Kelet-Magyarország, 1969. szeptember (26. évfolyam, 204-226. szám)
1969-09-30 / 226. szám
I. oldal RELET-MAGYARORSZÁG 1969. szeptember 96. Spaptacus-veFeség hazai pályán Jelentések a hét végi bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről Az elmúlt vasárnap az NB I-ben is bajnoki mérkőzésekre került sor, s így a hét végi sportműsor labdarúgás- bar smét teljes üzemet hozott. .v nyíregyházi szurkolók számára ismét hidegzuhanyt jelentett a Spartacus NB Il-es labdarúgócsapatának szereplése A csapat ugyanis hazai pályán szenvedett vereséget, s a negyedik helyre csúszott le. NB Ill-as együtteseink is eléggé mérsékelten szerepeltek; öt csapatunk összesen négy pontot tudott szerezni. Eger pontot vett el az FTC-től Az NB I-ben a 22. forduló mérkőzéseit játszották le a csapatok. Az első és második helyen álló Űjpest és Bp. Honvéd azonos gólarányú győzelmet aratott, s így változatlanul'megmaradt a Dózsa hárompontos előnye. A harmadik helyen álló Ferencváros viszont kénytelen volt Egerben — a rendkívül lelkesen küzdő hazaiakkal szemben — döntetlen eredménnyel megelégedni. A vasárnapi bajnoki mérkőzések során a Rába ETO is ugyancsak kitett magáért, aránylag biztosan nyert. Tatabányán. De szintén biz.tosan nyert a hazai pályán játszó Szombathely. valamint a Pécsi Dózsa is. Eredmények: Egri Dózsa—Ferencváros 0:0. Eger. Az első félidőben nagy fölényben volt a fővárosi csapat, de csatárai jobbnál jobb helyzeteket hagytak ki. Az utolsó félórában viszont a lelkesen küzdő Eger volt fölényben, s végső soron megérdemelten szerezte meg az egyik bajnoki pontot. Újpesti Dózsa—DVTK 4:1 (2:1). Diósgyőr, gólszerző: Fazekas, Bene 2—2, illetve: Horváth. A három gólkü- lönbség ellenére is csak nagy küzdelem után, az utolsó tíz percben dőlt el a mérkőzés sorsa a Dózsa javára. Szombathelyi Haladás— Dunaújváros 2:0 (1:0). Szom bathely, gólszerző: Rátkai, Iszak I (11-esből). Mindkét félidőben jobb volt a hazai csapat, s megérdemelten győzött. Bp. Honvéd—Egyetértés 1:1 (3:1). Kispest, gólszerző: Pusztai, Marosi (11-esből), Kocsis, Kozma, illetve: Ruzsinszki (öngól). A Honvéd félgőzzel játszva is biztosan nyerte meg a találkozót. Pécsi Dózsa—Komlói Bányász 3:0 (1:0). Pécs, gólszerző: Máté (2), Bérezési. Meglehetősen közepes színvonalú volt a két csapat összecsapása. A hazaiak jobban hajráztak, s az utolsó öt percben szereztek két gólt. Rába ETO—Tatabányai Bányász 2:0 (1:0). Tatabánya, gólszerző: Horváth, Győrfi. Kiállítva: Lévai (Tatabánya) és Korsós (Rába ETO). Többet támadott ugyan a hazai csatársor, de nem tudták komolyan veszélyeztetni a győri kaput. A vendégek győzelme megérdemelt A második helyért küzdők balsikere az NB I B-ben Az NB I B-ben a vezető Videoton hazai pályán mérsékeltebb teljesítménnyel ugyan, de biztosan nyert, s így hatpontos előnnyel vezet a táblázaton — a bajnoki cím biztos várományosaként. Annál rosszabb napjuk volt a második hely megszerzéséért küzdő csapátoknak. Az Oroszlányi Bányász a kiesőjelölt Miskolci VSC-től kapott ki idegenben. A Várpalotai Bányász pedig a fővárosban a Szállítóktól szenvedett súlyos vereséget. Egyedül a SZEOL tudott pontot szerezni, hazai pályán játszott döntetlenre a Bp. Spartacus ellen, s így egy pont előnnyel második helyen áll. Az NB X B-s bajnokság eredményei: Miskolci VSC—Oroszlányi Bányász 2:1, Nagybátonyi Bányász—Győri Dózsa 3:0, Ózdi Kohász—Ganz MÁVAG 4:0, Fősped Szállítók— Várpalotai Bányász 4:0, Zalaegerszegi TE—Békéscsabai Előre 3:0, Bp. Spartacus— SZEOL 3:3, Videoton—Kecskeméti Dózsa 2:0. Kazincbarcikai Vegyész— Nyh. Spartacus 3:2 (1:1) Nyíregyháza, 3000 néző, vezette: Bana Kazincbarcika: Fülöp — Lipcsei, Szitka, Várhelyi, Fejes, Moklár, Balázs, Szűcs, Varga (Komlósi), Kalmár, Filetóth. Edző: Molnár Péter. J Spartacus: Piltsuk — Varga, Divinyi, Zsíros, Gajdos, Orosz, Kaskötő, Szekrényes, Balogh, Eszenyi, Kállai (Szó- rád). Edző: Lovász Mihály. A hazai együttes támadásai vezették be a mérkőzést. De a szemmel látható mezőny fölény ellenére is, csak a líi. percben tudott eredményes lenni a Spartacus. Ekkor egyik támadása után kavarodás támadt a vendégek kapuja előtt, melynek végén Szekrényes közelről a léc alá vágta a labdát, 1:0. Ügy tűnt, hogy a nyíregy házi együttes biztosan nyeri meg a mérkőzést. Hiszen a 20. percben is újabb gólszerzési lehetősége volt, de Eszenyi feleslegesen cselezett, s így a védők időben közbe tudtál, avatkozni. Nyíregyházi támadások közepette váratlanul egyenlített a vendégcsapat a 27. percben. Jobb oldali támadás vétott, s a bal sarokba pattant, 2:1. A gól szárnyakat adott a vendégeknek, s a 70. percben újabb gólt lőttek. Szögletrúgás után a nyíregyházi kapu előtt pattogott a labda, a védők nem tudtak felszabadítani, s végül Moklár a jobbszélső helyéről a jobb alsó sarokba lőtt, 3:1. A gól után a nyíregyháziak elkeseredetten rohamoztak, s a 81. percben — a mérkőzés egyetlen korszerű támadásából — szépíteni tudtak. Ekkor Kaskötő a balszélső helyén hozta fel a labdát, középre ívelt, s Szekrényes a tehetetlen kapus fölött a hálóba fejelt, 3:2. A gól után a vendégek az eredményt tartották — sikerrel. * Tanulságos mérkőzés volt, még akkor is. ha számunkra keserű is. Eleve le kell szögezni, hogy a vendégek teljesen megérdemelten nyertek. Végig erőteljesebbek, gyorsabbak voltak, s korszerűbb taktikával játszottak. A hazai csapatnak pedig sajnos, nagyon gyengén ment. De a szerencsével is hadilábon állt, hiszen — kis szerencsével — még így is, legalább az egyik pontot itthon tarthatta volna. A labdarúgó NB II további, vasárnapi eredményei a következők. Keleti csoport: Kiskunfélegyházi Vasas—Bocskai SE 4:1, Kőbányai Tűzálló—Cegléd 2:1, MGM Debrecen— Mezőkovácsháza 7:3, KIS- TEXT—Pénzügyőr SE 0:0, Jászberényi Lehel—Debreceni VSC 0:0, Kecskeméti TE— Szegedi VSE 3:1, Szolnoki MÁV—Budafoki MTE 0:4, Szegedi Dózsa—Gyulai ME- DOSZ 0:0. ' Északi csoport: Volán SC— Salgótarjáni Kohász 2:2, BEAC—Kisterenyei Bányász 4:1, Ormosbányai Bányász— EVTK 6:2, Vasas Izzó—Esztergomi Vasas 0:2, Borsodi Bányász—BVSC 1:2, Sátoraljaújhelyi Spartacus—Kossuth KFSE 1:2, Ikarus—Papp József SE 2:1. Nyugati csoport: Pécsi VSK—Pécsi Ércbányász 1:0, Szekszárdi Dózsa—Nagykanizsai Olajbányász 0:1, Kaposvári Kinizsi—Almásfüzitői Timföld 2:0, Siófoki Olajbányász—Savaria Cipőgyár 0:3, Győri MÁV DAC—Bauxitbányász SE 4:0, Pápai Textiles —Táncsics SE 0:2, Dorogi Bányász-Fűzfő 3:1, Veszprémi V egy ész—M áza-Szászvár 1:1. Nagykálló újabb értékes pontot szerzett gén a Spartacus kapuja elé ívelődött a labda. Az egész nyíregyházi védelem csak dermedve nézte, hogy Varga előre vetődve, két méterről hálóba fejeli a labdát, 1:1. A gól után változatos mezőnyjátékkal telt el az első játékrész, s két újabb Spartacus- helyzet maradt kihasználatlanul. Szünet után a Spartacus jelentős mezőnyfölényben játszott, de rossz volt nézni, hogy csatárai milyen rossz felfogásban játszanak. Az állandó hazai rohamokat a kazincbarcikai védők fölényes biztonsággal verték viss; Igaz, könnyű dolguk volt, mert a hazai játékosok mintha elfelejtették volna, hogy lőni is kellene kapura. A 16-os vonalánál is értelmetlen körömpasszokkal, cselekkel próbálkoztak. A vendégek az ilyen kísérleteket nem csak szerelték, hanem korszerűen adogatva olykor veszélyes ellentámadásokat is szerveztek. Nagy Spartacus-fölény közben a 64. percben is gyors támadást vezettek a vendégek, melynek végén Filetóth nagy lövése a kapu jobb oldalába tartott. Piltsuk vetődött is a labdára, de az a kapu előtt tömörülőkön irányt változta« NB III-as labdarúgó- együtteseink közül egyedül a hazai pályán játszó Záhonyi VSC aratott biztos győzelmet. Ugyancsak hazai pályán szerepelt a Tuzséri MEDOSZ, s döntetlent ért el. Három együttesünk — a Nyírbátori Dózsa, a Mátészalkai MEDOSZ és a Nagykállói MEDOSZ — egyaránt idegenben játszott. Közülük a Nagykállói MEDOSZ ért ed újabb nagyszerű sikert, idegenben a Szabó SE-től szerzett értékes pontot. De a nyírbátori és a mátészalkai együttes is elfogadhatóan szerepelt, hiszen minimális arányú vereséget szenvedett. Záhonyi VSC—Hajdúböszörmény 4:1 (3:1). Záhony, 500 néző, vezette: Csáki L Záhonyi VSC: Kovács III— Csépke, Rózsa, Palotai, Lengyel, Veress, Erdei H, Csordás, Jászfai, Erdei III, Kecskés (Sütő). Változatos játék után a 28. percben egy labda lepattant a védőkről, s Erdei III. egyből a hálóba vágta, 1:0. Két perc múlva Kecskés bal oldali beadását Csénke 20 méterről. kapásból lőtte védhetet- lenül a kapuba, 2:0. A vendégek a 41. percben 11-esből szépítettek, 2:1. A félidő utolsó előtti percében Erdei III. labdája egy védőt is érintve jutott a kapuba, 3:1. Szünet után a 76. percben Erdei III egyéni, játékkal állította be a végeredményt, 4:1. A záhonyi együttes teljesen megérdemelten nyert. Jók: Kovács III, Rózsa, Erdei II, Erdei III. Hajdú Vasas—Mátészalkai MEDOSZ 1:0 (1:0). Téglás, 400 néző, vezette: Nagy. Mátészalka: Sándor — Deák, Gálffy, Fodor, Juhász, Vicsotka, Balogh, Menyhárt, Jakab, Szombathy (Litva), Uzonyi. Már az első perc végén megszületett a mérkőzés egyetlen gólja, amikor egy gyors támadás végén a hazaiak kavarodás után lőttek a hálóba, 1:0. Mintegy húsz perc elteltével kiegyensúlyo- zott lett a játék. A 31. percben a mátészalkai Jakab megsérült, s ápolás után turbánnal a fején játszott tovább. A második félidőben változatos játék folyt a pályán, s a szálkái együttes hagyott ki több helyzetet. A döntetlen igazságosabb lett volna. Nagykállói MEDOSZ— Szabó SE 1:1 (1:0). Mezőtúr, 500 néző, vezette: Pencz. Nagykállói MEDOSZ: Tisza — Fehér, Dorcsák, Somogyi, Krizsai, Zelenák, Antal, Lelesz (Lengyel), Szabó, Terjé- ki, Veress. A hazai együttes nagy lendülettel rohamozott, de a káliói együttes szervezetten védekezett, s sorra megakasztotta a támadásokat Mintegy húsz perc elteltével feljött a nagykállói együttes, s átvette a játék irányítását. A 30. percben igen korszerű támadás végén Szabó szép góljával vezetéshez jutott a szabolcsi együttes. A második félidőben végig kiegyensúlyozott küzdelem folyt a pályán, s a 73. percben a hazai csapat egyenlített. A Nagykállói MEDOSZ megismételte elmúlt heti, nagyszerű játékát, s kis szerencsével mindkét pontot megszerezhette volna. A csapat minden tagja dicséretet érdemek További NB III-as eredmények: DEAC—Nyírbátori Dózsa 1:0, Debreceni Kinizsi— DASE 1:0, Tuzséri MEDOSZ —Hajdúszoboszló 1:1, Szolnoki Vegyiművek—Kilisán SE 2:0, Törökszentmiklós—Debreceni Elektromos 1:1. Rakamaz nyerte a megyei 1. osztály rangadóját A megyei I. osztályú bajnok- - ágban az elmúlt vasárnap került sorra Rakamazon az első két helyezett csapat, a Rakamazi Spartacus és a Ti- szalöki HSC találkozója. A nagy érdeklődéssel várt mérkőzésen a rakamaziak nyertek, s így egypontos előnynyel ismét átvették a vezetést. Meglepetésnek számít, hogy a hazai pályán játszó két nyíregyházi csapat egyaránt vereséget szenvedett. Ugyanis a Dimitrov SE szombati veresége után a Kinizsi is kikapott az utolsó helyen álló Ibrányi Tsz-től. A múlt vasárnapi forduló külön érdekessége, hogy az utolsó két helyen álló együttesek egyaránt mindkét pontot megszerezték, de jól szerepelt a veszélyes zónában tanyázó Nagyecsed és Nagyhalász is. Eredmények: Rakamazi Spartacus— Tiszalöki HSC 2:1 (1:1). Rakamaz, 1500 néző, vezet/ te: Dévényi I. Rakamaz: Luczián — Csordás (Tilki), Erdős, Müller, Guth, Migróczi, Megyeri (Matisz), Borbély, Kádas, Gazdig, Csécsi. Tiszalök: Bónis — Hagy- mási, Blaner, K. Nagy, Gaál, Fazekas, Bársony, Nagy, Fleischer, Berki, Csáki II. Heves iramban kezdődött a játék, mindkét csapat nagy becsvággyal harcolt. Izgalmas küzdelemben a 17. percben Borbély góljával Rakamaz szerzett vezetést, de nem sokkal később Berki egyenlített Szünet után csak fokozódott a küzdelem a győztes gólért, s ezt a hazai együttesnek sikerült megszereznie Kádas révén. Jók: Erdős, Guth, Csécsi, illetve: Gaál, Fleischer, Csáki II. Ibrányi Tsz—Nyíregyházi Kinizsi 1:0 (16)). Bujtosi pálya, 200 néző, vezette: Kónya. Ibrány: Horváth II — Tóth, Kulcsár L Kulcsár ü, Berán, Hermann III, Horváth 1, Hermann I, Kendi, Hermann II, Fehér. Kinizsi: Bárók — Balogh I, Kocsik, Kovács, Fáky, Hajdú, Marton, Kostyál, Hajnal, Ignéczi, Balogh II. Végig közepes színvonalú volt a mérkőzés. Az ibrá- nyiak nagy lelkesedéssel, s jól is küzdöttek, s a 30. percben Hermann I. góljával nyerték meg a mérkőzést Szünet után többet támadott ugyan a Kinizsi, de nem tudott gólt szerezni. Jók: Horváth n, Kulcsár I, Kendi, Hermann I, illetve: Kocsik, Kovács, Marton. Nagyecsed—Nyírmada 46) (1:0). Nagyecsed, S00 néző, vezette: Vári II. Nagyecsed: Bulyáki — Kovács II, Vakarcs, Szűcs, Tóth, Szántó II, Molnár, Borsfái, Varga, Nagy, Bartha. Nyírmada; Súgta — Rutkovszki, Pénzes, Magos, Csorba Szoboszlai, Jakab, Kozma, Klinyecz, Balogh, Szegedi. Nagyjából kiegyensúlyozott játék folyt az első 45 percben. Többet támadott ugyan Nagyecsed, de csak Pénzes öngóljával jutott vezetéshez. Szünet után alig kezdték el a csapatok a játékot, a nyírmadaiak közül Csorba is öngólt vétett, s ez már el is döntötte a mérkőzés sorsát. A hazai együttes ekkor is fölényben játszva Borsfái és Kovács góljával növelte előnyét — s végül is biztosan nyert. Jók: Molnár, Borsfái, Kovács II, illetve: Szoboszlai. Magos. Nyírbátori MEDOSZ— NYVSC 2:0 (1:0). Nyírbátor, 300 néző, vezette: Gáli Dl Nyírbátori MEDOSZ: Kál« mánchelyi — Kónya, Bakó, Dévai, Szalai, Vágó, Nagy (Zsigó), Mankó, Somogyi, Mező (Miczi), Hakustyák. NYVSC: Marjai — Szakács, Polacsek, Varga, Kővári II, Szabó, Pethő, Bodnár (Szűrös), Minya, Pócsi, Máté. Mindvégig élvezetes, s pél« daszerűen sportszerű játék folyt a pályán, s a két csa* társor közötti különbség döntött a hazai, nyírbátori együttes javára. Gólszerző: Mankó és Miczi. Jók: Kálmánchelyi, Bakó, Szalai, Vágó, Mankó, illetve) Polacsek, Varga és Szabó. Baktalórántháza—Venu csellő 2:0 (1:0). Baktalórántháza, 300 néző, vezette: Gyöngyössy dr. Rakta: Viski — Bódl, Tóth I, Kircsák, Tóth II, Baksa II, Kun, Jakab, Urbán, Virányi, Takács. Vencselló: Angel — Kerü« lő, Pásztor, Pájer, Bakó, Deák, Révész, Héri, Hensper- ger, Szarka, Filetóth (Fedor). Jó játékot hozott a mérkő» zés első félideje. A hazaiak veszélyesebbek voltak kapu« ra, s Takács 11-esből lőtt gól« javai szereztek vezetést. Szünet után is valamivel a bak* tai csapat támadott többet, s Takács újabb gólja alakította ki a végeredményt. A sport« szerű találkozón a hazaiak megérdemelten nyertek. Jók: Bódi, Tóth II, Baksal II, illetve: Angel, Pásztor* Héri. •- -c—t Nagyhalászi Textiles—» Nyíregyházi Dózsa 4*4 (3:1). ij Nagyhalász, 400 néző. Nagyhalász; Szabó — Oláh; Kelemen, Molnár, Hegyes* Podlovics, Ónodi, Nagy, Lu« kács, Lippai, Bállá. Dózsa: Tornai T — Tarr, Dévényi, Demeter, Ólmán n, Sztankó, Tornai M, Bácskái, Virágh, Szalai, Bartha. Helyenként durva mérkő« zésen, az erősen tartalékos Dózsa eUen nagy küzdelemben győzött a hazai csapat Nagy 2, Lippai, Bállá 1—1 góljával. A vendégek gólját Virágh lőtte. Jók: Nagy, Lukács, illetve) Demeter, Olmann. Balkányi MEDOSZ—Fehér» gyarmati MEDOSZ 4:0. A ta* lálkozóról nem kaptunk rész« letes beszámolót. 469 ezret fizet a totó 1. DVTK-U. Dózsa 2 1:4 2. Eger—FTC x 0:0 3. Tatabánya—ETO 2 0:2 4. Pécs—Komló 1 3:0 5. Szombath.—Dunaújv. i 2:0 6. FÖSPED—Várpalota 1 4:0 7. Nagyb.—Győri D. 1 3:0 8. ZTE—Békéscsaba 1 3:0 9. Jászberény—DVSc x 0:0 10. Borsod—BVSC 2 1:2 11. SKSE—Volán x 2:2 12. Bari—Napoli x 0:0 13. Brescia—Cagliari 2 0:2 +1 14. Verona—Roma 1 2 KI A szeptember 28-i, 39. játékhétre 1 401 697 darab szelvény érkezett. A héten hatan értek el 13 találatot 90 930 forintos nye« reménnyel, közöttük egy 13 plusz 1-es szelvény volt, amelyre 469 002 forintot fizet« nek. A 12 találatosok 1232, a 11 találatosok 98, a 10 találati* sok 7& forintot kapnak.