Kelet-Magyarország, 1969. október (26. évfolyam, 227-253. szám)

1969-10-05 / 231. szám

». oldal EUBf.MXÍfXKSRma ' n fm. oÜfflfiér S. Egy hét a világpolitikában Élénk diplomáciai tevékenység az ENSZ-ben — Koa'íciós meg­állapodás Bonnban — A konszolidáció további szilárdulása Csehszlovákiában — Háborúelleues akcióra készülnek az USA-ban AZ ELMÚLT HETET is mét „diplomáciai nagyüzem” jellemezte. Kekkonen finn elnök bukaresti és budapesti látogatásai után szerdán megérkezett kelet-európai kőrútjának harmadik állo­mására, Prágába. A finn ál­lamelnök budapesti tárgyalá­sairól, amelyek szívélyes és baráti légkörben zajlottak le — mint ismeretes — közle­ményt adtak ki. A hét fon­tos eseménye volt, hogy Go- mulka és Cyrankiewicz ve­zetésével lengyel párt- és kormányküldöttség érkezett Moszkvába, s Brezsnyevvel és Kosziginnel folytatott esz­mecserét. Figyelemreméltó személyi változás következett be Svédországban: Erlander helyett Palme lett a szociál­demokrata párt vezére, s ez a svéd hagyományok szerint egyúttal azt is jelenti, hogy hamarosan ő lesz az ország miniszterelnöke is. A vietna­mi háború elleni tiltakozó mozgalomban aktív szerepet vállaló Palme várható kor­mányfői kinevezése megerő­sítheti az utóbbi időben ta­pasztalt pozitívabb fejlődést a svéd külpolitikában." Rend­kívüli figyelem kísérte a héten az ENSZ keretében le­zajló diplomáciai tárgyaláso­kat, a bonni kormánykoalí­cióra vonatkozó alkudozáso­kat, a csehszlovákiai fejle­ményeket, és a háborúellenes erők október lá-re meghirde­tett nagyszabású tiltakozó megmozdulásának előkészü­leteit az Egyesült Államok­ban. AZ A TÉNY, hogy az ENSZ-közgyűlés első szaka­szában hagyományosan a külügyminiszterek vezetik országaik delegációit, alkal­mat nyújt élénk diplomáciai érintkezésre, átfogó eszme­cserékre. Gromiko szovjet külügyminiszter a héten im­már harmadszor találkozott Rogers amerikai külügymi­niszterrel. A megbeszélések nyomán úgy vélik, hogy a közel-keleti válság ügye vala­melyest kimozdulhat az ed­digi holtpontról. New York­ban olyan hírek terjedtek el, hogy a két külügyminiszter valamilyen dokumentumter­vezetet tekintett át. Ez meg­erősítené az ENSZ eddig ho­zott határozatát, amelyet Tel Aviv nem hajlandó köte­lező erejűnek elfogadni. A szovjet külügyminiszter a harmadik megbeszélés után elutazott New Yorkból, s a hét végén már Kanadában folytatta tárgyalásait. Nyil­vánvaló azonban, hogy a Gromiko—Rogers tárgyalások témáit részleteiben tovább vitatják majd Dobrinyin wa­shingtoni szovjet nagykövet és Sisco amerikai külügyi ál­lamtitkár eszmecseréin, me­lyeket ugyancsak felújítot­tak. Folytatódnak majd a kö­zel-keleti válság rendezésére a négyhatalmi megbeszélések és Jarring svéd diplomata, U Thant személyes megbí­zottja is felújítja tevékeny­ségét a közvetítésre. Ez az élénk diplomáciai munka azonban addig, sajnos, kevés kilátással kecsegtet, amíg Washington nem szünteti meg a Tel Aviv-i agresszív köröknek nyújtott támogatá­sát. Az a tény, hogy a Nixon- kormány Golda Meir asszony washingtoni tárgyalásai so­rán újabb fegyverszállítási kötelezettségeket vállalt, be­árnyékolja a most New Yorkban megkezdődött erő­feszítéseket a közel-keleti ren­dezésre. A MÚLT VASÄRNAP megtartott nyugatnémet par­lamenti választások a jelek szerint új belpolitikai kísér­letre adtak lehetőséget. Első ízben az NSZK fennállása óta mód nyílt arra, hogy a CDU—CSU kormányzópárt jellegét megváltoztassák, s nélküle próbáljanak koalíciós kormányt alakítani. Bár a választások eredményeként a kereszténydemokraták ma­radtak az NSZK legerősebb pártja, a szociáldemokraták átlépték „a bűvös 40 száza­lékot”, s szavazatnyereségük révén a szabad demokraták­kal — akik pedig érzékeny mandátumveszteséget szen­vedtek — koalícióra léphet­nek. A szociáldemokraták és a szabad demokraták együt­tes szavazatai ugyanis több­séget biztosítanak ennek az úgynevezett „kiskoaliciónak” a bonni parlamentben. A szo­ciáldemokraták és a szabad demokraták feltűnő gyorsan megalkudtak: már pénteken bejelentették a megegyezést az alapvető elvi kérdések­ben. Brandt és Scheel, a két pártvezér alkuját a pártveze­tőségek gyorsan szentesítet­ték. Az események olyan gyorsan zajlottak ie, hogy a Kiesinger vezette CDU—CSU- nak nem nyílt alkalma az igazi manőverezésekre. Úgy­hogy, amikor Kiesinger aján­lata elhangzott a szabad de­mokraták felé, hogy lépjenek a CDU—CSU-val koalícióra, már késő volt A szabad de­mokrata pártvezérekre nem hatott az sem, hogy a kancel­lár „nagyvonalúságot” ígért a miniszteri tárcák elosztásá­ban. így — a jelek szerint — a CDU—CSU ellertzékbe szo­rul. Valószínű ezek után, hogy az új kormány kancel­lárja Brandt jelenlegi alkan- cellar és külügyminiszter lesz. A KERESZTÉNYDEMOK RÁTÁK kiszorulása a kor­mányzásból kétségtelen pozi­tív fejleménye lenne a nyu­gatnémet politikai életnek. Mind a szociáldemokrata, mind pedig a szabad demok­rata pártvezérek a választási hadjárat folyamán ellátogat­tak a Szovjetunióba is. Meg­nyilatkozásaiban nagyobb ru­galmasságot és megértést mutattak az európai realitá­sok iránt, mint a CDU—CSU- yezetők, s nagyobb érdeklő­dés töltötte el őket az euró­pai biztonság ügye iránt. Persze, kérdéses, hogy meny­nyiben befolyásolták ezeket a megnyilatkozásokat pusztán kortesmeggondolások, s ho­gyan fest mindez majd a kormányzás hétköznapi gya­korlatában. Csehszlovákiában a CSKP Központi Bizottságának múlt heti plénuma állt a figyelem középpontjában. A plénumról fontos dokumentumokat tet­tek közzé: visszavontak és érvénytelenítettek több koráb­bi helytelen határozatot. Alexander Dubceket felmen­tették pártelnökségi tagságá­ból, Smrkovskyt törölték e testületből, Josef Kempnyt pedig beválasztották az el­nökségbe. így személyileg is kedvezőbb feltételeket te­remtettek a CSKP konszoli- dálási harcának következetes folytatásához. Jelentős fejle­ménye volt a helyzetnek a szövetségi gyűlés kommunis­ta képviselőinek tanácskozá­sa is. A képviselők támoga­tásukról biztosították a Köz­ponti Bizottság határozatait, s bizonyságot adtak arról, hogy a jobboldalnak nem si­került megsemmisítenie a parlament marxista-leninis­ta magját. AZ EGYESÜLT ÁLLA­MOKBAN kiéleződött a viet­nami háború elleni küzdelem. Bár a törvényhozásban hang­zott el olyan republikánus ja­vaslat, hogy két hónapon át senki se bírálja Nixon viet­nami politikáját, a háborúel­lenes demokrata honatyák a jövő keddre egész napos viet­nami vitát kezdeményeztek. Ugyancsak nagy nyomást je­lent a békés rendezés irányá ba csak vonakodva, felemás lépéseket tevő kormányzatra, hogy október 15-re valameny- nyi amerikai háborúellenes erő nagyszabású tiltakozó megmozdulásokat készít elő. A. L (Folytatás at L old álról) A tartós európai békerend­szer elengedhetetlen, sarka­latos pillére az európai sta­tus quo, az Odera-Neisse ha­tár, a két német állam kö­zötti határ, a Német Demok­ratikus Köztársaság, vala­mint Nyugat-Berlin, mint ön­álló jogi egység elismerése. Különösen nagy jelentőségű­nek tartjuk és örömmel üd­vözöljük a Német Demokra tikus Köztársaság szélesedő nemzetközi elismerését. Föl dünk első német munkás­paraszt állama most ünnep­li megalakulásának 20. év­fordulóját. E két évtized alatt energikusan harcolt a német militarizmus és re- vansizmus eLlen, következe­tesen sikraszállt a nemzet­közi légkör enyhüléséért, a világhelyzet normalizálásáért, szilárd és fontos tényezője lett Európának. A Német Szövetségi Köztársaság ural­kodó köreinek is előbb- utóbb be kell látniuk, hogy egyetlen bonni kormány sem zárhatja el a kontinens biz­tonságához vezető utat, mert az itt élő népek korunk pa­rancsának tekintik az. euró­pai békerendszer megterem­tését. Európa megérett arra, hogy a biztonság, a béke, a jószomszédi kapcsolatok és a termékeny együttműködés kontinensévé válják. Meg­győződésünk, hogy az európai biztonságért síkraszálló ál­lamok és a békemozgalom közös fellépése biztosítja az európai konferencia sikerét, kontinensünk békéjét és biz­tonságának megszilárdítását! Harcot a fegyverkezési verseny ellen A fegyverkezési versenyről szólva Kállai Gyula emlékez­tetett arra, hogy a pusztítás eszközeinek előállítására 1968-ban 180 milliárd dollárt fordítottak. A közgazdászok számítása szerint ebből az összegből mintegy 50 millió modem lakást lehetne építe­ni! S ezt az óriási összeget olyan körülmények között költik a fegyverkezésre, ami­kor a világon évente még milliók és milliók halnak éhen! Minden oka megvan tehát a nemzetközi békemoz­galomnak, hogy harcba vigye híveit a fegyverkezési hajsza ellen. A leszerelésért folytatott küzdelemben az elmúlt évti­zedben szerény eredményeket értünk el: az atomcsend- egyezménvt és az atomsorom- pó-megállapodást. Ezt a harcot lépésről lé­pésre haladva kell tovább folytatni, annál is inkább, mert az atomsorompó-szerző- dést eddig még kevés or­szág ratifikálta. A veszélyt fokozza, hogy néhány agresz szív külpolitikát folytató or­szág — a Német Szövetségi Köztársaság és Izrael is —■ képes már atomfegyver gyár­tására. A NATO húszéves ju­bileumi ülésén elfogadott távlati tervek is fokozzák az atomfegyverkezést A fegy­verkezési hajszát növeli Ni­xon kormányának az a'dön­tése, amellyel elrendelte a rakétaelhárító-rendszer ki­építését. A békemozgalomnak tehát változatlan erővel kell küzdenie azért, hogy az em­beri kéz és agy, az emberi munka és szellem csodálatos képességét ne pusztító fegy­verek előállítására, hanem az emberiség boldogságát szol­gáló gépek, gyárak és üze­mek, lakások, iskolák és Külföldi vendégek A tanácskozáson elsőként Joseph Marie Ho Hue-ba, a Dél-vietnami Nemzeti Felsza- badítási Front Központi Bi­zottságának és a dél-vietnami békebizottságnak a tagja szó­lalt fel. A dél-vietnami béke­harcosok üdvözletét tolmá­csolta s arról beszélt, hogy mióta Nixon hatalomra ke­rült, az Egyesült Államok to­vább halmozza a Dél-Viet- namban elkövetett bűnöket, továbbra is megsérti a VDK szuverénitását, biztonságát Amíg tart a Dél-Vietnam el­leni agresszió, amíg teljesen és feltétel nélkül vissza nem vonják az amerikai és csat­lós csapatokat, addig a dél­vietnami nép Ho Si Minh el­nök útmutatása szellemében — folytatja küzdelmét a vég­ső győzelemig. Hoang Luong, a VDK bu­dapesti nagykövete nyomaté­kosan aláhúzta: a vietnami probléma „megoldásának alap­ja a DNFF és a Dél-vietnami Köztársaság tízpontos béke­terve lehet. Ez a javaslat tisztességes kiutat biztosít az Egyesült Államoknak a viet­nami háborúból. A vietnami nép szent ügyének tekinti IIo Si Minh elnök végakaratát, s egy emberként vállalja az áldozatokat és a nélkülözést, folytatja a harcot alapvető nemzeti jogainak, .#$ 1954-es genfi értekezleten is elismert érdekeinek kivívásáért. Romes - Csandra főtitkár a Béke-világtanács üdvözletét tolmácsolta. Köszönetét mon­dott a magyar békemozgalom eddigi tevőleges és eredmé­nyes részvételéért a nemzet közi békeakciókban. Szólt arról, hogy a 20 évvel ezelőtt kibontakozott békemozgalom ma átfogja valamennyi föld­részt, csatasorba állítja min­den ország jó akaratú embe­reit. Kárpáti Sándor, a KISZ Központi Bizottságának titká­ra a 20 éves békemozgalom­mal egyidős fiatalokról be­szélt, azokról, akik nálunk csak regényekből, filmesből, könyvekből ismerhetik az el­nyomás, az éhség, a munka- nélküliség fogalmát. Egyre kórházak építésére, az iroda* lom és a művészet kincsei« nek gyarapítására használjuk fel! Tisztelt kongresszus! Kívánom, hogy tanácskozás suk eredményes legyen: fo­kozza a békéért vívott harc lendületét, szélesítse a harco­lók táborát, s hazánk to­vábbra is értékes osztaga le­gyen a világméretű béke­harcnak. Meggyőződésem, hogy a népek legszentebb óhaját kifejező mozgalom tel« jesíti küldetését: megszilár« dítja a békét, elmélyíti a né­pek közötti barátságot és együttműködést — mondotta Kállai Gyula. részvétele a vitában több azoknak a fiataloknak a száma, akikben nem csak ösztönös a békevágy, hanem a világban végbemenő ese­mények összefüggéseit is meglátják, így alkotnak íté­letet az emberiség dolgairól. Gordon Schaffer, az angol beketanács elnöke a különbö­ző nézetű embereket tömörí­tő nemzeti békemozgalmait egy-egy országon belüli és nemzetközi együttműködésé­nek fontosságát hangsúlyozta. Szóvátette, hogy mindaddig fennáll Európában a háború* veszély, amíg a Ném«*t Szö­vetségi Köztársaság el nem ismeri az NDK-t és a mása* dik világháború után kiala» kult államhatárokat. Dr. Marcel Delvigne, a bel* ga béketanács országos tan nácsának alelnöke a nyugati országokban működő béke« szervezetek munkájától szá* molt be. Cserháti József ró> mai katolikus (pécsi) megyés« püspök az egyházaknak a bó« kemozgalomban betöltött szó» repét taglalta. Angel Siskov. a bolgár ha« zalias arcvonal titkára nem« zetközi problémákról szólva kiemelte: ha a NATO agresz« szív erőivel nem állna szem» ben oly szilárdan a Varsói Szerződés által egyesített szó- cialista országok ereje, nern lehetne szavatolni kontinen- süpk békéjét. Erdey-Gruz Tibor, a Ma- gyár Tudományos Akadémia főtitkára a plenáris ülés utol­só felszólalója. Rámutatott: a tudomány és a technika fej­lettsége ma már nem csak azt teszj lehetővé, hogy kielégít« hető legyen az emberek el« sődleges életszükséglete, ha« nem ahhoz is biztosíthatja a feltételeket, hogy széppé, vál« tozatossá válhasson az embe» ri.ség élete, béke Jegyen a földön és kinek-kinek egyéni vágyai is teljesülhessenek. A felszólalások után a ta* nácskozás elnöke ismertette a kongresszushoz az ország kü» lönböző részeiből érkezett üdvözlő táviratokat. Délután a kongresszus öt témabizott» sápban folytatta munka’«*. A kongresszus vas ü-v.ap reggel folytatja munkáját. Günter de Bruyn: L Nem tudhattam, hogy akkor mennyire fontos volt szá­momra. Ha azon a kérdésen töprengek, hogy milyen kö­rülmények, események és kik tettek azzá, ami most vagyok, mindig hozzá térnek vissza gondolataim és szülővárosa, Katowice sötét, hideg napjai­hoz. A háború második telén történt. Az utcát keményre fagyott sár borította, foglyok csákányozták fel — a város széli szemétdombok csillogó hóhegyekké emelkedtek, köz- . tűk gőzölgő szennyvíz vájt magának utat. A nők gyapjú­kendőt viseltek és a rendőrök . az utcán fázósan álltak egyik lábukról a másikra és csap- . kodták kezükkel az oldal u- . kát. Ö is nagyon fázhatott azok­ban a hetekben, amikor reg­gel a letakart lámpáktól gyen­gén megvilágított utcákon a iáborunkba futott. Talán neki is kendő volt a fején és felsőtestén, talán még vékony kabát is volt rajta. Nem tu­dom, mert amikor jött, még nyugtalanítóan zavaros gyermekálmunkat aludtuk a kék kockás takarók alatt. Csak munka közben láttuk, a padlón guggolva, zöldcsikos ruhájában, akkor sem pillan­tott fel. Szemét mindig le­sütötte. A fiúk mindig kö­rülvették és addig lökdösték, míg elesett, fölegyenesedett és kivörösödött arccal vékony gyermekhangján rójuk kiál­tott. — Nem lökni! Furcsán ejtette a német szavakat és a fiúk nevettek. Aztán elsétáltak, sajátságos kiejtését utánozták a többi­eknek. Ettől kezdve a 120 10— 14 éves fiú csak „Nem lökni”- nek hívta. Bizonyára nem érezte jól magát a konyhán az asz- szonyok és lányok kö­zött sem, noha velük titokban lengyelül beszélhe­tett. Amikor a konyhára vol­tam beosztva és a felvonó mellől néztem, amint krumplit hámoz, arcának egyetlen mozdulata sem árulta el, hogy észrevette a viccelődést és sikamlós beszédeket. Néhá- nyan az osztályunkból, a nagyok és erősek, akik elis­mert vezetők voltak és akiket a tanárok ritkán vertek meg, úgy tettek, mintha már is­mernék a nőkkel való bánás­módot. A többi konyhalány- nyal valami különös, bizal­mas viszonyban voltak — le­kicsinylőén kezelték őket, de a lányokat ez látszólag nem sértette. Minden kétértelmű­ségen nevettek, nem marad­tak adósak a válasszal és fel­csillant a szemük, ha vala­melyik fiú a combjukba csí­pett. Néha látszólag védekez­tek is a tolakodással szemben és megfogták a fiúkat, aztán birkóztak, közben szidták egymást és csak akkor hagy­ták abba, amikor arcuk mór vörös volt. Bozenna azonban csak ült a krumplival teli kád előtt véznán és komolyan, nem nézett fel és nem szólt egy szót sem. Azt hiszem ma- gárahagyott volt, olyan mint én azokban a pillanatokban, amikor rájöttem, hogy más vagyok, ha nem is jobb, mint a többiek... Apám rögtön a háború kezdetén elesett. Amikor a várt bombatámadások miatt megkezdődött a gyerekek ki­telepítése Berlinből, azzal a reménnyel utaztam el, hogy anyám szomorú környezetét vidám és kalandos tábori élettel cserélem fel. Nekem Is rettentőek voltak azok a téli hónapok, az egykori is­kolaépületben. A Hitlerju- gend-vezetők, akiknek az volt a feladatuk, hogy a tanuláson felül minden percet az állam szempontjából hasznosan tölt­hessenek el, a katonaságtól való felmentésüket úgy igye­keztek biztosítani, hogy a mi életünket tették a lehető leg­nehezebbé. A gyötrelmes ki­képzés — amely később odá­ig vitt bennünket, hogy a frontot paradicsomnak vél­jük—, már akkor megkezdő­dött De még nem is ez volt a legrosszabb. Én voltam a leg­gyengébb az osztályban, hosz- szúra nőtt, minden betegségre hajlamos, egy helytelenül ke­zelt csipőbénulás miatt torna alól felmentett, másokkal szemben ügyetlen, puhány. szóval a hangadók szemében megvetés és gúny tárgya, aki mindig csődöt mond menete­lésnél, lövészetben, bokszo­lásban és tréfában. A tanár, aki kigúnyolt, biztosan szá­míthatott az osztály helyeslé­sére. Ha a csoport előtt egye­dül velem ismételtette meg a hátraarcokat, a nevetés ne­ki segített. Persze mindig én voltam a hibás, persze min­dig nekem kellett szobát ta­karítani, havat seperni. Ez rettenetes idő volt, de még rettenetesebb lett volna, ha Preuss nem (állt volna mel­lettem. Preuss és Markmann vol­tak a tábor „királyai”, a leg­jobb bokszolok és labdajáté­kosok. Preuss egyszer olyan erővel vágott mellbe a labdá­val, hogy eszméletlenül rogy­tam össze. Nagyon megijedt és attól a naptól a védel­mezőm lett. Szerettein, ami­kor túrákon hátramaradt ve­lem. Sohasem bírtam az ira­mot a többiekkel. A történe­teimet hallgatta, amelyeket egyébként csak az ö kedvéért találtam ki, mert nagyon jói tudtam, hogy barátságunkhoz nekem is kell valamit adnom. De én biztosan ugyanolyan idegen voltam neki ilyenkor, mint ő nekem, amikor bok­szolt vagy verekedett. Egyszer megkérdeztem tőle, hogy véleménjye szerint egy fiúnak miért akkor kell szé­gyellnie magát, ha gyenge, és nem akkor, ha nem tud éne­kelni, vagy rajzolni. Csak a vállát vonogatta, s én1 nem tudtam, vajon azért hallga­tott, hogy ne sértsen meg vagy a kérdésem saját maga elleni támadásnak érezte Noha szívesen hallgatta törté­neteimet. ez tulajdonképpen méltóságán aluli volt és ezer szágyellte is magát a többír' előtt. Az egyetlen lehetőség hogy a külszínt megőrizze, szerinte az volt, hogy védel­mező szerepét a közvélemény elleni daccal magyarázza. Mintha ezt mondaná a többi­eknek: „Semmi közöm hozzá, de megmutatom. hogy erő­sebb vagyok nálatok”. Sejtet­tem ezt, de mégis örültem en­nek a barátságnak, amíg el nem jött az a nap... Egy fagyos délután kezdő­dött, Reszkettünk a hidegtől, amint az iskolaudvaron áll­tunk és a tanárok, valamint a Hitlerjugend-vezetők rólunk szóló beszédeit kellett hall­gatnunk. Valamit ünnepel­tünk, talán egy győzelmet, vagy évfordulót. Felvonulá­son kellett volna részt ven­nünk. amely, mint mondták, arra volt hivatva, hogy a la­kosságot nagyobb áldozat- készségre sarkallja. A metsző keleti szél fi­nom pornavat söpört végig az utcákon. A börtön komor fala mellett vonultunk a bel­városba. A mozi előtt foglyok csákányozták a jeget a járdá­ról, sárga csillaggal a mellü­kön és Eisenbeck, az egyik vezető, akinek az érettségin Goethéről és Schillerről szer­zett ismereteket kellett bizo­nyítani, eiordította magát: .Juda”... és a 120 gyerek, aki­ket »szüleik arra neveltek, hogy udvariasak legyenek a ’elnőttékhez és ne kínozzák' ;z állatokat, kórusban har­sogta: „...üsd agyon!” (Folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents