Kelet-Magyarország, 1969. december (26. évfolyam, 279-302. szám)

1969-12-19 / 294. szám

* alMaí

nrTT MAGYARORSZAO

T9S9. áecemíer Tf

Kádár János elvtárs prágai sajtóértekezlete

(Folytatás az 1. oldalról)

ma már megállapíthatjuk: a magyar nép rendkívül súlyos, veszélyes történelmi pillanaton jutott túl, és öntudatosan járja a szocializmus világos útját. Gondolom, minden eltérés mellett harcunkban ez az azonosság, a közös vonás.

A következő kérdés — amelyet Otakar Svercina, a CTK vezérigazgatója tett fel — azokra a konkrét tapasztalatokra vonatkozott, amelyeket az MSZMP az 1956 októberét követő időszakban szerzett az ellenforradalmi, jobboldali opportunista erők elleni harcban.

Kádár János válaszában kiemelte: a harc kezdeti sza^ kaszában az akkori bonyolult helyzetben rendid vüli nehézségekkel álltunk szemben, olyannyira, hogy sokan úgy vélték, erőink nem is elegendőek a nehézségek leküzdéséhez. A helyzet tragikus vonása volt, hogy a revi- zionizmus keltette eszmei zűrzavar az osztályellenség számára bőséges lehetőséget teremtett arra, hogy kihasználja az emberek megzava- rodottságát, s olyanokat is a népköztársaság elleni harcra mozgósítson, akik — valódi érdekeik szerint — a nép- köztársaság oldalán álltak. Me felejtsük el, Magyarországon a nyílt válság 1953 nyarán kezdődött, s egyre fokozódó mértékben 1956 őszéig több mint három esztendőn át tartott a revizionista eszmei és Lélekrombolás, amelynek célja az volt, hogy megingassa a szocializmus híveinek önbizalmát, megzavarja világos, céltudatos gondolkodását. Ebből következett azután, hogy a valódi fasisztáknak, imperialista ügynököknek, háborús bűnösöknek sikerült mozgósítaniok bizonyos számú megtévesztett fiatalt, egyetemi hallgatókat és másokat, akik szubjektív szándékaik ellenére léptek fel az ellenforradalom erőiként.

— A harcban legfontosabbnak azt tartottuk, hogy

az események lényegére nyíltan rámutatva és álláspon- tukai hirdetve — mielőbb világos legyen az emberek előtt, miről van szó, s ily módon ki-ki a maga helyére kerüljön. Az ellenforradalom ugyan nem tudott nagy tömegeket mozgósítani, de utcai tüntetéseket tudott szervezni. Előfordult, hogy 400— 500 ember is felvonult valahol és az ellenforradalmá- rok tetszetős, álcázott jelszavait hirdették. Volt ott mindenféle jelszó, még olyan is, hogy „éljen István király” — aki ezer éve meghalt — meg, hogy „minden magyar testvér..csak olyan nem volt, hogy „éljen az ellenforradalom.”

— Jött a tüntető tömeg, s előttünk állt a kérdés: mit csináljunk? A hatalmat illetően megalkuvás nincs. Aki a munkáshatalom, a szocialista rendszer ellen támad — legyen bármilyen származású, legyen párttag vagy pártonkívüli, ha erővel támad, erővel kell visszaverni. Ilyen vonatkozásban megalkudni nem lehet.

— Nem csak az igazi ellenforradalmárok jöttek, hanem mások is, s mi döntőnek tartottuk, hogy szétválasszuk őket. Pártunk harcának legfőbb eredménye, hogy sikerült rövid idő alatt leválasztani a nem tudatosan ellenséges megtévesztett embereket, a politikailag tudatos ellenségtől. Az előbbiéit a megfelelő oldalra kerültek a nép, a szocializmus ügye mellé álltak.

— Hosszan lehetne fejtegetni a kérdést, de ezúttal csak annyit: különös fontosságúnak tartjuk, hogy a célt nyíltan hirdetve, a hatalom kérdésében jottányit sem alkudva differenciáljunk a harcban az igazi osztályéi'enség és a megtévesztettek. a véletlenül oda- sodrottak között. így köny- nyebb az ellenséget leleplezni és a harcot sikerrel megvívni

Oldrich Svéstka, a Tribu- na főszerkesztője arról érdeklődött: az MSZMP az ellenforradalom leverése után hogyan tudta megnyerni a

dolgozók, a magyar nép teljes bizalmát, hogyan vált az ország elismert vezető erejévé?

Kádár János válaszában kifejtette: arra törekedtünk, hogy a harc alapvető és fontos kérdéseiben torzulásmentes, marxista—leninista álláspontot képviseljünk. Politikánkat nyíltan hirdettük és a társadalom minden rétegével őszinte dialógust folytattunk. Persze meg kell jegyezni: a harc különlegesen kiélezett fázisában nincs lehetőség hosszú eszmecserére, beszédekre, nincs mód arra. hogy a felvetődő kérdések tömegét megválaszoljuk. Arra azonban nem szabad sajnálni a fáradságot, hogy minden lényeges kérdést behatóan megvilágosítsunk, s megvitassunk a dolgozókkal, a munkás- és parasztemberekkel, az értelmiségi dolgozól-díal, az ifjúsággal, a társadalom minden fontos rétegével.

— A párt harcának eredményességét döntően az elvi szilárdság biztosította. Alapvető kérdésekben nem voltunk tekintettel arra, hogy az az adott pillanatban népszerű-e vagy sem. Marxista —leninista, kommunista, internacionalista pozíciót foglaltunk el — megalkuvás nélkül, függetlenül attól, hogy tapsoltak vagy hurrog- tak.

— Mint önök is tudják, 1956-ban harcunkhoz a Szovjetunió fegyveres segítségét kértük. Az ilyenfajta kérdésekről sokat filozofálgathat az, akinek van rá ideje. A mi logikánk azonban nagyon egyszerű. Számunkra drága a nép minden vívmánya, drága a nép vére. Döntőnek azt tartottuk, hogy minél rövidebb idő alatt legyőzzük az ellenforradalmi felkelést. Ezért kértük a segítséget A másik oldala a dolognak: hogyha 1919-ben a kapitalista és földesúri rend megengedhette magának, hogy segítségül hívjon külső fegyveres erőt, antantseregeket — talán tudják, hogy annakidején Szegeden francia csapatok. Szenegál lövészek állomásoztak, s az volt az ellenforradalom fegyveres ereje — egyszóval, ha ezt annak idején megtehette a burzsoázia, akkor a munkásosztálynak is joga, hogy nemzetközi osztálytestvéreihez forduljon segítségért; kötelessége. hogy rendet teremtsen és meghiúsítsa az ellenforradalmi kísérleteket

— Ami a kérdésnek azt a részét illeti, hogy miként szereztük meg a nép bizalmát és megbecsülését: nem akarok semmiféle célzást tenni a jelenlegi csehszlovákiai helyzetre, valamilyen összefüggésben azonban a megbeszéléseken említettem egyik tapasztalatunkat Ez pedig az volt, hogy minket sok olyan dologért becsültek később, amiért korábban bíráltak.

— Bíztunk abban, hogy az emberek megértenek bennünket, még akkor is, ha abban a pillanatban nem is értették, miért kell ezt vagy azt tenni. A nép gondolkodó, művelt s tudja értékelni a következetes magatartást.

Kádár János ezután arról beszélt, hogy az ellenforradalom utáni években sokan köszönetét mondtak a pártnak, a forradalmi munkásparaszt kormánynak a határozott fellépéséért, a szocialista vívmányok megvédéséért, köztük olyanok is, akik 1936-ban nem értettek egyet cselekedeteinkkel. Az emberek szigorú mérce szerint ítélik meg a vezetést Csak az olyan vezetésnek van becsülete, amely a demagógiával is szembe mer szállni.

— A pártunk és kormányunk

iránti bizalom és elismerés forrása, hogy a Magyar Népköztársaság alkotmányos, törvényes rendjét, a szocialista törvényességet helyreállítottuk, a dolgozó nép vívmányait megőriztük. Hozzáteszem, hogv rendkívül fontos a fellépés módja,

ahogy mondani szokás: a pártmunka stílusa. Nem akarom ezt részletesen kifejteni. csupán annvit:

sokszor előfordul egyes emberek — olykor nem csak egyes emberek — vonatkozásában, az a szerencsétlen

eset hogy igazi és helyes ügyet, például a szocializmus igaz és jó ügyét úgy képviselik, hogy közben nem megnyerik, hanem elriasztják az embereket A fellépésnek, a harc módjának, a párt általános hangvételének tehát rendkívül nagy a jelentősége. Nem csak a párt számára kértünk bizalmat — mi magunk is bíztunk a munkás- és paraszttömegekben, az értelmiségiekben, bíztunk akkor is, amikor a külső jelek alapján joggal lehetett volna kérdezni: mire alapul ez a bizalom?

1957 elején az illetékes pártfórumon például azon vitatkoztunk, hogy létrehozzuk-e a munkásőrséget. Komoly vita zajlott e körül. Az események ugyanis úgy alakultak, hogy száz- és ezerszámra voltak kinn fegyverek, s nem lehetett tudni, hogy kiknél. A vitatkozók között volt, aki azt mondta: most nem az a feladat, hogy kiosztogassuk a fegyvereket, hanem az, hogy összeszedjük, ami kint van. Mi azt mondtuk: nem. Bíztunk a munkásokban, a parasztokban, az alkalmazottakban és az értelmiségiekben. Bíztunk bennük és létrehoztuk a munkásőrséget, pedig nagyon zűrzavaros volt a helyzet. Nem tudnám megmondani, hány fegyvert osztottunk ki, hogy „társadalmi munkában” védjék rendszerünket a munkások és a parasztok, az értelmiségiek. Azt azonban tudom, hogy immár jó néhány éves ez a munkásőrség, s egyetlen esetben sem fordult elő, hogy tulajdonosa fegyverét a munkáshatalom ellen, a nép ügye ellen fordította volna. Szilárd meggyőződésünk, hogy csak mély és kölcsönös bizalom alapján lehet dolgozni, csak úgy, ha a dolgozó emberek bíznak a pártban, a párt pedig bízik a tömegekben. Mindez azt jelenti, hogy bízunk eszméink igazságában és erejében.

Láttam önöknél az elnöki címert és a huszita jelszót: „az igazság győzni fog!” Mi ugyanezt a jelszót fordítottuk le a mi szocialista igazságunk nyelvére. Mi 1956 végén, a legsúlyosabb és legkritikusabb helyzetben is bíztunk a szocialista eszme erejében, a munkásosztály öntudatában, a becsületes embereknek a szocializmus iránti hűségében. Bizonyosak voltunk abban; hogy az igazság győzni fog. Győzni fogunk — pedig akkor nem is volt olyan világos a helyzet Voltak akik a forradalmi munkás-paraszt kormánynak egy hetet adtak, voltak akik hármat. Nos, a forradalmi munkás-paraszt kormány ma is létezik.

Jan Zelenka, a csehszlovák tv vezérigazgatója a magyar —csehszlovák gazdasági és műszaki-tudományos együttműködés fejlesztésének lehetőségeiről érdeklődött

Kádár János válaszában rámutatott hogy a két ország gazdasági együttműködésében az elmúlt évben bekövetkezett lanyhulás után 1968 végén megkezdődött és ebben az esztendőben erőteljesen folytatódott a gazdasági kapcsolatok helyreállítása. Ma már elmondhatjuk, hogy a kapcsolatok normalizálódnak.

— A Magyar Népköztársaság és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság gazdasági együttműködésének kiszélesítésére rendkívül kedvezőek a lehetőségek. Adódik ez a két ország gazdasági struktúrájából is. Az együttműködés fejlesztése mellett szól. hogy közvetlen szomszédok vagyunk. Szerintünk megérett a helyzet arra, hogy a forgalom nagy részét kitevő egyszerű árucseréről fokozatosan áttérjünk a termelési kooperációra és szakosításra. E kérdés a csehszlovák népgazdaság fejlődésében is napirenden van, s hasonló a helyzet a mi népgazdaságunkban-, továbbá a többi szocialista ország gazdaságában is. A magasabb szintű gazdasági együttműködés kétoldalú kapcsolatainkban

és a KGST-ben egyaránt napirenden van.

— Kádár János megjegyezte, hogy a magyar- csehszlovák kapcsolatokat illetően a kormányközi vegyes bizottság közelmúltban megtartott ülésén is foglalkoztak ezekkel a kérdésekkel, s a most lezajlott eszmecsere alkalmával is szóba került, hogy a két ország között meg kell gyorsítani a gazdasági együttműködés magasabb formájának térhódítását. Erre az elhatározottság és a szándék magyar és csehszlovák részről egyaránt megvan.

— Miben látja Kádár elvtárs a kommunista- és munkáspártok ez év nyarán Moszkvában megtartott tanácskozásának jelentőségét

— tette fel a kérdést Bohus Chnoupek, a Csehszlovák Rádió vezérigazgatója.

— Kádár János válasza:

— A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának hivatalos értékelése és személyes meggyőződésem szerint a kommunista- és munkáspártok ez év júniusában megtartott moszkvai értekezlete igen nagy jelentőségű, pozitív lépés volt a nemzetközi kommunista mozgalom életében.

— A tanácskozást elvileg szilárd és határozott, közös antiimpenalista állásfoglalás jellemezte. Mint ismeretes, a találkozó a kommunista világmozgalom 75 pártjának részvételével zajlott le, s a testvérpár-tok elvtársi, szabad légkörben tárgyaltak, fejtették ki álláspontjukat a különböző kérdésekben. Valamennyi testvérpárt állásfoglalásában kifejezésre jutott a sürgető óhaj és törekvés a kommunista világ- mozgalom szilárdságának erősítésére. Ugyanez nyilvánult meg a szocialista országok együttműködésének és egységének erősítését illetően, s teljesen világos és egyértelmű állásfoglalás született a tekintetben, hogy a kommunista világmozgaíom minden harci osztagának hazai munkájában és nemzetközi tevékenységében érvényesülnie kell annk a törekvésnek, hogy tömörüljön minden antiimpsrialista erő a társadalmi haladás és a béke védelmére.

—- Ismeretes, hogy a nemzetközi kommunista mozgalomban az utóbbi időben különböző nézeteltérések jelentkeztek és nyilvánulnak meg még ma is. Ennek ellenere a testvérpártok ez évi moszkvai tanácskozása azt bizonyította, hogy nagyon erős a törekvés a nézetek közei Résére, az egység megerősítésére, az erők tömöri! :sére. Az imperialista sajtó alaposan fejfújta azt. hogy néhány testvérpárt nem a teljes szöveget fogadta el, annak egyik vagy másik szakaszát nem írta alá. A nyugati sajtó ezt igyekezett úgy feltűntetni, hogy „nincs egység”. Aki jelen volt a tanácskozáson, tanúsíthatja, s — aki az okmányokkal megismerkedett, azokat tanulmányozta — megállapíthatja, hogy a moszkvai találkozó erősítette az egységet és komoly reményt nyújtott arra. hogy ebben a tekintetben kedvező lesz a következő évek fejlődése is.

— Külön is szeretném

megemlíteni: küldöttségünk

jóleső érzéssel nyugtázta, hogy csehszlovák testvérpártunk küldöttsége a moszkvai tanácskozáson teljesen

egyenrangú, tekintélyes párt delegációjaként vett részt és jelentősen hozzájárult a tanácskozás sikeréhez.

— A hét testvérpárt Moszkvában megtartott decemberi tanácskozására, az összeurópai értekezlet kilátásaira, az európai béke és biztonság megteremtésének feltételeire vonatkozott a következő kérdés, amelyet a pozsonyi Pravda szerkesztősége tett fel.

— Kádár János válaszában kiemelte, hogy a Varsói Szerződés szervezetéhez tartozó országok pártjainak és kormányainak képviselői Moszkvában sikeres és eredménye* tanácskozást folytattak. Hangoztatta: meggyőződésem, hogv e tanácskozás nagyban segíti további közös harcunkat, együttes felKülpolitikaí összefoglaló

00 Walter Ulbricht levele Heineuiannhoz

00 A DNFF felhívása

Bonni hivatalos forrásból

bejelentették, hogy Gustav Heinemann, a Német Szövetségi Köztársaság elnöke levelet kapott Walter Ulb- richttól, a Német Demokratikus Köztársaság Államtanácsának elnökétől. A levelet Kohl NDK-áll am titkár adta át Spangenbargnak, a bonni elnöki hivatal államtitkárának, miután csütörtökön hajnalban átlépte a két Németország államhaTárát és értesítette a nyugatnémet illetékeseket arról, hogy fel óhajtja keresni a köztársasági elnök hivatalát.

Conrad Ahlers, xaz NSZK- kormányszóvívő hivatalos nyilatkozatából kitűnik,

Walter Ulbricht levele másfél oldalas és egy melléklet Brandt kancellárnak szól.

A szóvivő nem volt hajlandó tartalmi ismertetésre, mondván, hogy előbb az illetékes személyiségeket, köztük a parlamenti oártfrakci- ók vezetőit kell tájékoztatni. Utalt azonban arra. hogy a levél nyilván annak az NDK népi kamarája által hozott határozatoknak a végrehajtását jelenti, amely megbízta az állam- és miniszter- tanácsot: tegyen lépéseket a két német állam viszonyának szabályozására.

Ez a határozót világszerte nagy figyelmet keltett. Amikor elhangzott, várhatóvá vált, hogy a döntést gyors gyakorlati lépés követi. Ez

lépésünket és önálló kezdeményezéseinket egyaránt: A továbbiakban arról beszélt, hogy a moszkvai tanácskozáson különösen nagy hangsúlyt kapott a vietnami probléma és az európai biztonság kérdése.

— Emlékeztetett arra, hogy az Európa népeihez és kormányaihoz intézett budapes- ti felhívás rendkívül -pozitív visszhangot váltott ki kontinensünk közvélemény é- ben, - mély meggyőződésem szerint érlelődnek a feltételek, hogy ezen a téren előre lépjünk, s erre sürgetően szükség is van.

— A továbbiakban arról szólt, hogy napjainkban a nemzetközi kérdések között központi helyet foglal el az imperialisták vietnami agresz- sziója, valamint a közel- keleti térségben kialakult helyzet.

— Köztudott azonban — folytatta —, hogy a világon ma létező legnagyobb katonai erőcsoportosulások itt, Európában néznek farkasszemet egymással. Ez nem mehet igy az idők végtelenségéig. A helyzet feltétlenül feloldódást, változtatást kíván. Mélységes meggyőződésünk. hogy nem a Varsói Szerződés sajátos érdekeiről, nem is a kommunisták valamilyen pártügyéről van szó, hanem a szó szoros értelmében Európa népeinek létérdekeiről.

— Ebben az összefüggésben különös súllyal vetődik fel a kérdés, hogy képesek vagyunk-e normális viszonyt kölcsönösen hasznos és előnyös gazdasági. kulturális kapcsolatokat kiépíteni és stabilizálni, vagy sem.

— Meggyőződésem, hogy mindinkább növekszik a felismerés — nemcsak az európai, hanem más országok közvéleményében is — hogy lépéseket kell tennünk a helyzet megjavítása, Európa szilárdabb biztonsága érdekében. Úgy vélem, természetes és szükségszerű, hogy e nagy jelentőségű akció kezdeményezői a Varsói Szerződés tagországai.

— A budapesti felhívás, a külügyminiszterek prágai állásfoglalása és a mostani találkozónkról kiadott kommüniké világos képet ad arról, hogy az európai realitásokat figyelembe vevő, komoly tárgyalásokra gondolunk, olyan megállapodásra és biztonsági rendszerre, amely Európa minden országa számára elfogadható. Bízom ennek sikerében.

Bedrich Kacirek, a Price főszerkesztője arról ér .1Jfc*máris megtörtént és a Német Szövetségi Köztársaság reagálásától függően további lépések js valószínűéin. A Magyar Távirati Iroda berlini tudósítója a népi kamara határozatával kapcsolatos kommentárjában így ír:

„Arra vonatkozóan. milyen alapon képzelj el az NDK népi kamarája a két állam közötti kapcsolatok normalizálásának előkészítését, világos választ ad a határozat utolsó előtti bekezdése: „a Neme Demokratikus Köztársaság fellép a Német Szövetségi Köztársasággal a békés egymás mellett éh's alapján fenntartandó olyr.it kapcsolatok mellett, amelyeket a nemzetközi jogi érvényű megállapodások szabályoznak és biztosítani:k "

A továbblépés útja: Bonnak meg kell értenie, hogy csak megfelelő jogi normák alapián képzelhető el a két német állam korrekt, kapcsokén.

Megalakulása P. évforduló, ián felhívást adott ki a DNFF. A harcoló dél-vietnami nép tnynegszervezete bangoztóia bök vágyát, de egyben azt az eltökéltségét is, hogy addig küzd, amíg a béke a függetlenségét és a szabadságot is jelenti.

Bármit hozzon a jövő. annyi bizonyos, hogy a front bizakodással tekinthet hősié* harcának tizedik esztendeje elé.

dort, milyen eredménnyel jártak Kádár elvtárs mostani megbeszélései?

Kádár János elöljáróban elmondta, hogy az MSZMP Központi Bizottsága és személy szerint ő maga is örömmel vette a meghívást^ s nagy várakozással tekintett a megbeszélések elé.

— Elmondhatom, hogy várakozásainknak és reményeinknek megfelelően nagyon jó légkörű, elvtársiam, szívélyes találkozóra és eszmecserére került sor. Úgy vélem, időszerű volt ez a találkozó, s jól szolgálta pártjaink internacionalista, testvéri egységét, országaink együttműködését, népeink barátságának ügyét

— Kádár János elmondotta, hogy a két párt kapcsolatainak és együttműködésének minden lényeges területét áttekintették, s megtárgyalták a nemzetközi kérdések egész sorát amelyekben egyformán érdekelt a magyar és a csehszlovák párt

— Meggyőződésem, hogy az eszmecsere mindkét fél számára hasznos volt. Kölcsönösen tájékoztattuk egymást saját problémáinkról, » a tájékoztatásban foglalt ér- tékedés a másik fél részéről egyetértésre talált.

— Ami a csehszlovákiai helyzetet illeti: nem tagadjuk, ebben mi is érdekeltek vagyunk. Csehszlovákia fejlődését, a csehszlovák párt problémáit illetően azt reméljük, hogy azok marxista —leninista megoldást nyernek. Bízunk abban. hogy Csehszlovákia gazdasági, társadalmi, kulturális 'és egyéb kérdéseit szocialista módon oldják meg. Meggyőződésünk, hogy a Magyar Népköztársaság és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság dolgozó népe együtt halad a a szocializmus építésének útján. A történelem megtanított bennünket arra, hogy sorsközösségben élünk és arra is, hogy nem érhetünk el eredményt a másik ország rovására. Együtt kell haladnunk és együtt kell boldogulnunk.

Kádár János befejezésül sok sikert, boldogulást kívánt a csehszlovák munkásosztálynak. parasztságnak és értelmiségnek. II angsú ly ózta: bizonyosak vagyunk abban, hogy a testvéri cseh és szlovák nép határozottan, gyorsan halad előre a szocializmus építésében.

A sajtókonferencia Miroslav Mocnqk, a Rudé Právo főszerkesztőjének zárszavával ért véget.