Kelet-Magyarország, 1969. december (26. évfolyam, 279-302. szám)
1969-12-18 / 293. szám
tSW. rteccmfier W. rBLÍT-MAGf ARORSZ tfl S oMaf Gyorsan megtéiül A Himnusz falujában Jókedv és bőség — A hatodik elnök A szatmárcsekei Haladás közelről Vitathatatlan; Szabolcs- Szatmár megye ipari elmaradottságát elsősorban új gyárak építésével, a meglévő üzemek hatékonyabb fejlesztésével, egyes iparágak idetelepítésével lehet véglegesen felszámolni. S ehhez beruházásokra, építkezésekre, gépek vásárlására van szükség, melynek költségeit csak részben fedezheti az állam központi erőforrásból. A kész adományokra várni, különböző hitelekből fejleszteni — enyhén szólva — nem mindig célravezető. A nagy összegű beruházások csak akkor gazdaságosak a kisebb üzemek esetében, ha a befektetett összeg nagy része már az első években megtérül, gyorsan kamatozik. „Könnyebb adni tanácsot mint kalácsot” — mondta erre a napokban egy gazdasági vezető. „Hogyan lehet beruházás nélkül növelni a termelékenységet, csökkenteni az élőmunka-ráfordítást?” Valóban, a vállalatoknál képzett fejlesztési alapokból nehéz összespórolni nagyobb beruházásokra. Ellenben ésszerű felhasználásával gazdaságosabban lehet termelni, hatványozottabban gyarapodhat a betét a banki számlán. Tervszerű, helyes pénzgazdálkodással így hamarabb összegyűlhet egy megalapozott beruházás költségének nagy része, amelyre már hitelfedezetet is szívesebben ad a bank. Más szóval ne verjék felesleges kiadásokba magukat, ha van más lehetőség is a termelékenység növelésére, a termelési költségek csökkentésére. Ésszerűbben gépesítsenek, használják a meglévőket okosabban Olyan gépekre van tehát szükség elsősorban;' amelyeknek munkába állítása egyszeriben többszörösére növelheti a termelést, nagymértékben csökkentheti az élőmunka-ráfordítás arányát. Megyénkben különösen elhanyagolt terület a kisgépe sítés. Kézi erővel oldják meg igen sok esetben a könnyen gépesíthető rakodást, az anyagmozgatásj; és az üzemen belüli kész- és félkésztermékek szállítását. Kevés az egyszerű, motoros kiskocsi, a villás emelő, korszerűtlenek a gyári utak, nem egy esetben még a kerekeken guruló konténereket sem tudják rendeltetésszerűen használni. Néhány kisebb üzem területére még gépkocsival is probléma bejutni. A kisgépesítés előnyeit hellyel-közzel már kezdik felismerni, alkalmazni. Sajnos, csak ott. ahol a munkaerőhiány is erre készteti a gazdasági vezetést. A záhonyi átrakókörzetben például egyre nagyobb szerepet kapnak a könnyen kezelhető géplapátok, egyre több a villamos targonca, az emelővillás rakodó. Hasonló indokok késztették a tuzséri fatelepet is a fokozott gépesítésre. A kisvárdai vasöntödében szintén emelővillás targoncával oldják meg a nehéz öntvények továbbítását, a nagy mennyiségű öntőhomok elszállítását, cseréjét. A ládaiparban is egyre kevesebb a kézzel szegezett göngyöleg. A kézi kalapácsokat sorra sűrített levegővel működő, jóval termelékenyebb szegezőpisztolyokkal váltják fel. Gazdasági számítások igazolják; az anyagmozgatás és az egyes, még kézi erővel végzett munkafolyamatok gépesítése — elsősorban a kisüzemeknél — kifizetődd, gyorsan megtérülő befektetés, mintsem egy-egy nagyobb összeget felemésztő beruházás. Arról nem is beszélve, hogy a dolgozók fizikai erejének kímélése — úgy az egyén, mint a vállalat jövőjét illetően — a gazdaság- irányítás új rendszerében is elsőrendű feladat és cél. Természetes dolog, hogy ezeket a gépeket sem adják ingyen. S a befektetett ösz- szeg is csak úgy térül meg gyorsan, ha használják is ezeket a berendezéseket, gépeket, szerszámokat. Minél kevesebbet állnak, annál inkább megfelelnek a célnak; intenzívebbé teszik a termelést, kisebb költséggel állítják elő a téglát, a radiátort, kevesebbe kerül az almával megrakott láda. Végső soron olcsóbban jut el az áru a kereskedelemhez, a fogyasztóhoz. Élni kell ezekkel a lehetőségekkel. Tóth Árpád Az 1823-as év egy téli éjszakáján, január 22-én fejezte be Kölcsey Ferenc a Himnusz kéziratát. Szájhagyomány, hogy fél tizenkettő körül fejezte be, egy havas éjszakán. Mint ezt a csekei pedagógusoktól megtudom, már hét éve élt akkor Cse- kén, testvére becsapta, harcban élt az egész világgal. A kéziratán — így mondják — nagyon sokat gondolkozott. A költő, a politikus problémája az volt, hogyan fejezze ki a rendelkezésére álló hat szótagban, mi kell a magyarnak. Végül is így született a szép sor: „Jókedvvel, bőséggel’’Száznegyvenöt éve lesz pár nap múlva, hogy ez történt És a csekei nép jó kedvben és bőségben él. GÉPEK ÉS NÖVÉNYEK Csorna Gyula elnök irodájában éppen Nyilas István terményfelvásárló tárgyal. (A legjobb ügyfeleink a cse- keiek, — súgja, amikor egy percre ketten maradunk a szobában.) Utána, egy tárgyalás során fény derül a csekei jó dohány titkára. Szerintük a szomszédos mi- lotai palánta nekik rossz- A debreceni jó. Rájöttek, hát elmentek a jóért Debrecenbe. Mélyszántás — jelentés Csekéről: a hó lehullásáig jóval többet, mint háromr száz holdat elvégeztek. (Ez is a nagyüzem vizsgája ma.) Térképet néz egy ügyfél. Kiderül, hogy a termelőszövetkezet rynden terménye táb- lásítva van. Száz holdnál kezdődik. Mert így jobb, ha tékonyabb, olcsóbb a vetés, aratás és a növényvédelem. Az igazi nagyüzemi szemlélet jelei még: év közben kiderült, hogy hatszázezer forint veszteség lesz az időjárás miatt a kalászosokon. Mit tesz ilyenkor az adomabeli magyar? Sopánkodik, vagy sír a biztosítónál. Csekén azt mondták, be kell ezt hozni valamivel, legalább ennyivel erősíteni kell a két segédüzem, a fumérüzem és az építőbrigád értéktermelését. Megtették. Behozták. Almájuk 75 százaléka exportminőségű lett- A csekeiek sohasem panaszkodtak azon, hogy a sertéstenyésztés nem gazdaságos. Most is csinálják, jól keresnek vele. A disznók százait, a juhok ezreit értékesítik. Jó áron. Ebből volt a hatvanhét forintos napszám, amit még emelni akarnak. Jártunk a szárítópadláson térdig drága dióban, nagy érték, ügyesen szervezték- Láttuk a gabo- nabefúvó gépet: nincs zsákolás. Minden tény együtt van ahhoz. hogy elmondhassuk: termésátlagaik, gazdálkodásuk módja szerint nagyüzem. Nagyüzemi a szellem itt, a világ végén. Most már csak azt kellene tudni, mitől. EMBEREK NÉLKÜL NEM LEHET Az asztal sarkán írok, mellettem ki tudja hányadik ügyféllel tárgyal az elnök. Gyorsan, türelmesen, embei-séggel és eredményesen. Nézegetem- A felesége megtudta, hogy nem ér rá hazamenni, hát küldött a kislányával egy kis piros fazékban öt darab töltött káposztát. Most eszi. És tárgyal. Nem a frakkot is ölteni tudó elnöktípus, hanem a másik véglet. Aki nem ismeri sem öltözetében, sem magatartásában, nem tudja megkülönböztetni a falu többi parasztjától. Csekén, úgy látszik, ez is a sikerhez tartozik- Mert nem kis eredmény a dicsőségszámláján Csorna Gyulának, hogy három éve elnökösködik. Előtte hatvantól hat elnököt koptatott el a termelőszövetkezet — és három főkönyvelőt, hat főagronómust. (És ki tudja, még mi mást, ami ezzel együtt jár.) Sötétedik. Reggel óta vallatom. Most már válaszolnia kell. A szatmárcsekei Haladás Termelőszövetkezetben nagyüzemi szellem uralkodik- Mitől van? — Ügy gondolom — mondja végül — attól, ha elértük: mind a négyszáznyolc- vanhat tag sajátjának érzi mind az ötezer holdat. Akkor elmarad a mezsgyesovinizmus, jól és jobban akarunk élni, bízunk egymásban, a kezdeményezések gyorsan utat találnak a megvalósításig, igazságos az elosztás, paraszti igazság szerint. Példa kell? Van. Csekén nem féltik a szocializmus győzelmét a háztáji erősödésétől. A termelőszövetkezet szerződik a tagjai helyett állathízlalásra és osztoziK tagjaival a nagyüzemi lei- áron. Nézem az 1969-ben hihetetlennek tűnő 75 százalékos alma exportkihozatalt. Lapozgatás után megértem- (Az utak leírhatatlanul rosz- szak, ez a 75 százalék szedés után is 95 kellett, hogy legyen.) Egyik nap Tüzéren, másikon Mandokon. harmadnap Fényeslitkén adták át. Huszonöt fillértől 6,85-ig huszonegvféle áron. De eladták, jól. Kereskedni is tudni kell. Telefon is van. (Pethő Sándor főkertész tehet róla, de ő is a nyugodt légkörre hivatkozik-) ÖTVEN KÖZÖTT A HARMADIK A közel ötven községre növekedett fehérgyai-mati járásban Szatmárcseke az első három között van. A két másik falu eredményben ta- Ián felülmúlja egy kicsit. De mindenki azt mondja a kornyéken, hogy a harc es a győzelem itt volt a legszebb A költő szülőháza a falu szélén állt, míg a Kendek le nem bontották. Hogy is írta azon a 145 év előtti január éjszakán: „...jókedvvel, bőséggel.” Lehet, hogy ez a nagyüzemi szemlelet igazi kulcsa? Az olyan jókedv amely termelési sikereken alapul? És az olyan bőség, amelyet a jókedvvel intézett munka teremtett. Egyetlen gyenge pontjukat hagytam utoljára. (H‘sz®n semmi sem lehet tiszta hófehér). Ne haragudjanak meg érte, igazságtalanságnak tartom, hogy annak az eljáró 138 embernek az ugyeben, akik idén felvételüket kérték, csak 36 lett tag- Sajnálom azt a 102 embert, akinek a kérését elutasítottak. Lehet, hogy most nincs szükség az aránylag fiatal, 48 éves korátlagu termelő szövetkezetben sok munkaerőre. De véleményem szerint csak akkor lesz teljes nagyüzemi szemléletük, na azt a 102 csekeit, aki haza akár jönni, szintén be tudják fogadni, munkát teremtenek a számukra. Gesztelyi Nagy Zoltán LAPSZÉLEN Szállítás — ingyen ? Az egyik Nyírbátor környéki termelőszövetkezet párttitkára tette szóvá egy megbeszélésen: miért kényszeríti a dohánybeváltó a termelőszövetkezet embereit, hogy a beszállított dohányt felcipeljék a mérlegre és még azután is, a mérlegről a szárítóhelyiségbe? A panasz általános. Any- nyira, hogy Mester Ferenc, a Nyírségi Termelőszövetkezetek Területi Szövetségének elnöke nem minden él nélkül sorolja: „A beszállításnál átvevőként hat ember tartózkodik a helyiségben. Egy adminisztrátor, egy mérőember, egy tábláíró, egy kiscédula-író, még egy adminisztrátor és egy nedvességmérő. Hetedik, nyolcadik, aki vinné, emelné a dohányt, nincsen. Józsa Endre, a Szatmár- beregi Területi Szövetség titkára ehhez még hozzáteszi : termelőszövetkezeteink általános megjegyzése még ezzel az üggyel kapcsolatban, hogy amikor a dohányipar emberei szerződést kötni jönnek, náluk udvariasabb, előzékenyebb embereket találni nagyon nehéz volna. Az átvevőapparátusban dolgozók ennek ellentétei. Mi belátjuk, hogy a dohányipar segédmunkáshiányban szenved. De ha így van, miért nem hajlandó megfizetni a mi embereink muhkáját? Mert a szállításért kapott pénz, melyen belül ennek az üzemi belső szállításnak a munkáját is elvégezni követelik, olyan nevetségesen kicsi, hogy az új szerződésekben ezekkel a feltételekkel nem kívánunk megállapodni. A Nyíregyházi Dohányfermentáló vezetőinek beszámoltunk a tapasztalatokróL A durva hangért alapos vizsgálatot indítanak — ígérték. A szerződéseket viszont nem itt, hanem a trösztben alakítják ki, a gyár nem térhet él a központilag megállapított mintától. Bármilyen nagy is egy tröszt egy termelőszövetkezethez képest, egyenrangú felekként kell szerződést kötniök. Vagyis: két eset van. Vagy gondoskodik a dohányipar belső szállítószemélyzetről és akkor a munka értékét természetesen nem kapja meg a termelő- szövetkezet, Vagy a termelők végzik ezt a szállítási munkát is. Ekkor azonban meg kell kapniok a munka teljes értékét. (S) „ v4z ezeréves elMSt... " SZERKESZTETTE: BARBARITS MIKLÓS 24. Az évszázados álom megvalósul Horthyék manipulációit nem nézi tétlenül a föld népe. Bár a kíméletlen terror, a Szentgály-különítmény 1918 őszi tevékenységével kapcsolatos nyírségi tapasz falatok, a Héjjas Istvánok. Prónayak kegyetlenkedéseiről érkező hírek biztosan megfélemlítik az egyszerű embereket; a román bojár hadsereg jelenléte, a „kommunista perek” visszariasztják a szegényparasztokat a szervezkedéstől és megfosztják vezetőitől; a lapok lehetőleg elhallgatják azt, hogy az „új rend”-et nem érzik magukénak az emberek; mégis következtetni lehet az elszórt újsághírekből, cikkekből arra, hogv a föld népének harca a földért — ha a föld alatt is —, de fo’vik. Már május elején tele van a Nyírvidsk a „gyújtogatok, rémhírter j -sztők. szocialisták" ellen írt prooa- gundaanyagokkal. fenyegetésekkel; május M én pedig el- panaszoija: „Még mindig vannak olyanok, akiknek a fejéből még nem tisztult ki a vörös téboly. ... Vigyázzanak nagyon ezek az ittfelejtett vörös komitácsik, mert a bosszúallás eszközeit a polgárság is ismeri.” 1920 januárjában az újság arról ad hírt, hogy a Deák Ferenc utcai Lakatos- kocsmában Szűcs Zsigmond vasutas vezetésével kommunista összejöveteleket tartanak. Márciusban a Somogyi Béla és Bacsó Béla temetésére Budapesten összegyűlt tömeget úgy értékelik, hogy „Ez a temetés csöndes tüntetés volt a letűnt kommunista éra mellett.” (Tetemre- hivás 1920. márc. 3.) A következő év elején az alispá- ni jelentés arról panaszkodik. hogy a karhatalom erejének jelentős részét kötik le „azok az elemek. amelyek a mai. viszonylag nyugodt társadalmi rendet még mindig szív-sen kicserélnék az elmúlt forradalmak minden féktelenkedásnek tág teret nyitó szabadosságával.” 1921 végén sztrájkolnak a parasztsággal szoros kapcsolatban álló épitőmun- kások. 1922. máj. 3-án a Nyirvidékben így ír Bartha László református lelkész: „A falu szegény földmives és földéhes népe zúg és békét- lenkedik, mert azzal lett megbiztalva, hogy földet kapnak a nincstelenek” és rájöttek, hogy a földbirtok reformjáról szóló törvény- nyél becsapták őket, és emiatt „jobb érzésű emberek bántó kifakadásokkal adnak kifejezést elkeseredésüknek.” Mint például Csonka Mihály kocsis, aki így nyilatkozott egy tisztről: „Az istenit a vörös nadrágosnak. ha kommunizmus volna, magam húznám föl.” (Nyírvidék, 1922. okt. 14.) Az elkeseredés érthető. Az aratórészt a birtokosok csők. kentik: koszt nélkül a 11., koszttal a 15. kévére (1923); a napszám elképzelhetetlenül alacsony, hónaptól függően férfinél napi 4—8 kg. nőnél 2,5—5,5 kg, gyermeknél 2—4 kg búza! (Nyírvidék. 1924. ápr. 17.) Átmeneti fellendülés után a világgazdasági válság éveiben a nyírségi parasztság helyzete ismét kétségbeejtővé válik. 1930 januárjában — mint a Nyírvidék írja — sok családnál kuKoncaiiszi- ből sütnek kenyeret; a nagy munkanélküliség csökkentésére a kormány rendeletileg megtiltja a mezőgazdasági gépek, elsősorban az aratógépek használatát; egy férfi a téli hónapokban egy heti napszámmal nem tud megkeresni annyit, hogy kiárusításkor a legolcsóbb cipőt megvegye (a decemberi férfinapszám 1,60 pengő, egy cipőkereskedő kiárusítási hirdetése szerint cipő 12,— P-től kapható, a Nyívidék 1930. márc. 14-i száma szerint); az év végén és 1931 elején gazdasági okokból olyan öngyilkossági hullám söpör végig az országon (napi 10—15 öngyilkos!), hogy a kormány is kénytelen foglalkozni a kérdéssel. De kénytelen foglalkozni a fellendülő munkásmozgalommal, paraszti mozgalmakkal is. Á politikai helyzet annyira kiéleződik, hogy még a Gaál Gaszton féle Kisgazda és Polgári Párt Nyíregyházára hirdetett népgyülését is kénytelen a rendőrség betiltani, mert a környékbeli falvakból „az elégedetlenkedő és szélsőségekre kapható elemek” Nyíregyházára történő „özönlését és itteni instruálását a ma nyomasztó pénzügyi és gazdasági hét vzethen a közrend és közbiztonság szempontjából rendkívül aevélvosnajr tartja” (Nvírvidék. 1930. jan. 18.) Miközben ugvanis „NAGY SIKERREL ZAJLOTT LE AZ IDEI AGÁRVERSENY” Nyíregyházán, Nyírszőlősön Pazar Lajost, és Fodor Józsefet letartóztatták, mert kijelentették: „Már csak rövid ideig fog ez a rendszer uralkodni. — Vannak már Budapesten vagy kétezren és csak az adott jelre várnak... — Isten nincs... — Minek a kormányzó és minek kellenek a papok? — Szorulni fognak még a gazdagok!” — és: a káptalani birtokokra telepítsenek szegény földműn kásokat (Nyírvidék, 1930. júl. 25.) 1932. szept. 17-én Alföldi Sándor büdszentmihályi gazdát veszik őrizetbe izgatás miatt, de ekkor már nem csak elszórt izgatókról olvashatunk az újságban. Június 14-én „Több újfehértói földművest tartóztattak le kommunista szervezkedés miatt” cimmel a Nyírvidék arról tudósít, hogy a környékbeli négy községben dolgozó kommunista szervezet több száz tagjának vezetőit, köztük Pintér Pált, Jelenka Pétert, Prilak Jánost őrizetbe vette a rendőrség. Horthy csendőrei, rendőrei irgalmatlanul elfojtják a parasztság minden megmozdulását, karddal, szuronnyal védik a Kállayak és Des- sewffyek birtokainak sérthetetlenségét. 1944. októberében a Szovjetunió Vörös Hadseregének véres áldozatokkal kellett megteremtenie a lehetőséget ahhoz, hogy 1945. február 27-én hírt adhasson a Magyar Nép: „ELKÉSZÜLT AZ ÜJ FÖLDREFORM”. A demokratikus kormány, amelyben nagy szerepet vittek a sokat üldözött, de az üldözések közepette is a népért, a parasztok földjéért harcoló kommunisták nem húzta- halasztotta a földkérdés megoldását. Március 20-án már a részletes rendeletet ismertethetik az újságok: „Megjelent az új földreformrendelet. Ezzel a rendelettel megszűntették Magyarországon a nagybirtokrendszert és végre valóra válik a magyar földműves nép évszázados álma, hogy birtokába vegye ősi jussát — a földet.! A feudális nagybirtokrendszer megszűntetése biztosítja az ország demokratikus átalakulását és jövő fejlődését, a földesúri birtokok parasztkézre adása megóvd >a a politikai, társadalmi és szellemi fejlődés útját. az évszázadok óta elnyomott magyar parasztság előtt” És az új földbirtokreform- rendelet alapján már március 27-én elmondhatta Sajben főkapitány a történelmi szavakat: „Az EZERÉVES PER ELDŐLT. ... MUNKÁCSI MIHÁLY, LAZOR MIHÁLY, BODROGI ANDRÁS, MOST MÁR TIÉTEK A FÖLD!” V E G 3