Kelet-Magyarország, 1969. október (26. évfolyam, 227-253. szám)
1969-10-05 / 231. szám
Vasárnapi melléklet Szirmai István elvtársra A PART POLITIKAI BIZOTTSÁGÁNAK TAGJA, közéletének utolsó két napját nálunk töltötte. Pénteken délelőtt érkezett a Tokaj-expresszel és szombaton délután indult haza Budapestre. Hétfőn egy szívroham elvitte. Még egy hete eines. Tegnapelőtt volt a temetése. Nekünk, szabolcs-szatmáriaknak különösen megdöbbentő volt halálhíre, hiszen ez a másfél nap mélyen maradandó emléket adott. Szirmai elvtárs ezalatt a másfél nap alatt hosszú évekre szóló programot adott a megyei vezetésnek, politikai bölcsességét, tapasztalatát bőkezűen osztotta meg mindazokkal, akikkel ez idő alatt találkozott. Azzal a rendkívüli képességével tette, hogy mindenki számára érthetővé tudta tenni a legbonyolultabbnak látszó kérdéseket, a legegyszerűbb jelenségekből kiindulva világított rá a lényegre. így kaptunk eligazítást például egy szűk körű aktíván a párt tudománypolitikai terveiről, pedagógiai, szakmai problémákról, népgazdasági kérdésekről, a nehéz és bonyolult világ politikai dolgairól. NAGY VÁRAKOZÁSSAL és szeretettel készültek fogadására a Nyíregyházi Tanárképző Főiskolán. Örömmel és büszkeséggel hallgatták a rögtönzött kis ünnepélyes fogadáson a tanárok, hogy Szirmai István, bár most volt nálunk először, igen jól ismeri a szabolcsi főiskolát, még akkorról is, amikor csak terv volt. Szirmai elvtárs elmondotta, hogy öröm számára. hogy ezen a főiskolán a tanulmányi munka országos eredményeket ért el. Részletesen érdeklődött, hogyan vannak felszerelve a modern oktatási eszközökkel és kifejtette, hogy az audiovizuális és szemléltető eszközök magas fokú alkalmazásara kell törekedni. Elmondotta, hogy a nevelés legfőbb kritériuma hogy neveljenek ebben a szép intézményben egy új, magyar érzésű, ugyanakkor szocialista szellemű tanári kart, olyanokat, akik hivatásból választják ezt a pályát. Hangsúlyózta, hogy az igazi pedagógusnak életcélja az ifjúság nevelése és az ilyenek nem mennek más pályára. AGGÓDVA BESZÉLT NEMEGYSZER arról, hogy mind a gyerekek, mind a pedagógusok túl vannak terhelve. Állította. hogy ennek inkább szubjektív okai vannak, s ezen változtatni kell, úgy a pedagógusok, mint a gyerekek érdekében. Nagy érdeklődéssel nézte meg a Nyíregyházi Móricz Zsig- mond Színházat, minden érdekelte, a műsorpolitika, a közönség. Javasolta, hogy hívjunk meg Budapestről vezető színészeket. Mutassunk be nagy műveket. Nem igaz — mondotta —, hogy az egyszerű embereknek csak a könnyű szórakoztatás iránt van igényük. Van igény a komoly, nagy művészi értékű színdarabokra és így lehet igazán megszerettetni a színházat Pénteken egy szűk körű aktíva előtt, szombaton Nyírbátorban a múzeumban is beszélt arról, hogy a népművészet értékeit meg kell őrizni. Elmondta, hogy a falusi élet változásai nagyon gyors üteműek és a következő nemzedéknek csak a skanzen, a múzeum látogatásából lesz fogalma, hogy milyen volt régen az élet A népművészet, az öltözékek, a szokások mind-mind nagy nemzeti kincs, nem szabad, hogy elkallódjanak — figyelmeztetett bennünket. KÉRDEZTÉK, HOGY MI A VÉLEMÉNYE az ifjúságról, ö visszakérdezett. Hát milyen a mai fiatalság? Olyan — mondotta —, mint amilyen a társadalom. Még vannak osztályok, rétegek. Ezek hatásai jelentkeznek az ifjúság körében is. Általában a mai ifjúság, amely a szocializmusban nőtt ifjúvá, és amely oly otthonosan él ebben a rendszerben, mint a hal a vízben, kritikus és jó, hogy kritikus. Ha nem lenne az, nem lenne fiatalság. Még jobbat, még tökéletesebbet akar. Akarjon is. Sokat tanult ez az ifjúság. Sokkal többet tud, mint amit tudtak hasonló korban az előző generációk. Készül az életre, a munkára, keresi és követeli a helyét. Értékes és jó ez az ifjúság. Ez fogja felépíteni, aminek mi az alapjait raktuk le, a szocializmust. Hadd idézzük még egyszer, mit írt Szirmai elvtárs a múzeum emlékkönyvébe: „Folytassák nemes hivatásukat, őrizzék hwen a magyar múlt hősi hagyományait, segítsék szemléltető eszközeikkel ifjúságunk hazafias nevelését. Báthori figurája különösen alkalmas arra, hogy a szomszéd népek testvériségére emlékeztessen.” E RÖVID IDŐ ALATT IS MEGLÁTTA a forradalmi vál tozást, amit a szabolcsi emberek szorgalma, tudása hozott létre a homokon. Ahogy ő mondta Nyírmadán: „Sajnos, hogy csak másfél napot tölthettem Szabolcs-Szatmár megyében. De ez alatt is sokat láttam. Azt, hogy milyen nagyszerű kulturális és oktatási létesítményeik vannak, hogyan őrzik a nemzeti hagyományokat, hogyan termelik a híres szabolcsi aranyat, a jonatánalmát, hol étkeznek a dolgozók — s ez nagyon szép dolog.” Ugyancsak az állami gazdaságban hallottuk tőle: — Úgy látom, hogy az élet új formái alakulnak ki az Önök megyéjében, a szabolcsi homokon. A sívó homokból tényleg arany lett. Igaz, vannak gondjaik is a szabolcsi embereknek. Szabolcsban készült az utolsó felvétel Szirmai nál diáklányok virágcsokrokkal köszöntötték. Például, hogy mennyiért tudják eladni az almát, hogy elegendő lesz-e a megtermett burgonya. De hogy ilyen gondok vannak — ez nagyon jó dolog. — Ez itt egy megváltozott világ. Milyen óriási vívmány például, h.ogy a szabolcsi gyerekek legalább nyolc osztályt elvégeznek! Ez az -iskolázottság rhegfelel a régi világ polgári iskolai végzettségének. Ezenkívül szakmát tanulnak — agrárszakmát —, s a mezőgazdaságban tudományos munkával foglalkoznak! — Régen a parasztembernek az, hogy „buta paraszt” úgy kijárt, mint a jó napot. De nagyon megváltozott azóta a világ Most készülünk a felszabadulás negyedszázados jubileumára Látni, és érteni kell, hogy ez az egykori „buta paraszt”, ez az egykor elmaradott világ mire volt képes 25 év alatt. — A másik nagy évforduló — amire ugyancsak most készülünk — Lenin századik születésnapja. Ez a nagy forradalmár, ez a lánglelkű tanító mutatta meg számunkra az utat ehhez a világhoz, a szocializmushoz, amelynek az eredményeit most élvezzük. — Mindig is voltak területek között egyenlőtlenségek, így volt ez az országon belül is. Nem indultak egyenlő feltételekkel a megyék, s ezek közül is messze hátul járt Szabolcs- Szatmár. De nem hiszem, hogy ma is hátul van'” PÉNTEKEN ESTE szerény vacsora keretében beszélgetett velünk és különös volt ez az este. Beszélt ezúttal önmagáról is. Elmondta nekünk, hogy járt itt Nyíregyházán 1944. október 16-án. Nem mondta, de mi tudtuk, hogy a horthysta politikai rendőrség 1943 decemberében letartóztatta — az illegális István elvtársról. A Tanárképző Főiskola bejáratápárt titkárságában tevékenykedett — és 15 évi fegy házra ítél-, ték. Október I5-én néhány kommunista társával sikerült megszöknie. Nyíregyházára jöttek vonattal, majd gyalog indultak Mátészalka felé. S hallatlanul izgalmas, bonyolult útvonalakon Erdély felé, hogy átjussanak a frontvonalon. Néhány éve volt át Erdélyben és kereste az elvtársait, meg azokat a dolgozó embereket, akikkel találkozott és akik kockázatot vállalva segítették. „Borzasztó milyen hosszú egy ilyen 2Ü év” — panaszolta. — Mindent betemetett. Mindnyájan meghaltak. Egyiküket néhány hété kerestem telefonon. A hozzátartozója már csak a halálhírét közölhette. Talán még egy-kettő azért él. Szeretném ha megélném — mondotta akkor este —, hogy legalább egyikükkel még találkozhassak. SZAVAIBÓL KITŰNT, hogy a nagy veszélyekben mindig a legegyszerűbb emberek voltak segítségére. Beszélt roman parasztemberekről, akik meglátva őket, szavak nélkül is mindent értettek, és életük kockáztatásával segítettek nekik, a magyaroknak. Például egy román parasztember Anca nevű lányával úgy sietett segítségükre, hogy Szirmai elvtárs és két társa parasztszekér aljába feküdt, befedték őket gallyakkal és átvitték a legveszélyesebb területen, pedig tudták, hogy ha lelepleződnek, őket is agyonlövik. „Ezt meg lehet kérem írni” — bólintott az újságíró felé. És az majdnem szolt, hogy Szirmai elvtárs, ön tudja a legjobban, hogy ezt nem lehet megírni, hiszen amikor egy politikai vezető jár valahol, a hivatalos tudósításba ilyesmit nem szokás belevenni. Ezt nem lehet megírni. Sajnos, nagyon-nagyon sajnos, hogy mégis meg lehetett irni„.
