Kelet-Magyarország, 1969. június (26. évfolyam, 124-148. szám)

1969-06-11 / 132. szám

8 -Mái RELET-MÄGVARÖRSZÄfl 1989. í3níus !! AZ IFJÚSÁG HAZAFIAS NÉV ELÉSÉÉRT. Vámosoroszi Községi Tanács évi fejleszté­si alapjából jelentős összeget, 10 000 forintot költ a fiatalok körében népszerű honvédel­mi sportlétesítményre, egy lőtér építésére. Á megma­radó pénzből, járási segítség­gel, az Újsor utca vízrendezé­sét kívánják megoldani. ASSZONYTALÁLKOZÖ. Kisvárdán a „VULKÁN”-ban a Hazafias Népfront találko­zol szervez munkásnők és vasutasnők között szerdán, június 11-én. BÉKÉRŐL ÉS BARÁT­SÁGRÓL. Három helyen is megtartották útiélményeik el­beszélését a Szovjetunióban járt Béke és Barátság vonat utasai. A Tiszavasvári Álla­mi Gazdaságban, valamint a tiszadobi Táncsics és Dózsa Termelőszövetkezetben meg­tartott élménybeszámolókat nagy tetszéssel hallgatták. BETON DOMBORMŰ A SZABOLCS-SZÁLLÓN. A Be­ton és Vasbetonipari Művek felkérésre újszerű reprezenta­tív betondomborműveket készítenek a most épülő új nyíregyházi szálloda homlok­zatára. A kísérleti üzem két­fajta méretben vállalta el az úgynevezett „látszóbeton” elemek előállítását. Hazánk­ban ez lesz az első felhasz­nálása a fejlett ipari orszá­gokban már elterjedt dom­borműves betonelemeknek. TÁNCSICS-MÚZEUM. A Komárom megyei Ácsteszé- ren — Táncsics Mihály szülő­falujában emléktábla és szo­bor őrzi a szabadságharc hősének emlékét. Szülőházát most megvásárolja és rend­behozatja a Komárom Me­gyei Tanács, és ott múzeumot rendez be. ÚJ ÁLLOMÁSKÖZPONT. A salgótarjáni főtéri vasút­állomás épülete elé kedden reggel kilenc órakor befutott az utolsó személyvonat. Utána a régi állomást 'ezár­ták, a forgalmat ideiglenes állomásra terelték, a régi, csaknem hatvanéves épüle­tet pedig lebontják. Ezzel új stádiumához érkezett a több, mint százéves salgótarjáni vasút rekonstrukciója. Az előző években Hatvantól Sal­gótarjánig fokozatosan „vég­telenítették” a vágányokat. 1967 őszén hozzáláttak a sal­gótarjáni külső pályaudvar vágányhálózatának rekonst­rukciójához, s az idén be is fejezik a munkát. A várost átszelő vasútvonal átépítésé­nek legnehezebb része azon­ban most kezdődik. A régi állomásnál megkezdik a pá­lyatest emelését, amely az állomáson két méter hetven­kilenc centiméterrel lesz ma­gasabb a jelenlegi pálya- szintnél. Űj, szigetperonos ál­lomást építenek, modern fel­vételi épülettel, amely na­ponta tizenkétezer utast ké­pes fogadni. A kereszt irányú járműforgalom számára hu­szonegy méter széles közúti aluljárót építenek. A salgó­tarjáni vasútrekonstrukciót, amelyre az idén, s jövőre összesen mintegy százmillió forintot költenek, jövő év közepére befejezik. A Mfegyar Szocialista Munkáspár: Bzaüolcs-Szatmár megyei bízott- tóga ás a megyei tanács napilapja Főszerkesztő! Ordas Nándor 6zerkesztdség! Nyíregyháza, Zrínyi Hona u. S. Telefon: 16-70, 16-71, Kiadja: a Szabolcs megyei bapkladd Vállalat. Irinyi Hona u. *. Tel.: *0-00. Felelős Kiadó: Farkas Pál Terjeszd a Magyar Posta Előfizetési díj egy bőnapra: *0 forint. Előfizethető a helyi posta- hrvataloknál és kézbesítőknél tndex szám: *5 059 Kéziratokat nem érzünk meg és nem sdunk vissza NYÍRSÉGI NYOMDA Dőzsa György út 5. Felelő« vezetői Holéezl ütvén A NAP HÍREI Konflis és autóbusz randevúja a nyíregyházi állomáson. Hammel József felvétele DOKUMENTUMFILM-VE­TÍTÉS. Június 11-én, szerdán 10 órai kezdettel a Megyei Művelődési Központban az „Azt csinálok, amit akarok” című magyar dokumentum­filmet mutatják be a fiata­lok helytelen szabadságfelfo- gásáról. A film vetítése so­rán felmerülő kérdésekre az érdeklődők a Művelődési Központ nők klubjának filmankétján kaphatnak vá­laszt. JÓL MÜKÖDÖ SZOLGA­LAT. A Szabolcs-Szatmár Megyei Tanács ügyfeleket tá­jékoztató irodája tavaly egy negyedév alatt 684, idén ne­gyedév alatt 680 ügyfelet fo­gadott. Közülük 463 felvilá­gosítást kapott, 135-öt az iro­da vezetője valamelyik ügy­intézőhöz irányított és 82 esetben volt szükség pana­szos jegyzőkönyvet felvenni. JOBB AZ ÉPÍTŐANYAG - ELLÁTÁS. A vásárosnamé- nyi TÜZÉP-telep az elmúlt év első négy hónapjában öt és fél, az idei első négy hó­napban nyolc és fél millió forint értékű építési anyagot adott el. A forgalom növeke­désének oka: valamivel jobb az áruellátás. Sikerült a Szovjetuniótól nagyobb meny- nyiségű hullámpalát szerez- niök. VIZ KISVÁRDÁNAK. A községben megindult vízmű­építésre ebben az esztendő­ben 2 400 000 forintot fordí­tanak. Közel másfél kilomé­teres vízvezeték-hálózat meg­építését tervezik a járási székhelyen — jelenti Vincze Péter tudósítónk. AMNESZTIA EGY VAS­ÚTVONALNAK. A régebbi gazdaságossági mutatók sze­rint a MÁV beszüntetni ké­szült a közlekedést a nagy- kálló—nyíradonyi vonalon. A Balkányi Állami Gazdaság beruházásai és fokozódó áru- szállításai miatt azonban a forgalom úgy megnőtt a kis bekötő vasúti vonalon, hogy néhány évre elhalasztották a döntést. FÜLESDI ÖSSZEFOGÁS. A régen épülő fülesdi egészség­ház befejező munkáinak meg­gyorsítására az egész falu népe társadalmi munkát vég­zett. A nők és fiatalok a bel­ső takarítást végezték el, a termelőszövetkezet tagjai el­nökük vezetésével nagy föld­munkával az udvart töltötték fel. így átadhatták a klub­termet és a könyvtárat is, — jelenti Szabó Mihály tudósí­tónk. UJ JÁTÉKOK. Műanyagból készült kis játék benzintöltő állomást gyártanak gyerme­keknek a nyíregyházi L’ART kisipari szövetkezet mű­anyagüzemében. BORSÓSZEZON. Megkezdte a zöldborsó feldolgozását a Nyíregyházi Konzervgyár. A borsó feldolgozásával egy- időben hozzákezdenek az eg­res és a földieper gépi kon­zerválásához is. KISIPAROSOK TALÁLKO­ZÓJA. Szerdán június 11-én, a kisiparosok összejövetelét rendezi meg Mándokon a Ha­zafias Népfront a békehónap jegyében. OLVASÓINKHOZ. Közöl­jük olvasóinkkal, hogy foly­tatásos kisregényünk közlé­se a mai lapszámunkból anyagtorlódás miatt kima­radt. Szíves elnézésüket kér­jük. VÁLTÁS A SÓSTÓN. Meg­kezdődött a sóstói KlSZ-veze- tőképző tábor második heté­nek élete. Az első heti pro­pagandisták helyén most az alapszervezeti sport és kul- túrfelelősök számára tart to­vábbképzést a KISZ megyei bizottsága. „ÖREGDIÁKOK”. Július másodikéig 533 felnőtt dolgo­zó tesz érettségi vizsgát a megye középiskoláiban, esti vagy levelező tagozaton. A tizennégy osztályban tanuló félezer érettségiző felnőtt száméban nincs benne a technikumokban most vég­zők száma. Agyúval verébre, a Dél-alföldi Mezőgazdasági Kí­sérleti Intézet kiszombori bú­zanemesítő telepén minden évben nagy kárt okoztak a verebek. Sokszor a legfonto­sabb nemesítő anyagot dézs­málták meg. A hívatlan vendégek ellen most az érési időszakban karbidágyúkkal védekeznek. Az öngyújtó fo­gaskerékkel működő ötletes berendezés kétpercenként au­tomatikusan ad le egy-egy „lövést”. A védekezésnek egy másik módját is alkalmazzák: hidrogénnel töltött ballono­kat engedtek a búzatáblák fölé a madársereg elűzésére. „Napjaink csodája“ Olaszországban Mária apáca verte és ágyhoz láncolta a gyermekeket PRO 1969: június 11, szerda BARNABAS NAPJA A Nap kél 3 óra 46 perckor, nyugszik 19 óra 41 perckor. A Hold kél 1 óra 23 perckor, nyugszik 16 óra 36 perckor. 675 éve, 1294 június 11-én halt meg Roger Bacon angol szerze­tes, a középkor legnagyobb tu­dósainak egyike. A filozófia, az orvoslás mellett foglalkoztatta a bölcsek kövének és az aranycsi- nálásnak kutatása, mégis ő az első igazi természettudós, mert a fejlődés alapjául a matematikát, a tapasztalatot, a kísérletezést tartotta, ö találta fel a nagyító- üveget, felfedezte a fénytörés je­lenségét, észrevette a Julián* naptár fogyatékosságait, java­solva kijavítását. Leírta a pus­kapor összetételét. Sok későbbi vívmány, mint a repülőgép, tük­rös teleszkóp, stb. technikai el­vét sejtette meg. íróként is ter­mékeny volt. Állítólag 300 mü­vet alkotott. Nyíltan fellépett kora szerzeteseinek erkölcsi romlottsága ellen és az európai tudomány történetében elsőként szállott szembe a tekintély vak tiszteletével. Merészen bírálta a skolasztikus bölcselőket, a hű- bérurak önkényeskedéseit, sőt a pápai széket is. Korát meghala­dó nézetei, bátorsága, természet- tudományom eredményei miatt üldözték. Zivatar Várható időjárás ma estig: ke­leten több, nyugaton kevesebb felhő. Néhány helyen, elsősor­ban keleten átfutó eső, zivatar. Mérsékelt, napközben élénk, egy-két helyen átmenetileg erős, északi szél. A hőmérséklet ala­kulásában lényeges változás nem lesz. Várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet 20—25 fok kö­zött. A Balaton vizének hőmér­séklete Siófoknál 11 órakor 17 fok volt. Kossuth rádió 8,15: Könnyűzene. — 9,00: Ka­marazene. — 10,05: Kinek van rá ideje? Elbeszélés. — 10,25: Ver­senyművek. — 11,30: A Szabó­család (ism.) — 12,30: Tánczenei koktél. — 13,15: Ifj. Lakatos Vin­ce népi zenekara játszik. — 13,45: Válaszolunk hallgatóinknak. — 14,00: Paul Badura-Skoda zongo­rázik. — 14,33: Pompadour. Rész­letek Fali operettjéből. — 15,10: Vivaldi: A négy évszak. — 16,05: Nóták. — 16,38: Hej. regő — rej­tem. . . — 17,20: Vendégszerkesz­tő: Radnai György. Operarészle­tek. — 18,00: Szálasi naplója. — 18,18: Népzenei Magazin. — 19,25: Patachou új dalai. — 19,55: Köz­vetítés az Újpesti Dózsa— Newcastle United VVK döntő labdarúgó-mérkőzésről. — 22,15: A főbíró temetése IU. rész. — 22,25: Új felvételeinkből. — 22,50: A francia politika és a’forra^gl- mi Magyarország. — 23,05: Tánc­zene. — 23,43: Angol kórusmű­vek. — 0,10: Filmzene. Petőfi rádió 8,06: Balettzene. — 8,«5: Talló­zás a világsajtóban (ism.) — 9.00:—10,00: Ezeregy délelőtt. — 11,55: Tudományos könyvespolc. — 12,00: Hoffmann meséi. Rész­letek Offenbach operájából. — 13,05: Két szimfónia. — 14,00— 18,00: Kettőtől-hatig. .. — 18,10: Utak, terek, emberek... — 18,50: Hangverseny a stúdióban. — 19,3$: GRAM Május a Quarhierlatimban II. rész. — 20,25: Uj könyvek (ism.) — 20,28: Gondolat. A Rádió iro­dalmi lapja. — 21,08: Sárközi Be­ni népi zenekara játszik. — 21,28: Bölcső — nyoszolya — koporso. I. — 21,48: Janine Micheau és Ferrucció Tagliavini énekel. •— 22,20: Szimfonikus könnyűzene. — 23,10: Kamarazene. — 23,43: Endrédi Mimi énekel, Csikós Ist­ván cimbalmozik. Nyíregyházi rádió 18,00—19,00: Hajdú és Szabolcs életéből — Zongoraszólók — Fiatalok, Ifjúsági ház nélkül — Otthon-e a gyermekotthon? — Slágerkoktél. Televízió 17,58: Hírek. — 18,05: Jazzieko la. — 18,30: Pontosan 05-kor. Ju­goszláv rövid játékfilm. — 18,55: Esti mese. — 19,05: Orvos, író. humanista. — 19,35: Tv-híradó. — 19,55: Telesport. U. Dózsa— Newcastle. Közvetítés a Megyeri útról. Vásárvárosok Kupája lab­darúgó-mérkőzés. — 22,00: Tv­híradó — 2. kiadás. Bratislavai tv 17,00: Fúvószene. — 17.40: Tör­ténelem középiskolásoknak. — 19,00: Tévéhíradó. — 20,15: Jelen­kori történet. Anatole France re­gényének tévéváltozata. — 21,30: Autósok, motorosok. — 22,00: Té-* véhiradó. Román tv 16,35: Bábfilm. — 16,50: Német nyelvlecke. — 17,15: iskolások lapja. — 17,45: Gazdasági fórum. — 18,50: A partkongresszus tézi­sei. — 19,20: Svéd archívfilm. — 21,10: Európai utazás. — 21,30: Román komponisták. A nyíregyházi mozik műsora KRÚDY MOZlI /■ MAJD A LEONTDfE Előadások kezdete: fél !, fél 7 és fél 9 árakor. Telefon: M—CL BEKE MOZXl EGRI csrrxAGOB i—n. rész. 4 órás műsori Dupla helyárraJ. Előadások kezdetei 4 fi fél 5 órakor. GORKIJ MOZI; NYUGODJ MEG, KEDVES Előadások kezdetet V • és 8 órakor. KERT MOZI; v~ KAtOZKAPTEANY Előadás kezdetet este * órakor. Pénztámylt&s: este f én­kor. MÓRICZ ZSIGMOND nOTBO- DES1 HÁZ MOZIJAI A VERES IS MAD AB ÖRIÁSBÜFÉ. A szegedi Dóm tér mellett kedden meg­kezdődött a szabadtéri „óriás­büfé” építése. A játékok kö­zönségét látja majd el éte­lekkel, hűsítőkkel az előadá­sok szüneteiben. A szegedi vendéglátóipar egyébként mintegy 440 000 hazai és kül­földi vendég, turista fogadá­sára készül fel az idén. Na­ponta 4500 személy elszállá­solásáról gondoskodnak a szállodákban, diákotthonok­ban, kempingekben. Rövide­sen megnyílik a város legna­gyobb és legszebb étterme a „Szeged”, amely több mint félezer vendéget fogadhat egyszerre. A NEMIBETEGSÉGEK EL­LEN küzdő nemzetközi unió június 11—19 között Buda­pesten tartja 26. kongresszu­sát, amelynek elnökévé dr. Földvári Ferenc professzort választotta. A kongresszust a Magyar Dermatológiai Társu­lat rendezi. Ugyanebben az időben Budapesten rendezi évi gyűlését a nemibetegsé­geket tanulmányozó angol orvosegyesület is. A tanács­kozásokon egyebek között megvitatják a nőgyógyászati vizsgálatok jelentőségét és lehetőségeit a betegségek ko­rai felismerésében, valamin! a venereas betegségek jár­ványtanát, kezelését. A kong­resszusokon 21 európai és tengerentúli ország neves szakemberei vesznek részi OT BOLTOK. Hamarosan fogadja első vevőit az t*j csengeri ruházati bolt Utolsó simításokat végzik az építők a nyírmadai vendéglátó kom­bináton is. A SZABOLCS-SZATMAB MEGYEI Iparcikk Kiskeres­kedelmi Vállalat kisorsolta a beérkezett „Jó TANÁCSOK HÁZIASSZONYOKNAK” cí­mű prospektus E jelű piacku­tató lapokat melyek közül az alábbi számok nyertek. E 5819 szám 500,— Ft-os vásár­lási utalvány, E 9847 szám 300,— Ft-os vásárlási utal­vány, E 1518 szám 200,— Ft-os vásárlási utalvány. A vásárlá­si utalványok a nyertes szám felmutatása ellenében átvehe­tők június 30-ig a vállalat áruforgalmi osztályán (Nyír­egyháza, Irodaház, II. em, 241. szoba). A Nyíregyházi Kossuth La­jos Szakközépiskolában az 1969/70. tanévre az első osztályok részére jú­nius 16—17-én lesz a bó iratkozás délelőtt 8—12 óráig, délután 15—17 óráig. A beiratkozásra az alábbi iratokat hozzák magukkal a tanulók: születési anyaköny­vi kivonatát, az általános is­kola 8. osztályáról szóló bi­zonyítványt az egészségügyi törzslapot és az általános is. kólái el bocsátót Sok olasz újságban jelent meg még a közelmúltban is egy hirdetés, amelynek rajza egy apácát ábrázolt, miköz­ben angyalok glóriával dí­szítik a fejét. A hirdetés cí­me ez volt: „Napjaink csodá­ja azoknak a szülőknek szólt, akik aggódtak szellemileg visszamaradt gyermekük sor­sáért. Maria Diletta Pagliuca volt római katolikus apáca ígért boldogabb, élmények­ben gazdagabb életet és ne­velést a szerencsétlen sorsú gyermekeknek emeletes fra- scatai villájában, amelynek homlokzatára ezt a nevet festették: „Grotta-Ferratai szent Rita”... De a rendőrség, amely a minap razziát tartott a ne­velőotthonban, távolról sem nyilatkozott ilyen elragadta­tással Mária nővér intézmé­nyéről. A riadóztatott rend­őrök 28 gyermeket találtak úgy, hogy legtöbbjüket az éj­szakai pihenőre odaláncolták az ágyhoz. A négy és tizen­nyolc év közötti fiatalok a verés nyomait viselték testü­kön. Volt, akinek kezét, lá­bát gúzsba kötötték, mások meztelenül bujkáltak és jaj­gattak. Pagliuca nővért a hétvégi razzia után letartóztatták, majd a lapok közölték a jól megtermett asszony és a meg­kínozott gyermekek fényké­pét. Volt olyan újság is, amely azt a riportképet kö­zölte, amelyen Maria Diletta Pagliuca és „gyermekei” ki­hallgatást kapnak VI. Pál pápától. A megdöbbentő történetre egy Nyugat-Németországban dolgozó olasz vendégmunkás hívta fel a rendőrség figyel­mét. Az illető az otthon gondjaira bízta gyermekét. A napokban látogatta meg fiát és elborzadt a látottak­tól. Pietro Marra rendőrfel- ugyelő vette kezébe a nyo­mozást. Először egy volt ta­nítót hallgatott ki, aki rö­vid ideig az intézetben dol­gozott. A pedagógus elmond­ta, hogy az otthonban, ame­lyet a prospektusok „Isten angyalai fészkének” nevez­tek, éheztetik, verik a bent­lakókat. Az olasz vendég- munkás részt vett a razziá­ban. Mintha látogatóba ment volna, becsengetett a villa kapuján, majd, amikor Má­ria nővér kinyitotta az ajtót, a rendőrök félretaszították a volt apácát és benyomultak az épületbe. Marra felügye­lő és rendőrei kiszabadítot­ták a zokogó gyermekeket, és megfigyelés, vagy gyógy­kezelés céljából beszállítot­ták Sret a frascatai kórház­ba, A bilincseket helyettük Mária nővér kapta meg, aki — mint kiderült — gemdo zottjait délután 6-tól reggel hat óráig kötözte az ágy lá­bához. Mária Pagliucát vád alá helyezték. ,

Next

/
Thumbnails
Contents