Kelet-Magyarország, 1969. november (26. évfolyam, 255-278. szám)
1969-11-22 / 271. szám
6 o!(fa» Kit,BT MAGYARORS7Ä«f 1969 november 22. A NAP HÍREI PROGRAM is«», november 82, szombat Nyíregyházi rádió CECILIA NAPJA SZÉNÖRLÖMALOM KÉSZÜL A DUNAI VASMŰBEN. Huszonnégy szénőrlőmalom készül a Gagarin Hőerőmű részére a Dunai Vasműben. A malom méreteire jellemző, hogy csak a malomház alsó része kb. 8 tonna. Képünkön: a vándorfejes, horizontál esztergagépen kb. 5—6 napot vesz igénybe az öt méter magas malomház alsó részének megmunkálása. (MTI foto — Mező Sándor íelv.) 2, 61, 69, 78, 84 a lottó 47. játékhetének nyerőszámai VIA! ELBESZÉLÉSÜNK GESZTELYI ZOLTÁN: Pityu Az a mozgó szőrgomoby, mely egy késő őszi este megállt a kapunk előtt, eleinte macskának tunt. tvé- sdbb kiderült, hogy az is. Főleg, amikor miakoini kezdett. Mondtam neki férfi keresztneveket. Leginkább az Andrásra hegyezte a fülét. így lett a neve Pityu. Kapott egy tele Iában tejet. Belehajolt és máris üres volt a lábas. Akkor szólalt meg először fennhangon. Azt mondta: nyau. Mint később kiderült, Pi- 4iu nyelvén ez azt jelenetté: még. ■Mivel látszott rajta, hogy nálunk akar macska lenni, ; gyerekek megfürdették, s miután erre sem merte- :ült el, felvettük családtagnak. Egy kosarat kibéreltünk puha párnamaradékkal. Apám azt mondta, az egerek amúgy is állandóan termelési értekezletet tartanak a kamránkban. Pityu értette a dolgot. Belekevert a vackába, elégedetten dorombolt és elkezdte az egereket nem fogni. De ezt majdnem olyan kitartóan csinálta, mint a tej evését. Az első egeret amit megevett, én ütöttem le neki egy vasvillával. De ezt is csak afféle tejkorcsolyának tekintette. Odaállt a lábosa elé és sirt. Anyáin megjegyezte, hogy ez már nem is macska, hanem egy kövér disznó. De azért rendelt két liter plusz tejet a szomszédból. Akkor látogatott át hozzánk a gyógyszerészék lánya, hogy nincs-e nálunk a macskájuk, amelyik napok óta eltűnt. Kerestük Pityut, de az felment a padlásra, vasárnapi műszakot tartani. Ez annyira meghatotta apámat, hogy letagadta a gyógyszerészeknek. Akkor még nem tudta, hogy Pityu vasárnapi műszakra nem egeret eszik, hanem a kolbászunkat. Alig tagadta le apám Pityu létezését, megjelent maga Pityu, szája sarkában egy kolbászvéggel. A lány tel emelte. Pityu belekarmolt a szemöldökébe. ő az! — kiáltott fel a lány — megismerem a kar- molásáról. És elvitte. Egy zsákban. A zsákot tölünk kérte kölcsön. A zsákot azóta se láttuk, de Pityu pár nap múlva megjelent boglyasán, kiéhezetten. Vádlóan nyávogott ránk és odaállt a lábosa elé. Mikor a második litert is megette, már tudtuk, hogy áz egész lemaradást be akarja hozni. Szereztünk még tejet és öcsémmel elkezdtük Pityu szakmai kiképzését. Ez úgy történt, hogy esténként bezártuk az egerekkel zsúfolt kamrába, a kolbászok felé vezető padláscsapóajtót pedig leeresztettük. Pityunak azonban a sok tejtől baromi ereje volt. Felmászott a létra legfelső fokára, begörbített háttal feltolta a csapóajtót, megevett egy kolbászt és reggel a szemünkbe röhögött. JUTALOM A HŰSÉGÉRT Ma fejeződik be az UNIVER- SIL Szilikátipari Vállalat dolgozóinak háromnapos termelési tanácskozása. Ezen osztották ki a vállalatnál hosz- szabb ideje dolgozóknak a törzsgárdajelvényt és emlék, lapot, valamint a jutalmakat. A törzsgárda közel 200 tagját összesen 120 ezer forinttal jutalmazták. GÓLYAHIR. A Nyíregyházi Tanárképző Főiskola első éves hallgatói ma este tartják gó- lyabálukat. A zenét a Memphis együttes szolgáltatja a bálozóknak — írja Nábrádi Lajos tudósítónk. A JMEDICl MADONNA MASOL-ATA NYÍREGYHÁZÁN. Réderer Ervin budapesti vasdiplomás gyógyszerész, műgyűjtő, aki egykor a Nyíregyházi Kossuth Gimnáziumban végezte középiskolai tanulmányait, Michelangelo Medici Madonna szobrának értékes másolatát a Jósa András Múzeumnak ajándékozta. A védett szobor másolatot Stróbl Alajos — a századforduló neves magyar szobrászművésze — készítette carrarai márványból Firenzében, ahol az eredeti világhírű műalkotást őrzik. KISZ-VEZETÖK KLUBJA. Az ifjúkommunisták küldött- értekezlete a KISZ-vezetők klubjának létrehozását határozta el Tiszavasváriban. Az alapszervezeti vezetők kéthetenként találkoznak az ifjúsági házban. Első klubestjükre meghívják azokat az egykori KISZ-vezetőket, akik 1957- ben létrehozták az ifjúsági szövetséget Tiszavasváriban — írja Doszlop Miklós tiszalö- ki tudósítónk. A gépkocsinyeremény-be- tétkönyvek 34. sorsolásán 21 ezer darab szabolcsi betétkönyv vett részt. Ezúttal 15 nyeremény várja szerencsés gazdáját. A sorsolást követően öt nyertes jelentkezett nyereménye ügyében. Trabant Limousine gépkocsit . nyertek: Tilki István rakamazi és Za- jácz Endre Nyíregyháza, Öz u. 4. szám alatti lakosok. Renault R 10 típusú gépkocsit nyert Oláh Miklós Nyíregyháza, Soltész Mihály u. 17 szám alatti lakos. Lajti Ulésné Nyíregyháza, Nefe lejcs u. 1. szám alatti lakos Fiat 500, míg Belfi József Nyíregyháza, Vasgyár u. 30. szám alatti lakos Renault R SZOCIOLÓGIAI FELMÉRÉST végzett a megyében az országos színjátszó konferencia programja során dr. Bánlaki György, az Eötvöß Lo- ránd Tudományegyetem szociológusa, a szánházi élmények közönségre gyakorolt hatásáról. Három kis szabolcsi településen végezték a hatásvizsgálatokat, amelyeket felhasználnak egy országos, tudományos igényű munka elkészítésére. NAPIRENDEN A HÄLÖ- ZATBÖVITÉS. A Magyar Elektrotechnikai Egyesület nyíregyházi csoportja, Nyíregyháza közép- és kisfeszültségű hálózatának kialakításáról tart előadást ma, no- vemben 22-én, a TITÁSZ klubtermében. FELKÉSZÜLTEK A BRIGÁDOK. A jövő héten kezdődik a mezőgazdasági szocialista brigádok jubileumi szellemi vetélkedőjének első fordulója. A MEDOSZ által meghirdetett versenyben az állami gazdaságok, az erdészetek és a gépjavítók dolgozói vesznek részt. Az első vetélkedő színhelye: a Tuzséri ÉRDÉRT Vállalat. 4 típusú gépkocsihoz jutott a sorsolás alkalmával. Ismeretlen mind ezideig a 09826 és a 11081 számú 10 000 forintos, továbbá az 503558, 521409, 532778, 535866, 538029, 539473, 541115 és az 543346 számú 5000 forintos betétkönyvek tulajdonosai. Ebben az évben összesen 57 gépkocsit nyertek megyénkben, s ezzel 207 darabra emelkedett a szabolcsi nyereménygépkocsik száma. Még most sem jelentkezett az augusztus havi sorsoláson Renault R 10 típusú gépkocsinyereménnyel kisorsolt 531873 számú 5000 forintos betétkönyv tulajdo nosa. 57 gépkocsinyeremény 1969-ben Kié a Renault R 10 7 Elhunyt Harrer Ferenc A Hazafias Népfront Or szagos Tanácsa, az országgyűlés és Budapest főváros tanácsa mély megrendüléssel tudatja, hogy november 21- re virradó éjszaka rövid betegség után, 95 esztendős korában elhunyt Harrer Ferenc, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának alelnöke, a Hazafias Népfront Budapesti Bizottságának elnöke orsz^ gvűlési képviselő, Budapest főváros tanácsának tagja nyugalmazott alpolgármester. Temetése hétfőn 12 órakor lesz a Farkasréti temetőben A családtagok, barátok, 1 órától róhatják le kegyeletu két. VARADI HÉDI ES SZEND- Rö JÓZSEF NYÍREGYHÁZÁN. November 22-én. szombaton délután 4 és 6 órai kezdettel a, nyíregyházi kórházban szerepel a Magyar Nemzeti Színház két művészé Váradi Hédi és Szendro József. Irodalmi estjükön versekkel, sanzonokkal és arama- részletekkel mutatkoznak be a nyíregyházi közönségnek. HATOS NÉVADÓ ünnepségre kerül sor november 23- án, vasárnap délelőtt »Fegyveres Erők Klubjában. A Kos suth Lajos Szakközépiskola hat tanára újszülött gyedekének ünnepélyes nevad<ojat a gimnáziumi tantestület rendezi. BESZÉLGETÉS A meghűlés MEGELŐZÉSÉRŐL. A nyíregyházi I. kerületi no- tanács rendezésében dr. Fazekas Árpád főorvos tart előadást a helyes téli taplalko zásról és az influenza megelőzéséről november 24-en, hétfőn délután 5 órakor az kerületi pártszervezet Szamuely téri helyiségében. ,Ä" TS™ vidéki Vízügyi igazgatóság kiállítást nyitott székhaza an azoknak a képzőművészét.ai hatásoknak a bemutatasora, melyeket az igazgatóság doL gozói készítettek szabad id tűkben A kiállítás reggel 9- &beste 7 órái« tekinthető meg. Tűzesetek Gyermekjátékbői , keletkezett tűz október 12-en Nyír5ÄÄ ,«■ ““»s Arany János ut 14 szám alatti portáján. A niezogaz- dasági felszerelésekben es töményekben keletkezett tűzkárért az Állaim Br4^ tó közel 17 ezer forint kártérítést fizetett ki. A tűz átterjedt a szomszéd portara is és leégett Jung Mihály pajtája, értékes mezőgazdasági felszerelések is a tűz martalékává váltak. A kar értéke 23 500 forint, melyet szintén megterített az Állami Biztosító a károsultnak. I A Nap kél: 6 óra 58 perckor, nyugszik: 16 óra 02 perckor. A Hold kél: 14 óra 47 perckor, nyugszik: 5 óra 21 perckor. 150 éve, 1819 november 22-én balt meg Baróti Szabó Dávid, költő, jezsuita szerzetes. Nagyszombaton és szerte az országban tanult. Igen fiatalon, 18 éves korában lett a jezsuita rend tagja. Életművének legnagyobb jelentősége a latinos időmértékes verselés meghonosítása irodalmunkban. Kezdeményezése a magyar költői stílus fejlődése egyik legjelentősebb állomásának, Berzsenyi és Vörösmarty útja egyengetésének tekinthető. Nem volt igényes költő, de vasszorgalommal hazafiságból. a magyar nyelv szeretetéből verselt. Verseiben fel-feltűnik korának bírálata, de ez a bírálat inkább^ a „régibb világból való ember hangja”, aki értetlenül, gyanakvással fogadja a felvilágosodás eszmeáramlatát, és azt mint a nemzetre, a magyarságra káqos hatást szemléli. Gyűlölte a szabadgondolkodást, a jakobiniz- must, a forradalmi szellemet:, mert a felvilágosodást csak hallomásból, gyenge felvilágosodásellenes fércmunkákból ismerte. Kazinczy szerény képességű, de egyenes jellemű férfinak tartotta. Több összegyűjtött „Költe- ményes munkája” jelent meg. Versei közül élete utolsó szakaszában írottak a legértékesebbek. Felhős idő Várható időjárás ma estig: változóan felhős, az évszakhoz képest enyhe idő, szórványosan előforduló esők. Mérsékelt, napközben megélénkülő délnyugati szél. Hajnalban helyenként ködképződés. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 10—15 fok között. Kossuth rádió 8.20: Lányok, asszonyok. — 8,40: Donizetti: Don Pasquale. Háromfelvonásos vígopera. — Közben: 9,21: Csuka Zoltán és Csukás István versei. — 10,51: Rádiószínház: Albérlet és philodendron. Szakonyi Károly hangjátéka (ism.) — 12,20: Melódiakoktél. — 13,55: Fele-fele.— 14,05: November — fogászati hónap. — 14,15: Hatan a brigádból. — 14,25: Üj Zenei Újság. — 15,05: Hét végi külpolitikai figyelő. — 15,20: Csak fiataloknak! Komjáthy György tánczeneműsora. — — 16,05: Vers és sanzon Párizsból. — 16,35: Szombat délután. Szerkesztő: Petress István. — 18,00: Szabó Ferencre emlékezünk. — 19,25: Connie Francis énekel, Cherry Waiber orgonái. —19.40: Vezessük egymást, gyerekek! — 20,35: A Magyar Rádió és Televízió népi zenekara játszik. — 21,19: Vendégszerkesztő : Moldován Stefánia. Operarészletek. — 22,15: A viszontlátott Korea. Űtijegyzet. VI. rész. — 22,25: Táncoljunk! — 0,10: Melódiákoktól. Petőfi rádió 8,05: A cigánybáró. Részletek Johann Strauss operettjéből. — 8,40: Kék mezőben fehér glóbusz. Regionális biztonság és a Biztonsági Tanács. — 9,00: Nótacsokor, csárdáscsokor. — 10,00: A zene hullámhosszán. — 12,00: Mozart-művek. — 13,05: Csajkov- szkij-művek. — 14,00: Musicalslágerek. — 14,25: Orvosi tanácsok (ism.) — 14,30: Verbunkosok, cigánydalok. — 15,10: Pur- cell-művek. — 15,25: A csillag- világ talányai. — 15,40: Kis történetek híres muzsikusokról. — 16,05: A hét műsorából. — 18,10: A nagy utazás. Epizódok Jorge Semprun regényéből (ism.) — 19,07: A müncheni Bach-kórus hangversenye Schweitztngenből. — 20,25: Uj könyvek (ism.) — 21,13: Külföldi kulturális híradó. — 21,28: Mario Lanza énekel, Billy Vaughn zenekara játszik. — 22,03: A Szófiai Állami Filharmónia zenekarának hangversenye Szófiából. — 23,49: Jacobi— Bródy—Martos: Leány vásár. A n. felvonás fináléja. 18,00—19,00: Hét végi krónika.— — Szombat esti tanczene a hallgatók kívánságára. Televízió 9,00: A kisfilmek kedvelőinek. 1. Az intellektuel (lengyel rajzfilm), 2. Kidöntött iák útján (lengyel kisfilm). — 9,20: Mi az élelmiszer- gazdaság? Riportműsor (ism.) — 9,40: A kockázat. Magyarul beszélő lengyel filmsorozat. 7. Leleplezés (ism.) — 10,30: A Délisarkvidéken jártunk 5. rész (ism.* 14,53: Az áldozat nem tesz vallomást. A Közlekedési Filmstúdió rövidfilmje. — 15,25: Nemzetközi mezőgazdasági magazin. — 15,45: Őszi kirándulás. Riportfilm. — 16,05: Reklámműsor. — 16,15: Ami a 12-ből kimaradt: Vasvirág. Magyar film. Előtte: Újhelyi Szilárd beszélget Hars László íróval. 17,50: Reklámműsor. — 17,55: Hírek — 18,00: „Ki látott engem”. Kisfilm. — 18.20: A tv jelenti... Aktuális riportműsor. — 19,05: Cicavízió. — 19,15: Cote d'Azurtól Párizsig. Zenés útifilm a MRT szimfonikus zenekarának franciaországi hang versenykörút járói. — 20,00: Tv-hiradó. — 20,20: Fehér Klára: Egyszerű kis ügy. Dokumentumkomédia. 20,55: A múzsák neveletlen gyermeke. 1. A vádlott neve: Operett. 1. 21.40: Tv-híradó — 2. kiadás. 22,00: Éjszakai előadás: Három topolyafa. Magyarul beszélő szovjet film. Bratislava! tv 10,20: Cook kapitány nyomában. — 10.50: Néprajzi műsor IL rész. — 11,30: Tv-híradó. — 13,25: Inter Bratisava—-Slavia Praha labdarúgó ligamérkőzés. — 15,35: Emberek a vízben — dokumentumfilm. — 15,45: Hírek. — 15,50: Lányok — fiúk magazinja. — 16,55: Csehszlovákia—Kanada jégkorongmérkőzés. — 19,15: Tv-híradó. — 20,05: Otthon — termé- ! szetfilmsorozat az állatkertből. — 21,45: A madam s hét tolvaj — zenés vígjáték. — 22,25: Tv- híradó. Román tv 16,00: Német nyelvű adás. — 17,00: Ifjúsági versenyműsor. — 18,30: Reflektor. — 18,45: Tv-en- ciklopédia. — 19,45: Hipoch film. — 20,35: Apollo—12. — 21,05: Zene, — 21.35: Tv-sport. — «.55: Enekműsor. A nyíregyházi mozik műsora KRÚDY MOZI: SIKERÜL-E HŐSEINKNEK MEGTALÁLNIUK AFRIKÁBAN TITOKZATOSAN ELTŰNT BABAIJUKAT? Színes olasz filmvígjáték Előadások kezdete: fél 4, 6 és fél 9 órakor. Telefon: 12-81. BEKE MOZI: A HEKUS ES AZOK A HÖLGYEK Magyarul beszélő francia filmvígj átéli Előadások kezdete: fél 5, fél 7 és fél 9 órakor. GORKIJ MOZI: MEZÍTLÁB A PARKBAN Színes magyarul beszélő amerikai filmvígjáték. Előadások kezdete: 4, 8 és 8 órakor. MÓRICZ ZSIGMOND MŰVELŐDÉSI HÁZ MOZIJA: KERET KEDVESEM ARCÁHOZ Magyarul beszélő jugoszláv • film. Előadások kezdete: Ml t, és fél 8 órakor. A Magyar Szocialista Munkáspárt Szabo'cs-Szatmár megyei Bizottsága és a megye) tanács napilapja Főszerkesztő: Ordas Nándor Szerkesztőség: Nyíregyháza. Zrínyi Ilona u. 3 Telefon: 16-70. 16-71, 30-03. Telexszám megyében 344. megyéa kívül 07 344. Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Zrínyi Hona u. 8. Tel.: 30-00. felelős Kiadó: Farkas Pál Teneszti a Magyar Posta Előfizetési dl) egy hónapra: 20 forint. Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Indexszám: 25 059. Kéziratokat nem érzünk meg és nem adunk vissza NYÍRSÉGI NYOMDA Dózsa György út 5. Fefeéős vezető: Holéco Ismén