Kelet-Magyarország, 1969. augusztus (26. évfolyam, 176-201. szám)

1969-08-01 / 176. szám

S oíöal KELFT-MASVAROKSZAe f969. augusztus !. Varsó hősei Külpolitikai összefoglalónk i§ Kiesi Mger botrányos nyilatkozata # Az olaszok Defregger kiadatását követelik Varsó, az ősi város, Euró­pa kultúrájának egyik te­remtő műhelye, a tudomá­nyok és művészetek otthona 1939 szeptember 27-én a fa­siszta csizmák talpa alá ke­rült. A Wehrmacht páncélo­sai mögött elözönlötték Var­sót a „sondergruppék” farka­sai, s megkezdődtek a lakos­ság szörnyű szenvedései. A horogkeresztes banditák 1943 április végén, június elején halomra gyilkolták a gettó lakóit, majd az 1944 augusz­tus elsején felkelt lakosság ellen folytattak népirtó há­borút. A varsóiak hosszú he­teken át csodálatos hősies­séggel kü-döttek a fasiszták legmodernebb fegyverei el­len a barrikádokon. Kiöm­lött vérük hozzájárulás volt Lengyelország és Varsó újjá­születéséhez. Mégsem kellett volna any- nyi vérnek elfolynia és oly iszonyatos pusztulásnak be­következnie. Sajnos, a felke­lés időpontját a Londonba te­lepedett lengyel emigráns kormány határozta meg, anélkül, hogy tervét egybe­hangolta volna a szovjet 1. belorusz front helyzetének tényleges lehetőségeivel. A kellően elő nem készí­tett küzdelem 1944 október 2-án a fasiszták győzelmével végződött. Hitler parancsára a város lakónegyedeit, ipar­telepeit földig lerombolták, lakóit legyilkolták vagy el- Tiajtották. Amikor a szovjet hadseregnek és a Szovjet­unióban megszervezett len­gyel haderőnek 1945 január­jában sikerült a lengyel fő­város területére nyomulnia, a hadijelentés ezzel a meg­rendítő mondattal zárult: „Varsó elpusztult.” A tanulságok világosak: Varsó népe hős volt a fel­kelésben, a helytállásban, majd hős az újjáépítésben is. Varsó immár nem halott vá­ros, sőt élőbb, mint valaha. Elbukásának és felemelkedé­sének története pedig minden nép tanítója. Két botrány robbant ki Nyugat-Németországban es körül, amelyre odafigyel a világközvélemény. Az egyik már hetek óta mindjobban dagad, a másik friss, csütör­töki keltezésű. Az új bot­rányt egy Kiesinger-nyilatko- zat váltotta ki, amelyet a 5-Uhr Blatt című lugwigsha- feni lap közölt. Günther Die] bonni kormányszóvivő kije­lentette ugyan, hogy a kancel­lár nem adott publikálásra engedélyezett interjút a lap­nak — ám az újságban közölt Kiesinger-kitételeket nem cá­folta! Eszerint ugyanis a nyugat német kormányfő azt mondta, hogy bár az NPD-ben vannak újnáci erők, a párt egészében azonban „természetesen” nem neonáci! Óriási felháborodást keltett ez a megállapítás vi­lágszerte. hiszen mindenki tudja, hogy az NPD igenis újfasiszta párt, amely szinte tételről tételre védelmezi, rehabilitálja és próbálja új­ra kolportálni a hitleri fasiz­mus egész ideológiáját. A nyugatnémet szociáldemokrata Szíriái támadás Damaszkusz: A szíriai légierő vadászgé- pei és vadászbombázói csü­törtökön magyar idő szerint 11 órakor támadást intéztek a Hermonó-hegyen levő izra­eli katonai állások ellen. Da- maszkuszban egy katonai szó­vivő kijelentette: „az akció válasz volt az ellenséges re­pülőgépek szerdai támadásá­ra, aníélynek során sok Szí­riái katona megsebesült.” párt sajtónyilatkozatban szó­lította fel Kiesingert, határol­ja el magát az interjútól. (Bár ez csak utólagos szép­ségtapasz lenne, hiszen a kancellár csakugyan mondta a lapnak, amit az megírt, csupán a közlésre nem adott — állítólag — engedélyt.) Az SPD e nyilatkozatában egyéb­ként le is szögezi: „Az NPD antidemokratikus, új náci, jobboldali párt, dicsőíti a nemzeti szocialista eszmé­ket.” Dehát csakugyan olyan nehéz lenne megkülönbözte­tést tenni nácizmus és nem nácizmus között csupán azért, mert majdnem negyedszázad eltelt Hitlerék bukása óta? A másik botrány éppenséggel nem erre vall. A Defregger- botrányra gondolunk, amely most újabb csúcspontjához ért. Egyfelől: az NSZK-ban végleges felmentést akarnak adni a hajdani véres kezű náci katonatisztnek, aki most München segédpüspöke, s akit püspökké akarnak ki­Prága: A CSKP KB elnökségének csütörtöki ülésén GustávHu- sák, a CSKP KB első titkára beszámolt bulgáriai látogatá­sáról és Kádár Jánossal, az MSZMP KB első titkárával Budapesten folytatott meg­beszéléséről. Az elnökség megelégedéssel állapította meg, hogy ezek a megbeszé­lések. -jelentősen hozzájárul­tak a két baráti országgal és párttal fennálló kapcsolatok megerősítéséhez. nevezni.' Másfelől: Filetto olasz falu lakossága (itt kö­vette el véres tetteit Defreg­ger a második világháború alatt) a papi reverendát öl­tött egykori hóhér kiadatását kéri Bonntól. A falu lakosai­nak kérelmét az Aguilai Köz­ségi Tanács is támogatja és ez. mint Rómában megállapít­ják, nagy súlyt ad a kiadatási kérelemnek: az ügy valószí­nűleg a kormány elé kerül. De milyen kormány elé? Mert az olasz kormányválság immár 26 napja tart, s Ru­mor kijelölt miniszterelnök még mindig a tárgyalások stá­diumában van. Úgy tűnik, a jobboldal el akarja kerül­ni. hogy a kormányalakítási nehézségek miatt úi választá­sok kiírására kerüljön a sor, mert attól tart, hogy az eddi­ginél is jobban megerősítené az Olasz Kommunista Pártot. A kereszténydemokraták lát­hatóan belefáradtak a közép­bal-koalíciós tárgyalásokba és már most önállóan szeret­nének kormányt alakítani. Am megoldása még mindig nincs a válságnak. Az elnökség elítélte a szo- cialístaellenes, jobboldali és szovjetellenes erők kísérlete­it, amelyek feszültséget pró­bálnak a társadalomban elő- idézni és hátráltatják a po­litikai konszolidáció folya­matát. Meggyőződését fejezte ki az elnökség, hogy a párt- szervek, a felelős funkcioná­riusok az állami, gazdasági és társadalmi szervek — a lakosság túlnyomó többségé­nek támogatásával — meg- őrzik a közrendet és biztosít­ják a nyugodt munkához szükséges feltételeket. Szihanuk le akar mondani I CSKP KB elnökségének ülése Phnom Penh (MTD: Norodom Szlhanuk herceg csütörtökön a kambodzsai nemzetgyűlés előtt kijelen­tette, hogy le akar mondani államfői tisztségéről, és funkcióit egy „kormányzóta­nácsra” ruházza át. Közölte ugyanakkor, hogy elfogadta Perm Nouth miniszterelnök lemondását. Szihanuk meg akarja tar­tani a szocialista népi közös­ség (szangkum) elnöki tiszt­ségét. Ez a párt Kambodzsa lakosságának 90 százalékát tömöríti soraiba. Szihanuk döntéseit azzal indokolta, hogy Kambodzsa történelmének rendkívül vál­ságos korszakát éli. Ennek okai: — a rendkívüli szárazság, amely az ország rizshozamá­ban egymillió tonnás veszte­séget okozott; — az amerikai légierő gé­pei által leszórt lombtalanító vegyszerek, amelyek 15 000 tonnával csökkentették a gu­miültetvények termését; — a politikai válság, amellyel az országnak szem­be keU néznie. Kampala (MTI): VI. Pál pápa csütörtökön, magyar idő szerint 13 órakor Kampalába, Uganda főváro­sába érkezett. A repülőtéren dobszóval és énekkel több száz Uganda! fogadta a 71 éves katolikus egyházfőt, akinek ez nyolcadik külföldi útja. A katolikus egyházfő részt vesz az afrikai püspökök ér­tekezletének záróülésén. Nemzetközi szempontból nagy érdeklődést kelt az a lehető­ség, hogy a pápa esetleg köz­vetít a nigériai polgárhábo­rúban. A pápa különgépén utazó újságírók előtt Giovanni Ebenelli, a Vatikán állam­titkárhelyettese elmondotta: VI. Pál a tervek szerint pén­teken este találkozik a ni­gériai szövetségi kormány és Biafra megbizottaival. A pápa — mondotta — hajlan­dó bármilyen kezdeménye­zésre a polgárháború befe­jezése érdekében, és ha szük­séges, kész meghosszabbítani ugandai tartózkodását. „Egy hónapig Is marad, ha kell” — mondta Mosingor Benelli. Ötven éve történt Á dicsőséges 133 nap 1919. augusztus 1-én Peidl Gyula vezetésével úgyneve­zett szakszervezeti kormány lépett a munkáshatalom őrö­kébe és első manifesztumá- ban olyan látszatot iparko­dott kelteni, mintha csupán kormányváltozásról lenne szó, • nem pedig rendszervál­tozásról. Peidl hangsúlyozta: „kishitűségre nincs okunk. Erősen tartjuk a Tisza-fron- . tot”. Hamarosan bebizonyoso­dott azonban, hogy Peidl. Pe- yer és Haubrich kormánya a tanácshatalom felszámolására vállalkozott. Mi történt? Mi­ként vált ez lehetségessé? A magyar proletariátus 133 napos uralmának nem volt olyan időszaka, amely ne kényszerült volna szinte ere­jén felüli helytállásra. A győzelmüket biztosítani aka­ró nyugati imperialisták is- merték a magyar proletárfor­radalom jelentőségét. Tud­ták, hogy a Magyar Tanács- köztársaság Marx és Lenin eszméinek zászlóvivője a Du­na völgyében, sőt egész Kö- zép-Európában, s végleges győzelmével elősegítené a világforradalom terjedését. Elhatározták, hogy megsem­misítik, s minden eszközt be­vetnek ellene. Eszközeik pe­dig bőven voltak. Blokádjuk elzárta Tanács- Magyarországot az élelmisze­rektől. ruházati anyagoktól, gyógyszerektől, az ipar leg­fontosabb nyers- és segéd- anyagától. Katonai intézke­déseik 1200 kilométer hosszú arc vonal megvédésére kény­szerítették a munkásság szí- ne-javát a csehszlovák, a ro­mán, a délszláv és az inter- venciós francia csapatok el­len. Ezzel a szakmunkások tízezreit vonták el az üzemek- bői, a termeléstől. Politikai­lag támogatták, sőt pénzelték a hatalmukat veszített ural­kodó osztályokat, s azok el­lenforradalmi szervezeteit, a Bécsben működő Anti bolse­vista Comitét. a szegedi el­lenforradalmi kormányt és az országban 1 lappangó illegális csoportokat. Ez a magyaráza­ta. hogy a klerikális támoga­tást élvező monarchists tisz­tek vasutassztrájkot szer­vezhettek a Dunántúlon és fegyveres lázadást robbant­hattak ki Pest megyében és magában a fővárosban is 1919 júniusában. Ellenforradalmi mesterke­déseiknek kedvezett a cent­rum „irtózása” a forradalmi erőszaktól, az ellenforradal­márok elleni erélyes fellé­péstől. Ebben a légkörben Böhm és társai már 1919. má­jus 1-én kapitulációt követel­tek. de a munkásosztály má­jus 2-i nem-je és az ezt kö­vető győzelmes északi had­járat óriási sikerei taktikai meghátrálásra kényszerítette őket. Clemenceau azonban, mint tapasztalt imperialista méregkeverő, csalárd Ígére­tekkel rávette a Forradalmi Kormánvzótanácsof az északi hadjárat befejezésére. a felszabadított területek ki­ürítésére. az általános vissza­vonulásra. Cserébe a blokád enyhítését, a tiszántúli román megszállás feloldását és a bé­ketárgyalásokon való részvé* tel jogát ígerte. Ámde vala­mennyi Ígéretét megszegte, a visszavonulás pedig a Vörös Hadsereget és a hátországot egyaránt demoralizálta. Stromfeld, a győztes had­vezér elkeseredetten lemon­dott, Böhm pedig az ellenfor­radalom titkos reménységét, Juliért neveztette ki a he­lyébe. Ez az új vezérkari fő* nők kezdeményezte azután a július 20-i tiszai offenzivát, de sem kellő támadóerőről, sem kellő mennyiségű hadi­anyagról és megszervezett trénről nem gondoskodott, el­lenben haditervét az ellenség kezére juttatta. Árulása kö­vetkeztében a Vörös Hadse­reget 1919 július végére súlyos vereség érte. Súlyos, de nem tel ies mértékben végleges. Peyer, Peidl, Haubrich, Böhm éppen az újrakezdés mindén lehetőségének meg­akadályozására — hátba tá­madta a munkáshatalmat. Titkn«; tárávalnsop-nn koldult ki az antanttól egy átmeneti szakszervezeti kor­mány elismerésére. Az Ígéret birtokában idehaza kenyeret, ruhát, cipőt, munkát igér- tek a kiéhezett és lerongyoló­dott tömegeknek. Felesküd­tek a munkásjogok védelmé­re, s fogadkoztak, hogy ural- műk esetére az antant leál­lítja a román előnyomulást és Budapest szabad marad, így aztán a külső nyomás és a belső aknamunka juttat­ta hatalomra az árulókat. A „szakszervezeti” kor­mány mindössze 6 napig ma­radt uralmon, mert a roma- nők mégiscsak megszállták: Pestet, s ez lehetővé tette Friedrích ellenforradalmi puccsát. a fehér uralom ha­talomátvételét. Hat nap alatt azonban Peidl miniszterei* nők, Peyer belügyminiszter és Haubrich „Budapest vá­ros teihatalmú diktátora” el- végezte a szennyes munkát. Feloszlatták a Vörös Őrséget# lefegyverezték a munkásosz-: tályt, szabadon engedték az ellenforradalmárokat és kezd«» ték lecsukni a kommunista- kát. Újjáalakult a régi rend* őrség, s az egész burzsoá el- nyomó gépezet, megsemmi­sültek a Tanácsköztársaság munkásvédő rendeletéi és visszaállt a burzsoá tulaj doh-» rendszer a gazdasági élet minden vonalán. A háztulaj­donosok ismét emelhették a lakbéreket, a földbirtokosok ismét kizsákmányolhatták a parasztot, a munkások elve- szítették kivívott jogaikat. A „szakszervezeti” kormány kaput nyitott az ellenforra- dalomnak. „Rettenetes áruj lás történt” — állapította meg ezután a Komintern kiáltvá­nya. Valóban. A történetin azonban 1945. április 4-én igazságot tett véglegesen. Földes Mihály ■ 1 ' '■» Választási belbarcok az NSZK-ban Különös megegyezést kötöt­tek egymással a nyugatné­met közvéleménykutató inté­zetek. Megállapodtak abban, hogy szeptember 28-ig, a nyugatnémet választások nap­jáig nem hozzák nyilvános­ságra kutatásaik eredményét. Csak olyan „megrendelők­nek" hajlandók kiadni az eredményt, akik kötelezettsé­get vállalnak a titoktartásra. Ez a megegyezés — amely­be a jelek szerint a „nagy- koalíció' mindkét pártja is beleegyezett — azt mutatja: a kereszténydemokraták és a szociáldemokraták egyaránt „szoros versenyre” számíta­nak szeptemberben. Ügy tű­nik azonban, hogy ez az egyetlen megállapodás, ame­lyet az ismét választási el­lenféllé változó két kormány­párt egymással kötött! A szeptemberi választások előtti „politikai öldöklés” már megkezdődött és számos kér­désben összecsapott a CDU,/ CSU és a szociáldemokrácia Álláspontja. Ezekben a napokban a leg­közvetlenebb összeütközés a márka felértékelésével kap­csolatos. A szociáldemokra­ták támogatják Schiller gaz­dasági miniszternek azt az álláspontját, hogy még a vá­lasztások előtt végre kell haj- tania a márka felértékelését. E mögött az húzódik meg, hogy a márka felértékelése — amelyet az Egyesült Álla­mok, Anglia és Franciaor­szág egyaránt kíván —gyor­san és látványosan megjaví­taná az NSZK kapcsolatait ezekkel az országokkal. A szociáldemokraták ily módon a választások előtt úgy lép­hetnének fel, mint az NSZK és a három nyugati nagyha­talom zavartalan viszonyának helyreállítói és ápolói. A CDU/CSU (élén Strauss pénz­ügyminiszterrel és körével) ugyancsak választási okokból hevesen ellenzi a márka fel- értékelését. Mindenekelőtt azért, mert a márka árfolya­mának ilyetén megváltozta­tása olcsóbbá tenné a kül­földről érkező mezőgazdasági cikkeket és összeomlással fe­nyegetné a parasztgazdasá­gok termelését támogató szubvenciós rendszert. Ez az­zal a veszéllyel járna, hogy a CDU/CSU (gzen belül és mindenekelőtt a Strauss „há­zi hatalmát” jelentő bajor CSU) elvesztené a paraszti szavazatokat. E pillanatban a valószínű­ség az, hogy a CDU/CSU ál­láspontja győzedelmeskedik és a választásokig érintetlen marad a márka árfolyama. A második nagy, kulisszák mögötti harc a külpolitikai vonalvezetés árnyalatai körül bontakozott ki. Az „árnyala­tok” szót azért kell hangsú­lyozni, mert a politika alap­vető kérdéseiben nincs lénye­ges eltérés a két nagy koalí­ciós párt között. A nyugatnémet külpoliti­kát az utóbbi időben jelen­tős vereségek érték. Ilyen volt mindenekelőtt a Hall- stein-doktrina összeomlása az arab országok frontján. Közismert, hogy Egyiptom­mal az élen öt arab ország is­merte el diplomáciailag az NlTK-t A két nagy párt kö­zött a harc voltaképpen azért folyik, hogy „kinél marad a Fekete Péter”. Azaz végső soron kit lehet felelőssé ten­ni a nyugatnémet külpolitika kudarcaiért. Brandt és a szo­ciáldemokraták kétségkívül hajlékonyabb magatartást foglalnak el az úgynevezett „keleti politika” kérdéseiben, mint a nacionalista-revan- sista érzelmekre erősebben apelláló CDU/CSU. Fő vona­luk ezért az, hogy Brandt „új keleti politikája” a keresz­ténydemokraták nyomása és szabotázsa miatt nem ért el megfelelő eredményeket. A másik oldal érvei persze ké­szen állnak: a CDU/CSU ar­ra hivatkozik, hogy a külpo­litika irányítása Brandt sze­mélyében a szociáldemokra­ták kezében van, tehát ők fe­lelősek mindenért. A közvet­len választási harcon túlme­nően e külpolitikai vita leg­főbb tanulsága az, hogy az NSÄK-ban a Szovjetunióhoz és a kelet-európai országok­hoz fűződő kapcsolatok fe­szültségeinek megoldatlansá­ga vált az első számú és leg­fontosabb problémává. A gazdasági és külpolitikai kötélhúzás mellett szabályos választási taktikázás is fo­lyik, amelynek középpontjá­ban a választási törvény re­formjának vitája áll. A ke­reszténydemokraták állás­pontja e pillanatban az, hogy szükség esetén hajlandók tovább folytatni a „nagykoa­líciót”. Ez a „szükség ese­tén” arra az esetre vonatko­zik, ha nem tudják megsze­rezni az abszolút többséget és olyan kicsiny lesz a kü­lönbség a két nagy párt kö­zött, hogy a szociáldemokra­ták nélkül nem tudnak kor­mányozni. Ugyanakkor azonban Kiesinger és más keresztény- demokrata vezetők céloztak arra, hogy 1973 (tehát a kö­vetkező választások) után semmiképpen sem hajlandók a nagykoalíció fenntartására. Közben szeretnék megváltoz­tatni a választási törvényt. A Jefenlegi törvény lényegében a szavazatok aránya alapján osztja el a mandátumokat. A tervezett változtatás a több­ségi elvet vezetné be, hozzá­vetőlegesen az angol minta szerint. Ez elsöpörné a kis pártokat és egyengetné az utat egy angol típusú két­párti szisztéma felé. Valószí* nűnek látszik, hogy ha a ke­reszténydemokraták netán 51—52 százalékos, tehát ab- szolút többséget szereznének, akkor nyomban a választá­som után kierőszakolnák a választási törvény megváltoz­tatását. A szociáldemokraták egy árnyalattal még gyengébbek* nek tűnnek a CDU/CSU-nál. Ezért csak két lehetőség áll előttük. Vagy ismét gyen­gébb résztvevői lesznek egy „nagykoalíciónak”; vagy pe­dig — ha a választási ered* mények ezt lehetővé teszik — megkísérlik a szabad de­mokrata párttal (FDP) együtt egy „kiskoalíció” létrehozá­sát. Ehhez azonban arra van szükség, hogy ne Idege­nítsék el maguktól a szabad demokratákat. így a választá­si törvény ügyében a szo­ciáldemokraták keze meg van kötve. Szeptemberig a belharcok előreláthatóan folytatódnak, sőt élesednek. A valószínű­ség azonban az, hogy a dol­gok logikája mindkét nagy pártot a jelenlegi, vetélke­déssel átszőtt szöveti,-'g fenn* tartása felé sodorja. g. e, VI. Pál pápa Kampalában

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents