Kelet-Magyarország, 1969. október (26. évfolyam, 227-253. szám)

1969-10-19 / 243. szám

t tmá WELET-MAGYARORSZAG » Egy hét a világpolitikában KÖZLEMÉNY A DÉL-VIETNAMI NEMZETI FELSZABADITASI FRONT KÖZPONTI BIZOTTSÁGA ÉS A DÉL-VIETNAMI KÖZTÁRSASÁG IDEIGLENES FOR­RADALMI KORMÁNYA KÜLDÖTTSÉGÉNEK MAGYARORSZÁGI LÁTOGA­TÁSÁRÓL Moratórium... Csak az Idő­sebb nemzedék tagjai emlé­kezhetnek a tőkés rend e ke­reskedelmi kifejezésére, amely haladékot jelent, különösen a fizetési kötelezettség teljesíté­sének elhalasztását. A viet­nami háború ellen kialakult amerikai tömegmozgalom „mo­ratórium napnak” keresztelte el az október 15-re ország­szerte kitűzött tüntetést. Mint­egy jelezve, hogy lejárt az a haladék, amelyet ez év ele­jén Nixon, az új elnök, elmé­letben megkaphatott a viet­nami háború befejezését cél­zó új politika megfogalmazá­sára, új intézkedéseinek meg­hozatalára. Minden eddiginél nagyobb arányú volt a vietnami há­ború amerikai ellenzőinek megmozdulása. Egyes ameri­kai „hazafias szervezetek” megpróbáltkoztak ellentün­tetésekkel is, így le lehetett mérni, hogy ma már keveseb­ben vannak az Egyesült Álla­mokban, akik nyiltan kiállnak a háború folytatása mellett, mint azok, akik — természe­tesen több kockázatot vállal­va! — a háború befejezéséért szállnak síkra. A két tábor között még tekintélyes tö­megek ingadoznak. A mai ha­bozok közül minden bizony­nyal nemsokára sokan sora­koznak fel a háború ellenzői­nek táborába, s ekkor nehe­zedik majd olyan nyomás az amerikai vezető körökre, amely elől már nem tudnak kitérni... Nixon most szinte provoka­tív módon utasította vissza a tüntetés alapkövetelését és csupán annyit jelentett be, hogy november 3-án, televí­zióbeszédben ismerteti állás­pontját a vietnami válságról. Az amerikai hivatalos véle­ményt addig Laird hadügy­miniszter úgy fogalmazta meg, hogy az Egyesült Álla­mok „két év leforgása alatt” vonhatja ki minden harcoló alakulatát, azaz hozzávetőleg 350 000 katonáját Dél-Viet­namból...”-A héten Párizsban lezajlott a Vietnammal foglalkozó né­gyes értekezletnek immár 38. ülése, ez is eredménytelen maradt, mint az előzőek. Ugyanakkor a dél-vietnami hadszíntéren viszonylagos nyugalomról, a harcok heves­ségének alábbhagyásáról szá­molnak be a hírügynökségek. Még a vietnami kérdéscso­portba illik a svéd—amerikai kapcsolatok további romlása. Svédország, amely 40 millió dolláros gazdasági segítséget szándékozik adni a Vietnami Demokratikus Köztársaság­nak s amely a héten további, Dél-Vietnamból odaszökött amerikai katonának adott me­nedékjogot, magára vonta az Egyesült Államok haragját Ennek az amerikai külügymi­nisztérium úgy adott kifeje­zést, hogy közölte: felülvizs­gálják a svéd vállalatoknak nyújtott amerikai hiteleket A világ másik feszültség- gócában, a Közel-Keleten a fegyveres összetűzések foly­tatódnak, ugyanakkor tovább tart a nyilatkozatok és ellen­nyilatkozatok, magyarázkodá- sok és cáfolatok özöne az úgy­nevezett „rhodosi formula” alkalmazhatósága vagy lehe­tetlen volta körül. Még az el­ső arab—izraeli háború vé­gén 1949 februárjában tör­tént, hogy Rhodos görög szi­get egy luxusszállójában ösz- szejöttek az érdekelt arab országok és Izrael képviselői, valamint Ralph Bunche, az ENSZ által kiküldött közvetí­tő. A szálloda különböző eme­letein megszállt delegációk Bunche útján léptek érintke­zésbe egymással, így állapod­tak meg a fegyverszünet fel­tételeiben, anélkül, hogy egy szót is váltottak volna köz­vetlenül egymással. A „rho­dosi formula” mostani fel­emlegetése kapcsán nyugati részről azt remélik, hogy a svéd Jarringnak hasonló köz­vetítésre nyílhatnék alkalma. Az Egyesült Arab Köztársa­ság hivatalos helyein értésre adták, hogy mindenekelőtt a Biztonsági Tanács emlékeze­tes, 1967. november 22-i hatá­rozatát kell Izraelnek végre­hajtania, kivonulnia a meg­szállott területekről. A közel-keleti problémakör egyike volt azoknak a témák­nak, amelyekben Schumann francia külügyminiszter moszkvai eszmecseréi . során egyetértett szovjet; vendég­látóival. Hasonlóan közel áll a szovjet és a francia állás­pont. a világpolitika számos más kérdésében is. Az euró-' pai béke és biztonság dolgá­ban ugyancsak bizonyos kö­zeledés mutatkozott a szovjet és a francia vélemény között. Schumann közölte, hogy jö­vőre Pompidou köztársasági elnök is ellátogat Moszkvába, a szovjet vezetőknek: Brezs- nyevrtek, Kosziginnek és Pod- gornijnak pedig meghívást nyújtott át franciaországi lá­togatásra. A Szovjetunió és Francia­ország gazdasági kapcsolatait, árucseréjét, technikai együtt­működését az úgynevezett „nagybizottság” ülésén tekin­tették át, amelyen részt vett Giscard d’Estaing francia pénzügyminiszter is. Meg­állapodtak az árucserének öt év alatti megduplázásában, a kooperáció további kiszélesí­tésében. Az európai béke és bizton­ság kérdései, az összeurópai értekezlet előkészítésének problémái szerepeltek a hé­ten annak a megbeszélésnek a napirendjén is, amelyet Helsinkiben, a tervezett kon­ferencia leepdő színhelyén Podgomij szovjet államfő folytatott Kekkonen elnökkel. Szorosan hozzátartozik a jövő Európájához, hogy mi­lyen álláspontra helyezkedik az új nyugatnémet kormány, amelynek megválasztására, kijelölésére a jövő hét elején kefül sor. Willy Brandt szo­ciáldemokratái és Walter Scheel szabad demokratái az ellenzékbe szoruló Kiesinger-' féle kereszténydemokraták és Strauss-féle keresztény-szo- ciálisok minden támadása el­lenére folytatják a „kiskoalí- ció” kormányának összeállí­tását, programjának egybe­hangolását. Csehszlovákia parlamentje, a szövetségi gyűlés, illetve en­nek két háza, a népi gyűlés és a nemzetek gyűlése a hé­ten összeült. Személyi válto­zásokat hajtottak végre, így visszahívták Alexander Dub- ceket és Josef Smrkovskyt a szövetségi gyűlés elnöki, il­letve alelnöki tisztéből, he­lyükbe D. Hanest és Sonja Pennigarovát választották. A parlament előtt Oldrich Cer- nik miniszterelnök ismertette a kormány programnyilatko­zatát, ezután a szövetségi gyű­lés bizalmat szavazott a kor­mánynak. A diplomáciai krónika ezen a héten számos magyar vo­natkozású eseményt rögzít­het: Budapesten járt dr. Ju­lius Nyerere, a Tanzániai Egyesült Köztársaság elnöke, hazánkba látogatott a DNFF és a Dél-vietnami jKöztársa- ság ideiglenes forradalmi kormányának küldöttsége, vendégünk a Német Demok­ratikus Köztársaság nemzeti néphadseregének delegációja, Púja Frigyes, a külügyminisz­ter első helyettese beszédet mondott az ENSZ-közgyűlés politikai bizottságában, ma­gyar—olasz konzuli egyez­ményt írtak alá Rómában, magyar—nyugatnémet meg­állapodás jött létre a vízum­kiadás ügyében és még így sorolhatnék tovább. Mindez a magyar külpolitika aktivi­tását mutatja. 1 A Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottságá­nak és a forradalmi munkás­paraszt kormánynak a meghí­vására Tran Buu Kiemnek, a Dél-vietnami Nemzeti Felsza- badítási Front Központi Bi­zottsága elnöksége tagjá­nak, a Dél-Vietnami Köztár­saság ideiglenes forradalmi kormánya államminiszterének vezetésével október 12. és 17. között hivatalos, baráti láto­gatást tett a Magyar Nép- köztársaságban a Dél-vietna­mi Nemzeti Felszabadítási Front Központi Bizottságának és a Dél-vietnami Köztársa­ság ideiglenes forradalmi kor­mányának küldöttsége. A Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítási Front és az ideiglenes forradalmi kor­mány küldöttségét fogadta Kádár János, a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Közpon­ti Bizottságának első titkára és Fock Jenő, a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja, a Mi­nisztertanács elnöke. Itt-tar- tózkodása során a küldöttség szolidaritási megnyilvánu­lások, fővárosi és vidéki lá­togatások keretében találko­zott a magyar dolgozók kép­viselőivel. A küldöttség látogatásakor megbeszélésekre került sor a magyar és a dél-vietnami fél között.. Magyar részről a megbeszéléseken részt vett Kállai Gyula, a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Politikái Bizottságának tagja, az or­szággyűlés elnöke, a Hazafias Népfront Országos Tanácsá­nak elnöke, dr. Ajtai Miklós, a Magyar Szocialista Munkás­párt Politikai Bizottságának póttagja, a Minisztertanács elnökhelyettese, Bugár János- né, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizott­ságának tagja, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa főtitkárhelyettese és Erdélyi Károly, a Magyar Szocialis­ta Munkáspárt Központi Bi­zottságának tagja,’ külügymi­niszter-helyettes ; vietnami részről Tran Buu Kiem, a Dél-vietnami Nemzeti Fel­szabadítási Front Központi Bizottsága elnökségének tag­ja, a Dél-vietnami Köztársa­ság ideiglenes forradalmi kor­mányának államminisztere, Nguyen Dinh Chi asszony, a Dél-vietnami Köztársaság 1 ideiglenes forradalmi kormá­nya mellett működő tanács­adó testület tagja, Hoang Bich /Son, a Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítási Front Központi Bizottságának tag­ja, külügyminiszter-helyettes és Dinh Ba Thi, a Dél-vietna­mi Köztársaság budapesti rendkívüli és meghatalmazott nagykövete. A tárgyalásokon a magyar fél tájékoztatást adott a ma­gyar nép szocialista építő­munkájáról, a Vietnam meg­segítésére kibontakozott or­szágos mozgalomról. A magyar fél ismételten teljes támogatásáról és szoli­daritásáról biztosította a Dél-vietnami Nemzeti Fel­szabadítási Frontot és a Dél­vietnami Köztársaság ideigle­nes forradalmi kormányát. A két küldöttség egyetértő­én megállapította: az ideigle­nes forradalmi kormány — a dél-vietnami nép egyetlen tör­vényes képviselőjének — megalakulása Dél-Vietnam népének azt a szilárd el­szántságát fejezi ki. hogy to­vább küzd önrendelkezési jo­gáért, függetlenségéért, szu- verénitásáért, hazája egyesí­téséért. Magyar részről szív­ből üdvözlik Dél-Vietnam né­pének az amerikai agresszo- rok és bábjaik elleni harcá­ban elért ragyogó sikereit. A küldöttségek határozot­tan elítélik a Nixon-kor- mányzatnak a vietnami inter­venció és agresszió folytatásá­ra, a katonai megszállás ál­landósítására irányuló mes­terkedéseit. Megállapították: a párizsi tárgyalások egy helyben topogásának oka ab­ban van, hogy az amerikaiak az „erő helyzetéből” akarnak tárgyalni és ezért a vietnami kérdés politikai rendezésének szabotálására törekszenek. Az Egyesült Államok válto­zatlanul támogatja a saigoni bábrezsimet és makacsul ra­gaszkodik az un. kétoldalú csapatkivonások szólamához, ami nyilvánvalóan ellentét­ben áll a vietnami nép alap­vető érdekeivel. Ezen a hely­zeten nem változtat az sem. hogy az amerikai kormány — a látszat kedvéért, hazai és a nemzetközi közvélemény félrevezetése céljából —, korlátozott létszámú csapat- kivonásokat jelentett be. Ezek az intézkedések nem jelente­nek változást a Dél-Vietnarrv­ban tartózkodó mintegy fél- milliónyi amerikai agresszió* hadsereg katonai erejében. A két küldöttség mély meggyőződése, hogy a viet­nami kérdés végleges rende­zése csakis a Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítási Front és a Dél-vietnami Köztársa­ság ideiglenes forradalmi kormánya 10 pontos politikai programja, illetve a Vietna­mi Demokratikus Köztársa­ság 4 pontos javaslata alap­ján, az 1954-es genfi egyez­mények szellemében lehetsé­ges. A magyar fél követeli, hogy az amerikai és a csat­lós államok csapatai haladék­talanul, teljesen és minden feltétel nélkül, véglegesen hagyják el Dél-Vietnam te­rületét, szüntessenek be min­dennemű agresszív tevékeny­séget a Dél-vietnami Köztár­saság és a Vietnami Demok­ratikus Köztársaság ellen. Is­mételten hangsúlyozta, hogy a Magyar Népköz* ársaság és a magyar nép a jövőben is hathatós segítséget és támo­gatást nyúlt Dél-Vietnam né­pének a végső győzelem ki­vívásáért, a független, de­mokratikus Dél-Vietnam meg­teremtéséért, Vietnam békés egyesítésének megvalósítá­sáért folytatott igazságos har­cához. A dél-vietnami küldöttség nagyra értékelte a harcoló vietnami nép támogatására Magyarországon kibontako­zott társadalmi méretű szo­lidaritási mozgalmat, amely cselekvőén hozzájárul Dél- Vietnam népének győzelmei­hez. A felek örömmel állapítot­ták meg, hogy napról napra mélyül és erősödik a két kormány és a két nép közöt­ti együttműködés és testvé­ri barátság. Ennek jelképe és újabb fontos állomása volt a Dél-vietnami Nemze­ti Felszabadítási Front Köz­ponti Bizottsága és a Dél­vietnami 1 Köztársaság ideig­lenes forradalmi kormánya küldöttségének eredményes magyarországi látogatása. A felek kifejezésre juttatták, hogy készek a kapcsolatok további fejlesztésére mindkét fél, a társadalmi haladás, a béke, a függetlenség és a de­mokrácia erőinek javára. Magyar partizánok a kárpátaljai harcokban Mihajlo Babidorics: 3. 1944. júliusának végén a partizán desszantosok kikép­zési központját Rovnoból Ki- jev közelébe helyezték át, a szvjátisinói kerületbe. Az át­helyezett iskolát, amely a háború előtt gyermekzajtól volt hangos, most különböző nyelvű, tarka öltözetű embe­rek beszéde töltötte meg. Voltak itt német, magyar, román, olasz katonai egyen­ruhák, de mindnyájukat ugyanaz a türelmetlenség ve­zérelte. A fasiszták nyugat felé vonultak vissza, s a har­cosok harcra vágytak, sür­gették a parancsnokságot. A parancsnokok pedig tudták az ütemet, a rendet.., Július 25-én Iván Priscse- Pa és fiai ünnepi szemlét tartottak. A desszantosok azonnal tudták, hogy ma raj­tuk a sor — Priscsepa em­berei beesőn, agolták holmi­jukat. összehajtogatták ejtő­ernyőiket, s parancsra vár­tak ö pedig, a mindnyájuk­nál egy fejjel magasabb, szé­les vállú férfi mindenkit tü­relmesen körbeforgatott. s meggyőződött róla’ felké- szültek-e a repüléshez. A desszantosok örültek, hogy parancsnokuk tapasztalt par­tizán. Priscsepa majdnem az egész háborút az ellenség hátországában töltötte J. Korotcsenno és Szalai M. egységeiben. Ilyen parancs­nokok mellett magabiztossá­got és bátorságot tanulhat az ember. Nos, elérkezett a pillanat. Beültek a repülőgépbe. Fel­berregtek a motorok, megre­megett a gép. Még egy perc és félkört írtak le a főváros felett, elbúcsúztak a szeretett helytől, s a Kárpátok felé vették az irányt. A vezérgé­pen repült Iván Priscsepa, Mária Hajló és Szergej Ko- telnyikov rádiósok, Dmitro Usakov felcser, Petro Cim- baliszt és Mikola Szuharev aknászok, Joszif Jurík, Izi­dor Lebovics, Alekszandr Gladcsenko, Pelyvás András és Sós Géza harcosok. A má­sodik gép fedélzetén ült Bor- gedi Balázs, a csapat komisz- szárja, Iván Tatanyenko törzsfőnök, Anatolij Szajfu- lin felderítő parancsnokhe­lyettes, valamint Alekszandr Szirij, Salamon István, Bor- nu Lajos, Ulicsini Lajos, Hássz Imre, Gál József, Suer Fordította: Szilágyi Szabolcs Ferenc és Szabó József. A harmadik repülőgép Úszta Gyula csapatához vitte az erősítést — a csapatnak azt a’ részét, amely nem tudott augusztus 7-én odarepülni. Itt volt Hamburger (Hor­váth) Sándor komisszár, Kö­vecses Ferenc, Müller György, Izraesz Miklós, Szé­kely Károly, Páló Ferenc, Borbély Béla, Orosz Imre és Lackó Imre. Ügy tűnt, mintha az idők végtelenje óta repülnének. — Tábortüzek! — kiáltot­ta valaki és mindnyájan oda­figyeltek. Előlépett a hajózó­tiszt Megnyomta a csengőt Petro Cimbaliszt kifordult az ajtón Utána Priscsepa, Hajló, Sós... Pillanatok alatt kiürült a gép, tett egy fordu­latot és eltűnt a horizont mögött. A második repülő pilótái­nak nem volt szabad szem elől téveszteniük a vezérgé­pet, tartaniuk kellett a kap­csolatot.^ A harmadik gép is az előzőek irányához csatla­kozott. Amikor a vezérgép kidobálta az ejtőernyősöket és jelt adott, a második gép ajtaját is kinyitották. Hássz Imre, aki a sorban az első volt, egy pillanatra zavarba jött és meghúzta a kioldót, bár minden desszantos ejtő­ernyője be volt akasztva és speciális kioldóval volt el­látva. Arra jól ügyeltek, ki az, aki először ugrik az ejtő­ernyősök közül. Hássz a tar- talékgyűrüt rántotta meg és ernyője kiesett. A desszantos elvesztette egyensúlyát és végigcsúszott a fedélzeten. A légnyomás meglökte és visz- szanyomta a gépbe. Az ejtő­ernyő végigsiklott a borító­lemezen és a gép farkához csapódott. A repülő olyany- nyira megrázkódott, hogy a desszantot nem lehetett foly­tatni. A gép elvesztette egyensúlyát. Zuhanni kez­dett Az ugráshoz már fel­készült ejtőernyősök kivetet­ték magukat az ajtón. Egy­másra ugráltak, s nem tud­tak kibontakozni. A gép le­zuhant. A pilótáknak még volt idejük közölni a harma­dik géppel a szerencsétlen­ség okát, kilátástalan kísér­letet tettek, hogy a gépet ki­vezessék a hegycsúcsok kö­zül.. De az már nem teljesí­tette akaratukat... Priscsepa desszantosai már ernyőiket hajtogatták, kiál­toztak egymásnak, keresgél­ték társaikat, amikor hirte­len szörnyű robbanás hallat­szott és lángnyelvek szökő- kútja emelkedett az égbolt felé. Majd egy másik robba­nás. A benzlntartállyai együtt felrobbant ötszáz gránát és patron. A gép maradványai ezernyi irányba röppentek szét. A tűz fénye megvilágí­totta a környéket, felfedve a desszant tartózkodási helyét. A katasztrófa alkalmával a gép személyzetének négy tagja és tizenegy desszantos halt meg: Iván Tatjanyenko, Anatolij Szajfulin, Borgedi Balázs, Alekszandr Szirij, Salamon István, Bornu La­jos, Ulicsini Lajos, Hássz Imre, S»er Ferenc, Szabó Jó­zsef és Gál József. A desszant sikertelen volt. A vezérgép átrepült a tábor­tűz felett és a partizánokat a szamiszinyi erdő tisztába mögött messze innen dobál­ta ki. Cimbaliszt egy bükkfa csúcsára esett, megütötte magát és elvesztette eszmé­letét. Társai csak hajnalra találtak rá, s leszedték a se­besültet a fáróL Priscsepa ernyője két fa közé akadt és a parancsnok úgy függött ott, mint egy hintán. Géppisztolya és térképtás­kája után tapogatott. Nem voltak sehol, akkor szakad­hattak le róla, amikor az ágak közé pottyant. Megma radt viszont a karabélya és rakétapisztolya. Jelt adott a gyülekezésre, levagdosta az ágakat és egy gyökérre zu hant. Amikor a jelre Hajló és Sós odafutottak a pa­rancsnokhoz, az mozdulatla­nul feküdt, s szájából vér csordogált. Sós vizet szerzett, felültették a parancsnokot, de nem tudott felkelni. Reg­gelig a rádiós és a harcos váltották egymást mellette. Lassan gyülekeztek a töb­biek is. Páló, Borbély, Siller, és Szuharev hordágyon hoz­ták Oroszt és Lackót. Mind­ketten eltörték a lábukat. A parancsnok megszemlélte embereit. A gyülekezőre a csoportnak csupán a fele ér­kezett meg. Fe] akart kelni, de az erős fájdalom újra a földhöz kényszerítette. Chru baliszt és Usakov odaugrott tak, felemelték parancsnokív kai. — Keresni kell őket. Nem lehet, hogy a csoport fele el* esett... Átfésülni az erdőt... — adta ki a parancsot és új­ra és elgyengítette fel-feltá* madó fájdalma. A kutatásra küldött des», szantosok végre összetalál­koztak Úszta partizánjaivaL Amikor odaértek ők is FTis* csepához, a parancsnok sá­padtan, kínok között csupán ennyit mondott’ — A találkozás létrejött— Nem mondom. Csodálatos. Rosszabb helyet nem tudta­tok kiválasztani?... .. A nap kivillant a fák ágai közül. Felkelt és mele* gével elárasztotta a földet éa a partizánokat. Harcra fel! A desszantosok nem jutofci tak messzire a földet érés hat lyétől A kiküldött terepkiv tatók az üldözők közeledésé­nek hírével tértek vissza: különböző irányból megszál­lók közelednek. A repülőgép katasztrófája, a robbanás alaposan felhívta a figyelmet rájuk. Rejtekhely keresése és a s.ebesültszállítás re­ménytelen volt. Fel kellett venni a harcot (Folytatjuk) m. m

Next

/
Thumbnails
Contents