Kelet-Magyarország, 1969. június (26. évfolyam, 124-148. szám)
1969-06-04 / 126. szám
SW. fflMus 4. ^.«T-W»f?50R9®!8X« 8. et«M Csak a fizetésért? A gyümölcstermelés problémáiról Egy érdekes kerekasztal-konferencia A csengeti Lenin elnökének felszólalása r „Bs mennyi lesz a fizetésem? — kérdezi a vállalathoz belépni szándékozó ember. — Amennyit megérdemel — válaszolja az igazgató a legnagyobb természetességgel. Mire a munkatársjelölt: — Szó sem lehet róla, annyiért nem vállalom...” Közismert vicclapunkból való a fenti idézet, amely „viccen kívül’’ aktuális telitalálat. Megfigyelhető, hogy napjainkban többen kezdik a fizetés és a munkabér fogalmát egymástól ‘eljesen elkülöníteni. s a fizetést valamiféle lényegtelen készenléti pénznek tekinti. Röviden szólva: mintha a fizetésnek — az ő szemükben — csökkent volna a tekintélye, mert az úgy is van, inkább a többi, a mellékes a lényeg. Ha például egy rendkívüli feladat adódik, az ilyen emberek pillanatig sem gondolnak arra, hogy a fizetésükért illik elvégezni a kiszabott munkát, sokkal inkább az izgatja őket, hogy miféle plusz pénz üti a markukat. Általános jelenség ez? Nem! Sokan és sok helyütt az anyagi megbecsülés módját érzik a fizetésük kézhezvételével, tudják, hogy azért is meg kell dolgozni, jóllehet nem tűztek ki céljutalmat, prémiumot vagy valamiféle díjat. Mondhatná erre bárki ellenérvként, hogy sántít ez a következtetés, hiszen homlokegyenest ellentétben van az anyagi ösztönzés elvével. Csakhogy ez a logika is csődöt mond a gondolat megfordításával: tehát az nincs ellentétben az anyagi ösztönzés elvével, hogy egyesek a fix fizetésükért csupán „készen állni” képesek a munkára? Szükségtelen belebonyolódni a szavak értelmezésébe, mert a hiba nem azokban, hanem a gyakorlatban van. Abban, hogy több munkahelyen a helytelen — és nem egyszer elvtelen — anyagi ösztönzés kikezdte az alapvető kötelesség talaját, az „ösztönzés” leple alatt intézményesítették az anyagiaskodást, vagy pontosabban: a harácsolást. Rendkívül érdekes volna, ha egy-egy ilyen vállalat felügyeleti szerve tüzetesen megvizsgálná, vajon minden esetben indokolt volt-e a jutalom, a célprémium kitűzése. A baj tehát nem az ésszerű és célszerű jutalmazásokban van, hanem egyfajta rossz szemlélet kialakításában. Bírálat érte igen sok vállalat gazdasági vezetőit például, amiért nem éltek a bérfejlesztés lehetőségeivel az elmúlt évben, olyan megtakarításokat mutattak fel, amelyek visszatartása nemcsak anyagilag érintette kellemetlenül a dolgozókat, de politikailag is károkat okozott. Az arányos bérfejlesztés összhangban van gazdasági helyzetünk alakulásával, végső soron az élet- színvonal fokozatos javításával. Ismerek vezetőket, akik valósággal félnek a jutalmazásoktól, legszívesebben bérré változtatnák át az összeget, mert így hosszabb távon lehet gyakorolni az értékelést, a megbecsülést. Persze, ez sem hibátlan álláspont, hiszen az élet felvethet olyan teendőket, amelyek valóban nagyobb erőfeszítést igényelnek, mint amit a fizetés kifejezhet. Ott cselekedtek helyesen az év elején, ahol — felmérve a lehetőségeket — a leendő nyereség terhére javították az alapbéreket az évek során mutatott, tartós helytállás alapján. Az ilyen munkahelyhez ragaszkodnak a dolgozók, érzik és tudják, hogy a nagyobb alapfizetésért többet is kell nyújtaniuk. Ahol így igyekeznek rangot szerezni a fizetésnek, ott elejét veszik a későbbi gondoknak is, melyek a nyereségfizetések időszakában — mint azt tapasztalhattuk — zavart okoznak. A jó bérpolitika Valamely munkahelyen több, mint fél siker: fő biztosítéka lehet a munkafegyelemnek, a munkaerkölcsnek. Lehet-e tehát csak fizetésért dolgozni? Mindenképpen lehet, ám ehhez az is szükséges, hogy az alapbér ne csupán jelzése, hanem reális értékmérője legyei az együtt dolgozók képességének, szorgalmának, áldozatvállalásának. Angyal Sándor Harminchét, ötven, kilencven: ezzel a három számmal kezdte vitanyitó előadását dr. Tompa Béla kandidátus, a Mezőgazdasági és Élelmezés- ügyi Minisztérium kertészeti osztályának vezetője. Harminchét: ennyi százalékkal növekedett hét év alatt a kertészeti ágak termelése, szemben az egész mezőgazdaság 15 százalékos fejlődésével. Ötven : ennyi a szocialista országokba irányuló mezőgazdasági exportban a kertészeti termékek százaléka. (Az egész exportban is negyven.) És végül; a kertészeti export a következő hat évben, 1975- ig újabb 90 százalékkal nő. Egész kertészkedésünk olyan, mint egy nagyra nőtt kamasz, akinek minden mozdulatára reped a nadrág. A járulékos beruházások nadrágja ... Ezek a nyitó szavak egy érdekes, egésznapos kerekasz- tal-konferencián hangzottak el, melyre megyénkből is többen hivatalosak voltak. Az összes illetékes szervek képviselői is az asztal körül ültek. A Figyelő szerkesztősége és a TIT közgazdasági választmánya által rendezett vitát a Figyelő nyomán ismertetjük. Miből épüljön hűtőház? Keserű János vitavezető kifejtette, hogy míg régebben a fejlesztés állami pénzből történt, az új mechanizmusban zömmel a gazdaságok pénzéből kell fedezni. És ehhez jön — ezt már Páles Gyula, a Magyar Nemzeti Bank elnökhelyettese fejtegette — hogy míg a telepítés, tárolás, feldolgozás, göngyölegellátás beruházásainak zömét a termelő üzemekben kell elvégezni, addig a jövedelem nagyobbik része a feldolgozó és kereskedelmi vállalatoknál csapódik le. Berend Iván közgazdász, az Országos Tervhivatal osztályvezetője szerint 5 év alatt tíz milliárdot kell beruházni a járulékos létesítményekbe. Jövőre tízezer vagonnyi hűtőtárolóterünk lesz. Húszezer kellene. Ez csak 1975-re lesz meg. Akkor viszont már harmincezernyi kellene. A jelenlegi támogatási rendszerben, amikor a beruházások felét az állam finanszírozza, az érdekelt gazdasági egységeknek csak egymil- iiárd forintot kell évente öt évig befektetniük. Tizenöt- milliárdos évi termelési értékből ez nem nygy kiadás. Inkább kellemetlen a bankban kilincselni hitelért. A megoldás: társulások. A termelőszövetkezetek, a kereskedelem és az ipar közösen létesítsen hűtőtárolókat. Egyéb zöldség- és gyümölcs- gondjaikat is megoldják ezzel, nemcsak az almáét. Dr. Pintér György, a Szöv- ért igazgatóhelyettese bejelentette, hogy idén 45 ezer vagon felvásárlására kötöttek szerződést. De 60 ezer vagon termés várható, jó ten* més esetén lehet 70 ezer is. Csak az időjáráson múlik. Miből vegy enek göngyölegei? Érdekes fordulatot adott a vitának Simon Péter, a esen- geri Lenin Termelőszövetkezet elnökének felszólalása. Két éve háromszáz vagon alma termett Csengerben. fele megromlott, szeszt főztek belőle, mert nem tudták elszállítani. Idén hétszáz vagont várnak a Leninben. Azzal mi lesz? Végül pedig szóvá tette a csengeri elnök, hogyan gondolják a legújabb rendeletet, mely szerint a termelőszövetkezetnek meg kell vásárolnia, illetve bérbe kell vennie a göngyöleget. Ha a Lenin Termelőszövetkezet minden pénzét göngyölegvásárlásra fordítaná, a munkáért nem is fizetne semmit, akkor sem lenne elég pénze a szükséges meny- nyiségű göngyöleg megvásárlásához” — fejezte be Simon Péter hozzászólását. A felszólalást követő heves vitában kiderült, hogy a göngyölegre, mely pedig van elegendő, még az állami gazdaságoknak sincsen elengendő forgóalapjuk. Hitelt kértek. A százötven milliós rendelésből még csak két és fél milliónyi ment el a kerekasztal- beszélgetés napjáig. A Nemzeti Bank segítséget Ígért. (GNZ) Javaslat a nyugdíjasok foglalkoztatására 25 millióval több jövedelem Megyeszerte plakátok hirdetik: „Neveljünk, vásároljunk ten.yészüszőt!” A felhívás megszívlelésére jelentős állami támogatás is bíztat. Mindazok, akik az Állatforgalmi és Húsipari Tröszt vállalataitól vásárolt üszőket lééi letik, ötezer forint támogatásban részesülnek. Ötezer forint tiszta pénz. Az ember önkéntelenül is arra gondol, hogyan lehetne ezt a lehetőséget hasznosan gyü- mölcsöztetni. A termelőszövetkezetek állattartó kapacitása korlátozott. A meglévő istállók telítettek, ennek ellenére van lehetőség. Vegyük csak számításba, hogy a megye községeiben a házak 75 százalékánál mai napig is ott van a tehgfi- vagy lóistálló, s ezeknek az istállóknak jelenleg több mint fele üresen áll. Szerényen számítva is ötezer vemhes üszőt egyik napról a másikra el le A spanyol fasizmus világhírű áldozatára, a modern spanyol irodalom legnagyobb alakjára emlékezik a világ. Federico Garcia Lorca Granadában született, jómódú gazda fiaként. Sokoldalú, tehetséges gyerek volt: zongorázott, zeneszerzést tanult, népdalokat dolgozott fel és verset írt. Amikor 19 éves korában Madridba ment, nem volt már egészen kezdő az irodalomban. Pályáját a gra- nadai táj élménye, a népköltészet hatása és a spanyol líra kibontakozó új iránya határozta meg. Első megjelent kötetei, az andalúz dalok és a cigányt'! láncok egycsapásra a spanyol irodalom kiemelkedő személyiségévé tették. Lorca példát mutatott a költői hagyomány megújítására, a zárt népi formák és a modern asszociációs, sőt lá- tomásos technika egybefor- rasztására. Versei, a képalkotás gazdagságával, megragadó ritmusukkal, tragikus mélységükkel keltettek feltűnést a költőtársak és az olvasók köhetne helyezni. De ki gondozza és etesse az állatokat? Két lehetőség látszik a legcélszerűbbnek. Megyénkben jelenleg több mint tizenkétezer tsz-járadékos és nyugdíjas van. A nyugdíj és járadék összege kevés. Az öregek többsége még munkaképes, a közösbe is eljárnak dolgozgatni, hogy havi jövedelmüket némileg kiegészítsék. Ahol a nyugdíjasok és járadékosok laknak, legtöbb helyen ott az istálló is. Ha a termelőszövetkezetek megvásárolnák az üszőt és a nyugdíjasoknak, járadékosoknak az állami támogatás feléért kiadnák gondozásra, az többszörös hasznot jelentene. Az öregek könnyű munkához jutnának és egy-egy üsző tartásáért, gondozásáért kapnának 2500 forintot. Ez járadékukat, nyugdíjukat havonta több mint 200 forinttal növelné. A másik megoldás, hogy a falusi, termelőszövetkezeti KlSZ-szervezetek fiataljai vállalják az üszők gondozását. Ki szervezze és irányítsa az akciót? Ez sehol sem képez heti vita tárgyát, Minden termelőszövetkezetben megvan a megfelelő fórum, a háztáji bizottság. A bizottság tagjainak kellene felmérni, hogy hány üszőt tudnának elhelyezni házaknál, hány nyugdíjast, hány fiatelt tudnának bevonni a tartási, nevetési munkába. Ötezer üsző leelletésérő) szőttünk az írás elején, amely itt Szabolcs megyében köny- nyűszerrel megoldható lenne. A szám nagynak tűnik, de az még nagyobb, hogy ezért 25 millió forint állami támogatást fizetnek, s ennek fele a közös árbevételét, másik része a termelőszövetkezeti tagok jövedelmét növelné. Seres Ernő Jöttem a Hajdúval... Az új menetrend erényei és hibái — Árukapcsolás az étkezSkocsin Nyíregyháza zsúfolt pillanatai Zsebemben az új menetrend. Tizennyolc óra huszonöt perc. Budapesten, a Keleti pályaudvaron még öt percig átl a Hajdú-expressz, az egyetlen korszerű gyorsvonat, amely Debrecenen át kapcsolná össze Szabolcsát a fővárossal. Kapcsolná, mert a menetrend szerint június elsejétől csak Debrecenig jár. Éppen ezért nagy a meglepetés: az első személykocsin változatlanul ott a piros betűs tábla: Nyíregyháza. Kérdem a kalauzt. Én vagyok a tizenhatodik, mondja. A szerelvény Mátészalkáig megy — őt így tájékoztatták — de ő csak Debrecenig van szolgálatban. Ott leváltják. Tele szabolcsiakkal a fülke. Morfondírozunk. Tíz helyett fél tizenegykor érkezik Nyír70 éve született Federico Garcia Lorca rében. De Lorca verseiben nemcsak a nyelv és a forma minősége érdemel figyelmet. Az általa oly nagyra becsült és továbbfejlesztett granadai folklór világában súlyos társadalmi problémák feszültek. Csendőrök általi zaklatott cigányok, üldözött szegényemberek tűnnek fel a versciklusokban. Sorsuk és konfliktusaik az írót is mindinkább foglalkoztatják. A szegénységgel szolidáris I.orca a költészet mellett az esszét és a drámát is műveli. Különösen a színpadot érzi alkalmasnak művészi és társadalmi eszményei kifejezésére, hatásos szolgálatára. Ma a költő mellett elsősorban a drámaíró emlékét őrzi a világ. A színpadi szerző társadalmi elkötelezettsége, progresszivitása még nyilvánvalóbb, mint lírikusé. Első darabja a Mariana Pineda című szabadságdráma. Ezt követi A csodálatos vargáné, ez a ma is nagy sikerrel játszott költői vígjáték. Lorca a harmincas években a köztársaság népművelő munkáját támogatta. Színtársulatot alakított, klasszikus művekkel és saját darabjaival járta az országot. Dramaturg, rendező, író és koreográfus egysze- mélyben. Színházi műhelyének tapasztalatai teszik nagy drámáit a modern világszínház izgalmas műsordarabjaivá. Ekkor írja a Vérnászt, a Yermát és a Bernarda házát. Drámáinak visszatérő motívuma az életet jelképező nőalakok tragédiája. Ezek az asszonyhősök nem törődnek bele sorsuk reménytelenségébe. Lázadnak és ha nem képesek magukat felszabadítani, megváltani — inkább elpusztulnak. E művek a nyelvanyag és jellemzés azonos forrásaiból merítenek, mint Lorca költészete, amelynek kiemelkedő darabját, a Tor- reádor-siratót, a magyar olvasók Nagy László csodálatos fordításában élvezhetik. Nép- költészet és modernség izgalmas egysége, tragikus és lá- tomásos atmoszféra teszi oly jellegzetessé a Lorca-drámá- iiat .Ezek a darabok a magyar színházak kedvelt műsordarabjai. Lorca magyarországi kultuszát segíti összes műveinek kiadása, s Tolnai Gábor nemrég megjelent tanulmánya, amely a fasiszták által megölt író-költő tragédiájának körülményeit deríti fel, eredeti dokumentumok alapján. — !H — egyhazára, ez van a veszteségszámlán. Nyereség: egy korszerű szerelvény Mátészalkáig. Elhatározzuk, hogy nem kérjük vissza a MÁV-tól a Nyíregyházáig váltott gyorsvonatjegy Debrecen és Nyíregyháza közé eső pótdiját. Ezzel adózunk az ajándékozónak. Az étkezőkocsiban egy üveg sört kérek. Pock Ede főpincér morgósan azt mondja, hogy nem szolgálhatja fel. Csak vacsorázó vendégeknek jár ital. Szigorú utasítást kapott: meg kell szüntetni az utazó kocsmákat. Ezzel nagyjából egyet is értenék, de szétnézve gyanús jelenségeket észlelek. Egy: az előtérben a büfés korlátlanul szolgálja ki az italokat. Ott, állva, 6,80-ba kerül egy üveg Kinizsi. Itt, ülve 8,20-ba. Tehát egy negyvenért le is ülhet az ember. Nézegetem az előtérben iddogáló, szorongó társaságot. Egymás lábára lépnek, annyian vannak. Katonatiszt, jól öltözött lányok, három férfi, fehér ing, sötétkék ruha, alighanem mind szívesen fizetnének egy negyvennel többet, ha leülhetnének. Hely is van bőven, ösz- szesen huszonketten ülünk a hatvanra méretezett asztalok mellett. És mindenki sörözik. Kérdem a pincért, hányán vacsoráztak. — Ketten — mondja — de feketét ittak. Az is vacsora, a konyháról van. Megkapom a sörömet áru- kapcsolás nélkül. A többieknek egy feketéjébe került plusz, akár akarták, akár nem. És akármilyen rendes emberek a büfés előtt állók, tolongásuk kocsmává változtatta az előteret. íme, ' egy intézkedés, amely a visszájára sült el. Debrecenbe pontosan be- száguld velünk az okos M 61-es, ez a csodálatos mozdony. A kalauz búcsúzéban még nyugtat, hogy maradjunk, a szerelvény tovább- megy. Indulás előtt egy perccel recsegni kezd a hangszóró: Nyíregyháza felé a hetediken indul. Megijedünk: mi a harmadikon állunk. A kalauz — igaz ember — rohan vissza és riaszt, kiabál; szánjanak le, másik vonat megy tovább. Cipeljük a gyerekes anyákat, sokcsomagos anyókákat, sikerül egy perc alatt áttelepítem a népes utastársaságot. A vonaton körülveszik a menetrendemet. Van vonat Záhony felé? Van Na- ménynak is, csak át kell szállni. Jó öreg Nyíregyháza! Ismerősök a restiben. Vasutasok. Magánemberként, az első napok tapasztalatairól. Tömegek örvendeztek az esti vonatok jó csatlakozásának. Az új menetrend ajándéka, hogy amikor 20,08-kor a Keletiből, 20,27-kor Miskolcról és 20,31-kor a Nyugatiból befutnak Nyíregyházára a vonatok, szinte azonnal van csatlakozás 20,40- kor Vásárosnamény és 20,45- kor Mátészalka felé. Pontosan két órát vártak ennek a két vonatnak az utasai eddig. Ez jó. Viszont máris baj van és még több baj lesz a Nyugatiból 18,40-kor érkező vonattal, amelyen igen sokan utaztak, de ezentúl csak vasárnap közlekedik. Ugyancsak sok a zűrzavar tíz óra körül, amikor huszonöt perc alatt három vonat is érkezik, de olyan kevés a csatlakozásra szánt idő, hogy például a Záhony felé tartók megizzadnak az izgalomban, arról nem is beszélve, amikor a debreceni vonat késik. Késni is fog, mert dolgoznak a pályán. Egyelőre ennyit az új menetrendről. Van erénye, van hibája is. Mint mindennek, amit emberek csmáít-ak. tgnz»
