Kelet-Magyarország, 1969. július (26. évfolyam, 149-175. szám)

1969-07-01 / 149. szám

TMS. mm T: f «!ütf Licit tízmillióért a vevő javára ALAPOS ELŐKÉSZÍTÉS után került a megye parla­mentje elé a szabolcsi keres­kedelem helyzete. A körül­ményeket legjobban, legkö­zelebbről ismerő párt- és ta­nácsi szervek, a népfront, s szakszervezet ismertette a véleményét és javaslatait ar­ról a gazdasági ágról, ami naponként és minden embert egyaránt érint, gondjai és hibái mindenkinek szívügye, amiről valamennyiünknek véleménye van. S nemcsak e javaslatok és hozzászólások, hanem egy széles körű kereskedelmi aktí­va. megbeszélések, értékeié- sek és felmérések sorozatában forrj; az anyag, míg végül a tanácstagok asztalára jutott. Érdemes lapozni benne, utó­lag is. A HÁLÓZAT, az eladótér, négyzetméterek, az egységek­re jutó forgalom... A legtöbb gond ide vezethető vissza. Merthogy az egy főre jutó évi kereskedelmi forgalomban az országos átlaghoz képest 3 ezer forinttal elmaradtunk, azt csak bizonyos mértékig magyarázza az alacsony át­lagkereset. Legalább ennyire „benne van” a gyenge, kor­szerűtlen és szűkös kereske­delmi bolthálózat is. Ezért vetődött fel élesen: vajon megtett-e min­denki minden megtehetőt a hálózat fejlesztése érdeké­ben? Es a válasz is ebből adódott: nem. Van fejlődés, ám nem elég, akadtak objek­tív nehézségek is — de töb­bet is tehettünk volna. Ennek is döntő láncszeme az a kérdés, hogy megyénk nem rendelkezik egy átfogó, koncepciózus és gazdasági fejlődésünkhöz igazodó ke­reskedelem fejlesztési terv­vel. Ha lenne, könnyebbé ten­né a helyzetünket az országos szemekkel folytatott tárgya­lásokban. s lenne egy alap, ami kiindulásul szolgálhatna a későbbiekre íJellemző: ahol van — némául a nyír­egyházi élelmiszer kiskeres­kedelemnek van távlati fej­lesztési terve —. ott szinte eCTvetlen ecgnásra megszűnik a f °;'—' "s bizonytalansága és * ••"etlensége.) E h' inyző tervet pedig ha- mr-o«ae oótolni kell. ÁRU? Valaki így fejezte ki: nagyon választékos a hiány­cikkek listája. Talán ez volt a legjellemzőbb, mert amit az üzletekben nem lehet meg­venni, az mindig bosszantja az embereket, s joggal. Az árubeszerzésben rna már a kereskedőké a döntő szó. Megszűntek a tervs-:er- ződések, most vásárolni kell. Természetesen nagyon ne­héz erre áttérni, s legalább egy-kétéves tanulóidőre van szükség. A kezdetet a fé­lénkség. a bizonytalankodás és a bátortalanság jel­lemezte. ami megbosz- szulta magát az üzletek polcain. Ezt bizonyosan „ki­növi” a szabolcsi kereskede­lem. Meglepetés erejével hatott — említette az egyik szakem­ber —, milyen nagy lett a pénzkiáramlás, mily robba­násszerűen megnőtt a vá­sárlóerő, különösen az első negyedévben. Ez igazából csak a kishitűeknek — akik nem bíztak az új irányítási rendszerben — lehetett meglepetés. De még nekik is nehezen, hiszen a gazdasá- gi prognózisban illetékes szervek ezt jelezték. A he­veny áruhiányon azonban ez mit sem változtatott. Azóta mérséklődött a forgalom fel futása, de reméljük, ez nem ringat el senkit: 1970 első hónapjaiban ugyancsak sok árura lesz szükség, még több­re, mint az idén. S ezt .jóste­hetség nélkül Is meg merjük kockáztatni. De még valami rontott a megye áruellátásának hely­zetén, ami igazán meglepő lehet. S ez a Hajdú megyé­vel közös nagykereskedelmi vállalatok tevékenysége. A központ csaknem mindegyik esetében Debrecen — s Nyír­egyháza sehol sem —. és „minden szentnek maga felé hajlik a keze”. Magyarán a keresett, a jó, a szép árut ott tartják. Vagy alig juttatnak ide. (Egy hiánycikk: a keve­sebb lakossal rendelkező szomszéd megye háromszor annyit kapott, mint Szabolcs.) Ez bizony igazságtalanság, s az illetékes szabolcsi párt és tanácsi vezetők meg is kísérelték, hogy a társszer. vek segítségét kérjék. ÉLÉNK VITÁT VÁLTOTT KI az előterjesztett határoza­ti javaslatok közül különösen egy, végül csak módosított formában szavazta meg a ta­nács. Ez a nyíregyházi áruház építésére fordítható 10 millió forint sorsa. A javaslat szerint kérik a tanács hozzájárulását, hogy <? pénzt a Centrum Áruháznak adhassák, mert közös vállal­kozásban e cég ötezres alap­területű áruházat építene a városban. Ilyenre pedig fel­tétlenül és halaszthatatlanul szükség van. A pénzt nem ingyen adták volna: aki ilyen segítséget vár az másutt .keresse. Rész­vénytársasági alapon épite- nék az áruházat, s az összeg­re jutó nyereséget — mint a társaság egyik tagja — kapná a tanács. A vita nem is ennek he­lyességén volt, hanem azon, hogy miért a Centrumnak ad­ják? Volt, aki még azt is fel­vetette, hogy a Centrum „nem érdemli meg”, mert mindig csak elvitte innen a forgalmat, beruházást viszont nem hozott. A gazdasági el­határozásokat azonban nem lehet érzelmi alapokra he­lyezni, ezért a legideálisabb döntés született: versenyt ír­nak ki, s az, aki augusztus elejéig a legelőnyösebb aján­latot teszi az említett nagysá­gú áruház felépítésére, az kapja a kölcsönt. Ha állami vállalat, akkor az, ha szövetkezet az, ha társulás az, — a lényeg az ajánlat gazdasági indokain és előnyösségén van. Uj for- ma, biztató, s bizonyosak va­gyunk benne, hogy eredmé­nyes is lesz, bárki nyeri a beruházási versengést. TECHNIKAILAG ELŐT­TÜNK JÁR AZ NDK — em­lítette az egyik kereskedel­mi vezető —, de kereskede­lemben is nagyon lemarad­tunk — ez volt fő mondaniva­lója. Ebben azonban ko­rántsem érezhettünk pesszi­mista bút, ellenkezőleg. Ez a mondat, a benne feszülő energia, s a jobbításhoz való nekirugaszkodás jellemezte az egész tanácskozást. Ahol pedig ilyen céllal erők és akaratok találkoznak, ritka­ság, hogy ne érjenek el ered- ményt. Kun István Megjegyzés: Határidők 1968 nyara: a Nyíregyházi Városgazdálkodási Vállalat körlevélben értesíti az Északi Alközpont lakóit, hogy a me­legvíz-szolgáltatás karbantar­tás miatt egy hónapig szüne­tel. A lakók ekkor reklamál­tak, miért kell a karbantar­táshoz harminc nap, amikor ugyanezt a munkát a főváros­ban, s más városokban me­net közben, de legfeljebb né­hány nap alatt végzik el. A vállalat válasza: elismerik, hogy hosszú az egyhónapos szünet. Megígérik, hogy jövő­re minden másképp lesz. Tervszerű, megelőző karban­tartással veszik elejét a meg­hibásodásnak. 1969 nyara: a Nyíregyházi Városgazdálkodási Vállalat körlevélben értesíti az Észa­ki Alközpont lakóit, hogy a melegvíz-szolgáltatás karban­tartás és hőközpontbővítés miatt két hónapig szünetel. (Kezdés ma, befejezés augusz­tus 31.) A négyezer érintett lakos pedig változatlanul úgy véli: meg lehet oldani a karban­tartást — úgy. ahogy másutt — Nyíregyházán is. A válla­lat nyilván tartja tavalyi ígé­retét, amely szerint idén min­den másképp lesz. Változnak az idők, változ­nak a határidők. Tavaly még csak egy, idén kettő, jövőre három, tíz év múlva már tíz hónap szükséges a karbantar­táshoz? Egy ilyen tavalyi ígéret után nem tűnik ez soknak? (Kopka) Megvalósuló párthatározat VÁLTOZÓ TANYAVILÁG felszámolásra „ítélt" települések sorsa a nay) káliéi tárásban Szabolcs megye nagykállói járásában 40 ezer ember él. Ebből a tanyavilág 121 ki- sebb-nagyobb településein mintegy harmincöt-negyven kilométeres körzetben 12 ezer Életviszonyaik egészen lOdá­ig nem sokat változtak. Csu­pán három tanyában volt villany, 118 településen a több mint 11 000 lakosnak petróleumlámpa szolgáltatta a fényt. A kultúrát néhány te­lepes rádió képviselte csu­pán. Nem volt orvosi ellátás sem e homokvilágban. Az embe­reknek betegen hosszú kilo­métereket kellett gyalogolni­uk, hogy orvoshoz jussanak. A szülőanyákat, öregeket sze­kéren szállították a járási székhelyre, s megesett, hogy későn. Ide nem tudott kijut­ni az orvos, a mentőautó. Nyáron a homoktengerben akadt el, ősszel télen a sár­ban, a hófúvásban. De még telefonon sem tudtak segít­séget kérni, el voltak zárva a világtól. Csak a szülésznők, védőnők járták fáradhatatla­nul gyalogosan vagy szekéren a távoli tanyákat. Petróleumlámpa és űrutazás Csak öt, legnagyobb tanya­településen volt házibou. Ke­nyérért, petróleumért, sóért, cukorért, ecetért nyolc-tíz ki­lométert kellett gyalogolni ez­reknek. (A szórvány tanyákról még ma is!) És ezekért men­ni kellett, mert élni kel' Ásott, egészségtelen kutak vi­zét itta évtizedeken át tizen­egyezer ember. Csak az Aba- pusztán és a Butykatanyákon volt egy-egy fúrott kút. Sok volt a strumás beteg. Ezért kellett elrendelni a járási tanács egészségügyi csoport­jának, hogy a kereskedelmi szervek a tanyavilág házi­boltjaiban kötelesek jódozott sót árusítani. Szinte egyetlen járható útja sem volt e nagy kiterje­désű tanyavilágnak. EÍ ne­hezítette a felnőtt lakosság közlekedését, de még inkább sújtotta a gyerekeket, hiszen a járás 35 általános iskolája közül 26 ma is a tanyavilág­ban van és ősztől nyárig mintegy 2100 kisiskolás ván­dorolt a homokon, sárban, hóviharban az iskolákba. Pet- rólámpák világa mellett szól­tak az előadások a nagyvilág eseményeiről, technikáról, Minden valamirevaló em­bernek van már hobbyja —‘ förmedt rám a feleségem —, csak neked nincs. Mert té­ged minden untat, mert ne­ked semmi sem elég eredeti. Találj ki végre valami újat, ami még senki másnak nem jutott eszébe! Kitaláltam! Megmintáz­tam juhtúróból az Eiffel-tor- nyot, az Empire State Buil- dinget, a pisai ferdetornyot és a csődéi pálinkafőző kuny­hót, hogy csak a jelentősebb alkotásaimat emlitsem. Oda­haza helyreállt a családi bé­ke, feleségem lábujjhegyen járva, lélegzet-visszafojtva fi­gyelte művészi tevékenysége­met. Vitathatatlanul újszerű hobbymnak csakhamar híre ment a faluban, és a kultúr- ház igazgatója felszólított: itt az ideje, hogy megrendezzem első gyűjteményes kiállításo­mat. Szerény ellenkezésemet azzal szerelte le. hogy a ki­állítás már szerepel az első félévi munkatervben, s a fel­ügyeleti szervek szigorúan számon kérik a tervteljesí- tést. A kiállítást maga a járási főesztéta nyitotta meg. Sajá­tos hobbymat úttörő kezde­ményedéinek minősítette, s Fütyülök az ízlésére... arra biztatott, hogy forduljak bátrabban a mai és a hazai témák felé. Később módját ejtettem, hogy négyszemközt kérjem ki a véleményét spon­tán kísérletezésem gyarló kö­vetkezményeiről. — A világért sem szeret­ném befolyásolni művészi el­képzeléseiben és alkotói mód­szereiben — tért ki a véle­ménynyilvánítás elől. — Csak gyúrja tovább nyugodtan a túrót, ne zavartassa magát. Tovább ostromoltam: — A magamfajta kezdőnek úgy kell az értő kritika, mint a kiszáradt földnek a jóté­kony eső... — Nem, kedves barátom, szó sem lehet róla. Nagy okom van rá, hogy ne mond jak véleményt a műveiről... — Áttolt tart, hogy megsér­tődnék? Hogy nem bírnám el­viselni a kendőzetlen igazsá­got? — Ugyan! Szó sincs róla! Sajnos, az évek során megta­nultam, hogy az én beosztá­somban csínján kell bánni a dicsérettel és a kritikával. . . Hadd említsek néhány pél­dát. Egy cukrászati kiállítá­son csak úgy mellesleg meg­jegyeztem, hogy a magam ré­széről ki nem állhatom a marcipánt, édeskés úri rafi­nériának tartom. És pár nap múlva azzal jött haza a fele­ségem a cukrászdából, hogy állítólag felsőbb utasításra indexre került a marcipán. .. De ez még semmi. A kísérle­ti lakótelep átadásakor nosz­talgikusan felsóhajtottam: „Hol vannak már a kívül­ijeiül fehér házikók? Hol van­nak a kicsi fehér meszelt szo­bák? És hol vannak a bű- boskemencék ?” S az egyik fővárosi lap gúnyos cikkéből tudtam meg, hogy attól fog va az újonnan épült házakat kívül-belül fehérre meszeltel- ték, s a lakásokból sem hiányzik a búboskemence.. A múlt nyáron új szállodát és éttermet avattunk. Az igazgató kitartóan agitált, hogy rendeljek valami ritka ételkülönlegességet. Hosszan kutattam az emlékezetemben, s végül tejbegrizt kértem da- gadóval. Nos, azóta állan­dóan kint lóg a tábla a bejá­ratnál: „Mai ajánlatunk: tej- begriz dagadóval.” Remélem, sikerült meggyőznöm arról, hogy tartózkodnom kell a vé­leménynyilvánítástól. Ha nem akarom kötelezővé ténni a sa­ját ízlésemet, amely termé­szetesen olyan, amilyen... — Ha szabad megjegyez­nem, ezúttal indokolatlan az óvatosság. — Hát jó, ha megígéri, hogy fütyül az ízlésemre, ak­kor esetleg... — Már hogyne fütyülnék! — Szóval az az érzésem, hogy ebben a műfajban nem szerencsés anyag a juhtúró. Ez a stílus és ez a mondani­való, úgy érzem, inkább krumplipürét kíván... — Ez az! Kezdettől fogva éreztem, hogy valami nem stimmel. Hát persze! A fené­be a juhtúróval! Jöjjön a krumplipüré! Bóez Sándor kultúráról, űrutazásokról, mert ide a művelődési autó is csak akkor tudott kijutni, ha valamelyest javultak a homokul viszony ok. Ilyenkor jutott könyvhöz, újsághoz és filmekhez ez a nép. És ott tudtak csak vetíteni, ahol igregátor volt. 1 ize n kétezer ember jövője Tizenkétezer ember várta sorsa fordulósát. Voltak né­zetek, amelyek egyértelműen [elszámolásra ítélték a ta­nyákat. Sok mindenre nem gondoltak ezek. Elsősorban arra, hogy ezek az emberek hosszú éveken át megszokták a tanya világ légkörét, vi­szonyait, noha jobbat akar- tak Nem gondoltak arra, mi történik, ha ezer meg ezer ember „ellepi” a városokat, nagyobb településeket. Ezek­nek lakás, munkahely, külön­böző szolgáltatások kellenek. És nem is lett volna olyan egyszerű. A tanyák felméré­sénél derült ki, hogy közülük több már falu jellegű. Fel­számolásuk objektíve lehetet­len, ésszerűtlen. Három olyan tanyatelepülés van, mint az Abapuszta, Péterhalom és Vadastanya, melyek lakóinak száma meghaladja a félezret. A négyszáz-ötszáz lakost számláló tanyák száma négy. Huszonhat olyan tanya van — s ez a legtöbb — amelyek 100—200 lakost számlálnak. Az MSZMP Szabolcs-Szat- már megyei bizottsága 1964. október 21-i ülésén hozott határozatot a tanyatelepülé­sek helyzetének, az itt élő emberek életkörülményeinek* a javításáról. Ennek nyomán készült el a nagykállói járási párt és tanács vb-k közös, öt évre szóló, alapos tanyafej­lesztési terve, mely a tanyán élő lakosság legalapvetőbb igényeinek a kielégítését vet­te figyelembe. Négyes feladatot jelöltek meg: villanyt, orvost, árut, vizet biztosítani a tanyáknak. Az elfogadott terv alapján megkezdődött a munka. Kom­munisták, tanácsi dolgozók, tanácstagok, tömegszervezetek és mozgalmak, vállalatok, ter­melőszövetkezetek és a tanyai lakosok összefogása és erő­feszítéseinek eredményeként meg is valósították. A villanytól a telefonig így került sor tizennégy tanyatelepülés villamosításá­ra. Milliókba került ennek megvalósítása, de újabb 4000 ember élvezhette a fényt, s megnyílt előttük a kultúra lehetősége is. Elsősorban a nagyobb lélekszámú tanyákat villamosították. Sok helyütt „múzeumi” tárgy lett a pet- rólámpa, a telepes rádiókat kicserélték, s ma már a ta­nyai asszonyok gépekkel mosnak, sokan vásároltak tévékészülékeket. Lehetőség nyílt filmek vetítésére, kultu- rálódásra. Négy tanyatelepü­lésen építettek klubházakat, melyek hármas célt szolgál­nak. Helyet kapott bennük az orvosi rendelő, a könyv­tár, s van ifjúsági klubterem is. Ezek elkészítését segítet­ték a tanyán élők is. A ren­delőket a megyei tanács egészségügyi osztálya felsze­relte a legszükségesebb orvo­si eszközökkel. Hat tanyán hoztak létre orvosi rendelőt, s hetenként ezekben rendel­nek az orvosok. Nem kell már a tanyavilág népének nyolc-tizenöt kilométereket gyalogolni, a terhes anyák, öregek megfelelő orvosi ellá­tásban és felügyeletben ré­szesülnek. A tanyai klubokat a járási pártbizottság és a tanács felszerelte, tévékészü­lékekkel litta eL Olvasni tanul a tanyavilág népe. Megteremtették ennek a feltételeit is. Jelenleg 28 tanyatelepülésen van könyv­tár, biztosítják a könyvköl­csönzést Négy év alatt a költségvetésből mintegy 200 ezer forintot fordítottak szép- és szakirodalmi könyvek vá­sárlására. Segíti a kultúra terjedését, a művelődést a művelődési autó is, mely rendszeresen felkeresi a ta­nyák népét, új könyveket visz, s filmeket vetítenek. Ha néhány évvel ezelőtt tűz ütött ki valamelyik ta­nyán, még telefonálni sem tudtak segítségért. Amikorra megérkeztek a tűzoltók, le­égett az otthon, odaveszett a kis „vagyon”. Ez is a múlté. Tíz tanyatelepülésen szerel- ték fel a telefont, s ha baj van, azonnal tudnak kapcso­latot teremteni, segítséget kérni bármiben. Nagy erőfeszítéseket tett a járási párt és tanácsveze­tés azért, hogy a tanyavilág népe egészséges, jó ivóvízhez jusson. Az elmúlt négy év alatt tíz bővizű kutat fúrtak. Költségeit részben állami hozzájárulásból, részben a községfejlesztési járulékokból biztosították. Több mint fél­millió forintot fordítottak ivóvízellátásra. Segítették e program megvalósítását a szakszövetkezetek is. így csökken ma már a tanyavi­lágban a strumás betegek száma, s gyógykezelik az or­vosok a régi betegeket. Jó álon . . . A tanyán élők létfeltételei­hez szükséges kenyérért, sóért, ecetért sem kell már minden tanyáról a közsé­gekbe, a járási székhelyre gyalogolni télen-nyáron. A tanyai pártprogram végre­hajtása nyomán 25 üzletet nyitottak, melyből 16 a szö­vetkezeti élelmiszer és ve­gyesbolt. Ezek között új üz­leteket építettek Perke dpusz- tán, Görénypusztán és Aba- pusztán. Másutt felújították a régieket. Ezekre egymilliót fordítottak. Ott, ahol még négy évvel ezelőtt is nagy nehézségek árán tudták a betegeket or­voshoz szállítani, jó út épült. Ez az. egykor legjárhatatla­nabb 33 tanyacsoportot köti össze a világgal, s elvezet Debrecenbe. A tanyavilágban 14 kilométer hosszú kiváló kövesút épült állami beruhá­zásból mintegy 14 milliós költséggel. Ez évben újabb öt­kilométeres útszakaszt adnak át, mely Kállósemjént kap­csolja össze Péterhalommal. Tizenkétezer ember várta sorsa fordulását. A párt­program végrehajtása nyo­mán már látják is. Hálásak és elégedettek. És ez is, az is annak köszönhető, hogy a járási párt és tanácsvezetés céltudatosan hajtotta végre a határozatot. Minden eszten­dőben többször is, rendsze­resen értékelték, hol tarta­nak, miben szükséges segíte­ni, hol milyen intézkedést kell foganatosítani, hogy ne szen­vedjen csorbát a párthatáro­zat. Ezzel megteremtették a ta­nyatelepülések fejlődéséhez szükséges feltételeket, az itt élő emberek életviszonyainak a javulását. A fejlődésre ki­jelölt négy tanyaközpont — Péterhalom, Abapuszta, Butykatanya és Ujszőlőskert — tovább épült és épül, fej­lődik, s változik a tanyai em­berek élete. így valósul meg a kommu­nisták kezdeményezése nyo­mán e fontos párthatározat a nagykállói járásban. Farkas Kátetita

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents