Kelet-Magyarország, 1969. november (26. évfolyam, 255-278. szám)

1969-11-23 / 272. szám

HW. november 21. »!CW-MÄGVÄSnfrä?!X?f = VASÁRNAP* MStL«!rt*¥ #. o!<tat A komoly zene és az ifjúság SZAKMAI KÖRÖKBEN gyakran esik szó arról, hogy a hangversenylátogató kö­zönség nem fiatalodik”. Egyeseknek határozottan ez a véleménye, mások, ugyano­lyan határozottan állítják az ellenkezőjét. Az Országos Filharmónia ifjúsági hang­versenysorozatainak az ; 1968/69-es évadban mintegy százezer bérlője volt. Mivel a felnőtt koncertek jegyvá­sárlóinak életkorát nem tart­ják számon, ezért pontos adatok hiányában a vitázók csak saját szűk körű tapasz­talataikra hivatkozva érvel­nek, s mindegyik tábor ki­tart a maga vélt igaza mel­lett. Annak, aki figyelmesen körülnéz a koncerttermek­ben. észre kell vennie, hogy a közönség soraiban mind több a fiatal arc, mind több a zeneértö, zeneileg művelt hallgató. A közönség lassan kicserélődik. A változás hosz- szú évek következetes és rendszeres nevelőmunkájá­nak eredménye. „Általános zeneismeretben odáig kellene eljuttatni az ifjúságot, hogy kulcs legyen a kezében a nagy mesterek műveihez és csak rajta áll­jon. hogy megnyíljanak előt­te. Az általános iskola tett is egy kis lépést ebben az irányban, de még többet kel­lene tennie, ha nevének meg akar felelni”. — Így jelölte meg a tennivalókat Kodály 1946-ban. Azóta nagyot lép­tünk előre. Általános iskolá­ink minden gyermek kezébe adják azt a bizonyos kulcsot. Sokan hasznát is veszik, s eljutnak a nagy mesterek műveihez, sokan — és ezek vannak többségben — még nem élnek a nekik nyújtott lehetőséggel. ELÉGEDETLENSÉGRE MÉG SINCS OKUNK Világszerte elismert zeneoktatásunk meg­alapozza minden magyar fi­atal zenei műveltségét, erre a biztos alapra épülnek a népművelés különböző for­mái. Kétségtelenül ennek köszönhető, hogy a Jeunesses Musicales nemzetközi szerve­zet ezévi összesített statisz­tikája szerint élenjárunk az ifjúsági hangversenyek szá­ma és látogatottsága tekinte- iében. Az Országos Filhar­mónia évenként mintegy ezer ifjúsági hangversenyt rendez Budapesten és vidé­ken. s ez már önmagában is biztosítja a hangversenyláto­gató közönség állandó után­pótlását. Közönségnevelés folyik a zeneiskolákban is. az ifjúsá­gi kórusokban. zenekarok­ban, és az Ifjú Zenebarátok Klub-foglalkozásain, amelyek középpontjában kifejezetten a hangversenyélmények fel­dolgozása, megbeszélése áll. Nem meglepő tehát, hogy a hangversenytermek széksora­iban itt is, ott is felbukkan­nak azok a fiatalok, akik e zenei közösségek valamelyi­kében sajátították el az alapismereteket. KIK JÁRNAK RENDSZE­RESEN „felnőtt” hangverse­nyekre és hogyan reagálnak a zenei élményekre — ezt érdemes volt megfigyelni a budapesti őszi zenei hetek hangversenyein, amelyek a szokottnál is több fiatalt vonzottak. A „profik”, zeneakadémiai és szakiskolai növendékek minden este ott voltak. Rendkívül szigorú kritikusok, igényeiket még világhíressé­gek sem mindig tudják kie­légíteni. A „profik” hivatá­suknál fogva járnak hang­versenyekre. A kis gimnazis­tákat. főiskolai és egyetemi hallgatókat a zene iránti őszinte szeretet és érdeklő­dés készteti arra. hogy zseb­pénzükből. ösztöndíjukból bérletet vásároljanak. S las­san a koncerttermek törzs- közönségéhez számíthatók azok a húszegynéhány éves dolgozó fiatalok, akik né­hány évvel ezelőtt még azért versengtek, hogy hangver­senyjegyet nyerjenek az if­júsági klubok izgalmas ve­télkedőin. ök valamivel ke­vésbé szigorúan kritizálnak, de szintén nagyon igényesek. Az őszi hetek zenei hangver­senynaptára sok eseményt ígért — változatosan össze­állított műsorokat, kitűnő hazai és külföldi együttesek és szólisták közreműködését, érdekes, új művek bemuta­tását. Így mindenki kivá­laszthatta az ízlésének, ér­deklődésének megfelelő bér­letsorozatot. Az új stílus keresése meg­lepően sok fiatalt vonzott, a mai magyar szerzők művei­ből összeállított három ka­marahangversenyre. Feltűnő volt. hogy a korban hozzá­juk közel álló fiatal zeneszer­zők — Bozay Attila, Jenei Zoltán és Durkó Zsolt — darabjait fogadták szívesen, valamint Kurtág György új dalciklusát. Az új művek megítélésében biztos érzékkel igazodtak el, érezhető volt, hogy nem idegenkednek az újszerű hangzásoktól. A FIATALOK TÖBBSÉ­GÉT mégis az előadói pro­dukciók érdekelték elsősor­ban. Néhány kivételtől elte­kintve, amikor a nagy nevek bűvöleté eltakarta előlük a középszerűséget, úgyszólván mindig érzékenyen reagáltak az előadói produkcióra. Ezért részesítették nagy ünneplés­ben a szezon megnyitó hang­versenyét vezénylő Ferencsik Jánost s ezért tapsolták ki vagy tízszer Bartók .1. zon­goraversenyének előadása után Kiss Gyulát. A Magyar Rádió és Tele­vízió zenekarának Brahms- estjén is jól vizsgázott a fi­atalság. megérezték a 2. szimfónia előadásának min­den részletfinomságát és őszinte lelkesedéssel hívták ki újból Lehel Györgyöt. Szünet után André Wattsot, a B-dur zongoraverseny szó­listáját zárták szívükbe. A világhírű néger—magyar származású zongoraművész meghódította a fiatalokat. A gondos megfigyelő ha­sonló jelenségeket észlelhe­tett minden este, Bartók Mikrokozmosz-sorozatának előadása alkalmával éppen úgy, mint a bécsi Filharmo­nikusok hangversenyén, a Musici dj Roma hallatlanul finom muzsikálása alkalmá­val, vagy a fiatal művészek­ből álló Liszt Ferenc kama­razenekar János Passió-előa­dásán. „A ZENE MINDENKIÉ! De hogyan tehetjük azzá? Ezen tűnődöm...” — írta Kodály mintegy két évtized­del ezelőtt. A helyes utat ő maga mutatta meg. Akik az úton elindultak, már tudják, hogy a zene szebbé, tartal­masabbá teszi életüket. Hi­szünk. abban, hogy példáju­kat mind többen követik, (Sz.) Van-e színházpótló szerepe a műkedvelő színjátszásnak? Népművelésünk nem tudja hová tenni a hagyományos mozgalmat Évek óta vajúdó gondok, útkeresések jellemzik a mű­kedvelő színjátszómozgalmat. Érvek és ellenérvek csaptak és csapnak össze: kell-e. ha igen. milyen formában, ho­gyan tehető korszerűvé, a ma emberének is hasznos partnerévé a művelődésben a műkedvelő színjátszás. S miközben szakmai berkekoen fel-felparázslik a vita, min­den évben sorvadnak a szín­játszó csoportok. Tavaly 2777 csoportot tartottak nyilván az országban, az idén tíz-ti- zenkét százalékkal keveseb­bet. Ugyanis az éves „meg­szűnés” általában 10—12 szá­zalék. Az élő színházi előadás hiánya Miért kell meditálnunk a filmek, a televízió, a modern népművelési és szórakoztatá­si eszközök elterjedésének korszakában a műkedvelő színjátszás dolgain? Látszó­lag ez nem gond népműve­lésünkben. Valójában igen ha a térképre tekintünk: ugyanis az ország lakosságának százaléka, egymillió eraba él tanyán és külterületi te lepiilésen, s ebből több mint százezer Szabolcs-Szatmar megyében. Van-e. színházpótló szerepe főként a kis településeken és a ta­nyavilágban. — de másutt is, — a műkedvelő színját­szásnak? — tették fel a kér­dést a közelmúltban Nyir- egvházán megtartott országos színjátszó konferencián. Mielőtt — a vitában fel­szólalókkal együtt — meg­kíséreljük a választ, néhány tényt említünk: az ország községeinek mindössze 29,7 százalékában tartottak az el­múlt évben hivatásos együt­tesek színházi előadásokat. 'Ez az idén már 23,4 száza­lékra csökkent. A falusi la­kosság — nem csak a tanyán élők — 77 százaléka nem jut élő színházi előadáshoz. So­kan a televízióra hivatkoz­nak. hogy a képernyő pótol­ja az ilyen művészi élménye­ket a községekben is. Ahol nincsenek művelődési házak Időszerű-e fő vonalaiban tisztázni modern korunkban az amatőrszínjátszás szere­pét. vagy sem — döntsék el az említett tények. Egészsé­ges állapot-e, hogy tíz éves­nél idősebb falusi lakosság 71 százaléka éves viszony­latban egyetlen élő színházi előadást nem lát, de a járá­si jogú városok lakosságá­nak is mindössze 36 száza­léka jut el színházba. De mi legyen azokkal a kis telepü­lésekkel. tanyákkal, ahol nin­csenek megfelelő művelődési házak az együttesek fogadá­sára, de nincs villanya, nincs televízió sem? Nem a mű­kedvelőkre vár-e a feladat, hogy az irodalom és a művé­szet egy-egy darabjával meg­ismertessék a mostoha kultu­rális lehetőségek között élő­ket? Lehet és kell is vitázni azon, hogy megfelelő-e a színjátszócsoportok szakmai vezetése, a műsoi-választás, a játék stílusa, a csoportok belső élete, nevelő tevékeny­sége, s összhangban van-e a szereplési vágy, az önkifeje­zés igénye a többi lényeges követelménnyel. Vitázni kell azokkal is, akik összetévesz­tik magukat a hivatásos mű­vészekkel. rivalizálni, utánoz­ni akarják a nagy színháza­kat. Még sok mindenről lehet véleményt cserélni, de attól a tény marad: minden évben kevesebb településre tudnak eljutni —• az anyagi és ka­pacitásbeli gondok miatt — az állandó színházak és a Déryné Színház. Egyre több község marad ellátatlan színházi vonatkozásban. Me­gyénkben is visszaesés van alig a községek egyötödében ötven faluban tájolnak a Dé­ryné Színház művészei, s ez a televízió rosszul értelme­zett konkurrenciájával is ma­gyarázható. Egyes művelő­dési otthon vezetők, népműve­lők nem teremtenek jó kö­rülményeket a hivatásos együttesek fellépéseihez, né­hol feleslegesnek tartják az előadásokat. Megbukott kísérletek Milyen előnyökkel rendel­kezik — hátrányai mellett — a műkedvelő színjátszás a színházpótlásban? Az amatőr színjátszás megfelelő tartal­mi vezetéssel, helyes szem­lélettel rugalmasabban iga­zodhat műsorpolitikájában napjaink igényeihez, a ne­hézkesebb, sok szervezési, konvencionális, stb. kötöttsé­gekkel rendelkező színházak­kal szemben. Példákat lehet­ne sorolni, hány mai. nagy visszhangot kiváltó darabot tudtak bemutatni műkedvelő színjátszók „lekörözve” a szinnázakat. Mozgékony kis közösségekben, üzemekben, klubokban, stb. is fel tudnak lépni — szellemileg es anya­gilag is gazdaságosan. A legnagyobb gondok egyi­ke a műsorvélnsztás, amiben nagyobb segítséget várnak az együttesek. A megyében vég­zett szociológiai hatásvizsgá­latok is igazolták, hogy az igényesebb nézők is szíve­sen látogatják a műkedvelő műsorokat, ha az élményt nyújt számukba. Különösen ott van felelőssége a színját­szó együttesnek, ahol még nem jártak hivatásosak, s ők alakítják ki úttörőén a kö­zönség igényeit, ízléseit. Tu­dományos vizsgálódások mu­tatták ki azt is: megbuktak az olyan „fokozatos” kísér­letezések. amikor a magyar nótával, operettel kezdték a közönség „nevelését” azzal a reménnyel. hogy később megszeretik a komolyabb műfajú előadásokat is. Az ízléskörök eléggé elszigetelten fejlődnek — említette az or­szágos konferencián Bánlaki György, az ELTE adjunktu­sa — s akivel az olcsóbb faj­súlyú szórakozást szerettetik meg. annál az eléggé meg» határozóvá válik. Kevés az életerős csoport Időszerű, hogy kirajzolód­janak a színjátszó mozgalom színházpótló szerepének vo­násai, melyek a televízió ko­rában is hasznosak, szüksé­gesek. Különösen a megye- székhelyen, járási székhelye­ken, a nagyobb körzetekben kívánatos életerős. állandó műkedvelő csoportokat fenn­tartani, amelyek „betájolhat­ják” a környező kisebb te­lepüléseket. Nem a számsze* rűség a fontos, nem az az aggasztó, ''hogy csökken a* amatőr csoportok száma. Aa a baj: kevés az életerős, színvonalas, modem, de nem moderneskedő csoport. Ez adódik az országosan tapasz­talható útkeresésből, bizony­talanságból, népművelésünk széles körben nem tudja „ho* vá tenni” a műkedvelő szín­játszómozgalmat. Reméljük, a nyíregyházi országos kon­ferencia, melynek országos visszhangja lesz segített előbbre vinni a népművelés­nek e hagyományos és ma­napság is hasznossá tehető formáját a kulturális néve­lésben. Páll Géza Thiery Árpád: EXPRESSZLEVÉL Ambrus a késő órákig töp­rengett, hogy mit írjon az életrajzába. Amikor a hi­deg szobában leült az asztal­hoz, és a tollat megkocog­tatta a tintásüvegben, azt gondolta eltökélten: egy ilyen jó állás elnyeréséhez feltétlenül jókat kell írni magamról. De még egy óra múltán is csak a tollat for­gatta az ujjai között, egyre bizonytalanabbul, mert a legfontosabb mondat, az el­ső, nem jutott eszébe. Csak tudnám, hogy mi az, ami kedvező színben tüntet fel, és mégsem hat dicsekvésnek, töprengett Ambrus. Például azt is beírhatnám, hogy nem vagyok a szenvedélyek rab­ja, de ezzel nem kezdhetem. A télen is megfogadtam, hogy egy álló hónapig egyetlen korty szeszt nem iszom. Be is tartottam, csak­hogy akkor az igazság meg­kívánja tőlem, hogy azt is r’mondjam: ha rám jön va­k-mi, mert ez megszokott történni velem, akkor képes vagyok három napig egyfoly­tában inni, és huszonnégy óra alatt elszívok száz ciga­rettát is. Ráadásul nem is azért, mert nem tartom sok­ra az életemet, hanem azért, mert vannak idők, amikor nem tud-' ellentállni, és ilyenkor alig különbözhetek a megvetésre méltó embe­rektől. Ennek a kettősség­nek pedig az a magyarázata, hogy p” erre agyők haj­lamos a -a és a rosszra, •mi nem vall rokonszenves egyéniségre, mert hiszen sokszor a véletlen játékaitól függően adott percben lehe­tek ez is, meg az is.„ Úgy feküdt le, hogy egy sort sem írt az életrajzból. Majd reggel mindent bepó­tolok, Ígérte magának, és ez­zel az elhatározással aludt el. Reggel fél hatkor csör­gött az óra. Ambrus nem borotválkozott, nem mosa­kodott, nem gyújtott be, té­likabátját a hátára terítette, és az asztalhoz ült. Lehunyt szemmel kereste a megfele­lő szavakat, majd lendüle­tesen, mintha megértette volna a dolgok nyitját, leírt egy mondatot: önök nem gon­dolhatnak olyant, amit én ne tudnék végrehajtani... Ambrus örült a határozott mondatnak, aztán egyre el­lenszenvesebbnek tűnt, vé­gül is. áthúzta. Bekapcsolta a rádiót, amely a napi időjá­rás-jelentést ismertette: mí­nusz egy és plusz öt fok között. Egy kis bölcsességet kellene beleírni az életraj­zomba, hogy jóindulatot éb­resszek magam iránt, gon­dolta. Azt is beleírhatnám hogy nem szeretem az ér­zelmes dolgokat, az érzel­meskedés az anyáknak, meg a kamaszlányoknak való. Kihúzta az asztalfiókot, rö­vid keresés után a lomok között megtalálta a kék színű noteszét, ebben szokta beleírni, ami napközben eszébe jutott. Lapozgatott benne, majd visszadobta a fiókba: Nem, ezek semmi­képpen nem jók, a szamár­ságokat rossz néven ven­nék tőlem, és azt mondanák rám, hogy nagyképű vagyok. Ekkor csöngetett a pos­tás. Expresslevelet hozott. „Anyádat kórházba vitték. Ha tudsz, gyere haza. K. Sanyi.” Ambrus azt gondolta: Iste­nem, az anyám! Mindig úgy éreztem, hogy nem szeretem eléggé... Szeretett volna valamit inni. A szekrényben talált az üveg alján egy kis vodkát, aztán körülményesen begyújtott, de kevé3 volt a fa, és feladta, hogy meleg­ben írja meg az életrajzot. Végül is előkereste a rezsót, és teafőzéshez készülődött. Az is valami, morogta. Tea- főzés közben állandóan az anyjára gondolt, nem össze­vissza, hanem egyetlen nap­ra. amikor bevonult kato­nának. Egy nagy üzem ud­varára gyűjtötték őket. Me­leg volt, egész idő alatt tű­zött a nap. Az udvar egyik sarkából a másikba vezé­nyelték őket, és órák teltek el, mire biztossá lett, hogy kit irányítottak a páncélo­sokhoz, és kit a tüzérekhez. A salakos portól már dél­ben retkes volt a zokni alatt a lábuk. Ambrus anyja a rácsozott vaskerítésbe ka­paszkodva figyelte az esemé­nyeket. Látszott rajta, hogy egy-egy hangosabb ordítás­ra összerezzent, és szomorú tekintetével azonnal Amb­rust kereste, majd amikor Ambrusékat különböző alak­zatokba kezdték sorakoztat­ni: kaputól kapuig röp­ködött, valósággal mint egy fehérszárnyú madár, s egész nap étlen-szomjan csak arra a percre várt, amikor majd Ambrusékat kivezetik az udvarról, elindulnak az ál­lomáson várakozó vonathoz, és akkor lesz egv pillanat, a miitor megfoghatja a fia kezét A többiek vigyorogva kérdezgették tőle, hogy ki az a lelkes öregasszony a kerí­tésnél... Árnyékos szögle­teket koreait az udvaron. Meglehet itt fulladni a hő­ségtől. panaszkodott a had­nagynál:, s lopva az anyjá­ra pillantott. Megértette a legfontosabbat, ami egyben a legfájdalmasabb is volt: Ambrus, lelke mélyén most nagyon közel érezte magá­hoz anyját, a ragaszkodó kis ősz madarat, ahogy ide-oda szálldosott, hogy minél többet láthasson távolodó fiából. Rettenetes dolog ez— A rádió híreket közölt. Az AP jelenti Washingtonból: az amerikai anyák ezrei el­árasztják az elnököt olyan levelekkel, amelyekben fel­szólítják, hogy karácsonyra valósítsa meg a békét Viet­namban... Ambrus felfi­gyelt, a fejében átsuhant egy megviselt, kemény arc, de ez csak egy pillanatig tar­tott. Az arcon rajta volt az egész háború. Az expressz- levélre pillantott, még egy­szer elolvasta: „Anyádat kórházba vitték. Ha tudsz, gyere haza. K. Sanyi”. Érde­kes, hogy éppen ő írt, gon­dolta Ambrus. Legalább nyolc éve nem látták egy­mást. Alig fűz hozzá valami, és éppen ő írt, gondolta Ambrus. Volt a folyó déli szakaszán egy kis öböl, azt együtt fedeztük föl. Egy­szer ránk sötétedett a folyón, s félelmünkben cérnahan­gunkon elkezdtünk énekel­ni. Ez minden, meg egyszer egy rozoga csónakkal átkel­tünk a folyón, ő megszólalt a víz közepén: Milyen mély ez itt, én pedig azt mond­tam: ez a világ egyetlen fo­lyója, amelyiknek nincs feneke. A rádió azt mondta: az AP jelenti Washingtonból... Ambrus a rádióra nézett, az arca kiismerhetetlen volt: ezt mintha bemondták vol­na már az előbb, tűnődött. Karácsonyra valótítsa meg a békét Vietnamban... Ambrus összegyűrte a pa­pírt, amire az életrajzát akarta megfogalmazni. Azt hiszik, morogta magában, hogy ünnepnapon gyötrel- mesebb a halál, mint más­kor. Az amerikai anyák fá­radhatatlanul teleröpködik a világot, gondolta szomorú­an, a ferde szemű anyák pe­dig lekuporodnak a bambusz­fedezékek mélyére. Szegény anyák, elég nekik, ha a fák és a vizek sűrűjéből előbuk­kan egy hizásra hajlamos ember, s meghajolva azt mondja: Karácsony van, és mi garantáljuk, hogy mos­tantól negyvennyolc órán át nem gyilkoljuk le az önök kedves fiait, de negyven­nyolc óra elmúltával sajnos semmit sem garantálhatunk, ezt meg kell érteniük... Ambrus becsomagolt a táskájába, nem írt egy sort sem. Majd, ha visszajövök, ha még szabad lesz ez a jó állás, megírom az életrajzo­mat. Megkönnyebbült, hogy halasztást adott önmagának s ez az elhatározás meg­nyugtatta. összeszámolta a pénzét, vasúti költségre elég volt, többre nem. Az ajtó­ból még visszapillantott: aa expesszlevél ott feküdt aa asztalon, felsértve s gyűröt­ten, mint egy madár, ame­lyik repülés közben mély sebet kapott.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents