Kelet-Magyarország, 1969. július (26. évfolyam, 149-175. szám)
1969-07-27 / 172. szám
Vasárnapi melléklet Pénzzel nem mérhető 16T ét ember helyett is dol- gozott, amikor a kitüntetés érte, hogy befogadták a szocialista brigádba. „Titkát" azonban nem sokáig őrizhette. Mindeddig sikerült úgy intéznie, hogy feleségét vagy valamelyik munkatársát bízta meg fizetése felvételével. Nem ismerte a betűt, nem tudott írni. Nagyon szé- gyellte. S ezt eddig sikerült eltitkolnia. Most attól tartott, ha a brigádban megtudják nem fogadják be, s esetleg miatta kerül veszélybe az újabb, már ezüstkoszorú elnyerése. Itt az volt a szokás, hogy a hó végén a brigádvezető hozta a fizetési jegyzéket, ő volt a „pénztáros”, s a brigád együtt döntött, ki mennyit érdemel. Ö kapta a legtöbbet abban a hónapban. Háromezerkétszáz forintot szavazott meg részére a kollektí- va. Megtapsolták, várták írja alá a jegyzéket. A brigádvezető már számolta a pénzt. de 5 csak nem írta alá. Ekkor tudták meg, hogy analfabéta. A brigád összefogott. felváltva tanították írni-olvasni. Egy év múlva már szépirodalmi regényeket olvasott. Nem került veszélybe az ezüst jelvénv sem. Az ő mellén is ott csillogott a megérdemelt kitüntetés. T"^ivatos manapság han- goztatni. hogy az ember egyedül van, nincs akivel megossza örömét-gondját. nem segítik. Sokszor hallani az elidegenedésről, az elem- bertelenedésről. Vajon fgv van-e? A munkásosztálv és sok szén példával bi- zon.vítiák ennek az ellenkezőjét. Szocialista viszonyaink. erkölcsi normái mind teljesebben kibontakoznak és érvényesülnek. Ismerek egy munkásasszonyt, akinek a férje hirtelen meghalt. Ott maradt albérletben négy gyerekkel. Nem tudta fizetni a magas lakbért. Telket vásároltak részére férjének a munkatársai, dömperesek, darusok, nehéz kezű munkások. aztán pénzt gyűjtöttek, segített a párt- és a szakszervezet, a gazdaságvezetők, s így készült el az új otthon társadalmi összefogással. Gál György háza is leégett. Régen, az úri világban, földönfutóvá vált volna ő és csa- ládja. Brigádvezetője, a kommunista Kucsera András szavára összefogott a brigád, s munkaidő után kilenc ember, párttagok és párton kívüliek láttak munkához, hogy segítsenek az , .elesetten”. Tgv. valóban a bajban lehet csak megismerni, ki az igazi barát, kire lehet számítani, ha segítségre van szüksége az embernek. Ezek a gépjavító vállalati munkások jó példát. mutattak arra, hogy nincs magára hagyatva a munkásember. Az ÉM. Szabolcs megyei Építőipari Vállalatnál az utóbbi két esztendőben az így és hasonló módon segítségre szoruló munkáscsaládók részére 10 kertes kis házat építettek fel a szocialista brigádok. jVem lehet e segítségeknek az értékét pénzzel mér- ni. ebben kifejezni. Hiszen benne van az emberek szívelelke seeitő szándéka, szocialista erkölesisége a kollektivizmus elvének a kézzel fogható megtestesülése, melynek érvényesülését néhányan éppen az új gazdasági mechanizmus viszonyai között kétségbe vonják. Nem igaz az, hogy nincs becsülete a társadalom számára végzett munkának. És nem igaz az sem, hogy most már minden pénzzé válik, s csak forintban gondolkoznak vezetők és dolgozók. Ha ez így lenne, nem segítette volna sok ezret érő munkával a város óvodáinak a felszereié- sét a Mezőgazdasági Gépjavító. A Kert közi, a Malom utcai, a Guszev lakótelepi, az öz közi és a többi óvoda és bölcsőde részére munkások munkaidő után készítettek a kicsinyeknek hintákat, lipikó- kákat, csúszdákat, különböző játékokat, Sóstó részére a kabinokhoz felszereléseket, a parkba vascsövekből kerítéseket, a napfürdőzőknek nyugágyakat. Ki tartja eze- két számon? Mi ez. ha nem a munkások részéről megnyilvánuló lokálpatriotizmus, a városuk szeretete, egy piciny megnyilvánulási formája a haza. a szülőföld szereteté- nek? Lehetne sorolni a példákat a munkásság soraiból, mely azt mutatja, hogy ők ebben is példát mutatnak s míg a kétkedők, pésszimisták azon vitáznak, hogy elidegenedés tapasztalható, addig ők a szocialista humanizmus érvényesítése érdekében cselekednek. A *. egv mindenkiért. s ** mindenki egyért elv a szocialista viszonyaink között érvényesülhet csak igazán. Ezt látjuk kibontakozni, s fokozatosan megvalósulni a munkássáa a szocialista brigádok példáin Farkas Kálmán Estére volt az idq. A napsugarakat már felfogta a nyugati hegygerinc, — rajta a fák, szőlősorok, bokrok, kukoricások tengere — de a belőle áradó melegnek az árnyék sem tudott ellent állam. Terjedt, sugárzott és tovább hevítette az alkonyi levegőt. Kutyánk, a kócos szőrű vén puli, mely láncra kötve a tyúkól környékén teljesit kényszerű szolgálatot, idegen közeledését jelzi. Merőben idegenét, mert nem csak addig ugatott, míg elment mellette az ösvényen, mint a rendes úton járókat szokta, hanem fojtott csaholásávai tovább figyelmeztetett. Olyannyira hogy dorgálásomra sem hagyta abba. Sőt...! Azután vettem észre, hogy s ház mögül, a hegy irányából, két férfi bukkan elő. Kabátjuk vállukra vetve, ingük könyékig tűrve, kalapjuk tarkójukon és a hegyhez nem szokottak módján fújtattak, lihegtek. Arcomról eltűnt a nem kívánatos mosoly, mert az érkezőkben rokont és ismerőst fedeztem fel. A rokon, öcsém volt. Korban az utánam következő fiú, aki a környéken dolgozik valahol. A másik hajdani iskolatársam — együtt jártuk volt a polgárit. Öcsém, aki télen múlt esztendeje járt nálam, váltig restellkedett a feljáró elté- vesztése miatt, azt mondván, hogy akkor másképpen nézett, ki minden. Látszott a ház, nem takartak annyira a bokrok, a fák, de mostan, akár a dzsungel. — Valóban dúsabb a vegetáció a szokottnál — bizonyítottam azonnal. A továbbiakban pedig arra serkentettem őket, hogy pihenjék ki fáradalmaikat — ott vannak a székek, nyugágy is van, ha kell — az elvesztett vízmennyiséget pedig, ha nem esik terhűkre, pótolják. Hbzom a kancsót és ha nem is valami márkára érdemes nedű lesz benne de amint azt- szűkebb hazánkban, Szábólcs-Szatmárban mondani szőkták, meglehet inni ...egyszer. A bűnjel Szót fogadtak. Fenyegetés nélkül, hogy rátok öntöm, ha nem ...aminek negyedóra múlva, az lett a következménye — amikor túl voltunk a család, a rokon, a szomszédok emlegetésén, meg az ismerősök közül ki mire vitte azóta és vihette volna ha —, hogy mégjobban belemelegedtünk. — Emlékszel — kezdte az iskolai dolgokkal barátom — amikor...? — Hát arra — kontrázott azonnal öcsém aki a négy osztályból szintén kijárt egyet — amikor Suhai Eleknek a Ludolf-féle szám helyett a Ludolf-féle sárga virágot súgták? Nem csodáltam az oldott- ságot. Sem a kanyargó szópatak rakoncátlankodását, mert a harmadik fordulónál sem intettek volt le. Egy szóval se mondták, hogy ide ne hozd...! Alkonyodott közbe/n. A szőlőlugas már nemcsak árnyékot vetett az udvar közepét elfoglaló márványkő asztalra. A bokrok megfeketedtek, a völgybe lehúzódott, a sötétségen pedig úgy fogtunk ki hogy a tüzet, aminél a szalonnát sütöttük meg, addig hizlaltuk, míg tábortűzzé nem terebélyesedett. Felesleges lenne szépítget- ni a folytatást de daloltunk is. Elébb csak halkan, szinte szöveg nélkül — ahogy barátom mondta, pianisszi- rnóban — de ebbe is bele- melegedtünk. Tehettük, mert senki nem fejezte ki rosz- szallását a kitekert dallam és a felébe-harmadába elkapkodott szövegek miatt. Legfeljebb a felettünk bolyongó egy-két csillag, de azok is csak hunyorgásukkal. Ez sem volt csoda. Hisz olyan sokat kopott már ami bennünk van! A tűz azonban lobogott. Vörös, fel-fel szökkenő lángokkal — vigyázva azonban, nehogy úgy járják, mint tavaly, amikor hasonló alkalommal a szőlőlugast, Is megkapta a láng — de azért most sem sajnáltam a ráva- lót. Másnap reggél, mire a feleségem kijött, már talpón voltunk. Én, az estiek nyomát ta- karítgattam — hisz a legjobb asszonynak se jó mindent az orrára kötni — a vendégek pedig a hegyre mentek. A reggeli fénynél is hadd nézzék meg a nagy folyót — miként borzong a háta az északi széltől, a homálypalástba burkolt távoli hegyeket, valamint az alattunk húzódó, gazdag völgy- teknöt. Másszówal, ne csak a tegnapi izzadtság maradjon emlékezetükben. Feleségem a tőle megszokott igyekezettel fogott munkához. Kieresztette a kislibákat, adott a kutyáknak stb, de láttam rajta, hogy figyel közben valamit. — Nem volt az este semmi különös? — kérdezte később váratlanul. — Nem... Hogy lett volna — lepődtem meg kissé. — Nem is hőbprögtetek? Csak egy kicsit... Úgy finoman ? Felcsattantam, nekem állott feljebb. — Mit gondolsz, mi vagyunk mi..ó hosszú sörényű huligánok? — válaszoltam ilyenformán és hozzátettem — hogy inni ugyan ittunk de hőbörögni?! — Egyszóval nem? — erőszakoskodott tovább a feleségem. — Mondtam már, hogy ittunk, de tudtuk az eszünket... na! És ekkor,- mint valami bűvész, a háta mögül előrehúzta jobb kezét és ami benne volt, bűnjelként az orrom alá tartotta. Nem vádolt, csak bizonyított vele. Elsápadtam, Mert a kezében lévő valamiben, amikor jobban megnéztem, kisbal- tánk nyelének arasznyi darabkáját ismertem fel. Eny- nyit hagyott belőle a tűz. Nem szóltam, nem tisztáztam magam. Miért is szóltam volna...? Szállási László A kurta kocsma faluja Elek Emil felvétel« Ikerfálunak is nevezik Tu- nyogmatolcsot. Matolcs és Tunyog valamikor külön állt. Ma már nemcsak a nevében, hanem a valóságban is egy község: Tunyogmatolcs. Ki gondolná, hogy már az ősi időkben is híres hely volt. Matolcs — a Szamos jobb partján elterülő település 1387-ben szerepel a korabeli iratokban. Elsősorban erős várának köszönhette hírét. A Matucsinay-család birtoka volt a vidék, azonban 1387- ben a család több tagja „hűtlenség vádjába esvén”. Zsig- mond király ■ megfosztotta őket birtokuktól és Matu- csinay várától. Számtalan ura volt Matolcsnak, köztük a Báthoriak, Bethlenek és a Rákócziak címe díszítette a tekintélyes erősségű várat, melyet azóta elemésztett az idő vasfoga. Korabeli krónikák szerint Matolcs város lakói híres szűrcsapók voltak, céhlevelük 1714-ből való, amikor újabb vásárjogot nyertek. A vármegye is sokszor tartotta itt gyűléseit, így 1669-ben és 1707-ben. Iskolája is híres volt a XVII. és a XVIII. században. négy, de néha hat osztályos is volt, ahol „gim- náziális” tárgyakat is tanítottak. A századforduló táján készült megyei monográfia szerint Matolcs utolsó postája: Tunyog. Tunyogról szűkszavúbb a krónika, kis község a Számos- közben, a Tunyogi család a birtokosa. Luby Lajosnak. Kölcsey Zoltánnak és a Károlyi grófoknak volt itt nagyobb birtokuk. Talán ma már csak a rhegfakult monográfiák emlékeztetik az iker község lakóit a múlt érdekességeire, sőt valószínű, sokan nem ismerik a Szamos menti település több évszázados történetét. Annál inkább szívesen mutatják a kurta kocsma színhelyét, Petőfi itt-tartózkodásával mérik községük múltját. Büszkék erre, hisz a Falu végén kurta kocsma című költemény csendes líraisága. em- berszeretete itt pezsdítette meg szatmári utazásai során a nagy költőt. A kurta kocsma jó néhány emberöltőn keresztül várta itallal a szomjas vándorokat, jóféle étellel, a Szamosból frissen fogott hallal a vásárokra, búcsúkra igyekvőket, postakocsin utazókat és olykor betévedt betyárokat. Egész irodalmi legenda szövődött a kocsmai tartózkodásról az irodalom búvárai, önkéntes amatőrök számtalan változatban pergették vissza a múlt századi életkép egyes mozzanatait, s igyekeztek bizonyítani. valóban áthallat- szott-e a „kurjantáS” a kastélyba, s hogyan is nézegette magát a legendás kocsma a Szamos szép vízében. Jó 20 évvel ezelőtt még a falubeliek közül többen látni veitek azt a mestergerendát, amely a kurta kocsmában támasztotta a mennyezetet, s melyen állítólag Petőfi Sándor ’névé Is be volt vésve. Ma már csak megsárgult fotók őrzik a kocsma eredeti képét, 1910- ben búcsúzott el a falutól és a falu is tőle. „Végelgyengülés ben” pusztult el. Legutóbb Franki bácsi mérte benne a pálinkát, megvolt az egykori kármentő is. amely a kocsmai dulakodásoktól óvta a berendezést, és nem egyszer a csapiáros testi épségét. Halászok hálóit lengeti a szél a Holt-Számos mentén, ahol a kurta kocsma állt, s mely a magyar irodalom egyik kedves emlékhelyét jelöli megyénkben. ; De van más nevezetessége is Tunyogmalolcsnak: itt született — éppen a kurta kocsma helyén álló házacskában — a nagy nemzetközi internacionalista, Zalka Máté. Innen járt be Mátészalkára iskolába, amely azóta az ő nevét vette fel. Ekkor még Frank Bélának hívták, később vette fel új nevét, amely forradalmas útján végigkísérte és ismertté tette világszerte. Ma emlékmúzeum őrzi fennmaradt dokumentumait, fényképeit, regényeinek, elbeszéléseinek jelesebb darabjait. Nincs Olyan idegenforgalmi csoport — hazai vagy külföldi —. amely ne állna meg néhány percre Tu- nyogmatolcson, s ne nézné meg a legendás tábornok szülőházát. ne hallgatná meg a helyiek krónikáját, a kurta kocsmáról. Páll Géza
