Kelet-Magyarország, 1969. augusztus (26. évfolyam, 176-201. szám)

1969-08-08 / 182. szám

1 *>T 8at KELET MÁGtÁftÓRSgAS tlSfi* augusztus (t A TISZABERCELI VER­SENYFELHÍVÁSHOZ CSAT­LAKOZÓ nagyhalászi Petőfi Termelőszövetkezet is befejez­te szerdán az aratást. A tsz 28 nap alatt, összesen 2170 holdon takarította be a ka- lászost, s mintegy 28 000 má­zsa szemet szállítottak a rak­tárakba. SZOCIALISTA BRIGÁD- TAGOK KIRÁNDULÁSA KE- MECSÉN. A kemecsei köz­ségi szakmaközi bizottság a hozzá tartozó üzemek szocia­lista bi-igádtagjai számára szervezett kirándulást a falu határában lévő Zsadány ne­vű füzesbe. A szalonnasütés- sei egybekötött „majális” es­te tábortűzzel és vidám nótá- zassal ért véget — írja Bla- ner Béla olvasónk. HÚSZMILLIÓ FORINTOT KÖLTÖTT raktárak építésé­re es anyagmozgatógépek vá­sárlására az utóbbi három év Blatt a Szabolcs-Szatmár me­gyei Gabonafelvásárló és Fel­dolgozó Vállalat, legtöbbet tavaly és az idén. A KENYÉRELLÁTÁS JA- VITASAKA hárommillió fo­rint ráfordítással bővítik a Mátészalkai Sütőipari Válla­lat baktalórántházi üzemét. A bővítés eredményeképpen az üzem termelési kapacitá­sa 120 mázsára, a jelenlegi­nek kétszeresére nő, s ez lé­nyegesen megjavítja majd a járás községeinek kenyérellá­tását — írja Kapin Béla Baktalórántházáról. 1175 VAGON KÉSZTER­MÉKET GYÁRTOTT szezon- kezdettől július végéig a Nyíregyházi Konzervgyár, melyhez 765 vagon nyersárut dolgozott fel. Ebből a kész- tei mékmennyiségből több, mint félezer vagont képvisel a zöldborsóbefőtt. A VELENCEI GONDOLA­SOK. — tiltakozásul a mun­kájukat megnehezítő új köz­lekedési rendelkezések ellen — behatoltak a velencei vá­rosházára, ott összetörték a bútorzatot és vízzel árasztot­ták el a városi tanács tárgya­lótermét. A gondolásokat, akik előzőleg a polgármester­nek macskanyávogással és füttyszóval adtak szerenádot, végül is a rendőrök távolítot­ták el a városházáról. ÜJ JÁRDA FEHÉRGYAR­MATON. Egy kilométer hosz- szúságú járdát építettek a fe­hérgyarmati Bocskai és a Kisgyarmati utcákban. Az építés költségeit a felújítási alapból fizetik. ÁTALAKÍTJÁK A BOL­TOT Nyírparasznyán, melyre 160 ezer forintot költenek. A korszerűsítés nyomán moder­nizálják az áruk elhelyezését is. FIA SZÜLETETT RITÁ­NAK. Rita Pavone, a híres olasz énekes sztár szerdán egy londoni kórházban egész­séges fiúgyermeknek adott életet. A csecsemő, aki Ales­sandro névre hallgat, fekete hajú és körülbelül 3 kiló sú­lyú — közölte a boldog apa. Teddy Reno olasz énekes — impresszárió. ft Magyar Szocialista Munkáspárt gzabolcs-Szatmár megyei bizott- léga és a megyei tanács napilapja Főszerkesztő: Ordas Nándor Szerkesztőség: Nyíregyháza. Zrínyi Ilona u. 3. Telefon: 16-70. 16-71. Telexszám: megyében 344, megyén kívül 07344 Kiadja: a Szabolcs megyei lapkiadó Vállalat. Zrínyi Ilona u. 3. Tel.: 30-00. Felelős kiadó: Farkas Pál Terjeszti a Magyar Posta Előfizetési díi egy hónapra: 20 forint. Előfizethető a helyi posta­hivataloknál és kézbesítőknél Indexszám: 25 059. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza. NYÍRSÉGI nyomda Dózsa György út 5. Wél&ős vezető: Holéczt István A NAP HÍREI CSALÁDI KÖR. Ivan Storozsenko, a mogilevi körzet lakosa, a Volodarszkij kolhoz tagja, most ünnepelte — mint a képen látható, családi körben — 100. születésnapját. 3 fia, 6 leánya, 34 unokája, 50 dédu nokája és 12 ükunokája van. (Telefoto — TASZSZ—MTI—KS) Értékes népszámlálási dokumentumok 1869-ben, ezelőtt 100 évvel tartották az első népszámlá­lást hazánkban. A centenári­um alkalmából az Országos Levéltár fotókópiát készít az eredeti számiálólapokból. Az országban igen kevés maradt meg ezekből, de Nyíregyhá­za összesítő adatait — 30—40 lapot — máig,.,is megőriztek. Bzek utcák szerinti felméré­sek voltak. Az értékes okira­tokat közel 270 szabolcs-szat- mári feudális kori közigazga­tási jegyzőkönyvvel együtt a napokban szállították BudaT pestre fényképezésre. A jegy­zőkönyvek között is akadtak országos ritkaságok, a legré­gebbi 1552-es keltezésű. AZ ÖMLESZTETT ÁRUK szállításához vásárolt nyolc darab hét és fél tonnás bille­nőplatós tehergépkocsit az 5- ös számú Autóközlekedési Vállalat, amelyeket augusz­tusban már teljes kapacitás­sal üzemeltet a megyében. EGY BALEÁRI-SZIGETI HELYI TÖRVÉNYSZÉK két hónap börtönre és 71 dollár pénzbírság megfizetésére ítél­te távollétében Gábor Zsá­zsát, aki ellen az volt a vád, hogy megütött egy rendőrt. Az ítélet alapjául szolgáló incidens tavaly novemberben zajlott le egy szállodai szám­la körül folytatott vita kap­csán. ŰJ ADATOK, DOKUMEN­TUMOK kerültek napvilágra az első magyar egyetem, a Nagy Lajos király által ala­pított pécsi felsőoktatási in­tézmény történetére vonatko­zóan, s ezek azt bizonyítják, hogy a mecsekaljai alma ma­ter egészen a mohácsi vészig folyamatosan működött. Mint emlékezetes: 1967-ben — ala­pításának 600. évfordulója alkalmából — országos ün­nepségeken emlékeztek meg az ősi iskoláról, amely egyi­ke volt Európa első egyete­meinek és szellemi kisugár­zása egész Magyarországra, sőt a balkáni államokra is kihatott. A korábbi kutatások alapján a történészek úgy vélték, hogy az 1367-ben meg­nyitott egyetem csupán né­hány évtizedig állt fenn és a XV. században — a kedve­zőtlen politikai körülmények miatt megszüntette a műkö­dését. TORNÁDÓ. Az amerikai Minnesota államban hatal­mas tornádók dúltak. Házak dőltek össze és fákat csavart ki a vihar. A jelentések sze­rint a halálos áldozatok szá­ma csütörtökön reggelre elér­te a 17-et, a sebesültek szá­ma száz körül mozog. SZOVJET MEGRENDE­LÉSRE 70 000 PÁR CIPÓ jö­vő évi leszállítására kapott megbízási a Vencsellői Ci­pész Ktsz. A tekintélyes mennyiségű női cipőt a legú- jabb divatú modellekből négy változat képviseli. Családi veszekedések statisztikája Norman Smith, Los Angeles-i amerikai férj 40 éven át naplót veze­tett a feleségével foly­tatott veszekedésekről, és a 40 éves házassági évfordulójukon vastag könyvet nyújtott át ne­jének. A könyvben pon­tosan szerepelt minden veszekedésük oka. Ve­szekedtek: 1897-szer, mert az ebéd nem készült él időben, vagy pedig rossz volt; 1457-szer, mert az asszony pénzt kért a férjétől, vagy nem jött ki a háztartási pénzből; 687-szer, mert az asz- szony túlságosan elké­nyeztette a gyerekeket; 617-szer, mert a férj túlságosan elkényeztette a gyerekeket; 517-szer, mert a férj kárörvendöen kinevette az asszonyt; 497-szer, mert hideg volt a lakás; 387-szer, mert elrom­lottak az ételmaradékok; 307-szer, mert a férj túl későn jött haza; 68-szor, mert a férj túl sokat dohányzott; 51-szer, mert az asz- szony elfelejtette fel­vonni a gombot; 17-szer, mert a férj túl hangosan kiabált; 13-szor, mert a férj nem akart sétálni men­ni a feleségével; 11-szer, mert eltörte a porcelánt; Ezenkívül számtalan­szor még kisebb okok miatt. Ez bizony több, mint 7000 veszekedés. A 40 évi házasság 14600 nap. A Los Angeles-i Smithék otthonában tehát átlago­san minden második nap összeveszett a férj meg a feleség... AUTÓBUSZKARAMBOL. Risikhes himalájai város kö zelében egy 32 utast szállító autóbusz leszaladt az ország­úiról és a meredek hegyol­dalon mintegy 170 métert gurult a mélységbe. Az uta­sok közül senki sem ma­radt életbai. Meghalt Kozma József Kozma József, a magyar származású párizsi zeneszer­ző, aki az „Őszi levelek” cí­mű sanzonjával tette világ­hírűvé nevét, csütörtökön, a kora délutáni órákban el­hunyt Párizs környéki bir­tokán, Roche Guyonban. Koz­ma, számtalan filmzene szer­zője, szívroham áldozataiéit. MÁLNA EXPORTRA. Két­száz mázsánál is többet szál­lított eddig exportra a me­gyéből a MÉK, s ezzel túlteljesítették az eredeti szerződésben vállalt kötele­zettségüket ÜDÜLŐFEJLESZTÉS. El­készült a Mátra—Bükk-vidé- ki Üdülési Igazgatóság több évre szóló üdülőiéi lesztési terve. A program minden ko­rábbinál nagyobb összeget irányoz elő az ország legnép­szerűbb hegyvidéki üdülői­nek fejlesztésére. Galyatetőn még az idén megkezdik a SZOT-üdülő korszerűsítését. A lillafüredi nagyszállóban is belső átalakítást hajtanak végre. A fejlesztési program­ban szerepel a mátraházi SZOT-üdülő korszerűsítése is.. Az igazgatóság területén jö­vőre új 4000 ágyas üdülőt he­lyeznek üzembe. A tervek szerint Sátoraljaújhelyen 500 személyes gyermeküdülő, Mátrafüreden 300 ágyas üdü­lőszálló épül. VEZETNEK A MÉHÉ­SZEK. Hét egyszerűbb mező- gazdasági társulás készített működési szabályzatot a nyír­egyházi járásban, amelyeket a tanács vb. már jóvá Is ha­gyott. A társulások Deme- cserben, Ibrányban, Keme- csén, Rakamazon, Vencsellőn és Üjfehértón méhészettel foglalkoznak, s külön nyúl- tenyésztési társulás működik még Ibrányban. AZ URUGUAYI MAGÁN­BANKOK 2000 sztrájkoló al­kalmazottját, akik nem vet­ték figyelembe a munka újra- felvételére megszabott határ­időt. „katonaszökevényeknek” nyilvánították és katonai bí­róság elé állítják — közölte Ceras Borba tábornok, a szárazföldi hadsereg főpa­rancsnoka. CSALÁDI TÜZPÁRBAJ. A Mexikó „vad nyugatának” nevezett Chilpancingo tarto­mányban szerdán több órás tűzpárbajt vívott két ős­idők óta ellenségeskedő föld- birtokos család. Tizenkét ember vesztette életét és ha­tan sebesültek meg. A való­ságos csatát egy földdarab hovatartozása körüli vita váltotta ki. 1969. augusztus 8, péntek LÁSZLÓ NAPJA A Nap kél: 4 óra 30 perckor, nyugszik: 19 óra 09 perckor. A Hold kél: --1 —, nyugszik: 16 óra 43 perckor. 50 éve, 1919 augusztus 8-án halt meg Ernst Haeckel német termé­szettudós es bölcsész. Orvosként indult, s fiatalon a zoológia taná­ra lett a jénai egyetemen, ahol azután 44 évig működött, ö volt az első tudós Németországban, aki teljes határozottsággal a dar­winizmus pártjára állt, a kis könyvtári népszerűsítő munkájá­val terjesztette, kutatásaival meg- erősítette, továbbfejlesztette. Leg­fontosabb felfedezése a biogene- tíkai alaptörvény, amely szerint az élőlények egyéni fejlődése az egész törzs fejlődésmenetének rö- vidített ismétlődése. Egyes mű­veiben kíméletlen bírálatban ré­szesítette az idealizmust és a pa­pi filozófiát. A materializmusért, a tudományos felfogásért vívott nyílt harca világméretekben ki- váltotta ellene a reakciós burzsoá és klerikális körök ádáz támadá­sait. Élenjáró, bátor tudós volt. kitartóan küzdött a tudomány idealista áramlatai ellen és a ter­mészettudományos materializmus megvédésével, hatásos terjesztésé­vel nagyban járult hozzá a dar­wini tanok diadalra juttatásához. Felhős idő Várható időjárás ma estig: nyu­gat felől időnként megnövekvő felhőzet, elsősorban nyugaton és északon szórványos záporral, zi­vatarral. Mérsékelt, változó irá­nyú szél. Zivatar idején átmeneti szélerősödés. A nappali felmele­gedés nyugaton kissé gyengül, máshol alig változik. Várható leg­magasabb nappali hőmérséklet 25 —30 fok között. A Balaton vizé- nek hőmérséklete Siófoknál H órakor 24 fok volt. Kossuth rádió 8,20: Ifj. Magyar! Imre népi zenekara játszik, Makkai Klára és Szénássy István énekel. — 9,00: Oldhatók-e a vesekövek? — 9,10: Zenekari muzsika. — 10,05: A Körkép 1969 című antológia bemutatása. — 10,25: Wilhelm Backhaus két Beethoven-szoná- tát játszik. — 10,59: Lottóeredmé­nyek. — 11,00: Édes anyanyel­vűnk. Lőrincze Lajos műsora (ism.) — 11,05: Francia operák­ból. — 12,30: Tánczenei koktél. — 13,15: Negyedszázad távolából. Magyar partizánok. — 13,22: Szí­nes népi muzsika. — 13,45: Arcok munka közben. Riport. I. rész. — 14,00: Bellini áriák. — 14,30: Zsi­bongó. — 15,10: Yehudi Menuhin és Szvjatovszlav Richter félvéte- leiből. — 16,05: Népi muzsika Don Quijote földjéről. — 16,25: A „Fáklyavivők” dalaiból. — 16,34: Berlini memorandum. Adam Hall angol író regénye folytatásokban. XVIII. (befejező) rész. — 17,20: Vendégszerkesztő: Palcsó Sándor. Operarészletek. — 17,56: Üj hold. Két részlet Rom­berg filmzenéjéből. — 18,03: Túl az óceánon... Chicagó. — 18,18: Offenbach-clklus. A varázshege- dű. — 19,22: Jelentés a Csepel— Egri Dózsa labdarúgó-mérkőzés­ről. — 19,35: Minden héten Szil­veszter! BIJÉK — 1961. — 22,20: A természetben. Esti hangver­seny a 22-es stúdióban. — 23,20: Vlagyimir Cibin költeményei (ism.) — 23,35: Operettmuzsika. Petőfi rádió ° Tánczene. — 8,2ó: Lucia Popp és Josef Metternich énekel. — 8,50: Időszerű nemzetközi kér­dések (ism.) — 9,00: Ezeregy dél­A SZOVJETUNIÓ KŐOLA­JAT és olajtermékeket a vi­lág 52 országába, szintetikus kaucsukot 13, gumiabroncsot pedig 30 országba exportál. Az olajfeldolgozás és a szin­tetikus kaucsuktermelés te­kintetében a Szovjetunió vi­lágviszonylatban a második helyen áll. Ezeket az adato­kat V. Sz. Fjodorov kőolajfel- dolgozó-ipari és olajvegyészet- iigyi miniszter közölte Moszkvában megtartott saj­tóértekezletén. JUTALOMKÉNT HAJDÚ­SZOBOSZLÓN üdülteti a munkában élen járó dolgozóit a csengeri fmsz. előtt — 10,59: Lottóeredmények. — 11,45: Pipahistória. — 12,00: Gulyás László: Első szerelem. — 12,15: Zenekari muzsika. — 13,05: A sheriff kutyája. — 13,20: Wi­told Malcuzynski zongorázik. — 14,00: Mindenki kedvére kettőtől hatig... 18,10: A gyűjtögetéstől a kombájnig. — 19,00: Vokális zene. — 20,25: Üj könyvek (ism.) — 20,28: Szabolcsi Bence tanít. Debussy, a táj és az idő. — 21,29: Operettdalok. — 21,40: Lát­tuk, hallottuk. — 22,00: Sándor Judit énekel. — 22,18: Táborno­kok, elnök-igazgatók. — 22,33: Zala Tóth Erzsébet és Szalay László nótákat énekel. — 23,10: Tánczene. — 23,27: Az Eötvös Loránd Tudományegyetem ének­karának hangversenye a Zene- akadémia nagytermében. Nyíregyházi rádió 18,00—19,00: A nap krónikája. — Kazal László énekel. — Orvosi ta­nácsok. —* Fogyasztói árak nyo­mában. — Lemezválogatás. — Sport. Televízió 17,58: Hírek. — 18,05: m újsága Futrinka utcában? (Ism.) — 18,35: Szubjektív, vagy objektív okok? TI. rész. — 18,55: Esti mese. —. 19,05: Dalol a préri. Rajzfilm. —> 19,25: Varázslatos szigetek. 2. Üj Zéland. — 20,00: Tv-híradó. — 20,20: Klasszikusok tv-filmen: Gaucher atya varázsitala. Francia tv-film. — 21,25: Végzős zeneaka- démisták hangversenye. — 22,05: Tv-híradó — 2. kiadás. Bratislava! tv 17,25: Gyermek és ifjúsági mű­sor. — 18,10: Jugoszláviai útifilm. — 18,25: Filmhíradó. — 19,00: Tv­hiradó. 20,05: Dalok. —■ 20,35: Vadásznapló. Tv-est. —, 21,35; Tv- híradó. Román tv * 16,35: Botanikus atlasz. — 18,50: Gyermekműsor. — 18,00: Népi ze­ne. — 18,10: Nyolc fivér. Tv-film. — 19,00: Sanjuro. Japán játékfilm. — 20,30: Balettest. — 21,30: Ro­mán nyelv és irodalom. — 21,55: Dokumentumfilm. — 22,10: Ma- mayai könnyűzenei fesztivál mű­sorából. A nyíregyházi mozik műsora KRODY MOZIS A HÁLÁL 50 ÓRÁJA Előadások kezdete: fél 5, es fél 8 órakor. Telefon: 12—51. BEK£ MOZIS .A A FELÜGYELŐ f ES A HÁLÁL Előadások kezdete: fél 5, (él 7 és fél 8. GOBKU MOZI: A CSALÁDAPA Előadások kezdete-: 4, 9 és B órakor. KERT MOZI: TÖKÉLETES BŰNTÉNY Előadás kezdete: este 8 óra kor. Pénztárnyitáa? este 6 órakor MÓRICZ ZSIGMOND MŰVELŐ­DÉSI HÁZ MOZIJA: A KACSA FEL 8-KOR TÍZEZER LITERES TAR­TÁLYOKBAN „pihentetik" majd a gyümölcsből készült párlatokat az új Nyíregyházi Almatároló korszerű szesz­főzdéjében. A nagy befogadó, képességű, csempével bélelt „betonhordókból” összesen ti. zenkét darab készül. AZ ÁRUELLÁTÁS JAVÍ. TÁSÁRA újabb három válla-» lat — a Szabolcs Cipő. gyár, a Kisvárdai Bútoripari Vállalat és a Nyírbátorba te­lepedett Fővárosi Cipőgyár — kapott termékeik árusítá. sara alkalmas bolt nyitására engedélyt Egy halálos és egy súlyos közlekedési baleset Két súlyos közlekedési baleset történt augusztus 6-án az esti órákban megyénkben. Nagycser­kesz határában halállal végződött a baleset. Dr. Molnár György 60 éves állatorvos, mándoki lakos Nyíregyháza felől Nagycserkesz irányába haladt saját CE—34—CM rendszámú gépkocsijával, mintegy 75—80 kilométeres sebességgel. Á 40-es kilométerkőnél hosszan bal­ra ívelő kanyarban az úttest jobb oldalán lévő földes részre hajtott le, amely mintegy 5 centi­méterrel mélyebben fekszik az úttest szintjénél. Gépkocsiját si­kertelenül irányította vissza az úttestre, az árokba fordult, majd az utat szegélyező fasornak ütkö­zött. A baleset következtében dr. Molnár György a helyszínen meg­halt. Kevéssel 17 tea után Nyírbátor és Nyírbogát között történt bal­eset. Barnabás Németh 33 éves bá­nyász NSZK állampolgár, a DO— KZ—952 rendszámú gépkocsival kb. 90—100 kilométeres sebessége gél haladt. A négyszemélyes gép­kocsiban nyolcán (!) foglaltak helyet. Németh a gépkocsit itta­san vezette. A 49-es kilométerkő­nél egy balra ívelő éles és be nem látható útkanyarban a gyorshajtás és ittasság miatt gépkocsiját nem tudta az úttesten tartani, megcsúszott és az út jobb oldalán lévő másfél méteres mély árokba borult és egy fának ütközött. A gépkocsiban ülők kő­iül hárman nyolc napon túl gyó­gyuló súlyos, a többiek könnyebb sérülést szenvedtek. A «rcpkocsi« ban 15 ezer forint értékű ’'ár tör­tént. A baleset ügyében a rendé őrség vizsgálatot rendelt eU PROGRAM

Next

/
Thumbnails
Contents