Kelet-Magyarország, 1969. november (26. évfolyam, 255-278. szám)

1969-11-27 / 275. szám

1989. november 27. KELET-MAGYARORSZAÖ A tsz-zárszámadások vezérelve: Jusson is, maradjon is... pénz szintén az övék. Leg­feljebb az majd jövőre kerül a ’borítékba és addig fiadzik Is egy kicsit. A legkedvezőbb arányokon azonban már most érdemes töprengeni! És már most gondolni kell arra is, hogy az úgynevezett szociális-kulturális alapot viszont ne mérjék szűkmar- kuan. Az öregek támogatása, a fiatalok művelődési-szóra­kozási igényeinek kielégítése, a betegek segélyezése egyre több pénzt emésztő feladat minden közösségben. Az e célra félretett, majd jövőre okosan kiadott pénzt ugyan­csak az életszínvonalat, a tag­ság közérzetét javítja. Más módon, mint a személyes jö­vedelem, de csaknem ugyan­olyan jelentőséggel. Másfél hónap van hátra a kezdésig, két hónapnál is több, amíg a zárszámadás a tagság elé kerül. Gondolkod­ni már egyáltalán nincs ko­rán. Mégpedig nem a főköny­velőnek egyedül, hanem min­denkinek, akinek a szövetke­zet irányításában rangja, sze­repe van. A főkönyvelő dol­ga, hogy ne számlahegyeket, hanem jól válogatott, követ­keztetések levonására alkal­mas adatsorokat, értékelése­ket terítsen az elnök, a veze­tőség, a pártszervezet asztalá­ra. A vezetők feladata pedig, hogy már most latolgassanak, elemezzenek; készüljenek fel, hogy az űrlapokba annak ide­jén majd bölcs döntések ke­rüljenek. A ZÁRSZÁMADÁS a sző vetkezeti demokrácia érvé­nyesülésének fontos mozzana­ta, a végső döntést a tagság hozza meg. De amennyire baj, ha a döntések meghozatalára csak a zárszámadás technikai munkálatainak megindulása­kor gondolnak, legalább any- nyira baj az is, ha a tagság csupán a zárszámadó közgyű­lésen ismerkedik meg az egész évi közös erőfeszítéseket sűrítő adatokkal és úgy emeli fel a kezét szavazásra, hogy esetleg azt sem tudja, mit fogadott el! Földeáki Béla Beszélgetés a 22-es szalagon Miért ragaszkodnak munkahelyükhöz a ruhagyári lányok, asszonyok ? — Szeretek itt dolgozni, már tizenöt éve vagyok a r ruhagyárban, — kezdi a be­szélgetést Czuczor Olga. A miértre, az okokra egy névrokona, Czuczor Ottóné adja meg a választ; — Elégedett vagyok a fi­zetéssel. Több helyen dol­goztam, de ez az a munka­hely, ' amely nekem bevált. Amíg dolgoznom kell, ad­dig nem is akarok elmen­ni innen. Márpedig Czuczornénak bőven van ideje a nyugdí­jig, hiszen fiatalasszony, egy hároméves kisgyermek any­ja. — Arra sem panaszkod­hatok, hogy a gyerek miatt hátrányom lenne — folytat­ja. — A múltkor például betelefonáltak az óvodából, hogy lázas a gyerek, s szó nélkül elengedtek a mun­kából. Ki a jobbik? , Akikkel beszélgettünk, a 22-es szalagon dolgoznak. Büszkék arra, hogy a nyír­egyházi üzemen belül ők a legjobbak. — Versenyben vagyunk. Közakarattal dolgozik az egész szalag — árulja el a „titkot” Páll Ferencné. — Igyekszünk úgy dolgozni, hogy minőségben is, telje­sítményben is jó legyen a munkánk. Még ha nincs itt a szalagvezető, akkor is csi­náljuk, saját magunknak dolgozunk. Ha beteg valaki és hiányzik, akkor közösen visszük a munkáját tovább, mindig, akinek van egy kis ideje. Aki ismeri a körülménye­ket, az tudja, hogy nem olyan egyszerű a ruhagyári lányok, asszonyok munkája. Már csak azért sem, mert két műszakban dolgoznak, az egyik héten délelőtt, a másik héten délután. Szabad szombat, szabadság Januártól mór csökkentett munkaidőben, heti 44 órá­ban dolgoznak. Minden má­sodik szombat szabad, az a műszak marad el, amikor délután kellene dolgozniuk. A hatását legjobban Amb- rusz Pál szakszervezeti tit­kár érzékelteti. Bizonyítja; ebben az évben jóval keve­sebben veszik igénybe azt a havi egy fizetés nélküli sza­badságot, amit a kollektív szerződés biztosít a két­gyermekes anyáknak. A terhes anyákról is gon­doskodnak az üzemben. „Félidőtől”, a terhesség má­sodik felétől már csak 50 százalékos teljesítményt vár­nak tőlük, a csoportot ennyi terheli a létszámból. Ugyan­akkor sokan vannak — a mintegy 300 női dolgozóból 50-en — akik igénybe ve­szik szülés Után a gyermek- gondozási segélyt. Ez a lét­szám állandónak tekinthető, hiszen már kezdenek dol­gozni azok, akik elsőként vették igénybe ezt a ked­vezményt. Érdekes, de ' szükségszerű és hasznos az a módszer, ahogy a szabadságok ki­adását végzik a ruhagyár­ban. Ugyanis egy-egy szalag egyszerre megy el szabad­ságra, így emiatt máskor nincs fennakadás a terme­lésben. — A szabadságról most nem érdemes szólni — vá­laszolt a kérdésre Czuczor Olga — tavasszal anyag­hiány miatt el kellett men­nünk öt napra. így két rész­ben volt a szabadság. Hajdan kaszárnya Persze a körülmények máskor is közrejátszanak, akár a munkát, akár a munkaviszonyokat vizsgál­juk. A legkorszerűbb terme­lőeszközökkel, de nem a legmodernebb munkaviszo­nyok között dolgoznak. A gyár telephelye a Gu- szev lakótelepen van, az üzemépület valamikor ka­szárnya volt, s ez megmond mindent. — Ami most van, az sze­gényes, de tiszta — jellem­zi a helyzetet a főműveze­tő. Bizony elég szűkösen van­nak. A régi legénységi szo­bákban zsúfolták össze a varroda dolgozóit. Próbáltak javítani a munkakörülmé­nyeken ott, ahol tudtak. Korszerű fénycsőarmatúrá­kat szereltek fel, ezek már megteremtik a varrógépek felett az előírt fénymeny- nyiséget. A régi padló he­lyett parkettát raktak le. — Az öltözőkről ne is be­széljünk — sóhajt fel Czu­czor Olga, amikor erre ke­rül a sor. — Tessék csak megnézni. hogy milyen szükségmegoldás az. Valóban eléggé szorong­niuk kell. Főleg a nőknek, hiszen csak egy, viszonylag kis helyiség áll rendelkezé­sükre, a mosdó pedig az öl­tözővel szemben, a folyosó másik oldalán van. így ne­hezen lehet gyorsan, ké­nyelmesen megmosakodni, átöltözni. Mit hoz a jövő? Akikkel beszélgettünk, azok mind a jövőben bíz­nak. Joggal, hiszen a sze­mük előtt épül az új var­roda, a hozzá tartozó szoci­ális létesítményekkel. Bár akadnak pesszimisták, ahogy Nyizsnyik János sza­lagvezető is mérgesen le­gyintett : — Lesz, lesz — morgoló­dott. — Ne a jövővel fog­lalkozzunk, hanem azzal, ami van. Arra értette, hogy a ter­vekben szerepel a régi épü­letben egy tanszalag beállí­tása, hogy az új dolgozók ott ismerkedjenek a külön­böző műveletekkel, ott sajá­títsák el a szalagon való munkához szükséges tudást. Eddig ezt menet közben csi­nálták. Pedig nem csak szépek azok a tervek, amelyeket Salamon Mihály, üzemveze­tő említ, hanem közeleg a valóra váltás is. Ha átadják — a tervek szerint jövő ta­vasszal — az új varrodát, a hozzá tartozó öltözőkkel, für­dőkkel, központi fűtéssel, akkor még inkább igazak lesznek a beszélgetések ele­jén említett vallomások, amelyek azt tükrözték, hogy szeretik a munkahelyüket az itt dolgozók. Lányi Bolond „\Az ezeréves " SZERKESZTETTE: BARBARITS MIKLÓS AZ UTOLSÓ NEGYED­ÉVNEK a közepe táján já­runk, az esztendőből hátra van még egy jó hónap. A jó termelőszövet­kezeti főkönyvelő azonban már most készülődik a zár­számadásra. Nézegeti nyil­vántartásait, hogy azok nap­rakészek, megbízhatóak le­gyenek, alkalmasak az ösz- szesítésre. Vizsgálgatja a magtárakat, raktárakat, gép­színeket, hogy azokban rend legyen, simán dolgozhassanak majd a leltározó bizottságok. A feltételek kedvezőek. Tu­dott dolog már, hogy a munka alapelvei lényegében azonosak a tavalyival, sőt egy fél éve már a vagyonfelhasználás részletkérdéseivel is tisztába lehetnek a szakemberek. A tavalyi zűrzavar tehát nem ismétlődik. Nyilvánvaló az is, hogy a tsz-gazdaságok túl­nyomó többsége jó esztendőt zár. Ritka gazdag termést ta­karítottunk be az idén, álta­lában javult az állattenyész­tés, szép pénzt hoztak a mel­léküzemágak. A pénzügyi és a termelési eredmények ja­vulása persze nem lesz ponto­san párhuzamos. Az ipari eredetű anyagok felhasználá­sának fokozódása és az ipari áremelkedés valamit lefarag majd az eredményt jelző szá­zalékokból. Mit kellene hát már most eldönteni? SOKSZOR HALLJÁK még ezt a szót az illetékesek, de mondjuk ki már most, jó hangosan: azért, hogy jus­son is, maradjon is, ügyelni kell az arányokra! Nevezete­sen arra, hogy a személyi jö­vedelmek növekedése és a felhalmozás növekedése ne szakadjanak el egymástól. Bármily népszerű dolog is só­ikat osztani, arra mindig ügyeljünk, hogy az osztás ne menjen a felhalmozás rovásá­ra, amit kiadunk, az ne növe­kedjék gyorsabban, mint az, ami bennmarad. Sokszor hallják még azt az érdekeltek, de higgyék , el, nem öncélú mondogatás ez. Azt talán nem is kell ismétel­ni, hogy a jövőjét eszi meg az a közösség, amely meggondo­latlanul sokat rak a boríté­kokba. Termelését fejleszteni ma már csak az a gazdasag képes, amely lépést tart a technikával. Ehhez pedig pénz kell. sok pénz, felhal­mozás. Azt is megemlíthetjük, hogy nem csak a termelőszö­vetkezetek fejlődése, hanem egyáltalán a népgazdaság egyensúlya is nagymértékben ezen, a személyi jövedelmek és felhalmozások helyes ará­nyán múlik. Hazánkban mintegy 11 ezer gazdasági egység működik, ezek fele állami vállalat, má­sik fele tsz, fogyasztási szö­vetkezet, kisipari szövetkezet. A vállalatok bérgazdálkodását az állam szorosan kezében ta .ja. Ezt kívánja az egyen­súly. A szövetkezetek szaba­dabban mozognak. De náluk ezért még fontosabb, hogy szabad elhatározásukból ügyeljenek a saját pénzük felosztására, saját arányaik betartására. Nem csak önös érdekeiket szolgálják ezzel, hanem a forint szilárdságát is. A „SAJÁT ELHATÁRO­ZÁS” kifejezés persze ki­csit pontatlan. Az állam ugyanis közvetett módon^ be­folyásolja döntéseiket. Példá­ul,” aki az arányokat a szemé­lyes jövedelem javára felbil­lenti, az regulativ adót fizet. Kimondhatjuk bátran: előre­látás nélkül vezetik azt a gaz­daságot, ahová regulativ adó fizetésére kötelező felszólítás érkezik- A „minden áron való osztás” jövőt kockáztató gyakorlata lassanként ki is megy a divatból, belátják a tagok is, hogy a bentmaradt 7. Agrárszocializmus A szegény emberek izgatott­sága az embertelen viszonyok xneliett egyre növekszik. A községi elölj árósági választá­sok során 1896 decemberében Tiszakerecsenyben a tömeg megkergeti a csendőröket: Nagyvarsányban az össze­tűzés során- a csendőrség fegyverét használja, három halott marad az utcán. A vármegye vezetői mindenhol megerősítik a csendőrőrsöket, de a földmunkásmozga­lom lényegéről nem akar­nak tudomást szerezni. „Munkáskérdés van ná­lunk, de nincs szocializmus” — írja a Kisvárdai Lapok 1897. februárjában, majd kifejti, hogy csak „néhány dolog­kerülő csizmadia” agitál olyan nagy gondolkodók sza­vaival, mint Lassalle, Owen és Marx, de maguk sem értik, amit magyaráznak. A tények ereje azonban rá­kényszeríti őket, hogy a birto­kos gazdák érdekeinek védel­mére intézkedéseket tegyenek, bár, mint a Szabolcsi Szabad­sajté 1897- íűn- 27"én írÍa’ ”az agrárszocializmus, ahogy a mezei munkásoknak ezt a mozgalmát elnevezték, nálunk ismeretlen... E mozgalommal szemben a kormány a leg­messzebbmenő előmtézkedése­ket megtette, és ezek között a legnevezetesebb az, hogy több állami birtokon a felvi­dékről toborzott munkástö­megeket gyűjtött össíe, akik szükség esetén azonnal ren­delkezésre bocsáttatnak.’’ Ha­sonló rendelkezés jelenik meg a „veszedelem nélkül” mun­kába állítható rabokról is. Július 11-én hirtelen megvál­tozik a helyzet. Ijedtséget tükröző cikk jelenik meg a Kisvárdai Lapokban: „AG­RÁRSZOCIALIZMUS — Az arany kalásszal ékes rónaság fölött délibáb helyett fekete aggodalom lebeg... Megzava­rodott a magyar munkás fe­je... Lelketlen agitátorok ad­dig tömték az agyvelejét éret- let gondolatokkal, míg meg nem tántorodott a lelke...” Szept. 19-én: „SZTRÁJK — Az 1897. esztendő fekete betűkkel van beírva közgaz­dasági életünk történetének könyvébe... A sztrájkok meg­szűntek pusztán tünetnek lenni, hanem eszközökké vál­tak a munkások kezeiben... A sztrájk egyenértékűvé vált a kaszával, kapával, kalapács­csal, sőt a munkás ínég in­kább bízott abban, mint eme­zekben.” A cikkíró a gazdák és cselédek közötti kölcsönös megértés útján látja a kibon­takozást. A Szabolcsi Szabad­sajtó tárgyilagosabban, az okokat vizsgálja: „Az aratás még nemrég múlt el, a csép- lés most van leginkább fo­lyamatban, s mégis azt ta­pasztaljuk, hogy sok szegény ember olyan szükséget lát, mintha márcsius vagy április hónapokat élnénk. Nem cso­dálkozhatunk effelett, mert az aratás eredménye rosszul ütött ki... A gabonaárak ma­gasak, a szegény munkásnép keresete megcsökkent. Van olyan ember, aki egész héten sem képes megkeresni egy kenyérre valót... Csodálkozha- t.unk-e, ha az elégületlenség fokozódik, ha a sokat ígérő lelkiismeretlen álpróféták sza­vai hitelre találnak?... Nem, nem csodálkozhatunk, hiszen a nyomor egyik embert két­ségbe ejti, a másikat vakme­rővé teszi.” (GONDOLKOZ­ZUNK, MÍG IDŐ VAN! Aug. 15.) A Nyírvidék azt javasol­ja, hogy a téli munkanélküli­ség felszámolása érdekében tanítsák meg a napszámosokat háziipari munkára. A felhívá­sok, a nyomort feltáró, gon­dolkodásra késztető cikkek, csak részben érik el a kívánt hatást. A Bereg még 1897. okt. 3-án is ezt írja: „GE- OPHAGOK MAGYAROR­SZÁGON — A dél-amerikai földevőkre emlékeztet az a tiszaadonyi Fuló-féle birtok bérlője által a munkásoknak kenyér gyanánt adott fekete gyurvialék, melyből egy darab kuriózumként szerkesztősé­günkbe hozatott...” 1897. október 24-én a Nyír­vidék kénytelen bevallani, hogy a szocialista szervezke­dés megkezdődött Szabolcs megyében is. Az alispáni je­lentésből idéz: „Népünk jó­zan felfogása s a munkaadók­nak többször önként tanúsí­tott méltányos eljárása iránt érzett hálával kell bejelente­nem, hogy ... törvényhatósá­gunk területén az aratási és cséplési munkák minden fennakadás nélkül befejeztet­tek; ... szeptember hónapban azonban Apagy község nap­számos és cseléd lakosai, hat, ott dolgozó tápiószelei ács­munkás bujtogatása következ­tében szocziális jellegűnek látszó mozgalomra egyesültek, részben megtagadták a mun­kát, részben munkabéreik fel­emelését és szolgálmányaik csökkentését követelték... Csu­pán pár nap előtt pedig Nap­kor községben támadt első te­kintetre hasonlónak látszó mozgalom... (amelynek) csak­nem egyedüli oka azon hie­delem, hogy a feliben és har­madában nagyobb birtokosok­tól kapott földek térfogata nem felelt meg azon mennyi­ségnek, mely után a munká­soknak súlyosnak látszó — természetbeni szolgálmányo- kat kell teljesíteni...” (Meg­jegyzendő: ezt a csalást a későbbi vizsgálat igazolta!) A szabolcsi zászló becsülete még ekkor is tagadásra kész­teti a megyei vezetők egy cso­portját. Ä félelem, hogy mit szólnak az országban ahhoz, ha a helyi közigazgatás nem tudja fenntartani a rendet, Olvasóink írják: sűrített járatokat KERNEK Kezdetben még a kis nyol­cas is félig üres volt — írja Nagy József nyíregyházi ol­vasónk, — mert a villamos megszűnése után a közönség csak lassanként szokott az újfajta közlekedéshez. Később csuklós buszokat kellett be­beállítani, hogy a zsúfoltságot enyhítsék. Most reggelenként — különösen hétfőn, szerdán és szombaton — szerencséi az az utas. aki a vasútállo­más utáni megállókon felfér a buszokra. Helyes lenne, ha e napokon az AKÖV — tudo­másul véve a helyzetet, — sűrítené járatait, vagy más módon próbálkozna a hely­zet javításával a hetes é* nyolcas vonalakon BECSÜLETES MEGTALÁLÓ Nem olyan régen elvesztet­tem irattárcámat, amely kü­lönböző iratokat, pénzt, to­vábbá forgalmi engedélyeket tartalmazott. Még aznap este felkeresett lakásomon — Győrteleken — Illyés Béla. a mátészalkai Állami Biztosító dolgozója és átadta hiányta­lanul igazolványaimat, pén­zemet, irataimat. Köszönetén kívül, hálám jeléül semmi mást nem fogadott el. Róla elmondható, hogy becsületből, és emberségből jelesre vizs­gázott — közölte levelében Varga Géza, Győrtelek, Rá­kóczi utca 25. szám alatti la­kos. KÉTÓRÁS KÉSÉS — Ujfehérlóról sokan jár­nak be Nyíregyházára a 10 órás műszakkezdésre. Menet­rend szerint nekik a 20 óra 9 perckor Budapest felől érke­ző személyvonat a legmegfe­lelőbb. Sajnos mostanában ez a vonat igen sokat késik. A rekordja november 21-én volt, amikor kétórás késéssel ér­kezett meg az újfehértói ál­lomásra. Azt hiszem nem kell mondani, hogy a műszakba igyekvő dolgozók számára ez milyen kellemetlenséget je­lentett. Kérjük az illetékese­ket, vizsgálják meg az okát ezeknek a késéseknek — ké­ri Nagy Kálmán, újfehértói lakos. arra készteti őket, hogy ta­gadják a tényeket. „Legyünk tehát nyugodtan, mert a szo- czializmusról szóló hírek vak tüzilármának bizonyultak” — írja okt. 31-én a Szabolcsi Szabadsajtó. A Kisvárdai La­pok azonban nov. 8-án már kiterjedt szervezetről ír: „SZOCIALIZMUS SZA­BOLCSVÁRMEGYÉBEN. — Amit szabolcsmegyei ember pár évvel ezelőtt csak hírből ismert: a szocializmus íme itt van közöttünk! ... Nincs töb­bé «békés paraszt». Nincs több «jámbor paraszt». Petne- házán. Thasson, Karácson, Ramocsaházán, Jákón s még más községekben is nyílt szo­cialista izgatás folyik. Ezer és ezer számra érkeznek a szo­cialista hírlapok, röpiratok... A nép a fönt megnevezett köz­ségekben máris szervezve van... Alighogy csirába hajtott nálunk ez a mozgalom, s máris elszánt, kemény, harcra kész hívek nagy légiója ter­jeszti azt tovább. Már is elta­nulták azt a dacos, sötét el­szántságot, mely szilajul áll ellent a közhatalomnak, s mintha egy éjszaka alatt vál­tozott volna meg a dolgok rendje... Az izgatókban jóíte- vőjét. barátját, messiását ra­jongja körül a nép, amelynek lelkét — valljuk meg — sen­ki sem kereste eddig. Azok a vándorapostolok az elsők, akik időtlen idő óta állnak a nép elé, hogy íme mi vagyunk azok, akik a ti nyomorúságo­tokon segíteni fognak: Páriák vágytak, rabszolgák, pedig bennetek az erő, összetartás­tokban a hatalom...” S oMaf

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents