóan sok rántott le­vest és sört is fogyasztok. Nem is tudom, mit kellene még ennem, hogy elég tejem legyen. Óh. hát még ma is vannak ilyen naív asszonyok, ak'k rántott levestől várják a gyarapodást? Hisz az nem más, mint pörkölt liszt víz­zel! Hát képződhet abból nemes anyatej? Téves hiedelmek ezek! Tévhit az is, hogy a sörnek serkentő hatása van a tej- elválasztásra. Sőt, alkohol tartalma miatt káros az anyára és babájára is. Az igaz, hogy a szoptató nőnek több folyadékot kell innia, mint azelőtt. De az is igaz, hogy a többletet nem rántott levessel és sör­rel kell pótolni. Helyesebb sok gyümölcsöt enni és gyü­mölcslevet inni. Sörnél a tea is jobb. különösen a csipke­bogyó tea, mert sok C-vita- mint tartalmaz. Az orosz tea kevésbé ajánlatos, esetleg egészen világosra főzve. A szoptatás útján elvesz­tett tápanyagok pótlására legjobb a tehéntej. Ebből na­ponta legalább fél litert igyon az anya, de ha szereti és jólesik, akár egy litert is megihat Úgy is szokták mon­dani. hogy annyi tejet igyon meg a mama naponta, amennyit babájának szopta­táskor átad. S mit egyen az anya, ha nem szereti a tejet? Van. aki azt állítja, hogy hasmenése van tőle, sőt azt is hallani, hogy némelyik né egyszerűen kihányja. Erőltetni természetesen nem szabad. Nem is fontos, hiszen a tejet lehet fogyasz­tani más formában is. Ott vannak a tejtermékek. a vaj, a túró, joghurt, savanyú tej, sajt, stb. Valamelyiket bizonyára szereti az anya. Ezenkívül tejjel sokféle ételt is készíthetünk; tejbedarát, tejberizst, madártejet és a különféle főzelékeket. A szoptató nő helyes táp­lálkozása nem különbözik lényegében attól, amit egész­séges táplálkozásnak tar­tunk. Minden jó étvággyal elfogyasztott, egészséges étel jótékonyan befolyásolja a tejelválasztást. Az anya egyen kívánsága szerint, hiszen a szervezet érzékeny, finom műszer és mindig azt kíván­ja, amire szüksége vén. A szoptatás időszakában a nő nagyobb mennyiséget fo­gyaszt. mint amennyit álta­lában szokott enni. Vigyázni kell azonban arra is, hogy ne hízzék el, mert az elhí­zott szervezet mirigyrend­szere rosszabbul működik, mint az egészségesé, így ke­vesebb tejet is képes ter­melni. Francia fatörzs A franciák hagyományos ünnepi süteménye a fatörzs. Érdemes elkészíteni, mert ki­tűnő tortaféle. Először a szo­kásos módon piskótát sütünk 6 tojásból, de elég nagy tep­siben. hogy vékony tésztát kapjunk. Konyharuhára bo­rítva, 1—2 evőkanál rummal megöntözzük és többször ki­be tekerjük, hogy rugalmas­sá váljék. Végül összeteker­ve hagyjuk kihűlni, miköz­ben elkészítjük a krémet: 3 egész tojást habverővel ösz- szekeverünk 15 deka cukor­ral, két púpos evőkanálnyi kakaóval és egy narancs le­reszelt héjával, majd gőz fö­lött habverővel állandóan kevergetve, sűrűre főzzük. A tűzről levéve kihűtjük és hozzáadunk 20 deka, előre kikevert vajat és 1—2 kanál rumot. A tésztát szétgön­gyöljük. megtöltjük krémmel és újból össze tekerve. kívül­ről is bevonjuk vele. Villá­val a fatörzs rovátkáit utá­nozzuk a tekercsen, sőt u krémből a villával még cso­mókat is formázhatunk as! oldalára tetejére. Lehet a tekercset kétharmad részé­nél elvágni és Y alakban ösz- szeilleszteni. hogy levágott faágra emlékeztessen. Tál»* lás előtt lehűtjük, ho®í könnyebbe« saeteíelhessüfe, . 9 «WM

Next

/
Thumbnails
Contents