Kelet-Magyarország, 1969. november (26. évfolyam, 255-278. szám)
1969-11-13 / 263. szám
november 13 KELET-MAGYARORSZÄÖ 7. oldal December 3-i Időpontban A világ sportja A Tisza vasvári Lombi állapodott meg a csehszlovák és Magyar Labdarúgó Szövetség A színhelyben nem tudtak megegyezni Szerdán délelőtt a pozsonyi Devin-szállóban ültek össze a csehszlovák és a Magyar Labdarúgó Szövetség vezetői, hogy megállapodjanak a két ország lab- danígó-válogatottjának — a mexikói világbajnoki 10-os mezőnybe jutást eldöntő — harmadik mérkőzésről. A több órás tárgyalásról csak egy szűk szavú hivatalos közlés jelent meg, amely szerint az érdekeitek csak az időpontban tudtak megegyezni, a december 3-ában. A színhely tehát továbbra is vitás. A CTK (Csehszlovák Távirati Iroda) szerda esti közleménye szerint a pozsonyi tárgyaláson a magyar és a csehszlovák labdarúgó-szövetség vezetői a harmadik mérkőzés színhelyéül több javaslatot terjesztettek elő. Ezek közül azonban egyik sem felelt meg a másiknak. Az MLSZ végső javaslata Olaszország volt, a csehszlovákoké pedig Franciaország. A kialakult helyzet szer rint — a nemzetközi szabályok alapján — a két szövetség még november 14-ig megállapodhat a mérkőzés színhelyében, ha ez délelőtt 10 óráig nem történik meg akkor 48 órán belül a Nemzetközi Labdarugó Szövetség (FIFA) dönt KUPAKRÓNIKA Vereséget szenvedett a Ferencváros Leedsben Szerdán este a Leeds-i stadionban 40 000 néző előtt, mély talajú pályán került sor a két régi ellenfél, a Leeds United és a Ferencváros között az első Bajnokcsapatok Európa Kupa mérkőzésre a legjobb nyolcba jutásért A magyar bajnokcsapat tartalékos összeállításban vette fel a küzdelmet a kitűnő angol csapat ellen. A várakozásnak megfelelően a Leeds United szerezte meg a győzelmet, 3 gól előnyt biztosított a november 26-i budapesti visszavágóra. Hatalmas lendülettel kezdett a hazai csapat. A 2. percben Bremner Giles elé sarkallta a labdát és az ír válogatott csatára 8 méterről a jobb felső sarokba vágta. (1:0). A Leeds-rohamokat ritkán törte meg ferencvárosi ellentámadás. A 13. percben Szőke éles lövését Spráke előrevetődve kaparintotta meg A Leeds fölénye a 21. percben újabb gólt hozott. Gráy beadását Lorimer visz- szaemelte az üresen hagyott Jones elé, aki öt .méterről nyugodtan lőtt a jobb sarokba (2:0). A 35. percben Giles a keresztező Páncsics mellett Jones elé gurított, a középcsatár egyedül tört kapura, még Géczit is kicselezte, s úgy lőtt' a hálóba (3:0). Szünet után sem csökkent a Leeds lendülete. Az 57. percben J. Charlton alig fejelte kapu mellé a labdát. A 60. percben végre formás Fe- rencváros-támadás futott, Katona—Szőke akció után a jobbszélső beadását Sprake lehúzta Németh és Braniko- vits elől. A 81. percben Lorimer beadását Jones hét méterről fölé lőtte. A 85. percben Németh 15 m-es lövését hárította vetődve Sprake. A 90. percben Katona a jobb szélen elfutott, beadását Németh a kapunak háttal állva a jobb sarok mellé emelte. BAJNOKCSAPATOK EUROPA KUPÁJÁÉRT: A labdarúgó Bajnokcsapatok Európa Kupájáért — a legjobb nyolcba kerülésért — szerdán lejátszott mérkőzések ei-edményei: Spartak Tmava—Galatasa- raj 1:0 (0:0). A visszavágót november 26-án rendezik Isztambulban. Milan—Feijenoord 1 rO (1:0). Meglepetés, hogy a világ- és Európa Kupa-győztes Milan csak keserves győzelmet aratott hazai pályán Combin góljával Vorwaerts Berlin—Crvena Zvezda 2:1 (0:1). Két ellentétes félidő, a hazaiak megérdemelt győzelmét hozta. Fioarentina—Dinamo Kijev 2:1 (1:0). Kijev, 10 ezer néző. Góllövők: Chiarugi (36 Ph Maraschi (60 p), illetve Szerebriannyikov (57. p.). Legia Varsó—St Etienne 2:1 (0:1). KUPAGYŐZTESEK EUROPA KUPÁJÁÉRT: A labdarúgó Kupagyőztesek Európa Kupájáért szarPontot vesztett a Vasas a Fáy utcában Szerdán délután a Fáy utcában a Vasas is megkezdte szereplését a labdarúgó Közép-európai Kupában. A többszörös magyar bajnoknak a jugoszláv Vardar együttese volt az ellenfele. Vasas—Vardar 1:1 (1:0). Fáy utca. 5000 néző, vezette: Wöhler (osztrák). Góllövő: Antal, ill. Georgi- jevszki. A Vasas már az első percekben támadásba lendült, de aztán Bakos hibájából majdnem a vendégek értek el gólt. Szerencse, hogy Mészáros elvetődve igen ügyesen védett. Molnár szögletet harcolt ki, majd a 10. percben vezetéshez jutottak a piroskékek. Puskás az alapvonal közeléből visszajátszott — a jugoszláv védelem verve volt, és Antal az üresen hagyott kapuba lőtt 1:0. Újabb Vasashelyzetek következtek, de ezekből nem sikerült előnyt szerezni. A félidőig már nem változott az eredmény. Csere: Antal helyett Radics (szünetben), Müller helyett Mathesz (70. p.), illetve Nikolovszki helyett Oncsevszki (65. p.>. A második félidő elején a. többször előrehúzódó Mészöly nézők, többszőr is füttyel adtak kifejezést nem tetszésüknek. A jugoszlávok nagy elszántsággal védekeztek. Hiába volt az utolsó percekben fölényben a piros-kék együttes az eredmény már nem változott és így a november 26-i visszavágóra előny nélkül utazik Szkopljeba a magyar együttes. Csalódást okozott a Vasas erőtlen, minden átgondolás nélküli játékával. A magyar bajnokság élcsoportjának egyik gárdája a jugoszláv bajnokság 16. helyezettje ellen még hazai pályán sem tudott előnyt szerezni. Meglepetés az is, hogy a második félidő legnagyobb részében 10 emberrel játszó jugoszlávok még egyenlíteni is tudtak. A piros-kék együttesből talán csak Mészárost lehet kiemelni, bár a gólnál ha egy kicsit frissebb, akkor háríthatta volna a távolról küldött lövést. A vendégeknél Muti- barics, Mecskarov és Georgi- jevszki volt a legjobb. dán rendezett mérkőzések eredményed: FC Magdeburg—Academi- ca Coimbra 1:0 (1:0), Levszki Szpartak—St. Gallien 4:0 (2:0), * AS Roma—PVS Eindhoven 1:0 (0:0). Gomik Zabrze—Glasgow Rangers 3:1 (2:0). Göztepe Izmir—Cartfiä City 2:1 (2:1), Norrköping— Schalkeon 0 K), Manchester City—SK Lierse 3:0 (3:0). EURÓPAI VÁSÁROK KUPÁJÁÉRT: Az Európai Vásárok Ku pájáért (a 16-ba jutásért) szerdán lejátszott labdarúgómérkőzések eredményei: Hansa Rostock—Interoa- zi anale 2:1 (0:0), Carl Zeiss Jena—Cagliari 2:0 (0:0), Se- tubal—Liverpool 1:0 (1:0). Brüsszel: Az Európai Vásárok Kupája második fordulójában az Anderlecht 6:1 (3:1) arányban győzött az északír Coleraine ellen. A két csapat között ez volt az, első találkozó. Hertha BSC—Juventus 3:1 (2:1), Southampton—Guima- raes 5:1 (J:0). Az első mérkőzés Portugáliában 3:3-ra végződött, 8:4-es összesítéssel az angol csapat a 16 közé jutott. VFB Stuttgart—Napoli 0:0. Sporthírek fejesei jelentették a legtöbb veszélyt a jugoszláv kapura, aztán az 50 percben parázs jelenet adódott, Balevszki és Puskás összeakaszkodott, a Vardar játékosa Puskás után rúgott és a bíró azonnal kiái- lította. Keményebb lett a játék, a Vasas azonban változatlanul gyengélkedett. Nem hogy növelte volna előnyét 3 10 emberrel játszó vendégekkel szemben, hanem a 64 percben a Vardar egyenlített Georgijevszki két csel után 25 m-ről kapura lőtt és a labda a bal felső sarokban kötött ki, 1:1. Méltatlankodtak a Jégkorong bajnoki mérkőzések: BVSC—Bp. Vörös Meteor 10:0 (5:0, 0:0, 5:0), BKV Előre—FTC 5:4 (2:1, 1:3, 2:0). * Idén is megrendezik Bécs- ben az osztrák nemzetközi vívóbajnokságot, amelyen a hagyományoknak megfelelően elit gárda szerepel. A november 28 és 30 között sorra kerülő viadalon a következő négy magyar sportoló lép pástra: Rejtő Ildikó (női tőr). Füredi Gábor (férfi tőr), Erdős Sándor (párbajtőr), és dr. Kalmár János (kard). A bécsi versennyel be is fejeződik a magyarok idei nemzetközi szereplése. * Szerdán este a Játékcsarnokban élénk érdeklődés mellett került sor a férfi röplabda-bajnokság rangadójára. A Csepel másfél órás remek küzdelemben 3:1 (7, 5, —12, 14) arányban győzött az U. Dózsa ellen és a hátralévő 3 mérkőzés eredményétől függetlenül már megnyerte a bajnokságot. A Csepel így megvédte tavalyi elsőségét. — sorokban BAKU: már bajnok ! A TASZSZ jelentése szerint megkezdődött Bakuban a 26 komisszár emlékére kiírt nemzetközi atlétikai verseny. A mezőnyben magyarok is indulnak, de csak Bátori eredményéről érkezett hír: a 400 m-es síkfutásban a győztes Szavcsuk (48,2 mp) mögött a második helyen végzett 48,6 mp-ceL GORI: Befejeződött a Szovjetunió női sakkbajnoksága, s a győzelmet — ezúttal harmadszor — Alexandria szerezte meg Zatulovszkaja és Rubcova előtt. A szakvezetés ezután kijelölte azt az öt versenyzőt, aki részt vesz a női sakkvilágbajnoki zónaközi döntőn. Ezek: Alexandria, Rubcova, Konopljova, Zatulovszkaja és Kozlovszkaja. BELGRAD: A jugoszláv kosárlabdaszövetség megalapításának 25 éves jubileuma alkalmából november 30-án Belgrádban J ugoszlávi a—Európa-válogatott mérkőzést rendeznek. Az Európa-válogatottban szovjet, lengyel, olasz és spanyol játékosok kapnak helyet. PÁRIZS: Befejeződött a fedett pályás nemzetközi teniszverseny, s a férfi egyes döntőjében a holland Tom Okker 8:6, 6:2, 6:1 arányban győzött az amerikai profi játékos, Earl Buoholtz ellen. BRÜSSZEL: A belga labdarúgó-bajnokságban vezet a Standard 15 ponttal, 2. Beerschot 14 ponttal, 3—4. Bruges és Gantoise 13—13 ponttal. LONDON: Befejeződött a Nagy-Bri- tannia—Svájc Király., Kupa teniszmérkőzés. Mivel a két utolsó egyest az angolok nyertöt, a szigetországiak 4:1 arányban győztek és így bekerültek a negyeddöntőbe, ahol Jugoszlávia lesz az ellenfelük. STOCKHOLM: Női kosárlabda BEK-mér- kőzésen a Sparta Prága 73:33 arányban győzött a svéd Ru- ter Moerby ellen. MEXIKÓVÁROS: Húszezer néző előtt az Azték stadionban Mexikó labdarúgó-válogatottja Onofre, Padilla, Ponce és Velarde góljaival 4:0 (2:0) arányban győzött Norvégia válogatottja ellen. A megyei II. osztályú és a megyei if júsági labdarúgó-bajnok*ág eredményei A megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság Szabolcs csoportjában a Tiszavasvári Lombik csapata a legutóbbi forduló során Demecser- ben döntetlen eredményt ért el. így a hátralévő utolsó forduló eredményeitől függetlenül már megszerezte a csoportelsőséget, s egyben a jogot, hogy az 1970. évi bajnokságban a megyei I. osztályban szerepeljen. A csoport további találkozói meglepetések nélkül, általában a várt eredményekkel zajlottak le. A Szatmár csoportban Tyúkod idegenben is pontot szerzett, s így pillanatnyilag egy pont előnnyel vezet Csenger, s két ponttal Vá- sárosnaménv előtt. A Mán- dokon elért döntetlennel Tyultod komoly bajnokjelöli- té lépett elő, hiszen utolsó bajnoki mérkőzését hazai pályán játssza Szamossá! yi ellen, s a pályaelőnyt figyelembe véve, mindkét pontra feltétlenül esélyes. Vetélytárszőlős 2:1, Tíszadob—Domb* rád 1:2. SZABOLCS CSOPORT 1. Tiszavasvári 25 19 4 2 55:19 43 2. Nyh. Építők 25 16 7 2 54:25 39 3. Nyírtelek 25 14 3 8 54:38 31 4. Demecser 25 10 8 7 46:30 28 5. Nyírbogd. 25 10 7 8 41:27 27 fi. Dombrád 25 11 5 .9 42:45 27 7. Kótaj 25 9 8 8 39:40 26 8. Nyh. M. 25 10 5 10 47:30 25 9. Ujfehértó 25 10 3 12 52:40 23 10. Vaja 25 8 6 11 29:44 22 11. Nyírtass 25 7 5 13 29:41 19 .12. Ászt. SE 25 6 5 14 35:65 17 13. Tiszadob 25 4 8 13 23:47 16 14. Nyírszőlős 25 2 4 19 20:75 8 Szatmár csoport : Csenger —Nyírbogát 6:3 (korábbról elmaradt, hét közben lejátszott mérkőzés), Mándok— Tyúkod 1:1, Nábrád—Ópályi 3:1, Szamossályi—Kömlódt ólfalu 2:1, Csengeri MEDOSZ —Mátészalkai Vörös Meteor 6:0, Hodász—Nyírbogát 1:3. A Tunyogmatölcs—Kocsord mérkőzés elmaradt, meri a kocsordi együttes nem jelent meg a mérkőzésen. sa, a Csengeri MEDOSZ ha zai pálván aratott fölényes győzeb * A csengetnek esélyei lényegesen kisebbek az utolsó fordulóra, hiszen idegenben, Kocsordon fejezik be a bajnoki évadot A megyei ifjúsági labdarúgó-bajnokságban a Nyíregyházi Spartacus immár bajnokcsapata legutóbb Nagyhalászban is biztosan győzött, s így jelenleg 11 ponttal vezet. A hátralévő két bajnoki fordulóban a helyezésekért folyik majd küzdelem. Elsősorban a második és harmadik helyért lesz nagy versenyfutás. Annál is inkább, mert az NYTSC épp a légutóbbi fordulóban győzte le a Nyíregyházi Dózsát. De e két csapat mellett még a Tisza- löki HSC-nek és a Kisvár- dai Vasasnak is vannak esélyei, hogy a közvetlen élbolyban végezzenek-. A legutóbbi, 28. fordulóban — akár a megyei II. osztályban — az ifjúsági együttesek találkozóin is általában a várt eredmények születtek. Eredmények: Szabolcs csoport: Demecser—Tiszavasvári 2:2, Nyírteleki Tsz—Vaja 2:0, Nyír- bogdányi Lombik—Nyírtass 1:1, Nyíregyházi Építők— Asztalos SE 4:0, Űjfehértói Vörös Meteor—Nyíregyházi MEDOSZ 2:1, Kótaj—NyírSZATMAB CSOPOKT 1. Tyúkod 25 17 4 4 »5:25 38 2. Csengcr 25 16 5 4 52:28 37 3. v.-nam. 25 36 4 5 57:26 36 4. Mándok 25 13 4 8 44:35 30 5. Opályi 25 12 4 9 39:27 28 6. Nyírbogát 25 11 4 10 38:33 26 7. Nábrád 25 13 — 12 45:40 26 8. T.-matolcs 24 11 2 11 43:41 21 9. Sz.-sályi 25 8 6 11 31 :36 22 10. K.-tótfalu 25 8 5 12 30:44 21 11. Hodász 25 9 3 13 31 :47 21 12. Kocsord 24 8 4 12 32:47 20 13. Mát. VM 25 7 3 15 24:63 17 14. Nagydobos törölve Ifjúsági bajnokság: Nagy. halászi Textiles—Nyíregyházi Spartacus 0:3, Tjszalöki HSC—Kisvárdai Vasas 3:0, Nyíregyházi VSC—Nyíregyházi Dózsa 2:0, Nagyecsedi Tsz—Balkányi MEDOSZ 3:1, Rakamazi Spartacus—Vencsellői Tsz 2:1, Nyíregyházi Kinizsi—Fehérgyarmati MEDOSZ 1:0, Nyírmadai MEDOSZ—Ibrányi Tsz 2:0, Nyírbátori MEDOSZ—Bakta- lórántházi Tsz 1:0. IFJCSAGJ BAJNOKSÁG 1. Nyh. Spart. 28 24 2 2 91:11 30 2. Nyh. Dózsa 28 18 3 7 97:22 39 3. NYVSC 28 18 3 7 65:37 39 4. Tiszalök 28 17 3 8 70:38 37 5. Kisvárda 28 17 3 8 70:50 37 6. Ibrány 28 15 2 11 62:70 32 7. Bakta 28 14 3 11 72:39 31 8. Nyirmada 28 11 7 10 34:32 29 9. Bakama/ 28 10 7 11 44:47 27 10. Nyírbátor 28 9 7 12 20:43 25 11. Vencsellő 28 8 4 16 42:64 20 12. Nagyhalász 28 8 3 17 25:49 19 13. F.-gyarmat 28 7 3 18 26:91 17 14. Balkány 28 6 4 18 37:71 16 15. Nagyecsed 28 5 6 17 37:78 16 16. Nyh. K. 28 4 6 18 25:75 14 Tóth Józscl Négy pontot vettek el a Nyírbátori MEDOSZ-tól A megyei Labdarúgó Szövetség elnökségének döntése A megyei Labdarúgó Szövetség elnöksége a tavaszi szezon vége óta húzódó, két óvási ügy végére tett pontot a napokban. A június 8-án lejátszott, 3 :l-es nyírbátori győzelemmel végződött Nyírbátori MEDOSZ—Baktalórántháza, valamint a június 15-én lejátszott, 2 :l-es nyírbátori győzelemmel végződött Nyírbátori MEDOSZ—Dimitrov SE, megyei I. osztályú mérkőzéseket óvták meg a vesztes csapatok. Óvási okként mindkét együttes — a Baktalóránt- házi Tsz SE és a Dimitrov SE — egyaránt azt hozta fel. hogy Kovács Zoltán labdarúgó a két mérkőzésen jogosulatlanul szerepelt a Nyírbátori MEDOSZ együttesében. Első ízben az óvásokat elutasították, de a két együttes fellebbezett az MTS megyei fegyelmi és panaszügyi bizottságához. A fellebbezéssel a baktaiak perdöntő bi zonyítékokat is felmutattak. A panaszügyi szerv a bizonyítékokat elfogadta, s utasította a megyei labdarúgó Szövetség elnökségét, hogy előbbi elutasító döntését hatálytalanítva, hozzon az ügyben újabb határozatot. A megyei labdarúgó Szövetség a panaszügyi bizottság határozatát irányadónak tekintve az alábbi határozatokat hozta. Mindkét megóvott mérkőzés eredményét megsemmisítette, s a mérkőzések két- két pontját 0:0 gólaránnyal a Baktalórántházi Tsz SE, valamint a Dimitrov SE javára írta. A büntetőpontok levonásától egyben eltekintett, mert a hosszú idő óta húzódó ügyben a Nyírbátori MEDOSZ SE rosszhiszeműségét nem tudta kétséget kizáróan megállapítani. Egyben a szabálytalan körülmények között átigazolt labdarúgó ellen jogosulatlan játék címén eljárást javasolt, s ugyanígy eljárást rendelt el a szabálytalan átigazolást elősegítő személlyel szán- ben is. A fenti döntés meglehetősen megváltoztatta a megyei I. osztályú bajnokság táblázatát. Hiszen a Nyírbátori MEDOSZ a négy pont elvétele után a 14. helyre esett vissza. Viszont a Dimitrov SE a negyedik helyen pont- számban beérte a Nyíregyházi Kinizsit, s a Báktaló- rántházi Tsz SE is a középmezőnybe lépett előre. A változások után a bajnoki táblázat a következő: 1. Kaka max 2S 19 S 6 63:24 41 2. Tiszalök 28 1.8 5 5 42:23 41 3. Nyh. Kinizsi 28 14 7 1 40:27 35 4. Dim. SE 28 14 7 7 35:27 35 5. Nyh. Dózsa 28 13 4 11 31:30 30 6. Vencsellő 28 10 7 11 44:42 27 7. Nagyhalász 28 10 7 11 39:42 27 8. Kisvárda 28 10 7 11 31:35 27 9. Bakta 28 10 « 12 37:33 26 0. Balkány 28 9 8 11 33:37 26 Ll. F.-gyarmat 28 9 7 12 39:42 25 2. Nyirmada 28 7 11 lo 25:36 25 .3. Nagyecsed 28 10 4 14 52:62 24 4. Nyíl-b. M. 28 7 7 14 47:41 21 5. NVVSC 28 8 5 15 35:54 21 .5. Ibrány 2S S 5 17 31:68 17