Kelet-Magyarország, 1969. augusztus (26. évfolyam, 176-201. szám)

1969-08-31 / 201. szám

1969. augusztus SI. Wtr'VT MAGYARORSZÁG t otdai A becsületes nyereség forrásai Beszélgetés 14 tanácsi vállalat helyzetéről Romantika 1969 MOSZKVICS és FRIZSIDER a Monda bokorban Okkal került utóbb az ér­deklődés középpontjába a gazdasági vezetők munkája. Az önállóság nagyrészt az ő tevékenységükre hatott, jó vagy rossz intézkedésük fel­lendítheti, de meg is pecsé­telheti a vállalatok helyze­tét. Mi tagadás: aggódtunk is nemrég amiatt, vajon nem ckoz-e zavart a nagyobb ha­táskör a vezetők és a beosz­tottak között; lesz-e elég kez­deményezőkészség és képes­ség a vezetőkben; megértik-e a reform célját, a kockázat lényegét, avagy tehetetlenül állnak szemben a feladatok­kal? Ezekre a kérdésekre ke­restük a választ, amikor Sándor Józseffel, a megyei tanács vb ipari osztályának vezetőjével folytattunk be­szélgetést. — Mit tettek azért, hogy az irányításuk alá tartozó vállalatoknál megrázkódtatások nélkül illeszkedjenek be a me chanizmus új rendjébe? — Ismert az az alapos elő- i készítő munka, melyre a párt és az állami vezetés legfelsőbb szintjétől sor ke­rült. Mi is kellő időben meg­adtuk a segítséget gazdasági vezetőinknek egészen a rész­letkérdésekig. Jól tudtuk, hogy 14 vállalatunknál több, mint ötezer ember munkájá­ról, megélhetéséről van szó! Másrészt üzemeink évenként félmilliárdon felül termel­nek, s áz sem közömbös a megyének, a népgazdaságnak, hogy ma már évenként száz­milliós értékű exportot bo­nyolítanak a hozzánk tartozó üzemek. Az előkészítésben arra fordítottuk a fő súlyt, hogy elsősorban a vezetők értsék meg a változások lé­nyegét, mert most már rájuk nehezedik mindaz, amit ed­dig felülről készen kaptak. Ha az elmúlt évi sikeres gazdálkodásra tekintünk, s arra, hogy nem volt vesztesé­ges vállalatunk, szép nyere­séget fizettek az üzemekben, úiR' tűnik, sikerrel járt a fel­készítés. — Csak úgy tűnik? Kezdetben ugyanis az önállóság furcsa értel­mezéséről is hallottunk. Mi igaz ezekből? — Korántsem állíthatjuk, hogy nem voltak és nincse­nek nehézségeink. Megtör­tént például, hogy egyik la­kosságellátó vállalatunk fon tos létszükségleti cikk készí tésével akart felhagyni, s át­térni egy „szabádárasra”. mert úgy nagyobb nyereséget remélt. Másutt a szolgáltatási díjakat akarták toronyma­gasra emelni, ugyancsak a nyereségért, semmibe véve a fogyasztó, a lakosság érdekét. Úgy tűnt akkor — s ennek jelei még ma is fellelhetők néhol — egyesek nem szük­ségletkielégítésre, hanem a rí' ereség mindenáron történő növelésére törekedtek. Pedig ha nem felejtik el, hogy a vállalat az államé, s a vezető az állami érdek képviselője a posztján, ilyen túlkapás alig­ha történt volna, Másfelől volt két vállalatunk, ahol egy ideig veszélybe került a gazdaságos termelés, pénz ügyi bonyodalmak miatt ga­rancialevelet is kért a bank. Ezek csak részben magyaráz­hatók objektív okkal, gyak­ran a vezetők rövidlátása, szervezési hiányossága veze­tett a kritikus helyzethez, a banki sorbanálláshoz, a ha­táridők elcsúszásához, a túl­zott készletezéshez. — Ha jól tudjuk, az említett 14 vállalatnál elég nagy a dolgozók cserélődése, mintegy 30 százalékos a fluktuáció. Nem érzik jól magukat az emberek, vagy mi­lyen oka van a káros vándorlásoknak? — Pontos az értesülés és ez elég sok gondot okoz. So­kan meg sem melegszenek egy-egy üzemben máris odébb- állnak. Jóllehet, vannak kö- ■öttük vándorló természe­tűek, akik kevésbé szeretnek dolgozni, de a többség nem ilyen. Szerintem a jelenség fő oka az, hogy a vezetők nem tudnak olyan körülményeket teremteni üzemükben, hogy jól érezzék ott magukat a dolgozók. Ez csak részben pénzügyi kérdés — óvakodás a körülményeket javító, nem termelő jellegű beruhá­zásoktól, s az azokhoz szük­séges banki hiteltől —, igen sok köze van hozzá az önál­lóság, a vezetői hatáskör mes­terkélt éreztetésének is. Ta­pasztaljuk, hogy egyes veze­tők mindent maguk akarnak megoldani, bizalmatlanok mások javaslatával szemben, szinte szkeptikusan fogadják azokat, s egy esetleges balsi­kertől az igazgatói presztí­zsüket vélik veszélyben fo­rogni. Ezért inkább csak a mai biztosra mennek, amely pedig holnap már nagyon is labilissá válhat. — Ha már az egymás­hoz való viszonyt emlí­tette: tudnak-e olyan esetről, hogy a vezető törvénysértést követett volna el a dolgozókkal szemben, mert úgy vél­te, hogy az önállóság ót arra is felhatalmazza? — Ilyen esetről nem tu­dunk, különben a szakszerve­zeti bizottságok nem csupán formálisan működnek. Ezt bi­zonyítják a kollektív szerző­dések is, melyekben minde­nütt rögzítették a jogokat és a kötelességeket. Ám nem kell ahhoz mindjárt törvény­be ütköző cselekedet, hogy sérelem érje a kollektíva ér­dekét. Hogy az előbbi gondo­latsort folytassam: a túlzott óvatosság éppoly káros. Eltú­lozzák például több helyütt egy-egy új termék bevezeté­sének feltételeit, holott a piac igényelné azt. Jó dolog ugyan a kooperációs tevé­kenység, de néhol emiatt tel­jesen megfeledkeznek a la­kosság közvetlen igényéről. Mi örülünk az olyan kapcso­latnak, mint amilyen kiala­kult hosszú távra például a VÁG ÉP és a Ganz, a VÍV és a DIGÉP között, mert ezek hasznosak. De szeretnénk, ha több olyan vállalkozással ta­lálkoznánk, mint qf nyíregy­házi modellház, vagy a máté­szalkai faipariak bemutató- terme. új terméke, a „Szat- már'’ lakószoba, melyet a la­kosságnak is elfogadható áron, minimális nyereséggel 2. A szépség dicsérete Hogy a közellátási helyzet következményeként szépérzé­künk egvre fejlődik, annak csak örülni lehet. Kit ne hangolt volna le annak idején — mondjuk — egy fatányéros látványa? A zsírtól csöpögő, rendezetlenül összevissza dobált húsdara­bok láttán ki nem szomoro­dott el? Csak megborzongva lehet visszagondolni — pél­dául — egy tányér rizses csibeaprólékra, a rizshalom­ból itt-ott kiálló szárnyakra és combokra, a tompán fény­lő zúzára — brrr! Vagy em­lékezzünk csak arra a töltött tésztára, amelyben össze­vissza keveredett a lekvár, a dió, a csokoládé, s csak úgy oda volt csapva az egész a tányérra, mintha mindegy lett volna, hogy szép-e az étel vagy sem. Hála az égnek, mostanában nagyon szép ételeket látni mindenfelé. Itt van például az a zöldségfasirt, amit az Aligátor kávéházban ettem, Tökéletesen szabályos cson­kakúp alakjával már az első értékesítenek. Hasonlóan örülünk a kisvárdai bútoripa­riak profilbővítésének, an­nak, hogy addig csak a ház­tartásban dolgozott asszonyok mentek el a fővárosba meg­tanulni a képkeretgyártás módszerét, s akik máris el­küldték külföldre az első ex­portszállítmányt. Sikert ara­tott legutóbb a termékbemu­tatón a nyíregyházi faipariak újfajta ajtó-, ablakkészítmé­nye, jó „hírverő” munkáival a megye könnyűiparának a nyomda kliséüzeme. Valami újat szinte minden üzemünk­nél fellelhetünk, de azt sze­retnénk, ha bátrabban kezde­ményeznék a gyártmányaik fejlesztését, ha nem riadná­nak vissza még az elhatáro­zás előtt a reális szükségle­tek kielégítésétől. — Talán okuk van a vezetőknek az óvatosság­ra. hiszen messze elma­rad a lehetőségtől pél­dául a termelékenység, sok a ráfordítás emiatt, az pedig felemésztheti a nyereséget. — Van ebben igazság, de inkább abból kellene kiin­dulni. miért alacsony a ter­melékenység? Egyrészt a hiá­nyos munkaszervezés miatt, amin — bár kevés a jól kép­zett műszaki — még így is lehetne javítani. Másrészt ta­pasztalni, vezetőink egy ré­sze nem eléggé határozott, következetes a munkafegye­lemben, úgy tűnik, „jó veze­tő” akar lenni, — közben ép­pen ez szegi kedvüket a szorgalmasoknak. Itt van pél­dául az indokolatlanul meg­takarított bértömeg az első fél évben is: ha csak egy ré­szét felhasználják ösztönzés­re, a jobbak megbecsülésére, az máris sokat lendített vol­na a munkakedven, de még a munkafegyelmen is. .— Ön szerint tehát jócskán van még tanul­ni és tennivaló? — Most inkább a gondok­ról esett szó, segítő szándék­kal. Ennek ellenére elmond­hatjuk, vezetőink mind job­ban helytállnak, amihez meg­van az akaratuk Is a képes­ségük. Bízunk benne, hogy az új viszonyok között is meg találják a hsftákonyabb gaz­dálkodás útját a maguk és mindannyiunk javára. pillanatban lenyűgözött. Nem volt azon sehol egy dudoro dás, egy rücsök, sima volt, mint a márvány s masszív, mint egy szobor talapzata. S a tetejébe egy kis csokor petrezselymet tűzött ihletett tervezője, egy parányi kis zöld bokrot, az embernek szinte kedve lett volna lehe- veredni melléje, hogy hall gassa a madárdalt. És ez az egész izé lében állt, mint va­lami világítótorony. És kör­be a tányéron apró céklada­rabkák voltak kirakva, s csak alaposabb nézelődés után tűnt ki. hogy betűk vol­tak kirakva a cékladarabkák bó), egy felírás körben a tá­nyéron: „le a reakcióval, él­jen a demokrácia!” Istenkém és milyen szép egy gornbavirsli! Jaj, de gyö­nyörű! Nyílegyenes dorong, amely a két végén sem kes- kenyedik el, hirtelen és si­mán végződik, mint egy szép szerelem. És jobb- és balol­dalán két-két gombóc, valami nagyon finom és egynemű anyagból. És az egész együt­tes lében van szintén, hal­ványrózsaszín a lé, mint a feledés tava. Hej, milyen szép volna csónakázni rajta Ilonkával.« Kis csónakunkon A? évek az idő hidjai. Se­gítségükkel pillantsunk most vissza. Idő, 1930. Idézzük fel. hogyan éltek a városalapító tirpákok a tanyabokrokban. Monográfia, amely 1931-ben jelent meg. Ez olvasható ben­ne: „Messziről való látásra is kellemes a tanyabokor képe. A Nyírségre jellemző dombhaj­latokban, széltől védő aká­cokkal körülvett csoportos tanyát a házakkal körülzárt térség, az iskola, egy-két bolt, bormérés, trafik egész kis faluvá teszi.” Dávtyi boh . .. A mandai tanyabokrokban akkor 575-en laktak. Hogyan éltek? A romantikus és Hiá­nyos krónikát Túrosán And­rás, az Uj Erő Szakszövetke zet 55 éves elnöke egészíti ki. Itt született, itt él azóta is. — A tehetősek jól éltek. Uj év napján a Bundi udvar előtt szegődtettek cselédet. Akinek nem volt földje, vagy kevés volt, s hozzá szakajtónyi pulya, bizony a nagyok között nehezen boldo­gult. Ezekre mondta aztán a tirpák: Dávtyi boh, taih drzs. (Adta neked az isten, viseld gondját.) Változik a tanya világ. — Ezelőtt 30 évvel a Man- dán egy-két cserepes ház volt, a többi nádtetős. Még Merkovszki Józsefnél is! — mondja nyomatékkai az el­nök. Krónika írja: ,.A ház alap­ját és a felmenő falakat is csak vertfalból csinálnak. A kiásott alapárokba nedves vályogföldet bunkóznak. Zsúppal nem nagyon fednek, mert nád volt bőven a köze­li vizeken. Siska András, a szövetkezet elnökhelyettese: „Kőből épít­kezünk, szilikátból húzunk falat, az alap is kő, vagy tégla. Fürdőszoba nélkül már nem építenek házat Man- dán.” Túrosán András megjegy­zi: „Fiam Bandi még a vizet is bevezette, pedig itt él a tanyán, az Alsó-Baduron. Mondtam is neki én nem köl­elsuhanni a gornbavirsli mel­let, megkerülni a gombóco­kat, aztán kéz a kézben kiül ni a tányér szélére s nézni, amint a nap lebukik a rózsa­szín lébe™ De minden szépséget felül­múl a torták szépsége Az­előtt egy szelet torta barna volt vagy sárga Most bíbor lila tortákat látni, halvány­zöld tetővel, túróslepényt, amely kárminvőrös, és hara­goszöld krémest. És láttam egy tányéron csokoládékré­met, ébenfekete csokoládé­krémet, amelyből Savoyai Je­nő lovasazobra volt megmin­tázva. A ló melaszból volt gondosan kidolgozva, s a her­ceg oly büszkén ült rajta, mintha ezt nem tudná. Isteni volt! Levett kalappal álltam meg a csokoládékrém előtt, s el­határoztam, hogy hirdetést teszek közzé: háztartásom vezetésére tehetséges ipar­művészt keresek. Tájékoztatás a zsír áráról Kedden a déli órákban el­terjedt a híre annak, hogy a fenék ezért 17 ezret kútra. De ő megtette, mert fürdő­szobát akart.” Pitar, hat ka, téka Hibján János juhásznak Moszkvics gépkocsija van Hűtőszekrényből issza a hi­deg tejet, sört munka után. Gáztűzhely, mosógép, presz- szófőző. ő mondja: „Az utolsó régi nádtetős házat én dön­töttem itt össze a Manda Ill­őn.” Újat épített. Garázs, két istálló, kamra, pince, benne nyíri vinkó. Újságolják, hogy Szurócsákélc négy házat épí­tettek, Huczmanék hármat. S a régieket mindet felújí­tották. Eltűntek a nádtetők. S íme újra a harmincas évek romantikája: ,.A kony­ha első része a pitar, a hátsó része tehát az a hely, ahol a kutka (tűzhely) van, a kis konyha. A konyhában falon áll az ősi téka, rajta rózsás tányérok. Falba épített polcön vannak a vas- és zománcedé­nyek. A kutka felett dráifu- szon a kotla (bogrács). Egy ágy vagy dikó (szalmaágy) van még a konyhában. A konyhából tüzeltek be a ke­mencébe is.” Emlékeznek rá az időseb­bek és mosolyognak. Hulvej András lánya már nem érti, mi az a kutka, téka, kot­la, Csak figyel. Édesanyja mondja: „Ebben a házban is volt régen. A nagymama még kutkán főzött. Volt itt kemence is.” Kidobták. He­lyén szekrény, benne porce­lánok. a kutka helyén NDK gyártmányú gáztűzhely, a sa­rokban mosógép. A nagylány presszókávével kínál ben­nünket. „A híres nyíregyházi talyi- gát is maga csinálta a gaz­da. A talyiga a könnyű futó­homokon sokkal könnyebben jár. mint a nehéz szekér ’ —- említi a monográfia 1931-ben. Motorizált bátyusok Hulvej eladta Hibjánnak Moszkvicsa van. De sok meg­tartotta. Soknak kettő is van: zabtaxi és gépkocsi. zsír kilója már 90 ezer pen­gőbe kerül. Az a körül­mény, hogy egy kiló zsír ára 100 ezer peagő, élénken mu­tatja, hogy a fogyasztóközön­ség mennyire ki van szolgál­tatva a feketepiacnak. Ki tud manapság 120 ezer pen­gőt adni egy kiló zsírért? Mert nemcsak a zsír kerül 135 ezer pengőbe, de a drá­gaság minden vonalon ijesz tő. S ha mégis veszi valaki azt a 156 ezer pengős zsírt, 'pusztán zsírból táplálkozni nem tud Lehetetlen állapot, hogy amikor egy kiló zsír 180 ezer pengő, a fizetések nem emelkednek megfelelő arány ban. 215 ezer pengőt csak az tud ma zsírért adni, aki fe- ketézik. Mert a kisember számára az a 238 ezer pengő bizony nagy pénz. 296 ezer pengőért sokat kell dolgozni, s míg valaki megkeresi azt a 367 ezer pengőt, amibe egy kiló zsír kerül. ugyancsak elfárad. Valamikor 470 ezer pengőért, vagyis egy kiló zsír áráért, sarokházat lehe­tett vásárolni. Ma egy kiló zsír áráért. 540 ezer pengő ért már csak egy háromne­gyed kiló zsírt lehet kapni. Itt tenni kell valamit! A 768 ezer pengős zsírt csak az tudja megfizetni, akinek van annyi pénze, hogy egy kiló zsírért 920 ezer pengőt adjon. Mert bizony ma eny- nyibe kerül egy fél kiló zsír. (Folytatjuk) Egyikük megjegyzi: „Hiába a „szag” átjárta őket. Nehe­zen válnak meg a lótól, ta- lyigától. De már annyian sem járnak rajtuk, ahányan zajdát (bátyút) hordanak. Siska említi: „A több mint félezer családból kettő ha akad, amelyik batyuval hord­ja az árut a nyíregyházi Búza téri piacra. Kresztyankónét tudom említeni. A többiek motorkerékpárral, meg Watburggal, Moszkviccsal. 1930: „Látni gyakran még fáról való közönséges epret is árulni a piacon. Pirított, tisztított napraforgóból es sült tökből is szép pénzt árul­nak. Háború alatt pedig dió­hajat, szederlevelet teának, makkot kávénak árultak,” Tanyabokronként sorolják, hány személygépkocsi van itt. Az Alsó-Badurban Túr­osán Jánosnak, Pelóczki Já­nosnak, Bálint-bokorban Tár­csán Andrásnak, Palnak, Mi­hálynak. egy családban há­romnak, Hetebrandt András­nak, Garat Istvánnak, Schu­bert Pálnak, Valent Mihály­nak, Palicz Istvánnak, stb. Nem eperből és a pirított napraforgómagból árulták. „A kor újításaitól sem ma­radnak el. A faekét hamar el- dobják, amikor jön a jó vas­eke.” Lj Űt a városba Csinos portásfülke épül at új szövetkezeti központ bejá­ratához. 2700 holdon gazdál­kodnak. Van már 54 hold kö­zös gyümölcsösük, burgonyá­juk, kukoricájuk. Teherautó szállítja a gabonát a város­ba. 11 erőgép, sok munkagép segíti a szakszövetkezet tag­jait. A négy cséplőgépet az idén szanálják, s kombájnt vásárolnak. Kezd izmosodni a kollektív gazdálkodás. A KPM Közúti Üzemi Vál­lalat francia gyártmánvú Peugeot-jával siklunk az akácok között kígyózó ho­moktengeren. Bogdányi Fe­renc, a Beruházási Bank me­gyei igazgatója, e tanyabok­rok népének lelkes agitátora magyarázza a mellette ülő Ojtozi János igazgatónak, hol vezet majd az új műút, mely a három Manda-bokrot, a Kordován, a Bálint és a Vadas-bokrot, valamint Alsó- Badurt köti össze a világgal. Hétkilométeres lesz. Hét­milliójába kerül az állam­nak. Ojtozi megjegyzi: „Csak jó istápolójuk vagy te a tirpá­koknak.” Bogdányi érti, nem vála­szol, kéri, hogy „ugorjunk” el az út végéhez. Ring a gépkocsi a már ké­szülő utalapozáson. Nagy ab- lakú. cserép és palatetős, für­dőszobás házak sorakoznak egymás mellett. Elhaladunk a tanácsháza, az új kultúrház előtt, látjuk épül az új teját­vevő. Gondozott földek, szor­gos emberek kísérnek utun­kon. Mutatják, hol ír majd 1« egy U-alakot az út. Körülötte mindenhol házak. Mécsesek helyett bennük villany vilá­gít. Valóságos kis üdülőtelep lesz. Itt fordul majd az autó­busz. ' „A kő már itt van . . .“ És még ez évben felavat­ják. Eddig nem hitték a tirpá­kok. De most ezt mondjak' „A kő már itt van.” Csak most már azt mondják: .en­gedélyezze is a tanács itt a házépítést, mert megnőtt a telek ára. Eltemette a szocializmus a nádfedeles világ romantikáiét a tanyabokrokban. Ezek az evek új idők hidjain ívelnek keresztül a tirpákok életében is. Farkas Kálmán A. S. Tahi László: Daliás idők (1048—1948) (Történelmi visszapillantás — karcolatokban)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents