Kelet-Magyarország, 1969. december (26. évfolyam, 279-302. szám)

1969-12-16 / 291. szám

f. oldal Krrrr Í9S9. december !S. NB II-be jutott a Nyíregyházi Építők röplabdacsapata A debreceni osztályozó mérkőzések eredményei Megyénk új NB Il-es együttese, a Nyíregyházi Építők férfi NB Il-es gárdája. Álló sor balról jobbra: Marti ­novszki László, Endreffi Tamás, Racskó Tibor, a sport­egyesület elnöke, Mészáros József szakosztályvezető, Máté Dezső, Balogh József, Dorogi László Guggolnak: Palotai Kálmán, Ivancsó József, Kegye Tibor, Beregvári Zoltán, Birtok Mihály. A csapat új játékosa, Radványi Károly hiányzik a felvételről. Módy Elek felvétele A világ sportja Kettős nyíregyházi győzelem a miskolci terembajnokságon A hét végén, szombaton és vasárnap került sor Debre­cenben a röplabda megyei bajnokságot nyert együttesek számára az NB II-be ju­tásért kiírt osztályozó máso­dik fordulójára. Mint ismeretes — a két héttel ezelőtt megrendezett, első fordulóban elsősorban a Nyíregyházi Építők férfi­együttese tett ki magáért, mindhárom mérkőzését meg­nyerve az NB II-be jutás nagy esélyesévé lépett eiő. A Nyíregyházi Petőfi női csa­pata az első fordulóban mind­két mérkőzését elveszítette nagy küzdelem után, s így csak csodával határos módon lehetett volna reménye ar­ra, hogy a visszavágón ki­harcolja a feljutást, Ptak p« ponttal! A visszavágó mérkőzések­re a Nyíregyházi Építők fér­fiegyüttese megerősödve uta­zott ei, hiszen a kedvezmé­nyes átigazolási időszak alatt a csapathoz került a Nyír- egvházi Spartacusból Máté Dezső és Radványi Károly. A sorsolás során a nagy el­lenféllel, a Kecskeméti Dó­zsa csapatával kerültek első­nek össze a nyíregyháziak. E találkozó mindent el- dönthetett, s ennek megfele­lően a Nyíregyházi Építők játékosai hallatlanul idege­sen, kapkodva játszottak. Ezért az első játszmát a nvugodtabb kecskemétiek nyerték 15:10-re. Ezután az Építők percei jöttek, s 15:8- ra nyerve 1:1 lett a játszmák állása. Sajnos a jó folytatás elmaradt, hiszen a harmadik játszmában a kecskeméti gár­da bizonyult jobbnak 15:12- re. A sorsdöntő negyedik játszmában a Nyíregyházi Építők 10:8-ra vezetett. Ek­kor játékvezetői tévedések következtek, s így csapatuk veszített 15:13-ra. A mérkő­zést a Kecskeméti Dózsa nyerte 3:l-re. A további férfimérkőzések már az NB II-be jutás szem­pontjából nem is voltak fontosak. Először is, a Ka­zincbarcikai Vegyész nem je­lent meg. Az Egri Dobó Ist­ván SE ellen pedig mind a kecskeméti, mind a nyíregy­házi együttes egyaránt 3:0 arányban nyert. A fér'imérkőzések befe­jeztével a győzelmek, a pon­tok és játszmák aránya hajszálra azonos volt a két csapatnál; a Nyíregyházi Építőknél és a Kecskeméti Dózsánál. Izgalmas számol­gatás következett. A ver­senykiírás értelmében ez esetben az döntött, hogy , a két csapat egymás elleni ta­lálkozóin mennyi volt a játszmákon belül elért pon­tok aránya. Nagy szerencsé­re 103:98 arányban a nyír­egyházi csapat pontaránya volt jobb. Ez az öt plusz pont jelentette egyben, hogy a Nyíregyházi Építők férfi röplabdacsape.ta bejutott az NB II-be. A rendkívüli izgalmakat hozó visszavágó forduló után Racskó Tibor, a Nyíregyházi Építők SE elnöke a követke­zőket mondta: — Nem is emlékszem rá. hogy röplabda-os/.tályozón il3'en szoros küzdelemben harcolta volna ki valamelyik együttes az NB II-be jutást. Egyébként mindannyian rendkívül boldogok vagyunk, hogy sikerüli magasabb osz­tály!,: jut ■ 'nk. ügy érzem eg tv évi munkánk alapján megérdemeltük. Egyben ko- i.io, an sajnálom a kecske­méti csapatot. Rendkívül jó képességű ' gárda, s biztosan megállná helyét az NB tl- bei A férfi NB ll-es osztá­lyozó végeredménye a követ­kező: 1. Nyh. EpítőS t I 1 IS: 4 S 2. Kecskemét 5 4 1 13: 4 9 3. Egri Dobó SE S 2 3 3:14 7 4. K--barciUa 3—5 2:15 3 A Petőfinek ezúttal sem sikerült A női csapatok osztályozó mérkőzésén a Nyíregyházi Petőfi gárdájának nem sike­rült „megbolygatni” az osz­tályozó táblázatát. A nyír­egyházi lányok első mérkő­zésüket a Bp. Habselyemgyár együttese ellen játszották. A találkozón ismét a két héttel korábbi kép alakult ki. A Petőfi fiatal játékosai hal­latlanul idegesen, kapkodva játszottak. A fővárosi csa­pat rutinos játékosai viszont kivárták nyugodton, hogy a nyíregyházi lányok hibázza­nak. így a fővárosi csapat biztosan győzött 3:1 (15:9, 10:15, 15:13, 15:10) arányban. Ezután sem ment sokkal jobban a nyíregyházi csa­patnak. Bár számukra sem­mi tét sem volt a Kalocsai VTSK elleni találkozón, mégis rendkívül sokat hibáz­tak. A túlzott akarás, a mindenáron való bizonyítás oda vezetett, hogy olykor- olykor a csapat tagjai alap­vető hibákat vétettek. így az ellenfél — mint egy héttel Hétfőn délután a Nyír­egyházi Spartacus elnöksége megbeszélésre hívta össze a sportegyesület labdarúgó- szakosztályának vezetőit, s az NB ll-es csapat játéko­sait. A. megbeszélésen részt vett Czimbalmos István, a KISZÖV elnöke is. A sportegyesület elnöksége ez alkalommal mutatta be az NB Tl-es keret új edző­iét. Somlai Rezsőt. Somlai Rezső a megelőző években 1959-ben és 1960­korábban — 3:l-re nyert, s a játszmák aránya: 15:7, 10:15, 15:12, 16:14. Komporály Vilmos, a Nyíregyházi Petőfi női csa­patának edzője az osztályo­zó befejeztével így foglalta össze csapatának teljesítmé­nyét: — Mindenáron bizonyítani akartak a játékosok. Meg akarták mutatni, hogy az el­ső forduló meglehetősen bal- szerencsés vereségei ellenére is tudnak játszani. Nos, ez nem sikerülhetett, mert is­mét a régi hibát követték el a pályán: néha olyan idege­sek voltak, hogy szinte nem tudták kezelni a labdát. Ez részben érthető is, hiszen a csapat mintegy 70 százaléka most játszott igazán tétre menő, NB-s szagú mérkő­zést, A sportegyesület veze­tése így is elégedett a játé­kosok teljesítményével, bí­zik bennük, hogy jövőre több sikert érnek majd el. A női osztályozó harma­dik mérkőzésen a Bp. Hab­selyemgyár csapata biztos 3:1 arányú győzelmet ara­tott a Kalocsai VTSK ellen, s így a fővárosi együttes ve­retlenül jutott a női NB II- be. A női osztályozó végered­ménye : 1. Bp. Habselyem 4 4 — 12: 5 8 2. Kalocsai VTSK 4 2 2 8: 8 6 3. Nyíl. Petőfi 4 — 4 5:12 4 ­bein már két évig műkö­dött a Nyíregyházi Spartacus labdarúgó-szakosztályánál edzőként. Az elmúlt 3 évben pedig a Szovjetunióban, a Lett Szocialista Köztársaság­ban, a Riga Daugava csa­patánál végzett elismerten jc munkát A Nyíregyházi Spartacu: NB ll-es labdarúgócsapató val níos' két teljes bajnoki idényre, 1072 nyaráig kötőt' szerződést. Az edző a be­mutatás után üdvözölte a PALMA DE MALLORCA: A nemzetközi sakkverseny záróünnepsége után Borisz Szpasszkijnak átadták az 1969. évi sakk Oscar-díjat. Szpasszkij a mcstani viada­lon ugyan csak 5. lett, egész évi szereplésével szolgált rá az értékes kitüntetésre. Meg­állapították az ez évi nemzet­közi rangsort is, amely a kö­vetkező: 1. Szpasszkij (szov­jet), 2. Korcsnoj (szovjet), 3. Petroszjan (szovjet), 4. Lar­sen (dán), 5. Polugajevszkij (szovjet), 6. Hort (csehszlo­vák), 7. Portisch (magyar), 8. Szmiszlov (szovjet), 9. Geller (szovjet), 10. Gligorics (ju­goszláv). MADRID: A spanyol labdarúgó-baj­nokságban az élcsoport így alakult: 1. Atletico Madrid 21 pont, 2. Real Madrid 20 pont, 3. Atletico Bilbao 19 pont. LOS ANGELES: Bill Toomey, a tízpróba új­donsült világbajnoka előző KÉZILABDA: A Nyíregyházi Tanárképző Főiskola női és férfi kézi­labdacsapata az elmúlt va­sárnap Miskolcon, a kézilab­da Tomorszky Kupa máso­dik fordulójában szerepelt. A két nyíregyházi együttes közül, a női gárda mindkét mérkőzését megnyerte, míg a férficsapat vereséget szenve­dett. Eredmények: NYH. TANÁRKÉPZŐ— SAJÓSZENTPÉTERI ÉPÍTŐK 17:14 (8:9) Női mérkőzés. A nyíregy­házi csapat Kiss II — Ko­vács V, Kiss I, Szalai, Ko­vács K, Legányi összeállítás­ban kezdett, csere: Debre- czeni, Újházi. Változatos játékkal telt el a mérkőzés első félideje, sű­rűn estek a gólok, s így amolyan adok-kapok alapon a Borsod megyei bajnokság győztes csapata vezetett fél­időben egy góllal. Szünet után ellenállhatatlanok vol­tak a nyíregyházi csapat tá­madásai. Az ellenfél akciói egyre bátortalanabbakká vál­tak, s így a Tanárképző végső soron biztosan nyerte meg háromgólos különbség­gel a találkozót. Gólszerző: Kovács K. 7, Szalai 6, Ko­vács V. 3, Legányi 1. NYH TANÁRKÉPZŐ— MISKOLCI VSC 15:12 (9:5) Női mérkőzés. A két. egyaránt NB Il-es csapat ta­lálkozóján a nyíregyháziak nyíregyházi NB Il-es csapat jelenlegi játékosait, s nagy rónaiakban vázolta elképze­léseit. A sportegyesület elnöksé­ge egyben közölte, hogy a jelenlegi álláspont szerint a Nyíregyházi Spartacus lab­darúgói közül senkit nem ad ki más sportegyesül, tnek. Továbbá azt is közölte az \'B Il-es keret játékosaival, hogy az 1970-es évre való felkészülés 1970. január 3-án délután a stadionban kezdő­dik. — sorokban kijelentéseivel szemben nem hagy fel az aktív versenyzés­sel. A nagyszerű 8417 pontos világcsúcsa egyebek között arra ösztökéli, hogy minél több fedettpályás versenyen is részt vegyen a közeljövő­ben. Eredetileg úgy volt, hogy Toomey 1970 nyarán már nem indul számottevő ver­senyen, jól értesült amerikai sportberkekben viszont arról beszélnek, miért ne szerepel­ne, hiszen most került élete legjobb formájába. Szakértők szerint Toomey jelentősen tovább javíthatja majd a vi­lágrekordot, ha némi javu­lást ér el eddigi leggyengébb számában, a súlylökésben, és valamivel fokozza teljesít­ményét magas- és távolug­rásban, a 400 és az 1500 mé­teres síkfutásban. SZÓFIA: A bolgár labdarúgó-baj­nokság utolsó előtti forduló­ján az élcsoport: 1. Levszkij* Szpartak 25 pont, 2. CSZKA 22 pont, 3. Trakija 19 pont. pontos bejátszások révén fel­őrölték a miskolci együttes védelmét, s már a hetedik percben 8:2-re húztak el. A nyíregyházi csapat azonban csökkentette lendületét, s így a hazaiak némileg fel­jöttek, de végeredményben nem tudták veszélyeztetni a Tanárképző biztos és megér­demelt győzelmét. Gólszer­ző: Kovács K. 5, Szalai 4. Kis I, Kovács V. 2—2, Deb- reczeni, Legányi 1—1. PAPP JÓZSEF SE— NYH. TANÁRKÉPZŐ 29:27 (15:16) Férfimérkőzés. A nyíregy­házi csapat összeállítása: Csicska — Debreczeni, Mol­nár, Dénes, Végh, Tamás. Csere: Berta, Lakatos. Izraelnek Mexikóba jutá­sával kialakult az 1970. évi labdarúgó-világbajnokság döntőjének mezőnye. A 16 csapat között ott vannak az eddigi világbajnokok: Uruguay, Olaszország, Bra­zília, NSZK, Anglia, a máso­dik helyezettek közül mind­össze Argentína (1930) és Magyarország (1938, 1954) hiányzik. A bronzérmesek közül nem szerepel a mexikói dön­tőben Ausztria (1954), Fran­ciaország (1958). Chile (1962) és Portugália (1966). Mindössze egy ország van. amelyik eddig valamennyi döntőben indult: Brazília. Hárman viszont először küz- dötték ki a részvétel jogát: Marokkó, El Salvador és Iz­rael. Az AP hírügynökség Rá­báiból érkezett jelentése sze­rint a Marokkói Labdarúgó Szövetség vezetői bejelentet­423 ezret fizet a totó 1. Bologna—Napoli 9 1:1 2. Brescia—Juventus 2 0:1 3. Florent,ina—Roma X 2:2 4. Inter—Bari törölve 5. Lazio—V erona 2 0:1 6. Palermo—Cagliari 1 l:§ 7. Sampdoria—I.anerossi 2 0:1 8. Torino—Milan 2 0:1 9. Arezzo—Atalanta 1 2:1 10. Taranto—Livorno 1 1:9 11. Perugia—Modena 1 2:0 12. Piacenza—Ma trióvá X 0:0 13. Reggiana—Catania X 0:0 14. AS Reggina—Foggia X 1 :l 15. Monza—Como törölve ie. i Catanzaro—Genoa X 0:9 A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közli: a totó de­cember 14-i, 50. sz. fogadási hetére beérkezett 1 308 411 db szelvény. Nyereményalap 2 119 626 forint, jutalomalap, amely az 51. sz. fogadási hé­ten 13 plusz 1 találatot elérő fogadók között kerül felosz­tásra: 644 308 forint. 13 plusz 1 és 13 találatos szelvény nem volt. 12 találatot. 2 fogadó ért el, szelvényenként! nyereményük 423 925 forint. 11 találatos szelvények szá­ma 91 darab, szelvényenként! nyeremény 3727 forint. 10 találata 839 fogadónak volt, ezek szelvényenként! nyereménye 606 forint. Az, ugyancsak megyei baj­nokságot nyert borsodi csa­pat ellen az 5. percben már 5:l-re húzott el a nyíregy­házi együttes. De a vendég­látók hamar kihasználták a Tanárképző védőfalának megingásait, s, szünetig tel­jesen szorossá tették az eredményt. A második félidőben a Papp József SE csak fokoz­ta az iramot, s az idegesen, kapkodva játszó nyíregyházi együttes sok pontatlan át­adásával, ideges játékával végső soron kétgólos veresé­get szenvedett. A Tanárkép­ző gólszerzői: Molnár 11, Dénes, Tamás 5—5, Deb­reczeni, Berta 3—3. Kalenda Zoltán ték, hogy nem küldik el csa­patukat a labdarúgó-világ­bajnokság döntőjére, ha egy csoportba sorsolják Izrael válogatottjával. Londoni jelentés szerint Stanley Rous, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség elnöke a marokkóiak döntésével kapcsolatban kijelentette: — Hivatalosan felszólítjuk a Marokkói Labdarúgó Szö­vetséget, hogy elhatározá­sukról január 10-ig, a VB csoportbeosztásának elkészí­téséig adjanak értesítést, mert annak nincs értelme, hogy a VB megkezdése nap­ján kelljen változtatni a tá­volmaradás miatt a beosztá­son. Rous szerint ha Marokkó valóban távol marad, akkor a csoportjában második he­lyen végzett Nigériának van a legtöbb esélye arra, hogy ott legyen a legjobb 16 kö­zött Somlai Rezső a Nyíregyházi Spartacus új edzője Minden eddigi világbajnok ott van a mexikói VB döntőjében Marokkó visszalép a labdarúgó-világbajnokság döntőiétől, ha Izraellel kerül egy csoportba

Next

/
Thumbnails
Contents