Kelet-Magyarország, 1969. augusztus (26. évfolyam, 176-201. szám)
1969-08-10 / 184. szám
9. oldal KBLET-VAOYARORSZÄO — VASÁRNAPI MRLLEKtWf 1969. augusztus t9C Bállá László: , QYALOQOSAN A dagadt lábú, kövér öregasszony már talán tizedszer hajolt be a taxi ablakán: — Tíz kilométer az egész. Es egészen biztosan volna utasa visszafelé is. — Egészen biztosan volna. Járhatnék oda meg vissza, ameddig csak tetszik. Akár reggelig. Csakhogy én is ember vagyok, és neken» is pihenni kelL -Sajnálom, lejárt a munkaidőm. A nappal nagy forgalmú, zajos autóbuszállomás most kihalt volt, néma — pedig még nem is járt olyan későre. Itt-ott még lézengtek is emberek; az utolsó autóbuszt i árták ebbe vagy abba az irányba. Az öregasszonynak nem volt már autóbusza. Ezelőtt félórával ment el. Változott a menetrend. — Percek alatt megjárná... A sofőr nem válaszolt. Olyan rossz kedvű este volt. Nyomasztóan hatott ez a néptelen, szürkeségbe burkolt hatalmas autóbusz-pályaudvar is, a két-három várakozó imbolygó alakja csak még levertebbé tette az embert. A sofőr mozdulatlanul ült a kocsijában. Cigarettázott. Csak tudná az ember, hogy mit ácsorog itt, ha már annyira vágyik pihenni! És az öregasszony megint közelebb ment pár lépéssel. Hátha csak kéreti magát. De a lányok előbb értek oda. Csak az imént libbentek be a kapun. Hárman. Kirándulók, turisták... Szorosan rájuk simuló trikó, csak úgy dagad belőle a mellük. Sort. Az egyiknek a haja vörös niagara. Ketten szőkék, de olyan hidrogénszőkék, majdnem fehérek. — Na, szánjanak be. .: Mire az öregasszony felocsúdik, a kocsi már el is Indult, de hogy kimenjen a pályaudvarról, először meg kell fordulnia, így a szitkok, átkok még utolérik. Hallják-e a lányok? Biztosan hallják, hiszen a kocsi a sötétben lassan, óvatosan kanyarodik. Hallják, hogy az öregasszony a fejükhöz vágja: alighanem a kenyerüket is úgy keresik, ahogy a taxit fogják. A pucér lábszárukkal, trikójukat kidagasztó mellükkel. — Hogy ott forduljatok fel az első kanyarnál! Ezzel a jókívánsággal az öregasszony kiadta a dühét és elhallgat. De a taxi is kifordult már a kapun. Az utón kiabálhat! Az asszonynak kissé kellemetlen is már, hogy annyira kikelt magából, annál is inkább, mert a pályaudvaron levők közül senki sem osztozik felháborodásában, senki sem vigasztalja. De várni már igazán nincs mire. Nekivág az útnak. Tíz, azaz hogy tizennégy kilométer. Fájós lábbal. De talán útközben akad valami. Majd csak felkérezkedik valami kocsira. Egy kilométer... Kettő... Sehol semmi. Hanem az öregasszonynak nem is esik nehezére a járás. .. Visszeres, dagadt oszloplába valahogy szokatlanul könnyen emelkedik. Ügy látszik, sikerült jó egyenletes, sem nem gyors, sem nem lassú tempót felvennie. Valahol levághatták a lóherét. Nem is tudja, hol, mert az útmentén kukorica- táblák húzódnak. Lehet, hogy egészen messze, de így éjszaka a szénaillat fantasztikusan nagy távolságra elmegy. Kellemes. Szánté frissít, hűsít. Nem, nem is fáradt... Egészen úgy érzi, mintha öreg, beteges hengerlába helyén olyan csupa rugany, csupa izom lábszár pattogna, mint annak a vörös hajú fruskának. .. Emlékszik, egyszer ő is vörösre festtette a haját. Vagy tizenhét éves lehetett. Neki is ilyen dús sörénye volt, alig tudott fésűt akasztani belé. — Kisasszony, a lángoló hajától megijednek a lovaim... Igen... Itt történt az is, épp ezen áz országúton. Istenem ... Vagy negyven évvel ezelőtt. Az öregasszony mintha még frissebbnek érezte volna magát. Mintha ez az emlék valami konnektor volna; most bekapcsolódott, és az onnan áradó energia hajtja »tovább. Először jött akkor ebbe a '“‘faluba. Ide helyezték a tanító apját, és ő szünidőre jött haza, a pozsonyi tanítóképzőből. Az autóbuszt akkor is lekéste, az ég rogyjon rá, de akkor nem sokat teketóriázott, mielőtt nekivágott volna a gyalogsétának. — Kisasszony, a lángoló hajától megijednek a lovaim. Egészen meghökkent, mikor a háta mögött megállt a bricska és megszólították. — Tudja mit? Inkább szálljon fel, elviszem, mert még megbokrosodnak a csikók és engem is elragadnak. — Dehogy szállók, hisz azt se tudom, hogy maga kicsoda. — Én pedig már kitaláltam, hogy maga ki lehet. Az új tanítónknak a lánya. -Én meg a pap fia vagyok. Hót csak szálljon fel nyugodtan. Még hálás is lesz nekem Géza bátyám, hogy nem hagytam kutyagolni... Igaz volna, hogy egy férfi meg egy nő már az első találkozáskor megérzi, hogy lesz köztük valami? Mert vele mindig így volt. Akkor is. Hogy milyen pompás érzés volt azon a röpülő brlcskán, Zoli mellett. Ügy hajtott, mint egy isten: vadul, merészen, de biztonságosan. És mekkora szerelem lett a dologból! Pedig mennyi bajjal- bánattal járt. Mert az ő apja katolikus egyházi tanító volt, a Zolié református pap, Mindkét öreg a kenyerét féltette, hát ott vetettek nekik gáncsot, ahol tudtak. Találkozniuk sem volt szabad. De a Zoli furfangos eszén nem lehetett túljárni. Esténként ott adott neki találkát, ahol senki sem gondolta: az apja templomában. A kórusbejárat a Zoliék kertjének a végéből nyílt, ott lopakodtak fel, és ott ültek le, az orgona alatt, a kántor helyére, mert Zoli azt mondta, hogy ha a templomba be is nyitna valaki, oda semmiképp se lát. És ott, az orgona alatt, a Zoli suttogása is úgy csapódott bele a templom némaságába, mint valami furcsa, földöntúli orgonaszó, és ez a különös zene zsongíthatta el őt azon a szeptemberi estén is, amikor. .. Az öregasszony szinte észre sem vette, hogy az országutat rója, és hogy két falu maradt már el a háta mögött. A messziről ideáramló széna illat még mindig úgy kísérte, mint valami hű kutya: hol elébe szaladt, hol elmaradt mögötte... Egy pillanatra felrémlett. az eszében a taxi is meg a három dagadó mellű turistalány, de újra feltörő dühe és felháborodása öss.* keveredett régi emlékeivel, és olyan furcsa valami lett belőle, mintha édes italt keserűvel vegyítenek. Egy pillanatra maga elé is képzelte a kocsit, ahogy to- vairamlik a három szép lánnyal, de mintha lovak lettek volna elébe fogva, a sofőr arca a Zoliéra hasonlított, a vörös hajözönt meg szinte a magáénak érezte. Á kocsi vágtatott, vágtatott, az öregasszony meg szorgalmasan számlálta egymás mellé a lépéseket Az útszéli jelzőtábla a hetedik kilométert mutatta. Kerülő Ferenc: CSENDÉLET SÁRGADINNYÉVEL. Csepeli Szabó Béla: Szikrák i. Anyám tűnődő arca ez a föld itt, s testvérem minden küzdő, tiszta ember: ha lehullok az őszi fellegekkel néhány dalomat Itt talán megőrzik. Egy-két szikra, mely itt szállt fel a mélyből, csillaggá válik gyáraink egén, s a városszéli utcák szegletén tón visszhang támad csendes lépteimből. S ha elesek is, győzni fog az álmom i az éj-homályból, mint ezerkarátos nagy drágakő, rámvillan majd a város; s fénybe borítja borongó világom. Egy vén í. Ez a vén csehó még a régi külvárosok átkát idézi: füstös vidéken ócska bárka, korhadt padló, bűz és homály. Csupa borosta, csupa tüske néz a repedt falitükörbe, s lángot sziszeg minden pohár: — Szervusz cimborám! Még két fröccsöt! — ül le mellém egy nyúzott ördög s rekedt köhögés nő a száján. S míg suhanunk az éj nagy árkán, szélcsapott, deres feje-lombja kókadtan lóg-leng nyaka szárán, s lassan lehajlik asztalomra. csehóban 2. — Hohó, józanod] öreg Kharón! Nézd, kint a piszkos ablakon túl szakadozik a mélység zsákja. En itt kiszállok, nézz a tájba: ez a friss város, ez a part itt nem a halál vak tartománya, de az én élő, zengő földem.., S míg gyárak füstje száll fölöttem, s leng, ring az ócska kocsma-bárka a Kikötő lucskos kövén, Én úgy kószálom be a várost, úgy gázolom a sűrű éjt, mint küzdő árnyék, kit a hajnal gyönyörű életre ítélt. SS Sipkay Barna: Gyors fénykép L apos fejű, dudoros orrú volt a mester, fiatalnak is csúnya, hát még öregnek? Idomos, kívánatos felesége Márta, lányának látszott. Ezért Márta szerezte az üzleteket, a mester csak a gépet kezelte és csavargatta a vendégek fejét, amíg a csigolyák engedték. Jóska kisinasként leste a nagy mesterség fortélyait. Senki más nem tanulta volna ki ilyen jól és rövid idő alatt, mert Rubóczkl sohasem mondott semmit, csak ásito- tozott. Márta kezelt itt mindent, ami a gépen kívül esett, ígv többek között a pénzt és a kisinas fülét. Rubóczkl akkor sem szólt, amikor Jóska elkészítette az első önálló esküvői képet, 30x40 es nagyításban, eltüntetve a hibákat és a vőlegény arcáról a fekete pattanásokat. A mester egyszerűen tudomásul vette, hogy Jóska ért a szakmához és ezentúl nem kell magának előhívni, nagyítani, hanem nyugodtan szunyókálhat a fonott székben. amíg vendég nem jön. Márta pedig nagyobb hús- ad'MZot tett a déli tányérjába Jósltának, s kevesebbet nyul- kált, a füléért. Egynémelyszer még rá is mosolygóit, különösen, ha külső felvételekre küldte. — Józsika! Ha holnapra megcsinálja, kap egy mozijegyet. így érkezett el a nagy vásár. Azelőtt a nagyvásárnak nem volt jelentősége. A rozsdás sarkú, kétszárnyas faajtót ugyanúgy kinyitották, mint máskor. Márta kiállt az ajtóba és élénken társalgóit az arra haladókkal. Rubócz- ki belemélyedt a helyi sajtó hirdetéseibe és Jóska vékony gumi szalaggal lövöldözte a legyeket. Vásárkor valamivel többen alkalmatlankodtak, de délben Márta eltűnt és varázslatos gyorsasággal előállította az ebédet. Az idei vásár döntő változást hozott a műterem életében. Márta nemrég Pesten járt. Az állatkerti gyorsfotó mély nyomokat hagyott lelkivilágában. A gyorsfotónak bedőlnek az emberek, nem kell várakozni, utánajárni, perceken belül kézhez kapják a képet. Üzletet látott benne, nagy lehetőséget. Ha a vásárban meg lehetne csinálni a gyorsfotót! Csakhogy a vásártér messze, a város másik oldalán. Sebaj! Kerékpárral rohanj csak Jóska! Lökd a a hívóba a filmet, szárítsd benzinnel, s gyérünk a másolatot! Itt a vásári gyorsíotó! Retusálni sem kell. Bevált. Többet kerestek aznap, mint egész hónapban! Jóska este kapott egy csókot a homlokára és tűnődve aludt el, holtfáradtan; Másnap nem tudott kikelni az ágyból, olyan izomláz gyötörte. De Márta hagyta feküdni, még az ebédet is odahozta neki, s ez jól esett. így fogamzott meg apró- donként Mártában a gondolat, hogy nem szabad a vásárokat kihagyni. Lám csak, a jövő héten is nagyvásár a másik megyében, az egyik járási székhelyen. Itt a vásári gyorsfotó! De, hogyan? Hogyan lehetne ezt megcsinálni? Sötétkamra kell, ahol a kisinas dolgozni tud. Hacsak annyi is, mint egy jókora láda... És az volt: láda. Jókora láda Jóska nyugodtan elfért benne, s mellette a tálkák, meg egy parányi zseblámpa, piros papírral bevonva. Tö- míténi kellett a láda réseit, gumibevonattal ellátni a tetejét. hogy a fedele résmentesen zárjon. És készen a sötétkamra. Ilyet! Márta bizonyos volt a sikerben. Jóskának tetszett a dolog, tréfált egész úton, a bérelt szekéren, s Mártával incselkedett Az asszony csiklandósan nevetett, s köz- ben-közben rávágott a szemével, hogy csak lassan, hiszen itt van az ura. Rubócz- kit nem érdekelte más, csak a gebe hátsó lába. azt nézte, mikor hagyja el a meglazult patkót. K ét pokrócból sátrat alakítottak a vásártér forgalmas helyén. Lepedőből függönyt vontak a láda elé, egyúttal ez volt a háttér is. Rubóczki beállította a fényképágyút, s Márta rákezdte erőteljesen: — Itt a gyorsfotó, emberek! Ki akar percek alatt élethú képet? Örökítse meg menyasszonyát! A legszebb vásári ajándék a gyorsfotó, mert az nem olvad, nem törik, nem ázik. dobhatja vízbe, moshatja szappannal, a vásári gyors- fotó örök életű ajándék! Tessék, kedves, mindenkit levehetünk! Császári és királyi udvari fényképész, Rubóczki mester gyorsfotóintézete! Értette Márta, meg kell adni! Némelykor kacsintott, ha kellett, máskor meghajlott. s gondosan ügyelt arra, hogy szép, telt keblei kibugy- gyanásig feszítsék fehér blúzát. Jóska ott állt mellette, a sátormadzagnak dűlve, és cigarettázott. Teljes mértékben érezte nagyságát és felelősségét. Várta a sötétkamra. a láda, ahol percek alatt kell képpé varázsolnia a mester üveglemezeire rögzített felvételeket. A lányok megbámulták. és valamelyik segéd úrnak szólította, amikor kérdezni valója akadt. Márta ettől kezdve nem mulasztotta el megkérdezni Jóskát: — Ugye, segéd úr, éz az arc fényképre kívánkozik? Vagy: — Ugye. segéd úr, a kancsi szemet ki lehet küszöbölni a képről? S Jóska'lenézően bólogatott: hogyne, hogyne. Az is valami? Amikor összegyűlt az első tizenkét felvétel, a mester intett. A kisinas átvette a pléh- tokokban rejtőző üveglapokat és eltűnt a fehér lepedő mögött. Márta elkísérte Jóskát. segített neki a ládába bemászni és bíztató szavakat súgott a fiúnak. Aztán ráeresztette a fedelet! és gondolkozni kezdett. Mi lesz. ha a fiú háta véletlenül felnyomja a láda tetejét? Mi lesz. ha rés nyílik és fényt kap a lemez? Ez annyira megijesztette, hogy hirtelenen ben ráült a pántos tetőre, — Apja, te! Rubóczki félrelebbenteíte a lepedőt. i — Ülj rá, apja, nehogy fék* nyíljon! — A mester kényelmesen el-* helyezkedett, Márta pedig kiment a sátor elé. — Pár perc türelem, uraim és hölgyeim, pillanatok; alatt kész a császári és királyi művészi fotó, amilyet még sohasem csináltak a maguk képeiről! Jóska a ládában meggyúj-, tóttá a zseblámpát, és igye* kezeit úgy maga alá törni a lábait, hogy a háta ne érje a láda tetejét. Az orra előtt közvetlenül az előhívó bűzöl- gött, átható szaga orrát facsarta. A halvány fényben tapogatva kereste meg a leimezeket és egymás után kihúzta belőlük az üveglapokat Egyszerre elhelyezte az előhívóba és gyors ujjakkal forgatta. hogy a lé egyformán érje mindegyiket. A piros fény a háta megett volt, még ezt is árnyékolta, mert az érzékeny bevonat a piros fényt sem szereti, erre is változik. Két-három perc telhetett el — gyorsítót kevert a folyadékba — amikor úgy érezte, hogy a képek előjöttek. Gyorsan bele a vödör vízbe, s aztán a rögzítőoldatba. De itt is vigyázva, mert megpuhultak az üvegbevonatok, könnyen letörlődnek, s akkor hiába volt az egész.
