Kelet-Magyarország, 1969. december (26. évfolyam, 279-302. szám)
1969-12-07 / 284. szám
tmemám *>. KELET-MAGYARORSZÄG — VASÄRNAPT MELLeKL*» 9 oMSÍ VITA A NÉPMŰVELÉSRŐL Már az iskolában elkezdeni f Az új gazdasági irányítás mellett, alig van társadalmi életünknek olyan területe, mely többet foglalkoztatott volna bennünket, mint a népművelés. A helyi és országos sajtóban, valamint más vitafórumokon foglalkoztunk vele. Amennyire egyértelmű népművelőink állásfoglalása, a népművelési munka társadalmi üggyé tételében, olyany- tiyira megoszlik annak értelmezésében. Egyesek szervezési kérdésként, mások az anyagi források rendeltetéssé "ü. központosított felhasz- Pul iSaként értelmezik. Találkozunk esetekkel, amikor a tehetetlenség félelemérzésé- t6) felvillanó reflex csupán. A legtöbb esetben a külső tárgyi feltételek biztosítását értik alatta Pedig ennél lényegesebb a művelődés iránti igény felkeltése. Nem lehet kikei-tilni a kérdést: Olyan emberek kerülnek-e ki az iskolákból, akik fogékonyak a művelődés iránt, vagy a túlterhelés eredményeként nemcsak az iskolát, hanem a tanulmányait is befejezett, túltelítettséggel fordulnak a „csak szórakozás'1 és a csak könnyű szórakozás irányába. Ha iskolareformot, tananyagcsökkentést hajtottunk végre, az iskola padjából kilépő emberben megvan e a felismerés, ízzik-e az a hiányérzetből fakadó konfliktus. melyet saját műveltsége, ízlése és a kor eszményi embere közötti különbség fizui? Véleményem szerint ezeknek elégtelenségéből sarjad a népművelési munka' mai problémáinak jelentősebb része. A döntő változás attól várható, ha az iskolát befejező ember érdeklődéssel fordul a tudomány, a technika és a művészetek legújabb és igazi értékei felé, — ha megtapasztalja a megismerés örömét, — ha rendelkezik az önnevelés készségével. S ezt még az iskolában el kell kezdeni. A művelődési igény felismerése, kielégítése es újak felkeltése a szűkebb értelemben vett népművelési munka. 8 giteni a kultúra eredmén. einék megfelelő kiválasztásában, a feldolgozásban, az elsajátítás feltételeinek megteremtésében. Ezért kell népművelőinknek tanulni. Ez alatt természetesen nemcsak a szervezett keretek között folyó tanulást kell érteni, hanem a folyamatos önnevelést is. Ha a népművelési munka egyik tényezője, a „permanens” művelődési igény társadalmi szükséglet, mennyivel inkább áll ez a népművelőre! A népművelést hivatástu- d -tlal végző népművelőink tanulnak is. A folyamatos önnevelésen túl bizonyítja ezt az a tény is, hogy az ELTE Bölcs sztudományi Karának népművelés szakára 1961—68 között 1611 hallgató iratkozott be, folytatott tanulmányokat. Ezen kívül még három intézetben folyik nép- művelőképzes. Éppen ezért gond ma már a végzős hallgatók elhelyezése, a Művelődés- ügyi Minisztérium a népművelőképzés szüneteltetésével foglalkozik. Az 1641 között mindössze öt fő a megyénk- beli, s az ötből csak egy dolgozik tanulmányainak megfelelő munkakörben. A 65—-70 népművelési szakképesítéshez kötött munkakörben megyénkben mindössze 6—7 népművelő dolgozik megfelelő képesítéssel. Megyénk legtávolabb van Budapesttől, a szakképzés helyétől, de az is igaz, hogy Békés és Zala — e két népművelési szakemberrel legjobban ellátott megye 1—2 órával „messzebb” van, mint mi. A hatéves szakképzés költségei a szakképzés megszerzését követő anyagi elismerés útßoda István: Nincs más Építem tisztaságaimból oltalmamat, végváramat. Korunk százezer voltja csendben lelkem huzalán áthalad. Magányos hóerőmü-álom dolgozik, termel. A világ észre se veszi míg fogyasztja a különös energiát. Nem sajnálom, hisz érte ég el együtt az egész és a rész, atomjaira széthasadva az öröm és a szenvedés. ján nem térülnek meg, hat év alatt, ez igaz, de más megyék megtalálták az anyagi ösztönzés lehetőségét, míg nálunk elutasított meg nem válaszolt kérelmekről beszélhetünk. Egyértelmű; minél több elméletileg képzett népművelőre van szüksége a megyének, akik igyekezetüket, szak- képesítésükkel párosítva, becsületet szereznek a népművelési munkának. A most folyó vita tapasztalata azt mutatja, nagyon — házon belül — marad, szelíd hullámokat ver. Helyénvaló lenne, ha a népművelők mellett egyre több hang szólalna meg. Egyre több gazdasági és társadalmi vezető adna hangot a gondjaira bízott dolgozók nevelésével kapcsolatos problémáknak, a megoldás lehetőségeinek. Csak így lenne teljes vitánk kórusának összhangja. Győri Sándor megoldás tudna, hogy a mindenség roppant törvénye erre is felel: hogy, ami van az van és többé nem tűnhet és nem veszhet el. Nem hiúság és nem is kókler számítás, ami áldozik. Az anyagmegmaradás elvén igen, az is átváltozik. a vágy, a jóra tiszta szándék, a mindig volt. a kezdeti öröm. hogy az emberiséget mocskából úgy emelje ki, mint méhe gyümölcsét a rángó s vonagló boldog fájdalom. Ezek vagyunk. Nincs más megoldás Mit tegyek? S» is vállalom... Krecsmáry László: Fák o féli éjszakában Vékony ködingben állanak sorban, s némán figyelik maguk a holdban. Védik a csendet, őrzik a 6zépet, közöttük az éj reszketve lépkédL Ág-karjaikat csípi a tél, s meg-megrázza a fagykezű szél. ölelte lombjuk tavaszi mámor, s mosta az arcuk májusi zápor. Nyáron nevetve néztek a napba, hajukat az ősz hűs nyelve nyalta — ónszín bőrükre ráfagy a dér, most látom őket magasnak én, magasabbnak, mint tavasszal, nyáron, vagy ősszel a bús, haldokló tájon, mert ilyen büszkén még nem ragyogtak, mert most a legszebbek, legnagyobbak: mind dacos, büszke, hófehér, s bennük az élet égig ér! i.:, mintha a tekintetének süli a lenne. A kisfiú egy véznább és sötétebb tónusú Ká- lóczy Zoltán volt, ugyanazzal a, erélyes szemöldökkel, melyei. az olajosán barna szem i., -égé sem tudott felolda- n ugyanazzal a jellegzetesen kettéosztott állal, mely úgy hatolt, mint egy robbanás. Az egymásra szorított aj .ak nem csak Zoltán szájá- r ,á vonalát őrizték, de a szobását is, ahogyan várakozón és fürkészve egymásra p .selte őket. — Zoltánnak hívják... — rr indta, es nem értette, hogy k : ült kezébe a piros labda, melyet a melléhez szorít. Gyuri az anyjához ugrott, á' lógta a vállát. — Mit akarsz?... mit akarsz, fiam? — Üljön le, anya. — Minek? — mondta Erzsébet, s a labdát leeresztette a kezéből. Dorka utánakapott. — Még dolgom van. — Egy lépést tett, a szokottnál jóval hosszabb, keményebb lépést, mint aki próbálja, el tud-e indulni, elbírja-e a lába a dermedt test súlyát — Vacsorát kell főzni — mondta. s a hangja hasonlított a lépéséhez, az is aránytalanul hangos és koppanó volt. Újra elindult, s Gyuri érezte, hogy az apja tekintete befogja, hátulról fékezi, a nyakszirten, kontyon át beléje hatol. De az anyja nem fordult vissza, csak rakta a lábát, egyiket a másik elé, s ezzel a merev járással ért el a tűzhelyig. — Erzsébet! — Az apja mellette termett. — Mindent elmondok... Akkor is elmondtam volna, ha... esküszöm. — Mit akar enni? — szakította félbe anya. — Van még húskonzervünk... Lilla sírni kezd. Keserves sírással, mintha a hasából szakadna fel a sírás. — Mire való ez? Tégy fel vizet a kék lábasba. Apa kezébe veszi a kék lábast, vizet mer bele a vödörből. A víz a cipőjére locs- csan. — Erzsébet... drágám., esküszöm... én még soha ki nem ejtettem a számon... de most esküszöm mindenre, ami szent... — Vegyen fel más cipőt., meghűl ebben a vizes cipőben. Ott van a barna cipője a kofferben. — Esküszöm, el akartam mondani magának., s csak az tartott vissza.» — Van még gyűjtésünk? Gyuri, hozzál be gyújtóst Gyuri nehezen szánja rá magát, hogy a sarokból összeszedje az aprófát. Fél szeme az anyján, aki lármás mozdulatokkal tesz vesz, elutasítva minden magyarázatot, minden részvétet, száraz szemével oly tüzetesen nézve a kezébe kerülő tárgyakat, mint aki semmit sem lát. Ha ‘végigvágódna a kövön, gondolja Gyuri, vagy ha lábujjától a fejéig zokogás rázná, nem lenne olyan szívettépő, mint így, ahogy krumplit hámoz, galuskát szaggat, egy percig sem hagyva abba a konok gondoskodást, mintha attól tartana, ha megáll a keze, minden megáll, kialszik benne... Apa újra és újra kezdi. Már nem hallani, mit mond, anya arcába susog, kétségbeesett erőfeszítéssel kényszeríti, hogy figyeljen rá, hallgassa végig. A légiriadó ismét telüvölt. Lujzi mama takaróba csavarja magát, keresztet vet, s anélkül, hogy abbahagyná az 3. Felszabadul o Tiszántúl Horthy sikertelen kiugrási kísérlete után a 46. hadsereg is megújította támadását, és október 22-ig elérte Csongrád —Baja vonalát. Ezzel kedvező helyzet alakult ki a hadműveletek kifejlesztésére Budapest irányába. A német főparancsnokság látta, hogy a „Dél” hadsereg- csoport helyzete katasztrofálissá vált és intézkedést tett annak elhárítására. Friessner vezérezredes még Debrecen elvesztése előtt megkapta Hitler október 17-én kelt „Vezért parancs”-át, amely feladatául szabta: „Hiúsítsa meg az ellenségnek azt a szándékát, hogy a hadseregcsoportot délről, délkeletről és az Erdős- Kárpátokból mért koncentrikus csapással megsemmisítse”. Friessner a parancs értelmében október 19-én reggel a IV. páncélos hadtesttel Kisújszállás és Mezőtúr irányába csapást mért az 53. hadsereg védelmére a szolnoki hídfőből. Támadásával erők elvonására akarta kényszeríteni a 2. Ukrán Front parancsnokságát Debrecen alól, illetve a nyíregyházi irányt szándékozott tehermentesíteni. Ért is el kezdeti eredményeket, de eredeti szándékát nem tudta megvalósítani. Malinovszkíj marsall ugyanis a jobbszárnyról korábban átcsoportóSítött 7. gárdahadsereggel és a 6. gárda harckocsihadsereggel megerősítette a szolnoki irányt. Ezek a csapatok október 26-ig nemcsak felszámolták a német támadás következményeit, hanem a hídfőből is kiverték az ellenséget, és Tiszafüredtől Csongrádig szilárdan tartották a Tisza vonalát A szolnoki irányban kifejtett erőfeszítésekkel egyidőben a németek heves harcokat kezdtek Nyíregyháza térségében is, hogy a város visszafoglalásával lehetővé tegyék a Wöhler hadműveleti csoport kivonását a Tisza mögé. Friessner október 20-án elhatározta, hogy a HL páncélos hadtesttel Hajdúdorog—Hajdúnánás körzetéből csapást mér Nagykálló irányába, s ugyanerre utasította a visszavonuló 8. hadsereg XXIX. hadtestét is, amely Nyírbátor— Mária- pócs vonalát érte el. Polgárnál ugyanakkor a IX. magyar hadtestnek kellett aktív harclevesenysegei Ki rejtenie, a Tiszáig jutott szovjet csapatok ellen. A csapás október 22-én délután kezdődött, s másnap éjjel 1 órakor Nagykálló körzetében találkoztak a keletről ás nyugatról támadó német csapatok. Ezt a sikert nem volt nehéz elérniük. A visszavonuló 8. hadsereget üldöző 27. hadsereg ugyanis a nehéz, erdős-hegyes terepen nem érte el a számára kijelölt terep- szakaszt, így közte és a Plijev- csoport között egy nyitott folyosó maradt, amelybe szinte akadálytalanul nyomulhattak be a német csapatok. Ennek következtében az ellenség Pli- jev tábornok 3 hadtestét elvágta a föerőktől, és Nagykál- Ló—Űjfehértó—Hajdúdorog szakaszon új arcvonalat alakított ki. Nehéz helyzetbe kerültek Plijev tábornoknak a hetek óta tartó harcokban elfáradt és megfogyatkozott csapatai. Az ellenség minden erejét megfeszítette, hogy bekerítve szétzúzza őket és visszaverje a közeledő 27. hadsereg támadását is. Számára a siker, a Nyírbátor—Nagykálló—Űjfehértó—Hajdúdorog terepszakasz megtartása létfontosságú volt, ez magyarázza a küzdelem rendkívüli hevességét és elkeseredettségét Nyíregyháza térségében. Malinovszkíj marsall azt a feladatot állította, a lovasgépesített csoport és a 27. hadsereg elé, hogy kívülről és belülről támadva törjék át az ellenség arcvonalát. A Plijev-csoport október 24-én erői egy részével elhárította az ellenség ismételt rohamait, két hadosztályával pedig Nyíregyháza körzetéből csapást mért Nagykálló és Hajdúdorog felé. A 27. hadsereg ugyanakkor délkeletről, délről és délnyugatról támadott Nyíregyhaza irányába. Az együttes tevékenységnek az ellenséges arcvonal feldarabolását kellett volna eredményeznie. A támadás azonban nem járt sikerrel. A hallatlan szívóssággal védekező német csapatok súlyos veszteségek árán meghiúsították a lovas-gépesített csoport és a 27. hadsereg egyesülési kísérletét. A helyzet óráról órára feszültebbé vált. Plijev tábornok körülzárt hadtestei súlyos utánpótlási gondokkal küzdve, és a nehéz harcoknál! legyengülve nem bírták tovább tartani a Tiszán élfoglalt átkelőhelyeket. Malinovszkíj marsall Október 24-én éjfélkor új parancsot adott: Nagykálló ellőni támadásra utasitolia a 27. hadsereget és a lovas gépesített csoportot. A szovjet csapatok ezúttal Is sorozatosan rohamozták az ellenség védelmé!, dé erőik nem bizonyultak elegendőnek a feladat végrehajtására. A frontparancsnok sem rendelkezett bevethető tartalékkal, hogy segítse nehéz körülmények közepette küzdő csapatait, a német parancsnokság ugyan ■ likőr állandóan növelte a Nyíregyháza irányában tevékenykedő erőit. Még három napja folytak * sikertelen kísérletek, mikor Malinovszkij marsall október 26-án éjjel 1 óra után utasította Plijev tábornokot: ,_a X gárda légideszant-hadosztályt és a 3. harckocsidandárt hagyja vissza Nyíregyházán körkörös védelemben, és ösz- szes többi erőivel 44. X. 26-án 20,00-kor a 27. hadsereggel való egyesülés céljából mérjen csapást Nagykállóra”. Plijev altábornagy három hadteste 26-án délután kezdte meg a parancs teljesítését. Súlyos harcokban kitörtek a gyűrűből és 27-én Balkány térségében összpontosultak. A kitörést Nyíregyházán biztosító 3. gárda légideszant-had- osztály ugyanaznap Gesztorod körzetébe vonult vissza. Nyíregyháza az ellenség kezébe került. A „Dél” hadseregcsoport végül is kierőszakolta a visszavonulás lehetőségét a Tisza mögé. Eközben olyan jelentős veszteségeket szenvedett, hogy Friessner vezérezredes Guderianhoz intézett levelében megállapította i „a hadseregcsoport helyzete válságos”. Újabb csatiatokat és fegyvereket kért « t ..ellenkező esetben lehtieileli a Tisza vonalának védelme”. A visszavonuló ellenségei üldöző szovjet csapatok Október végéig befejezték a Tiszántúl felszabadítását. Ezzel területi bázist teremtettek * demokratikus magyar államiság megszületésére, és a dolgozó nép új honfoglalása számára. Következik: Irány: Budapest! imádkozást, térde alá gyűr egy pokrócot. — Mi atyánk, ki vagy a mennyekben... óvj meg mindnyájunkat, szent atyám — lejjebb hajtja a fejét. Óvd meg ezt a kis Zolit is, ámen... — Anya mért hallgat?! — Gyuri úgy érzi, nem a sziréna üvölt, hanem ő kiált, a gégéje belefeszül, mégse jön ki akkora hang rajta, amekkorát ő hall. — Becsapta magát... — Megtiltom! Hogy merészelsz ! ? — Semmit se tilthat meg! Az apja felemelj a kezét. Anya elkapja, két markába szorítja, de apa egyetlen rántással kiszabadítja magát. — Ha megüti Gyurit... — Anya száraz szemét az arcába fúrja. — Mi atyánk, ki vagy a mennyekben... — mormolja Lujzi mama szinte követelőn. Mennydörgés, süket dörej gyomrozza a házat, vakolat hull a falról a sarokból su- Sog'is heilatszik. — hadiüzemi igazolvány,, csak egy pecsét... nem, az nem ló... hadiüzemi... Az ajtón eszeveszetten dörömbölnek. Apa leereszti a kezét, ökölbe szorított ujjai mintha lehúznák a vállát. Hatalmas válla előreesik, röviden, szaggatottan lélegzik, nyitott szájjal. Az ajtón egy asszony esik be, hátizsákját a földre dobja. — Jaj, azt hittem már... épp mellettem... a karomat súrolta. Én vágyóit, Lujzi! Meg se ismertek?! — A feje kendővel van bekötve, i lekapja a kendőt, vörös haja csapzottan tapad a nyakába. — Semmi baj! Itt vagyok! Egészben vagyok. Zoltán, mi van veled? Apuska, Gyuri... úgy álltok itt... Lilla, te sirsz? De hát mi történt? — Lefordult a világ — mondja Lujzi mama, és nyögve feltápászkodík. — Ha vége a riadónak... Lilla könnyes arcát apára emeli — én elmegyek Lujzi nénivel. — Eredj — mondja fáradtan apa. — Nem szabad elmenned! — Gyuri melléje térdepel, rémülten hajtogatja: — Nem hagyhatod itt anyát. Iszonyú robaj hasít a levegőbe, s mintha egy hatalma» tenyér előrelökné a házat, minden megbillen, elcsúszik, valamennyien előreesnek egymásra, keresztül a padokon, az ágyakba koppanva. . A villany kialszik és a sötétbe» két gyerekhang csap egymásba. — Hol van apa!? — sikít Dorottya, s a kisfiú. — Itt vagyok! — Gyufa sercen, apa fél arca kibukik! a sötétből, — Erzsébet, adja a kezét... Drágám, merre van? — mondja csaknem könyörögve, a kisfiú kiáltozásától kísérve. Anya kezében gyertya lobban, s rögtön ki is alszik. — Itt vagyok — mondja, % mintha a fénnyel együtt a hangja is ellobbanna. Gyuri kis Lujzi mellé tapogatózik. — Tegnap érkeztél^ és azóta? Azóta hol voltál? — Hol lettem volna? Óda-' haza! Mi van itt? Ki ez a gyerek? — kérdi suttogva. -- Ti bújtatjátok? Vagy... A zseblámpa hunyorgó fénye a nyakára siklik, borostyánláncára. — Vagy nemcsak bújtatjátok? — Szájába veszi a duzzadt borostyánaza- meket
