Kelet-Magyarország, 1969. december (26. évfolyam, 279-302. szám)

1969-12-18 / 293. szám

tSW. rteccmfier W. rBLÍT-MAGf ARORSZ tfl S oMaf Gyorsan megtéiül A Himnusz falujában Jókedv és bőség — A hatodik elnök A szatmárcsekei Haladás közelről Vitathatatlan; Szabolcs- Szatmár megye ipari elma­radottságát elsősorban új gyárak építésével, a meglé­vő üzemek hatékonyabb fej­lesztésével, egyes iparágak idetelepítésével lehet végle­gesen felszámolni. S ehhez beruházásokra, építkezések­re, gépek vásárlására van szükség, melynek költségeit csak részben fedezheti az állam központi erőforrásból. A kész adományokra várni, különböző hitelekből fejlesz­teni — enyhén szólva — nem mindig célravezető. A nagy összegű beruházások csak akkor gazdaságosak a kisebb üzemek esetében, ha a befektetett összeg nagy ré­sze már az első években megtérül, gyorsan kamato­zik. „Könnyebb adni tanácsot mint kalácsot” — mondta er­re a napokban egy gazdasá­gi vezető. „Hogyan lehet be­ruházás nélkül növelni a termelékenységet, csökken­teni az élőmunka-ráfordí­tást?” Valóban, a vállalatok­nál képzett fejlesztési ala­pokból nehéz összespórolni nagyobb beruházásokra. El­lenben ésszerű felhasználá­sával gazdaságosabban lehet termelni, hatványozottabban gyarapodhat a betét a ban­ki számlán. Tervszerű, he­lyes pénzgazdálkodással így hamarabb összegyűlhet egy megalapozott beruházás költ­ségének nagy része, amelyre már hitelfedezetet is szíve­sebben ad a bank. Más szó­val ne verjék felesleges ki­adásokba magukat, ha van más lehetőség is a termelé­kenység növelésére, a ter­melési költségek csökkentésé­re. Ésszerűbben gépesítsenek, használják a meglévőket okosabban Olyan gépekre van tehát szükség elsősorban;' amelyek­nek munkába állítása egy­szeriben többszörösére nö­velheti a termelést, nagy­mértékben csökkentheti az élőmunka-ráfordítás ará­nyát. Megyénkben különösen elhanyagolt terület a kisgé­pe sítés. Kézi erővel oldják meg igen sok esetben a könnyen gépesíthető rako­dást, az anyagmozgatásj; és az üzemen belüli kész- és félkésztermékek szállítását. Kevés az egyszerű, motoros kiskocsi, a villás emelő, kor­szerűtlenek a gyári utak, nem egy esetben még a ke­rekeken guruló konténereket sem tudják rendeltetéssze­rűen használni. Néhány ki­sebb üzem területére még gépkocsival is probléma be­jutni. A kisgépesítés előnyeit hellyel-közzel már kezdik felismerni, alkalmazni. Saj­nos, csak ott. ahol a munka­erőhiány is erre készteti a gazdasági vezetést. A záho­nyi átrakókörzetben például egyre nagyobb szerepet kap­nak a könnyen kezelhető géplapátok, egyre több a vil­lamos targonca, az emelővil­lás rakodó. Hasonló indokok késztették a tuzséri fatele­pet is a fokozott gépesítésre. A kisvárdai vasöntödében szintén emelővillás targon­cával oldják meg a nehéz öntvények továbbítását, a nagy mennyiségű öntőhomok elszállítását, cseréjét. A lá­daiparban is egyre kevesebb a kézzel szegezett göngyöleg. A kézi kalapácsokat sorra sűrített levegővel működő, jóval termelékenyebb szege­zőpisztolyokkal váltják fel. Gazdasági számítások iga­zolják; az anyagmozgatás és az egyes, még kézi erővel végzett munkafolyamatok gé­pesítése — elsősorban a kis­üzemeknél — kifizetődd, gyorsan megtérülő befektetés, mintsem egy-egy nagyobb összeget felemésztő beruhá­zás. Arról nem is beszélve, hogy a dolgozók fizikai ere­jének kímélése — úgy az egyén, mint a vállalat jövő­jét illetően — a gazdaság- irányítás új rendszerében is elsőrendű feladat és cél. Természetes dolog, hogy ezeket a gépeket sem adják ingyen. S a befektetett ösz- szeg is csak úgy térül meg gyorsan, ha használják is ezeket a berendezéseket, gé­peket, szerszámokat. Minél kevesebbet állnak, annál in­kább megfelelnek a célnak; intenzívebbé teszik a terme­lést, kisebb költséggel állít­ják elő a téglát, a radiátort, kevesebbe kerül az almával megrakott láda. Végső soron olcsóbban jut el az áru a kereskedelemhez, a fogyasz­tóhoz. Élni kell ezekkel a lehető­ségekkel. Tóth Árpád Az 1823-as év egy téli éjsza­káján, január 22-én fejezte be Kölcsey Ferenc a Him­nusz kéziratát. Szájhagyo­mány, hogy fél tizenkettő kö­rül fejezte be, egy havas éj­szakán. Mint ezt a csekei pedagógusoktól megtudom, már hét éve élt akkor Cse- kén, testvére becsapta, harc­ban élt az egész világgal. A kéziratán — így mondják — nagyon sokat gondolkozott. A költő, a politikus problé­mája az volt, hogyan fejez­ze ki a rendelkezésére álló hat szótagban, mi kell a ma­gyarnak. Végül is így szü­letett a szép sor: „Jókedv­vel, bőséggel’’­Száznegyvenöt éve lesz pár nap múlva, hogy ez tör­tént És a csekei nép jó kedvben és bőségben él. GÉPEK ÉS NÖVÉNYEK Csorna Gyula elnök irodá­jában éppen Nyilas István terményfelvásárló tárgyal. (A legjobb ügyfeleink a cse- keiek, — súgja, amikor egy percre ketten maradunk a szobában.) Utána, egy tár­gyalás során fény derül a csekei jó dohány titkára. Szerintük a szomszédos mi- lotai palánta nekik rossz- A debreceni jó. Rájöttek, hát elmentek a jóért Debrecen­be. Mélyszántás — jelentés Csekéről: a hó lehullásáig jóval többet, mint háromr száz holdat elvégeztek. (Ez is a nagyüzem vizsgája ma.) Térképet néz egy ügyfél. Ki­derül, hogy a termelőszövet­kezet rynden terménye táb- lásítva van. Száz holdnál kezdődik. Mert így jobb, ha tékonyabb, olcsóbb a vetés, aratás és a növényvédelem. Az igazi nagyüzemi szem­lélet jelei még: év közben kiderült, hogy hatszáz­ezer forint veszteség lesz az időjárás miatt a ka­lászosokon. Mit tesz ilyen­kor az adomabeli ma­gyar? Sopánkodik, vagy sír a biztosítónál. Csekén azt mondták, be kell ezt hozni valamivel, legalább ennyivel erősíteni kell a két segéd­üzem, a fumérüzem és az építőbrigád értéktermelését. Megtették. Behozták. Almá­juk 75 százaléka exportmi­nőségű lett- A csekeiek so­hasem panaszkodtak azon, hogy a sertéstenyésztés nem gazdaságos. Most is csinál­ják, jól keresnek vele. A disznók százait, a juhok ez­reit értékesítik. Jó áron. Ebből volt a hatvanhét fo­rintos napszám, amit még emelni akarnak. Jártunk a szárítópadláson térdig drága dióban, nagy érték, ügyesen szervezték- Láttuk a gabo- nabefúvó gépet: nincs zsá­kolás. Minden tény együtt van ahhoz. hogy elmond­hassuk: termésátlagaik, gaz­dálkodásuk módja szerint nagyüzem. Nagyüzemi a szellem itt, a világ végén. Most már csak azt kellene tudni, mitől. EMBEREK NÉLKÜL NEM LEHET Az asztal sarkán írok, mellettem ki tudja hánya­dik ügyféllel tárgyal az el­nök. Gyorsan, türelmesen, embei-séggel és eredménye­sen. Nézegetem- A felesége megtudta, hogy nem ér rá hazamenni, hát küldött a kislányával egy kis piros fa­zékban öt darab töltött ká­posztát. Most eszi. És tár­gyal. Nem a frakkot is öl­teni tudó elnöktípus, hanem a másik véglet. Aki nem is­meri sem öltözetében, sem magatartásában, nem tudja megkülönböztetni a falu töb­bi parasztjától. Csekén, úgy látszik, ez is a sikerhez tar­tozik- Mert nem kis ered­mény a dicsőségszámláján Csorna Gyulának, hogy há­rom éve elnökösködik. Előt­te hatvantól hat elnököt koptatott el a termelőszövet­kezet — és három főkönyve­lőt, hat főagronómust. (És ki tudja, még mi mást, ami ezzel együtt jár.) Sötétedik. Reggel óta val­latom. Most már válaszolnia kell. A szatmárcsekei Hala­dás Termelőszövetkezetben nagyüzemi szellem uralko­dik- Mitől van? — Ügy gondolom — mond­ja végül — attól, ha elér­tük: mind a négyszáznyolc- vanhat tag sajátjának érzi mind az ötezer holdat. Ak­kor elmarad a mezsgyesovi­nizmus, jól és jobban aka­runk élni, bízunk egymás­ban, a kezdeményezések gyorsan utat találnak a meg­valósításig, igazságos az el­osztás, paraszti igazság sze­rint. Példa kell? Van. Csekén nem féltik a szocializmus győzelmét a háztáji erősödé­sétől. A termelőszövetkezet szerződik a tagjai helyett állathízlalásra és osztoziK tagjaival a nagyüzemi lei- áron. Nézem az 1969-ben hi­hetetlennek tűnő 75 száza­lékos alma exportkihozatalt. Lapozgatás után megértem- (Az utak leírhatatlanul rosz- szak, ez a 75 százalék sze­dés után is 95 kellett, hogy legyen.) Egyik nap Tüzé­ren, másikon Mandokon. harmadnap Fényeslitkén ad­ták át. Huszonöt fillértől 6,85-ig huszonegvféle áron. De eladták, jól. Kereskedni is tudni kell. Telefon is van. (Pethő Sándor főkertész te­het róla, de ő is a nyugodt légkörre hivatkozik-) ÖTVEN KÖZÖTT A HARMADIK A közel ötven községre növekedett fehérgyai-mati já­rásban Szatmárcseke az első három között van. A két másik falu eredményben ta- Ián felülmúlja egy kicsit. De mindenki azt mondja a kornyéken, hogy a harc es a győzelem itt volt a leg­szebb A költő szülőháza a falu szélén állt, míg a Kendek le nem bontották. Hogy is írta azon a 145 év előtti ja­nuár éjszakán: „...jókedv­vel, bőséggel.” Lehet, hogy ez a nagyüzemi szemlelet igazi kulcsa? Az olyan jó­kedv amely termelési sike­reken alapul? És az olyan bőség, amelyet a jókedvvel intézett munka teremtett. Egyetlen gyenge pontjukat hagytam utoljára. (H‘sz®n semmi sem lehet tiszta hófe­hér). Ne haragudjanak meg érte, igazságtalanságnak tar­tom, hogy annak az eljáró 138 embernek az ugyeben, akik idén felvételüket kér­ték, csak 36 lett tag- Sajná­lom azt a 102 embert, aki­nek a kérését elutasítottak. Lehet, hogy most nincs szükség az aránylag fiatal, 48 éves korátlagu termelő szövetkezetben sok munka­erőre. De véleményem sze­rint csak akkor lesz teljes nagyüzemi szemléletük, na azt a 102 csekeit, aki haza akár jönni, szintén be tud­ják fogadni, munkát terem­tenek a számukra. Gesztelyi Nagy Zoltán LAPSZÉLEN Szállítás — ingyen ? Az egyik Nyírbátor kör­nyéki termelőszövetkezet párttitkára tette szóvá egy megbeszélésen: miért kény­szeríti a dohánybeváltó a termelőszövetkezet embe­reit, hogy a beszállított do­hányt felcipeljék a mérlegre és még azután is, a mérleg­ről a szárítóhelyiségbe? A panasz általános. Any- nyira, hogy Mester Ferenc, a Nyírségi Termelőszövetke­zetek Területi Szövetségé­nek elnöke nem minden él nélkül sorolja: „A beszállí­tásnál átvevőként hat ember tartózkodik a helyiségben. Egy adminisztrátor, egy mé­rőember, egy tábláíró, egy kiscédula-író, még egy ad­minisztrátor és egy nedves­ségmérő. Hetedik, nyolcadik, aki vinné, emelné a dohányt, nincsen. Józsa Endre, a Szatmár- beregi Területi Szövetség titkára ehhez még hozzáte­szi : termelőszövetkezeteink általános megjegyzése még ezzel az üggyel kapcsolat­ban, hogy amikor a dohány­ipar emberei szerződést köt­ni jönnek, náluk udva­riasabb, előzékenyebb embe­reket találni nagyon nehéz volna. Az átvevőapparátus­ban dolgozók ennek ellenté­tei. Mi belátjuk, hogy a do­hányipar segédmunkás­hiányban szenved. De ha így van, miért nem hajlan­dó megfizetni a mi embe­reink muhkáját? Mert a szállításért kapott pénz, me­lyen belül ennek az üzemi belső szállításnak a munká­ját is elvégezni követelik, olyan nevetségesen kicsi, hogy az új szerződésekben ezekkel a feltételekkel nem kívánunk megállapodni. A Nyíregyházi Dohányfer­mentáló vezetőinek beszá­moltunk a tapasztalatokróL A durva hangért alapos vizs­gálatot indítanak — ígér­ték. A szerződéseket vi­szont nem itt, hanem a trösztben alakítják ki, a gyár nem térhet él a köz­pontilag megállapított min­tától. Bármilyen nagy is egy tröszt egy termelőszövetke­zethez képest, egyenrangú felekként kell szerződést kötniök. Vagyis: két eset van. Vagy gondoskodik a do­hányipar belső szállítósze­mélyzetről és akkor a mun­ka értékét természetesen nem kapja meg a termelő- szövetkezet, Vagy a terme­lők végzik ezt a szállítási munkát is. Ekkor azonban meg kell kapniok a munka teljes értékét. (S) „ v4z ezeréves elMSt... " SZERKESZTETTE: BARBARITS MIKLÓS 24. Az évszázados álom megvalósul Horthyék manipulációit nem nézi tétlenül a föld né­pe. Bár a kíméletlen terror, a Szentgály-különítmény 1918 őszi tevékenységével kapcsolatos nyírségi tapasz falatok, a Héjjas Istvánok. Prónayak kegyetlenkedéseiről érkező hírek biztosan megfé­lemlítik az egyszerű embe­reket; a román bojár had­sereg jelenléte, a „kommu­nista perek” visszariasztják a szegényparasztokat a szer­vezkedéstől és megfoszt­ják vezetőitől; a lapok le­hetőleg elhallgatják azt, hogy az „új rend”-et nem érzik magukénak az embe­rek; mégis következtetni le­het az elszórt újsághírekből, cikkekből arra, hogv a föld népének harca a földért — ha a föld alatt is —, de fo’vik. Már május elején te­le van a Nyírvidsk a „gyúj­togatok, rémhírter j -sztők. szocialisták" ellen írt prooa- gundaanyagokkal. fenyegeté­sekkel; május M én pedig el- panaszoija: „Még mindig vannak olyanok, akiknek a fejéből még nem tisztult ki a vörös téboly. ... Vigyáz­zanak nagyon ezek az ittfe­lejtett vörös komitácsik, mert a bosszúallás eszközeit a polgárság is ismeri.” 1920 januárjában az új­ság arról ad hírt, hogy a De­ák Ferenc utcai Lakatos- kocsmában Szűcs Zsigmond vasutas vezetésével kommu­nista összejöveteleket tarta­nak. Márciusban a Somogyi Béla és Bacsó Béla temeté­sére Budapesten összegyűlt tömeget úgy értékelik, hogy „Ez a temetés csöndes tünte­tés volt a letűnt kommunis­ta éra mellett.” (Tetemre- hivás 1920. márc. 3.) A kö­vetkező év elején az alispá- ni jelentés arról panaszko­dik. hogy a karhatalom ere­jének jelentős részét kötik le „azok az elemek. ame­lyek a mai. viszonylag nyu­godt társadalmi rendet még mindig szív-sen kicserélnék az elmúlt forradalmak min­den féktelenkedásnek tág teret nyitó szabadosságá­val.” 1921 végén sztrájkol­nak a parasztsággal szoros kapcsolatban álló épitőmun- kások. 1922. máj. 3-án a Nyirvidékben így ír Bartha László református lelkész: „A falu szegény földmives és földéhes népe zúg és békét- lenkedik, mert azzal lett megbiztalva, hogy földet kapnak a nincstelenek” és rájöttek, hogy a földbirtok reformjáról szóló törvény- nyél becsapták őket, és emiatt „jobb érzésű emberek bántó kifakadásokkal adnak kifejezést elkeseredésüknek.” Mint például Csonka Mihály kocsis, aki így nyilatkozott egy tisztről: „Az istenit a vörös nadrágosnak. ha kom­munizmus volna, magam húznám föl.” (Nyírvidék, 1922. okt. 14.) Az elkeseredés érthető. Az aratórészt a birtokosok csők. kentik: koszt nélkül a 11., koszttal a 15. kévére (1923); a napszám elképzel­hetetlenül alacsony, hó­naptól függően férfinél na­pi 4—8 kg. nőnél 2,5—5,5 kg, gyermeknél 2—4 kg búza! (Nyírvidék. 1924. ápr. 17.) Átmeneti fellendülés után a világgazdasági válság évei­ben a nyírségi parasztság helyzete ismét kétségbeejtő­vé válik. 1930 januárjában — mint a Nyírvidék írja — sok családnál kuKoncaiiszi- ből sütnek kenyeret; a nagy munkanélküliség csökkenté­sére a kormány rendeletileg megtiltja a mezőgazdasági gépek, elsősorban az arató­gépek használatát; egy férfi a téli hónapokban egy heti napszámmal nem tud meg­keresni annyit, hogy kiárusí­táskor a legolcsóbb cipőt megvegye (a decembe­ri férfinapszám 1,60 pengő, egy cipőkereskedő kiárusítási hirdetése szerint cipő 12,— P-től kapható, a Nyívidék 1930. márc. 14-i száma sze­rint); az év végén és 1931 elején gazdasági okokból olyan öngyilkossági hullám söpör végig az országon (na­pi 10—15 öngyilkos!), hogy a kormány is kénytelen foglal­kozni a kérdéssel. De kény­telen foglalkozni a fellendü­lő munkásmozgalommal, paraszti mozgalmakkal is. Á politikai helyzet annyira ki­éleződik, hogy még a Gaál Gaszton féle Kisgazda és Polgári Párt Nyíregyházára hirdetett népgyülését is kénytelen a rendőrség betil­tani, mert a környékbeli fal­vakból „az elégedetlenkedő és szélsőségekre kapható ele­mek” Nyíregyházára törté­nő „özönlését és itteni instruálását a ma nyomasz­tó pénzügyi és gazdasági hét vzethen a közrend és közbiztonság szempontjából rendkívül aevélvosnajr tart­ja” (Nvírvidék. 1930. jan. 18.) Miközben ugvanis „NAGY SIKERREL ZAJ­LOTT LE AZ IDEI AGÁR­VERSENY” Nyíregyházán, Nyírszőlősön Pazar Lajost, és Fodor Józsefet letartóztat­ták, mert kijelentették: „Már csak rövid ideig fog ez a rendszer uralkodni. — Vannak már Budapesten vagy kétezren és csak az adott jelre várnak... — Isten nincs... — Minek a kormány­zó és minek kellenek a pa­pok? — Szorulni fognak még a gazdagok!” — és: a káp­talani birtokokra telepítse­nek szegény földműn kásokat (Nyírvidék, 1930. júl. 25.) 1932. szept. 17-én Alföldi Sándor büdszentmihályi gazdát veszik őrizetbe izga­tás miatt, de ekkor már nem csak elszórt izgatókról ol­vashatunk az újságban. Jú­nius 14-én „Több újfehértói földművest tartóztattak le kommunista szervezkedés mi­att” cimmel a Nyírvidék ar­ról tudósít, hogy a környék­beli négy községben dolgozó kommunista szervezet több száz tagjának vezetőit, köz­tük Pintér Pált, Jelenka Pétert, Prilak Jánost őri­zetbe vette a rendőrség. Horthy csendőrei, rendőrei irgalmatlanul elfojtják a pa­rasztság minden megmozdu­lását, karddal, szuronnyal védik a Kállayak és Des- sewffyek birtokainak sérthe­tetlenségét. 1944. októberében a Szovjetunió Vörös Hadse­regének véres áldozatokkal kellett megteremtenie a le­hetőséget ahhoz, hogy 1945. február 27-én hírt adhasson a Magyar Nép: „ELKÉ­SZÜLT AZ ÜJ FÖLDRE­FORM”. A demokratikus kormány, amelyben nagy szerepet vittek a sokat ül­dözött, de az üldözések közepette is a népért, a pa­rasztok földjéért harcoló kommunisták nem húzta- halasztotta a földkérdés megoldását. Március 20-án már a részletes rendeletet ismertethetik az újságok: „Megjelent az új földreform­rendelet. Ezzel a rendelettel megszűntették Magyarorszá­gon a nagybirtokrendszert és végre valóra válik a magyar földműves nép évszázados álma, hogy birtokába vegye ősi jussát — a földet.! A feudális nagybirtokrend­szer megszűntetése biztosít­ja az ország demokratikus átalakulását és jövő fejlődé­sét, a földesúri birtokok pa­rasztkézre adása megóvd >a a politikai, társadalmi és szellemi fejlődés útját. az évszázadok óta elnyomott magyar parasztság előtt” És az új földbirtokreform- rendelet alapján már március 27-én elmondhatta Sajben fő­kapitány a történelmi sza­vakat: „Az EZERÉVES PER EL­DŐLT. ... MUNKÁCSI MI­HÁLY, LAZOR MIHÁLY, BODROGI ANDRÁS, MOST MÁR TIÉTEK A FÖLD!” V E G 3

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents