Kelet-Magyarország, 1969. december (26. évfolyam, 279-302. szám)
1969-12-25 / 299. szám
Galambos Lajos: MAMUSKA ó, de nehéz idd volt az, fiam. Karácsony előtt két nappal beszállásoltak hozzánk öt katonát szekérrel s két lóval. Ugyanez a házunk volt, mint most, de nem így kipucolva, rendbe téve. S miféle bútorok voltak akkor a két szobában? Padló sehol. A pitvarban meg a konyhában kő? Ugyan. Föld mindenütt. A katonák a Kötóny-dontb alól. egy nagygazdától hoztak szalmát, leterítették ebbe a szobába, amelyet t iost maga vett ki, s arra heveredtek. Kötönyből hoztak a lovaknak szénát is Látták a szegénységünket, nem zavartak bennünket eg-'általán, tán azt is restelltek hogy láb alatt vannak d'-hat háború volt. Beszélgetni se nagyon tudtunk, mutogatásokkal próbálták megértetni magukat Eljött a karácsony előtti nap, a vigília. Hét most mit csináljak ezzel a családdal, mit adok nekik az ünnepen enni? Volt egy kis lisztem, egy kis zsírom, két rossz tyúkom, gondoltam ezeket Krisztus urunk születésének első napján levágqm, ha addig a katonák el fiem ütik a lábukat. De nem nyúltak azok semmihez. Élt.esebb emberek voltak, nem valami suhancok. Az uram mondta is, azért osztották be őket a trénljez, mert a harchoz már gyengék. de a szekeret-lovat még el tudják hajtani. Néha egy kis meleg vizet kértek: — Mamuska. És a fiaim arcát megsi,mogatták, Mármost a valóságos ünnepen a két tyuk csak kiadja a kasztot, gondoltam, de mit eszünk Jézus úr születésének estéjén? Hal illene es mákos bobájka. Az uram tervezte is, hogy a kölykök- kel lemegy még reggel a Körösre, s estig csak akad a horogra valami; hajnalban azonban már forspontra kellett menniük. Előző este ugyanis egy trénszekér a Tisza felé vezető, cserkei úton, a nagy kanyarban felrobbant. A németek tették oda, a kanyarba az aknát, s épp egy ilyen ártatlan szekér ment rá öt emberrel, mint amilyen nálunk volt, s amelyik pokrócokat vitt a Tiszánál állókhoz. . A kubikosok tették rendbe az utat egészen Cserke- szőllőif. Még csudálkoztám is, milyen hamar kész lettek vele, délután háromra már itthon voltak. Találtak még a különböző kanyarokban öt aknát, azokat az orosz tűzszerészek megsemmisítették. Én egész nap csak arra gondoltam, mi lesz az ünneppel? Mákot adott a szomszédasszony, hát az már volt. De például egy fia krumpli se volt Karomra vettem a kosarat és elgyalogoltam a község másik végébe- Ka- kukkékhoz. A mostani tsz- elnök édesanyját kértem meg, adjon egy kosár krumplit Pedig ők is sokan voltak, hatalmas, nagy család, de volt krumplijuk, s adtak. Még egy kiiónyí savanyú káposztát is kaptam. Azt a boldogságot! Immár mákos bobájka mindenképpen lesz, $ ha tojna egy tojást valamelyik rossz tyuk, süthetnék egy kis káposztás langest is. Két tojás volt, mire ha- zamemtem. Oda tojták a tyúkok a felereszd istálló jászlába, ahol mind ez ideig még csak egyetlen tehén állt valamikor, s az sem sokáig: most meg a két hadiló pihente hosszú utak fáradalmait. Tüzelőnk volt. Két szekér venyigét szereztünk még októberben Cserkén. Alá- gyújtottam a kondérnak s l>efütöttem q kemencébe. A katonák nézegették, mit csinálok. Hát mit csináltam volna? Míg a víz Kie ngedett, s fül- lött a kemence, folmázoltam a szobát, pitvart, konyhát Az uram, megjővén a kölykökkel, ollóval, fésűvel megnyírta őket. Aztán bele. a forró vizet a taposókádba — még az uram hozta valahonnan házasságunk . első esztendejében —, s fürdés. Szappan nem volt De jó kis lúgos vizet csináltam venyigehamuból. Levitte az a koszt, különbül, mint most a pipereszappan. Az alsó- gönceiket is ebben a jp lúgos vízben mostam ki, s kiterítettem a kemence búbjára, hogy Jézus születéséig megszáradjanak. Közben már készítettem a káposztás lángost, meg a bobájkának valót (Szönyi Gyula rajza) — Készülni. Indulni. Azop- ,nal. En odaálltam a parancs- hozó elé: — A ruhájuk vizes. Nem ettek. Csak egy órácska mai az egész. Ml az az órácska? De hiaba könyörögtem; c;.ak menni: és menni. Úgy vettek fel azok a szegények az ingüket, a gatyájukat fél- szárazon. — Hót betegséget kaptok — mondtam. — Hát micsoda világ ez, hogy csak menni ? Én sírtam. ök meg a kezemet csókolgatták és titkolták a párás tekintetüket és csak mondogatták:-T- Mamuska. Mamuska. Befogták a szekérbe a két lovat. Abból a száraz, bobájkának való tésztából a kezükbe nyomtam egy-egy darabot — Az isten segítsen benneteket Aztán szó nélkül ettünk. Vasalt ruhában mentünk;, az éjféli misére. Körülöttem a, népek tiszta szívvel énekeitek: Pásztorok, pásztorok jó estét idekint szép csillag kelt megkérdezzük hangos szávai jól vagytok-e Jézus «rral aki mostan született s Betlehembe érkezett De én csak arra az öt szegény katonára gondoltam, aki félig vizes ruhában, egy rossz szekérrel, s két rossz lóval a nagy éjszakában- elindult a Tisza felé. Vasvári István: Béke Hazák virágzó tája, világnak napvilága, tengerek szép vetése, vidám hajnalok éke, szemhatár messzesége,, zsoltárok zúgó fénye, szívnek szilaj reménye: béke! Hogyan valljam, hogy értsékz leghívebb szépség, a zöld, mi tavaszba-sarjadj Ó adhat új hatalmai, Ö adhat ' oly virágzót, amelyben élnek a .-.ászlók, hol egyetlenegy menettel indul élni az ember, hol a gyermek Nap felé iő, hol minden kinyíló, éló: Hogyan valljam, hogy értsék, kik nem érték poklok mélyét, kik nem láttak véznán -lesve szorulni testet a testre s nem láttak füstbe-vonulni társat gyiloktól-mú 1 ni! A világ telt fája vérzik, , új füstök fakadnak égig — vértanúk pora mar szr'Vdas, vakok tápodnak világot . ■. Ö, add, hogy fényese' íJt, légy az utunkon szilárd, légy ház, melyben új la i. ója érzi, hogy van olt ahne rója: hazák virágzó iája, világnak napvilága, vidám hajnalok éke. ne maradj árnyéknak bélte, hol közel új tavasz, gyümölccsel, mindent, mi élő, te tölts elI Tasnádi Varga Éva: Karácson yta Fenyő áll a szélben, ágait himbál««: — esőcske öntözött, nem nőttem hiába! '---Megnőtiérrtí szépültem, t bizony, alig vártam, hópehely díszítse valamennyi ágam.. itt a szép karácsony, csengettek már értem, elindulok reggel, megérkezem délben. Éste diaeben állok, gyertyafény világit, ezüst karikába I fonja Pistit, Ágit. Mindezt a katonák csak nézték. S a maguk nyelvén es mutogatva kérdezték • — Mi ez a készülődés? — Éjfélkor születik a kis Jézus. Nevettek, és nem hitték. Azt magyarázták, hogy náluk csak hét múlva lesz. Én is nevettem és mondtam : ■ \ — Hát nálunk most van. Akkor a fejüket csóválva azt kérdezték az uramtól, hogy hát őket vajon nem nyírná-e meg? Az uram, nyugosztalja isten, leültette őket sorba n székre, ahol nem sokkal előbb a rossz olló alatt még a fiaim vinnyogtak. {Iát persze milyen nyírás volt az, gondolhatja. Menjen a nagyja a fenébe, s éppen csak maradjon valami. Megkóny- nyezték a maguk nyírását ők is, az arcuk kiverese- dett, mert az ollónk életlenebb volt tán, mint a kala- pálatlan kasza.' De tűrtek és nevettek egymáson. Egyszer csak azonban az uram odajön hozzám:- — Fíirödjenek ők is — mondta — Hát melegítsenek a kon- dérban vizet. Viz még van, hála istennek. — Mosd ki az alsóneműiket. — Én? — Hát ki? Es akkor én azt mondtam nekik:-- Mindent le. De mindent. Csavarkózzatok ló- pokrócba. Úgy engedelmeskedtek, mintha tán a parancsnokuk lennék. Melegítették a vizet, csinálták a lúgot, ahogy megparancsoltam nekik, a ruháikat egy csomóba hányták, fürödtek. Mondhatom, volt munka elég. A katonák, felső ruháikat, persze még fehérnemű nélkül, magukra húzhatták, azt sem tudták, miben segít senek. Kipirosodva, megfii rödve, megborotválkozvíi megnyírva, mintha újjászii lettek volna. Dalolni jött kedvük. Fütöttek a kemencébe, mint az ördögök. Ki hordták a szalmát a szobájukból, s felmázoltak ők is. I.ehintettem a szoba földjét szép, sárga homokkal, aztán mehetett vissza a szalma. Megszépült a világ. A bobájka, meg a káposztás lángos elkészült, már csak a kemencére vártak azok is. — Lesz annyi, hogy ők is egyenek? — kérdezte az uram. — Lesz. Lesz annyi •— mondtam. 1 Mintha semmi gond és és sempü felhő nem lelt volna már. Az én családom alsóneműi megszáradtak« a vasalóba parazsat tettem, hogy egy kis vasalás is le gyen rajtuk az éjféli misére, aztán odaterítettem a kemence búbjára a katonák fehérneműit is. Már a bobájka megsült a kemencében, éppen csak le kellett volna forrázni és meghinteni cukros mákkal, amikor parancsot hoztak a katonáknak. Bálint Tjbor; Állatok világa* MACSKA. ÉS KAKAS Jött hasa apám fizetéskor, s hóna alatt hatalmas vörös kakast cipelt, mintha a rgforr .mátus templom rozsdás tornyáról törté volna le; a kakas tollai szánté nyikorogtak, s apám hintázó léptekkel, becsi ccsentve mosolygott, én azonban tudtam, hogy nem a kakasnak örül: kabátja alatt kismacskát melenget Figyelmem á verebektől lassan a cicák felé fordujt, de sokáig nem értettem, hogy apim, a büszke, a kegyetlen, a gyermekét elűző, miért szedte fel sötét és rossz szagú pin- celyukakbi^l, huzatos kapuk alól a szemétládák pállott négyszögéből ezeket a téveteg hangú és bedagadt szemű macskakolyköket... S nem csak felszedte, de a konyhaablakból is kivágott egy tenyérnyit, hogy a puha testek bármikor visszasurranhassanak, veknit aprított tejbe, gyöngyöző homlokkal párolta a pacalt, s ha éjfél körül zengeni kezdett a háztető, és sivító, kaffogó hangok ga- balyodtak egymásba, kiugrott az ágyból, s fehér, messze derengő gatyájában sokáig álldogált a szoba közepén. Egy ízben, pedig, mikor Bársony Rózsi nyakát rút kelevények fonták körül, sírva fakadt a kocsmában, s belekönyökult íelbori tott pálinkájába; lám, de nehéz és bizonytalan az élet! — gondolta. — Szüntelen csalódások, fájdalmak emésztik qz embert, s talán az a legboldogabb, akit mpg sem szült az anvja. Pár nap múlva azonban, mikor neki kellett vágnia az éjszakának, hogy megkocogtassa a bábaasszony ablakát, szuszogva, kénysze} Btmuttam m»mr i*> *art«netei redet ten bujt bele a nadrágba, s csak délre vetődött haza; arcát kifakította az ital, de zsebéből arasznyira csüngött a véres borjú- gége, amelyet a macskáinak hozott De hát miért mindez? — lázadoztam, — Miért melengeti a hitvány dögöket, miért áll ki a tornácra szomorú várakozással, valahányszor Szántó Dénes, a sárga csókos kandúr bu- jálkodva messze sodródik tölünk, a zegzugos tetők és a bástyafal mögött bizonytalan szürkeségbe? Miért aggódik úgy értük?! Hiszen a hálátlanok még a sarokig sem kísérik el soha! Amint kilépett a kapun, a macska megállt, fölpúposította a hátát, s farkával egykedvűen integetett: no, én innen szépen visszafordulok! Miért is követnélek? A néma ricinusbokrok közül kavicsok röppennek felém, s a kihaltnak tűnő mellékutcákból, ahol hársfák árnyéka terül szét farkaskutya ronthat elő! És osák nézte a gazdáját keskeny szemével, s lehajtó bajuszával, mint egy százötven éves keleti bölcs, akiben a tapasztalás türelmes megértéssé szelídült. Ekkor kezdtem gyanítani, hogy a macska a legelső egzisztencialista háziállat, aki az életet kizárólag a maga sorsa szerint ítéli meg, aki óvatosan kerüli s legparányibb részvét kinyilatkoztatását Lám, még a • dorombolása is olyan, akár egy halkra fogott belső szorongás, mint egy kicsiny körszabályozó zümmögése, amely ügyel rá, hogy a lélek egyetlen irányba se lendüljön ki- A macska a leghálátlanabb négylábú, mert még ahhoz sincs kedve és kitartása, hogy hálaképpen megszerettesse magát S ha mindez igaz, miért tartottak mégis olyan sokan macskát, miért szedegették fel a nyávogó kölyköket a jár dák ö mellöl, kerítések párkányáról, árván visszhangzó lépcsőházakból ? Éveken át kutattam, amíg megleltem a titkut S ha éjszakánként belefüleltek a sötét betonhasa beit rengetegébe, ti is rájöttök: a macskák a sírásukkal kereskednek át szivünk szűkülő sövényén! Panaszos hangjukkal, melynek az irányát is zavartan és szorongva keressük: vajon a pincéből szivárog-e felénk vagy a padlásról, vajon közvetlenül a talpunk alól, vagy meny- nyei magasságokból, kozmikus térségekről? Néha azt képzelem, hogy valahol a világűrben radioaktív ostorral vernek egy árva égitestet, s az sirdogál oly vigasztalanul, hogy a bánatnak ez a vékony szála a végtelenből nyúl felénk, akár egy fekete húr, .vagy egy sejtessé finomodott Bartók-akkord. amely hűvös csillagokról verődött vissza. És üzenetében árvák panasza, kivert csavargók nyöszörgése szól, oly anyagtalanul, s mégis oly felzaklatóan, mint az ultrahang, amellyel ölni lehet. Hol van, honnan sir? -- kérded kábult-riadtan, s gyertyát gyújtva elindulsz az éjszakában.., Állok a kapuban, s mint rég, a fizetésnapon, várom apámat. Épp most fordult be a sarkon. Hóna alatt hatalmas vörös kakast cipel, és spiccesen mosolyog. Én azonban tudom, hogy most sem a kakasnak örül. Ó, dehogyis törődik vele! Ä kakas vére holnap már magasra szökken, tollát a kamrák mentén söprögeti majd a szél, de a cica, amely a kabátja alatt nyávog, boldog lesz. Mert aki sir, szánandóbb a halottaknál is! ANYAMEDVE BOCSOKKAL A sikló vágánya fölnyúlt a kékes párátaa ahol Rousseau kertje rejtőzik, s míg belesz: dűltünk a gyantaízű korhadásba, s málna- és szamócaízű mélységbe, a mackókról beszélgettünk. Szétterpesztett korömsarlók villogtak fölöttünk, medveszag tódult az orrunkba, és két apró, fekete szem izzott felénk. Láttam, ahogy az erdészlak beszakított ajtaja mögött egymásra mered a baltát szorongató ember és az állat. „Másnap feljöttek Kovásznáról ankétál- ni — dünnyögte egy taplósapkás favágó. Az erdésznek bizonyítania kellett, hogy önvédelemből csapta agyon a medvét!” S njegint más történeteket idézték; a mackó istállók erjedt homályából meredt ránk, méhkaptárt roppanton össze, gőzölgő sertés mellett kuporgott a véres havon, sújtó mancsától tehenek puffantak végig a tisztások mentén. Iszonyú történeteket, meséltek róla, s bár borzongva szóltak, mégis titkolt szeretettel emlegették, mint gyilkos fiát as anya: a Medve! Miért kedveljük annyira a mackót? Mert az erő rokonszenves időtlenség mögé rejtőzik benne? Mert a melákot játssza, mint némelyik túlfejlett kamasz, aki ingvenszeretelra vágyik? A medve az egyetlen állat, gondoltam, amely még nem szokott bele a gépies életbe, amit a többi vad már elért, s unottan az égre áfiitozott, az benne még beteljesülésre váró sejtés, romantikus vágy: a medve még nem pcügárosult, s messze van a dekadenciától is... Inkább egy részeges, behemót bányász \ aki örökké javulást fogad, s néha csöndé« n siratja önön tehetetlenségét valamelyik erdőszöglet korhadt tuskója mellett; a mackó kétbalkezes gépkocsivezető, akinek már csak egyetlen betétje árválkodik a hajtási jogosítványában; vidéki rokon, aki döngvg nyit be a komához, bakancsáról rétegekben hámlik a sár, s az ebédnél hörböli a levest. Bizonyára az ikes igéket is helytelenül használja, s mikor kockás esetlenségét hintázva elcipeli, erős hátbaütéssel búcsúzik... A medve a legsutább állat, mert nincs benne egy szemernyi élni tudás, de a legtökéletesebb lény, mert minden fölös erejét játékban és tétlen szemlélődésben fecsérli el; * mackó titkon dédelgetett, íélszegségtínk, lustálkodó ábrándjaink szépsége, — a medve a modern állatvilág Oblomoyja Szeretem és szánom őt, akár Hja Iljicset, kinek arcáról a nemtörődömség végzetesen átment a testtartásba, még háziköntösének redőibe is; sajnálom, fnint egy pusztuló irodalmi műfajt, mint a naív eposzt, amelyben az ember viszonya a csigákhoz, fényhez, füvekhez még gyermekien őszinte volt. Az őszinteségben persze örökke megnyilatkozik valami sutaság is, épp a mozdulat H. otftat KELET-MAGYARORSZAG — KARÁCSONYI MELLÉKLET 1969. december *5.
