Kelet-Magyarország, 1970. január (30. évfolyam, 1-26. szám)
1970-01-23 / 19. szám
1970. Január 28. írat rr MAr,vARripR7^0 7. oldal Hozzászólás a Kelet-Magyar ország cikkéhez Hogyan bonyo fisuk le a megyei és járási iabdarágó-bajsokságat ? Összevonni az I. és 11. oszláivt A félíordulóra javaslom, hogy a megyei I. és megyei II. osztályt vonja össze a szövetség. S így 32 csapatból alakítson hat csoportot, területi felosztással. A csapatok oda-visszavágós mérkőzéseket játsszanak, olyan sorsolással, hogy a hazai pályán játszott csapat, következő vasárnapon utazzon vissza ellenie'éhez. A hat csoport első helyezett együttese ugyanilyen sorsolással játssza le a helyezéseket eldöntő mérkőzéseket. Az összevont járási osaA megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság tavaszi idényét feltétlenül két csoportra osztva javaslom, mégpedig úgy, hogy a volt szatmári rész csapatai csak szabolcsi együttesekkel kerüljenek szembe. S a találkozókat oda- visszavágós formában rendezze a szövetség. Ez véleményem szerint azért lenne jó, mert az együtteseknek A megye L osztályú bajnokságban az erőviszonyokat figyelembe véve alakítsanak két csoportot, s a bajnokságot nem oda-visszavágós formában , javaslom, A találkozókat' feltétlenül közös rendezésben kell lebonyolítani, hiszen így mindkét együttesnek egyformán érdeke, hogy minél nagyobb nézőszámot próbáljon a mérkőzésekre talyban, valamint a helyi járási bajnokságokban szintén összevontan, csoportokba osztva, járási szinten játsszanak a csapatok. Végül egy megjegyzésem: a megyei labdarúgó-bajnokságok mezőnyében általában sok a csapatok száma. Ennek eredménye, hogy a bajnokságot korán kell kezdeni, s belenyúlik a télies rossz időbe. Mindez a közönségre, s a játék szépségére is kedvezőtlenül kihat. Dékány István Fehérgyarmat módjuk lenne megismerkedni egymás játékerejével. Továbbá javaslom, hogy a szerzett pontokat a csapatok az őszi-tavaszi bajnokságba ne vigyék magukkal. A helyezést elért együtteseket pedig a lehetőségekhez mérten részesítsék értékes jutalomban. Veres Tibor, a Nyírbogáti T6z labdarúgója biztosítani. A két csoportban az első öt helyezett csapatnak öt, négy, három, kettő és egy pontot adnék, melyet magával vinne. S mivel a jubileum esztendejéről van sző, a két csoport győztesének kupát is lehetne felajánlani. Borbély István Tiszalök kor az első helyezettek az 1—4, a másodikok az 5—8, a harmadikok a 9—12, a negyedikek pedig a 13—16 helyért küzdenének. Végül minden egyes győzelemért egy pontot kapnának, melyet magukkal vinnének az együttesek. S ugyanilyen módszerrel bonyolítanám le a megyei II. osztály küzdelmeit is. Bagoly Dániel Nyíregyháza 4 nyíregyháziakat külön sorsolják A megyei I. osztály 16-os mezőnyét két nyolcas csoportba osszák a következőképp, A-csoport: Fehérgyarmat, Nyírbátori MEDOSZ, Tyúkod, Baktalórántháza, Nagyecsed, Nyírmada plusz két nyíregyházi együttes. B- csoport: Kisvárdal Vasas, Balkóny, Tiszalök, Tiszavas- vári, Nagyhalász, Vencsellő, plusz két nyíregyházi együttes. Mivel az A-csoportban nagyobbak az utazási távolságok, a négy nyíregyházi csapatot sorsolással osszák be egyik, vagy másik csoportba. Az élmezőny végső sorrendjét a két első helyezett körmérkőzéses formában döntse el. Az első három helyen végzett csapatot hasznos lenne jutalmazni. Az első külföldi, a másodikat belföldi, a harmadikat helyi — sóstói — üdüléssel. Papp Imre, az NYVSC labdarúgó- szakoszt vezetője Tartalékok — versenyen kívül Javasoljuk, hogy a tavaszi, egyidényes bajnokság küzdelmeiben az NB-s csapatok tartalékegyütteseinek eredményei ne számítsanak. Ugyanis ezek nagyobb játékerőt képviselnek, s így a többi résztvevő számára eleve érdektelenné válik a küzde lem. Mivel a helyi, járási baj nokságokban részt vévé együttesek általában szerén;, anyagi lehetőségekkel rendelkeznek, tavaszi jó szereplésük alapján sportfelszereléseket kapjanak jutalmul. Dé azt is el tudnám képzelni, hogy a járási gólkirályokat is állapítsák meg — s jutalmazzák is ezeket a játékosokat — az idény végén. az Olcsvaapátl Tsz SE szurkolói Négyes csoportot A megyei I. osztályban lé- porton belül körmérkőzést vő 16 együttest négy 4-es játszanának. Majd újabb 4-es csoportba, osztanám, s cső- csoportot alakítanék. S ekSzabolcs—Szatmár csoportot Csak a győztes kapjon pontot Közős rendezésben „Szavazólap“ Néhány napja, hogy lápunk hasábjain megjelent a Megyei Labdarúgó Szövetség felhívása a megye labdarúgást kedvelő szurkolóihoz, amelyre élénk reagálás tapasztalható. Felkerekedtünk hát egy kis közvéleménykutatásra. Vagy inkább a „szavazólapokat” házhoz szállítottuk. Két községben: Nagyhalászban és Ibrányban érdeklődtünk. NAGYHALÁSZ Utunk első állomása a Nagyhalászt Takarékszövetkezet volt. A megkérdezett Nagy Antal a Textiles Sportkörének elnökhelyettese. — A Kelet-Magyarország- ban megjelent cikket olvastuk és nagyon örülünk a szövetség kezdeményezésének. A megyei és járási bajnokságot szerintem az NB I. és az NB I. B. osztályhoz hasonló formában kellene lebonyolítani, így mi, megyei csapatok is jobban érdekelve lennénk, hiszen a pontozási rendszer megadná a bajnokság erkölcsi komolyságát. Egyébként, mint olvastam, az átigazolások nagy száma is bizonyítja, hogy a csapatok igénylik a lebonyolítás ilyen formáját. Korpái Ferencet, az egyesület új edzőjét, a Nagyha- lószi Általános iskolában ta- találtuk meg, hisz „civilben” testnevelő tanár. Két óra közötti szünetben az alábbiakban válaszolt kérdésünkre: — Csapatépítés szempontjából nem tartanám túl ideálisnak a tétre menő bajnokságot, hiszen ezt a fél évet á csapat magvának kialakítására szántuk, de feltétlenül szükséges a kétcsoportos, kétfordulós rendszer bevezetése. Ezzel alkalmunk nyílna az előbb említett csapatépítés végrehajtására. A szurkolókat a Nagyhalász! Kendergyár matracflze- mében találtam meg. Véleményüket Kaponyás Béla és Pokareczki Lajos tolmácsolta. — Feltétlenül szükségesnek tartjuk a bajnokság két csoportra való felosztását, természetesen szem előtt tartva a területi elhelyezkedést Is. Fontos lenne még a pontozásos rendszer bevezetése, hisz a tét nélküli mérkőzésekre rányomná bélyegét a „nincs miért küzdeni játék”. A szurkoló pedig az ilyen mérkőzésekre nem kíváncsi. .. Tehát fontosnak tartanánk, hogy e bajnokság a csapatok mellett a szurkolókat is érdekeltté tegye. Láda Miklós, a csapat volt játékos-edzője ugyanígy vélekedett, véleménye megegyezett az előtte szólókkal. IBRÁNY Ibrányban a Rákóczi Mg. Tsz irodájában szívesen válaszoltak kérdésemre Egy tjabb leckét kapott a magyar labdarúgás Vélemények a C. Z. Jena—Újpesti Dózsa E VK-mér kezesről Regen fordult elő, hogy a Megyeri úti pályáról a szünetben a közönség jelentős része már megindult a kijáratok felé. Sajnos ez történt a szerda délutáni U. Dózsa—C. Z. Jena EVK-visz- szavágón. Stein 2:0-ra növelte a vendégek előnyét, vagyis összesítésben már három gól volt a két együttes között, s ezt a nézők már nem bírták tovább... A játékot látva ugyanis még a legfa- natikusabbak sem gondoltak arra, hogy a lila-fehérek a második 45 percben négyszer be tudják venni Bloch- witz kapuját. Baróti Lajos mesteredző nagyon tárgyilagosan értékelte a mérkőzést: — Tisztában voltam azzal, hogy nehéz találkozó előtt áll a csapat, részben a mostoha felkészülési lehetőségek miatt, de ilyen eredményre még gondolni sem mertem. Ahogy hallom, a jénaiaknak sem voltak kedvezőbbek a körülményeik, s AZ EURÓPAI VÁSÁROK KUPÁJÁÉRT: Ajax—Napoli 4:0 (1:0, 0:0). Amszterdam, 40 000 néző. Góllövők: Suurendonk (3), Swart. A 90 perc alatt az Ajax csak kiegyenlíteni tudta a Napoli egygólos előnyét A m. hosszabbításban Ruud Suurendonk, aki a középcsatár Nico van Dijk helyére állt eldöntötte a küzdelmet a 98., a 99. és a 115. percben lőtt góljával az Ajax javára. Az Ajax 4:l-es összesítéssel jutott a legjobb nyolc közé. MADRID: Az NSZK elleni, február 11-én Sevillában sorra kerülő mérkőzésre készülő spanyol válogatott 60 000 néző előtt 1:0 (0:0) arányban győzött a Hannover 96 együttese ellen. LIMA: A perui válogatott 45 000 néző előtt 2:1 (2:1) arányban győzött a Dinamó Zágráb elleni újabb mérkőzésén. BÉCS A Közép-európai Kupa bizottság közölte a Vienna és pillanat alatt kiderült, hogy a titkárnőtől a főkönyvelőig mindenkit érdekel és izgat ez a téma. Berencsi András, az együttes edzője szerint is a kétfordulós, pontozásos rendszerű bajnok i g a legmodernebb, legkézenfekvőbb megoldás, de ő' javasolná, hogy a megyei I. és II. illetve a járási összevont bajnokság két csoportra való szétválasztása után a két csoport- győztes oda-vissza alapon döntse el, melyikük érdemli meg a bajnoki címet. Az edző véleményét osztotta az ibránvi föszurkoló Kristóf Pál és Kovács István a tsz főkönyvelője. Mint látható a vélemények többnyire megegyeznek a felsőbb osztályú versenykiírással. A megkérdezettek azonban ezt tartanák községük csapata számára is legkedvezőbbnek. Kalenda Zoltán igy ez nem lehet mentségünk. Ellenfeleink a talajhoz is jobban alkalmazkodtak, s valóban korszerű játékot nyújtottak. Teljesen megér demelten győztek. Még az- sem mondhatjuk, hogy bal szerencsénk volt Bene nagy helyzetének kihagyásakor, mert szerintem akkor sem nyerünk, ha a labda a hálóban köt ki. — Mi volt a vereség legfőbb oka? — Az, hogy csatáraink képtelenek voltak sok moz gással lerázni magükró' Wernert és társait. Lassú körülményes volt a tárna dásszövés, az ütközésekné; rendre alulmaradtak fiaink s hamar feladták a harcol. A német csapat öltözőjében magasra csapott a jókedv. Fáradtan is együt: énekeltek a játékosok a hoz zájuk belátogató lelkes szurkolókkal. A legnagyobb ünneplésben Blochwitznak volt része, aki hat EVK-találko- zó 540 perce alatt gól nélkül őrizte a C.Z. Jena hálóját. az Inter Bratiszlava vezetőségével, hogy amennyiben február 25-ig nem játsszák le a bécsi visszavágót, mindkét csapatot törlik a küzdelmekbőlCONCEPCION: Nagy meglepetésre a Sportclub Coneepcíoh 16 000 néző előtt 2:1 (1:1) arányban győzött a csehszlovák válogatott ellen. SEVILLA: Sevilla—Rapid (osztrák) 3:2 (3:1) barátságos mérkőzés. T- Azt hittem, nehezebb dolgom lesz — mondta a hosszúra nőtt kapu védő. Bene. . . Dunai 2... Fazekas... márkás nevek. Mi volt velük?. . . Erre talán ők sem tudnának választ adni. Di Marchi az olasz Já.ékvezető a következőket mondta: — Azt gondoltam a találkozó előtt, hogy az újnesti- ek mennek tovább. Nem hittem volna, hogy ilyen ósdi játékfelfogásban játszik a magyar bajnokcsapat. Eny- nyi felesleges oldaJadogatást már nagyon régen láttam, mint most a lila-fehérektől. Szerintem még nagyobb arányú is lehetett volna a jénaiak győzelme. Üjabb leckét kapott tehát a magyar labdarúgás. S bizonyára elgondolkoztató... Az NDK-ban a lapok hasábos cikkekben foglalkoznak a jénai csapat újpesti győzelmével, s eddigi teljesítményével. A Neues Deutschland tudósítója így ír: Ügy látszik, hogy a C.Z, Jena új fejezetet nyit kiváló szereplésével csapataink kupakrónikájában. Az O. Dózsa játékosainak fel kell készülníök arra, hogy kemény bírálatban részesülnek a budapesti sajtó részéről, s azt biztosra vehetjük, hogy a mieink győzelmének realitását a magyarok is elismer rik majd. Ügy tudom, hogy a Megyeri úti pályán a lilafehérek tíz év óta nem szenvedtek ilyen arányú vereséget. A Junge Veit riportere nagy elismeréssel ír arról, hogy a Jena az EVK 64 csapata közül már a legjobb nyolc között van, veretlenül és kapott gól nélkül. ' „Mondhatnánk úgy is, hogy a magyar labdarúgó- emlékmű meggyalázasa volt, ami szerdán történt. Szinte hihetetlen, hogy az a csatársor amelyikben Fazekas, Göröcs, Bene és Dunai IL szerepel 180 perc alatt egyetlen gólt sem tudott lőni Blochwitz kapujába.” Hogy otthonra találjanak Egy kellemetlen hír nyomán kerestük fel a nyírbátori járás sportvezetőit. Arról érdeklődtünk, hogy megfelel-e a valóságnak az a hír: — néhány falusi sportkör megszűnik? Mivel Borús Sándorral, az MTS járási tanácsának elnökével nem tudtunk beszélni, Tóth Ferencet, a járási KlSZ-bizott- ság munkatársát, a JTS elnökhelyettesét kerestük fel. — Egy igen sajnálatos folyamat játszódik le ezekben a napokban néhány járásbeli községben — mondta Tóth f erenc. Égj- nagyon kellemetlen lavina utóhatásáról van szó. Tulajdonképpen még tavaly kezdődött a dolog azzal, hogy ősszel öt község termelőszövetkezeti labdarúgócsapatát ki kellet* zárni a bajnokságból: Nyírmihálydi, Nyírderzs, Piricse, Nyírpilis és Encsencs községek csapatait. Az okok igen összetettek. Közös vonásuk: a termelőszövetkezet nem biztosított kellő mértékű anyagi támogatást; nem biztosítottak járműveket a játékosok szállításához; a községi tanácsok sportalapját nem a céloknak megfelelően használták fel. — Ez a probléma most is adva van. Véleményünk szerint — mondotta Tóth Ferenc, csak nagy társadalmi összefogással lehetne rajta segíteni. Joggal vetődik fel a kérdés: — hogyan hagyhatták, hogy a dolgok idáig fajuljanak? Pedig ha például Nyírderzs elmúlt éveit nézzük, meglepő eredményt kapunk. A járás sportjának egyik legvirágzóbb községe volt. Például a járás) spar- takiád második helyezettjei lettek röplabdásaik. Es a kézilabda? A körzeti döntőben játszott egykor csapatuk. Női—férfi kerékpárcsapatuk 1965—66—67-ben megyei bajnok lett. Női tekézőik is nagy sikerrel szerepeltek a megyei viadalokon. Sakkozóik is jelentős eredményekkel büszkélkedhettek: 1967-ben a megyei spartakiád egyéni első helyezését Is magukénak mondhatták. 1968 februárjában a sakk Szabad Föld *upát nyerték él... S most felvetődött annak a gondolata, hogy megszűntéül» í sportkört. Miért? Ezek a nyírpilisi események főbb ismérvei. S nagyjából ugyanezek lelhetők fel Encsencs esetében Is. Borús Sándor és a többi járási sportvezető még mindig reménykedik, hogy nem késő. Még mindig megpróbálják menteni, ami menthető. Tárgyalnak az illetékes termelőszövetkezeti, tanácsi vezetőkkel: gondolják meg, még van lehetőségük segíteni. Meg a falu, a tsz érdeke is, hogy a fiatalok otthont találjanak és ne menjenek el. Ha az illetékesek — akiknek szántuk írásunkat — nem azon háborodnak fel, hogy „szó érte a ház elejét”, hanoin megpróbálnak segíteni, az bizonyára a sportélet fellendítését jelentené. Ezt szolgálná szerény kis írásunk is. Egri Gábor sAtemzelközi labdarúgó híradó Bár nem a mi asztalunk, de a mátészalkai csoportban a beosztást a következőnek javaslom, A-csoport: Kocsord, Mátészalkai VSC, Mátészalkai Vörös Meteor, Hodász, Tiborszáll is, Nyirbéltek, Nyírgelse. B-csoport: Komlódtótfalu, Szamossályi, ökö- ritófülpös, Csegöld, Porcsal- ma, Kölese, Jánkmajtis. S a mérkőzéseket nívóssá tenné, ha a csapatok annyi pontoW «vinnérjek -at ősziígy lenne sava-borsa a játéknak, hiszen megnőne a győzelem értéke. Asztalos János Pusztadobos A megyei 1, osztályú, megyei II. osztályú és összevont járási bajnokságban egyaránt a két csoportra való osztást tartanám legigazságosabbnak. Az összevont járási bajnokság kisvárdai csoportjában — mivel a mi csapatunk is itt szerepel — a következő két csoportot javaslom, A-csoport- Záhony II, Vaja, Tomyospálca, Barabás, Gyüre, Tarpa* Pusztadobos. B-esoport: Tuzsfe Nyírtass, Gégény, Nyírjako, Nyíribrony, Pátroha. ügy vé- lení mindkét csoportban így aránylag olcsón úsznék meg a csapatok az utazásokat