Kelet-Magyarország, 1969. október (26. évfolyam, 227-253. szám)
1969-10-07 / 232. szám
Í9&S. október f. KStBT-MAGYAR0ftS2AÉ 9. (AM A jó kezdet nyomán „Hoztuk, hogy ne kelljen eladni a tehenet44 Újabb ezerfős MOM-üzem SZABOLCSBA BESZÉLGETÉS DR. POSCH GYULA VEZÉRIGAZGATÓVAL Televíziót kaptak a nagyhalászi árvák ’ Az előcsarnok impozáns dór oszlopai és bronz domborművei jelzik, hogy a magyar optikai ipar fellegvárában járunk. Hárman ülünk a kis tanácskozóasztal körül. Beszélgetőpartnereink dr. Posch Gyula vezérigazgató és Fügedi Jenő gyártmányfejlesztési főmérnök. A most folyó mátészalkai ipartelepítés előzményeiről esik szó bevezetőnek. Miért Mátészalkára ? A MOM alapos vizsgálatot végzett nemrégiben. Azt számította ki, milyen feladatok várnak a gyárra 1975-ig. Felmérték a piaci igényeket jelenlegi, gyártmányfejlesztés alatt álló és még csak ezután kifejlesztendő cikkeikre úgy a belföldi, mint az exportszállításoknál. Meghökkentő dolgok derültek ki. Világossá vált az üzem vezetői előtt, hogy már mostani lehetőségeik sem felelnek meg a kívánalmaknak. Szűk a budapesti gyár és sem területileg, sem létszámban nem fejleszthető ezen a helyen tovább. Pedig a MOM- nak fontos nemzetközi szerep is jut most Ugyanis a szocialista országok megkezdik számi tógéprendszereik kiépítését. Ebben a MOM-ra fontos teendők várnak a lyukszalag technika kifejlesztésében. Ekkor kezdték a vidéki Ipartelepítést Első lépcsőben Dunaújvárosra telepítették ki az ébresztőórák összeszerelését. A második nagyobb lépés a vízóragyártás Mátészalkára telepítése. Mint ismeretes, ez a százmilliós nagyságrendű beruházás, — melyhez a megye jelentős hozzájárulással segített — 1970 végére lesz üzemképes, négyszáz munkaerőt foglalkoztat és már az induláskor az eredetileg tervezett évi hetvenmilliós érték helyett 80—90 milliónyi évi árut termeL Miért éppen Mátészalkára? A válasz tömör: mert a megye, a járás és később a város vezetői eszményi feltételeket teremtettek az ipartelepítés számára. Ut, villany, közművesítés fogadja az új város ideköltözni szándékozó iparát. Két téliesített feltétel A most folyó ipartelepítés sikere máris arra ösztönözte a gyárat, hogy terveiben a vízórához hasonló mérőkészüÜlünk a járási székhely éttermében, s amíg a pincér hozza a frissensültet, asztaltársam anekdotázik. Humoros ember, folyik belőle a szó. Elmondott még egy esetet, egy igazit, bár előre bocsátja: úgysem tudja visszaadni, auogy az az életben volt. — Reggel kilenckor megjelenik a gépkocsivezetőm és mondja, hogy tisztelettel meghív déli tizenkettőre násznagynak. Meglepődve mondom neki. te még vőlegény se voltál. Annid baj legyen, közli ő, és röviden kéri: segítsek, hogy délben a tanácsházán megeskessék őket. Átmentem az anyakönyvvezetőhöz, kértem, ha még be lehet suszterolni ezt az egy esküvőt. Mert ez nagyon fontos, két fiatal boldogsága múlik rajta Közben tudtam meg, hogy a menyasszonynakvalót — aki egy faluban lakik a vőlegényjelölttel — nem engedték a fiúval beszélgetni sem, sőt gyilkolással fenyegették meg a szülei. Mert ők a falu szélén laknak egy kis házban, a fiúék meg a templom mellett egy nagyban. lékek gyártását is Mátészalkára vigye. Olyanokét, melyeknek alkatrészei — „ovál- kerekek” — hasonlítanak a vízmérő órák technikájához. A vezérigazgató arra is felhatalmazta a Kelet-Magyaror- szág munkatársát, hogy elsőnek adja hírül: foglalkoznak azzal a gondolattal, hogy egy másik, igen fontos cikk gyártását is Mátészalkára vigyék. Hogy ez milyen jelentős lépés lesz, arra két adat: az új, most tervbe vett ipartelepítés ezer főt foglalkoztat majd Szabolcs új városában és „szakmailag” még rangosabb iparág meghonosítását jelenti, mint a vízóragyártás volt Mindez még csak szándék, de alighanem már a megvalósulás küszöbén. Döntő gazdasági érv lesz a szabolcsi ipartelepítés sikere mellett Mivel már annyiszor elhangzott megkérdezzük, mit értenek a gyár vezetői a siker szó alatt A fejlesztési főmérnök elmondja, hogy egy ipartelep költöztetése — és egy addig azon a tájon ismeretlen iparág meghonosítása — kétféle probléma tömegéből áll. A tárgyi feltételeket — épületek megfelelő felállítását, a gépek leköltöztetését világos, könnyen elsajátítható technológia kialakítását — a gyár teljesen magára vállalta és az eddigiek szerint kifogástalanul eleget is tud tenni neki. A „személyi” feltételek megoldásában — képzés, kiválasztás — azonban rá van utalva a fogadó megye maximális együttműködésére. Ezért fontos, hogy már az induláskor megfelelően képzett munkás- és műszaki gárda álljon rendelkezésre. A vezér- igazgató hozzáteszi, hogy éppen ebben a legfontosabb kérdésben is olyan nagy segítséget tapasztaltak a megye vezetői és közvéleménye részéről, hogy ez döntő szerepet játszott az űjabb, ezerfős üzem Szabolcsba telepítésének elgondolásánál. Tudományos bázis is lesz Vegyük sorra a tennivalókat. A 28. és a 2. számú ipari tanuló-intézetekben már nagy sereg szabolcsi fiatal végzi tanulmányait, hogy az új szálkái MOM-gyár szakmunkása legyen. Keresetük magasabb lesz minden eddigi szabolcsi munkásénál. A fejlesztési főmérnök szerint Mátészalkának gondolkoznia kell azon, hogy az egész szakmunkásképzést ott, a városban oldja meg. Természetesen az indulás előtt a fent és lent kiképzett szakmunkásjelölteknek módot adnak rá, hogy „beleszagoljanak” a most dolgozó budapesti üzemrész légkörébe. Jó forgácsoló és szerelő szakmunkásokról van szó. Kifogástalan fegyelemre van szükség. Külön téma a műszakiak problémája. Elkerülhetetlen, hogy néhány műszaki, begyakorlott vezető, ha csak néhány évre is, az új szatmári városba költözzön. De a továbbiakat tehetséges szabolcsi fiatalokból kellene kiképezni. A vezérigazgatónak minap telefonált egy Kecskeméten tanuló fiatal és ösztöndíjat kért a szálkái gyárrészbe. Megkapta. Jó lenne, mondja, ha Szabolcs-Szatmár és Mátészalka is ösztöndíjakkal ösztönözné a tehetséges fiatalokat, hogy erre a fontos iparágra képezzék ki magukat és oda szerződjenek. A dolgok logikája szerint az odatelepített cikkek fejlesztési programját is a MOM szálkái fióküzemében kellene megoldani, tehát tudományos és kutatómunka is vár az új város műszaki értelmiségére. Ügyszeretet, hozzáértés — Mindent egybevetve — zárja le a beszélgetést dr. Posch Gyula vezérigazgató — jó, ha nyilvánosan is dokumentáljuk: üzemünk szabolcsi telepítésénél döntő szerepet játszott a megye párt és tanácsi vezetőinek helyes elgondolása, az az ügyszeretet, amivel a megye lakosságának foglalkoztatottsága és életszínvonal-emelkedése iránt, viselkednek. És az a hozzáértés, amivel kisebb-nagyobb, a megvalósítás elé háruló akadályok leküzdésében segítettek. Nagy bizalommal és várakozással nézünk szabolcsi üzemeink megindulása és munkája elé, s reméljük, hogy az új város ipamegyedé- ben kialakuló „MOM-negyed” hasznos lesz a megyei fiatalok érvényesülési lehetőségeire is. Gesztelyi Nagy Zoltán SZEPTEMBER 28-ÁN, VASÁRNAP a Népszabadság — mondhatjuk az egész országnak— hírül vitte a nagyhalászi Bíró család tragédiáját, de azt is, mikért lelt otthonra az árván maradt öt gyermek. Juhász Xstvánék és feleségének húga magukhoz vették az árvákat. Cselekedetük az emberiességnek olyan példája, ami sok más emberben is cselekvő együttérzést váltott ki. Segítség az orszán minden részéből Alig egy hét telt el azóta, de nincs nap, hogy Juhá- székhoz, a Nagyhalászi Községi Tanácshoz, vagy a megyei pártbizottsághoz ne érkezne segíteni akaró levél, telefon. A Népszabadságból ismert segítségnyújtáson kívül vállalatok, nőtanácsok és magánszemélyek is küldtek ruhacsomagokat. Több levélben érkezett ajánlat, hogy egy-egy gyermeket örökbe fogadnának. Juhász István udvarán serényen dolgoznak az építők, végzik a lakás bővítését, ami a helyi gazdasági és társadalmi szervek összefogásából születik. A napokban vállalta a Szabolcs megyei KISZÖV, hogy az új lakrészt berendezi, bebútorozza Az eddigi segítség egyik legszebb példája a komlói szénbányászok tette. Szeptember 28-án a komlói Kossuth bányaüzem Il-es szeneskörletének szocialista brigádjai megbeszélésre ültek össze, ahol a „Televíziót az iskoláknak” mozgalom volt napirenden. Többen olvasták már ekkor a Nagyhalászról szóló „Egy családi tragédia és az emberiesség” című cikket. Javasolták: adjanak először a Bíró-gyerekeknek egy televíziót, mert oda most sürgősebben kell. A javaslatot tett követte. A múlt hét közepén már csengett is a telefon a Szabolcs megyei pártbizott ságon. A szénbányászok jelentkeztek: elmondták, hogy szombaton hoznak egy televíziót a nagyhalászi árváknak így is történt. Szombaton délelőtt Orosz Ferenc elvtárs, az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottságának első titkára fogadta a bányászokat. Hosz- szan beszélgetett velük, majd nemes tettüket a szocialista- brigád-naplóba jegyzett sorokkal is megköszönte. \őjenek szocialista emberré... “ Több mint 500 km-ről érkeztek a vendégek Nagyhalászba. A bányászok küldöttei: Kovács János, az üzem pártbizottságának titkára, Nagy Dezső szocialista brigádvezető, a szocialista munka hőse, a megyei pártbizottság és az MSZBT Országos El nökségének tagja, Szabó János párt-alapszervezeti titkár, Németh Ferenc szb-titkár és Szilágyi Sándor szocialista- brigád-vezető. Egy gyönyörű, nagy képernyős televízióval állt meg a gépkocsi Juhász Istvánék kapujában. A bányászok nevében néhány meleg szó kíséretében Kovács János adta át a televíziót. Többek között ezt mondta: „Kedves gyerekek! Kedves Juhász bácsi! Olvastuk esetüket az újságból. Azt is megtudtuk, hogy azon gondolkoznak, talán az egyik tehénkétől megválnak, aminek árából televíziót vásárolnak. Úgy gondoltuk, mi veszünk egy televíziót, hogy ne kelljen eladni a tejet adó tehénkét. A bányászok munkájuk során egymásra vannak utalva. Nálunk régen kifejlődött a bajba jutottak segítségére siető tettrekészség. A szénbányászok nemcsak egymáson, de másokon is szívesen segítenek, ha azok bajba jutnak. Mi ezt a televíziót Időközi fanácstagválasztások Szabolcsban Időközi tanácstagválasztásokat tartottak vasárnap Szabolcs-Szatmár megyében. Elhalálozás, elköltözés, lemondás vagy egyéb ok miatt megüresedett választókerületekbe összesen 10 járási, 2 városi és 29 községi tanácstagot választottak. A fehérgyarmati járásban 5, a lísvárdaiban 2, a vásárosnaményiban, nagy- kállóiban és nyíregyháziban 1—1 járási, Mátészalkán két városi választókerületet töltöttek be vasárnap. Az ellopott menyasszony Mert ők görögkatolikusok, a fiúék meg reformátusok. Megjött á sült, de kérem, hogy mondja tovább. — 1969-ben! Az ember el sem hinné, hogy falun még ilyenek is vannak. Igv aztán a menyasszony barátnője küldetett egy hivatalos felszólítást a járástól, hogy a kislány jelenjen meg. így jött be, s ment az esküvőre. Mikor meglett az esküvő, belültünk a presszóba, s azon tanakodtunk, mi lesz most már, ők hova menjenek? Ott reszkettek. A vőlegény rendes, derék fiú, jó munkás és szép a menyasz- szony. Azt mondtam, semmi baj. kiutalunk a cégtől 2000 forintot, menjenek valahova nászúira, majd én elrendezem a dolgokat. És visszamentem dolgozni. Délután jönnek újra: csak haza kellene menniük előbb, de ők nem mernek, próbáljam meg én. Megrettentem kicsit, de kocsiba ültem, s elmentem velük. Kinn, a kocsiban maradt az ifjú pár és én belépek a fiatalasszony szüleihez. A falon egy falvédőre nézek, amelyikre azt hímezte a mama: „Isten hozott kedves vendég.” Na, mondom, ez aztán a magyaros vendégszeretet! Akkor hát ezek szerint a vendégjogot itt nem lehet megsérteni? — kérdem a gazdától, aki a konyhaasztalnál ette a kocsonyát egy nagy késsel. Már akkor rosszat sejtett, amikor meglátott minket ünneplőben. Kezdem a beszélgetést, hogy vannak, hogy van a lányuk ? Egyszerre kezdenek kiabálni, hogy az férjhez akar menni, de abból a házasságból nem lesz semmi soha! És ha én azt mondanám, — vetem közbe, — hogy ma déli tizenkét órától a maguk lánya .. .-né? Mert van nekem egy jő gépkocsivezetőm, az a férj®. Jól járnak vele, ha elfogadjak fiúknak. Ha nem, hát majd csak meglesznek valahogy... Kis szünetet tart és úgy folytatja, hogy akkor már ott volt három kupica pálinka, amit kitöltött a gazda. De ha közbe meg nem itták, az még mindig úgy van. — Hol a kislányuk? — kérdezték egyre, mind gyanakvóbban. Kiszólok, hogy jöjjön be az ifjú pár. A menyasszony jött elől. a férje utána. Az anyja nekiugrott a lányának, az ember meg reszketett, nem hiába kocsonyát evett. Járkált körbe a konyhában, mint oroszlán a ketrecben. Próbálom rendbeszedni a hangulatot. Mondom hogy üljenek le nyugodtan, maguk okos emberek. Hívjanak csak be néhány szomszédasszonyt, vágjanak, le vagy húsz tyúkot, mindjárt más így a lakodalom De egyik se mozdul. Az ember áll, kezében a késsel, amivel evett. Az asszony meg ott kiabál. hogy még csak az kéne, mit szólna a falu? Mit szólhatna? — kérdezem. — Ha már egyszer összeadta őket az anyakönyvvezető, akkor már úgyis mindegy, mit szólnak. — Mi történt azután? — érdeklődöm az embertől, aki ezt a történetet mondta. Már az utcán voltunk, útban a vállalatához. amikor válaszolt: — Makacsul ismételgették, hogy ők ebbe a házasságba soha nem egyeznek bele. így kerültünk aztán a kocsival a vőlegénnyel és a menyasz- szonnyal a főutcára. A templom melletti nagy házhoz, a fiú szüleihez. Valamikor ők voltak a rátartiak, a gazdagok. Állítom, hogy 25 évvel ezelőtt ők csináltak volna hasonló esetben óriási cirkuszt. De most nem. ők nem. ök jó képet vágtak a frigyhez. Csináltak mindjárt olyan lagzát, hogy hajnalban mentem haza. Ha tudná, mit kaptam otthon az asszonytól., János olyan szeretettel adjuk, ahogyan Juhász bácsiék idevették az árvákat. Használják egészséggel, nőjenek, nevelődjenek szocialista emberré • a Bíró-árvák.” Köszönő sorok a brigádnaplóba Örömkönnyek között került helyére a televízió. Hálálkodó szavak hangzó tian el és köszönő sorok kerültek a bányászok szocialistabrigád- naplójába. Egy-egy pohár bor mellett, rövid barátkozas kezdődött. Elmondták a szénbányászok, hogy az 500 kilométeres távolság ellenere sem volt előttük ismeretlen Szabolcs. Az elmúlt 20 év alatt sok szorgalmas szabolcsi ember költözött el a Mecsek vidékére, az ő vállalatuknál is többen vannak szabolcsi szénbányászok. Címeket jegyeztek, cseréltek és kérték a bányászok, írjanak nekik sorsukról, mert szeretnék a kapcsolatot továbbra is fenntartani. Cs. a. Nyelvi vita vagy áremelés? A húsipar az utóbbi időben a fagyasztott marhahús* a réginél magasabb áron szállította ki a kereskedelemnek. Nagyjából három forinttal növekedett átlagosan az üzletekben a hazai fagyasztott marhahús ára. Hogyan jött ez ki? Az árjegyzék így jelöli a marhahús árát: Marha, eleje, hidegen. Vagy a másik: Marha, eleje, fagyasztott, IMPORT. Kötőszavak nincsenek. A fagyasztott húst az ipar eddig a második — és olcsóbb — meghatározás szerint szállította a kereskedelemnek. Most kiderítették. — mondják — hogy az utóbbi formula csak az import fagyasztott húsra vonatkozik, a hazai áru nem ebbe a kategóriába tartozik, hanem a* előbbibe. A vita tárgya tehát nyelvi jellegű: a „hidegen” meghatározás egyenlő-e a fagyasztott fogalmával? A húsipar szerint igen, mert a hús előhűtött. (Azaz mínusz 40 tokon fagyasztott és tárolt .1 Előhűtött húst, vagy ilyen fogalmat azonban az árjegyzék nem ismer. Hová tartozik tehát ez a hús? — erről folyik a vita. Megkérdezték az árjegyzék szerkesztőjét Is a minisztériumban, de ő sem tudott pontos és megnyugtató választ adni. (Persze, mindezt megelőzhette volna ««ry-egy „és” vagy „vagy” kötőszóval.) A húsipar most — három évvei az árjegyzék elkészülte ntán — változtatta meg az árat. Azért most, mert — illetékeseinek véleménye szerint — korábban tévedett. Az év első felében csaknem félmilliós veszteségük volt. s ezt meg akarják szüntetni. Felülvizsgálták az áraikat is, így került sor az említett intézkedésre. Helyeseljük, ha a veszteség okait megvizsgálják. Akkor még szembetűnőbbé válhat, milyen sok beruházást igényelne ez a műszakilag alacsony színvonalon álló vállalat. De a veszteséget ne a vásárlók zsebén hozzák be, ahogyan a marhahús esete példázza. Mert szerintünk az nem nyelvi vita, az nyílt áremelés. ko» tsrvAx
