Kelet-Magyarország, 1969. július (26. évfolyam, 149-175. szám)
1969-07-04 / 152. szám
1*09. ífflíus 1. fcELET-MAeYÁSÖlöfAí? 4 eMa' Szövetkező szövetkezetek Ma már nem megy újdonságszámba, ha arról hallunk, hogy két vagy több termelő- szövetkezet összefog és közösen épít korszerű sertéstelepet, hűtőházat vagy a társulás valamelyik formájában együtt értékesíti áruit. Más célú, de lényegileg azonos együttműködés alakult ki már sok helyen a fogyasztási szövetkezetek között is. A kisipari szövetkezeti hálózatban szintén vannak példák a gazdasági kapcsolatok erősítésére, különféle feladatok közös megoldására. Sőt, mind gyakoribb az is, hogy másmás rendeltetésű szövetkezetek vesznek részt a közös vállalkozásban. Főként a mezőgazdasági szövetkezetek gazdálkodásában figyelhető meg az az új vonás, hogy állami vállalatokkal — konzervgyár, pincegazdaság, baromfifeldolgozó üzem stb — és állami gazdaságokkal egyesítik erőiket. A termelés és a kereskedelem korszerűsítése, az utóbbi években meggyorsult fejlődése, s gazdaságirányítási rendszerünk szükségessé, illetve lehetővé tette az ilyen kooperációkat. Elsősorban a tsz-eknél van kiemelkedő jelentőségük, mert népgazdaságunk nagy, befejezetlen beruházása, a szocialista mezőgazdaság, rengeteg befektetést igényel. Arra csak kevés közös gazdaság képes, hogy a saját erejéből és a megszerezhető hitel segítségével maga építsen szakosított, modern állattenyésztő telepeket, s valósítson meg más ugyancsak költséges beruházásokat. Annak viszont nincs értelme, hogy mindegyik tsz külön- külön törekedjen létrehozni azt, amit közösen ésszerűbben, gazdaságosabban és hamarabb tető alá lehet hozni. Felvetődött mindezzel kapcsolatban az a nézet is, hogy leghelyesebb, ha egyesülnek a tsz-ek, mert akkor nem kell semmiféle társulásról, kooperációról gondoskodni, hiszen maga a megnövekedett társas gazdaság úgy intézi ügyeit, ahogyan legjobbnak látja. Nyilvánvaló azonban: attól nem lesz több anyagi eszközünk, mert mammutgazda- ságokat alakítunk ki. Pénz, építőanyag, beruházási kapacitás annyi van, amennyi. Ezen semmit sem változtat az, hogy a tsz-ek átlagos területe —' mondjuk — háromezer vagy tízezer hold. Bizonyos méreteken felül már kizárólag gazdasági szempontból sem kell — sőt: nem is helyes — a méretek további növelésére törekedni. Hazánkban már kialakultak azok a mezőgazdasági nagyüzemi méretek, amelyek a világ legfejlettebb technikáját is képesek befogadni és eredményesen használni. Van azonban más megfontolni való is. Az, hogy minél nagyobb területű és taglétszámú a tsz, annál nehezebben látják át a tagok az egész gazdaság munkáját, életét. Márpedig alapvető követelmény, hogy a tagok, a tsz tulajdonosai, ismerjék szövetkezetük helyzetét,' gazdálkodását, s meg tudják ítélni, hányadán vannak. Enélkül lehetetlen, hogy alapos véleményt mondjanak saját gazdaságukról, s érdemben, tényleges gazdaként határozzanak a szövetkezet valamennyi lényeges ügyében. A szövetkezetek gazdasági együttműködésének az a módja, hogy egyik résztvevő tsz sem adja fel önállóságát, de a külön-külön szerény gazdasági erőit egyesíti, módot ad korszerű beruházásokra. A lényeget tekintve ugyanerről van szó más típusú szövetkezetek, illetve szövetkezetek és állami vállalatok kooperációja esetén is. Tévedés lenne persze azt gondolni, hogy a társulások, közös vállalkozások vagy vállalatok mentesek bizonyos veszélyektől. Ha nem ügyelnek rá, akkor elkülönülhet létrehozóitól, fenntartóitól a közös vállalkozás. Fölébe nőhet a szövetkezeteknek, ami súlyos hiba lenne, mert gyengítené vagy kizárná működésének társadalmi irányítását, ellenőrzését, ami ebben az esetben a benne részt vevő szövetkezetek háttérbe szorítását jelentené. Ma még van néhány olyan akadály, ami nehezíti a nem azonos rendeltetésű szövetkezetek gazdasági együttműködését, főként pedig szövetkezetek és állami vállalatok kooperációját. Ezek az akadályok elsősorban abból adódnak, hogy a szövetkezeteket, illetve a vállalatokat érintő pénzügyi, s a gazdálkodásra vonatkozó egyéb jogszabályok nincsenek teljes összhangban egymással. Leginkább az állami vállalatoknak okoz ez nehézséget, mert a rájuk érvényes rendelkezések egyike-másika még nem teszi lehetővé, hogy ésszerű gazdasági együttműködést valósítsanak meg szövetkezetekkel. Meggyorsítja az egészséges fejlődést, ha mind a szövetkezetek mind az állami vállalatok igyekeznek minél előbb pontosan felmérni, — és erről az irányító fórumokat tájékoztatni —, hogy milyen gyakorlati problémákkal találják szemben magukat, amikor közös vállalkozásba akarnak kezdeni. Jó szolgálatot tesznek ezzel, mert megkönnyítik a még rendezetlen kérdések tisztázását, s olyan intézkedések kidolgozását, amelyek előbbre viszik jól átgondolt, közigazgatásilag megalapozott, az egész népgazdaságnak is hasznos kooperációk ügyét. (G.) Cél; félmillió négyzetméter radiátor Nagyarányú befektetések Kisvárdán Műszaki fejlesztés saját erőből is — külföldi ten czóL közreműködése — A tárlatban: automatizálás (Munkatá rsunk tói.) Megkerestük Budapesten az öntödei Vállalat gyárfejlesztési főosztályának vezetőjét, Csapó Sándort, hogy tőle kérjünk választ a kisvárdai üzem fejlesztéséről. Bevezetőben elmondotta, hogy az 1930-ban alakult Vulkán vasöntöde a helyiipari igények kielégítésére szolgált. Gyártmányai között különféle csőszerelvényeket és egyéb használati tárgyakat készítettek. A vállalatok összevonásával 1963-ban került budapesti irányítás alá. — Mit jelentett az ösz- szevonás és a pesti irányítás? — Az első két-három évben, így 1964—65—66-ban csak a felmérést tudtuk elvégezni és első lépésként a dolgozók munkakörülményeinek javítását tűztük ki célul, így a szociális létesítmények elkészítése, majd a megmunkáló csarnok bővítése készült el. Körülbelül két és fél millió forintot fordítottunk arra, hogy célgépek beállításával emeljük a radiátorgyártást. A kisvárdai üzemegységünk dolgozói, műszaki vezetői maguk is sokat tettek azért, hogy üzemük fejlődjön. Speciális automatákat terveztek és készítettek A régi formázó gépeiket kicserélték, szám szerint nyolc darab új félautomata gépet kaptak- Ez a beruházás újabb hárommillió forintot jelentett. A gépi beruházásokon túl az épületek bővítésére, felújítására négymillió forintot költöttünk. Ennek tudható be, hogy termelésük 270 000 négyzetméter radiátorra emelkedett, amely mintegy 9000 tonna súlynak felel meg. VÁROS A FALUBAN Talán kevesen tudják, hogy Bogdány — mai nevén Nyír- bogdány — az 1700-as években mezőváros volt. Mostani évszázadunk elején, 1904- ben épült a galíciai olajmezők finomítására a Czwiber- féle petróleumfinomító. Azóta Nyírbogdány és a finomító sorsa egy kicsit összefonódott. Ma már ipartörténeti érdekesség, hogy 1922- ig mindössze huszonöt munkással dolgozott a kis üzem, majd Bartha Béla vegyipari részvénytársasági vezérigazgató 5 millió koronáért megvásárolta, 30 millióból helyrehozatta és évente 5 ezer tonna nyersanyagot dolgozott fel. A petróleumon kívül gázolaj, benzin, kocsikenőcs, bitumen, fűtőolaj készült Nyírbogdányban. Jönnek a környékbeliek is Az idősebb munkások még emlékeznek az 1938— 45 közötti évekre, amikor hadiüzemmé nyilvánították. 1944-ben a berendezések egy részét a dunántúli Fel csúfra szállították, hogy onnan Németországba induljanak a vagonok. De erre már nem volt idejük a gyárrablóknak így maradt meg Nyirbog- dánynak, a felszabadulás után korszerű berendezéseke- kapott, s mind több parasztból lett munkás kapott helyet a kőolajfinomítóban. Az évek során a gyár körül «gészséges új lakótelep nőtt — „Szívesen jövünk, mert fürödni is lehet“ — Nem csak munkát, kultúrát is ad a gyártelep — Eltüntetni a különbséget ki, ahol hétszázan találtak otthonra. De a gyár — mint egy darab város a faluban — nem csak munkát ad az embereknek, hanem kultúrát is. Csaknem félmillió forintos költséggel üzemi művelődési ház épült, ahol együtt szórakoznak a munkások a környéken lakó tsz-tagokkal, alkalmazottakkal, értelmiségi dolgozókkal. Sőt, a közeli — kéki, demecseri, kemecsei és más — községekből is eljönnek a színházi előadásokra, klubestekre, és természetesen az üzemi bálra is. Egy kicsit a község és a környék kulturális centruma is lett a gyár. Az üzemi klubban jól megférnek egymással a különféle érdeklődésű munkások, műszakiak. Aki a zenét kedveli, éppúgy otthon érzi magát, mint a szép- irodalom megszállottja. Itt gyakorolnak a szavalok, a kamarazenekar tagjai. A könyvtár ötezer kötetes — csaknem minden harmadik dolgozó beiratkozott olvasó. De akadnak külsősök is, a gyártelepi utcákból. F3«ecbn«/őgus és kultúros — Szívesen jönnek hozzánk a Dérjj^ Színház művészei is — mondja Major Béla főtechnológus, a művelődési ház tiszteletdíjas vezetője. Tárgyilagosan hozzáteszi : nemcsak a hálás közönség miatt, hanem azért mert előadás után a színészek le tudnak fürödni a művelődési házban... Ez is számít! A színházi előadások legtöbbször ráfizetésesek, a háromszáz hely nem mindig foglalt. De az ezer-ezerötszáz forintos „deficit” nem keseríti el a gyár vezetőit, nem mondanak le a színházi élményről. Rendszerint az üzemi bálokon „összetáncolják” ezt a ráfizetést. Ugyanis a 25 ezer forintos üzemi és a 30 ezer forintos szak- szervezeti támogatás mellett a bálok bevételei jelentik a művelődési ház évi forrásait. Berendezési tárgyakat nem nagyon kell venniük, erről az üzem gondoskodik. Nem sajnálják a gazdasági vezetők a pénzt a kultúrától, látják: van értelme a támogatásnak. És annak nemcsak a gyári dolgozók látják hasznát, az egész község és a környék lakói is. írók, művészek vendégeskednek Nvir- bogdányban, találkoznak az üzemi munkásokkal, beszélnek műveikről. Minden szabolcsi festőművész kistár tatát megrendezik: legutóbb Pál Gyula munkáit ismerték meg, következnek a többiek. Felfedezni a megyét Ajánlatokat, ötleteket kérnek a munkásoktól, a község lakóitól. így soha nem szürkülnek el a programok, nem egy szűkebb kör vesz részt a művelődésben. Legutóbb így került sor a kétnapos megyei körútra, melyen negyvenen vettek részt. Ne csak beszéljünk róla, hogy ismerjük meg a megye nevezetességeit — vélték. És autóbusszal megnézték a műemlékeket. Hogy élményszerű legyen, előtte diafilmes előadáson a művelődési házban tették meg az utat, így kaptak kedvet az autóbuszkiránduláshoz. Ebben az évben köszöntik a nyírbogdányiak a község 750 éves jubileumát. A nyáron kulturális események követik egymást, szeretnék jobban megismertetni ezt az ősi szabolcsi települést a megyével. Ehhez a gyártelep és a munkás művelődési ház is hozzájárul. Egyre nagyob- bítja a várost a faluban, hogy eltűnjék a különbség (PC) — Milyen lehetőséget látnak a továbbfejlesztésre? — Az 1968-ban végzett vizsgálat bizonyította, hogy a továbbfejlesztés csak akkor képzelhető el, ha további segítséget nyújtunk. így a homokkeverő berendezések felújítása, a géppark jobb kihasználása lehetővé teszi az évi 330 000 négyzetméter radiátortest gyártását. A KGM műszaki osztályának segítségével olyan műszaki tanulmányterveket készítettünk, amely például a visszatérő homok hőmérsékletét csökkenti és az így megnövekedett forgási sebesség a hűtéssel kisebb selejtveszélyt rejt magában. Az újonnan épülő homokmühöz hozzácsatlakozik az új korszerű épület is. Ezzel természetesen korszerűsíteni kell a szállítást, amely végső soron maga után vonja a nehéz fizikai munka csökkenését is. — Mikorra valósulhat meg ez a terv? — A rendelkezésünkre álló fejlesztési fedezet mintegy ki- lencvenmillió forint és mi szeretnénk, ha ez a korszerűsítés 1970—71-ben befejeződnék. A kisvárdai üzemegységünk radiátortermelése 1971- re elérheti az 500 000 négyzet- métert. Az országban, a felmérések alapján 550—600 000 négyzetméter radiátorra van szükség. Mi igyekszünk lépést tartani az igények növekedésével és úgy érezzük, ez a termelésnövekedés már nem csak a hazai, de esetleg exportigényeket is kielégíthet. — A távlati fejlesztésről hallhatnánk-e valamit? — A korszerű építkezések, a lakásépítés üteme, a fűtőtestek iránti keresletet is növeli. Ezért a távlati fejlesztési tervünkben szerepel a kisvárdai öntöde továbbfejlesztése. Eredményes tárgyalásokat folytattunk a lengyel Centrozar külkereskedelmi tervező intézettel, amely a meglévő volt temperöntödét is a radiátorgyártásra állítja át. Ez a fejlesztés 220—250 millió forintot igényel, ezzel viszont a termelés duplájára növekszik. Itt már teljesen automatizált gépeket alkalmaznánk a legkorszerűbb technológiával. Mi bízunk benne, hogy terveink „zöld utat” kapnak, és megvalósul ez a fejlesztés — fejezte be nyilatkozatát Csapó Sándor főosztályvezető. W.) Szeberényi Lehel: Egy láda sör m yaralóhely. A kertekig ben elevenség, a táj kovácsolástól zeng, mindenütt magánépitkezés. Autók feílábbal a járdán. A tulajdonosok tréningben, atlétatrikóban, szemellenzős vászonsapkákban, tevékenységi láztól buzognak. Ásó, kapa a kezükben, nyesőolló, gereblye. Szombat-vasárnap kirázzák magukból, mint valami porzsákból, a főváros hétre való nyűgét. Legalábbis így gondolják, s itt a szennyezetten, kéktiszta levegő alatt terül el álmaik romantikus földje, hol nincs fúrás és nincs gyűlölködés, se csalás, se hamisság, se mószer, ártatlanság honol és béke, és jóakarat és nyugalom. Efféle várakozásokkal bontja a régi kőoszlopot az új telektulajdonos. S minthogy a közút széles szegélye is telkéhez tartozik, kijjebb tolja a kerítést. A szegélyen az utcai nyo- mókút. Azt hogyan tolja arrébb? Arra jön a viztársulat alkalmazottja, kapóra. Mint szakértőtől, kérdi az új telektulajdonos, hogyan kéne a kutat eltolni? — Eltolhatom — mondja az alkalmazott. — Nagyszerű, és mit kér érte? — Egy láda sörért eltolom. 4 víztársulat embere jól- értesült. Tudja, hogy nem kér lehetetlent. Az új telektulajdonos gebines egy árnyékos pesti mellékutcában. — Rendben — mondja a telektulajdonos, már ki is számította, milyen olcsó ez a szomjas munkaerő, százasba se lesz neki. — Fogjon hozzá. Miként e tavaszidöben a friss vízszagra a kút szájához gyűlnek a darazsak, akként sokasodik a segítség a láda sör hírére a kút körül. Húrom csákány kér már helyet, össze-összeakadva, egymásnak koccannak a szűk helyen. Kisvártatva elhallgatnak a csákányok, s a viztársulat alkalmazottja harmadmagával vakarja fejét a telektulajdonos színe előtt. — Baj van. — Kevés a láda sör? — Kevés bizony. Vagy lesz két láda, vagy hozzá se fogunk. — Az előbb egy is elég volt. — Igen, de akkor még nem tudtuk, hogy ott vezet a telefonkábel, ^ ihetetlen bár, de való: a telefonkábel a kút tövében. Az új telektulajdonos saját szemével meggyőződik. — Hát jó — mondja, sejti mér, miként a telket, a romantikát sem adják ingyen. Csengnek, bongnak a csákányok egy darabka ideig. Négyen vannak már. A telektulaj a kert végiben hallja négy közül a negyediket, a nagyhangút. — Tegyen le öt kilót és hozhatja a lábasát. Rövidesen ott állnak előtte. Már fejüket se vakarják, csak orrát túrja a negyedik. — Hat kiló, főnök — mondja —, ez nem megy kevesebbért. A tulaj érti, miről van szó, otthonos e nyelvezet minden ágabogában, a gebinpincéből. De hat pirosat nem fizet, azt nem! —A szennyvíz is ott vezet — mondják. Ez se mese, ez is való. 4 z új telektulajdonos megbizonyosodott, hogy a világ errefelé is éppen olyan valóságos, mint Pesten, Nyoma sincs romantikának. — Nagyszerű — mondja éppen ezért otthonosan. — Eltolatom a kutat hrvetaiot úton.
